Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Meli, és Mindenki!

Én is nagyon féltettem Kittikét, mint első gyereket, Petivel már megedződtem! Kép Pedig Kitti nagyon nyugis baba volt Petihez képest, de ezt akkor még nem tudtam.
Peti már 4x esett le ágyakról, kétszer anyukámnál, kétszer itthon. Nagyon nagyokat koppant szegénykém, most már egy másodpercre sem hagyom ott, csak az a gond, (és így esett le 2x) hogy hajnalban odaveszem magam mellé szopizni, és bealszunk mindketten. Én egész éjszaka alig alszom, de úgy elaludtam akkor, hogy nem hallottam és nem is éreztem, hogy Peti felébredt mellőlem és szép csendben elkezdett az ágy vége felé mászni, aztán csak a nagy bumm és ordítás! Rémes. Gondolom már annyira fáradt voltam....... (vagyok) Szóval mostanában azt csináljuk, hajnalban kihozom a nappaliba, úgyis tisztába kell tenni, mert éjszaka annyit szopizik, hogy a pampers nem bírja. Letettem egy szivacsot a földre, és ott szopiztatom meg, így vissza tudunk aludni még egy órát, mire apa indul dolgozni (7-kor) már úgyis felkel mindenki.

A hal nagyon jó a babáknak, egyszerűen meg kell párolni, egy kis margarinon szoktam. Azért egy kis só kell rá, mert ízetlen. Citromlé sem árt.
Peti a lazacra bukik, imádja, és olyan omlós lesz, hogy alig kell összedarabolni neki. 5-10 perc alatt kész, attól függ milyen vastag szelet.
Mondjuk az ára Kép

A májat én nem szeretem túlságosan, nem is adtam még Petinek, Kitti sem szereti, gondolom mert nem kapott pici korától.

A felvágottakkal ti hogy álltok? Szabad adni? És kocka sajtot? Nem tudom ezekkel mi a helyzet, Peti szereti,de szerintem nem a legegészségesebb dolgok. (Pl. párizsi)

Hali!
Andi
andi68
 
 


Haliho!

Andi, a felvágottak tényleg nem a legegészségesebb dolgok, én úgy vagyok vele, hogy ha az ebédjében van hús, több felesleges aznap, ha nincs, akkor sem gond, úgy tudom, heti háromszor kell húst kapniuk. Én a kenyeret pici vajjal (margarinnal), sajttal, vagy tonhallal adom (pl. Rio Mare, ami ugyan nagyon drága, de lehet kapni egész pici tégelyben is, az 300 Ft körül van és jópár napig elég. Ja és persze nagyon finom)Szóval felvágott helyett margarin, sajt, tonhal esetleg, vagy házilekvár.

Kockasajtot én nem adok, ha elolvastad, mennyi E betűs adalékanyag van benne, eszméletlen! Olyannyira, hogy már én sem eszem meg, pedig nem vagyok finnyás típus, de amióta babám van, odafigyelek ezekre a dolgokra. Jobb a trappista sajt, vagy a pannónia (én ezeket adom és imádja a fiam). Egyetértek, a hal nagyon egészséges, én is hetente egyszer adok neki! Ritkán májat is kap, de főzelékbe belefőzve, így nem érzi a kesernyés ízét, akkor tuti, hogy nem enné meg! Viszont magas az A-vitamin tartalma, így néha nem árt.
Mondtam már, hogy édesek a gyerekeid? Büszke lehetsz rájuk, de a fotón látszik,hogy az is vagy!

Minden jót,

*Dirtha
dirtha
 
 


Krisz, merre vagy?
dirtha
 
 

 
 

Sziasztok!
Én felvágottakból csak pulykamellsonkát adok Zsófinal és csak olyan amin látszik,hogy egyben van a pulykamell nem valami tálolmány........nagyon szereti.
A halat kipróbálom roi marem van is itthon de nem is gondoltam rá,hogy ő is ehetne.Nekem nagyon nem megy ez a felnőtt étrendre állítás.Nem győzöm az ismerősöktől hallgatni hogy milyen jó hogy már mindent ehet Zsófi amit főzök ezzel szemben nem is eszi meg..én ezt nem értem.Ha netán eszik is egy falatot akkor annyi de jól lakni nem tud vele.Hogy lesz ebből átállás??!!!
A májat is kipróbálom,mert a vas is sok benne és egészséges kíváncsi vagyok mit szól hozzá.Ti adtok a gyerekeknek rendszeresen túrórudit vagy krémtúrót vagy ilyesmit?Zsófi mindennap eszik és nem tudom nem baj e......fogalmama sincs.
Ma is volt szegénynek egy kisebb esése mászva közlekedett amit már nem nagyon szokott és valahogy az álára esett lett egy kis púp neki dehát annyi baj legyen.
Mostanában úgy eltűntek a többiek...hol vagytok?!
Most megyek sziasztok!
meli
 
 


Itt vagyok, csak valahogy felénk annyira nem történik semmi... Szabolcs valahogy most semmi újat nem csinál, a heteink elég egyformák... Vasárnap megint megyünk Szegedre, lesz egy kis változatosság.

