Új privát üzeneted érkezett!

Hahó!

Én is itt vagyok, csak mostanában olvasó üzemmódban, egyszerűen írni már nem jut idő.Kép

Gabinak továbbra is jön ugyanaz az őrlőfoga, emiatt éjszakáink zűrösek, én meg álmos. Viszont megtaláltam anyukámnak a tökéletes karácsonyi ajándékot, és most nagyon boldog vagyok, még álmosan is.Kép

Most sem tudok írni, mert anyunak kell fordítanom, de kaptok helyette képeket.Kép

Zsizsa

Egy álldigálós-nevetgélős.
Kép

Egy üldögélős.
Kép

Egy joghurtevős.
Kép

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Sziasztok Kép
Csak egy életjelnyi időre, nem akarom, h Tündér v a többiek szomorúak legyenek. ugyanis:
1. persze időm sincs sok, de Rátok mindig van Kép
2. jópár napja szörnyű féloldali migrén gyötör - persze néha igen, néha nem -, így szinte nem is jövök a géphez
3. az agyamra megy, h rakoncátlankodik a levelezésem, egy halom mélt nem kapok meg, van amit meg 3 példányban és apánk meg dolgozik nagyon (értsd 7végén is Kép), úgyhogy majd lehet, h a jövő 7en megnézi. Addig ha vki ír nekem, nem azért nem válaszolok, mert bunkó vagyok KépKépKép

Amúgy nem tudom, h mostanában miért írunk ilyen keveset, alig beszélünk meg dolgokat. Vélemény?
De úgy örültem, h elveszett emberek neveit láthattam, ha csak 2 sor erejéig is - nálam meg az életjel is 6 oldal Kép

Most a képekről:
Látok én itt egy tündér Gabit, aki annnnnnyira tüneményes és gyönyörű Kép Zsizsa, mesélj csak arról az anyukának tökéletes ajándékról!!!
És édesbédes Ádibádit Kép Barbi, sztem látszik rajtuk, h jól érzik magukat a vízben Én is úgy mennék pancsizni, de ha az 5 fokra gondolok, ami kint van.... ááááá inkább elmegy a kedvem Kép

Olyan jó volt Anitáékkal találkozni, ha látnátok mekkora nagyfiú lett Robó. Izgő-mozgó, nagyon ügyes, okos és barátságos Kép Elhiszem, h Anita nem is tudja lefényképezni, csak addig volt egyhelyben, amíg a kocsijában ült KépKépKép

Most ennyi, cuppp
Ann
annann
 
 


Köszönöm, köszönöm, köszönömKépKépKép

Minggyá szebb az életKép

Panu!
Vigyázz mert visszaspriccelek ám!Kép

Anita!
Enyém gyerek is felébredt, de közben kismillió dolgot megcsináltam, szerencséreKép

Zsizsa!
Hihetetetlen szép kislány Gabó! Azok a szempillák!Kép FogzásKép Nálunk is jönnek már a rágók is, de el ne kiabáljam éjszaka nem okoznak gondot.

Na megyek uzsonnázunk, aztán este megyünk Apával bulizni, jön Anyukám vigyázni IlangraKép

Pussz MindenkinekKép

Tündér
tündér
 
 

 
 

Sziasztok, én is irok,nehogy miattam álljon meg az élet a topicban!

Megint belemásztam valami megfázásba,két éjjel már arra ébredtem fel,hogy nem kapok levegöt az orromon, egyik "lik" sem szelel. Frankó érzés...Aztán a párom másnap közölte,hogy egész éjjel azt hallgatta hogyan szuszogok, mondtam neki,hogy a levegöért hajtottam, és máskor meg ö horkol ugyanigy, szóval kvittek vagyunkKép

Tündér,tényleg nem te vagy az elsö, aki letravoltázza a férjemet, még itteni ismerösünk is azt mondta rá. de amikor legutóbb kinéztem az udvarunkra,nem állt Boeing 747-es, és a bankszámlákon sincs olyan rengeteg számjegy,szóval tutti nem ö a TravoltaKép
Jó bulizást estére, csak igy hétköznap???


Zsizsa, Gabi lány irtó édes, az az üldögélös kép, csúcs...

Batka, én is boldog névnapot kivánok Emmának, lássuk a képet!!!KépKép


Ann, neked és a számitógépednek javulást, engem speicel csak a fejfájás nem kinoz, azon kivül van mindenKép Öröm az élet télen...

Gabi75, nálunk már októberben meg volt a hálaadás, ez az egy ünnep, amit tök máskor tart Kanada.. De minekünk nagyon nehezen megy ezeket az ámerikai ünnepeket megünnepelni, pl fogalmam sincs hogyan fogom Ádámot Halloweenkor idétlen jelmezbe öltöztetni,hogy járjon házról-házra csokiért...Na, van még idönk addig, csak eszembejutott...


Meg volt az elsö szánkózása Ádámnak, ha megállt apa egy pillantra, dobolt a lábával,hogy még-még-még...Az óriási dombról is lehúzta a párom, közben ellentartott a húzózsinórral, szóval nem egy-az-egyben elengedte csak, de vigyorgás volt ezerrel, szerintem szereti a gyerek. Alig várom,hogy kijussunk a hegyekbe, ahol most már igazi nagy hó van, ott mit fog szólnia szánkózáshoz, kiváncsi vagyok.

Tündér, Anita, Ann, Zit, és Gabi75 köszi a pancsis képre adott dicsérö szavakat, apának dagad a melleKépKép

Na, remélem életjelnek megfeleltem, igyekszem jönni sürübben, ahogy tudok...

(tegnap éjjel fél 2-ig székeket húztam át, szóval friss vagyok nagyon ma is...)

Sziasztok
Barbi

Kép
Kép
barbi
 
 


Sziasztok
Én csak este szoktam olvasni napközben nem jövök. (modem)
Mi küzdünk Nikivel az esti elalvás miatt. Eddig a babakocsiban való aktív rázás, küszöbön tologatás működött, de ez nem normális így, ezért 2 hét alatt odáig jutottunk, hogy nincs küszöb, rázás csak nagyon picike tologatás. Persze csapott nagy sivalkodást pár napig,de megszokta. Viszont az elalvás milyenségétől függetlenül éjszaka 4-5x ébred sírva. Ilyenkor kiveszem és vagy visszaalszik a kezemben 3 perc alatt vagy nem. Ha nem jön a mi ágyunkba, ahol viszont húzza a lóbőrt. De ez így nem jó. Az én gyerekem, olyan jó nagyokat aludt régebben. Az éjszakákat simán végigdurmolta hónapokig. Most meg zombivá változtatta az egész családot. Persze ő vigyorogva ébred. Már elolvastam az aludl jól gyermekem c. könyvet is amiben le van írva, hogy mennyi mindent csinálunk rosszul. De én nem teszem ki a gyerekem ilyen traumának, hogy hagy ordítson egész éjjel, aztán majd megszokja. Szerintem ez brutális, biztos, megszokná.De ez nem az én idegzetemnek való. Most ott tartok, hogy be fogok vinni egy szivacsot a szobájába estére és kiiktatva a babakocsit azon alszunk el. Elalvás után pedig berakom a kiságyba. Aztán majd egyszer..... talán elalszik egyedül szegénykém.Lehet, hogy az alvós topicba kéne írnom, de azért érdekel a véleményetek. Ann úgyis hiányoltad a megbeszélnivalót. Kép
Érdekelne még a véleményetek a kenyérsütő gépről. Talán azt kérünk karira, de nem ismerem őket. Akinek van légysz írja meg, hogy mennyire használja, mennyibe került, stb. Nekem az is fontos, hogy halk legyen, mert a konyha mellett alszunk és én nem akarom hallani a csipogását éjszaka. Végül egy kép Nikiről, aki egyébként egy tündér és mi apával imádjuk. Itt éppen nekem segít.
Orsi
Én is kérek árlistát. metro_joe@hotmail.com
Dorki
586kKép
dorki
 
 


Most látom, hogy másik képet tettem föl. Bocsi álmos vagyok. Itt a szülinapi kockáival büvészkedik
Sziasztok
dorki
 
 


Sziasztok!
Megint csak egy gyors életjeladásra jöttem. Dani elment suliba én meg húzok vissza az ágyba mig Bömbi is alszikKép
Jelentem mi jól vagyunk, és néha már az éjszakáink is elég türhrtőek 3-4 ébredéssel. Ami ujdonság, hogy az utóbbi napokban magától alszik el. Eddig csak kézben volt hajlandó aludni, de néhány napja mondtam, hogy már nagyon nehéz, és anyának nagy a pocija és nem birja tartani, és beraktam az ágyába, hogy akkor most így alszunk, és láss csodát mintha megértette volna szépen elaludt. Tegnap lefektettem és kijöttem a szobából, és igy is szépen elaludtKép Ső este mondtam , hogy gyere menjünk aludni, erre bement a szobába és lefeküdt a hálózsákjára. Olyan édi volt. Viszont éjszaka még mindig ébred, de én is mert állandóan WC-re kell mennemKép Tehát Dorki kitartás. A te lányod is el fog jutni oda, hogy egyedül elalszikKép Meg mindenkié.
Én viszont azért vagyok elkeseredve, mert sem enni nem akar egyedül, és beszélni sem hajlandóKép Se állathang, se szavak, semmiKép Egyedül valami apu-félét mond, de azt sem egészen tisztán és azon kívül semmi. Viszont mindent megért.
Na úgy néz ki, hogy az én alvásomból nem lessz semmi, mert felébredt. Megyek és kiveszem mielőtt eltörik a mécses.
Képeket láttam minden gyerkőc csudacukiKép
Majd még megpróbálok jönni, de nem biztos, hogy sikerül. Ja pocibaba jól van, de neve még nincsKép Pedig már ideje lenneKép

