Új privát üzeneted érkezett!

Hali,

megosztok veletek egy infót, amit most beszéltem meg a védőnőmmel: úgy emlékszem itt kérdeztemég valaki, hogy mit tegyen úszásnál, hogy ne kapjon el semmit? Én ugyan ezt megkérdeztem, mert én is el akarok menni úszni...azt mondta, hogy Canesten nevű kenőccsel kenjünk be egy mini tampont és azt dugjuk fel úszás előtt, és utána nem kell rögtön kirántani, csak ha szép simán kijön akkor kell kiszedni, Érthető! Kép
Én bizti kipróbálom!

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Sziasztok!

Ma lettek kész a laboreredményeim, szerencsére a pajzsmirigy-értékeim normálisak, nem kell semmi gyógyszert szednem! Ennek nagyon örültem.Egyébként is tökéletes a vérképem, minden tök jó. Csak a vizelet, az gázos. Rengeteg a fehérvérsejt benne, és baktérium is van. Kíváncsi vagyok, mi ez, mert tünetem nem igazán van./ persze, mindenféléket érzek, de mindez lehet a terhességtől is, ezért nem is foglalkoztam velük. / Már alig várom a holnapi találkozót a dokimmal, remélem, most látható lesz a bébim, és erre a nyavalyára is talál megoldást. Mindenesetre örülök, hogy így jött ki, hogy tudom vinni az eredményeket hozzá. Ja, és csütörtökön csinálnak a pisiből tenyésztést is, abból talán többet megtudnak.
Ha minden OK a dokinál, akkor megkeresem én is a védőnőt.
Egyébként asszem nem vagyok teljesen normális: Van itt az utcánkban egy üzletecske, ahol hetente néhányszor van mindenféle sorselemzés, jóslás, asztrológus. Bementem, mert az asztrológia érdekel, de ma nem az volt, hanem tarot kártyából sorselemzés. Gonoltam, ezt is kipróbálom! Mondtam, hogy a családommal kapcsolatos dolgok érdekelnek, erre mondott a kártyából a nő néhány általános dolgot. Aztán kérdezte, hogy van-e konkrét kérdésem. Rákérdeztem a pocaklakóra, mi lesz vele, mi várható. És ügyesen kihúztam a kaszás halált! Csak ez hiányzott!!! Persze mondta a csaj, hogy ezek csak lehetséges dolgok, a problémáimat sürgősen meg kell oldanom, és akkor nem lesz baj. Köszi, okosabb lettem. Megpróbálok nem foglalkozni vele.
Na, befejezem!
Szép napot mindenkinek!
Judit
jucc
 
 


Hú, Judit, asszem ez rossz húzás volt...mármint betérni ilyen helyre, ilyenkor! Kerekedj felül a dolgon és próbáld meg megnem történtté tenni!!! Felejtsd, el ne nyomasszon!

Én képzeld ma nagyon rosszat álmodtam, és remélem nincs jelentősége...csak a félelmeim voltak benne remélem. Csak pozitívan!

Én még terhesség előtt voltam egy jósnál, és nagy általánosságban beszélt rólam, az életemről, és csinált horoszkópot.
Akkor azt mondta, hogy az első fiú nagyon meg akart születni (egy abortusz volt és máig bűntudatom van, persze a nő ezt nem tudhatta), és azt is mondta, hogy az első szülött gyermekem fiú lesz és nagyon sok örömöt höz az életemben, és a második szülésem vagy kislány vagy lány-fiú iker. Hát meglássuk miben lesz igaza! Kép

Kép

Kép
prüntyi
 
 

 
 

Sziasztok!

Rokica,
Amerikaban (New Orleansban) elunk kicsit tobb, mint 1 eve, most tavasszal pedig megyek haza latogatoba...
A jegyet valoszinuleg interneten rendelem meg, ha lehet majd igyekszem jo helyet foglalni Kép
Mar egy honapja is repultunk magzatkaval (igaz akkor csak 1-1 orat), es jovo hetvegen is fogunk, akkor kb. 2-2 orat.
Koszi, hogy probaltal vigasztalni a szexualis eletunkkel kapcsolatban, hat vegulis hazudnek ha azt mondanam, hogy en nagyon be vagyok indulva, tenyleg csak a hiusagomat bantja kicsit Kép Egyebkent O sem igazan fiatal apuka mar, osszel mult 30, en meg sajnos a nyaron leszek annyi Kép
Valoban nem az a kimondott "beszeljuk meg" tipus, ugyhogy egyenlore varok, aztan majd megoldodnak a dolgok remelhetoleg maguktol Kép
Az biztos, hogy sokat stresszel, talan leginkabb az anyagiak miatt (mint egyetlen kereso, jelenleg). Meg eleg surun panaszkodom is, hanyinger, faradtsag, stb, ha jobban belegondolok, nekem sem lenne kedvem magamhoz Kép

Penna, a tablazathoz Kép Par sorral feljebb mar irtam a koromat (sajnos nemsokara 30), meg a jelenlegi lakhelyemet es egyben a szules helyet is.

Kismama, mindjart tul vagyunk a veszelyes idoszakon, remelem nem izgulsz tulzottan mar a veteles lehetosege miatt, mindenesetre szerintem jol dontottel, hogy abbahagytad a munkat.

Edina, veled is kb egyidosek vagyunk (mar ami a terhesseg korat illeti Kép , meg Rokicaval is...), nagyon jo kepet csinaltak a babarol! En majd jovo het elejen megyek, ha kapok kepet megkerem a parom, hogy scannelje be es akkor igerem megmutatom nektek is Kép

Puszi,

Pocika (11+4)
pocika
 
 


De jó kezdhetem leőről!

Prüntyi
én voltam aki az úszást kérdezte, és örülök, hogy írtál. Én is kérdeztem a v.nőt de egyáltalán nem ajánlotta az úszást.A nődokim igen és hát ő bizti jobban tudja. bár még a "jó" közérzetem miatt nem mertem elmenni.

Egy kissé tudatalan vagyok Az EKG-val mit vizsgálnak? én még nem voltam. Csak nem lemaradtam vmiről?

Jucc
Tényleg nem volt jó ötlet elmenni egy jósdába.A kérdés most az, hogy hiszel e benne , ha nem akkor nincs baj, ha igen akkor csatlakozom Prüntyihez és tedd magad túl rajta. Pozitív gondolatok stb.
Nekem is volt baktérium az első vizeletmintámban (igaz kevés), azt mondták, hogy ha a következőben is lesz akkor majd utána néznek jobban.


Ancsipancsi
Magánrendelésre járok, és 2 védőnőhözKépfő a biztonság!
Talán jobb is hogy nincs dokifogadás
1, nem kell egy csomó hálapénzt kidobni az ablakon(a magánrendelés is egy fél vagyon)
2, nem jön be a doki fáradtan egy hosszú ügyelet után (talán éppen kialvatlanul) a szülő kismamához.Egyébként úgy tudom itt bevált, mert az éppen ügyeletes nődoki mindenkivel ugyan úgy bánik.

Pocika
ne aggódj én KÉT HÉT Kép múlv leszek 30
Csak nem jövő hét kedden mész uhra mert akkor azt is "együtt" csináljuk.