Kaja: mi eleve nem igazán eszünk húst, a férjem ritkán halat, én azt sem. Ha vendégésgben elém teszik, esetleg csirkemellsonkát. Felvágottakat meg végképp nem... Szabolcs halat kap, meg tőkehalmájat, a védőnőt kérdeztem, azt mondta, semmi baja nem lesz, ha nem kap vörös húsokat, hogyha kap májat, halat. És elég sok tejterméket eszünk, Szabolcs imádja a sajtot, mi az edamira esküszünk, de trappista is jöhet. Túrót is kap, én bolti krémeket nem adtam még, túrórudit is csak kóstolásként, itthon kutyulom a túrót lekvárral, friss gyümivel. Ami aggaszt, hogy Szabolcsot egyáltalán nem érdekli az evés. Amikor úgymond van étvágya, tehát nem csak anyatejet kér, akkor négyzser eszik szilárdat, kb. 150-200 grammot étkezésenként, de eléggé unja, és esze ágában sincs egyedül próbálkozni. Még a kenyeret, kiflit elrágcsálja, a sajtot is, ha szeletben a kezébe adom, de csak ha éppen olyan kedve van. A falatkákat egyszerűen lesöpri az asztalról. Nem erőltetem, de azért nem szeretném kétévesen is én etetni... A csőrös poharát már megfogja, iszik is belőle, de inkább elvárja, hogy én itassam... Olyan lusta... És nagyon hisztis, akaratos mostanában, főleg az etetőszékben csapja oldalra a fejét, ha valami nem tetszik. A konyha egy étkezés végére már csatatér, a kaja felét a földről szedem fel - és dobom ki. De azért mindig eléteszek dolgokat, hátha mégis megpróbálja egyedül... Azért furi, mert különben állandóan bíbelődik valamivel, enni csak úgy hajlandó, ha valami érdekeset a kezébe adok, amivel eljátszik, de maga az étel nem érdekli valahogy... Nem tudom, van-e értelme már most elvárni, hogy tudomásul vegye, hogy a nap részét képezik az étkezések, amiket az etetőszékben költünk el, de félek, hogy ha most nem vagyok következetes, kicsúszik a kezemből. De azt sem akarom, hogy megutálja az étkezést, kényszernek találja. Amikor beül a székbe, láthatóan alig várja a kaját, aztán van, hogy szépen végig üli, van, hogy két falat után unatkozni kezd...
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Nálunk is érdekes az evés: nagy az étvágy, és fQleg a "férfias" kajákra! A fQzelékek, turmixok kora egyelQre lejárt, viszont a hal, húsok, sajtok, rakott ételek stb. nagyon mennek, és a házi készítésq sütemények is, meg a tojás (én bevallom rántottát szoktam adni, gombával is, imádja).
Túró: nemigen kedveli mostanában, én gyümölccsel, kis tejföllel szoktam turmixolni, bolti készítményeket kerüljük, szerintem nagyon durvák tudnak lenni. Túrós rétes viszont kedvenc! Nem tudom, csináltatok- már zöldségfelfújtat, nálunk nagyon bejött! Favorit még az igazán jó minQségq virsli, rántott zöldségek, és minden, amit más gyerekek éppen esznekKép
Az "evésközben játékok adogatása" mqveletet nálunk most felváltotta a két kézzel evés, csámcsogás és éneklés az ételnek, aminek nagyon örülök, mert már nem látszott ki az ebédlQsztal a kistraktorok, a macik és az építQkockák alól...
Egyébként holnap a Kenyér körtével és rokforttal címq kaját szeretném elkészíteni(Hölgyvilág, VI. évf. 20. szám-most dobták be a postaládába, hogy fizessek rá elQ)-kíváncsi vagyok!

Éva
rizike
 
 


Sziasztok!

Hű, de sokat írtatokKép
Nálunk szintén nincs semmi különös. Dorkacsaj még barátkozik a járással, már 5-6 lépés megy Apa ás Anya között, ill. játékkal motiválva.
Ha valahova tényleg el akar jutni, akkor le nyégykézlábra és csattog is érteKép
Szóval magától még nem indul bele a világbaKép

Kajálás, mint Fcs-nél (mondom összebeszéltek a manók)
Amikor berakom a székba ált. éhen akar halniKép alig győzi kivárni míg odaér a kanál. Jó esetben egyszerre megeszi kb a felét onnan elunja a dolgot és ki akar mászni, felállni játszani a kanállal bármi, ami nem evés. Innetől türelemjáték vagy beleszórakozm a maradékot, ha megunom akkor megeszem én direket a szeme láttáraKép, mondjuk egyáltalán nem hatja megKép

A másik, hogy úgy látom Dorka leszokóban van a szopcsirólKép(((
Jó hát amúgy is így gondoltam ,hogy kb 1 éves koráig lesz szopcsi, de akkor is, olyan jóóóó volt.
Szóval ilyenkor mi a teendő, van tejem 1000-el, de a csajszi csak nyammog rajta nem igazán kell, eszik egy kicsit és fordítja el a fejét és mászik elKép és nem azért mert nem éhes, mert utána képes nagyos kajákat enni.
Szóval hogy kell ezt ilyenkor, hogy ne legyen mellgyulám?

Kisz

Krisz
krisszie
 
 


Krisz!

Vannak homeós szerek tejapasztáshoz! Erről Ágiboszi tudna írni, én nem ismerem őket. Amúgy hol van Ági?????
Fulescsacsi
 


SziasztokKép

Vagyok vagyok, olvaslak is titeket, de lusti voltam irni, alapból nálunk nem változott semmi, ezért nem ragadtam billentyűzetetKép

Tejapasztáshoz szintén az urtica urrenst használják, csak nem az 5 CHt mert az nővel, hanem a 15 CHt mert az apaszt... A gyógyszertárban amugy a bioronnak van ingyenes homeos füzete, csak kérni kell, mert nem igazán szórják csak ugy ...

Ma voltunk a HEim Pálban Danival a szemölcsei ügyében. Október végén leszedik neki, ha nem lesz beteg szegénykém. Bóditásban fogják neki csinálni, mert amugy csak simán lefognák, nah azt nem vállaltam... ÚGy néz ki hogy tőlem kapta el, hogy én meg honnan arról halvány fogalmam sincsKép

Kajálás nálunk hol igy hol ugy megy, most hogy olvastalak titeket, vettem neki ma tőkehalmájat meg egy kis doboz riomare tonhalat olivaolajosat, holnap majd kiprobálom az egyiket, mit szól hozzá Dani.

LAssan ugy nézem elindul őkelme, mert már egyre többet áll meg támaszték nélkül, egyfolytában jár a szája, be nem állKép olyan jókat halandzsázik hogy jó hallgatniKép

Egésznap jár kell a lakásban, egy percre sem áll megKép Alvás egész jól beállt napközben: délelött egy másfél óra, majd délután is.

Viszont felvett egy nagyon rossz szokást: harap, elég fájdalmasan, nyomott hagy rendesen a foga. Most már ráadásul 6 van neki, 3 3 elosztásban alul felül, sőt ha jól láttam ma akkor alul jön még egy neki.

Vettem cipőt neki egész jó áron csepelen, már Andi is járt ott, bőr kiscipők 1490 ért vannak 6500 helyett, kiárusitják a készletet.

Nah most megyek, mert éhes a komaKép

Csacsi te sem jársz msn re mostanábanKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

De jó, hogy így beindult a topik!

Dirtha, köszi a dícséretet, tényleg büszke vagyok a csemetéimre, mint a legtöbb anya a sajátjára! Kép

Nálunk a kajálás extra, mivel Peti semmit se tesz a szájába! (Kitti is így volt.) Ez persze jó, mert simán lerakhatom homokba, kavicsra, akárhova, de a kajával azért nem bánnám ha megpróbálkozna. Nálunk, mivel még midig nagyon sok a szopi, a kajálás elég gyorsan megy, max. 5 percig bírja ki egyhelyben ülve, aztán ki akar szállni a székből. Az érdekes az, hogy sokszor felkapja a vizet, nem tudom mit akar, most éhes-e még, vagy nem, csak tök mérges lesz,óóóóóórdíííííít, de ha mégis berakom a kaját a szájába, akkor nem köpi ki.
Ha nagyon éhes, azért már szépen nyitogatja a száját a kanálra is, de volt egy időszak,hogy csak kézből evett. Kép
Én úgy vagyok, hogy adok neki finomságokat is, persze mértékkel, de attól tök ideg leszek, amikor leszedik az anyukák a túró rudiról a csokit, (és megeszik!) szerintem barom rossz íze van anélkül, akkor inkább nem is adnék neki.
Amúgy már fagyizott is, de nagyon szerette!
Most a sütőtök a kedvence, vagyis szinte csak azt eszi meg az üvegesek közül.