Szép napot mindenkinek
Brigi
bombomanyu
 
 


Sziasztok!
Megint csak egy gyors életjeladásra jöttem. Dani elment suliba én meg húzok vissza az ágyba mig Bömbi is alszikKép
Jelentem mi jól vagyunk, és néha már az éjszakáink is elég türhrtőek 3-4 ébredéssel. Ami ujdonság, hogy az utóbbi napokban magától alszik el. Eddig csak kézben volt hajlandó aludni, de néhány napja mondtam, hogy már nagyon nehéz, és anyának nagy a pocija és nem birja tartani, és beraktam az ágyába, hogy akkor most így alszunk, és láss csodát mintha megértette volna szépen elaludt. Tegnap lefektettem és kijöttem a szobából, és igy is szépen elaludtKép Ső este mondtam , hogy gyere menjünk aludni, erre bement a szobába és lefeküdt a hálózsákjára. Olyan édi volt. Viszont éjszaka még mindig ébred, de én is mert állandóan WC-re kell mennemKép Tehát Dorki kitartás. A te lányod is el fog jutni oda, hogy egyedül elalszikKép Meg mindenkié.
Én viszont azért vagyok elkeseredve, mert sem enni nem akar egyedül, és beszélni sem hajlandóKép Se állathang, se szavak, semmiKép Egyedül valami apu-félét mond, de azt sem egészen tisztán és azon kívül semmi. Viszont mindent megért.
Na úgy néz ki, hogy az én alvásomból nem lessz semmi, mert felébredt. Megyek és kiveszem mielőtt eltörik a mécses.
Képeket láttam minden gyerkőc csudacukiKép
Majd még megpróbálok jönni, de nem biztos, hogy sikerül. Ja pocibaba jól van, de neve még nincsKép Pedig már ideje lenneKép

Szép napot mindenkinek
Brigi
bombomanyu
 
 


Nnnna! Látszik, hogy még fáradt vagyok. kétszer küldtem elKép
Viszont amit elfelejtettem: Az összes betegeskedőnek mielőbbi gyógyulást!
bombomanyu
 
 


Brigi,
nem beszélés miatt ne izgulj. Ákos is még mindig csak a 3-4 magyar szónál tart, és azokat is csak havonta egyszer villantatja meg.
Anyukám testvére 3 éves koráig nem beszélt és utána folyamatos magyarsággal megszólt és Ő a legokosoabb a 7 testvér közül (már 75 éves, de sok huszonéves megirigyelhetné a szellemi frisseségét).
Bátyám lánya kétéves koráig kukázott, de azóta le sem lehet lőni. A fiúk meg 8 hónaposan már mondta, hogy apa, anya, baba, mama, papa ..., egyévesen már tagmondatokat is tudott (pl.: "elment Hugi, elvitte busz, pápá") és ő most meg alig beszél, harapófogóval kell kiszedni belőle mindent. Úgyhogy semmi kövezkeztetést nem lehet levonni abból, hogy ki-mikor szólal meg.
Nyugi, ha nem is előbb, de utóbb a mi fiaink is megszólalnak.

Bocs többiek, de most csak ennyi időm volt.

Üdv.

Marcsi

Marcsi
Ákos(2003.07.23), Peti(2005.12.22) és Eszter(2009.02.17.) anyukája
marcsi77
 
 


Hahó Csajok!

Marcsi, Brigi!
Azért ilyenkor megnyugszom mert az én 15 hós lányom, sem viszi túlzásba a speak-etKép Max. 6 szót tud és azokat használja, aztán annyi. Mindent megért, de beszélni azt nem akarKép

Dorki!
Kiscsajod nagyon édi, nálam viszi a pálmát a szülinapos-apás és a pólós képeKép
AltatásKép Sajna okosat nem tudok mondani, minden babónál gyereknél más válik be. Nem vagyok én sem a hagyjuk sírni módszer híve, de talán van más megoldás is. Nem tudom, én egy idöben míg pici volt, este 6 körül elvittem a legnagyobb hidegben is egy röpke 15-20 perces sétára, aztán vacsi, fürdés, és akkorákat aludt az én akkor még ordítós manóm, hogy ihajKép Ez csak egy ötlet, de jobb mint a sírni hagyás, sztem....

Barbi-drága!
Figyu azért Boeing ide vagy oda, azért nem lehet, rossz egy hírességre hasonlító pasival egy fedél alatt élniKép Azt viszont mostmár tudom-látom, hogy Ádiábádi rád hasonlít inkább, nem?? Na de befejeztem a témát, nem akarok ezen lovagolniKép
De jó, hogy Ti már szánkóztatokKép Állítólag karácsonykor hó lesz itt is, autentikus hírforrásból tudom, a sarki boltos csaj mondtaKép, szal biztos igazKépMár várom mit fog hozzá szólni Ilang-babyKép Tényleg mikor jöttök haza?

Mi ma csatangoltunk délelött, tegnap este bowlingozni voltunk a párommal, meg barátokkal, tehát tök jól vagyokKép. Holnap de. úszunk, délután vendégeink lesznek ezért nem tudom, hogy jövök-e a 7végén, de azért Ti csak írjatok legyen mit visszaolvasniKép

Mindenkinek jó egészséget és szép 7végét kívánok!

Pussz

Tündér&IlangKép
tündér
 
 


<font color="0000ff">Sziasztok!

Én is vagyok, de többnyire szintén csak olvasásra jut időm. Hová lettek a régi szép napok, amikor naponta írogattam! Kép</font>

Dorki,
Alvás: szerintem jó ötlet, hogy szivacsot viszel be Niki szobájába. Én úgy altatom Zsoltikát, hogy zenére sétálgatok vele, de nem túl sokat. Ezután még ébren rakom a kiságyba, de le szoktam feküdni mellé én is (bár egy szobában alszunk, az ágyunkat pont nem látja, így én egy plédre fekszem). Sajnos mostanában a mi alvásunk sem túl jó, este 11 előtt nem alszik el Zsoltika, és napközben is elég keveset szundizik, éppen csak arra van időm, hogy egyek, aztán már ébred is fel...

Kenyérsütő: nekünk van, és nagyon szeretjük. Bár mostanában nem nagyon sütöttem Kép Kenyeret, kalácsot készítettem vele eddig, és a pizzatésztát is abban szoktam dagasztani. A gép csak akkor zajong, amikor dagaszt, de szerintem az nem túl hangos. Csipog is, amikor bele lehet tenni magvakat, stb... Ez elég hangos. És a programok végén is csipog.

Barbi,
jobbulást neked, remélem hamar elmúlik a fránya nátha. A szánkózás nagyon jó lehetett, már én is alig várom, mert hideg az itt is van, csak épp hó nincs Kép

Tündér,
buli Kép

Ann,
migrén Kép Nem lehet, hogy vérszegény vagy? Tudod, én is az voltam / vagyok, de amióta vasat szedek, sokkal de sokkal jobban vagyok. Tessék Hamiról is írni, mi van vele, miket tud már? Kép

Zsizsa,
nagyon jók a képek a szoknyás Gabiról Kép

Gabi75,
tényleg nagyon rendes a főnöknőd Kép A 8 fok az nem is hideg!!! Kép Itthon reggel -1 volt, de sütött a nap Kép

Anita,
jó lehetett a minitali Annékkal Kép Nagyon ügyes Robó, hogy így elaludt, tényleg mindig mutatnak újat ezek a gyerkőcök!

Zit,
neked is jobbulást, és remélem, hogy Beni ismét tündérkézik, és hagy Téged aludni!

Klarissza,
hogy haladtok az alvással?

Brigi,
gratula az egyedül elalváshoz!!! Zsoltika is elég kevés szót mond. De folyton dumál, egészen tisztán mond babaszavakat, és utánoz is, tehát reménykedem Kép Szerintem sem gond még, hogy nem beszél, kicsik még ők ehhez!

