Új privát üzeneted érkezett!

Adrienn!
de ééééééééééééééééédes!!!!!!!!!!!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


íme szüléstörténetem publikus verziója:

Hajnali 3kor fájásokra ébredtem. Ahelyett, hogy aludtam volna tovább, az órát nézegettem. Össze-vissza jöttek, s én beültem egy kád fincsi vízbe.
6kor felhívtam a szülésznőmet, hogy rendszeres 10perces fájásaim vannak, s ő megnyugtatott, hogy ez akár még le is állhat, szóval próbáljak meg aludni. Sikerült másfél órácskát, persze a fájásokra felébredve szunnyadni kicsit. Ezután kikeltünk az ágyból, s egész nap Jóbarátokat néztünk a párommal,persze közben az órát sasoltuk. 5perces-2perces-30perces, s körülbelül ez volt a menü egész napra.
Délután 6kor rendszeres 5percesekkel elindultunk a kórházba. A magyar utakat nagyon megszenvedve, majd a parkolótól egypercesekkel küszködve, este fél9kor fel lettem véve szűk 3ujjnyi-2bőujjnyi tágulássall.
Az IKEA-szobában épp befejeztek egy szülést, szóval 2óráig a sárga szobában voltunk.
23:00kor jutottunk be az IKEA-ba, ahol Kata(szülésznő) fincsi fürdőt készített, minden érzéket felébresztő gyertyákkal. Mindent kipróbáltam, de az ágyon, a kádon, bordásfalon, földön kívül csak a párom jött be :D
Éjfélkor már eléggé kivoltam, s kértem Katát adjon valamit, ami a babának nem árt, de az én fájásaimon enyhít. Kaptam egy nospa-injekciót.
Fájásaim folyamatosan rendszertelenül jöttek. Begyorsultak-lelassultak, begyorsultak-lelassultak. Hajnal 3kor dokibácsi (Dr.BS) azt mondta, valahol közbe kell lépnünk, mert én már erőim végét perzselgetem. Fél4kor burokrepesztés történt. Ismét begyorsultak a dolgok, majd megint alábbhagytak.
4kor kaptam egy oxitocininjekciót, de még az sem volt elég.
Hogy a fáradtság ekkora úr legyen?!!?
Fél6kor átvonultunk a sárgaszobába, ahol oxitocininfulzióra kötöttek. Fél7kor már azt hittem nem fog menni, s vákum lesz a vége. Oszt hála jött a híres női utolsó energia, amivel 6:59kor megérkezett a mi gyönyörű Angélánk.
Kettőt sivantott, majd nagy szemekkel nézegetette az ismerős szülőket.



Leírhatatlan köszönetet és hálát érzek a három ember iránt akik segítettek (férj, Dr.BS és Kata). Nélkülük nem ment volna...

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Sziasztok!

Mi is nagyon jól éreztük magunkat a talin:)


Lufi!

Nagyon szép kisfiatok van :)
OLyan békésen alszik :)

Barbara!

NAgyon szép a születéssztorid:)Jóbarátok :)
Robi is szereti ezt a sororzatot,megkapta tavaly szülinapjára és végig is nézte az összeset :)
Angéla meg gyönyörű :)

Tünde!

A pennyben láttam ilyen szemüveget hétvégén.Táncos bulija Patricíának jól sikerült?

Szombaton kreatív klub volt nálunk Eszter esküvői dekorációját csináltuk :).persze jól meg is fáztunk,Mírán vasárnap reggel tüsszögve köhögve ébredt :(De csintalan volt egész nap :)
Voltunk hétfőn DM koncerten ami nagyon jó volt,kicsit megáztunk,ami nem igazán tett jót a náthánknak :(
Gyereket nagyiék altatták semmi gond nem volt vele :)
Tegnap este meg varrtam neki gatyát :)OLyan jól áll rajta:)

Most meg megyek hugi ruciját befejezni :)
Pusz Vera
viranka
 
 

 
 

Adri: nagyon cuki Benedek! Látom,élvezi a szopipárnát!:)