Akkor párizsit nem fogok adni, meg kockasajtot. Lebeszéltetek, helyesen. Viszont a bölcsikben adják ezeket, ami nem túl jó dolog, de gondolom olcsó.

Most mentem.
Jó hétvégét ha addig nem jönnék!
Üdv.
Andi
andi68
 
 


Sziasztok!

Hú ez az apasztás szörnyen hangzikKép jó végülis azt akarok nagyjából, de valahogy magától ez nem működik? Pl hogy lehet azt megoldani, hogy reggelre ne akarjon szétdurranni a mellemKép

Ha másként nem megy lehet kipróbálom a homeos bigyókatKép

Ági, nagyon tuti áron vetted a cipőt, tök jó mennyi kiárusítás van mostanábanKép
Szegény DaniKép milyen szemölcsök, hogy műteni kell?
Télleg jó ötlet a tonhal és tőkehalmáj, én szoktam ilyeneket enni, csak Dorkának még nem gondoltam, de miért is neKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


KriszKép

Futószemölcsök vagy hogy hivják.. kicsi, fehér, ugy néz ki mintha pati lenne. Sajnos tuti hogy tőlem kapta el, mert a nyakamon volt egy nekem is, amiről először azt hittem hogy pati és cseszegettem egy kicsit, akkor fertőzhettem meg őt, meg adtam tovább magamnak is, igy lett nálam kettő. Nála sajnos több lett, van a szája körül, a nyakán és a kezecskéjén is.

Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Ági!

Hol van ez a kiárusítás pontosan?
Fulescsacsi
 


Ja, az msn-t nem telepítettük fel, jönnek-mennek a vírusok, és valaki(k) folyton támadják a gépet, hát elég labilis a rendszer, folyton újra kell telepíteni, másrészt nem akarom rászabadítani a férgeket és hackereket senkire...

Amúgy időm sincs...
Fulescsacsi
 


CsacsiKép

Csepel, Rákóczi ut. 83 azt hiszem. A lényeg: Szent Imre térnél leszállni a hévről ,ugy mintha jöttetek volna hozzánk, a menetiránynak megfelelően átmenni a jobb oldalra, majd előre sétálni, ahogy a hév menne tovább, átmenni a nem létező zebrán a kereszteződésnél és a sarkon van egy virág-ujság bolt, a mellette levő üzlet az pontosan, simán megtaláljátok, nah persze ha nem a másik hévre szálltok mint multkorKép

Tanulsz ezerrel?? Hogy birod Szabolcs mellett, én nem mertem idén belevágni a fősuliba, majd talán jövőre, egy egész napra nem tudom itt hagyni manót, mivel ugye szopi szopi ezerrel.

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Szabolcs megint betegKép. Hurutos torokgyulladás, vagy valami ilyesmi a doktor bácsi szerint, vagyis: orrfolyás, száraz köhögés. Láza eddig nem volt. De még megspékelte mindezt egy kis kötőhártyagyulladással... Amúgy nagyon jó a kedve, egész nap játszik, csak az orrszívásnál borul ki, de akkor nagyon... Nem is hiszem, hogy ez ugyanaz a gyerek, aki pár hónaposan mosolygott, ha szívtam az orrát...

Andi! Fagyi: Szabolcs is megkóstolta már, de szerintem abban is van egy zsáknyi E... Most van egy új Túrórudi, azon nem csoki vanKép.

Krisszie! Ennek elvileg magától is mennie kellene, nem? Ahogy annakidején is, ahogy egyre ritkábban szopiztak, szépen alkalmazkodott a mell, így ilyenkor is kellene, nem? Lehet, hogy pár nap, és megoldódik.

Ági! Szombaton nyitva vannak? Ha jól lesz a kölök, lehet, hogy elnézünk. Utána legközelebb csak szerdán tudnánk menni, megyünk Szegedre. Suli: azért túlzás, hogy ezerrel, csak szépen kényelmesen... De így is minden napra jut valami. Plussz a főzés, napi három óra séta, házimunka, egy kis net, el is ment a nap...
Fulescsacsi
 


Hali!

Próbáltuk azt a sárga rudit, de szerintem annyira édes, hogy az már túlzás! Sokkal kevésbé tünik édesnek az eredeti.

Szabolcs légyszi gyógyulj meg hamar!!

Nálunk most semmi újság, Kittit hétfőn apukája viszi oviba, ami nagy változás lesz, mert ugyebár mi becammogtunk 9-re, sokszor késve, most meg már reggel 7-kor ott lesz, minta régi "szép" időkben, amikor még dolgoztam. Most szeretne első lenni, mondtam oké, de akkor apu visz. Nekem sokkal könnyebb lenne azért így, mert Peti mindig akkor szokott elálmosodni, amikor indulni kell az oviba. Meglátjuk. Lehet hogy nem lesz ehhez szívem, ebben a ronda időben.

Mindenkinek jó hetet!

Pusz!
Andiék.
andi68
 
 


Sziasztok!
Nálunk most semmi újdonság nincs Zsófi változatlanul nagyon cuki.Vennem kellett neki 2 cipőt,mert kinőtte őket elképesztő árak vannak.......
Képzeljétek munkát keresek......nem tudom mi lesz Zsófival,bár nem tartok attól,hogy hamar el tudok helyezkedni.Manapság jogi diplomával nem egyszerű ez az egész.Kicsit félek is hogyan találok majd munkát.De muszáj lenne,mert már el kéne kezdenem dolgozni,hogy aztán jöhessen a 2.baba és ne legyek már pályakezdő.Annyira nehéz néha nőnek lenni minden sokkal nehezebb.Zsófi remélem valahogy majd átvészeli a dolgot a férjem sokat van itthon végülis és Anyukám is itt lakik a házban úgyhogy legalább a környezetéből nem szakad majd ki.Hát most csak ennyit írtam puszi mindenkinek!!!
meli
 
 


Sziasztok!

Meli, nem irigyelek munkakeresés ügyben, bár biztos hamar találsz valami jót.
Nekem is kéne valami a 2. gyerkőc előtt, hát nem tom még
Képzeljétek ma megtanítottam Dorkának, hogy mutassa meg a köldökét. Egész fürdés alatt azt csinálta, édesen kidüllesztette a pociját és keresgélte az ujjával, annyira édesKép

Ja és megvan az első szó!!!! A 'hapci' lettKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Megérkeztünk Szegedről, Szabolcs nagyon jól érezte magát, bár elég vacak idő volt... Lassan gyógyulgatunk, bár minden orrszívás után szinte azonnal szörcsög, de mégsem szívhatom tízpercenként...

Andi! Hogy sikerült az oviba menés?

Meli! Hát én sem irigyellek, nekem a barátnőm jogász, és végigizgultam a munkakeresése minden percét. (Ráadásul nincs nyelvvizsgája, mert Debrecenben, ahol végzett, nem kellett, csak belső vizsgát tenniük). Érdekes módon, végül, amikor már nem görcsölt az egészen, s csak úgy elment valahova, "na, jó még ide benézek", rögtön felvették, még meg sem volt hirdetve az állás, teljesen véletlenül próbálkozott ott. Nem keres milliókat, köztisztviselő lett, de ez legalább biztos meló...

Krisz! Ügyes Dorka! Szabolcs is mond dolgokat, de még nem egészen következetes. Pl.: a cicc/cicca, az cica, és cici is lehet, de olykor meg semmi. A "nem", az viszont már abszolut a helyén van: orrszívás előtt, amikor már készülök elő hozzá például: "nemnemnemnemnem!!!!!!" Testrészek: nahát, én már tanítgatom egy ideje, hogy hol a keze, lába, hasa, de abszolut nem érdekli. De a csapot és a tükröt megmutatja a fürdőben. Amúgy egész nap ilyeneket mond: mhm, üüüüü, bzzzz, bö, ritka, hogy elkezd folyékonyan haladzsázni, gagyogni, csak hangokat ismételget. Ami aggaszt kicsit, hogy egyáltalán nem utánoz, de remélem, ez rendeződik... Ja, és tegnap este, amikor megtöröltem az orrát vacsi közben FÚJNI PRÓBÁLTA AZ ORRÁT! Na, hát még nem valami hatékony, az orrszívást nem váltja ki, de én nagyon örültem, azóta mindig kifúj valamennyit, én meg dicsérem ezerrel... Valószínűleg azért, mert én allergiás vagyok, és rengeteget fújom az orrom.
Fulescsacsi
 


SziasztokKép

Bekukk én isKép

MeliKép
Drukk hogy találj magadnak munkát, manapság elég nehéz a fene vigye elKép Én is probálkozgatok itthonra találni valami értelmeset, de eddig csak szépen burkolt pilota baromságokkal találtak meg, nem is értem, hogy mikor törvényileg tiltott, hogy tud még mindig ilyen bőszen virulni, emberek hogy lehetnek ennyire szüklátókörüek és hiszékenyek....

KriszKép
Wow, nagy gratula Dorkának a hapcihoz, és a köldök mutogatáshoz. Tök ügyi a lányodKépKépKép

Mi is játszunk mostanában a hol van ez hol van azt. Csináltam neki ugye egy faliórát és mikor kérdezem tőle hogy a tik-tak, vagy az óra, nagyon lelkesen mutogat rá a falon bárhol vagyunk a szobában megkeresi a kis szemével. Tegnap probálkoztunk a hol a szemed, szád, fejecskéddel, és mikor az orrunkhoz kerültünk nagy mosoly kiséretében rögtön az órára mutatott a falonKépKép nagyon édi volt. Ezentul nózizunk majd egy darabig, hogy ne legyen képzavara szegénynekKépKép

CsacsiKép
Szegény SzabolcsKépÉdi lehetett ahogy probálta fujni, csak hogy azzal is könnyebb legyen nekiKépHála mi kilábaltunk belőle és már nem folyik az orrunk, igaz annyira vészes nem volt, én csak a kézi orrszivót használtam igazán nála, jó kétszer a pesztonkáét is, de nem volt annyira intenziv a folyás. Mostmár elevenebb mint elött, folyton azt lesi mit kaparinthat meg, nézhet meg tüzetesebben és a nagy kedvenc a tányér-kanál párositás lett. Édes ahogy probálja utánozni a mozdulatokat ahogy etetem őt. Már alig várom a börzét hogy vegyünk neki egy etetőszéket amiben aztán garázdálkodhat kedvéreKép
Dani amugy egész nap halandzsázik, folyamtosan utánozza a hangokat, be nem áll a szája, multkor meg is állapitottam hogy egész jó kis busman lenne belőle, mert majdnem ugy kattog mint őkKép

Most megyek, mert a kedvenc helyén van és megint rosszban sántikál a számitógép állvány közelében.

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Olyan régen tettem már fel képekt, most bepótolomKép tegnap délutáni képek, amikor Dorka félperc alatt lazán kinyitja a gyerekzáratKép

Kép

Kép

Tudtok valami hatásosabbat?

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Krisz!

Nálunk nincs ilyen kinyithatós szekrény a szobában, anyósék egyszerűen leragasztották egy széles szigetelőszalaggal, amíg ott voltunk. Ronda, és biztosan ottmarad a ragacs a szekrényen... Más ötletem nincs...
Fulescsacsi
 


Ja, a lényeg: gyönyörű a csaj, óriásit nőtt! nagyon csini a rucija is!
Fulescsacsi
 


Fcs,
kösziKép
igazából én is a bútor lecserélésben gondolkozok, de ebben a lakásban már ez maradKép
amúgy a szigszalagot is le tudja szedni, szedtem már ki a szájából gombóccá gyűrten, amit leszedett egyedülKép

Krisz
krisszie
 
 


SziasztokKép

KriszKép
Hasonló problémával küzdöttem én is, bár mi nem vettük meg a méregdrága butor zárót, igaz az amit nálad látok a képen a hütőszekrényre ajánlották, a butoros olyan tolozáras müanyagkramli volt, (nah ezt jól megaszontamKépKép)
Megoldás nálunk, mivel kulcsrazárni nem tudom a tálalószekrényt, bekötöttem egy madzaggal, jó szorosan igy csak egy ici pici tudja megmozditani őkelme, bár elég kitartóan tudja rángatni, eddig a madzag birta továbbKépKép

Mekkorát nőt a csajszi, és milyen édi a kisruhájában, cuppantani valóKépKépKép

Jelenleg igazán a fiókokkal vagyok amugy bajban, mert azokat már végleg nem tom hogy zárjam le, de majd kitalálok valami megoldást, nem adom felKépKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


szisztok!

már egy ideje olvasgatlak benneteket.szeretnék hozzátok csatlakozni ha befogadtok minket a kis(nagy)lányommalKépVan akit már ismerek(Krisz, Manoka)
nekem egy 11 hos Flórám van. egy imádnivalo vidám temperamentumos ,igazi nőszemély(akimár anyával együtt sminkel)
2003 Nov. 11 én született ugyhogy lassan már szülinapos lesz. hihetetlenül elszaladt ez az év.
magamról annyit, hogy egyetemre járok, most taposom az utolsó évet remélhetőleg .

Krisz!

Dorka egyszerűen harapni valo. olyan jo kis karja van ugy meg gyomroznám, kár hogy nem tudtunk déelőtt tönbbet együtt lenni.
én nem raktam fel zárat, egyenlőre hagyom hogy a kis szekrénykéjét kipakolja, amit mostmár egyre ritkábban csinál.de azt nagyon akurátusan. egyenkét kihajigálja a dolgotkat a hátamögéKép a foikkal én is bajban vagyok, mert könnyen jár és már kétszer a kezére csaptaKépKép

bocsi hogy elsőre ilyen hosszu lettem
rakok fel tücsiről egy képet

Kép Nagyival

sziasztok
enci
renci
 
 


Sziasztok!