Sziasztok

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Na, én is csatlakozom a morgolódókhoz... jól elkéstünk ma az UH-ról, doki bácsi is szerintem nyűgi volt, nem akarta kazettára venni a dolgot, ezért csak képünk van róla, párommal is összevesztem, szóval nagyon jól sikerült.

Viszont a nyaki redő rendben van, 1mm, meg minden más is, van kezecskéje, lábacskája meg mindene, és az valami tündéri volt amikor ott nyújtózkodott a képernyőn! Most nagyon csábit a gondolat, hogy elmegyek egy ilyen fizetős 4D UH-ra "mozizni". Az a baj, hogy mivel siettek, végig dumáltak hozzám, kérdezték az adataimat, én meg csak gyönyörködni akartam a babában ahogy ott kalimpál a képernyőn. És sajnálom hogy nincs róla videofelvétel.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Prünyti
én volam az aki az úszás dolgot kérdezte.Ez egy jó tipp. Milyen kár, hogy az én védőnőm nem tud ilyeneket Ő kerek perec elutasította.

Jucc
szerintem sem volt túl jó ötlet elmenni a jósdába. A kérdés az ,hogy hiszel e benne? Ha nem akkor nincs baj, ha igen akkor csatlakozom Prüntyihez és lépj túl rajta tudod pozitív gondolkodás. Tudom...könyebb mondani mint megtenni.

Ancsipancsi
magánrendelésre járok, de ez is egy fél vagyon,így aztán szerintem itt a kismamák nem nagyon sajnálják, hogy nem lehet dokit fogadni.
Nincs hálapénz, és a doki sem jön be a szülésre fáradtan egy hosszú ügyelet után. Egyébként úgy tudom itt bevált mert az éppen ügyeletes doki normális a szülő kismamával.(majd szeptemberben én is megtapasztalom Kép)

A telipofás vigyort,hogy kell megcsinálni?

Pocika ne aggódj én KÉT HÉTKép múlva leszek 30
Sziasztok

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Bocs az előző kétszer ment el

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Kismama, Pocika, überellek titeket, én úgyanis majd fél éve voltam 30!!! Na de nem is tetszik, hogy a laborvizsgálataimra felkerekitettek 31-re. Micsoda dolog! Szeptemberig még 30 vagyok, kérem szépen!!!

Poci: Párod amerikai vagy magyar? Egyébként a fiatalt nem úgy értettem, hogy 18 éves, hanem úgy, hogy először apuka életében. A 30 manapság már nem olyan idős. Az én párom 36 és néha megüti a 14 éves öcsém szintjét.

Ha hajlandó a párod olvasni (angolul), akkor van egy csomó könyv odakint amiket apukáknak céloztak, vannak humorosabbak meg érzelgősebbek is. Mi is rendeltünk az én páromnak egy ilyet, de ez már csöpög az érzelgősségtől, többek között azzal kezdi, hogy "amikor MI terhesEK voltUNK" mármint ő meg a felesége, na én ott majdnem eldobtam magamtól. Szóval ezt nem feltétlenül ajánlanám, de vannak sokkal lazább, humorosabb hangvételűek is. Neked meg, ha vállalkozol angolra (bár magyar forditásban is láttam), ajánlanám a Girlfriends' Guide to Pregnancy-t, az is tök jó humoros. Nem orvosi szakkönyv, de telistele olyasmivel ami igazán foglalkoztat minket.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Rokica
Tök jó,hogy minden rendben van a babával és veled,majd legközelebb videót is biztos fogtok kapni róla.Fel a fejjel és gyönyörködj a képbe. Ha tudod tedd fel.
Jó neked már nem kell aggódnod a korai genetika miatt.

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Sziasztok Lányok!

Bocsika nem tűntem el, csak kicsit nem volt időm a netre.
Hétfőn reggel elmentem az ideggyógyászhoz mivel az utóbbi időben szétment a fejem. Sajna nem tudott segíteni, úgyhogy elmentem jól bevállt doktornőmhöz, aki akupunktúrás és belgyógyász, ő hála Istennek azonnal megszúrt és kaptam egy 20 perces kezelést, majd utána pár perccel, elmúlt a fejfájásom, ÚJ EMBER LETTEM.
Kaptam egy új életet amit már az utóbbi időben rég nem ismertem, csak fejfájássalk keltem és feküdtem. Nekem ezt adta a sors hányás, émelygés helyett.
Szóval megkapva új életemet, vadul elkezdtünk a párommal szervezni az esküvői dolgainkat.
A nagy nap, 2005. május 20-án lesz Tatán egy nagyon romantikus helyen.
Úgyhogy most teljesen elmerülök a szervezésben és örülök, hogy fejfájás mentesen tehetem.
És Ti,hogy vagyok Lányok??

Rokica?? Megann??? Csillam?? Sokat gondoltam rátok.

Pipacsvirág mi közel egy idősek vagyunk, hogy bírod a strapát??

Legközelebb február 25-én megyek UH-ra, addig növesztem a bébimet.

Puszi az Újaknak is.
Zsuzska
6+2

Kép
pgsuska
 
 


Sziasztok!
Pgsuska! Írj egy pár szót légyszi erről az akupunktúrás kezelésről. Nekem is szétmegy a fejem, és ma voltam a védőnőnél, de semmi jót nem mondott (egy algopirin/nap - na ez nekem nem vált be).
Kismama! Én úgy tudom, csak akkor nem ajánlatos usziba menni a hónap folyamán, amikor amúgy megjönne.
EKG-n én sem voltam még, de a védőnő szerint ráér, a fontosabb nekem már a vérvétel lenne...
Fogászaton már voltatok? Én rettegek tőle!
Pocika! Az én párom detto... folyton az anyagiakon síránkozik, hogy fogjuk bírni egy fizetésből 4-en? Én valahogy ezen nem aggódom, nem is értem miért?

Bekerülhetnék a táblába én is?
Név: Nemesek
Tesó: Trisztán (2000. 06. 15.)
Utolsó menzesz: 2004. 11. 17.
Szülés várh. ideje: 2005. 08. 20.
Kórház: Bajcsy
Kor: 27
Lakhely: Bp. XVII. ker.

Jó éjt mindenkinek!
Kati
Vendég
 


Sziasztok!

Tudom, már megint eltűntem, de van mentség: az egész család influenzás. Már lábalunk kifelé, de azért még nem vagyunk a topon. Holnap megyek a házidokihoz, megmutatom neki a vérvételem eredményét is, mert van rajta három alacsony érték, amiből az egyik nagyon alacsony a normálishoz képest (negyede az alsó határnak), remélem, azért semmi komoly baj nincsen. Meg elkezdtem kicsit izgulni, mert péntek-szombatra esedékes a következő mensim, és én véreztem egy kicsit az előző két elmaradó mensi alkalmával, és félek, hogy most is fogok. A pajzsmirigyparám elmúlt, hála az influenzának, ami elterelte a gondolataimat, de azért rákérdezek holnap a házidokinál. Jövő héten akarok nőgyógyászhoz menni, akkor már muszáj, mert 11 hetes leszek, és kell beutaló a nyakiredős uh-hoz. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy melyik dokit válasszam... Ideje lenne összeszedni magam!Kép

Én hat hét múlva leszek 30, de 24-nek érzem magam.Kép Egyébként úgy fel vagyok puffadva, hogy akkora a hasam, mint a lányommal 16 hetesen.