<font color="0000ff">Végigértem az oldalon Kép Pár mondatot írok magunkról is: ahogy Dorkinak már írtam, kicsit elromlott az alvásunk, keveslem amennyit Zsoltika alszik. Este 11-től reggel 8-fél 9-ig, aztán napközben 1 órát... Pedig érzésem szerint kifárasztom, sétálunk, játszóterezünk, jövünk-megyünk, összejárunk babás barátnőmmel... Szóval van programunk bőven. Viszont így itthonra és magamra is nagyon kevés időm jut, mert hát amikor ébren van Zsoltika, akkor netezni képtelenség. Rögtön elvonszol a számítógép elöl Kép

Ami nagyon jó: mostanában szépen elvan egyedül is megint, pár hónapig ugyanis tényleg mozdulni sem tudtam nélküle, jött utánam mint egy kis utánfutó, de az utóbbi 1-2 hétben már olyan kis ügyes: leül a játékaihoz, sőt a legjobban már a könyveket szereti, hozza hogy olvassunk, meg a rajztábláját. És ami még nagyon jó: a bújócska, lett egy szuper búvóhelye Zsoltikának: a szobájában lévő nagy szekrény és a fal között van egy keskeny rés, oda raktuk be a járóka szivacsát, no oda bújik be Zsoltika, várja hogy megtaláljam Kép Ezt élvezi a legjobban, sikongat, kacag, hihetetlen aranyos olyankor! KépKépKép

Már többeteknél láttam, hogy van sátra a gyerekeknek, én építettem egyet Kép A szárítónkra borítottam plédeket, ez lett a sátor Kép Ez is nagyon jó móka Zsoltikának.

Még pár kérdésem-problémám lenne, hátha tud valaki segíteni. Nem nagy dolgok, de azért nagyon érdekel a véleményetek.

1. Zsoltika olykor nyomkodja a szemét. Már meg sem merem kérdezni, hogy hol a szemed, mert úúúúúúúgy megnyomja Kép No meg a köldökét is folyton birizgálja, amikor fürdetjük, csupa piros, nem fájhat az neki? Ott ugye még a mi bőrünk is nagyon érzékeny... Szerintetek?

2. A másik probléma is a fürdéshez kötődik: a fürdőkádban egyszerűen nem bírjük leültetni Zsoltikát. Régen nagyon sokáig elvolt a kádban, pancsizott, játszott, alig bírtuk kiszedni, most jó ha 5 perc az egész, már jön is ki. Nincs ötletetek, hogyan lehetne leültetni? Már kipróbáltunk egy csomó verziót: sok játék, kevés játék, nagy víz, kis víz... Mindig a férjem fürdet, de megpróbáltuk úgy, hogy csak én voltam bent, ugyanúgy nem ül le.

3. És még egy: kicsit furán felhúzogatja a vállát Zsoltika, elég ritkán csinálja, de eddig nem tudtam rájönni, hogy vajon valami zavarja-e, vagy egyszerűen csak tetszik neki a mozdulat. A ruhájával nem nagyon lehet gond, mert hát mindennap más van rajta, és ugyanúgy előfordul, hogy vonogatja a vállát.

Tegnap óta írom ezt a rengeteget, azért is lett ilyen sok Kép Bocsi. De most már megyek, Zsoltika alszik (ilyenkor, jó kis esténk lesz).

Szép hétvégét mindenkinek:
Gabi</font>

pgaboka
 
 


hi

dorki:
elküldtem
orsolya11
 
 


Sziasztok lanyok1

Barbi!
Helowent en nem unnepelem es nem is fogom engedni DAvidnak sem,olyankor a boszorkanyokat,halalt unneplik de az amerikaiaknak fogalmuk sincs mit unnepelnek de azert szorgosan kirakjak a halal fejet,csontvazat,fejet felakasztjak a fara meg minden ijeszto baromsagot nekem ez nem jon be de foleg vallasi okokbol nem engdnem DAvidnak sem,egyebkent itt a keresztenyek nem unneplik.
Ennyit a Helowenrol,a Thanksgiving-et unnepeljuk de nem ugy mint ok,tegnap voltunk a fonoknomnel Kép mar csak igy hivom pedig olyan mint a baratnom ,szoval inkabb az evesrol szol nekunk Kép,nagyot zabaltunk .
TEnyleg ott mikor szokas karacsonyfat allitani?Itt allitolag mar most elkezdik.Mi ma vettunk fat,de meg nem tudom mikor allitom fel.
Ma megleptuk magunkat sok ajandekkal:video kamera,dvd-cd-video lejatszo,grillgep(benti),hajszarito nekem,DAvidnak Leap pad(gondolom ismered az otthoniak talan nem),es karacsonyfa.Hat otthagytunk rengeteg penzt de mivel ma volt a nagy learazas megvettuk igy sokkal olcsobban jutottunk hozza.Pl a video kamera 500$-os es 350$-ert vettuk es profi,digitalis fenykepezo is van benne.Ez volt az en ajandekom mar regota sirok apanak erte.
KOcsit meg majd talan jovore tudunk venni.Szoval mi tul vagyunk a karacsonyi vasarlason Kép

Nalunk sem alszik el David csak ringatva ,vagy az olemben.Ha leteszem aludni egyedul akkor tuti 1-2 oraba telik mire magatol elalszik addig be nem all a szaja .Arrol meg szo sem lehet hogy egyedul legyen a szobaba mert sirogorcsot kap es en nem birom nezni meg hallgatni Kép.Majd remenyekdunk a csodaban hogy megjavul es kepes lesz egyedul aludni.Mostanaban nagyon szereti nezni a meseket,angolul persze es olyan edesen szokta neha ismetelgetni a szavakat.Mar kezdek attol felni hogy en is ugy jarok mint az itteni magyarok,akiknek a gyermekuk nem akarnak magyarul megszolalni csak angolul beszelnek meg a szuleikkel is,es borzasztoan torik a magyart,vagy ismerek olyat is aki egyaltalan nem beszeli Kép szamomra ez szomoru.majd meglatjuk mi lesz.
Mostmar huzok,majd kesobb remelem benezek!

BEtegeknek gyogyulast!
gabi75david
 
 


Sziasztok!

Sajna el vagyok havazva Lacával és egyéb dolgokkal Kép
Laca néhány napja átállt az éjjeli 4-5-szöri kelésre, de 2-3 perc után vissza is alszik, csak egy kicsit meg kell simizni, felvenni. Elég fárasztó Kép Igaz most már magától elalszik, de csak ha fáradt, álmos Kép

Dorki:
Ezt írta a problémára Sződy Judit: "Isten őrizzen meg a Madarásztól. Ha alváslabor, akkor inkább a Heim Pálba!
Itt az elérhetőség:
Dr. Büki György neurológust kell keresni
Heim Pál Gyermekkórház 210-0720/1155 mellék
(állami, kevés idő jut egy betegre)

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete
Szintén Büki Gyuri, itt egy óra egy gyerekre. Alapítványi, fizetni kell, de
lehet alapítványi kedvezményt kapni indokolt esetben.
475-7000

Szóval lehet, hogy ilyen ébredős a gyerek, de azért jobb utánajárni, és részletesen elmondani egy szakembernek a történetet."

Hétfőn telcsizünk, de inkább az alapítványi érdekel.

Pusz Minden Babának!
klarissza
 
 


Klarissza, Dorki!Kép

dr. Büki György nagggggyon jó orvos, mi is voltunk nála, igaz mi még 12 hetesen. Nagyon aranyos, kedves, ért a babák nyelvén, maga a megtestesült nyugalom, nekem nagggggyon szimpatikus voltKép Bence egyáltalán nem sírt a kezébenKép
Ha valahova mentek, akkor tényleg csak hozzá!
Mi az alapítványnál voltunk a Teréz körúton, kb. 8-10 ezret fizettünk asszem.

Üdv,
Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Vera:
és mi volt a gond Bencével? És mit kaptatok cserébe a pénzért? Kép Tanácsokat?
klarissza
 
 


Klarissza, Vera
Köszi az infókat, de nekem ez nagyon ijesztően hangzik, hogy vigyem orvoshoz. Elképzelni sem tudom, hogy mit tud tanácsolni. (Persze, meg kéne kérdezni) Egyáltalán mi van a Madarászban? Még sosem voltunk orvosnál betegség miatt sem és (most) úgy érzem, hogy ez az alvásosdi még javulhat. Ma pl. tologatás nélkül aludt el 2x is. Ilyen még nem történt. Ez nekünk nagy dolog. Úgy gondolom, hogy az már a végső lépés, hogy orvoshoz vigyem, ez valahogy olyan félelmetesen hangzik. Ne érts félre , köszönöm, hogy vetted a fáradságot és leírtad, de engem inkább megijesztett. Te mikor jutottál el oda, hogy mostmár valamilyen külső segítséget kérsz? Mert gondolom ti is próbálkoztatok mindenféle technikával. Írjátok meg légysz, hogy mi történik egy ilyen beszélgetésen, vizsgálaton és hogy mit javasolnak ?
Orsi
megkaptam, köszi még apával tárgyalok
Brigi
nehéz lehet nagy pocakkal, de azért nagyon jó is !! O) Nagyon rendes Bömbi, hogy így elalszik és segít az anyukájának. Mennyire érti, hogy tesója lesz, várja már ?
Tündér
nekünk régebben működött az alvás séta közben, de már leszokott róla. A pólós képet én is nagyon szeretem. (meg persze apásat is Kép )
Gabi
Nálunk Niki harapdálja a saját kezét, utána meg sír, hogyha túl erősre sikerül. De szerintem ezt ők tudják kontrolálni. A fürdés nálunk is 5 perces, mert miután mindent lepakolt maga körül, már akar is kijönni. És ezt persze folyamatosan állva. 1x, 2x leül, de már áll is föl.Annyi ideig sincs bent, hogy a kosz leázzon róla. Kép ( na jó, nem olyan koszos)
a vállhúzogatás meg szerintem csak tetszik neki, majd megunja és akkor kitalál valami mást. Na nem sikerült semmi értelmes tanácsot adnom !
Írd meg légyszi, hogy milyen márkájú a csipogós gépetek, nehogy olyat vegyünk ! Kép
Másnak nincs is kenyérsütője? Véleményeket kérek.
Jó éjt mindenkinek
Dorki
dorki
 
 


Sziaztok lányok!

Elég nagy a pangás, úgy hétközbenis, na de hétvégén meg pláne...
Tegnap szegény Ádámkán csúcsosodott a viruska, nem nagyon evett egész nap (szerencsére inni ivott), és olyan kis bágyadt volt, estére pedig hányt egy nagyot. Szerencsére inni tovább is ivott(teát), és éjjel egyszer sem ébredt, igy majdnem 12 órát aludt egyszerre.
Mára úgylátszik kialudta magát, jól van, étvágya is a régi,és jelenleg alszik ebédutánit...

Dorki,sajna nem tudok ebben az altatási mizériában seginteni, de nagyon együttérzek veled, tudom milyen nehéz a rossz alvó babákkal.

Klarissza, látom Laca is alvásban újit, remélem gyorsan elfeljti a sokszor kelést.
Egy ideje Ádám is ezt csinálja, párszor ébred éjjel, pedig elötte sosem volt ilyen.

Na, és akkor a végére még egy hir.
Lányok, jön a kistestvér nálunk! Tegnap voltam UH-on, nagyon szép,méretes babát láttunk, tegnap töltöttem a 12-ik hetet.
Szóval amikor itt a kistesóról kérdezgettetek, én lapultam csendben,mert már visszaszámlálás folyt.
Júniusra vagyok kiirva, igy nem tudom hogyan fogunk jövöre hazamenni, lehet késöbben,és már négyesbenKép
Meglepi baba a javából, de nagyon örülünk, és már nagyon várjuk,hogy megtudjuk a nemétKép

Sziasztok
Barbi
12+1

Kép
Kép
barbi
 
 


Barbi,
te kis hamis!Kép Gratulálok!KépKépKép Most irigykedhetek rád is!Kép Örülök, hogy Ádám jobban van!Kép Szánkózás.Kép

Dorki,
a mi kenyérsütőnk is csipog, de szerintem ez általános, hiszen valahogy jeleznie kell, hogy rakhatod a magokat, meg hogy kész van. A márkája Hauser. A kép nagyon jó!Kép

Klarissza,
én nagyon örülnék, ha Gabi így aludna.Kép Kérünk álommanókat!Kép

Gabi75,
szerintem, ha otthon magyarul beszéltek mindketten, akkor Dávid is úgy fog. Örülök, hogy ilyen jó barátságba keveredtetek a "főnöknődékkel"!Kép

Gabi,
együtt fürödtök? Nálunk sem ül le Gabi, amikor egyedül van a kádban, de amikor az apjával fürdik, akkor igen. Nálunk fejrázás volt egy ideig, de aztán rájöttünk, hogy csak szórakozik Gabi. Szemnyomásra ötletem nincsen egyáltalán. Örülök, hogy elvan Zsolti egyedül.Kép

Tündér,
jó kis programjaitok voltak!Kép Az én lányom öt szókezdeményt tud, és szintén csak hébe-hóba használja őket.Kép

Brigi,
ne aggódj a nem-beszéd és a nem-egyedül-evés miatt! Majd eljön annak is az ideje! A Samu nagyon nem tetszik a párodnak? Mik a lehetőségek, segítünk választani!Kép

Ann,
anyu spéci nyelvtanfolyamot kap, és nagyon örül neki.Kép Nem hiszem, hogy ez más anyukáknak bejönne.Kép Remélem, a migréned már a múlté! Örülök, hogy jól sikerült a tali Anitával!

Na, visszamentem az előző hozzászólásomig, bocs, de többre nincsen erőm.

Nálunk semmi új, Gabi általában katasztrofálisan alszik, a foga sem bújt még ki. Anyósnak tetszett a doboz, amit csináltam neki névnapjára.Kép

Jó éjt!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Barbi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ez nagyon jóóóóóóóóóóóóó! Kép Kép Kép Kép
Gratulálok!!!!!!!!!
És majd szépen tessék mesélni a babáról Kép Kép Na jó, azt az egyet tudom, hogy nálatok sem a gólya hozza Kép

Dorki:
Bocs, hogy rád hoztam a frászt Kép
Mondjuk én a legkisebb náthával is viszem Lacát az orvoshoz, hüjének is néz a dokink néha. Majd aztán meg hipohonder lesz belőle Kép

Hát én most eléggé fáradt vagyok, egy picit úgy érzem, hogy veszélyben a vizsgaidőszakom az éjszakai kelések miatt Kép És úúúgy sajnálnám, mert, ha már egy évet végigcsináltam, nem szeretném abbahagyni ezt a képzést Kép
Ja, meg mindenki macerál, mert nálunk a családban ilyen renitens éjszakai viselkedésre nem volt példa Kép
Meg valahol valami nem stimmel, ha ezt csinálja éjszakánként, persze lehet, hogy csak én vagyok türelmetlen, végülis még csak 14 hónapja nem aludtam 3-4 óránál hosszabb időt egyben Kép
Meg amúgy is utánajárós vagyok a dolgoknak, na mosmá nem magyarázkodom.
(Mondjuk, ha azt mondják, hogy ők sem tudják miért van így, akkor legalább beletörődnék...de míg van remény a megoldásra....)
klarissza
 
 


Barbi!

TE kis huncut!!!Kép
Nagyon nagyon orulok neki es gratulalok !!!
Jo erzes megint terhesnek lenni?En kicsit felek a terhessegtol es a szulestol is de egy ujabb babat en is szeretnek,de talan meg varunk vele egy -ket evet.Nalatok azert jobb a helyzet mar le vagytok telepedve,van hazatok igy tok jo Kép
Tenyleg mi van a baratnoddel?MIkor fog szulni?


Nalunk most voltak vendegek ,nagy marhapori bulit csaptunk KépDAvidkam meg szunyizik.


Dorki!
SZerintem az hogy nem tud maskent elaludni csak babakocsiban az egy rossz szokas,nem hinnem hogy ezert dokihoz kellene fordulni.DAvid is 8 honapos koraig csak babakocsiban aludt el ugy hogy tologattam a lakasban ,szerintem csak egyszeruen valtoztass rajta persze nehez lesz de meg fogja szokni.Tudom hogy mi nem csinaljuk jol,en is hozza szoktattam a ringatashoz,setaltam vele,stb stb de mar eleg nagyok szerintem hogy el tudjanak aludni maguktol.En mostanaban azt csinalom hogy az agyaba teszem (persze az agya a mi agyunk melle van huzva),cumi a szajaba es mondom hogy alvas(egy kis altato zene a hatterben mindig igy alszunk),persze neki esze agaban nincs aludni csak ugy 1 ora utan addig o dumal Kép.Ez van nem vagyunk egyformak,de azert en is le akarom szoktatni arrol hogy olben aludjon el ,mert o meg csak ugy hajlando elaludni.SZerintem millio szulo kuzd ugyan ezzel a gonddal szerintem nem kell tul aggodni ezt a reszet,egyszeruen valtoztass azt is meg fogja szokni,viszont sirni en sem hagyom soha.
Tudom hogy semmit nem segitettem ezzel csak azert irtam hogy tudd nem vagy egydulKép
Tenyleg Niki nagyon edes a kepen!A masik kepet is varjuk am!

Na most megyek mert senki sem jar erre fele .
gabi75david
 
 


lapulo-Barbi, Kép
hatalmas gratula! En tovabbra is csodalom a tobb picit vallalokat, de teged meg jobban, hiszen kulfoldon, segitseg nelkul sokkal nehezebb... en tuti nem birnam meg...

Anita,
festmeny naggggggyon tetszik! Robo meg sem probata lenyali az ujjairol?! Mesenezes kozben elalvas igenis nagy dolog! Kép Nalunk meg nem volt ilyen, se jatek kozben elalvas

Orsi,
huuu, nem semmi hetetek volt! De jo, hogy megusztatok a korhazat Kép Bene-Emma Kép Emma masik neve Zoe. A 4 db-os puzzlet ki kell szinezni? Normal puzzle-kartonbol van, vagy valami erosebb anyagbol?

Gabi75,
ahogy Zsizsa is irta, az a lenyeg, hogy mindketten csak magyarul beszeljetek vele, mindig! Persze meg igy is eselyes, hogy torni fogja a magyart. Az angol meg ugyis raragad tv-bol, kozossegben stb. es tobbet is fogja hasznalni... Tobb ismerosunknel is problema, hogy az iskolas gyerekek csak angolul akarnak beszelni otthon a szuleikkel is Kép

Tenyleg, Barbi, Gabi75, nalatok a kutya, boci stb. angolul vagy magyarul "beszel"? Azaz vau-vau vagy vuf-vuf ill. buuu vagy muuu? Nalunk magyarul, de ebben mar nem vagyok biztos, hogy jo-e?

Klarissza,
bocsi, szerintem tenyleg turelmetlen vagy... nemreg kezdtetek uj alvas-modszert, szerintem idobe telik amig teljesen atall es normalis, ha Laca idonkent "beprobalkozik" visszaterni a regi rendszerre. Ha jol emlekszem kb. 1 hete irtad, hogy mukodik a dolog es Laca ataludta az ejszakat. Nem lehet, hogy jon a foga? Amugy szerintem fontos a kovetkezetesseg, barmilyen faraszto is... persze ha faj vmije, akkor nem. Emma is gyakran probalkozik, hatha alhat velunk es jol osszerugdoshatja az oseit Kép No eddig sem kedveltel, gondolom ezek utan sem, sebaj (azert egyszer elarulhatnad am mi bajod velem...)

Zsizsa,
drukk a bebihez, remelem, hamarosan te is olyan hirekkel fogsz jonni, hogy "eddig csak lapultam" Kép Gabi-fotok nagyon jok Kép

Brigi,
Samuel sem tetszik apanak? Szerintem jol hangzik a nevetekkel.

Gabi,
alldogallasos-furdes nalunk is meno, ugy latom ez kor-problema Kép
Emma is szereti a koldoket (no meg az enyemet) piszkalni, meg a fulet, orrat, szajat, hajat... en eddig annak tulajdonitottam be, hogy most fedezi fel oket, es ez erdekes. Marmint, eddig is mutatta, hogy hol vanpl. a haja, de most kototte ossze erzessel.
Vallhuzogatas: mindig ugyanazt es ugyanugy? Ha nem, akkor valoszinuleg csak tetszik neki a mozdulat.

Dorki,
szerintem NYUGI! Vannak remekul es kevesbe jol alvo babak, Niki az utobbiba tartozik (Emma is), ennyi. Mi is bevet(ett)unk mindent Kép Emma a mai napig napkozben csak rajtam alszik, vagy ha mozog a (baba)kocsi. Ugy gondolom, egyszer csak kinovik... persze ez idovel valtozhat Kép

Ann,
remelem elmult mar a migrened! Homeos cucc nem szokott hatni ra? Amugy szerintem is kicsit "haldoklik" a topik, ami egyreszt abbol adodik, hogy az utodok mindenki rendesen lefoglalnak Kép Amit meg eszrevettem, mintha eltunt volna az odafigyeles, a masik megertese (?) vagy ilyesmi. Nekem hianyzik a velemenycsere, anelkul, hogy barki is megsertodne... irom ezeket, es persze kozben en is idohianyban vagyok, sose tudok mindekire reagalni Kép

Vera,
mi van veletek?

No megyek, megint regenyt irtam...
Jok legyetek,
batka
batkamano
 
 


<font color="0000ff">Sziasztok!

Csak úgy bekukkantottam itt az éjszaka közepén, és mit látok? KépKépKép</font>

BARBI, GRATULÁLUNK!!!!!
Nagyon vigyázz magadra, és írj többet a pocaklakóról! Én minden nap gondolok kistesóra, beszéljük is mindig a férjemmel Kép De kb. 1 évet várunk még.

Dorki,
köszi azért, hogy írtál! A kenyérsütő Clatronic márkájú, én teljesen elégedett vagyok vele, nagyon finom kenyeret süt. Épp ma készítettem újra Kép De hát úgysem éjszaka sütsz kenyeret, meg aztán nem olyan nagyon hangos a csipogás!

Zsizsa,
nem együtt fürdünk Zsoltikával, viszont jó ötlet hogy együtt üljünk be a kádba Kép Korábban már volt olyan, hogy valami miatt félt Zsoltika a fürdéstől, akkor az apukájával fürödtek. Bár ma nagyon jól ment minden, végig üldögélt vagy térdelt Zsoltika, és a sarokreszelőmmel terelgette a gumijátékokat a vízben Kép Lehet, hogy csak írnom kell ide, és már meg is oldódnak a problémák? Kép

Klarissza,
alvás Kép Pedig már olyan jól ment minden! Megértelek a tanulás miatt, de kitartás! Mást sajnos nem tudok mondani Kép

<font color="0000ff">Ma is jó későn aludt el Zsoltika, valamikor fél 12-kor Kép Persze mert vásárolni mentünk délután, elaludt a kocsiban, és egy röpke félórás alvás elég is volt neki hogy ilyen sokáig kihúzza. No mindegy, viszont reggel legalább alhatunk, Zsoltika ma is fél 11-kor kelt Kép El vagyunk csúszva keményen, nem jó ez így.

De most már megyek, alig bírok gépelni, leragad a szemem. Jó éjt,
Gabi</font>

pgaboka
 
 


Sziasztok!

Köszi a sok gratulát, azért még mindig van bennem némi félsz, majd 3-4 hét múlva már nyugisabb leszek. (vagy nemKép)
Hát,elég meglepi volt ez az egész , majdnem elejtettem a tesztet a kezemböl, amikor pozitiv lett. Nem volt semmi ráutaló jel, egész egyszerüen éreztem,hogy babás vagyok. Apa nem is akarta megvenni a dupla tesztet,mert "minek az", igy csak az 1 db-osat vettük meg. Aztán itthon mutattam neki a két csikot, azonnal cipöbe ugrott, és elrohanta a 2 db-os tesztért, igy három,marha erös tesztem lett...
Nem vártuk, illetve nem terveztük ezt a babát, besikerült, ahogy a nagykönyvbe meg van irvaKép
Ez csak azért is különösen érdekes,mert Ádám 3 év után sikerült, akkor pedig mindenféle praktikát bevetettünk. Most meg elméletileg még védekeztünk is, és mégis...
Elöször kicsit sokk-ként ért a hir, jó pár napba tellett amig feldolgoztam, kicsit bántott a hazautazásunk ugrása, annyira készültem rá lelkileg. Anyuéknak még nem is mondtam meg, apukámban én tartom a lelket, hogy gyógyulnia kell,mert megyünk haza.Egyelöre úgy tünik,hogy nyár végén, vagy összel megyünk, négyesben haza.(bár a piszkos anyagiak azért még közbeszólhatnak...)
Apa rettenetesen és tiszta szivböl örült, fura ezt leirni, de sokkal hamarabb és jobban vette az akadályt,mint én...
Nehezen tudtam megemészteni,hogy Ádám még csak 22 hónapos lesz, amikor a pici születik, ö is még baba...De hát az élet nem leányregény, és most már nagyon-nagyon várom,hogy alakuljon szépen ez a terhesség is.
Egyelöre el sem tudom képzelni milyen lesz egy másik babát is szeretni,ölelgetni,gondozni,mikor nekem Ádám körül forog az életem-világom.

Na, jó nagy lére eresztettem, némi lelkizéssel, bocsi érte, foghatnám a kismama hormonokra.
Mellesleg nagyon drukkoltam nehogy ikrek legyenek,mert akkor tényleg bekattant volna az agyam. Már pedig annyira és rengeteget voltam szarul az elmúlt 2 hónapban ( elég jól titkoltam...), hogy félö volt, igy most már kizárásos alapon az a tippem,hogy kislány, azért vagyok ilyen másként rosszul.
De ahogy az UH-on láttuk a pofiját, szinte ugyanolyan,mint Ádámka, tiszta fiús arca van, és éppen olyan pisze orra,mint Ádámnak. Szóval szerintünk ez is kisfiú lesz, nekem végül is mindegy....Csak fiú nevet nem fogunk tudni kitalálni, össz-vissz ez az egy volt évek óta a tarsolyunkban...

Batka, gyorsan irom, nálunk az összes állat magyarul karattyol, bú, vau, háp, és társai...
Egyetlenegy dal van,amit angolul éneklek, ez a bizonyos teknösös fürdös dal, amiröl kiderült, hogy nem csak a buborékot ismeri fel belöle Ádám, hanem a forgást is (ez is angolul van), itthon is forog rá, ugyanúgy, ahogy az úszótanfolyamon szoktuk...Létezik ilyen,hogy ennyire hamar veszi az adást az angolból???(tudom,hogy igen, de mégis...)

Na, megyek, irok anyuéknak is, nekik még 1-2 hét múlva mondjuk el, a névnapomra idözitveKép ÁDámkát a szülinapomon mondtuk el, ez igy azt hiszem teljesen fair...