Enci, örülök Neked és gratula a kis-nagylányodhoz, nagyon-nagyon édes, és nagyon csini is! (annyira jó látni, ha valaki ízlésesen öltözteti a kisgyerekét, errefelé sokan igénytelen össze-visszamintás cuccokba öltöztetik, és ez nem pénz kérdése. Bocs, ez csak úgy eszembe jutott)
Igazi nő, ha már Veled sminkel! Kép
És minden elismerésem, hogy van mellette erőd tanulni is.
Megfogadtam, a következő gyereknél én is beiratkozom valahová, nyelvet tanulni, vagy másik szakmát tanulni, de gondolkodom a második diplomán is. Elválik, mennyire bírom majd, mindenesetre most már nem iratkozom be sehova, egyrészt a kisfiam 13 hónapos, és lehet, hogy jövőre ilyenkor már újra munkába állok, másrészt építkezés kellős közepén egy fillért nem tudnék most tanulásra költeni. (jó kifogás, de tényleg ezért maradtam le egy újságíró-szerkesztő képzésről).

Krisz, Dorka is nagyon édes, gondolom ugyanilyen fülig érő mosollyal csinál minden huncutságot... Kép Ismerős a helyzet.

Mondtam már lányok? Ezen a héten a fiam már háromszor aludta végig az éjszakát!!!!!!!!!!! Nem semmi, persze most éjszaka megint ébredt, de csak kétszer.

Nálunk is -Ágibosziékhoz hasonlóan- a műanyag tolózáras zárak üzemelnek, ahol pedig túl messze van a fogantyú, ott beválik a jó öreg (és min. 5 db egyben) befőttesgumi, megcsavarva persze. Már eszében sem jut nyitogatni a szekrényeket.

Munkakeresés: a Gyed mellett én is akartam valamit csinálni plusz pénzért, de annyi az átverés az itthoni munkákkal kapcsolatban, hogy feladtam. Így is van egy kis plusz: nyelvet tanítok itthon gyerekeknek. (és még szeretem is csinálni)

Megyek, mert a fiam rátalált egy dobozra, amit találékonyan felfordított és ráállt a tetejére. Ja, új szava: Tááááááá-tá (apa, gondolom, mert csak neki mondja) Kép

Minden jót,
*Dirtha
dirtha
 
 


Sziasztok!

Enci! Örülünk neked, persze, hogy befogadunk! Gyönyörű a lányod, Szabolcsom most már biztosan háremet nyit... Hát, igen, mindjárt megint szülinapozunk, Dorka hamarosan egy éves lesz, aztán az én Szabolcsom is, majd Flóra. (Szabolcs Luca Flóra lett volna, ha lány...)

Dirtha! Gratula az éjszakákhoz! Nem tudom, mi motiválja a csemetémet, mert egyik nap alszik fél kilenctől ötig egyben, aztán még tovább nyolcig, máskor meg háromszor is kel, miután tízig is alig tudom ágyba dugni. Talán a mozgalmasabb napokon nyugtalanabb éjszaka...

Csajok! Szabolcs megtanult puszit adni! Ez nagyon vicces, mert amúgy tud már cuppantani, de azt csak a levegőbe csinálja, ha valami tetszik neki. A puszi az meg olyan nyálazós-babás, viszont lelkes mosollyal adja, ha kérjük, apjának is, nekem is. Máson még nem teszteltük, de majd alkalom nyílik rá a szülinapon! És most már bizts, hogy a "vz", az víz, és az innivaló vizet is jelenti, és a fürdővizet is. Hát nem egy tipikus első szó Kép...
Fulescsacsi
 


próba
Admin
 


Hé, csajok! Kihalunk?
Fulescsacsi
 


Hát amúgy sem egy pörgős topikKép

Nahát tényleg elég különleges első szó a vzKép
Dorka még nem is tudná kimondani annyira kicsik még a felső egyesei.
Ma mondta, hogy hinta és rámutatott, hihetetlenKép
Úgy örülök, mondjuk azóta sem ismételte megKép

Szabolcs, küldesz Dorkának is egy igazi babás puszit?Kép

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Ja, hát nem pörgős, annyi szent...

Krisz! Naná, ment a babás puszi amúgy virtuálisan. Remélem, sikerül valamikor fényképen megörökíteni, hogy is néz ki. Mellesleg minden szerénységet mellőzve: a gyerek világosan "Any"-nak hív. Hinta: háááát, Szabolcs néha mondja, hogy Ta, amikor a hinta madzagját rángatja, de ez nem egyértelmű. Viszont ő nem mutogat. A fürdőben a csapra, tükörre, egyszerűen ráteszi a kezét, ha kérem, hogy mutassa meg, nem használja az ujját, bár mutatom neki, hogyan kell. Amúgy sem nagyon használja az ujját, gombot sem hajlandó nyomni, a villanykapcsolóra is nemes egyszerűséggel rácsap egy nagyot, vagy sikerül, vagy nem alapon... Sajna megint betegek vagyunk, most én is, bár én éppen kilábalóban, Szabolcs tegnap kezdte a náthát. (Andi, remélem, nem mi fertőztünk meg benneteket a Bálintban).

Olyan érdekes, ahogy Szabolcs elé teszem tányérban a kaját, mondván, nem érdekel, ha belenyúl, csak csináljon már végre valamit, bármi is az, megtapintja a tenyerével, aztán méla undorral az arcán visszahúzza a kezét... Mostanában megint elég raplisan eszik, kivéve anyatejet, az jöhet minden mennyiségben...
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Szia Enci! Jó, hogy jöttetek!Kép
Mi is megvagyunk, csak betegeskedünk( kétoldali fülgyulladás, a nátha ment rá szegénykémnek), étvágytalanság, fogyás, erQtlenség KépKépKép

Nincs is kedvem semmihez...

Kismanó mindenre mutogat egyébként, és nem tudom, miért??? A nevét akarja hallani? Ha mondom, hogy "ez asztal", stb., akkor nagyon elégedetten mosolyog. Kis mqanyag állatokkal mutogattam neki, mit mondanak az állatok, a bari már megy: meeeeeeee, meeeeeee
Csak az a vicces, hogy nála most minden állat ezt mondja, a csirkétQl a degu-igKép

Puszi mindenkinek
Éváék
rizike
 
 


Évaaaaaaaa!

Nahát, tényleg nagyon régen jelentkeztél, de magánban is! Szegény kis Samikám, jobban van már? Fel is szúrták a fülét? Szerencsére Szabolcs kedve töretlen, csak taknyol ezerrel, meg köhécsel. Úúúúúúúgy utálja az orrszívást, de azt hiszem, kezd rájönni, hogy jó neki, mert amikor összeszerelem a masinát, és odahívom, mindig odajön, még ha nyafogva is. Utána viszont üvöltKép.

Ezeken a nyavalyákon túl kell esni sajnos... Mondjuk én szívom ezerrel az orrát, nehogy a fülére menjen, nekem nagyon sokszor szúrták fel kicsi koromban...
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Megint én vagyok, méghozzá egy problémával, úgyhogy segítsetek gyorsan, mert kezdek megQrülni: 5 napja, mióta a Pici beteg, éjszaka velünk aludt többé-kevésbé, és nagyon jó volt neki is, nekünk is, ölelgetett, puszilgatott... (elQtte csak kb. 2 hónapos koráig aludtam vele, utána egyedül elaludt szépen minden este a kiságyában, hét óra körül); valahogy kedvesebb, bújósabb lett, mióta velünk alszik, valahogy mintha felengedett volna, pedig elQtte sem volt egy Szigor Balázs. Amúgy is nagyon kedves volt.
Na, gondolhatjátok: ugye, nekem tanulni kéne, meg minden, de most követeli, hogy eset bújjunk mellé aludni. Mit csináljak???????

Úgy tqnik, mintha közeleb kerültünk volna egymáshoz az együtt alvással, nade ha nekünk este hétkor le kell ezután feküdni (a szívem persze ezt diktálja), akkor kampec dolóresz egyéb élet, és minden tervek, meg tanulás...



Éva
rizike
 
 


közelebb, bocs

Nem szúrták fel, Fcs, asszem, azt megúsztuk! Kedve jó, most is egy hatalmas zsiráfon lovagol odabenn, nem alszik ám...hiszen nem vagyunk ott...


Mit tegyek??????
rizike
 
 


Éva!

Az nem megy, hogy elalszik, aztán te kibújsz mellőle? Mi sokáig így csináltuk. (Most Szabolcs is velünk alszik olykor, de este az ágyában alszik el - vagy cicin, de az ágyába rakom bele utána -, csak éjjel van, hogy velünk akar lenni.) Ha meg egyáltalán nem akarsz vele aludni, akkor legyél kicsit szigorú, vagyis következetes, tedd az ágyába, ahogyan régen, lehet, hogy kicsit panaszkodni fog, de megérti előbb-utóbb. Szabolcs amúgy, amikor beteg sokkal nyugisabb, bújósabb, de ez rögtön elmúlik, amikor meggyógyul. A bújósság lehet az elbizonytalanodásnak is jele, egyszerűen megborult az ő jó kis élete ezzel a fránya betegséggel, ezért van szüksége sok babusgatásra.
Fulescsacsi
 


Fcs!

Úristen, de jó, hogy ezt írtAD! A betegség tényleg elesettebbé tette szegénykémet, és ma mintha már, hogy gyógyul, mintha tényleg nem bújt volna annyira-nappal! De este nagyon! Szóval Szabolcsnak is van ilyen veletek-akarok-aludni-ja? És milyen gyakran? És hogy? MESÉLJ!!! Nekem ez most teljesen új! Esetleg a napközbeni együttalvásra rászokni??Csak én pont akkor megyek el otthonról, általában, dolgokat intézni, míg valaki vigyáz rá. Jaj.
Én szeretnék vele aludni, dehát Q hétkor alszik el! Szabolcs? Ti hogy csináljátok???

És Többiek? Ti hogyan?
rizike
 
 


sziasztok!

köszönöm a kedves fogadtatást.

sajna nem igazán vanidőm mostanában irni ,de most megteszem. egy hét mulva elutazunk egy honapra ugyhogy most egyfolytába a készülödés miatt jövök megyek, meg közben a suliban is volt egy kétkötelező elintézni való
repülövel utazunk az két ora lesz de mire a szállásra érünk(busz meg kocsi)igy az utlesz bő 5 ora
ha van vmi tanácsotok utazással kapcsolatban amire figyelni kell és megosztanátok eztvelem nagyon örülnék neki.


az én Flórám is naprol napra nyügöz le ujjabb és ujjab dologgal
ő azt mondja már, hogy apa anya, baba mondja hogy mit csinál akutya, utánozza ahogy a hal tátog. meg mutatja aszemünket szánkat orrunkat , mutatja amikor a csatot kéri a hajába(van már egy kis hajcsi)
Florais szeret puszit adni, de mostanában az arcra nemigazán adja de sokszor csinája,hogy a polom felhuzza és ad egy puszit a hasmra(egy nyalakodosatKép ) annyira töndi egyszerűenimádnivalo.szinte szerelmes vagyok a lányomba.

Éva!
betegségKép remélem mihamarabb megygogyulotk. mi gyoorsan le is kopogtam most nemvagyunkbetegek. remélem nemis leszünk betegek idén már
neked mennyi idős a babád? hogy hivják?
a mutogatás ebben a korszakban amiatt van mert ekkor jutnak el arra aszintre,hogy mostmár megvan azaz elményük, hogy nem mindenki ugyanazt látja , mit amit ő lát másra figyelhet és a mutogtás a figyelem fokuszlálsára tszólgál, ezzel akarja neked jelezni, hogy anya figyelj arra mire én.megszeretném neked mutatni azt amit én látok. eddig ezt nem tudta. ugy élt, hogy mindenki azt látja érzi amit ő.eben a korban vszont rájönnek hogy ez nem igy van, de lehet közös fokuszlás,és akkor már anya is azt látja mit én(uh remélem nem voltambonyolult)

az alvás az nagy dilemma. sajna nálunk mindig isprobléma volt. nemiagzán feküdt le Flora sose egyedül. hogy leaktam és magátol elaludt, vagy szpcsi vagy az ölemben alszikel és egy-két alkalommal felébred éjszak.
valoszinu a gyermeked megérezte z édes iztKép
sokkal jobb anyuékhoz bujni mint egyedül a kiságyban ahol nincsennek ott akiket annyira szeret de én azt tanácsolom neked(bár igazán én se todk dülörejutni, hogyaz alvás aszeprácios félelem amik mögötte vannak mit engedjünk mit nem. mi alegjobb nekia fejlődése szempontjábólde nekem tanáraim(pszichologusok , többet megkérdeztem köztük gyerekepszichologust is9és azt mondták, hogy nem joha a gyerek a szülökkel alszik (pesze a hancur meg ha beteg akkor az más de maugy a gyerkőc aludjon a kiságyban. főleg ha nugy mint nálatok a babád szépen aludt egyedül. szerintem ha már nem lesz beteg térjetek vissza a régi kerékvágásba.én ezt csinálnám.

remélem segitettem és nem voltam nagyon bonyolult. igy 10 után egy kicsit nehezebb az irásKép

Fülescsacsi!
remélem ti is meggyógyultok hamar


jo éjt
sziasztok
Enci
renci
 
 


Sziasztok!