Kismama,
az EKG nem vészes, a szívműködést vizsgálják, rádcsíptetnek pár csipeszt (boka, csukló, mellkas), a gép ezek segítségével nézi, hogy hogyan ver a szíved, és pár perc alatt vége is. Szerintem csak azért csinálják, hogy kiszűrjék, ha esetleg van valami problémád, ami miatt kezelni kell, de szerintem ez elenyésző szerencsére. Telipofás vigyort úgy kell, hogy kettőspont, és közvetlen utána nagy O betű.

Kati,
én voltam a fogdokimnál, de nekem ő azt mondta, hogy koraterhesen inkább nem csinál semmit (van pár kisebb lyuk), majd május-június tájt menjek vissza, addig ápoljam alaposan a fogaimat. De ezt szerintem dokija válogatja.

Rokica,
sajnálom, hogy ilyen volt az uh, de az tök jó, hogy minden oké a nyakiredővel.Kép A védőnőnek valódi feladata majd akkor jön el, amikor megszületik a pici, bár a terhesség alatt is szoktak adni tanácsokat mindennel kapcsolatban, utána meg többször kijönnek babát látogatni, és szintén tanácsot adnak mindennel kapcsolatban. Szóval végülis amolyan információforrás, aki ránéz a kismamára, utána meg a babára, hogy minden rendben megy-e, és próbál segíteni.

Prüntyi,
én is rosszat álmodtam az éjjel, olyan jó volt felébredni belőle...

Judit,
jaj, tudom, hogy milyen rossz lehet most a jósnőnél történtek miatt, valószínűleg ott fog mostantól motoszkálni benned a dolog, de próbáld meg elfelejteni! Gondolj pozitív dolgokra, és azért intézd el gyorsan a problémáidat, ahogy ajánlotta, mert ezzel is megnyugszol, hogy te megtettél mindent, és akkor nem lehet semmi baj.

Bodza,
sajnálom, hogy ennyit kellett várni az EKG-ra, nekem dettó várnom kellett, mondjuk én legalább ültem és olvastam. A legjobb az volt, amikor kijött az egyik nő, és kérdezte, hogy az XY. dokinőre várok ugye az eredmény miatt, mire mondtam, hogy hiszen még nem is csinálták meg az EKG-t. Na, ekkor rögtön behívott...

Tmarie,
még én sem voltam védőnőnél, majd a doki után akarok menni valamikor. Nálunk nem időpontot ad, hanem egyszerűen elmegyek a fogadási időben, ami egy héten egyszer van.

Na, most már megyek aludni, mert így nem fogok meggyógyulni soha.

Mindenkinek minden jót!

Kóbor
kóbor
 
 


PrüntyiKép

A játék honfoglalo.huKép
Regisztrálod magad ,és már játszhatsz isKép

Én megint ott voltam idáigKép

Csilla
csillam
 
 


Sziasztok!

Rokica, koszi az otleteket, a parom is magyar, de mindketten olvasunk angolul, kerdes, hogy neki mennyi ideje lenne ilyesmit olvasgatni, tul sokat dolgozik Kép En mar nezegettem a boltban a masik konyvet amirol irtal, most akkor asszem megveszem Kép Egyebkent "kezdo" apuka meg anyuka leszunk, nem is tudom sirjak-e vagy nevessek, ahogy igy elkepzelem magunkat kettecsken+a gyerek, minden segitseg meg hozzaertes nelkul Kép
Nalatok megoldodott a kerdes a parod fiaval kapcsolatban? A parod magyar vagy amerikai? (Bocsi ha mar irtad volna, nem emlekszem...)

Kismama, igen ugy tunik egyutt megyunk UH-ra, en is jovo kedden Kép

Nekem az elso alkalommal a vervetel maradt el, pedig beszeltunk rola, erre elfelejtettek, en meg nagy izgalmamban nem szoltam... Pedig ha jol tudom Rh- vagyok, ezt sem artana megerositeni.
Itt nincs ilyen vedono-szeruseg, de nem banom, eggyel kevesebb gond Kép

Csillam, hogy van a hanyingered? Remelem mar muloban, ugy tunik jobb kedved van Kép

Puszi mindenkinek,

Poci
pocika
 
 


Sziasztok!

Kati,
most olvasom, hogy te is a XVII-ben laksz. Merre?

Pocika,
nekem sem volt még vérvétel, majd jövő héten veszik le a 12. heti uh-val egyidőben. Akkor fognak majd vércsoportot is nézni.
Szerintem néha jobb, hogy nincs ott körülötted sok ember aki mindenféle "hasznos" tanácsot tud adni, mert én néha már menekültem volna. Szerintem az a lényeg, hogy ti hárman összehangolódjatok. Emlékszem, milyen furcsa, és érdekes, izgalmas volt az első pár nap itthon. Már hárman voltunk, és minden a kicsi körül forgott Kép Beköltözött, és uralkodott Kép
Várom a fotot Kép

Védőnőnél én még nem voltam, majd még várok vele. Azért nem sietem el, mert akkor mehetek hozzá minden hónapban, és ahhoz semmi kedvem. Bálinttal is az 5. hónapbanm voltam először, és csak 3x mentem. Semmi pluszt nem nyújtott, sőt!

Zsuzska,
az esküvőnkön már mi is hárman voltunk, vagyis csak én voltam 2in1 Kép
Szerencse, hogy most még nincs olyan sok esküvő, így könnyű lesz megszervezni. Nekünk 2003 novemberben, és mi is extra gyorsan szerveztük meg. Nagyon izgultam, hogy minden meglegyen. Mesélj, hogy tervezitek?

Most rohanok, még jövök!

Szép napot!

Edina (10+6?)

nedinabp
 
 


Sziasztok!

Na, tegnap óta megnyugodtam, sokkal derűsebben látom a világot. Aludtam 9 órát, bár a reggel 1/2 7-es fölkelés még mindig nehezemre esik. Mi lesz majd, ha éjszaka is 3 óránként kell fölkelnem? Megfelelő mennyiségű alvás nélkül nagyon nyűgös tudok lenni.

Még én sem voltam védőnőnél, a 13. hét előtt nem is fogok menni, akkor megyek majd dokihoz is legközelebb.

A fogászatot nekem is be kellene iktatnom valamikor.

Az úszásnál a tamponra én hallottam/olvastam már olyat is, hogy nem ajánlott, mivel a tampon magába szívja a kintről jövő vizet is, és hiába áztattad be fertőtlenítő folyadékba, ha fertőzött a víz, a hüvelyt nem óvja meg a fertőzéstől. Hát, nem tudom. Szerintem akinek volt már korábban ilyen gondja, az ne próbálkozzon.

Kép

Kép

Kép
bodza
 
 


Sziasztok!