Barbara: ilyenkor én is átélem a szüléseimet, köszi, hogy leírtad!!
azért őrület, hogy mennyi erő kell a szüléshez de a végén azért sikerül! :)

Vera:
Jobbulást Nektek!
Azért a DM koncertet irigylem!! :P

Ma voltunk Bettinával a Dévény Anna alapítványos gyógytornásznál. Nincs nagy gond, de kezelni kell a babócát, mert hason nem tartja meg magát a kezével. Le vannak tapadva az izmai és gyengécske szegény, magastartásba nem tudja kinyújtani a kezecskéjét, nekem is kell vele itthon tornázni.
tünde_szõd
 
 


Vera! DM koncert: hmmmmmmmm... irigyke smile
Mellesleg sikerült a szopielhagyás?


Tünde! Az elmúlt napokban volt pont téma a Dévény féle tornák a másik topikon ahová írok. Mindenki nagyon dícsérte :P Tuti, hogy nálatok is minden rendbe fog jönni :lol:
egyébként ide beutalnak vagy magadtól mész?

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Barbara: nekem egy barátnőm ajánlotta még Dorinának, mert ő úgy kúszott, hogy húzta a bal lábát és egy!! kezeléssel rendbe jött. Most is ugyanahhoz a hölgyhöz mentünk Dunakeszire.
tünde_szõd
 
 


halihó csajok! minden oké azokkal akik nem jelentkeznek? :shock:

Tünde! azért mentél mert úgy érezted/láttad vagy "rutinból".

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Barbara: mindenképpen mentem volna megmutatni, hogy nézze át a gyereket, de láttam, hogy valami nem stimmel.

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Tünde látom megvolt a tali :lol:
Megnéztem a Dévény Anna honlapját, de szerintem inkább majd téged kérdezlek ki :P


csöpit irónikusnak találom, hogy nincs csatornázva az utcában, de a kábelt most vezetik be... :mrgreen:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Barbara!

Gyógyulgatunk,pancsolunk,készülödünk :)
Ebéd után nerm alszunk,fényképeket nézegetünk,s aza albumot szedi szét :)
megint kiscsiga lett szerintem jönnek az őrlőfogai:( Néha éjszaka üvöltve kel,szájába a keze szinte mindig :(
Tényleg nőhetnek ilyenkor az utolsó fogak?Nem kellene ezeknek később jönniük?
Még szopizunk,de elalszik akkor is ha nem én altatom akkor nem hiányzik,reggel szó szerint követeli.


Vera
viranka
 
 


Hali

Mult heten Kaposvaron voltunk a batyameknal, a legnagyobb csemete ballagasan. Aztan meg meg maradtunk hetvegere is.:)
Megvagyunk amugy, csak nagyon meleg van ejszaka a tetoterben. Tenyleg, hasznal valaki mobil klimat? Milyet erdemes venni?

Vera

Dannynek is jon a ragofoga, illetve az utolso 4-bol egyelore 2. O is szokot ejszaka sikitozni, megy a hasa napok ota.... Es o is probalkozik az ebed utani nem alvassal....:) De altalaban en gyozok.:)

Most rohangalok a bolt miatt, hihetetlen hogy mennyi mindent kell intezni.

Barbi

Mingya irok neked uzit

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


ezt a pangást csajok! három napig nem voltam neten (az emeleten van a gépünk, s ott most nagyon meleg van, s mire jó lesz az idő, addigra én dőlök ki :mrgreen: ) de hogy ide nem írt senki!?! ejnye-bejnye!!!

nálunk minden rendben :P

ma gondoltam szellőztessük a csajt, s fürcsi előtt meztelenkedett a pelenkázón. egy idő után lepisilte, de büszke voltam magamra, mert volt a popija alatt védekezés. ezek után gondoltam már úgysem lesz semmi, s felveszem hogy a háta is szellőzhessen. úúúúúúgy lekakilt, hogy öltezhettem teljesen át :lol:

mi jól bírjuk az időt, csak néha kicsit nyügis

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Sziasztok!


Barbara!

:lol: Jól nézhettetek ki :)
Mindig Angélát akarok írni neked :)

Készülünk :) Már csak 4-et kell aludnoi az esküvöig :)
Tegnap este meg hazaért BAla :) ma délutánra vártuk és tegnap meglepett minket :) Akkora sikere volt hogy egész este sikongatott,meg főzőtt Balának :)
Gyerekem meg elromlott :( Eddig mindig 8-1/2 9 közt kelt,most rászokott pár napja h. 1/2 7-kor ébreszt :(
remélem gyorsan visszaáll a megszokott rend :)
Szombaton voltunk a bölcsibe nyílt napon.Mírám megmutatta milyen kreatív :D Volt egy játék mikor vizet kellett vödörből lavórba a kacsáknak vinni.Gyermekem nem bírta kivárni a sorát :) szerzett a közeli homokozóból lapátott és vitte lelkesen a vizet :) Megdícsérték :)

Többiek ?

vera
viranka
 
 


haho

Mi is megvagyunk.

Barbi

mi maig birtuk a hoseget a tetoterben, lekoltoztunk vissza a lenti szobakba....
Lekakilas nalunk is volt, feher polora, sugarban, le is fotoztam magam.:)

Vera

Es milyen volt a bolcsi? Fog Mira jarni?

Virag

Hazajottetek mar?

En nyomom a bolt elokeszuleteit ezerrel, remelem vevoim kozt udvozolhetek majd mindenkit... jujj de izgulok...hetfon nyitok


1151352878.93.doc

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Sziasztok!

Én is vagyok, csak olyan zsúfoltak a mapok, hogy írni nem tudtam!

Szombaton IKEA-ban voltunk egész nap, mert vettünk egy pár dolgot, de mire bepakoluk mi már nem fértünk be a kocsiba, úgyhogy én a 3 gyerekkel ott maradtam és Peti visszajött értünk :lol:

Vasárnap meg a Hajógyári szigeten voltunk a gyerekprogramokon, nagyon szuper!
Még két hétvégén van, úgyhogy biztos megyünk még!

Barbara: örülök, hogy jól vagytok!
kaki :lol:
Mikor sétáltok felénk???

GYÖNGYI ÜZENI, HOGY MINDEN RENDBEN VELÜK, CSAK NINCS NETÜK.

:lol: :P :P

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Angi ma fölállt. :?: Mielőtt még hátast dobtok úgy csinálta, hogy belecsavarodtak a lábai a sortomba, s kilökte magát. Rohamosan fejlődik a csaj, de azért ez még kicsit sok lenne :shock:

Vera! Átnevezés tetszik :P
Ki az a Bala? Valamiről lemaradtam... :?:
Ügyi Mira! :lol:

Angi elejétől kezdve 5környékén ébred, de hála rájöttem, hogy ha befektetem a mi ágyunkba, s kis szopival kényeztetem akkor még kaphatok pár extra órát alvásra :P

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


szerintetek a vízhőmérő használható szobainak is?
nem találtam olyan szobait ami tetszene :(
gödibarbi
 
 


Sziasztok!
Hazajöttünk!
Van pénteken mamaklub? Igaz rossz a kocsim, ha marad a hőség nem hiszem, hogy ekkorát sétálunk.
Virág
virágocska
 
 


Sziasztok Lányok!

Bocs,hogy ennyire ritkán jövök...

Jól vagyunk,Benedek nagyon édes :)
Tegnap voltunk az 1 hónapos orvosi vizsgálaton és minden a legnagyobb rendben.
Szépen szopizik a Babóca,de azért ez a hőség megviseli.(kit nem..)Éjjel is picit összevissza ébred :?

klassz,hogy így gyarapszunk gödi anyukák!! :D :D
Lassan ideje egy fórumtalinak.Vagy már csak én nem ismerek senkit?! :shock:

Nyuszika:
gratulálok a bolthoz,remélem bejönnek a számításaid!
Majd elnézünk egyszer mi is hozzád,bár cipőre még nincs szükségünk :lol:

Tünde:
nagyon jó,hogy így programoztok a gyerekekkel!
Ikeás vásárlás elég jól sikerülhetett.hagytatok valamit a boltban is? :lol: :lol:

Barbara:
Kakis sztori nálunk is megesett,csak ruhában,pelussal :shock: :lol:

Vera:
Tényleg,milyen Bala?és milyen esküvő??Én egyáltalán nem vagyok képben,úgy látom.. :roll:

puszi
Adrienn és Benedek
lufi
 
 


Virág! hol voltatok? :P
az a kocsi nem jó, amiért múltkor mentél? :?:

Adrienn! jó hogy bekukkantottál :lol:

képzeljétek az én superwoman-em ma a hasáról átfordult a hátára. alig hittem el! ESZMÉLETLEN NŐSZEMÉLYEM VAN!!! :lol: :P :lol: :D :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Barbara: tuti véletlen volt :lol:
De ha valóban így halad, akkor 3-4 hóaposan futhatsz utána :P :P

Egyébként Bettina is hajnalban ébred először, ilyenkor mindig magam mellé veszem szopizni és alszunk tovább reggelig

Adrienn: eddig Bettus is szépen szopizott, de ettől a melegtől úgy látom nincs ereje hozzá :(

Most elkezdek fejni, mert ha így haladunk szép lassan elapad a tejcsi

Virág: milyen volt a kiruccanás?


Mi a véleményetek a gödi strandról? Mondjuk a picit nem vinném vízbe, de mivel szoptatok én se akarok fertőzést kapni!

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Tünde!

nem gondolom, hogy mindjárt rohanni fog vagy pörögni oda-vissza, de a mozdulatsora pontosan fel volt építve, s már másfél perccel az esemény előtt láttam, hogy mi fog következni

mióta ilyen meleg van, nálunk sokkal több a szopi

tudomásom szerint a gödi strand elsőosztályú, de azért én is rákérdeznék

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Sziasztok!

Balázs öcsém Eszter hugi( alegkisebb)és neki lesz most szombaton az esküvője :)
Már kezdünk megzakannni :)

Futok is tovább :)

vera
viranka
 
 


Helló!
Remélhetőleg a férjem eladja azt az ócskavast, amit eddig autónak neveztünk :shock:
és vesz egy suzukit, amibe ugyan 6-an nem férünk be, de talán nem hagy cserben.

Majd ha lesz időm, írok. Jó volt a kiruccanás, bár némiképp nomád: Kecskemét mellett voltunk egy tanyán. 8 felnőtt 45 táborozó na meg az én apróságaim. Normális vagyok???

Virág
virágocska
 
 


Barbara!

Kívánj holnapra esőmentes napot :) Nincs kedvünk esőben lagzit tartani :)
Neked mindig bejön ha ezt leírod :)

vera
viranka
 
 


Sziasztok

Virag

Jo hogy itt voltatok....:):):)
Lovastabor nem semmi lehetett.

Vera

Drukk, hogy holnap ne legyen eso.

Barbara

Szupi a csaj, csak tenyleg lehet, hogy nemsoka futhatsz utana. Emi lanyom 2 honaposan kezdett forogni es soha nem felejtem el, mikor a masik topikkal a babanetes talin a tobbi baba szepen fekudt hason, vagy haton es nezelodott az en lanyom mig beszelgettunk az anyukakkal 26-szor legurult a pledrol....:)

Lanyok, kepzeljetek egyik ismerosomnek beteg lett a babaja es kb. 6 honapos terhesen meg kellett szulnie....:(:(:( ANnyira le vagyok sujtva, egy honapja meg vigan dumcsiztunk, itt ult a pocakjaval a nappalinkban.:( Olyan szornyu, 5 eve ismerem, egyidosek a lanyaink, egy korhazban szultunk....