Úgylátszik, ezzel a témával fogom most nyaggatni a topikot, ezt találtam:
http://www.lll.hu/archiv/ujsag/0203/0203_06.shtml
Enci, vajon miért nem jó az együttalvás? Nem beszéltek errQl részletesebben a tanárok, a pszichológus? Már teljesen összezavarodtam, komolyan!
Az a baj, hogy az "édes ízt" én is megéreztem!Kép
Nálunk is ez a haspuszi van mostanában, épp amióta együtt alszunk (??!!), de ahogy Flóra a halat utánozza, az hihetetlenül aranyos lehet!Kép

Anyukák, írjatok, tanácsoljatok!
rizike
 
 


Éva!

Szerintem jó az együttalvás. De mondok erről egy történetet: amikor Szabolcs elkezdett velünk aludni úgy négy hónapos korában, egy csomót olvastam erről, és a legtöbb helyen azt olvastam, hogy az együttalvás jó, például sokkal kevesebb a hirtelen csecsemőhalál a szülőkkel együtt alvó babáknál. Anyukám viszont, ahogy elmondtam, hogy Szabolcs velünk alszik, azt mondta, hogy hű, meg ha, vigyázzak, mert sokkal több az esélye a hirtelen csecsemőhalálnak. Mert ők így tanulták, ezt mondta nekik az orvos, a védőnő, stb. Aztán Szabolcsot nyolchónaposan mégis különszoktattam, mert elkezdett hatszor-nyolcszor kelni, és amúgy is nagyon nyugtalanul aludt, összevissza forgolódott. Bár ez azóta is gond, folyton beveri a fejét a kiságybaKép. Most, hogy megint velünk alszik, a szivacsról mászik le álmában... És el sem férnénk hárman kényelmesen, így még megtoldottuk éjjelre a szivacsot paplannal, hálózsákkal - naná, hogy én alszom ezen a keményenKép -, de még én sem tudom, mit csináljak... Szegény, most gyakran ébred a köhögésre, de ha ott alszik velünk, szépen vissza is alszik, kis simi után.

A leghasználhatóbb ellenérv a házasélet alakulása... Hát anno, mi nappal éltünk házaséletet, amikor Szabolcs a kocsiban aludt az erkélyen. Most meg ezalatt a pár nap alatt böjtöltünk, bár nappal az ágyában alszik, szóval még ennyi lehetőség maradt - csak Péter dolgozott a napokban... Még nem tudom, mit csinálunk, én imádok vele aludni, ahogy régen is. Ha nem fog ébredni, lehet, hogy így maradunk, de még meglátom. Másrészt Péter kisebbik öccse, most tizenöt éves, ő is a szüleivel aludt, most már nagy lakli kamasz, de ha vihar van, még mindig bebújik a szülei közé...
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Rohanok fQzni vacsorát, csak este tudok visszajönni, csak annyi: Fcs, mikor fekszetek este???? Te felkelsz aztán? Vagy alvás? Együtt keltek, fekszetek?
Bocs, hogy ennyire részletekkel nyúzlak benneteket, de jelen pillanatban ez életem egyik fQ problémája!

Köszi nagyon minden tanácsot!!!

ÉvaSami
rizike
 
 


Éva! Este kilenc és tíz köztt sajnosKép. Igen, még felkelek...
Fulescsacsi
 


Rizike!

Nekem az egyik tanárom aki gyerekpszichologus mondta azt,idézem:az egyik legnagyobb hiba amit a szülö elkövethet a gyerekével szemben arra szoktatja, hgy együtt aludjanak. a személyiségfejlődésében ez okozhatja a legnagyobb sérülést. mert mikor fogod neki azt mondani, hogy mostmár aludj a saját ágyadban mert nagygyreke vagy. akkor vajon hogy fogja magát érezni? anyuék eddig szerettek mostmeg ki vagyok turva? vagy pedig még iskolás korában is veletek fog aludni? mert azt nem lehet tudni hogy őmikor fog magátol egyedül aludni.halottam olyan esetről , hogymég 12 évesenis az anyukájával aludt. szerintem ez nem normális főleg ha fiu az illető. de ellenkezőröl is hallotam, ogy a nagylány az apukájával alszik.
nagyon nehéz ez a dolog. én sem igazán tudom mi a jo. nálunk is az alvás az állando probléma. Flora kezdetektől fogva nehezen aludt el. nála nemlehetet az, hogy leraktam a kiságyban és magátol elaszik(vagyis voltak időszakok de csak átmeneti)mindig cicin aludt el és motsmeg az ölemeben.és ugy rakom le .éjszaka is többszörfelkel, min.egy alkalom. ez nem jó de egyszerűen hiába probálom.annyira üvölt, hogy azt nem birom hallgatni. mondják, hogy egy hét alatt átállna, de én nem vagyok rá képes.
nálunk az a stratégia, hogy mindig aludjon a kiságyába. de ha ugy érzem, hogy nagyon anyás korszakában van(szeparácios félelme van)és amiatt nyugtalan sokat felkell akor nem szoktam kőszívű lenni. magunkhoz veszem, meg ha beteg és akkor isjobban van szüksége ránk. de Flora olyan nyugtalanul alszik annyit mocorog, hogy nem tudunk aludni éső sem igazán.ugyvettem észre.
szóval én váltig azt mondom, hogy szerintem a külön alvásnál maradjatok. amugy azért vetődőtt fel a probléma mert nem akar azota a kiságyában aludni?sir Sami (Samu???) ?
Menyi idős a baboca?
és ő mindig uyg aludt, hogy letetted a kiságyba és szépen magától elaludt, minden gond nélkül?
szerintem a bensőséges kapcsolat nem ettől alalkul ki igazán, hogy együtt alusztok.

de jövhéten lesz a tanárommal óra és megkérdezem, hogy tud e vmi könyvet ajánlani erről ok?

sziasztok
Enci
renci
 
 


Sziasztok!

Végre beindultunk! Helló Enci!

Azt hiszem együttalvásban profi vagyok! Kép
Kittiről azt hittem, hogy rácsfóbiája van, mert a gyerekágy csak dísznek volt, szinte semmit nem aludt benne. Amikor 1 éves lett, és már egyáltalán nem fértünk el a franciaágyon 3-an, leszedtem a rácsos ágy egyik oldalát, (nem mindegyiknek lehet mert szétesik!) és odatettem egy matracot, és arra feküdtem én. Szóval én voltam a rács! Ha ki akart mászni alvás helyett, nem engedtem. Ekkor sokszor sírt, mégis megszokta egy idő után, hogy így alszik, bármikor ki tud mászni reggel ha felébred. Én nem maradtam ott egész éjszaka csak amíg el nem alud, és ha éjjel újból ébredt, akkor visszamentem.
Nekünk nem volt jó az együttalvás, mert egyikünk sem tudta kipihenni magát rendesen. Kittike is gyakran ébredt éjszaka mert érezte, hogy ott a cici mellette és kérte. Viszont máshogy meg egyáltalán nem aludt, de még úgy sem, hogy elalszik és beteszem a kiságyba.
Végül is elég nehéz volt az az egy év együttalvás, de aztán a fenti módszer bevált utána.

Petivel elhatároztuk, hogy nem így lesz, mert mi már tapasztalt szülők vagyunk és a saját ágyában fogjuk altatni a gyereket! Hááááááát, működik is, de nem úgy ahogy a filmekben látjuk, hogy lerakom a gyereket a kiságyba, oszt jóccakát! (Szerintem ez tényleg nagyon ritka!) Le tudom tenni, megfelelő mennyiségű szopizás, tápszer, vagy egyéb jóllakatás után, és ha nagyon álmos, el is alszik, főleg ha simizem egy kicsit. Viszont 3-4 óra múlva biztos felébred és kezdődik a cirkusz, nem akarom nagyon részletezni, de mivel éjszaka nem szoktam hagyni sírni, (Kittike is aludna ugye.) Minden éjjel a mi ágyunkban köt ki. Aztán vagy visszateszem, vagy nem, attól függ mekkora kómában vagyok. Reggel 5 körül már nem szoktam visszatenni, mert apa 6-kor (végre Kép ) kikel az ágyból és akkor már kényelmes kettőnknek Petivel.

Évi! Tarts ki! Nem gond, ha veled alszik, de ha CSAK veled alszik az nem jó, mert neked is kell egy kis magánélet. Próbáld szerintem ha már elaludt betenni az ágyába, mert ha a ti ágyatokon hagyod leeshet. (Peti is így esett le.) Meg fogja szokni, hogy őt félálomban átteszi anya a saját ágyába, és ha gáz van akkor max. megint kiveszed. Tudom, hogy uncsi, meg fárasztó, de ha mindig veled alszik, akkor tényleg nagyon nehezen fog leszokni róla.

Ilyenkor a szülők különalvása is egy alternatíva, én szeretném rábeszélni a páromat, hogy aludjon már a nappaliban néha, de nem akar. Már elfelejtette, hogy Kittike amikor kicsi volt, egy csomószor külön aludtunk, mégsem ment csődbe a házasságunk.

Puszi!
Bocsi, ha túl bő lére eresztettem magam!

Mindenkinek gyógyulás, akinek kell, Peti már alig köhög, csak éjszaka egy kicsit.


Andi

UI.
Most végigolvastam azt a cikket ami az LLL-es honlapon van. Nagyon tetszik!
Lehet, hogy csak egy nagyobb ágyra lenne szükségem?
Lehet, hogy tényleg csak azért nem alszom vagy akarok a gyerekeimmel aludni, mert ez nem divat?
A szívem mindig is mellette volt.
Dehát mi a francot csináljak, ha tényleg kevés a 140 centi, nagyobb ágy meg nem nagyon fér be. Kép
Nekem helyre van szükségem!!!!!!!!Kép
andi68
 
 


Sziasztok!

Olyan klasszakat írtok!! Köszi!

Fcs, akkor megnyugodtam, ha ti is ezt csináljátok!Kép
Renci, nagyon várom, mit ajánl a tanárúr!
Andi! Most mondd?! Azt hiszem, mi veszünk egy ágybetétet a gyerekszobába, és azon fogunk aludni hármasban, úgy, hogy éjjel visszalopózunk Samihoz. Amikor tegnap lefeküdtünk nélküle kint, szörnyen hiányzott a kis Apró...
Kiszöktem egyébként most az együttalvásból, úgyhogy bocs a kapkodásért, rohanok vissza: azt mondjátok meg, hogy lehet, hogy olyan rendesen elaludt a kicsim idáig MINDEN áldott este, és reggelente mosolyogva kelt fel, nem sírva, hanem gagyarászva az ágyban, pedig a szobájában egyedül volt, zárt ajtó mögött?!
És most hogyhogy ennyire megváltozott??? 3 nap alatt? Most kikészül, ha a kiságyába bele akarom tenni, kétségbeesve ordít, egyik este hányt is, úgy bQgött.

Megyek vissza együttaludni
írjatok!!!
rizike
 
 


Sziasztok!

Enci! Hát ezt azért túlzásnak tartom! Szerintem azok a gyerekek alszanak sokáig együtt a szülőkkel, akiknek amúgy is van valamilyen pszichés sérülésük, de ez nem az együttalvásból fakad! Sőt együtt aludni biztonság, főleg az első időkban, de a leválasztódás idején főleg. Nehéz megérteni egy kisbabának az "anya és én nem ugyanaz" kérdést... Szóval egy egészséges pszichéjű családban a gyerek három-négy évesen gond nélkül megérti, hogy most már nagy gyerek, saját szoba, saját ágy. Ha meg néha, ha rosszat álmodik vagy akármi, bekéredzkedik mégis, hát mi van? Semmi. Egy család vagyunk, én még ma is szívesen alszom együtt apukámmal, anyukámmal délután, ha otthon vagyunk, pedig sosem aludtam velük éjjel, és sosem volt gond az alvásommal...
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Leírom az én véleményemet is, bár én nem vagyok mérvadó, mert nálunk soha nem volt gond az alvásslKép

Sztem ha lehetőség van rá sokkal jobb, ha külön alszik a gyerkőc. Ő is és a szülők is úgy tudják jobban kipihenni magukat.
Csajok MUSZÁJ megtanítani egyedül aludni, hát az nem megoldás, hogy éjszaka 8x fel kell kelni hozzá, csak simivel, anyával, cicivel alszik vissza. Tulképp erre nincs igazán szüksége, csak megszokta és nyilván hiányzik neki, ha nem kapja meg jelzi is nektek. A gyerekek azért nagyon rugalmasak, hamar megszokják az új rendszert csak következetesnek kell lenni, és most nem arról beszélek, hogy órákon át sírni hagyni, mert annak nincs értelme. Ahogy hallottam ez az aludj jól gyermekem (valami ilyesmi volt a címe) módszer elég jó.
Szóval sztem meg kell találni azt ami azért mindenkinek kénylemes. Nem mondom azt, hogy az együttalvás problémát okoz, sőt ha az MINDENKINEK jó, akkor az a legjobb, de ha az már valamilyen rossz érzést, kénylemetlenséget okoz bárkinek is, akkor meg kell találni a megfelelőbb megoldást.
Szóval MI vagyunk a szülők, MI vagyunk felelősek a gyermekeinkért ezért az Ő érdekükben is meg kell tanítani egyedül aludni, hiszen nekik még nagy szükségük van az éjszakai alvásra és bizony egyhuzamban.

Bocsi előre is ha valakit megbántottam, csak úgy szeretnék segíteni, mert ez borzasztóan hangzik és én biztos nem bírnám.

Szóval szurkolok mindenkinek, hogy sikerüljön, akár együtt, akár külön ez a fránya éjszaka átalvásKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Ja és nem is újságoltam Dorka már végképp elindultKép))))
Tegnap nagy lazán keresztülgyalogolt az étkezőn és befordult a nagyszobába, volt vagy 5m egyhuzamban, csak néztem és persze örültemKép nagyonKépKépKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: