Új privát üzeneted érkezett!

Na hello!

ORbis, üdv otthon! Kikocsnak is!Kép És Bagzer, te meg tényleg nem semmi, hogy már írtálKép

Orbis, én fejtem, mert azt mondták kell, féltem a agyulladástól. Nem lett semmi baj, egy idő után tök jól beállt a dolog, nem éreztem úgy, hogy fejnem kéne. Úgyhogy szerintem ami szimpi, azt csináld, bajod egyiktől se lesz.

Az alvásnál én azt csinálom, amit Katy írt, hogy napközben felébresztem 3 óra után, de pár napig kellett csak, most már soha nem alszik többet. Igyzából egy napig kellett ébresztenem, ha jól emlékszem. Fürdés nálunk a 8-as kaja után van, ami viszonylag stabil, azaz 9 körül, mert addigra lement a kajesz. Igy van utána a 10 körüli etetés, éneklés és fekvés.

És figyu minden nemrég hazatérő kismama! Be fog állni minden, higgyétek el, meg fogjátok találni a titeket megnyugtató megoldást, nem kell aggódnotok! Én pl. nem gondoltam pár hete, hogy ilyen megbékélt leszek a dolgokkal, mint most. Olyan természetes. És már nem parázok, hogy mikor vegyem föl, mert érzem kb-ra, és ismerem már annyira, hoyg mikor fogja abbahagyni, mikor kell nyugtatni. Úgyhogy idő! És türelem. Az eleje ilyen. Persze még most is, de legalább magamban biztosabb vagyok.

Nullácska, jó, hogy hazamentetek! Remélem, minden rendben van... És Márti, nálatok is! NAgyon tartok ettől a vírustól. És sajnállak benneteket.

Rékacs, nem írsz Hangáról. Miért, érdekel, milyenek a napjai.

Puszi, most elmegyek lefeküdni... A képek csúcsokKép

N+L 8+3
vghnoémi
 
 


sziasztok,
csak egy kepet tennek fl, mert megyek is alukalni...remelem....

ez a kedvenc kepem, akkor csinaltuk, amikor hazajottunk, elso harmasban toltott kis idonk....

bgz,simi,marciKép

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Bendegúz!
kérdésedre nekem az a tapasztalatom, hogy amikor teljesen elmarad a cumisüveg ( se tea, se tápszer csak cici ) és így telnek el hetek, akkor a baba egyszer csak elutasítja a cumisüvegből való bárminenmű etetést.
Legalább is én Benőnél ezt tapasztaltam, mert nála is az elején sajnos adni kellett néha 10-20 gr tápit, és gond nélkül elfogadta, aztán beállt a mellem és hetekig nem is látott a gyerek cumisüveget, amikor aztán elkezdtem nekia gyümölcsöt, vagy netalán cumisüvegből kináltam anyatejjel _ mert mondjuk elmentem otthonról- hát nem nagyon működött. Egyedül reggel az első etetésnél ment simán cumisüvegből a dolog.
Aztán ezt is elhagyta és megint elfogadta a cumisüveget, de kitartóan kellett próbálkozni.
ezek a babák csak maguk tudják mikor mit csinálnak, szerintem mi Anyukák vagyunk a nagy elméletgyártótalálgatógépek!
nullácska
 
 

 
 

Szép jó reggelt!!

Orbis! Én tök úgy csinálom mint Eszter.2,5-4 óra az evési ciklus.Ami azt jelent,hogy előbb nem adok és négy óra után ébreszetk.Úgy,hogy hátára fodítom,miközben duruzsolok és olyan édesen nyújtózik,pukizik ásít,maj láss csodát elkezdi enni az öklétKép!De erre viszonylag ritkán van példa.Kivételt képez természetesen az éjszak. Akkor eszem ágában sincs ébreszetni. Voltz,hogy megtettem,mert durrogtak a cicijeim,de nem tettem vele jót,alig evett és aludt tovább.Szóval éjjel nem ébreszetek.
-Fürdetés 7.30-8.30 között,Tehát az utolós evés előtt.És ha kell felébreszetm(az előbb taglat módszerrel) És éhes,de simán kibírja,sőt még élvezi is. A végén kell bevetni a cumit,az öltöztetésnél,mert ott már mindig észbe kap, hogy hé adjatok már enni!!!!
-Fejés.Átszülted a tejválságomKép Én azóta minden etetés után fejek,hogy szaporítsam a tejet.KOP-KOP-KOP egyenlőre bejött!!!

Noémi!Aranyos vayg!
Hanga jól van. Leszámítva a kaki kérdéást.Tegnap a negyedik nap vol,már délután is csak 60-atrszopizott(ha teli a vödör zóna adagon a ygerek,ezért is jó fejnem, mert egyrészt megynugszom,hoyg a cici nem üres,másrészt a cicit átvágom, hogy több kéne tejbőlKép)Aztán nem tudott visszaaludni. Így apukája döntött és benyomta a kúpot.Aztán anyg nehezen a válán elaludt.Aztán emgint jött egy evés. Írtó éhséget produkálva leküzdött 50-et és nayg nehezen elaludt(meg én is,így tegnap csúsztunk kissé,mert Apa,hagyott minket aludnmi,én ezt nem tettem volna,szigorúbb vagyokKép)10-kor keltem és keltettem Ahngát is,hogy irány a kád. És KAKILT!!!! Persze az Apukája jól megtornáztatta és kb triplája még kijött belöle.tehát magától szinte csk a glicerint nyomta ki. Olyan mintha nem tudná ,hogy kell nyomni,mert a kaki állaga teljesen jó. Olyan mint a mustár(csak a szaga nemKép)Aztán öltözésnél megint kapcsolt,hopgy hiszen üres a pocim és kiabált is nagyonKép.Aztán benyomott 100-at és rögtön bealudt.
Szóval most úgy döntöttünk,hogy az elsó zóna adagnál megkapja akúpot,mert tegnap már határozottan látszott,hogy fáj a hasijha a kiktól csak nem jön ki és a tornát meg úgy élvezte,hogy meszabadulhat a feleslegtőlKép!
Meg még arra is jutottam,hogy orvost váltok. Eddig nőgyógyászt szédelgő voltam,most gyerekorvos szédelgő leszek.Meg keresemm azt akit fel lehet hívnio,ha gond van. Mert azért elég jó,hogy az én orvosom annyit bírt erre a kikra mondani,hogy."tényleg,én még ilyennel nem találkozat!"Megnyugtatott, mi?
Ja és tegnap beadtuk az elsp K vitamint. Nagyon ÚÚÚÚÚtálta!!!

rékacs

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


Bendegúz, én is etetek éjfélkor, de 4 körül felkel. Ja, és én sem teszem tisztába éjszaka, ez nekem is bevált, csöndben vagyok, nem babusgatom annyit én sem, és szerintem is ez hozzájárul ahhoz hogy lássa a különbséget. Én a kakit is hagyom,Pampers mindent úgy elszív, hogy semmi baja a popsijának, igaz reggel első dolgom kicserélni azért. Kép

Ja, a yahoo-ra vagy Kikocs vagy Bagzer tud feltenni téged, ez egy belső levelezős dolgunk nekünk, egy picit várj, míg újra géphez tudnak ülni.