Na, tegnap óta megnyugodtam, sokkal derűsebben látom a világot. Aludtam 9 órát, bár a reggel 1/2 7-es fölkelés még mindig nehezemre esik. Mi lesz majd, ha éjszaka is 3 óránként kell fölkelnem? Megfelelő mennyiségű alvás nélkül nagyon nyűgös tudok lenni.

Még én sem voltam védőnőnél, a 13. hét előtt nem is fogok menni, akkor megyek majd dokihoz is legközelebb.

A fogászatot nekem is be kellene iktatnom valamikor.

Az úszásnál a tamponra én hallottam/olvastam már olyat is, hogy nem ajánlott, mivel a tampon magába szívja a kintről jövő vizet is, és hiába áztattad be fertőtlenítő folyadékba, ha fertőzött a víz, a hüvelyt nem óvja meg a fertőzéstől. Hát, nem tudom. Szerintem akinek volt már korábban ilyen gondja, az ne próbálkozzon.

Kép

Kép

Kép
bodza
 
 


Sziasztok

Csilla
olvastam az előző beszélgetéseket, a lombik előzményeiről szeretnék tőled kérdezni.
Ha jól emlékszem már van nálatok egy baba.Mennyi idő után lehet menni dokihoz, ha kistesót akar az ember? Itt is ki kell várni az egy éves próbálkozást? Milyen hosszú ideig tarta a gyógyszeres kezelés, a szuri maga a hormonkúra, vagy az külön van.Bocs a sok hülye kérdésért, de ez nagyon érdekel.

Bodza
azért kelleni az úszás mindenképp mert gerincferdülésem van és már most nagyon fáj a hátam és a derekam. Én előtte is jártam, csak mindig meg kellett szakítani ha éppen sikerült összeszedni valamit.

Nemesek
fogorvostól nem kell félni, figyelembe veszi ha hányós korszakod van és inkább visszahív. Velem is ez van, csak annyi szerencsével, hogy én a tavalyi esküvőnk miatt rendbetetettem így most csak esztétikai kezelésre kell visszamennem.
Nagyon rendi volt,pedig nem is a maszek fogdokimhoz mente.

Zsuzska
gratula az esküvőhöz!!
nekünk is májusban volt az esküvőnk tavaly, csak 15-én.Szerettem vele foglalkozni, bár voltak bonyodalmak.(nem egyszerű a családKép )Hol tartatok a szervezésben, mesélj el mindent ez olyan izgi! Pocaklakó... esküvő... te aztán gazdag leszel most élményekben! Tudod már hogy hányan lesztek.Ruhapróbára mikor mész? A párod mennyire lelkes a szervezésben. Az enyém sajna mindig csak arról beszélt amiről már nagyon muszáj volt.KépBocs a sok kérdésért!!

Kóbor
te mit szedhettél az influenzára? Pont tegnap gondolkoztam azon lehet-e a kismamánk infl.ellen oltást adni, és hogy érdemes-e?

Sziasztok

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Sziasztok!
Nedinabp,
Ti is erre laktok? Mi pont a központban, postával szemben (Ferihegyi út), de mivel bővül a család, jelenleg áruljuk a lakást és nagyobba szeretnénk menni.
Neked ki a védőnőd? Hol fogsz szülni?

Megnyugodtam, a fogászattal nem csak én állok hadilábon. Tulajdonképpen semmi gondom, de már a várótól is kiráz a hideg...

Kati (12+4)
Vendég
 


Bocs, Rokica, Prünty, én valahol azt a baromságot írtam, hogy 2-3 centi Kép a nyaki redő, dehogyis! Tényleg 2-3 mm! Az én kőcömé 0,7 mm volt.

Bodza! Néha én is bőghetnék, mikor váratnak. Nem tudom mi az apjafaszát csinálnak, komolyan mondom! Mikor legutóbb voltam rendelőintézetben, egy szombati nap volt, ami rendes munkanap volt!!! Namost! Behívtak egy beteget, kiengedték és fél órát vártak, míg behívták a következőt. Szerintem minket büntettek amiatt, hogy melózniuk kell, de bezzeg, azon a napon, amikor nem melóztak emiatt a szombati ledolgozás miatt, biztos kussoltak.

Prünty, én se viszem a páromat, ha lehet, mert halálra idegel. Ahelyett, hogy társalogna velem, mufurc, és csak les. Mikor legutóbb a barátnémat hívtam, sokkal jobb volt. Végig pletyiztünk, és elszállt az idő.

ancsipancsi
 
 


Sziasztok!

Tegnap belázasodtam és ma elég rosszul érzem magam. Tudna-e valaki megmondani, hogy milyen gyógyszert lehet szedni? Neocitránt lehet???
Kihat-e ez a megfázás vagy influenza (nem tudom pontosan, hogy mi) a babámra?

Milyen vizsgálatokra kell számitani? Én még sehol nem voltam, csak UH-n.

Tegnap pontosan kiszámoltam, hogy ténylegesen mikor foganhatott a baba és Január 1 vagy 2 Kép

Tmarie
tmarie
 
 


Ancsipancsi, Bodza: Melyik korházban ezt "művelik" a kismamákkal?
tmarie
 
 


Tmarie,
Neocitránt szerintem ne, rajta van,hogy nem javalt különösen az első időben. Algopiryn a lázra, és szerintem semmi más. Sok c vitamin, méz és társai. Nem szoktak gyógyszerezni.Ha nagyon súlyosbodik akkor a dokit (háziorvos) érdemes felkeresni, és majd ő megmondja. Ha bizonytalan vagy a nőgyógyásszal is konzultálhatsz.

vizsgálat:vér+vizelet, és EKG

Kati,
Mi Rákoscsabán lakunk anyuéknál kertes házban, a tetőtérben. Nekünk is jó lenne egy nagyobb lakás, mert négyen már szűkösen leszünk. Kéne legalább mégegy hálószoba....
Én a Péceli úti gyerekrendelőbe járok, Novákné Balogh Zsuzsa a védőnő, bár még nem voltam nála, és szerintem kb 1 hónapig még nem is megyek. Bálinttal is mindig a súlyom miatt zaklatott, pedig én tényleg nagyon vigyáztam, mondjuk sokat is híztam 25kg-ot, és ebből még rajtam maradt 6kg. A szoptatás miatt nem akartam fogyózni, így ez van. A hízáshoz hozzátartozik, hogy amikor megtudtam, hogy Bálint a pociba van, azonnal abbahagytam a dohányzást (már legalább 20 hónapjaKép ) és elkeztem rendszeresen étkezni...
Én a SOTE II-n fogok szülni, mert ott van az orvosom.
Fogászat: nekem is mennem kell, még januárban voltam az utazás előtt, és akkor megbeszéltük, hogy majd ha hazajövünk megyek ismét, de mivel még néha émelygek, ezért várok egy kicsit. Én sem rajongok a gondolatért, de nagyon kedves a doktornő akihez járok már kb 8 éve.
Hol néztek lakást?

Edina

nedinabp
 
 


Tmarine! Semmi ilyesmit, mint Neocitrán, ne szedj! Majd az orvos megmondja, hogy mit szabad és mit nem! Arra kicsi az esély, hogy influenzás légy, habár az emberek általában azt mondják megfázás esetén is, hogy influenzások, de tény, hogy ez a vírus igen ritkán van jelen. Szóval lehet egy sima megfázás, vagy bacis fertőzés. DOKI! …legalább telefonon!

Amúgy ezeknél a lassú vizsgálóknál, ez nem kismama vizsgálat volt, hanem mások. De akkor is pöcslassúak.

Ancsipancsi 13+6

ancsipancsi
 
 


Köszi, Kismamák! Kép

Jövő héten már végre megyek a védőnőhöz és vinni kell 1 dc vizeletet. Ott meg gondolom meg fognak szúrni Kép

Azt véletlenül nem tudjátok, hogy a picur fejlődését hogy befolyásolja az, hogy gombám van?
(az orvos már felírt egy gyógyszert: 5 ml, amit hűvelybe kell bevinni és állítólag erős, de azt mondta, hogy egyelőre ne használjam)...
tmarie
 
 


első 3 hónapban ne is használd, majd utána, ha még fennáll.

érdekes, hoy a védőnőhöz kell vinni a vizeletet.

ancsipancsi
 
 


Mondom, hogy egy kicsit fura nekem ez az egész: felhivom jan.31-én, hogy szeretnék menni és hivatkoztam a főorvosra, aki megadta a nevét, erre csak február 21-re ad időpontot (azt mondta, hogy addig már be van táblázva).

Felkelés után kell 1 dc vizeletet produkálnom, utána megenni 2 db üres zsömlés és meginni 3 dc tejet (már most, ha belegondolok, hányingerem van Kép ) és utána 1.5 órán belül be kell érnem a korházba...
tmarie
 
 


Nekem a husitól olyan hányingerem szokott lenni, főleg a sült csirkecsombtól (pedig korábban a kedvencem volt). Ugye ez nem jelenti azt, hogy a babuci vegetáriánus lesz?
tmarie
 
 


Nem akarom lejáratni a kórházat, ahol megvárattak, mert egyébként egy csomó mindenki meg nagyon rendes volt velem, szóval nem nevezem meg.

A párom egyébként türelmes szokott lenni, meg beszélgettünk is várakozás közben, csak próbált rávenni, hogy legyek határozottabb. Én nem vagyok olyan, mint ő. Más helyzetekben egyébként szerencsére el szokta intézni helyettem a határozott fellépést igénylő problémákat.

Kismama! Próbáld meg akkor a tamponnal való úszást, hátha nem lesz semmi gubanc, és jót fog tenni a hátadnak!

Zsuzska! Gratula az esküvőhöz! Kismama! Nekünk is tavaly májusban (1-én) volt az esküvőnk, én nagyon élveztem. Gyönyörű időnk volt, és valahogy minden olyan jól összejött.

Tmarie! Vigyázz magatokra, és próbáld természetes módon kikúrálni a náthát. Pihenj sokat!

Kép

Kép

Kép
bodza
 
 


Bodza,
a tamponra visszatérve, azért javasolta a védőnő, hogy a Canesten nevű krémmel jól kenjük be a tampont mielőtt felrakjuk, és az addíg is véd amíg fent van meg utána is. Szerintem van benne igazság.

Mindenesetre én most kicsit túlzásba vittem a nasit és ismét tulszaporodott a Candida család, úgyhogy most gyilkolásba kezdtem, és kb 2 hétig még nem kezdem el az úszást. Kép

Aki hasonlókkal küzd, annak javaslom (nekem bevált mindig, és a dokinőt ma kérdeztem, hogy lehet e szedni) szedjen grapefruit mag kivonatot! Gyógyszertárakban kapható és van már tablettában is (kicsit jobb mint a lötyi, az nagyon keserű tudott lenni).

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Kismama 2004Kép

Valamit félreolvastálKép
Nekem is az első babám van útban-aki egyben lombik babaKép

Kistesót is szeretnék neki! De majd ha már betöltötte a 2.-évét!
Akkor már itthon tudom hagyni valakireKép
Mert a kórházba járás stb...elég nagy tortúra!

Nekem szeptember elején kezdték el a lombikot!
Kivizsgálások,szűrések, vérvételek,stimuláció,majd petesejt leszívás ,és beültetésKép
December 3.-án került a pocakomba,az akoor még 4-sejtes embrióKép
Hálistennek azóta is ott vanKépA 3-visszaültetettből csak ő maradt egyedülKép

Annyit tudok,hogy sikertelen lombik után 3-hónapot kell várni, a következőig!

ZsuzskaKép

Én is gratulálok az esküvőhözKépKép

Rólam: Tegnap végre voltam a védőnőnél!
Semmi különös nem volt ,:megmérte a vérnyomásom,súlyomKép 1kg-altöbb vagyok mint a múltkor!
Rögtön adott főzési és étkezési tanácsokat!
Pl: ha szendvicset eszem ,ne vajazzam meg!
Próbáljak olaj és zsír nélkül húst sütni Zepter edényben stb...
Meg azt is mondta ,hogy bármit bekapok a nap folyamán,azt írjam le! És majd meglátom ,hogy mennyi fölösleget ettem!
Szerintem ez egy nagy baromság,mert mostanában inkább keveset eszem,mert nem kívánok semmit!
Ha mindent felírnék amitt megeszek,még lelkiismeretfurdalásom lenne a kis mennyiség miattKép Szerintem)
Legközelebb az AFP eredményével kell visszamennem,kb. 3-hét múlva!
Jövőhéten megyek dokihoz uh-ra,meg viszem a vizeletet.

Hányinger reggelente van még Kép


Én is nagyon szeretek úszni,de nekem nem lehet!((Veszélyeztetett terhes))

Fogászatra nekem is kell menni,,,és nagyon félek tőleKép

TmarieKép

Látom te új vsgy közöttünkKép
Légy üdvözölveKépKépKépKépKép


Csilla
csillam
 
 


Csillam Kép Kép Kép Én is nagyon örültem, amikor rátaláltam erre az oldalra.

Lassan megyek haza pihenni. Remélem holnap már jobban leszek és nem lesz lázam.

Mindenkinek további jó csevegést! Kép

Tmarie
nikus25
 
 


Sorry a megtévesztésért, azt gondoltam, hogy ezt a felhasználói nevet sikeresen töröltem Kép
mert találtam egy olyat, ami jobban tetszik és benne van a nevem.
tmarie
 
 


Hali!

Megjöttem a háziorvostól, nem kell aggódnom az alacsony értékek miatt, és még pajzsmirigyes vérvételre is elküldött, hogy megnyugtasson, hát nem szupi?Kép Most már a dokim is 90%-ban megvan, még megeresztek majd egy telefonhívást, és aztán tutira eldöntöm.

Jaj, elkezdtek fúrni, tutira felébred a lányom!Kép

Akkor gyorsan: influenzára szerintem Neocitránt nem szabad, mert ha jól emlékszem, paracetamol tartalmú (ha nem, nyugodtan ellenkezzetek!), és azt nem ajánlják terhesen. 38 feletti láz esetén az Algopyrint szokták mondani, mert az afölötti láz már káros a babóra, egyébként semmi hagyományos gyógyszer, csak méz, forró gyenge tea, ágyban fekvés. Én homeopátiás szert is szedtem, Oscillococcinumot, ami szedhető terhesen és szoptatás alatt is (rá is van írva), szerintem ez is segített abban, hogy három nap alatt túl voltam a nagyján, most már csak a torkom fájdogál, de ez szerintem valami új baci/vírus, mert most máshol fáj, mint tegnapelőtt.Kép

Csilla,
nekem is egy csomó tanácsot adott a védőnő anno a táplálkozásról, de szerintem ők túloznak kissé. Az, hogy írd le, mit eszel, háááát... Én tutira túl sokat eszem, de mit csináljak, ha folyton éhes vagyok, és ha nem eszem, borzasztó hányingerem van, és szédülök. Szerintem nincsen értelme megvonni magamtól a kaját, max. odafigyelek, hogy mit eszem (bár be kell vallanom, hogy leginkább húst hússal ennék, még a pizza sem vonz...). A lányommal 14 kilót híztam, a javát a legvégén, szerintem ez még elmegy.

Prüntyi,
grapefruitmagkivonat nekem is bevált anno.Kép Tényleg jó keserű, ma már nem eszem, de a fehérneműmosásnál még mindig használom (állítólag jó ahhoz is, a párom vitatja, de engem nem érdekel, az a pár csepp nem egy vagyon, amit egy mosásba beleteszekKép).

Tmarie,
én pont a sült csirkecombot kívánom.Kép Az előző terhesség alatt is egy csomó húst ettem, a lányom mégis imádja a zöldséget meg a gyümölcsöt is, szóval szerintem nem kell aggódnod amiatt, hogy vegetáriánus lesz a babód.Kép A tej és zsemle féle cukorvizsgálat még mindig jobb, mint amikor cukros lötyit kell innod, attól nagyon sokan majdnem hánynak, olyan émelyítően édes.

Kismama,
én még sosem kaptam influenza elleni oltást, a nagyim kétszer is, és mindkétszer olyan influenzás lett tőle, hogy azóta kicsit idegenkedem az oltástól... Szerintem érdemes megkérdezni a házidokidat, ha fontolgatod a dolgot.

Csilla,
mi is szoktunk honfoglalózni, de inkább csak együtt a párommal, mert ketten könnyebben tudunk válaszolni, lévén különböző témákban vagyunk jók. De néha nagyon felidegesítjük magunkat, amikor semmi nem jön össze, meg olyan elképesztő kérdések is vannak, hú!Kép

Na, mégsem ébredt fel a lyányka, megyek és én is szunyok egyet.Kép

Kóbor
kóbor
 
 


Tmarine! Nem furcsa ez, nekem is 3 hétre adott csak ip-t a védőnő. Inkább az a furcsa, hogy ő veszi a pisit, nem pedig az sztk-ba kell bevinned. Ráadásul a cukorterhelést fogja csinálni? Még semmilyen vizsgálatod nem volt? Hány hetes vagy? A védőnő a kórházban melózik?
Nálunk egy külön rendelőben van, de nem tűnik úgy, hogy ott bármi vizsgálat lenne. A cukorterhelést az sztk-ban csinálják.

LÁZ: mennyi? 38 fok alatt nem igényel semminemű csillapítást, viszont afelett tessék dokihoz meni!

Prüntyi, én az első három hónapban semmi esetre se mennék úszni, és nem is használható ezidőben a Canesten!

Ancsipancsi
aki holnap 14 hetes lesz, bibibííí!

ancsipancsi
 
 


Kóbor,
a mosás is jó ötlet, még nem hallottam róla, köszi

Ancsi,
Már csak 2-3 hét és túl vagyok a 3.hónapon, úgyhogy mire elmúlik teljessen, és jön a tavasz Kép mehetek úszni!

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Sziasztok!

Most nagyjából jól vagyok, de eléggé küszködöm a hányingerrel. Hétfőn már megyek dolgozni, nem tudom, hogy fogom bírni, főleg, hogy a munkahelyi WC kulcsra van mindig zárva... Mire én azt kinyitom. Na majd megoldom valahogy. Kép

Hétfőn voltam én is védőnőnél. Kérdezett mindenfélét és beírta a számítógépbe. Meg mondott is mindenfélét, aminek a felét nem tudtam megjegyezni. Kép Ma kellett volna vérvizsgálatra mennem, de semmi kedvem mászkálni ebben az időben és pihenni szeretnék, így majd pénteken megyek legközelebb, mert akkor úgyis alá kell íratni a táppénzes papírt. A védőnő a terhesgondozóban van és a ottani orvos ír ki ezentúl táppénzre, ha valami van. A terhesgondozóban van a labor is, ahol a vért leveszik. EKG-t nem tudom, hogy csinálnak-e, arról nem volt szó. A védőnővel havonta egyszer kell majd találkoznom, de megadta az elérhetőségét és azt mondta, hogy bármi van, nyugodtan hívjam.

Nekem ettől a hányingertől teljesen megváltozott az étkezési szokásom. Nagyjából semmilyen. Alig eszek valamit, minden ételtől hányingerem van. Mindentől. És minden szagtól. Még kint a friss levegőtől is hányingerem van. Kép Nem tudok kiabálni és nevetni sem, mert az is rosszul esik, ugyanakkor ha nem eszem, korog és ég a gyomrom. Kép Nagyon rossz és alig várom már, hogy vége legyen. Már fogytam is 1 kg-t. Most 59 kg vagyok.

A párommal nem élünk együtt. Ő Budapesten lakik, én meg 200 km-re tőle Kaposváron. Esélyünk sincs, hogy összeköltözzünk, így egyedül fogom nevelni a gyerekünket, illetve gondolom Édesanyám is fog segíteni, mert vele lakom együtt, de ő már 50-en felül van és rengeteget dolgozik és nagyon fáradt mindig. Ez van sajnos. Mi még csak 8 hónapja vagyunk együtt. De én nem akartam még évekig várni. Mi ilyen későn találtunk rá az igazira. Kép 27 évesek vagyunk mindketten.

Úgyhogy ez is bánt nagyon. Hogy nem fogunk együtt élni. Sokkal könnyebb lenne. Kép Na de majd összeszedem magam. Kép

Szép délutánt mindenkinek!
pipacsvirág
 
 


Mire jó ez a kivonat a mosásnál?

Kép

Kép

Kép
bodza
 
 


Ja, és képzeljétek, tegnap megmondtam a főnöknőmnek, hogy babát várok. Tökre örült neki, lelkes volt. És csak kb. 5 perc után gondolkozott el, hogy mi is lesz velük nélkülem.

Ma már jött, hogy elkezdte írni az éves munkatervet, és mindenféle jó munkát beírt nekem szeptemberre, meg decemberre, közben persze kacsintott. Szóval nagyon örültem, hogy ilyen jól fogadta. Az más kérdés, hogy a személyzetis hogy fogadja majd. De vele soha senki nincs túl jóban, úgyhogy az meg nem érdekel annyira.

Olyan jó, hogy ez is megoldódott. Csak ne lennék ennyire álmos. Pussz mindenkinek

Bodza 9+2

Kép

Kép

Kép
bodza
 
 


Pipacsvirag,
Nagyon koszonom a szekelykaposzta receptet, vasarnap megcsinaltam, isteni volt. Jo beteg is lettem toleKépSzavaidbol ugy vettem ki, hogyha nem is eltek egyutt, azert szeretitek egymast. Elnezest, ha olyanba utottem az orrom, amibe nem illik, de kozeli ismerosok reven udom, hogy igy ez nagyon nehez.-de nem lehetetlen! Ne igy fogd fel, hogy ti nem fogtok egyutt elni, hanem hogy meg nem eltek egyutt. Meglatod igy konnyebb lesz.

Ma voltam etkezesi szaktanacsadonal vagy mi a csuda ez itt, hat le vagyok tolva eloszor is. Ma kezdem a 16. hetet es mar +4 kilom van. Tessek a jo kis magyar kajaknak be is fellegzettKép
Nem tudom kibirom-e, hogy csak parolt dolgokat egyek, amikor itt lebeg elotem a jo kis fustolt kolbasz kepeKép
Ma delben parolt halat ettem parolt rizzselKépKép
Kopog a szemem az ehsegtol. De az orvosom nagyon ram ijesztett az elejen. Abban igazat is adok neki, hogy mar rettenetesen faj a hatam ( 5 eve vannak mindenfele hatproblemaim)tehat a vegen csak rosszabb leszKépEn meg ezen stresszelem magam allandoan, hiszen a nehany + dolgon, mint az elozo(szekelykap. stb), csak ritkan eszem. Inkabb azt mondanam, hogy ennel kevesebbet mar nem tudok enni. Mint Csillam is irta. Szerintem kevesebbet eszem es megis hizomKép
Elnezest a hosszas sirankozasert, de elkeserit, hogy a dokim igy elnagyitja? a dolgokat. Remelem! A baj csak ott van, hogy mar ahelyett, hogy elveznem ezt a terhesseget minden etkezesnel szamolom a kaloriakat, amit meg a nagy fogyokuraim idejen sem tettem.
Na tenyleg abbahagyom. Elnezest!

Aniko
15+0

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Sziasztok,
most csak felteszem a táblát ellenőrzésre, meg akkor jöhetnek a korok/lakhelyek, jó?
Ha valami nem oksi, kiabáljatok, még jövök
üdv
Penna
<!--attachment: 2005__szi_bab_k1-156543.unk*attachment_icon.gif*application/octet-stream*17.9**2005+%f5szi+bab%e1k1%2exls --><center><pre>
Kép
2005 őszi babák1.xls (17.9 k)</pre></center><!--/attachment-->
penna
 
 


Elfelejtettem a legfontosabbatKép
Kepzeljetek tegnap ota erzem mozogni. Forcsa belso simogatasok, kaparaszasok es ma reggel megmozdult a pocim is a kezem alatt. Csodas erzes, meglatjatok ezt nem lehet leirni.
Mindenkinek ugyanezt kivanom es ugyanilyen gyorsan.

Udv,
Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Sziasztok!

Tmarie
én 3 héttel ezelőtt (8 hetes uhán) fordultam ezzel a problémaval a nődokimhoz.Nekem azt mondta hogy a pici miatt nem kell aggódnom hozzá nem jut el. Nekem hüvelykúpot írt fel mert most gyógyszeres kezelés nem lehettsége a baba miatt. Ezek a hüvelykúpok helyileg hatnak.Kaptam először pevarylg-t 3 db-os másnaponta kellett felhelyezni, ez még nem segített teljesen aztán pimarfucint ez is 3 db-os. Most már teljesen rendben vagyok (lekopogom)Kép.Azt olvastam hogy a hüvelyöblítéseket kerüljük másállapotban.

Csillám
Ez most nektek elsőre sikerült ha jól értemKép.Szerencsés vagy!!Az unokatesómék is lombikosok neki a 3ból 2 mardt meg.De nekik jóval hosszabb ideig tartott ide eljutni.
Mi (3 év után) novemberbe mentünk dokihoz az én két vérvételem már megvolt és decemberben spontán teherbe estemKép Kép Kép. A párom szerint azért mert már nem paráztam és bíztam a doki segítségében.

Bodza
te végig dolgozni fogsz? A személyzetissel ne törődj úgy is a főnök a fontos.

Pipacsvirág
ha nem bántalak meg vele, miért nem élsz együtt a pároddal? Nem akarsz Pestre menni vagy anyudat nem akarod otthon hagyni?
Mi a férjemmel 3 hét után összebútoroztunk és nem bántam megKép

Anikó47
mi még csak 11+4 vagyunk és már most 4 kg-t felszedtem és hányok mellette, mi lenne ha nem hánynék 10kg jött volna rám? Egyszer kétszer már én is hallgattam miatta.De most inkább legyek rosszúl?
Van egy ismerősöm aki szintén számolgat,de azért mert neki terhescukra vagy micsodája van.
Sziasztok!

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Sziasztok!

Aniko47 köszi a bíztatást. Kép
Egyél olyat, amit szeretsz, de tudod, hogy nem hízlal. Szerintem nemcsak olyan lehet enni, amit nem is kívánsz, mert ez így nem jó.

Kismama2004

Köszike az érdeklődést, nos azért nem költözünk össze, mert nincs hova. Kép A párom egy 10. emeleti panellakásban él a családjával, összesen öten, egy tök pici lakásban. Kép
pipacsvirág
 
 


Sziasztok Lányok!

Velem minden rendben van, hála Istennek teljesen jól érzem magam a bőrömben. Nagyon jó a közérzetem. Ma voltam fodrásznál és akupunktúrán.

Nemesek! Az akupunktúrát ajánlom neked is ha nagyon fáj a fejed. Én voltam ideggyógyásznál és nem tudtak mondtani semmit. Úgyanigy voltam mint Te, napi egy Algot vettem be, de mindennap szeritem nem kéne?? Ezért mentem akupunktúrára.Elvileg a doktornőm azt mondta, hogy nem szokott terhes ill. szoptatós nőket szúrni, de mivel iszonyúan fájt a fejem eltekintett tőle, mivel azt mondta, hogy minden bevitt kémiai anyag, méreg.
Ma reggel voltam nála, úgy volt, hogy megszúr, de nem tette meg, azt mondta, csak akkor szúr meg legközelebb, ha megint fájna esetleg a fejem. Azóta tünetmentes vagyok.
Még annyit, hogy láttam, hogy Te is a Bajcsyba szülsz, talán Rákoskeresztúron??? Kinél fogsz szülni? Múlthét csütörtökön voltam ott, mert az orvosom ott rendelt.
Azért lett a gyermeked neve Trisztán mert a Szenvedélyek viharából válaszottad??

Csillam! Kutyabarátosném! Ma egész délután egy hatalmas huskyval játszottam, egyszerűen annyira szeretem a mackós, nagy, okos kutyákat, hogy megvagyok értük örülve. Én is imádom a Honfoglalót, állandóan játszom. Az előző cég ahol dolgoztam majdnem ezért utáltak ki. Te milyen néven játszol?? Lehet, hogy játszottunk már??

Nedinabp!
Kérdeztél terveinkről, ill Kismama2004 TE is.
Tatán lesz az esküvő és házasságkötés is. Egy helyen, egy szép szállodában. Tata egyik legszebb része. 70 főre számoltunk. Ruhapróba majd a jövőhéttől, most gyűrű mizéria van. Elég sok dolgot elintéztünk már, de van még bőven. Holnap megyünk kiválasztani az esküvői tortát.

Bodza, Csillám köszönöm a gratulációkat.

Pipacsvirág!
Olyan szomorú a történeted, hogy nem lehetsz a barátoddal, annyira sajnálom. Nem akarna esetleg hozzád költözni Kaposvárra?? Vagy Te Pestre??

Penna! Láttam a táblázatot. Az orvos szerint ma vagyok 6+3, de nem gond, ha úgy marad. 30 éves vagyok és tatabányai.

Puszi lányok
Zsuzska
6+3

Kép
pgsuska
 
 


Sziasztok!
Tmarie,
Az első terhességem alkalmával (szintén tél volt), úgy 10 hetesen csúnyán belázasodtam (40Cfok - még soha nem volt azelőtt ennyi), elmendtem a háziorvoshoz, és adott valami kifejezetten terheseknek való lázcsillapítót. A nevére már sajna nem emlékszem... de szerintem érdemes felkeresni, ne próbálkozz addig mással, amíg nem látott.
Nedinabp,
Nekünk is pont még egy háló kéne (túl nagy lesz a korkülönbség a két gyerek között ahhoz, hogy egy szobába tegyem őket). A súllyal kapcsolatban 100 %-ig megértelek, én otthon 59-re mértem magam, mielőtt lementem tegnap a védőnőhöz, erre ő 63-ra mázsált. Azt hittem rosszul látok. (persze rögtön megjegyezte, hogy figyeljek oda)
Az első alkalommal 16kg-ot híztam. Amíg szopik a baba, jó, hogy nem fogyózhat az ember, de nálam utána is maradt 6 kg fent, és ebből csak 4-et tudtam leadni 3 év alatt. Elég rémes!!!
Nekünk marha messze laknak a nagyszülők (II. és XXII. ker), így szeretnénk budára menni, persze hitelt kell majd felvennünk ehhez, nem is keveset... Viszont szükségünk lenne a segítségükre, és eddig a távolság miatt nem tudtunk egyikükre sem számítani.
Ki a fogorvosod, és hol rendel? Nekem kéne valami rendi doki!
Pusz mindenkinek,
Kati
Vendég
 


Zsuzska,
Meg tudod adni ennek az akupunktúrás dokinak a nevét és a számát? Felkeresném, ha magától nem szűnik meg záros határidőn belül...
Az én dokim László Ádám (az osztályvezető főorvos), elég drága lesz a szülés, de egyrészt tizenéves korom óta hozzá járok, a család többi nőtagjaival együtt, másrészt a fiam születése alkalmával teljesen a szívembe zártam, így ha nem is ez a legszebb, vagy legmodernebb kórház én maradok ennél.
A Trisztán név egy spanyol focistától származik (apa nagy rajongó, én nem)... Aztán úgy két éve láttam én is a Brad Pitt filmet, és olyan jó érzéssel töltött el, hogy ezt a nevet választottuk. A legtöbben Krisztiánnak értik, ezért egy kicsit aggódtam.
Mióta viszont oviba és usziba jár egyre többször hallok pozitív visszajelzéseket.

Még valamelyik régebbi levélben olvastam, hogy valaki émelygett a párja szagától...
Nem túl hízelgő, de én is így vagyok ezzel. Már régóta Old Spice tusfürdőt használ, és eddig nagyon szerettem, de az utóbbi időben folyton émelygek tőle. Próbáltam mondani, de teljesen megsértődött - pedig igazán tapintatos voltam. Csak annyit kértem, hogy használjon kevesebbet, de hiába, befordult. (szerinte nekem sem esne jól, ha ő rosszul lenne az én szagomtól - tök igaz) Semmi kedvem a lelkét ápolni, amikor az időjárás- jelentésen is elbőgöm magam.

Aniko,
olyan jó neked, hogy már megmozdult!!! Én is annyira várom már. Előbb érezted tényleg, mint az első babádnál?
Én őt 16 hetesen éreztem először, és utána az egész terhességem megváltozott. Kiegyensúlyozott, és kifejezetten boldog lettem. Mindennek úgy örültem, és egész nap azt vártam, hogy újra, meg újra kikopogjon.
Most is azt remélem, hogy minden gondom egy csapásra megoldodjon.
Üdv mindenkinek,
Kati
Vendég
 


Sziasztok!

Na nekem a bűvös 12. hét betöltésére az volt az ajándékom, hogy a reggelt a vécékagyló mellett töltöttem! Terhességem alatt másodszor történt meg, hogy hánytam, és nagyon sérelmezem, hogy a mágikus második trimeszter alatt történik velem ilyesmi, mikor az elsőt olyan flottul megúsztam.

Poci: Párom echte amerikai, én meg az amolyan mű-, csinált amerikai vagyok. Kép

Penna: Én is újpesti vagyok! Kép A táblázatba be lehet irni, meg azt is, hogy 30 éves vagyok.

Anikó: Ha nem indiszkrét, hány kilóval kezdted a terhességet? Mert én 76-al, de azonkivül, hogy a doki óva intett, nehogy eszembe jusson kettő helyett enni, semmiféle diétára nem fogtak. Még csak az kéne!!! Veled miért ilyen paranoiásak?

Én nem tudom, ki hogy van a dologgal, de nekem ANNYIRA nincs kedvem semmi mással foglalkozni, mint a Babanetet böngészni, meg a Kismamát olvasgatni, hogy az valami elképesztő. Ma volt vizsgám a pszichoterapeuta tanfolyamon amire járok, és szinte tanulás nélkül vágtam bele. A két esettanulmányt, amit be kellett adni, azt is csak hatalmas nyűglődés árán voltam képes kipréselni magamból. Szinte semmi másra nem akarok koncentrálni, nincs kedvem semmihez, állandóan fáradt vagyok, már az is felmerült bennem, hogy ez nem normális terhesség, hanem egy bontakozó depresszió! Mondjátok, hogy nem vagyok egyedül ezzel...

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Kismama! Nem fogok végig dolgozni, a 4-5 hónap után abbahagyom. Szeretném kiélvezni azt az időt, és tényleg magunkra figyelni, kikapcsolódni.

Hú, ezzel a kaja dologgal megijesztetek engem is. Most, hogy már nem is émelygek, kevesebbet eszem ugyan, de folyton éhes vagyok, így többször eszem. Ráadásul már nem tudom mióta nem álltam mérlegen. Most rá is állok, hogy megnézzem, mi a helyzet.

66 kg, ez a versenysúlyom mostanság. Szóval még nem híztam. De nekem sincs kedvem a kalóriákat figyelni.

Szép az élet csajok, olyan jó, hogy van valaki ott bennünk, nem?

Bodza 9+2

Kép

Kép

Kép
bodza
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: