Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Szilvi!
Ha bírod cérnával a gyakori szopit, akkor sztem inkább szopizzon. MOst még -bár nemtom nálatok mennyire van meleg, mert nálunk most van kb. 24°C- nincs annyira gatyarohasztó hőség. De ha nagyon nyűgi, meg már te sem bírod, akkor sztem adhatsz neki. Én viszont inkább adnék sima forralt, lehűtött vizet, az a legjobb. Hát hogy pohár vagy cumisüveg, az megint jó kérdés. Andris cumizik ugye? Ha erősen szopizik, akkor megkísérelheted az üveget, de ha észreveszed, hogy nehezebben harap rá a cicire, akkor hagyd el egyből a cumisüveget. Meg hát, azért a pár kortyért, amit most meginna, talán nem érdemes kockáztatni, szal inkább a pohár :).
Az is elképzelhető ám, hogy nem is fogja elfogadni, akkor semmiképp se erőltesd. Én is próbáltam anno Kevinnek a vizet -bár ő már nagyobb volt kicsit- és nem fogadta el, sokáig semmi mást, csak a tejcsit. Majd kialakul, figyeld őt, és ráérzel ;)

Edit!
Igazad van, meg nekik is jó a friss levegő. Néha én is egész nap megyek velük, de van, hogy nincs kedvem. Nem akarom elkiabálni, de elvileg most mamás hétvége lesz, aztán mehetnek játszózni, sétálni, ugrálóvárazni meg miegyéb kedvükre. Mi kicsit pihizünk, mamáék meg lefáradnak :)
Igen, a parkosra gondoltam. Tényleg hülyén jött ki, azért is mondtam, hogy bocsika. Válságot féligmeddig megoldottuk, de még maradt a hétvégére is :lol:

Megyek vissza vasalni :? . Már csak néhány óra és hawaii...
szabobetti
 
 


Helló

Végre nyugalom van...:)


Betti
Meg kell mondjam irigyellek .Majd megemlítem Anyunak,hogy igazán példát vehetne más mamákról. :lol:
Bár így sem panaszkodhatom.
Jó pihenést vagy bulizást vagy bármit amit szeretnél.:)

Szilvi
Köszi a topánkákat.:)
éN mind a háromnak adtam cumisüveget cici mellé és szépen le is szoktak a ciciről.(Ezt csak utólag látom már tisztán :( )Megzavarta a szopizást mert könnyebb kiszívni az üvegből és más technika is kell hozzá.
Ha módod van és nem sír inkább ne cumisüvegezzetek.
Ne haragudj,ez csak az én véleményem.


Ana

Nagyon csábító ez a szombati buli.Azóta is ez jár a fejemben,hogy bizony ki kell rúgnunk a hámból.Még Zsoltival nem is beszéltem de már azon töröm a fejem mit vegyek fel. :twisted:

Még jövök szerintem.
Sziasztok.
Edit.
edit01
 
 


Sziasztok

Betti
Köszi a bébiételt! Örök hála! Már megkaptam, sőt Oli be is vágta az egyiket ebédre!

Ildi
Akkor még egyeztetünk hétfőig :lol:

Edit
Beszéd meg Zsoltival a szombatot!!!!! Én mindenképpen bulizni szeretnék! Hát én még nem is gondolkoztam azon hogy mit kellene felvenni.

Szilvi
Milcsit 17 hóig szoptattam és az elejétől kezdve teáztattam cumisüvegből. Nem volt vele gond. Oli viszont nem volt hajlandó semmit inni a tejcin kívül. Mostanában hogy bejött a nagymeleg elkezdett inni, cumisüvegből iszik, de nekem most már az a célom, hogy kevesebbet szopizzon. Szóval én a te helyedben pohárból, vagy kanállal adnék neki inni egy kis forralt vizet.

Megyek, meg megérkezett az öcsém és jönne a géphez.

Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 

 
 

Sziasztok!

Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok! :D
radra
 
 


Sziasztok!

Végre ide tudok ülni a gép elé! :D
Ruszlán hétfőn jött haza a kórházból.Szombaton hazaengedték volna,de péntek estére megint rosszul lett.Évek óta szenved a mandulájával,a kórházban,ahol dolgozom már meg volt beszélve,hogy kiveszik,de visszalépett. :twisted:
Megvárta,míg mentő vitte el.Hétfőn megy vissza kontrollra,és csak egy hónap tünetmentesség után kerülhet végre kukába a mandula.
Gyerekek jól vannak.Raul úszni tanul,tegnap meg is néztük hogy haladnak.Megnyugodtam teljesen,mert nagyon ügyes volt.Nekem víziszonyom van,ezért nehezen engedtem el.
Patrik abszolute antiszobatiszta-egyik nap nem adtam pelust rá az udvaron,kérdeztem,pisil-e a fűbe.Sikerült is Neki,nagy volt az öröm.Két perc múlva úgy összekaksizta magát,hogy azon gondolkodtam,akkor járnék legjobban,ha a füleinél fogva tenném be a kádba. :lol:
Ennyit rólunk dióhéjban,bocsánat,most nem írok név szerint,megyek alukálni.