Bagzer, nagyon tündériek vagytok a fotón, igazán meghitt. Én aznap mikor hazajöttem nem mosolyogtam így. Kép

Lili, majd mond el mi volt az UH-on. Kép

Pusza,
Eszter
eszter2004
 
 


Rékacs, a K vitamint én már adtam neki. Azt kell hetente egyszer. A D vitamint meg naponta a 2 héttől. Nem?
eszter2004
 
 


Eszter! Köszi az infokat várok türelmesenKép MIkor Bence Annyi idös volt mint Petra akkor még ö is felkelt éjszaka, kb. 3 hete állt be a 12 óra és utána reggel 6-os kajaKép Én is naponta adom a D vitamint!

Rékács! A K vitamint álítólag keserü én anyatejjel adom így simán megesziKép

Most néztem vissza a képeket gyönyörüségesek a babák, kivételesen Bencének is megmutattam öket (amúgy nem rakom a monítor elé) és nagyokat vigyorgot rájukKépKépKép
Puszi

Kép
Kép
bendegúz30
 
 


ja igen, nekem is mondták hogy a D és K vitamint is ugy adjam be, hogy a kanalba csepegtetek anyatejet. A D vitaminnal figyelni kell arra is hogy elöbb a tejet aztan a vitamint, mert különben ott marad a kanalban.
eszter2004
 
 


Edwig Bálintjának boldog Névnapot kívánunk!
Eszter és Petra Kép
eszter2004
 
 


Egy nagyon fontos kérdés!

Ti adtok bármiféle pénzt a védőnőnek vagy a doktornőnek?Bennem eddig nem merült fel, de a családtagjaim szerint szoktak adni!Akkor most???
Katy
 


Katy, a dokinak adtam 2000 Ft-ot, de ö csak egyszer jött, többször nem jön, csak ha hivom. Vedőnő nálunk nem fogad el pénzt.
eszter2004
 
 


Eszter, nem tudom, miért, de nálunk, ha 12-kor etetem, kel a köv. normál evésre, ha viszont 10-kor, alszik legalább 6 órát, most már többet is. Szóval érdekes, nem tudom, miért, de ez a csúsztatás nem jött be. Lehet, hogy érdemes kipróbálni, nem tudom. Amúgy tényleg beáll magától, legalábbis Leventénél már több, mint egy hete megy a 10-től alvás 2.30-ig először, tegnap 4.30-ig, ma 5-ig!!!! Olyan jót aludtam végre, hogy csuda!Kép

Rékacs, kösz a beszámolót, érdekeltKép Hát lehet, hogy nem hülyeség dokit váltani... Szegény Hanga. Nem póbáltad a cukros vizet? Levente akkorákat kakil tőle, hogy nem igaz.

Tegnap hipernyűgös volt szegény, de lagalább jót aludt éjszakaKépCsak a Péter által kidolgozott roggyantással lehetett valamennyire megnyugtatni.Remélem, nem szokik ráKép Elég fárasztó. És ha nem roggyant az ember, akkor elkezd sírni. Amint újra kezded, abbahagyjaKép Kis cseles. Olyan kis értelmes, folyton a könyveket néziKép

Bagzer, annyira szépek vagytok! Én is mondtam most Péternek, hogy mi is csináljunk magunkról 3-as képet. Kedvet kaptamKép

Tali akkor szerda? Nekem is a déli etetés után lenne jó. Ugyanúgy vagyunk, mint Rékacs, reggel kiderül, mikor van a déli etetéSKép Elég jól beálltunk, de most tovább alszik, úgyhogy csúszunk. És bízom benne, hogy a 4 órás ciklust visszaállíthatjuk, mert kicsit szabadabb a beosztás... De inkább napközben egyen többet, mint éjszaka. Lehet, hoyg nem rossz ez a 3 óra. Na jól megbeszéltem magammalKép

Puszi, kitartás az újdonsült szülőknek!Kép
vghnoémi
 
 


Na végre van egy kisidőm!Délelőtt úgy írtam,hogy közben a kezemben üvöltött!Most meg piheni!

Azért lenne fontos tudnom ezt a doki kérdést, mert ma jön 4-re és én nem tudtam,hogy kellene adni neki!Szóval Eszter köszi!!!A többiek is írják meg légyszi!!!

Bagzer!!!Nagyon gyönyörűek vagytok!!!Úgy tetszetek!És igaza van Noéminek, nekünk sincs hármas boldogságos fotónk!!!Én is akarok!!!

Akkor szerdán várlak Benneteket!A déli etetés után!Kép

Még egy kérdés!Hol lehet szoptatós fotelt, vagy valami jó alkalmatosságot szerezni szoptatásra,mert megőrülök éjszakánként, annyira fáj a hátam az ikeás fotelunkban, pedig már körbe párnáztam magunkat!Még használtan is vennék egyet!Segítsetek!

Puszi:Katy és Dávid, aki holnap lesz 3 hetes!
Most nem tudom,hogy a fürcsis vagy az aranyos képet tegyem fel!De a fürdetős lesz!!!
Kép
Katy
 


Sziasztok!
Rémes volt ez a Máv kórházas kaland. KépPedig egy csomó bókot begyüjtöttünk. Bár Hana szereti ha meztelenre vetkőztetjük és tornáztatjuk, a kórházban ezt igencsak zokon vette.
Az UH rettenetes volt. be kellett vinnem Hanát egy szűk helységbe meztelenül letenni egy asztalra és a dokinő jött utánunk húzva magaután kocsin az uh berendezést. Sarokba voltunk szorítva. Ez főleg azért volt szörnyű mert Hana végig zokogta a vizsgálatot és én már nem tudtam kimenni a cumijáért. Zselét kentek a kis hajára, a kutacsára, meg az egész pocijára és nyomkodták mindenütt egy miniatürizált árleolvasóval. A legborzasztóbb az volt, hogy én itthon sose hagyom ennyi ideig sírni. Mindig fölveszem, meg kap cumit, de itt nem tudtam csak az arcát simogatni. Ráadásul mindig nekem kellett lefogni. Tartani a fejét, miközben ő elrántaná és ugyanez a lábával. Még utána is sokáig zokogott, pedig akkor már volt cumi is meg puszilgattam nyugtatgattam. Még a kendőben is sírt csak akkor nyugodott meg amikor már elindultam vele. Ezek után kihagytam az oltás programot és inkább bejelentkeztem szerda 17:45re. Rágondolni is rossz.Kép
Most már minden rendben, csak nem tudom letenni, mert akkor 10 perc után megint sírásra ébred. De már nevetett is azóta.
Az altatás megint nehezen ment és ismét a nagy ágyban kötöttünk ki. Éjjel kettőkor átvittem a saját ágyába, háromkor arra keltem, hogy sír mert nekiment a rácsnak a fejével. Megszoptattam, aludt 7:30ig. Szerintem ha nincs ez a kis baleset fel se ébred. Ja, és ma megint átfordult hasról hátra.Kép

Elmarad a keddi bkv sztrájk. Ne hozzuk előbbre a talit? Vagy most már ne kavarjak?
Én is kb 12 körül mennék szopitól függően.

Katy, annyira fiús Dávid azon a képen.

Márti, kemény a te mama sorsod. Örülök, hogy rendbe jött a tej probléma. Jobbulást mindannyiótoknak!

Bagz, nagyon gyönyörű a kis család!

Katy, én nem adok pénzt. Szerintem ez túlzás. És elvben sem támogatom ezt a csúszópénz rendszert. Jaj, de rossz hogy ez felmerült, most ezen fogok filózni.
Azt is megértem aki ad, de ez nekem alapból annyira nehezen megy. Akkor már inkább magán doki.
A védőnőnek viszont semmiképp. A védőnőt az állam rendeli oda neked a gyerek vélt védelmére. Fizesse csak az állam.

Noémi, édes vagy, hogy kétszer is üzenszKép
Kép

KépKép
savitri
 
 


Sziasztok!

Már nem vagyok beteg. Szinte olyan, mintha nem is lettem volna, se há..., se hasm... Pedig még tegnap elég lagymatag voltam. Mondjuk lehet, hogy az is közre játszott, hogy Benikém is jó kisfiú volt éjszaka. Képzeljétek 4 óránként kért enni. Ugyan a 9,30 órási etetés után üvőltött a hasa miatt éjfélig, de aztán bealudt és 4-kor, 8-kor kelt. Mondjuk a 8 órási után elősször nem akart visszaaludni mert rájött, hgoy reggel van és nevetgélt, aztán meg egyszer csak elkezdett görcsölni a hasa, vagyis nem tudta kinyomni a kakit és üvöltött. Aztán kiengedtem a gononsztKép...(csöveztem)ami bántotta és 11 órási szopi után kiraktam az erkélyre a babakocsiban és egy kis hiszti után beájult. Alszik, mint a bunda. Imád a levegőn lenni. Amikor sírás van és kivisszük egyből elalszik. De hát hova vigyem ki éjszaka közepette -10 -be?
Hihetetlen, hogy milyen szerencsések vagytok mind, hogy ennyit alszik a babókáitok. Mindig felolvasom Petimnek, hogy képzeld ő is, ő is... hánytól-hányig aludt és nem hiszi el. Nálunk szerintem ez soha nem fog bekövetkezni. Mondjuk, nem szólhatok egy szót sem most az éjszakáért, csak az olyan nehéz,hogy akkor amikor nem alszik akkor csak üvölt és nem nézelődik és semmivel sem lehet megnyugtatni. Persze vannak jobb hangulatai is amikor nevetgél és már hangal is tud néha, de ez nem tart sokáig és átcsap sírásba. Peti mindig mondja neki, hogy olyan szép baba lennél, ha nem sírnálKép

Visszaolvastam naggyából.

Cic! Nekem nem lett kevesebb a tejcim a cukrosvíztől! Pedig már 2 hete nem is fejek. Egyszerűen nincs rá energiám. Az állandó hasfájásós ordításos éjszakák miatt legtöbbszőr, aztán meg amikor nyugi van azért, mert én próbálok pihenni, aztán meg egyébként marhára UTÁLOM A FEJÉST, mert szopi után olyan nehezen jön ki az a 20 ml. Ami szerintem már amióta nem fejek, biztos nincs meg. De van a hűtőben egy rakat tej és annyi bőven van amennyi Benikének kell. Még túl is szívja magát. Tudom néha azért ordít, mert pillanatok alatt beszív 140-etKép és majd szétrobban a pocijaKép
A cukrosvízből átlag minden nap fogy, de nem szoktam számolni, hogy mennyi. De átlag 125ml fogy el egész nap elolsztva.

Katy! Ne izgulj, nem hiszem, hogy Dani baba hasfájós lesz, az már kiderült volna. Nálunk a kezdetektől az volt. Pedig a kórházban aludt,mint a bunda és a nővérkék is azt mondták, hogy tuti evős-alvós baba lesz. Hát nem jött beKép Már az első éjszaka is otthon húzos volt, azóta meg tudod csak fokozódott. Megnéztem Danika képeit, nagyon édi. Képzeld, azt mondta Petim, hogy hogy hasonlítanak egymásra BenikévelKép A takarójuk az tuti egyformaKép, nekünk is olyan van. És a szülésznőtök az egyik kendvencem volt a nővérkék közül. Mondjuk szerintem, mindenki nagyon válogatottan rendes a szülésznők közül. Mintha minden héten szültem volna egy babát, úgy kezeltekKép A csecsemősökről már viszont nem ez a véleményem, ezt lehetne ragozni...

Edwig! Nálunk is 1 hónaposan már mosolygott Benike. És én tutira vettem, hogy ezt nekem szánta és nem csak ösztön. Nem érdekelt, hogy más mit mondott...

Bendegúz! Nekem a dokinéni mondta, és a barátnőm tapasztalatából tanulva , most hogy beteg voltam és nem mertem szopiztatni, úgy adtam neki a fagyi tejet cumiból, hogy egy régebbit a frissebb lefagyasztottból összekevertem és gyönyörűen elfogadta. Úgyanis ha csak régit adsz neki, az már zsírosabb tej, mint a mostani és nehéz a gyomrának. Lehet, hogy ezért nem izlett neki? Vagy mondjuk, miben fagyasztod a tejcit? Azért kérdezem, mert volt valamikor régebben, talán máshol, téma a fagyasztás, és ugyan ez a probléma merült fel, és az volt az ok, hogy a nem jól fertőtlenített dobozba fagyasztott és műa. szagú lett a tej és ezért nem fogadta el a babóka. Én az Avent zacsiban fagyasztok.

Rékacs! Próbáld meg tényleg a cukrosvízet. Hátha bejön és nem kell kúpozni. Vagyis lehet, hogy kevesebbszer kell, de már az is jó, nem? Nálunk sem teljessen szünteti meg a kaki dolgot a víz, így is még kell néha csövezni, de már kevesebbszer. Én is gondolkodtam már azon, hogy nem fogok én küzdeni a dokinénivel, hogy utaljon be egy gasztroentológushoz, hanem kijárom az utat én. Hiába utaltam már neki arra ,hogy olyan jó lenne megnézetni, de nem reagál rá. Mindig azt mondja, hogy bírjuk még ki ezt a kis időt, amig zombi életet élünk. Jó, mi? Pedig nem hiszem, hogy más babának is ilyen nehezen jön ki a kaki.

Tényleg. Írjátok már meg, hogy nektek a babókák, hogy kakilnak? Nagyon erőlködve ordítanak, vagy nyomnak és kész, vagy sírnak egy kicsit és rányomnak és kijön.... Én olyan tanácstalan vagyok, mert annyira szenvedve ordít, sőt üvőlt és már lila a feje úgy nyom és sehol semmi. Mire megcsövezzük és egy regiment kaki jön ki. De ez szerintem nem normális állapot, hogy magától nem jön ki, igaz?

A talival kapcsolatban nem írtatok nekem, hogy szerintetek is jobb, ha itthon maradok a valagamon? Vagy azér szendén megkérdem,hogy nem-e lehetne-e eltolni-e mondjuk péntekre? KépMert addigra már biztos, hogy én semmiben nem lennék bűnös a betegség terén és én is láthatnálak végre titeket. Na? Vagy inkább ne kavarjak be és csinálunk egyet jővőhéten is és azon már ott leszek? De olyan messze van...

Imádom a képeket, amiket felraktok. Én is ihletett kaptam a lábas, hármas képek iránt...
Nagynehezen felrakja a mai nap a Peti az esküvőn készült Benike fotókat és majd meglátjátok, hogy milyen csinos fiatal úrral voltamKép

Megyek, rágok biztonság végett egy kis főtt krumplitKép ebédre. Aztán jövök. Remélem Benike is engedélyezi?

Pusszantás nektek:
Márti és Benike (8hét+3)
hajdum
 
 


Katy!

Mi adtunk 5000.-Ft-ot amikor elősször kijött hozzánk a dokinéni. Sokan azt mondták, hogy sok az összeg, de mi reálisnak találtuk mert olyan körültekintő volt és elmondott, megmutatott mindent. azóta meg amikor találkozni kell, akkor mi megyünk a rendelőbe és ott nem adunk pénzt.

Pusz: Márti
hajdum
 
 


Katy, én általában az ágyban ülve szoptatok, úgy hogy felhúzom a térdem és a lábamnak támasztom a karom amin Hana feje van.A hátam mögött természetesen párnák. (talán készítek fotót, vagy megmutatom a talin)
Anyukám viszont azt mesélte, hogy neki is mindig fájt a háta ezért inkább fekve szoptatott.
A szoptatós könyvek mindig leírják, hogy ne te hajolj a babához, hanem a babát húzd a cicidhez. Szerintem ez is a hátfájás elkerüléséért van.

KépKép
savitri
 
 


Katy!

Én soha nem adtam se a dokinéninek sem a védőnőnek, és mégis mind a ketten mindig nagyon aranyosak voltakKép

Edwig BÁlintjának Nagyon Boldog Névnapot!

Kép

Begzer! Nagyon tuti a kép. Szép kis család vagytokKép

Brigi
bombomanyu
 
 


KAty!
Én nem adtam pénzt! szerintem dolga,hogy kijöjjön. És úgy vagyok vele, majd ha megérdemli kap.Addig nem!
Nekem bejött a szoptatóspárna.A berndonban 11.000,-,de most rendeltem a www.bebeibolt.hu-n és ott 5.600.-froncsi.
Azért vagyok iyl jártas,mert a barátnőmtől van kölcsibe a berndonos,de vissza akarom neki adni,merts zerintem nem csak szoptatni,hanem heverni is jó és inkább vettem egy sajátot.(amúgy is a keresztapám jelenkezett,hogy ajit akr venni,így ezmegoldódottKép)

Márti! Szerinetm jöhetsz.Én már túlvagyok rajtaKép! Amúgy nekem is úgy volt,hogy két nap nagyhalál aztán meg mintha semmi nem történt volna,csak fogytam 2 kilótKép.de szegény Benedek meg két hétig húztaKép.Most már jobb.rendes a kaki és nincs láza.tegnap jöttek haza a kórházból.
Ja, cukros víz.Hát nem tudom.Cukros Kamilla teát adtam és tiszta kiütés lett,kaki meg semmiKépÉs nem tudom,hogy a cukor,vagy a kamilla a kiütés oka. de lehet kipróbálom a sima vizet szölőcukorral.És melegen adod a vizet?
Én nem tudom leírni,hogy kakil egyedül,mert arra még nem volt precedensKép.De az tuti,hogy teli kaikival nagyon nyüglődik szegényKép

rékacs

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


Zsuzsi gratulalok a babucihoz, nagyon szép!

Lili, sajnálom hogy ilyen rossz volt a vizsgálaton, de a lényeg hogy minden rendben van nem? Kép

Pénz: A dokinak ha jönne minden héten 1000-2000 Ft-ot adnék,védőnőnek meg nem adnék. Katy ,remélem ezzel segitettem. Én is körbekérdeztem előtte az ismerősöket egyébként.

Katy, ez az ikeas kád neked is? Nagyon helyes a kis Dávid.

Kaki: nekem nagyon édesen kakil hál istennek, fekszik az ágyában, és egyszer csak halljuk hogy trotty. Ritkán nyög hozzá egyet. Van olyan is hogy szopi közben egyszer csak olyan révedezős lesz a tekintete, és akkor is jön egy trotty. MInden tisztába tevésnél van több-kevesebb kakija.

hátfájás: nekem is fáááááááááááj!!! Baromira! Itt nekem van egy böfotel ami egész jo, de mar sokszor nem tudom mit csinaljak hogy helyzekedjek. A legkenyelmesebb tenyeg fekve, csak ahhoz nekem az agynemüket le kene szednem ejszaka az agyrol.

Na pusza!
Eszter
eszter2004
 
 


egy mai kép Petráról:
Kép
eszter2004
 
 


Na ez a doktornak fizetősdi engem úúúúgy kikészít. Tök egyetértek Savitrivel : akkor legyen magán : ott kinn van a tarifa, kapsz egy szolgáltatást amiért fizetsz. Egyszerűen megtudok őőőőrülni ettől a pénz dugdoosditól.
Most ez nálunik amúgy totál aktuális, sajnos nagyot kellett csalódnunk a FIZETETT kórházi gyerekorvosunkban. Nem akarlak benneteket untatni a sztorival, csak azért írom le, hogy ha ne adj isten szükségetek van dokira tudjátok, hogy a Madarászban dolgozó Dr. Gál Évában mi egy óriásit csalódtunk Röviden a sztori : mivel Benő az átlagosnál betegesebb gyerek ( tavaly májusban másfél hónapot volt beteg, két kórházat is megjártunk ) ezért úgy döntöttünk párommal, hogy keressünk egy kórházi orvost, aki maszek is rendel , hogy ha bármi gond van egyenes legyen az utunk egy jól felszerelt kórházba, ne kelljen ismeretlenül bóklásznunk és úgymond legyen valami név mellettünk ( sajnos így működik a magyar egészségügy ) nos ez a doktornő most mikor Benő a kiszáradásig jutott jól elküldött minket azzal, azzal hogy nincs hely a madarászban, menjünk a szt lászlóba. Szar ügy, mert a szt lászlóba már eleve nem tesszük be a lábunkat. Nos magunkra voltunk hagyva, és még annyit se mondott, hogy azért megnézi a gyereket, és odaszól a kórházba, vagy valami.
Na erről ennyit, ez a pénz adógatás meg agyament dolog...szerintem( egyébként jellemzően a Kádár rendszerhez szokott korosztálynak természetes, azt hiszem a mi korosztályunk inkább már úgy áll a dologhoz, ahogy Savitri is ) Tudom, hogy most benneteket a babók kötnek le, de erről kiváncsi vagyok a véleményetekre !!!
nullácska
 
 


na jó most klasszul fiatalítottam magam, hogy azt mondtam a "mi korosztályunk"-na mindegy...
nullácska
 
 


Nullácska, én egy kicsit másképp gondolom. Természetesen ha úgy jársz egy orvossal ahogy te, abban az esetben én sem adnék egy fityinget sem, de amikor kijön egy orvos és nagyon kedvesen, és odafigyeléssel mindent elmond, megvizsgál, elmagyaráz, akkor én úgy gondolom hogy adok neki egy névleges összeget, mert az 1000-2000 Ft szerintem igen csak névleges. Ha a gyerekem életét mentené meg akkor természetesen többet is adnék , jóval többet. Az ember így fejezi ki a háláját, ezért hálapénz. Amit te mondasz abban nagyon sok igazság van, de mit tegyünk ha az egészségügy igy működik. Ha adsz pénzt, akkor legközelebb is jó ellátásban fogsz részesülni, ez van.

Nekem nincs bajom a pénz dugdosós módszerrel ésszerű kereteken belül.

Eszter
eszter2004
 
 


Köszi mindenkinek!

A pénzről ugyanez a véleményem,mint a többségnek!Bennem fel sem merült!Csak amikor hétvégén rákérdeztek a rokonaink, és hát zavarba jöttem!Én is útálom!És a doktornő nálunk hetente jön és nagyon rendes, ezért bizonytalanodtam el!Meg bennem az a kép él, hogy a körzeti orvosunk akit, nagyon szeretek "leüvöltött" minket,amikor pénzt akartunk a zsebébe csúsztatni, amikor házhoz hívtuk!Szóval ugyanúgy nem tudom!Mondjuk annyira megoldódott a probéma, hogy Laci elvitte az összes pézemet, mai itthon volt, úgyhogy ha akarnék, sem tudnék most adni neki!

Szoptatással kapcsolatban köszi az infókat!Van szopis párnám, de nem tudom jól használni, de majd jól megmutatjátok!Igazság szerint gerincsérvem van és alapból most jön ki, amikor lefelé nézek Dávidra meg az egész testtartástól!És én is kipróbáltam már minden létező pozitúrát!De akkor még próbálkozok!

Márti!Köszi a hasfájós részleteket!Valamennyire szerintem Dávid is pocifájós, de én annak tudom be, hogy annyira gyenge még az emésztőrendszerük, amikor megszületnek!És összehasonlíthatatlan a Te fiaddal fájásügyileg!Nálunk is grimaszsal kakil, és vörösödik egy picit a feje hozzá!De semmi több!Ja és nagyon sokat segít neki a hasmasszázs!Azt próbáltátok?Van egy gyakorlat,amikor fel kell tollni a hasához a lábait!Na akkor háromszor egymás után oda termel a pelenkázóra!
Én tanácstalan vagyok ebben a vírusos dologban!Én a gyomros vírusokat nem szoktam elkapni, de nem lennék őszínte, ha azt írnám, hogy nem félek tőle, hogy nem kapjuk el!
De azt sem tudom mondani,hogy ne gyertek!
Tanácstalan vagyok!
Meg jött a doki!

Puszi:Katy
Katy
 


Sziasztok!

Hát engem is kikészít ez a pénzes dolog. Most volt itt anyu és rendesen letolt, amikor mondtam, hogy én márpedig nem adok. Szerinte még valami bonbont is vennem kellett volna nekik. Szóval én nem adtam, és szerintem nem is fogok. És tényleg ezért jó a magándoki. Meg én nem is tudnék odaadni nekik, hülyén érezném magam.

Kaki: Nálunk van kaki, ahogy Eszter írja, olyan réveteg pillantások közepette Kép De esténként általában mi is csövezünk, mert akkorra már nagyon tud szenvedni. Nekem teljesen belevörösödik, ha nem jön a kaki és üvölt. A tegnapi csövezés alkalmával olyat nyomott, hogy kirepítette a csövet Kép

Cukrosvíz: mióta mi is bevetettük, azóta könnyebb neki kakálni. Én is próbálom beosztani a 125 ml-t, hogy még éjszakára is maradjon pár korty. Aventos üvegből adok neki, de a fele mindig a nyakában landol, pedig ahogy nézem, nem jön belőle olyan könnyen.

Ma olyan jófiú volt Gergő, hogy annyit aludt Kép Megfürödtem, borotválkoztam, hajat mostam, szemöldököt szedtem, úgyhogy ki vagyok cserélve Kép Azt hiszem ennek éjszaka lesz majd meg a böjtje Kép

Szerintetek az normális, hogy két hetes a babám és megtartja a fejét, meg átfordítja egyik oldalról a másikra? Meg hogy amikor éber és beszélünk hozzá akkor ránkmosolyog?? Vagy ezek még ösztönösek?

És fiús mamák! Titeket is lepisil a fiatok?? Kép Főképp mikor már tiszta pelust rakom alá Kép

Üdv. cic
cicmerák
 
 


Cic, tartania is kell a fejét,az fontos! Az hogy átfordul egyik oldalrol a másikra az már kicsit több mint amit tudnia kell szerintem. Kép A mosoly meg olyan ösztönféle talán, nem tudom. A szakirodalom szerint 6 hetesen várható az első igazi mosolya amikor a szeme is felcsillan. Szóval ezt a mosolyt még nem fejtette meg senki hogy mi. De mi tudjuk. Kép

Ja, az én lányom is képes lepisilni engem, söt már le is kakilt. Kép

Na ez a pénzes dolog jól felbőszített benneteket. Kép Akkor csak nekem természetes odadugni a kis pénzecskét? Kép Egyébként orvosa válogatja. Én egyszer kihivtam a körzetit mert nagyon beteg voltam. Megkérdeztem illendőségből hogy mennyivel tartozom, mert nem gondoltam hogy bármit is fizetni kéne. Hát jó nagy összeget mondott, még szerencse hogy volt itthon pénz. Kép
eszter2004
 
 


Hello!

Hát mindig sikerül valami jó kis vitatémát találni. Rájöttem, hogy babával több ilyen adódik. Vajon miért?

Én nem adtam a dokinak, meg se kérdeztem, megmondom őszintén és eszembe se jutott, merthogy nem magán... Egyébként nagyon rendes így is, szerintem nem várta. Azóta is megismer telefonban is, utcán is, pedig egyszer találkoztunk csak. A védőnő meg tök aranyos, és szerintem megsértődne, ha adnék neki.

Kaki: Levente is vörösödik, meg sír, de van olyan is, mikor halál nyugiban kakil egyet elrévedő tekintettel, ahogy Eszter írta.

Márti, akkor a kocsit hagyjuk szerintem, mert Katyék közel laknak. Arról, hogy gyere-e, hááát. Te látod legjobban, hogy milyen állapotban vagy. Talán okosabb., ha most nem jössz, mert ha esetleg bárkin kijön valami, ne gondolja, hogy tőled van. Viszont jövő héten biztos, hoyg lesz találkozó, nem?!Kép. Teljesen átérzem amúgy a dolgot... úgy sajnálom...
Nagyon szurkolok, hogy Benike aludjon többet...

Kikoccsal mi van? Mondjuk az első napokban én se nagyon jöttem, az biztosKép

Cic, most már nem pisil le Levente, nem tudom, minek köszünhető, de az elején folyamatosanKépOdatettem aztán egy papírzsepit, vagy a popsitörlő kendőt, míg kentem a fenekét, az fölfogta.
Levente is forgott, de csak félálomban a pelenkázón. Ez amolyan ösztönös dolog. De én is zseniálisnak tartomKép

Pusszancs:
Noémi és Levente, 8+4
vghnoémi
 
 


Beszéletm az új doktornénivel. Kiváncsi vagyok milyen? Szerdán megyünk hozzá,hogy "megismerkedjünk"Kép.(De tuti nem fogok pénzt dugdosniKép)Mondjuk az egyik barátnőnél úgy van,hogy kéthetente jön a dokibácsi és megbeszélték, hogy ezért fix havi összeget kap és természetesen akármikor lehet hívni.Szóval iylen is van. Én úgy gondolom, hogy inkább én megyek,de ha baj van legyen kihez fordulni és akkor akár adok is,ha úgy látom, hogy megdolozta,amúgy meg elég TB-t fizetek és nála a kártya legyen annyi elég.

Észrevettétek, hogy fél hatkor még fenn volt a napKép Montam én, hogy január,február itt a nyár!!!Kép

Hanga még nem mosolyogKép Pedig szombaton szülinapoztunk és mondogattuk neki sokat,hogy már egy hónapos nayglány illene egy msollyal jutalmazni a szüleit,de nemKépDe nem adom felKép!!!

Ja, tejci hír: A mai ebéd egy cicből 120 volt!!!!ÉLJEN ÉLJEN ÉLJEN!Kunkori, kiinek a farka kunkori!Kép...
A szorgalmas fejés meghozza gyümölcsét!
Ime ez a nap jelmondta, írjátok felKép!!!!

JA, KAty! Dávid csudaszép kis tökös!!!Kép
És Bagz! Szuper a családkép!!!!
rékacs

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


Na nekem azóta lekiismeretfurdalásom van!Mármint Mártiék miatt!Szóval tényleg döntsd el!Teljesen megértelek, meg én is nagyon szeretnélek már végre megismerni!És a doki szerint a babáink az anyatej által teljesen védettek!Egy kicsit nyugodtabb vagyok ezért!És felőlem lehet pénteken is a találkozó, csak szerintem már mindenki így rendezkedett be!De ha megszavazzátok,akkor nekem rendben van!

Cic!Nálunk is pisi és kaki fürdő van folyamatosan!Nálunk Laci vezet, Őt 2X lepisilte és 3X kakilta le egy pelus csere alatt!

Képzeljétek most 160 grammot nyomott be!Ez nagyon durva!Remélem az etetések gyakoriságán is meglátszódik majd!Kép

Kikocsékat én is nagyon hiányolom!!!

Puszi:
Katy
Katy
 


Jimb! Most láttam a képeket! NAgyon helyes a kisficsur és hihetetlen szőke a haja!!!Ti szőkék vagytok?(Valahogy a fejemben a Zsuzsa névhez barna haj van kapcsolva, olyannak képzelztelekKép)

Edwing! Tényleg boldog névnapot a kisfiadnak!!!

Eszter!Lili! Annyira haláli ahogy ezek a gyrekőcök oldalra rakják a fejüket,nem? Én megpróbáltam utánozni,de egyáltalán nem megyKép.

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


Jimb! Hormonhülye vagyok! Rámentem a profilodra és mily meglepő, a megszólalásig hasonlítasz arra ahogy elképzetelekKép!

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


Kikocs nekem is nagyon hiányzik!!!!
Meg Aura is! de ő igazoltan van távol!

És mi lehet Tikával?????

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


sziasztok. Még nem olvastam vissza, ami szerda óta történt, talán szép lassan, mert most mindenki körülöttem ugrál, és talán lesz időm, talán nem... Szerda estigieket be is hozta Gergő, amiben a gratulációk voltak, amiket nagyon köszönök mindenkinek. A témákhoz nem annyira szólok hozzá, bár egészen hiányzott, hogy nem oszthatom azonnal le a semmit a nullával Kép Merthogy ugye már nem aktuálisak a dolgok... Talán majd visszatalálok a hétköznapokba, és Réka is hagy majd időt. Ha olyan lesz, mint tegnap, akkor összeteszem a két kezem. Volt nyűgi is, de többnyire jó kislány. Nagyon szeretném én is megírni a szüléstörténetet, minél előbb, amíg meg nem szelidíti az idő a dolgokat Kép Nem volt egy könnyű menet, de nagyon megérte. Ne magyarázzam senkinek, ugye?
Ja, egyébként most értünk ma haza, 2-kor, és próbálok aludni, mert nem megy. A múlt 7 éjszaka és nappal összesen 18-20 órát aludtam. Ezért is nem vagyok valami össeszedett... Azt sem tudom, mit írok néha.
Egyébként jól vagyunk teljesen, sebem fájogat, de alig, élvezem, hogy be tudom kötni a cipőfűzőm egyedül, már a varrat is kinn van, olyan szépen gyógyul. Réka teljesen egészséges, és tündérkirálylány, csak a nyelve vvan lenőve kicsit, de szerencsére ez egyenlőre nem okoz semmit. Ja, és nagoyn megdicsérték, mert 10/10-es apgarral született, és mondták, hogy ilyen már rég volt, azt hiszem, ezt arra érthették, hogy császárral. Jaj, olyan sokmindent írnék most hirtelen, televagyok a dolgokkal, amik történtek velem, meg ezzel a rengetegmindenféle érzéssel, ami van, asszem a fáradtság miatt hatványozottan. Persze mind pozitív Kép mindig rámjön a sírhatnék a boldogságtól...
Na, nem is érzelgek itt, hanem majd jövök, és ha olvastam a dolgokat, belekapcsolódok a hétköznapokba Kép
Ja, azt akartam írni, ogy a honlap, amit a Gergő írt, hogy vannak rajta képek, azon vannak újak, meg pelenkázós videó is, ha minden igaz Kép még én se láttam, annyira nem csináltam még semmit, csak ettem meg babáztam, mióta hazajöttünk. Húú, de ideges voltam az úton, annyira szerettem volna már itthon lenni...

Na, tényleg, puszi mindenkinek, aztán majd jelentkezem, ha aludtam is.

Kikocska

kikocska
 
 


Kikocs, végre!!!!!!!!!!!! hurrráááááááááá!!!!!!!!
felraknád mégegyszer azt a címet? vagy keressem meg az archívban?

már jó rég olvasgatok itt, tök élvezem, csak nincs kedvem hozzászólni.
közben etetni is kéne ha még időben akarok fürdetni

volt itt apukám és megint hozott egy pár csini rucit Hanának
Kép
újabb trendi nadrág

KépKép
savitri
 
 


Eszter!
szerintem nincs köztünk vita.
nyilván szerinted sem igazán jók azok a viszonyok ahol az egyik orvos pofátlanul olyan összeget mond, hogy lehidalsz a másik meg felháborodik, hogy pénzt adsz.
nekem ezzel van problémám, hogy nincs tiszta helyzet, az emberr találgat, dugdos, kérdezgeti a nővérkét a többi beteget... jaj utááálatos !
a másik, egy kis adalék még ehhez a témához, nem kell elolvasnia akit nem érdekel...
szóval csütörtökön kezdtük meg a kórház keresést. több sikertelen próbálkozás után dühömben azt mondtam Apukának, hogy akkor hívd fel Telkit, már csak kiváncsiságból is. Nos egy igazi magyar valóságba csöppentünk:
-Telkiben közöltek egy másik számot amit hívjunk ( egyébként visszahívtak minket és roppant udvariasak voltak )
akit megadtak az egy magyarul alig beszélő János kórházban dolgozó gyerekorvos volt, aki közölte, hogy mehetünk Telkibe ,de a Jánosban is megnézi, kezeli a gyereket ( ehhez nem tudom mit szólnak a Telki kórház tulajai!)
aztán a Telki árak :-Alapdíj 28.000.-
- minden további éjszaka+ellátás külön díjas
- minden kezelés , vizsgálat ( tehát egy egszereű toroknézés stb!) külön díjas
szóval kb. 200-300ezer elment volna a hétvégén.
ezzel egyébiránt csak az a bajom ( mert ugye itt legalább egyértelműek az árak), hogy jelenleg Magyarországon ezek az árak még egy felsővezetőnek is húzósak ( jó megtudja fizetni, de szerintem annyira nem engedheti meg magának még egy olyan ember sem aki mondjuk 500ezret visz haza havonta ) szerintem...

A nagyobb fiamnak szóltam, hogy játszon kicsit Benővel : nos most Álmos az összes létező játékot saját magára ( értsd a testére ) aggatta , tehát a fején van egy bugyi amiből különböző gyremekjátékok lógnak, a hátán van egy gyerek babakocsi mózeskosara hátizsákként, a nyakában lógnak különböző műanyag kütyük, a kezén pedig az én kék pöttyös edényfogóm van, szerintetek ????
Várjatok próbálok képet küldeni !
nullácska
 
 


Kikocs, dejó!!

Sugárzik a boldogság a szavaidból!Kép Olyan jó! Aludj nagyot!

Márti, én se tudom, mit mondjak, olyan jó lenne, ha jöhetnél... Mit tegyünk? A péntek nekem már tök nem jó, d egyébként a kedd se. Jövő hétfő? Az elég közel van, nem?

Noémi
vghnoémi
 
 


Üdv. Kikocs!
már tudtam kicsinyiteni de most nem megy, de ezt nem Kikocsnak írtam, most van jobb dolgod!
nullácska
 
 


Tali: Akkor most melyik nap is, már össze vagyok kavarodva...szerda ugye, katynál ugye?Kép
Képzeljétek ma megnéztem egy bölcsödét, hogy esetleg szeptemberben néhanap ott lehetne hagyni lilit..és tök furi volt nekem, mutatták, hogy a kisbabákat kint altatják a teraszon...ilyen hidegben??kérdeztem, és állítólag -15fokig kint vannak...furi nem??Nem hiszem hogy lilientál odamegyKép,a tipegők,így mondták ők meg bent vannak a termekben...no pusz, mennem kell mert üüüvöltősben van a lilientál
hátfájás-nekem is van,..Kép

KIKOCS ÚÚÚÚJRA ITT!VÉÉÉGRE!Kép
esztyx
 
 


Kikocska!
Megnéztem én is a képeket (én csak most értesültem róluk, mert mikor írtátok nem nagyon tudtam olvasgatni KépKép)
Nagyon aranyos, és látom így már te is mersz fényképen mutatkozni!

Köszi a tanácsokat! Akkor szerintem én nem nagyon fogom túlzásba vinni ezt a fejést. Azért akkor szoktam picit, mikor már nagyon feszít meg magától csöpög. De minden etetés után nem.
A fürdés dilemma odáig érlelődött, hogy tegnap végül nem fürdettünk Kép Na jó, azért ez nem olyan nagy baj, mert délelőtt fürdött a kórházban. Ma bepótoltuk, hát nem nagyon örült neki...
És ma volt az első alkalom, hogy csak sírt-sírt sokáig, nem tudtuk mi a baj, aztán végül mégis elhallgatot... elég rossz volt, hogy nem tudtuk, mi az oka.

Na most nem is tudok többet írni, visszaolvasni még mindig nem tudtam. Viszont raktam fel képeket az albumba!!
Teszek ide is egyet, a fürdés utáni ájulásról:
Kép
Puszi, Orbis és Boróka (5 nap Kép)
orbis
 
 


Nullácska, persze hogy nincs vita! Kép Egyébként meg nagyon hasznos amit irsz. Tényleg az embernek már most kell találnia egy olyan gyerekorvost akiben tökéletesen megbízhat. Esetleg a gyerekorvosotok nem tud valakit ajánlani? A MÁV-ban aki volt gyerekorvos nekem nagyon szimpatikus volt, mindenki dicsérte hogy szakmailag kiváló. Ha baj lenne biztos felkeresném. De igazából nem tudom hogy hogy működik ez.

Kikocs, örülök hogy újra vagy! Kép

Orbis, nagyon aranyos Boróka. A fürdit először nekünk sem szerette, de mióta mindketten megállás nélkül dumálunk felé hajolva, azóta bírja, csak néz ránk a nagy szemeivel.

Lili, Hana annyira hasonlít rád hogy csuda! Kép

Esztyx, szerintem nem gáz hogy kint vannak, hiszen nagyon jó idő van, sehol egy baci egy ilyen szép tiszta időben. Egészséges. Persze kérdés mennyi ideig vannak kint, és mennyire vannak bebugyolálva. Kép

Pussz, Eszter
eszter2004
 
 


Orbis, egypár nap ilyen a kórház után. Akklimatizálódik, ne aggódjatok! Legyetek békések, nyugodtak, az neki is biztos jó, mégha sír is. Afürdést meg egyéni technikával kell csinálni, majd rájöttök, nektek mi a jó. Levente se szerette egy hétig legalább, míg rájöttünk, hogy kaja után kell csinálni, illetve két kaja között. Most már csak a végén sír, mikor kitesszük a pelenkázóra, ki tudja miért. Egyébként szerintem napirendben az este a legfontosabb, mert akkor tanulja meg, hogy kezdődik a pihenés. Nálunk bejött. Füri után kaja, kis villanynál, éneklünk neki, és alvás. És tudja, hogy akkor kell hosszan aludnia, tök jó. Persze ehhez hetek kellenek.
Jó éjtKép
vghnoémi
 
 


Sziasztok!

Most tudtam jönni, mert megint eléggé nyügi volt a kis drágám. Viszont mai napnak is volt eredménye, játszottunk. Két szopi között már nem csak üvöltés volt, hanem 1-1,5 órát nevetgélt rám és a játékokra, de persze amikor ott hagytam,akkor egyből sírt. Aztán persze a fennmaradó 1,5 óra, újra üvőltéssel végződöttKép Mostanra már annyira kimerült, hogy elájult. Így napközben nem is tartotta be a 4 órási szopit sem, pedig azt hittem az éjszaka után, hogy beállunk rá. Kiváncsi leszek a mostani éjszakára?

Lili! Hana egyre gyönyörűbb! Fantasztikus, hogy mennyi haja van. És neki is látszik a kis höri arcán, hogy jó evőKép
Nálunk 4 hetesen volt meg ez a tortúra az uh-al. Mondjuk szerencsére a Shöpfiben nem kellett mesztelenre vetkőztetni, hanem csak mindig az adott részt kiszabadítani és így nem ébredt fel. De egy rakat zselét tettek Benikére is. És a legborzasztóbb nekem is az volt, hogy úgy benyomták a kutacsát avval a borzadály érzékelővel, hogy rossz volt nézni.

Katy! Szopi fotelt mintha láttam volna a KIKA-ba. De elvileg lehet kapni a babaáruházakba is, de szerintem hülyeség 70.000 Ft-ért venni, amikor a szopi párna tökéletes. Mondjuk szopi párna nélkül én sem tudnék szoptatniKép pedig régen nem volt ilyenKép De pl. amikor megyünk anyukámékhoz, akkor nem feltétlen visszük a szopipárnát, hanem egy alvós nagypárnát(lehetőleg nem annyira puhát) félbehajtóm és kész a szopipárnaKép
Mi is csináljuk a hasmasszázst is , de annak sincs nagy eredményeKép Pont ezért pánikolok sokszoer. Annyi, hogy minden kaja elött masszázsolunk és jön ki puki, de kaka semmi. aztán ha nem csövezünk és én ráetetek, akkor itt a vég...

Rékacs! Szobahőmérsékletűen adom a vízet. Vagyis a Szentkirályi vízből csinálom az itókát, mert azt nem kell forralni, így csak belelöttyintem a cukrot és kész is a mannaKépNálunk is tudod volt a kiütés, de amióta nem cukorral adom a vízet javult a dolog, de nem teljesen, így nem tudom én sem megállapítani, hogy mi a bűnös. Viszont szerintem, legalább is a tapasztalat, hogy a szőlőcukros víztől nem csinál semmit aszervezet, vagyis nem jön ki a kaki. A cukrostól meg kijött simán, úgy ahogy a lányok írták. Lehet, hogy újra kipróbálom, csak közben elhagyom a görcsoldót,mert az is cukor szirupos és lehet, az volt sok a szervezetének.

Cic! Nálunk pont a szanaszéjjel pisi-kaki miatt lett eleve amint megtudtuk, hogy kisfiúnk lesz a fürdőbe a pelenkázó. Ott simán mehet mindenhova, nem kell aggódni a parketta miattKép Amúgy nálunk a csövezéssel még volt, hogy az ajtón is kaka folyt, olyan slúnggal jött...Kép De olyan is volt, hogy csövezés közben apa közelebb hajolt és teliben kapta a pisit kakit rendesenKép Én még csak pisit kaptamKép

Kikocs! Találtam tapaszt a sebre!!! Kell? Ki volt még császáros Kikocs és rajtam kivül? Van egy jó tapaszom a sebre, amit direkkt erre találtak ki.

Esztyx! Azért altatják a kicsiket kint, mert általában a legtöbb babát a friss levegő elnyomja és nem kell küzdeni a gondozó néniknek a ringatással. Meg szerintem egészséges is. Nálunk pl. Benike annyira imádja a levegőt, hogy amint kiteszem az arcát, már alszik is. Csak az a kár, hogy tél van, mert éjszaka amikor partyzik akkor -10 fokban nem nagyon tudom megtenni. De napközben simán kiteszem az erkélyre aludni. Pl. ma 3 órát kint aludt a babakocsiban.

Noémi, Katy, Rékacs! Örülök, hogy már most hiányoltok a taliról. Rágódom rajta én is rendületlenül, hogy mi lenne jobb, de még szerintem ez annyira friss lenne nekünk a szerda, hogy valóban nem venném a lelkemre ha pont tőlem kapnátok el valamit. Mivel noméminek nem jó a péntek, inkább talizzatok a megbeszélt időben és inkább legyen a jővőhéten is és akkor már gőzerővel bedobom magamKép

Megyek készülődni az alváshoz, hogy az 1 órási kajához már csak benyomjam a cicitKép

Puszi: Márti
hajdum
 
 


sziasztok, megint csak futtaban......

picur nagyon rendesen eszik, viszont utana keptelenseg bufiztetni!!! vallon varunk, varunk, altalaban hangban megvan, de amnit letesszuk mondjuk terdre, ulo pozicioban, akkor rendesen egy akkora adagot kop ki magara, hogy oltoztetni kell, mert teljesen elazik......

furdetest simon is utalja! a korhazban is vegig uvoltotte, pedig ott profik, gyorsak, mi tegnap megrendeztuk az itthoni lesot, vegig, mint akit nyuznak, ugy uvoltott!!! mi a trukk? vagy ez szeret, nem szeret kerdes?

no, jo, most ennyi...sajna alig tudok visszalovasni!

ma voltunk egy hetesek!!!!
puszi mindnekinek, es alvassal teli jo ejszakatKép
bgz

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Bagz, már írtam az előző hozzászólásomban, hogy nálunk az vált be, hoyg kaja után fürdetjük kb 1 órával. És szerintem megszokják. Katinkáéknál a hasonfekvés a jó, Eszteréknél a folyamatos duma. Néha félnek a babák állítólag, ha nem látják, hogy hova teszik őket, talán ezért jó, ha hason teszi bele az ember. Át lehet gondolni a gyorsaságot is, hogy nem tűl gyors-e. Lényeg, hogy ti lazuljatok el, meg fogja szokni, Levente is így kezdte. Kitartás!

Levente nem böfizett este, így most puppokra ébredt, remélem, hamarosan visszaalszik. Cumizunk.
vghnoémi
 
 


Sziasztok!
Orbis jöhetnél mesélni - odaát!!!! Kép

Nikcsi 38+5
nikcsi
 
 


Sziasztok !
A tavaszi topikba szoktam írni, de ott még most kezdődik a babaeső. Amit szeretnék kérdezni, hogy ti vettetek légzésfigyelőt? Nem tudom eldönteni mit csináljak, mert amikor a kisfiam született nagyon sokáig volt stridoros légzése, ami miatt annyira aggódtam, hogy nagyon keveset tudtam aludni (mindig figyeltem, hogy lélegzik-e amikor alszik és mire beájultam a fáradtságtól addigra általában felébredt) és ez kihatással volt a szopira is. Szóval végül is hála az égnek nem volt semmi baj, a fül-orr gégészeten is azt mondták, hogy emiatt nem kell aggódni, mert kinővi (ki is nőtte). De hát első gyereknél nincs tapasztalat és minden hülyeségen aggódik az ember. Szóval szerintetek megéri rá beruházni vagy csak pénzkidobás?
Monika
monazsu
 
 


Sziasztok!!!
KIKOCS!!!! De jó,hogy itt vagy! Hiányoztál ám,nem volt ügyeletes. beszéld ezt át Rékával,hogy néha hagyjon itt dolgozni!!

Orbis! Nagyon helyes a kisprücsök!!!

Eszter! Álmomban Petrát szoptattamKép!
Amúgy tök sokat szoptatok álmomban. Ti is? ÉS mindig aggódok,hogy kivigyem az ágyból.Pedig az életben még nem volt precedens,hogy ágyban szoptattam volnaKép.

Vett Apa elemet a fényképezőbe,így le tudtam fotózni vasárnap a pocifájás-glicerinkúp után az alvást.Hát így sikerült:
Kép

rékacs

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


Jó reggelt!
Hana ismét jól teljesített, éjféltől reggel 7ig aludt. Előtte viszont megint volt egy majdnem egyórás durva hisztiroham. Egyszerűen nem tudom mi van ilyenkor vele. Annyira kétségbeejtő. pedig fürdetésnél még olyan boldog volt. Szegény Tomi teljesen ki van mert Hana pont akkor kezdte amikor megkértem, hogy foglalkozzon vele egy órát amíg én pihenek egyet. Estére már általában teljesen kész vannak a térdeim és a hátam is. Persze nem lett pihenés, átvettem a kiscsajt és nagy nehezen járkálással, cumival megnyugtattam, de nem volt egyszerű. Tomi meg el van keseredve, hogy nála miért nem nyugszik meg. Szóval még őt is vígasztalhattam.
Hajnal 3tól én még mindig kelek óránként. Eszembe is jut, hogy ilyenkor kéne lefejni egy-egy adagot, de mindig lusta vagyok. Azért reggel6kor összeszedtem magam és megint bespejzoltam 120at. Remélem maradt valami reggeli Hanának is, bár őrá a másik cici várt.

Tali ügyben akkor én a szerda delet fixnek veszem és megyek Katyhoz.
Tegnap az jutott eszembe, hogy akár rendszeresíthetnénk is egy időpontot: pl. minden héten szerda dél és akkor mindenki ehhez tudná igazítani egyéb elfoglaltságait. Mondjuk erre az időpontra sose hívna védőnénit meg ilyenek. A helyszínt meg váltogatnánk. Nos?

Bagz, lehet hogy pont Simon az a kisbaba akinél beválna a TommyTub (http://www.tummytub.hu/products/tummytub.hu.html) állítólag némely babának még nagyon félelmetes az a nagy tér amit meztelenül tapasztal, ezért is szeretik ha jó szorosan bebugyolálják őket. Ezt a dézsát pont erre találták ki. Nem tudom milyen, de a képek szenzációsak. A babaneten van róla topic: http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/284/13909.html?1096015961 (Márti, most olvasom, hogy hasfájós babáknak is ajánlják)
De simán bejöhet a többiek ajánlata a hason fürdetés is, és az időpont megválasztása is lényeges. Előbb vagy utóbb minden baba imádja. Tényleg elég meleg van a fürdőben?

Kép

Lili+Hana(8+3)csak hogy tudjam hol tartunk

KépKép
savitri
 
 


Monazsu, én úgy döntöttem pénzkidobás a légzésfigyelő, de én nem is aggódom emiatt.
Ha téged nyomaszt és pont emiatt nem tudnál pihenni akkor szerintem vegyél mindenképp. Főleg ha nem is vág nagyon földhöz az ára. Később eladhatod így a költségek jó része megtérül. De lehet bérelni is a Minimanóban.

KépKép
savitri
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?