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Vera! esküszöm, pont kívánni akartam :!: :lol: :!: én szétfagytam az esküvőnkön, de legalább eső nem esett. :P CSODÁS IDŐT, S SOK BOLDOGSÁGOT!!! :D

Virág! te megalkottad az extrémtáborozást! :lol:

Ágota! gondoltam hogy hamarosan valami ilyesmi fog rám várni, mivel ma már arra is rájött, hogy a másik irányba is tudja :P

Sajnálom a barátosnődet :( tudom nem vigasz, de talán kicsit könnyít, ha arra gondoltok, hogy mindennek megvan az oka. persze ilyen esetekben nehéz látni az indokot. SOK ERŐT!!!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Sziasztok!
Vera! Egészen jó idő volt ma, nem kellett megőrülni a kánikulától, remélem az esti zuhé alatt már zárt helyen roptátok a táncot :?:

Eszteréknek sok boldogságot! Balunak ÜDV! Priviben megírhatnád hogy jött be neki a kinti munka (ferencigaborkukacinvitel.hu) ((állítólag ha így írjuk le az emailcímünk, akkor nem jön mindenféle reklámemail :? ))

Még a bölcsi telítettsége is nagyon érdekelne!

Meg a felsőgödi bölcsi-gyerekmegőrző-játszóház-óvoda vagy mi címe, esetleg telefonszáma, ha olyat is tudtok!!! Nagyon!!!

Ágota! Nekünk is jó volt :lol: Agyalok az üzleten, majd beszélünk!

Barbara! Láthatod kedvelem az extrém sportokat :D

Ha kicsit rendeződnek a dolgok körülöttem, jöhettek újra egy talira.
virágocska
 
 


Ja, még Angélának üzenem:
Te is nagyon korán kezded az extrém sportokhoz való vonzódást!
virágocska
 
 


hu csajok

kivagyok. Kifestettuk meg gyorsan a bolthelyisegedt, mert undin nezett ki, a tulaj fiai eleg mekkelek modra festettek ki. Elotte osszeraktuk a butort. Meg ketszer voltam ma az Auchanban. Utoljara most 10-kor. Holnap bepakolok a boltba.

AZTAN TESSEK AM BENEZNI HOZZAM!!!!! HETFON NYITOK.:)

JELSZO: BOBITA

(tiszta zokni vagyok) :)

asszem megyek aludni

jo ejt

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Ágota! a zokni állapot pont stílusos a bolthoz :lol:
mi tervezzük, hogy benézünk (apától és angitól függ)

Vera! Esküvő jól sikerült? végre pihiztek egy kicsit? új ruhát varrtál vagy megint a múltkoriban pompáztatok? Képek vmikor?

Tegnapi esőnek örvendtem (s csak du gondoltam az esküvőre :oops: ) Imádom az eső utáni illatot. Ezenkívül azért is volt örvendtes, mert a szemben lévő telekre kijöttek fiúk duhajkodni, s így beszorulnak a házba :mrgreen:

Saara?
Kittyanyuka?

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


virág! ez nem extrémsport, ez villámtanulásos módszer :lol:
gödibarbi
 
 


Sziasztok Lányok!

Végre van gépünk, de még mindig nem az igazi.
Olyan jó kis vírust sikerült beszednünk, hogy semmilyen vírusirtóval nem sikerül kiszednem. :x

Tünde: Köszönöm, hogy beírtad, mi a helyzet velünk.
Jól vagytok?

Nyuszika: Hol is lesz pontosan a bolt? Mert mi kedden megyünk át Felsőre a Családsegítőbe és akkor benéznénk.

Vera: Milyen volt az esküvő? Nem jöttök el kedden 10 óra felé Nyuszika boltjához? Jó volna találkozni.

Adrienn: Gratulálok a kis Benedekhez, nagyon édes. Mikor láthatjuk őt élőben? Remélem jól vagytok!

Barbara: Nagyon szépen fejlődtök. Aranyos lehet a kis Angi.

Úgy sajnálom, hogy a múltkori összejövetelre nem tudtunk elmenni.
Mikor csinálunk megint?

A Gödi strandról csak annyit, hogy a tesóm a múlt héten kivitte magukkal a Danit, másnapra pedig egy szép kis herpesz lett a szája szélén. Úgyhogy nem igazán jött be nekünk. :cry:

Most megyek feküdni, de most már itt leszek veletek én is.
Többieket is üdvözlöm!

Jó éjt és szép napot holnapra mindenkinek!
:)
Gyöngyi

Kép
Kép
kgyöngyi
 
 


Sziasztok!

Na a strandról megtudtam egyet-smást.
nem cserélik rendesen a vizet, mert nem tehetik meg, hogy egy napra bezárjanak. Akivel mostanság beszéltem és kint volt, mindnek hasmenése lett utána. Sógornőm unokaöccsének egy hete folyik... :(

Mi maradunk a jól bevált osztrák fürdőnél, kicsit mondjuk messze van...

Gyöngyi: kösz jól vagyunk, Bettinának most bújt ki a foga,de nem okozott gondot. Kis nyugis baba :)

Ágota: mindenképp megnézzük egyik nap a boltot!!

Szombaton megint voltunk a Hajógyári szigeten a gyerekekkel, nagyon bejött nekünk és nem is voltak sokan. Nagyon színes a program.

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Gyongyi

A bolt az ADy u 24-ben van. Elindulsz a posta fele a fouton, es ugyanazon az oldalon van, egy olyan uzlethazszerusegben...(hu de nagykepu:)) Hatul az udvari boltok kozul az elso. De ki van plakatolva...:)

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Gyöngyi! welcome back :)

Ágota!sajna a páromnak be kellett mennie du dolgozni egy lebetegedett munkatársa miatt, így nem tudtunk benézni. :(
milyen volt az első nap?
én is mindig keresem a szavakat hogy hogyan hívjam az üzletházszerűséget :roll:

Tünde! ezek pocsék hírek a strandról! pedig én oly jókat hallottam róla!!! :?

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Lányok, teljesen kész vagyok!
Dorina ma elesett az udvaron és beverte a lécsőbe hátul a fejét, nagy dudor lett és nagyon vérzett, úgyhogy peti rohant vele a kórházba.
szerencsére a koponyának nincs baja, csináltak röntgent, bekötötték
Még most is ott a dudor és még mindig néha folyik belőle a vér. kapott tetanuszt is, látszólag semmi baja, de én még mindig aggódom, pénteken kell visszamenni kontrollra
:( :( :(

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Tünde! a lényeg, hogy minden rendben! :P Egyébként hogy történt?
én már előre készítem magam az ilyen esetekre... s persze szerintem ott fogok rögtön csődöt mondani :lol:

mi nem vagyunk túl jól. angi szörcsög, de az elmúlt 2du-t végig cicizve átaludta, s ma végre nem az egészet, szóval remélem ez a javulás jele. :D
én még kaparom össze magam...

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Sziasztok!
Nálunk totálkár van, ill. volt.
Férjemhez szo. éjjel mentőt kellett hívnom, vakbél-gyanúval vitték be a váci kórházba. Vakbélgyulladás helyett valószínű, hogy valami nagyon brutális vírus volt (vérnyomása is leesett, elájult, hidegrázás, veríték és egyéb finomságok a hasgörcs mellett.)
Ha minden jól megy holnap haza jöhet.
Gyerekektől megszabadítottak a rokonok-barátok, így Botival jártunk be apához.

Hogy valami kellemesről is írjak: voltam Ágota boltjában, nagyon klassz! szupi cipők vannak! Bár egyelőre csak zoknit vettünk:)

Virág
virágocska
 
 


Hűha!?! ez valami beteges időszak? :shock:

Bulást mindenkinek :D , egészségesek vigyázzatok magatokra!!! :P

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


tünde! jobban vagy?

ma elmentünk dokihoz angival, s megnyugtattak. :lol: nekem nagyon szimpi ez az őrbottyáni helyettes!!! :P :lol:
ki jár - tündén kívül - sződre gyerekorvoshoz?

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Barbara:
köszi, jól vagyunk! Dorinának sincs semmi baja, holnap viszi Peti kontrollra.
És Te jobban vagy? Influenzásak vagytok?,

Virág: ugyan már beszéltünk, de továbbra is jobbulást a férjnek!

Többiek??

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Rita: hogy van a két kislány??

Sara: veletek mi van? hogy halad az építkezés??