Puszi mindenkinek!

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Sziasztok

Gyors leszek csak egy mondat kettö.
Élvezzük a jó időt.
Ana!
Héfön a féltizen egyes vonattal megyünk
Cegléden olyan 11 körül van.
Puszi mindenkinek.
Jó hét végét.
Ildi.
horcsog
 
 


Sziasztok!

Juhú, micsoda élet van itt, így hétvégén :).

Ildi!
Bocsi, múltkor egyszerre írtunk, nem is láttalak, ezért maradtál ki :(.
Szerencse, hogy nem lett baj. Ezek a kis törpikék pillanat alatt a frászt tudják ránk hozni :shock: .
Menetrendet illetően -csak egy javaslat, bocsi hogy belepofi- : miért nem használod az elvirát? Én mindig ott nézem, ha vhova vonattal kell menjek. Naprakész, és nem kell kilibegni az állomásra. Ha nem ismered, belinkelem :wink: http://www.elvira.hu
Jó vásárlást nektek holnapra!


Edit!
No, összehoztátok a bulit? :)
Mi -ahogy láttad- lófráltunk a barátnémmal. Szuper volt. Már 4 itthon töltött év után rámfér ez a kis szabadság, az tuti..


Ana!
Igazán nincs mit :). Örülök, hogy ízlik a kislegénynek, egészségére!


Kata!
Örülök, hogy Ruszlánt kiengedték. Remélem hamar és szövődménymentesen túl lesztek a mandulakikapáson.
Miért baj, hogy Patrik antiszobatiszta? Én Kevinnel még csak most kezdek próbálkozni, de csak light-osan, hogy ha szól, hogy kaka lesz, akkor megkérdem, hogy akar e bilizni. Eddig egyszer volt igen a válasz, de nem lett termés. Sztem abszolút nincsenek elkésve. Ma már nem "divat" egy éves korra bilire szoktatni őket. Ne aggódj ezen. Bár már én is kihajítanám szivesen az utolsó pelenkát. Nem is tudom , hogy bírták anyáink, mikor még mosták a kakis göncöt :shock: .
Raulnak gratula, majd csinálj róla képet egyszer :)


No, és most megyek pihizni. Olyan csilli-villi a lakás, hogy el se hinnétek. Ennyit tesz, hogy jelenleg nincs gyerek a háznál. Se mosni, se vasalni se mosogatnivalóm nincs 8) Ritka pillanat :)

Betti
szabobetti
 
 


Ildi
Hol találkozzunk? A hangár előtt? Mivel jöttök el idáig? Én megyek be a barkácsboltba a gyerekekkel, ha gondolod kihozhatunk hangárig.

Betti
Még egyszer köszi a bébiételt :D
Biztos Oli egészségére válik.

Kata
Én is szorítok Ruszlánnak, hogy pikk-pakk kint legyen az a mandula.

Edit
Majd holnap hívlak.

Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Sziasztok!


Kata

Örülök,hogy jobban van.:)

Ana
Köszi a felsőket.:)
Anyósomnak lehet,hogy ma átviszem...

Betti
Bulit át kellett tennünk a most következő szombatra.
Ezen szombaton volt a 6.házassági évfordulónk. :)
Ez kiment a fejemből. :(


Megyek tepenni.Alszanak a gyerekek is.:)


Edit.
edit01
 
 


Sziasztok!


Sehol senki?
Meleg van nagyon, igaz?

Jó éjt.
Edit.
edit01
 
 


Sziasztok!

Ana!
Hogy sikerült a vásárlás? Voltak jó dolgok?


Edit!
Akkor már számoljátok vissza a napokat? :) Hová mentek bulizni?
Gratula a házassági évfordulóhoz!
Jah, meleg.. de nem baj, mehetünk pancsizni! :)

Más nem jut eszembe sajna, csak hogy fura visszaszokni. Bár most még jó, mert kitart a rend, és a hétvégi robot eredménye egyelőre.
Tegnap sikerült egy szupi fürdőrucit vennem! Juhéj, mostmár tényleg muszáj menni strandolni!


Betti
szabobetti
 
 


Helló

Lassan puhára főlök itt a lakásban.
Ati ma hányt reggel.Most várjuk a további fejleményeket.:(

Betti
Nem tudom hova megyünk .Ki szokott alakulni magától.:)
Én nem vagyok semmi jónak az elrontója.

Ana
Jól vagytok?
Merre jártok?
Majd beszélünk.


Többiek?Írjatok keveset.:)
Edit.
edit01
 
 


Sziasztok

Ildi
Nagyon úgy tűnik, hogy hétfőn elkerültük egymást :(
Hát legközelebb pontosabban beszéljük meg!
Voltál egyáltalán vásárolni?
Mit vettél?

Betti
A vásárlás sehogy sem sikerült! Amúgy vannak a hangárban jó dolgok, csak ki kell fogni! De jó neked, hogy van szupi fürdőrucid! Nekem nem lenne elég az új bikini, testet is kellene újat vennem :lol:
Jó strandolást ha mentek!

Edit
Szivesen a fölsőket! REmélem anyósodnak jók lesznek, és persze tetszenek neki! Szegény Ati! Napszúrás kapott? Vagy valami kajától hányt? Többiek nem hánytak?
Mi jól vagyunk! Reggel kiöntöttem a homokozóból a homokot, kimostam és öntöttem bele vizet, egész délelőtt pancsiztak a fiúk! Oli nagyon élvezte, alig lehett kiszedni a vízből. Most meg pikk-pakk elaludt. Már csak Milcsit kell valahogy rábeszélnem az alvásra. Ja, ha minden igaz Milcsi a Teca Dorinájával fog egy csoportba járni :)
Milunak házikó lesz a jele :) és Süni csoportba fog járni.

Na megyek, hátha ágyba tudom dugni Milánót!

Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Szióka!

Edit!
Remélem nem komoly, és hamar rendbejön Ati. Én is napszúrásra gondoltam hirtelen. Meg ebben a melegben nagyon hamar felfordul az ember gyomra. Neki meg amúgy is érzékeny,nem?
Akkor bulizzatok jót szombaton. A spontán dolgok szoktak legjobban alakulni :wink:


Ana!
Sajnálom, hogy nem jött össze a talitok, meg a vásárlás. Majd legközelebb.
Köszi, mostmár nagyon szeretnék egy nagyot pancsolni. Alakformálást nekem is adhattak volna a fürdőruci mellé :lol: 8) Meg fejet, ha már itt tartunk :lol:
Homok felcserélése vízre nem is rossz ötlet, lehet én is bevetem a cselt :). Bár nálunk jó idő van itthon, pont kibírható.
Kis szöszi fiam már egy órája alszik. Mendi még mindig nem, sztem nem is fog szokás szerint :?

Többiek mind nyaralnak? Heppi is rég írt már, Mica, Momo, Katácska? Szilvi, Kata, Rbetti? Mi újság veletek?
Remélem nem hagytam ki senkit :roll:

Betti
szabobetti
 
 


Megmondom őszintén fogalmam sincs.:(

Tegnap annyit voltunk napon míg Itt voltatok Ana.Aztán jöttünk is fel.Ez kb ha fél óra lehetett fagyizással együtt.
Fagyit is mindannyiann ettünk.Utána pedig este hatkor mentem le velük.Akkor is csak a Rákóczin mentünk végig.ott nem süt a nap és homokozóba sem voltak.
Az ebéd sem olyan volt és mindannyian ettünk.A vacsi párizsis szenyó volt.Akkor vettük a párizsit a spárgában.
Reggel pedig így kelt,illetve előbb nyűglődött,hogy szomjas.Ivott aztán usgyi kifele minden.
Utána még kétszer.Adtam neki kúpot,kivártam az egy órát.
Aztán úgy bekajált pirított levessel és sültkrumlival,ivott rá vizet,kért kólát is.
Most meg alszik mint egy csecsemő.

Nem tudom.remélem emire felébred semmi baja nem lesz!!!
Edit.
edit01
 
 


Edit!

Akkor talán csak a gyomra volt érzékeny. Lehet, hogy hirtelen ivott sokat. Mindenesetre remélem nem kaptatok el megint vmi nyavalyát :(.
Azért a szénsavassal vigyázz, főleg a kólával :roll:

Betti
szabobetti
 
 


Ana ötletén felbuzdulva mi is pancsolunk. -Vagyis sajna csak a gyerekek :) -
Szerintem gyönyörű
Mókás szöszi
szabobetti
 
 


Sziasztok!

Lehet,hogy ma én is bemászok a gyerekek mellé a kismedencéjükbe. :lol:
Már számolom az órákat péntekig,nagyon várom a hazautazást Anyuékhoz. :D


Betti!
Nem gondolom,hogy baj Patrik antiszobatisztasága,csak konstatáltam a tényt. :lol:
Új fürdőruha-akkor tényleg irány a strand! :) Én lehet,hogy már nem fogom soha megszeretni a vizet,de legalább időnként mennünk kellene a gyerekek miatt.
Egy kiadós,gyerekmentes takarítás feldobna szerintem engem is. :wink:


Edit!
Remélem Ati jobban lesz délutánra!


Ana!
Én fiaimat sajnos nem fárasztja le a pancsolás sem.
Sikerült Milánt elaltatni?

Patrik ébredt...

Puszi.

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Szerintem is gyönyörű mindkettő! :D :wink:

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Sziasztok!

Úgy tűnik jól van.
Játszik a többiekkel.:)

Betti
Szépek tényleg.:)

Kata
Jó,hogy jöttél.:)

Pusz.Edit.
edit01
 
 


Sziasztok

Kata
De jó hogy mentek anyukádékhoz! Párodról nem írtál semmit! Jobban van már?
SAjnos nekem is csak Olit fárasztotta le a pancsi :( Milcsi addig játszott, hogy a picit is felébresztette, úgyhogy Olibaba már alszik is.

Edit
Na, akkor szerencsére nincs baja Atinak! Nem volt kedvem bemenni a városba! Olyan meleg volt! Képzeld szoszéd öreglány elköltözött a Dominikával. Teljesen kiakadtam. Már majdnem hiányzik. De biztos vissza fognak jönni, mert a kutyát itthagyták.

Betti
Jót pancsoltak a gyerekek?
Szerintem is szépek!

Milcsi nem akar aludni csak nyűglődik.

Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Sziasztok!

Ma is jó idő van.:)
Ana
Nem gond,hogy nem jöttél.Ati miatt nemis mertem volna lemenni.
Mára semmi baja,bár már tegnap délután is joban volt.
Elköltözött az öreglány?Nem is szólt vagy köszönt el tőletek?
Fura nem?A kutyát lehet,hogy a fiának ott hagyta.
Szólj,hogy mik a fejlemények.Ma azért bejöhetnétek. :lol:
Voltam este ugrin.Gyilkos volt.Van a teremben légkondi képzeld.Edig nem kapcsolták be...
Megyek izzadok.:)
Edit.
edit01
 
 


Sziasztok!

Kata!
Örülök, hogy jelentkeztél!:) Remélem gyorsan eltelik az idő. Én is várom már a hétvégét. Meddig lesztek anyudéknál?
Sokáig én is utáltam a strandolást, aztán tavaly hirtelen megszerettem. Talán nálad is így lesz :).
Ruszlán hogy van?

Edit!
Ati nem hányt azóta?

Ana!
Igen, élvezték a pancsit. Még este is bekéreckedtek újra.
Talán csak nyaralni mentek a kedves szomszédok :roll:


Csajok, felteszem már ide a "maradék" rucim, hátha vkinek megtetszik :)
fiús csomi: két sima pamut, egy ED, és egy PO body + még jön hozzá egy napozó 1000Ft cakkpakk 86-92-es méretek
Lányos csomi: noname póló,H&Mpóló, meg egy Next pulcsi, és szoknya +hozzá még egy pólót adok, össz 1500Ft-ért, 98-104-es méretek

Betti
szabobetti
 
 


Betti


Nem hányt azóta.:)
Nem tudom mi lehetett vele.Jót aludt evés után azután nem panaszkodott.
Este még külön kért kenyeret Zsoltitól,hogy éhes. :shock:
Köszi kérdésed.:)
Nekem a ruhák tetszenek de még az előző csomagot sem fizettem ki.:(

Pusz.
edit01
 
 


Sziasztok

Betti
Engem érdekel a fiús csomi :) Van képed róluk?
Nem csaralni mentek! Átjött a szomszéd és közölte, hogy elköltözik a kislánnyal, a fia (aki a kislány apja)meg kihívta a rendőrséget hogy a nagymama elrabolta a gyereket. Szóval nagy balhé volt itt az este.
Azt fogják elérni, hogy intézetbe kerül a kiscsaj, mert mind a kettő piázik (apuka is, nagymama is)

Edit
Örülök, hogy Ati jobban van! Milcsinek is csak délután volt egy kis hasmenése, de mára semmi, sőt csak bogyózott (pedig nem diétáztattam tegnap), talán a sok tej megártott neki :shock:
Majd még meglátom hogy bemegyünk e a városba. Ebben a hőségben gyalog tuti nem indulunk el, kocsival is mehetnénk, de annyira lusta vagyok :roll:
Szóval azért még egyeztetünk!
Mennék én is tornára, de nem merek nekivágni, mert Oli anyás korszakát éli! Tegnap 8 és éjfél között 3szor kelt fel, utána átraktam mellénk, de vagy százszor ébredt így is.
Rózsika nénis fejleményekről majd tájékoztatlak.

Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Sziasztok!

Edit!
Mehet egybe majd, vagy ráér, de már látni sem akarok gyerekruhákat 8)
Örülök, hogy jól van Ati. Akkor lehet, hogy csak hirtelen itta nagyon a vizet reggel, és ezért volt.

Ana!
Kattints a szövegre, elvileg bejön a kép.
Nem semmi dolgok történnek felétek. Hát az legyen okos, aki ebben a helyzetben tudja, mi lenne a legjobb a gyereknek :( .
Olinak hányadikán van a szülinapja?

Betti
szabobetti
 
 


Betti
Tényleg bejött a kép! Hát ezt nem is tudtam! Én megvenném a cuccot, de csak a hétvégén tudnám elvinni és kifizetni (most annyi pénzem sincs, hogy egy éles kanyart vegyek :lol: )
Olivérkém június 30-án lesz 1 éves!!!!!!!
Tavaly ilyenkor (21-én) mentünk az auchenbe és végig negyedórás fájásaim voltak, de elmúltak mire hazaértünk :lol:

Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Ana!
Okés, akkor a tiéd. Nekem ráér a lóvé, jövő hónapban is. Akkor megint Editet kérném meg, hogy ha erre jár, csengessen fel, és ledobom. Gondolom többször taliztok, mint mi :) A pénzt meg majd küldöd, ha úgy jön ki.
Nekem is voltak ilyen jóslók, mindkettővel, de kivárták az idejüket. Mendi még rá is húzott :? Mondanám, hogy régi szép idők, de nem így érzem :)

Marha meleg van, kölkök még mindig nem alszanak. :evil:

Betti
szabobetti
 
 


Sziasztok!

Hát itt aztán zajlik az élet! :lol:
Azért jövök ilyen ritkán, mert az emeleten ahol a gép van, meg lehet pusztulni a melegtől! Most is csak ventillátorral lehet megmaradni pár percre!

Képzeljétek! Összefelé megy Bálintka. A tanácsadáson tegnap 2 cm-rel kevesebbet mértek, mint 2 hónapja! :roll:

Nem tudom Nálatok mi a helyzet, de Bálint éjszaka alig aludt. Éjféltől 3-ig egyfolytában sírt! Valószínűleg a melegtől nem tudott aludni, így aztán Nándika és én sem! Mi lesz, ha még 1-2 hétig ilyen kánikula lesz?! (Pedig épp múlt héten jegyeztem meg a férjemnek, hogy milyen jó, hogy kb. 2 hete egész jól átalussza az éjszakákat.)
Nándikát megcsípték a szúnyogok a kézfején és teljesen bedagadt tőlük a keze. Nem tudom, hogy ez mennyire normális. Nálatok nem szokott ilyen lenni? Lehet, hogy felhívom a dokit.

Betti! A CD-ért a héten valamikor megpróbálok eljutni! Tegnap már nem volt lelkierőm visszamenni érte!
Délután láttalak, hogy mentetek Apa elé - illetve akkor már 4-en indultatok hazafelé. Olyan aranyosak voltatok! :D

Ana! Most már kezdem megérteni, hogy szerencsétlen kislány miért van állandóan Nálatok! :oops:

Edit! Örülök, hogy nem lett végül nagyobb baja a kicsinek! Őket is megviseli a meleg! Ilyenkor a szervezet is máshogy reagál - gondolom.

Na jó, eddig bírtam a szaunát!

Puszi mindenkinek!

Adri
radra
 
 


Hello!

Feléledtek a gyerekek, én meg fél szemmel nézem a meccset. Félidő van, úgyhogy írok gyors.

Adri!
Lehet, hogy rosszul mérték, főleg, ha nem is uaz a személy mérte. Sztem nem számít. Lényeg, hogy gyönyörű szemei vannak, nagyon szép kisfiú :).
Nálunk nincs gond az éjszakai alvással. Egy vödör víz bekészítve, és nincs gond. MOndjuk nálunk egész jó idő van, ahogy tapasztalhattátok is :). Mostmár mondjuk kezd durvulni kicsit, de nem vészes.
Szúnyogcsípés: Kevinnek meg nekem is olyan a bőrünk, hogy csípés után kb. 2cm átmérőjűre duzzad a helye, és iszonyú csúnya. De ha aggódsz, mutasd meg dokinak.
Okés, ugorj fel érte:).

Megyek, kezdek készülődni, ma is kicaflatunk az állomásra, ne üljünk már itthon egész nap.

Betti
szabobetti
 
 


Sziasztok!

Ana
El vagy tűnve!!!
Hol vagy már?

Betti
Majd felcsengetek valamikor.
Oké?

Adri
Tényleg úgy tűnik,hogy csak a melegtől lehetett...
Megjött az étvágya.Rengeteget esznek.Az én gyerekeimnek nem számít a meleg.:)
Szúnyog csípés nekem is olyan és Annának is.A csípés körül olyan
1-1.5 cm-s udvara lesz.Ha aggódsz inkább lássa orvos tényleg.


Jó éjt.
Fullasztó idefent a hőség.:(

Edit.
edit01
 
 


Sziasztok!

Holnap megkapja Patrik a 18 hós oltást,ami már régóta csúszik.Kérek drukkokat most is,jól be szoktak jönni! :D


Betti!
Strandolást nem tudom megszeretem-e valaha.Próbálkozom majd,a gyerekek miatt.
Anyuéknál egy hétig leszünk valószínűleg,de szívem szerint egész nyárra maradnék.Szombaton lesz egy kis családi összejövetel,tesóimmal,nagymamákkal,keresztapámmal,várom már nagyon.Rég voltunk így együtt.Sajnos lesz,aki nagyon hiányzik majd...
Mi célt szolgál az a vödör víz?


Edit!
Örülök,hogy jól van Ati!Raul produkál néha ilyen hányást,nem tudom mitől.
Úúúúúgy mennék én is tornázni!!


Ana!
Köszi,Ruszlán most jól van.Egy hónap tünetmentesség után remélhetőleg a kukába kerül végre a mandulája,ez már nem állapot.
Szomszédaitok nem egyszerűek!Én is kíváncsi vagyok a fejleményekre.Sajnálom a kislányt!
Két fiam megszületésük óta élik anyás korszakukat.Komolyan,irtóra fáraszt néha a nélkülözhetetlenség.

Ana-Edit!
Szeptembertől mentek a suliba??


Adri!
Egyetértek Bettivel,valószínűleg mérési hiba.
Az én fiaim is szenvednek éjjel,pedig még nem melegedtek át a falak a háznak ezen a részén.De ha így folytatódik...
Csípések nálunk is így néznek ki.Manapság úgy tűnik már a szúnyogok sem a régiek,nem tudom mi van. :shock: A bárányhimlőnél használatos rázókeverékkel szoktam bekenni.Jobb ötletem nem volt,nem mindig használ.Ha megmutatod Nándikát dokinak,légyszi írd meg mit javasol!

R.Betti,Ildi és még sokan!,erre vagytok???

Puszi.

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Akarom mondani:Merre?? :lol:
ruszlána
 
 


Sziasztok!

Tegnap felhívtam a dokit, és azt mondta, hogy jó lenne, ha bevinném megmutatni. Így beballagtunk. Felírt egy Aerius nevű szirupot. Még nem tudom, hogy segített-e, mert Nándika alszik.
Tudom, hogy nem kellett volna annyira aggódnom, de tényleg nagyon ijesztő volt, hogy a csuklóját csípte meg a szúnyog - mindkettőt - és az összes ujja, meg a kézfeje a duplájára volt dagadva. Nem tudta szegénykém behajlítani a kis ujjait! :cry:
Mi meg vagyunk áldva az ilyen dolgokkal! :( Ha valami kajcsira allergiás (pl. ömlesztett sajtok), akkor meg hólyagos kiütések jönnek rajta.

Betti! Ma olyan 5 óra felé megyünk a postára, meg vásárolni. Otthon leszel? (Bár, tudod, nálam sosem lehet tudni hány óra lesz belőle, de igyekszem!) :oops:

Kata! Megy a drukk Patriknak! Jó pihenést anyukádéknál! (Ha addig nem jelentkeznék!)

Edit! Jó Neked, hogy a gyerkőceid esznek! Nálunk Bálint Nándika adagját is megenné, Vele nincs gond, de a nagyfiú... bele úgy kell beleimádkozni valamit! :?
Tényleg, mi a helyzet a sulival?

Puszi mindenkinek!

Adri
radra
 
 


Sziasztok

Ildi sajnos nem tudott írni mostanában! Ma meg elutaztak nyaralni! Üzeni, hogy majd beszámol! Puszil mindenkit!

Szomszédságunkban nagy gáz van! Apuka feljelentette nagymamát, hogy elrabolta a gyerekeket! Tegnap rendőri kisérettel visszahozták a kilány, de apuka gyorsan le is passzolta, mert elment horgászni (minek az ilyennek gyerek). Domi most a nagynénijénél van, nagymama is visszajött tegnap. Nagyon sírt. Sajnáltam! Egy éves kora óta ő nevea lányt!
Majd még írom a további fejleményekről!

Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Sziasztok!

Edit!
Enyémeknek sem számít a meleg, ezek akkor sem esznek, ha hideg van :lol:
Nem főttetek meg délelőtt? :)


Kata!
Akkor jó nyaralást. Már csak egy napot kell kibírni addig :). Miért nem maradtok egész nyárra?
Persze, jó is az, együtt a rokonokkal.. Még ha csak gondolatban is..
Vödör víz? :) szimbolikusan értettem, mert Kev állandóan iszik. Persze nem vödörből, de annyit megiszik egy nap, hogy akár vödörben is tarthatnám az italát 8) :lol:


Adri!
Hát extrán megjártátok akkor :(. Szegény kicsi manó, remélem rendbejön a keze. Valóban durvábbnak hangzik, mint ami nekünk van.
5felé? Tudod, szoktunk menni az uram elé, de fél hat körül indulunk. Csörgess meg, ha esetleg nem lennénk otthon. Valahol a cityben is talizhatunk. Vagy max beadom a szomszédasszonyomnak.


Ildiéknek jó nyaralást!


Ana!
Nem semmi fejlemények. :?
Editnek leadtam a csomidat, majd kérd rajta számon :D

Betti
szabobetti
 
 


Sziasztok!

Jól kifáradtam.A gyerekek pancsiznak.

Betti
Szét főttünk, de ők valahogy jobban bírják.Posta után bementünk az oviba is.Ott hatalmasat játszottak amíg pletyiztünk az ovó nénivel meg a tesójával.:)
A fák árnyékában elviselhetőbb volt az idő.Visszafele Anna besétált egy néni udvarába,ahol papagályokat tenyésztenek.
Simán megfogta a néni kezét és besétált vau-vaut magyarázva.
Most megtömöm őket és alvás.Remélem.

Ana
Brutális.
Szegény kislány.Most annál a nőnél van aki mindigis intézetbe akarta dugni?Ó mi lenne jó szegénynek.Az intézet nem!De az apja tojik rá,a Mama meg nem bír vele...
Nem jöttök be valamikor?
Kiszedem a tojásokat a kádból.

Pusz.Edit.


Edit.
edit01
 
 


Sziasztok!

Röviden:oltás megvolt kis sírással.Fáj a lába,de eddig nem volt lázas,bízom benne,hogy megússzuk.
Nem biztos,hogy lesz otthon net-em,így inkább elköszönök.
Vigyázzatok magatokra.

Puszi mindenkinek!

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Sziasztok

Kata
Jó nyaralást! Pihenj sokat!

Betti
Hát itt mindig zajlik az élet! A két és fél év alatt volt vagy 100 veszekedés itt. Általában a Dominika nagymamája szította! Egy igazi sz@rkavaró a vénasszony! De most azért sajnálom! Amúgy a Domi nélkül olyan nyugalom van!

Edit
Megvagyok! Nem sok időt hagynak a fiúk nekem! Egész nap kint kell lenni velük! Lassan csokibarnára barnulok a napon:D
Kezd már egész jó szinem lenni!

Na megyek! Mert már nyúzzák a fejem, hogy menjünk játszani!
Meg takarítanom is kellen! Megint !Mert már nem is látszik, hogy egyszer megcsináltam ma!

Tegnapi eső iszonyatos volt! A jeget söpörni lehetett az udvaron! Olyan volt mit télen!

Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Betti

BOLDOG SZÜLINAPOT NEKED ÉS A PÁRODNAK IS.:)


Edit.
edit01
 
 


Betti

BOLDOG SZÜLINAPOT NEKED ÉS ATINAK IS!

Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Isten éltesse az összes szülinapost! :D

Kép

Adri
radra
 
 


Sziasztok,Szia Adri! :)

Ceglédberceli kismama vagyok és még eléggé új itt a babanet-en
( Adri ajánlásával! :) )
Ha minden jól megy a ceglédi Toldy Ferenc kórházban fogok szülni mégpedig Dr. Endrődi Tamásnál november 26.-án.Már azt is tudjuk hogy kisfiúnk lesz! :) :P
És hála a Mi aranyos védőnéninkenk most már azt is tudjuk hogy az AFP-nk is teljesen jó!
Viszont az,hogy hanyadik héten járok pontosan én sem tudom már, mivel a legutóbbi Uh-n a doki eléggé összekavart!!! Elvileg ma vagyok a 18.héten gyakorlatilag az Uh-s doki szerint meg kb a 19.héten,ami azért nem mindegy,de holnap pontosan ki fog derülni,mert megyek a dokimhoz és átbeszélek Vele pontosan mindent!!!
Ha valaki esetleg szült az Endrődinél vagy hozzá jár vizsgálatokra,akkor írna nekem pár sort róla hogy milyen tapasztalatai vannak Vele kapcsolatban?!
Nem akartam kis litániát írni,de így jött össze!
Sziasztok:Linda

Üdv mindenkinek:Mammy
mammy
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek nagyon köszönjük a szülinapi köszöntéseket! Aranyosak vagytok igazán :)!
Azért csak most írok, mert a barátnőmmel -szülinapi ajándék képpen- hétvégézni voltunk Siófokon. (minden linkelt szónál más képet láttok)
Nagyon jól éreztem magam.
Mendi mamáékkal strandolt, úgyhogy a fiúk meg itthon buliztak :).
Most hirtelen ennyi.

Betti
szabobetti
 
 


Linda!

Üdv a csapatban!:) Gratulálok a picúrhoz!
Személyes tapasztalatom nincs az Endrődi dokival, másét meg butaság lenne leírnom. Hátha vki ismeri személyesen.

Betti
szabobetti
 
 


Sziasztok

Betti
Irígy vagyok Siófok miatt és az alakod miatt is :evil:
Mesélj, mit csináltatok? Milyen volt?
Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy elmúlt a szülinapod és itt vagy! Pedig én már kezdtem aggódni :shock:

Linda
Én is üdvözöllek a csapatban! Endrődit én sem ismerem, csak viziten láttam a kórházban :wink:

Edit
El vagy tűnve! Mi van veletek? Oli már körbesétálja a garázst. Nagyon édes.

Adri
Elmúltak már a szunyicsípések? Használt a kence?

Teszek egy képet a járóbabámról

Kép

Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Sziasztok!

Linda
Üdv neked.Gratu a pihihez.:)
Endrődit én is csak látásból ismerem.Merre laksz Bercelen?Ozsvát Erzsit nem ismered véletlen?

Betti
Én is irigyellek igazán.Hogy lett ilyen az alakod?Otthon tornázol?Mit csináltál a hasaddal?Tanácsot ide is.:)Szuperek a képek.
Csak ketten voltatok?Úgy értem Andi nem ment veletek?


Ana
Meg vagyok .Meg volt ma a pelenka járat.
Nem jönnél be értünk egyszer?Nálatok dumálhatnánk.
Nagyon kaki hétvégém volt ismét...
Zsolti megint dolgozott.Tegnap jól össze is vesztünk.Ebben a hónapban sajnos nem először.:(
Kicsit kizökkenthetnél megint.:):):)

Bocsi a nyavajgásért.:(
Puszi.Edit.
edit01
 
 


Ana

Oli nagyon édes igy gyalogolva.:):):)

Előbb kimaradt.
Pusz.
edit01
 
 


Sziasztok!

Jelentkezem itthon vagyunk.
Türhetö volt ez a pár nap végül is nem volt rossz.
Egy kempingben volt a szálás,kb 3-4km-re a falutól
mondanom se kell nem sétáltunk oda főleg a nagy melegben.
A fiúk nagyon élvezték Gabi péntek-szombat jól kifürödte magát,
én Karival kb 15 percet fürödtem annyi elég is volt.
Tele volt a strand rész kagylóval bár én papucsban mentem be,de viszont Gabinak érdekessen néz ki a talpa.
Nem is akagyló aggasztott igazán hanem a hinárnak a termése vagy mi olyan mint a csillag és tüskés mit ne mondjak nem élvezet bele lépni de a fiamnak az is sikerült.
Szét csipkedtek a szúnyogok szinte megtámadják az embert.
De legelább kicsit kikapcsolodtunk,párom is egész végig horgászot.
Nagy élményről nemtudok beszámolni.
A csütörtöki viharból mi is kaptunk de jég nem eset,de viszont eső
annál több.

Ana! köszi,hogy írtál a nevemben.

Betti! vissza menöleg is
Boldog Szülinapot nektek!
Milyen volt a Balaton?

Linda!
Üdv itt köztünk!

ui.:Hogy van mindenki?
Puszi Ildi
horcsog
 
 


Sziasztok!

Naa, ne legyetek irigyek, tessék felpakolni, és irány a Balaton!! Egy-két napot minden apuka kibír a gyerekeivel, több év bezártság után meg ennyit mindenki megérdemel!


Ana!
Méghogy az alakomra??? :shock: :shock: :lol: Nemommá.
Semmi különöset nem csináltunk. Lementünk, ebédeltünk egy jót, aztán irány a Beach House, nyitásnap volt, így ingyenesen lehetett bemenni (amúgy is csak 700Ft a napijegy). Bezúgtunk a Balcsiba, jó volt a víz is, tűzött a nap, szólt a zene. Mi meg labdáztunk a vízben, úsztunk, meg élveztük a sok-sok embert, és a szabadságot. Este a sétányon söröztünk/martiniztunk. Te , még ennyi embert!! Még hajnalban is rengetegen voltak. Strand hajnal 3-ig nyitva. Reggel viszont alig volt valaki. Nem sokat aludtunk, szal vasnap délutánra úgy néztünk ki, mint a zombik. Aztán irány haza, 7-esen 5km-es dugó, úgyhogy 20-al jöttünk. De jó volt akkor is.
Gyerekek is lojálisak voltak, mert ma kisebb megszakításokkal 10-kor keltünk. így sikerült kipihennem magam. Kár, hogy meg voltam/vagyok fázva, így kicsit rossz volt. De legalább megúsztam leégés nélkül, ami ugye a napallergiámra való tekintettel elég nagy szó.
És igen, valóban megmaradtam :). Sőt mi több, másoknak is szerencsét hozott a szülinapom :) , ennek örülök.


Edit!
Nem, Andi nem volt. Hát ez most hosszú volna, és én sem értem mi van... szal érted..
Nem tornázom, pedig kéne. Hasas dolgot nem értem :shock: az ülős képen is látszik, hogy burjánzik a hájam például.. Az 'alakom' meg mindig ilyen volt -sztem-, bár 3-4 kilót fogytam az elmúlt fél évben, de azt a receptet nem ajánlanám senkinek, ami ennek az okozója...
A tanácsom a következő! Tessék megszervezni Anával egy hétvégi leruccanást, akár Balcsi, akár Abádszalók, vagy valamely közeli város, és kapcsolódjatok ki. Néha muszáj elszabadulni otthonról, és feltöltődni, mert .. no. Fel a fejjel, egyszer minden rossz végetér :wink:
Siófok meg csak 3 óra vonattal, neked meg még jegyre sem kell sokat költeni :).


Ildi!
Kalandos kiruccanás volt akkor. A szúnyogok minket is szétcsíptek este. (nappal szinte egy sem volt) De valami kegyetlen izmos , szívós szunyik voltak, szinte félelmetes mennyiségben.
Balaton szuper volt. Kár, hogy valóban egyre kevesebb a vize. A Beach House viszont szépen meg van csinálva, és a Petőfi sétányt is gyönyörűen megcsinálták!
Köszöntést neked is köszi!

Megyek popót takarítani :?

Betti
szabobetti
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?