Vera: milyen volt az esküvő??

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Tünde! kontrollon minden rendben volt?

Még egyszer nagyon köszönjük a komódot!!! :P van helyem pakolni!!! juppééééé!!! :lol: :D :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Sziasztok!


Az esküvő jól sikerült,jól vagyunk,még nem sikerült kipihennünk magunkat,kicsit összesűrűsödtek a dolgaink az elmúlt héten.Netünk sem működött :(
Most megyek is mert vendégek jönnek :)

Talán du. tudok még írni nektek

vera
viranka
 
 


Sziasztok!


Az esküvő jól sikerült csak éjszaka esett,de a sátrak megvédték az ünneplő tömeget :)
Hug szép volt,Míra is megállapította: "Ette szép" felkiáltással.
A sem a polgárin sem a templomin nem "voltam" Mírát kísérgettem,mert folyamatosan dumált.A templomit sajnálom mert nagyapám áldotta meg őket,videón sem volt időm megnézni,mert persze a lányom mikor kezd nyűglődni?Mikor az a rész következik :)
A templomban egy darabig bent voltunk,lelkész nagynéném mondta hagyam hagy járkáljon(persze ő volt az aki megállapította 2 hónappal ezelőtt milyen neveletlen a lány nem tud a templomban viselkedni ).Addig nem is volt semmi gond míg előre nem ment a lalkésznek mondogatta: Gábor bá(így hívják),öcsém felvette akkor észrevette a gyertyát és elkezdte énekelni az ég a gyertya ég c. dalocskát.no ekkor kihoztam :)
Persze a rokonságom folyamatosan összetévesztette a vőlegényt és testvérét mivel ikrek :) Az öltönyük majdnem egyforma,ingük,nyakkendőjük uolyan volt :)

A kaják nagyon jók voltak apu ismerőse csinálta a hidegtálakat,a meleg kajákat meg mi.Gyerekem tök jól érezte magát,nem is hiányolt,néha én kerestem hol van :)
Összeségében jól sikerült,páran a foci vb-t nézték,aztán utána mulattak.Másnap takarítás szerencsére nem volt nagy rendetlenség :)

Hétfőtől -szerdáig mindennap a pesti lakásban voltunk,pakoltunk takarítottunk,h. csütörtökre rend legyen át tudjuk adni a lakást az albérlőknek.
Tegnapra már teljesen kivoltam,semmi sem volt jó,de ma pihentebb vagyok.
Míra is szenved mert jönnek az utólsó fogai,1 kibújt már a másik teljesen bedagadva és éjszakánként üvöltve kel :evil:


Virág!

Gábor hogy van? Minden renben van vele?

Barbara!

Új ruhát varrtam,ha sikerülne képet feltöltenem megmutatom,de vmiért szarakszik a gépünk :(

Tünde!

Mi volt a kontrollon?Dorinával minden rendben?

No most be is fejezem mert Míra felkelt :)


pusz :vera
viranka
 
 


Pár kép :)
Az egyik tál a sok közül :)
Kép
Kép
az egyik a férj :)
Kép
egyik kedvencem róluk :)
Kép
ezt a Bala csinálta
Kép
koszorúslány :)
Kép
Eszter és Én(a ruhámat én varrtam :oops: )
Kép
csajszival :)
Kép

bocs h. ilyeen sok :oops:

vera
viranka
 
 


Köszi Lányok, Dorinával minden rendben, kis virgonc megint :lol:

Vera: nagyon jók a képek, tiszta éhes lettem a finom hami láttán :)
Pedig este most már nem ehetek, mert le kell fogynom 20 kilót.

Tudom, hogy szopi közben nem lehet fogyózni, de megpróbálok minden hízlalót kiiktatni, mert nagyon rosszul érzem magam a bőrömben.

Barbara: nagyon szívesen!! :lol:

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Virág: Gábor jól van??

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Sziasztok :D !

Ilyenkor mi a szunyog helyzet a nevelekben??? Jo rég nem jartunk arra és kicsit izgulok, hogy felfalnak minket, ha majd ott lakunk....

Sara
saara
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?