(A profilomban van egy kicsit rossz minöségü kép, de videóról csak ilyet tudtam fényképezniKép)

Sziasztok
Barbi

Kép
Kép
barbi
 
 


Szép jó reggelt! Kép

Barbi,
nagyon-nagyon drukkolok, hogy minden rendben legyen továbbra is! Bár a kritikus 12 héten már túl vagy Kép Jajj, nagyon jó, hogy így sikerült nektek összehozni ezt a picit, főleg ha Ádámka sokáig készült Kép Én is csak remélni tudom, hogy majd könnyen fogan meg a kisbabánk, bár nálunk Zsoltika elsőre sikerült... Kép Örülök, hogy a párod is ennyire jól vette az akadályt! Ádám pedig nagyfiú lesz már 22 hónaposan (most is az) Kép, gondolj csak bele, hogy milyen jól alszik! Nálunk az is a gond a férjem szerint, hogy ki is kéne pihenni magunkat, mielőtt újabb babát vállalunk Kép

Batka,
a vállhúzogatásban semmi rendszert nem fedeztem fel... Néha csinálja, illetve csinálta, mert napok óta nem láttuk ezt a modzulatot. VAlószínűleg csak tetszett neki Kép A köldökpiszkálgatás gondolom azért is érdekes, mert pelus takarja a köldökét, meg body, nem látja csak ha fürdetjük, pelenkázzunk. De pelenkázásnál a kuki érdekes Kép
Azért ez nem semmi, hogy napközben csak rajtad alszik el Emma! Zsoltika is szokott így aludni, de ritkán Kép

<font color="0000ff">A tegnapi későn fekvésnek itt az eredménye: a fiúk még mindig húzzák a lóbőrt... Képzeljétek, tegnap elmentünk az Ikeába, akartam Zsoltikának gyöngy-hullámvasutat karácsonyra, meg magunknak is egy-két dolgot, de be sem fértünk a parkolóba! Gondoltam akkor nem próbálkozunk a bejutással, biztos tömegnyomor van Kép Ez olyan rossz, még alig szereztem be ajándékot, mert hétköznap mégiscsak nehezen jut el az ember bárhová, hétvégén pedig már mozdulni sem lehet annyian vásárolnak Kép

Ti hogy álltok az ajándékokkal?

Szép napot mindenkinek!
Gabi</font>

pgaboka
 
 


Hahó Lányok!!

Barbi!
Óriási garutala nektek, vigyázzatok magatokra!
Mennek a drukkok, hogy minden rendben legyen Veletek!KépKép Barbi nem vagy érzelgös, ha meg az is vagy kit zavar?? Szerinted a többi anyuka, nö, nem ilyen???Kép Nyugodtan írd le az érzéseid, kinek ha nem nekünkKép Egyébként ezzel a tesódologgal én is így vagyok, hogy fogom tudni, úgy szeretni a másikat mint Ilangot (majd ha lesz, perszeKép), de aztán ezt mindig elhessegetem, mert ez mikor már két gyereked van, nem szokott probléma lenniKép

Ann!
Jobbulást a fejfájásodra! Nem csodálom, hogy el vagy havazva, azért van dóga egy hozzánk hasonló maminakKép Tehetnél fel mán képet a szépséges Hami-lányrólKép

Gabi!
Azt tudom, csak mondani, ha esetleg meg tudjátok oldani, még mindig a hétköznapok a legjobbak az ilyen ügyek intézésére. Én már elmentem egy csomó helyre ált. hétköznap de., ehhez tartozik, hogy úgy könnyebb ha van az embernek autója. Egyébként, már nagyjából kitaláltuk, hogy kinek mit, egy részét Apa veszi, a másikat mi intézzük a LányokKépA szemnyomás nálunk is ment egy ideig most kezd róla leszokni, szóval kitartásKép

Dávid-Gabi!
Mi is buliztunk tegnap ill. ma este éjjel, vendégek voltak nálunk, most meg alíg látok ki a fejembölKép Nálunk tatár-bifsztek volt a kaja, persze Ilang még nem ezt evettKép

Batka!
Jó, hogy Te is kicsit hosszabban megnyilatkoztálKép Kicsi Emmáról nincsen újabb fotó??

Panu!
Nem voltatok tegnap úszni? Nem láttalak titeketKép
Remélem nem betegség vana háttérben!

Klarissza!
Szerintem is lehet, hogy fogacskák vannak a az éjszakai ébredések mögött, nem?
Mert már írtad, hogy szépen beállt a dolog. Amúgy meg nem baj, ha utánanézel a dolognak én is ilyen vagyok. Azért meg senki nem haragudhat, ha odafigyelsz a gyerekedre és elviszed dokihoz ha úgy ítéled meg. Inkább kétszer menjen az ember mint egyszer se, föleg ha felmerül a gyanúja, hogy beteg a gyermeke. Persze ez az én véleményem, de már én is kezdek lazulniKép
VizsgaidöszakKép

Zsizsa!
Elküldtem az álommanót nem ért még oda???
Szegénykém azért rádférne már egy kis pihenésKép Tényleg és a szopikkal hogy álltok?

Na most asszem ennyi leszek, mert még mindig hálóingben feszítek, Apa meg fözKépKép Jó felállás, nem???Kép

Na tényleg megyek, mindnekinek szép napot!

Pussz
Tündér
tündér
 
 


Barbi: gratulálok Kép
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Barbi: Mit látok? Óriááási gratula!!! Megnéztem a képet is. Olyan édiKép Nagyon vigyázz magatokra.
Brigi 33+1
bombomanyu
 
 


Sziasztok!

Barbi! ez nagyszerű!!! gratulálok, és nagyon vigyázzatok magatokra!! Kép Kép

Tündér, igen, Lizi beteg Kép most éppen berekedt, előtte nátha, nagyon erős, lázzal, meg ami kell, és éheztette magát a betegség miatt, ráadásul az anyukámat is megfertőzte, ő még betegebb lett Kép jövő héten viszont csak apa megy az usziba a leányzóval, én dolgozom, de majd gondolok rátok Kép örülök, hogy jól sikerültek a bulik, meg a vacsorák, és Ilang is bírta a szülők kimaradozását Kép az apás reggeleket én is szeretem, ma is ilyen volt, még a reggelit is ágyba kaptam, de aztán 10-re ment dolgozni, és azóta is ott van.

Dorki! nem szégyen, és nem baj, ha egy szakemberrel beszélsz, miért zavar? én bizony sokszor kérek tanácsot, szerencsére a dokink remek ember, gyerekes is, és nem zavarja, ha zavarom.

Klarissza! Batkának igaza van, még tartsál ki egy kicsit, teljesen természetes egy kis visszaesés, csak próbálkozik Laca.

Gabi! a köldökpiszkálás szerintem sem lehet gond, ugyanígy a szemnyomogatás sem. a vállrándításra azért figyelj, és ha még aggódsz, inkább kérdezz meg egy neurológust. Lizi pl. hátradönti a testét, és kinyomja a hasát, ez olyan testtartás nála, ami azt jelenti (szerintem), hogy "én akarom csinálni", gyakran csinál ilyent, de mindig okkal. fürdés közben mostanában ő sem ül le, viszont legalább félórát játszik a vízben. talán fél valamitől, vagy ha ennek nem mutatja jelét, akkor egyszerűen unja, rutinnak tartja.

nem beszélő babák mamáinak kitartás, Lizi sem beszél, csak dumál babanyelvén, ami most elég mókás, mert olyan, mintha a gügyögő Charlie-t hallanám. 1-2 szava van, amit következetesen használ, de minket nem szólít meg semmi pénzért Kép

a képekre még nem is reagáltam, megpróbálom este, amikor elszunnyad a család..., bocsi

na, futok tovább, mert amíg alszik befejezem a főzést.
ja, és a karácsonyi ajándékok sehol, csak egyetlen télapós könyv árválkodik a szekrény alján Kép

kérdés: ehet már mézet egy éves kor után a gyermek? töményen? vagy inkább teában?

panu
panu
 
 


Barbi

NAgy-nagy gratula nektek!! Kép Ne aggódj nagyon, én láttam, hogy Coryéknál milyen jól megvan a két gyerek egymással két év korkülönbséggel. Az első fél-egy év biztos nehezebb lesz, de utána már tudnak együtt is játszani és nem lesz Ádi sem "egyedül", lesz egy tesója egész életében. Kép Most kicsit irigy is vagyok, de én tuti nem vállalnám most be a következő babát, sőt néha ott tartok, hogy kész, nem akarok még egyet. Na mindegy, nem akarok ünneprontó lenni. Kép Még egyszer sok gratula!! KépKép


Fürdéshez gyorsban:
Beninél az álldigálás problémáját úgy oldottuk meg, hogy vagy a zuhanyt raktuk le a kádba és akkor leült hozzá játszani, vagy pl a szappant engedtük neki, hogy fogja és azzal is jól lekötötte magát, mára meg megszokta, hogy ülve fürdünk, de ha megkérem, hogy álljon fel a mosdáshoz, akkor feláll és még a lábait is tartja Kép.

Amúgy most betegek vagyunk, azért nem tudok jönni sűrűbben, sajna Beni elkapta tőlem ezt a hülye takonykórt.

zit
zit
 
 


Panu jobbulást Lizinek!

Még az jutott eszembe, hogy esetleg ha kicsit melegebb a víz, esetleg amiatt is állhatnak a babák.

zit
zit
 
 


Sziasztok!

Barbi: nagy-nagy gratula a pocilakóhoz!
Ne izgulj ügyesen menni fog kettővel is neked!
A 2. baba nekünk is könnyeben sikerült, más volt a terhesség és más lett a neme, pedig Uh kép alapján hasonlított a tesóra.Kép)

Dandy
dandy
 
 


hi

vera:
itt van nálam.
kedd, csüt tuti nem jo.
hétfö, péntek szük keretek közt jo
szerda bármikor

dorki:
nekünk is van, de már fele annyit se használom, mint régen.
ebben nem olyan lágy a kenyér és, ha azt szeretném, hogy reggelre legyen friss hajnali 5kor be kell kapcsoltatni a gépet és bizony van hangja mikor keveri a tésztát.
nálunk is sipol 2x.
elöször ahogy zsizsa isirta: a plusz adagoknál
másodszor: mikor készen van

altatás:
nem tudom mit aggodtok emiatt.
tudom, hogy ez nem normális, de mi több, mint 2 évig kézben ringatva altattuk, majd odafeküdtünk mellé mig el nem aludt.
mikor terhes lettem benedekkel elmagyaráztuk neki, hogy nem tudom felvenni és odabujni sem tudok, mert vigyázni kell a pocira. megértette és azota magátol alszik (3 éves kora ota nincs semmi probláma. lefekszik-alszik)

barbi:
gratulálok.pláne hogy igy meglepiként jött.
megértelek. igazábol én 2 okbol nem akartam tesot:
1 baromi nehéz szülés volt a panna
2 minden gondolatom rola szolt s ugy éreztem itt nincs helye másnak.
+1 mikor megtudtam, hogy fiu csalodott voltam
mikor megszületett az az 5 nap a korhzban igen jot tett a kapcsolatunknak. most ehyszerüen elképzelni sem tudom nélküle/nélkülük az életet
imádom az uh.s képeket nagyon "baba"

gabi:
bene is sokx áll a kádvan, van olyan is, hogy berakom s már jönne is ki.
van amikor alig birom kicibálni öket(ilyenkor uszik a fürdö a 2 gyerek pocsálásátolKép)

beszéd:
bene sem beszél, pannának ilyenkor már mindenre volt szava.
az anya és a hamm és a brrr (auto) tökéletes a többit meg találjam ki.
viszont határozott elképzeléseit végig mutatja.
annyit fognak beszélni, hogy vágysz majd egy kis csendre.

batka:
minden puzzle "Normal puzzle-kartonbol van"
igen is meg nem is:
a puzzle egyik oldala a szokásos szines kép, amit összeraksz (mint minden egyéb puzzle-n)
a másik oldala, nevezzük hátlapnak pedig csak a fekete körvonalak vannak meg, s azt ki tudod/tudja szinezni.
minden puzzlénk ilyen nem csak a 4x4 darabos.

bombom:
már a 33. héten vagy??? wow ez már a célegyenes....

panu:
gyogyuljatok meg gyorsan, mert igy hogy jöttök át????
bár bene ismét takony, mert a buta lányom nem képes szotfogadni és jol megfertözte az egész családot.
ugyhogy akár holnap át is jöhetnétek, legalább hazaviszed amiröl beszéltünk.

1kép a lebukásrol (joga fellépésük)

Kép
orsolya11
 
 


Batka:
Igazad van, várunk még egy hónapot, addigra hátha rendeződik az alvás dolog. Fogzás miatt nem lehet, mert lassan több mint két hónapja csinálja a mókát éjszakánként. A tegnapi éjszaka nem volt vészes, csak hajnali félötkor kelt fel először. Most naplót kezdtem el vezetni az alvásáról, de ha nem kellene teljesítenem a suliban, akkor nem érdekelne az alvás dolog Kép

Panu:
Lizinek jobbulást!!! Kép El ne kapd a betegséget!!! Én úgy tudom, hogy 1 éves kor után mehet, akár töményen is, én már adtam Lacának, bejött neki, baja nem lett.

Orsi:
Ezek szerint Laca lemaradt Pannáról Kép

Dorki:
Olyan kenyérsütőt vegyetek, amelyet előző este be lehet programozni másnap reggeli automatikus indításra. Vagy ezzel most nem mondtam újat? Kép

Gabi:
Laca is szeret álldogálni, de ha adok neki valamilyen érdekes dolgot, rögtön seggre vágja magát és alaposan vizsgálni kezdi, néha alig lehet kiszedni a kiskádból.

Beszéd:
Semmi, csak halandzsa, de az olyan édes!!!!! Imádom, ahogy "beszélget" Ez a téme például nem izgat, majd, ha mondani akarja mondja Kép Nem aggódom.
klarissza
 
 


Jaj, lányok, nincsen időm írni, de muszáj megkérdeznem Barbitól:

Barbi,
ne haragudj, hogy ilyet kérdezek, ha túl tolakodónak érzed, ne válaszolj, de fúrja az oldalam a kíváncsiság: hogy volt ez az elméletileg védekeztünk, mégis összejött a baba dolog? Hátha nekünk is bejönne.Kép

Rohannom kell.

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Barbi,

Nagy-nagy gratula a pocaklakóhoz! Kép

Hanzika

Kép
hanzika
 
 


SZiasztok,mindenkinek köszönöm továbbra is a gratulákat, és a szurkolást is betettema tarsolyomba, azért még ránk férKép


Zsizsa, Te kis kiváncsiKép

Én már Ádám után elhatároztam,hogy nem fogok gyógyszer szedni, ismerve a korábbi kinlódásomat amig helyreállt a szervezete a fogigátló után.
IGy bogyó helyett maradt a gumi, amit kb 10 alkalomból 9-szer használtunk is. Na, akkor nem magyarázom tovább,mikor lettem terhesKép
A másik amit még nem irtam, hogy nekem 40 naposak voltak a ciklusaim (az utolsó kettö 42!),igy még ez is csak azt bizonygatta, hogy nekem nem mostanában lesz babám, ilyen össze-vissza ciklussal (más kérdés,hogy nem is bántott, hiszen baba-téma nem volt napirenden, amúgy meg tök jó, hogy ilyen ritkán volt megKép)
Az élet megcáfolt. A poén,hogy a baba pont akkora,mint egy 12 hetes terhességnek lennie kell, pedig azt hittem a hosszú ciklusom miatt majd kisebb lesz. Na erre varrjatok gombot!
Egyébként negyed órán keresztül püfölte a pocimat az UH-s csaj,mert annyira aludt pocibaba, szépen a hátsó falon meglapulva.
Nem sokkal elötte vettem be egy bogyeszt amit a rosszulléteimre kaptam (B6 vitamin és másik valami az alkotóeleme), na én majdnem elaludtam amikor indulni kellett az UH-ra, és szerintem a babó is ezért volt ilyen álmos.
Mellesleg 4 bogyesz mellett is tudtam hányni, ennyire nem voltam szarul Ádámmal, az tutti...

Dandy, némi reménysugarat jelentesz,hogy neked is másmilyen volt a terhességed,és más lett a neme. Azért titkon kislányt szeretnék, de a kisfiút se hagynám ott a kórházban, természetesenKép

Orsi, ez a Panna kép irtó aranyos, nagy lehet a szerelemKép

Na, megyek,megpróbálom kideriteni a repülötársaság szabályzatát kisgyerekekre vonatkozóan...(még mindig nagyon képlékeny,hogyan és hányan megyünk haza, azt hiszem jövö nyárig ezen fogok molyolniKép)

Sziasztok
Barbi

Kép
Kép
barbi
 
 


Sziasztok!
most elemzem a fotókat... Kép
Anita, esténként kap Robó jutalom-édesség-falatot? Kép mindig nagyon komoly a képeken, csak a mosolya huncut Kép az ujjfestés tetszett, bekereteztétek már a remekművet??

Klarissza, köszi a méz-választ, akkor holnap megpróbálom. Laca "rendes" csokit majszolgatott a képen? Kép nekem a csúcs az íróasztal tetején matató Laca marad egyelőre... Kép még ha a szülei nem is ennek örülnek.

Zsizsa, Gabi nagyon aranyos a fotókon, ügyes vagy, hogy így le tudtad kapni a megfelelő pillanatban Kép a függönyös tetszik a legjobban. Még mindig szereti a karosszékét, és sokat "játszik" vele? Anyukám azt akar venni mikulásra...

Barbi, sokat nőtt Ádi, mióta legutóbb szumófelszerelés nélkül láttam Kép helyesek apával a vízben Kép megszerette a férjed is az úszást? jó, hogy ilyen sok játék van a medence szélén, nálunk sajna, semmi, csak ha viszünk magunkkal.

Dorki, milyen ügyesen épít a lányod! Kép amit látok a képen, mind ő rakta egybe?? vagy kis segítséggel??

Zsuzsófi, mi van veletek? lett már munkája a párodnak?

Zit, sajnálom, hogy Beni beteg. vigasztaljon, hogy talán jobban átvészeli, mint a felnőttek. azértm ha van egy kis időd, tudósíts, hogy mi van veletek.

Orsi, holnap nem jó, nem leszünk itthon. szerdán már télapózunk, esetleg pénteken ( akkor dolgozom de., talán du.), vagy a jövő héten.

köszönjük az aggódást. repedtfazék-hangú kisasszony ma először evett rendesen napok óta, de csak ebédet, az uzsonna és a vacsora már nehezen ment, de ez is haladás. a bal oldali rágófoga már teljesen kint van, és megduzzadt mostanra a jobb oldalon is. holnap megnézzük a dokibácsit, úgyis elfogyott a vigantol, ráadásként meghallgatja Lizát, biztos, ami biztos.

lányok, hogyan télapóztok? viszitek vhová a babákat? nálunk mindkét munkahelyen van ünnepség. kíváncsi vagyok hogyan fogadja. már csak azért is, mert apa munkahelyén nagy haccacáréval (színpadon, hangosítással, előadással, legalább 1-1,5 óra) rendezik. nálunk csak módjával: az egyik kollégám öltözik be, és mindenkit összehívnak, a gyerekek pedig kis előadásokkal (dal, vers, hangszerek, rajzok, stb.) készülnek, ez családiasabb. itthon pedig eljátszuk a csizmás történetet, vagy nem is tudom...

megyek befejezni a pakolást, mosogatást, apa is csak éjjel érkezik meg Kép

panu
panu
 
 


Barbi! két éves kor alatt nem kell fizetni és nem is adnak külön ülést a gyermeknek, az öletekben utazik. 2 éves kor felett pedig külön jegy, külön ülés. na, persze egy transzatlanti utazásnál nem árt további részleteket megtudni. ja, és előre kérhetsz kímélő kaját, vagy olyan helyet, ahol kényelmesebben ültök.

panu
panu
 
 


Barbi! Én tavaj karácsonykor utaztam a kétt gyerkőccel. Bömbinek a felnőt jegy 10%-át kellett fizetni, Daninak 66%-át. Mi kaptunk bömbinek külön ülőhelyet, igy nem kellett egész úton az ölembe fogni, hanem a hordozóban volt, ésvégig is aludta az utat a drága észre sem vette, hogy nem otthon vanKép

Brigi
bombomanyu
 
 


Ez engem megdöbbent. A repülőn van lehetőség arra, hogy csak akkor fizess 2 éves kor alatt, ha külön helyet foglal, az intercityn meg mindenképpen kell helyjegyet venni a gyereknek újszülött kortól. Persze öv nincs, szóval a hordozó sem megoldás Kép
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Helló Lányok!

Barbi!
Kicsit elbizonytalanítottál ezzel a védekezés dologgal. Ugyanis mi is így állunk, mármint no bogyó, csak gumi. Már bocs, hogy ilyeneket mondok, be is fejezem. Szal, akkor jó lesz vigyázni. Mondjuk mi megbeszéltük, pont tegnap este Apával, hogy jövö összel látunk neki a tesóprojektnek, persze mint tudjuk ember tervez, Isten végezKép

Panu!
Ebben az esetben rossz, hogy nem csalt az elöérzetem!Kép Jobbulást Lizinek és küldöm nektek az étvágymanót!Kép
Vigyázz tényleg nehogy Te is elkapd!
Miki: mi a másik fórummal szerveztünk mikibulit, most lesz szombaton. Aztán 6-án lesz itt nálunk Diósdon is a közösségi házban is mikulás arra is elmegyünk. Ha van Apáknák céges miki arra szerintem érdemes elvinni a manókat. Nálunk nincs ilyenKép

Zsizsa!
Még mindig küldöm az összes manót Felétek! Álom, pihenésKép

Más! Képzeljétek Ilang kiszedi a rácsot a kiságyából és kijön reggelente. Tegnap este Apa azt mondta, ne is tegyük vissza a rácsot, mert reggel úgyis kijön. Erre este kiesett a lyukon a gyerek.Kép Puffanás, sírás, majd csönd. Aludt a földön továbbKép Olyan édes volt. Szal a lényeg, rács vissza, a gyerek vissza, persze reggelre a gyerek kint, a rács meg elhajítvaKép

Na most megyünk, mert sétálunk, meg vásárolunk, még délután benézekKép

Egyébként megcsináltam tegnap az adventi koszorút, decoupage-oltam is szóval haladok a karácsonyi dekorálássalKép

Pussz
Tündér&IlangKép
tündér
 
 


Sziasztok!
Barbi, gratula! Irigykedem egy kicsit Kép

Repülö: mi mint tudjátok utaztunk mostanában többször is. 10%-ot kell fizetni, ha az öledben ül. 33 %-ot, ha külön ülésen és te viszed a hordozót. A 10%-oshoz csak akkor kapsz ülést, ha nincs tele a gép. Mindez 2 év alatt. 2-10 évig azt hiszem (a felsö határ nem biztos) mindenképpen a 33 %-os él. Persze ez függhet repülötársaságtól is, de nagyjából azért igaz.

A holland út nagyon jó volt, kicsit fura volt hirtelen egyedül lenni, de jó is. BOtit szemmel láthatóan nem viselte meg, jól elvolt, amig kinn voltam és a karomba vetödött a reptéren amikor megjöttem. Azóta is minden rendben, szopizgat is néha, de már csak hobbi szinten szerintem (3-4 naponta). Annyira hihetetlenül gyorsan fejlödik, mindig csak ámulok és bámulok. MOst pl. imád topogni és hártafelé járni, fogócskázunk is sokat, és mindent de mindent megért! Az alvásnál meg nagyon jól bejött a kis szertartásunk, hogy minden képtöl elbúcsúzunk stb és utána lefekszik az ágyába én kimegyek és egy hang nélkül elalszik. Éjjel nagy ritkán ébred, de ha nem hangzik ijedtnek, akkor csak 2-3 perc után szoktam bemenni, mert általában visszaalszik magától, viszont ha bemegyek és kiveszem, akkor bekattan és görcsölve üvölt megnyugtathatatlanul. Ezt már kétszer eljátszotta, azóta nem sietek annyira felvenni. Söt reggel is ha lehet egy 10-15 percet hagyom egyedül játszani, vannak odakészitve az ágyához mesekönyvek stb. Ugy vettem észre, nagyon jót tesz neki ha egyedül ébredhet fel teljesen.
Ki az a Szödy Judit?

Sziasztok,
EDit

Edit

KépKép
KépKép
szedit
 
 


Sziasztok!

Barbi,
én is-is gratulálok. Tök jó Kép

Edit,
Sződy Judit többek között: pszichológus, újságíró, laktációs szaktanácsadó, A Szoptatásért Magyar Egyesület alelnöke.

Ákos is egy jóideje állva fürdik, de én ezt nem tartom rossznak. Majd ha akar, leül.

Üdv.

Marcsi

Marcsi
Ákos(2003.07.23), Peti(2005.12.22) és Eszter(2009.02.17.) anyukája
marcsi77
 
 


Sziasztok!

Bocsi, már megint röviden. Jelentem, az álommanók megérkeztek, három napig maradtak, de ma teljesen elfelejtették a kötelességüket, ugyanis Gabi nem volt hajlandó elaludni. Ilyet utoljára 3 hónapja csinált. Most már alszik szerencsére, megyek is fürdeni. Egyébként pont most akartam regényt írni, és mindenkinek válaszolgatni, meg hozzászólni mindenhez, de ezek a fránya álommanók elszúrták.Kép Próbálok azért jönni valamikor.

Barbi,
köszi, hogy leírtad!Kép Örülök, hogy örültök, még ha nem is terveztétek!Kép Bár nekünk jönne ilyen könnyen!

Jó éjt!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Megint itt vagyok!

Továbbra is köszönöm a gratulákat, lassan velem lesz tele a topicKép

NAgyon érdekes beszélgetést folytattam ma délután a repülés ügyében.
Mi az AirCanada ügyfelei vagyunk, innen csak ök repülnek elérhetö, de igy is marha drága áron EU-ba.
Szóval az elso csajszika elmagyarázta, hogy két éves kor alatt 10% a jegy, de ölben ülhet csak, és egy felnött egy gyereket vihet(2 év alattit). Ezzel a résszel nem is lenne gond,mert vagy anyukám jönne ki hozzánk (még nem tudja),és övele mennék haza, vagy a párommal együtt mennénk haza kettesben a két gyerköccel. Csakhogy, Ádám augusztus 1-jén tölti a két évét, mi pár nappal elötte mennénk, és kb 6-8 hétig maradnánk. VAgyis,már két éves elmúlna mire visszajönnénk.
De a csajszi elmagyarázta, hogy ilyen esetben csak az számit, hogy amikor megkezdte az elsö utazást még 2 év alatti volt, és ezért vissza sem kell neki jegy. Söt,mivel már nem csecsemökorú (2 évig annak veszik), ingyen kaphatunk külön ülést neki, persze ha van szabad hely a gépen.
Na, én ennek úgy megörültem,hogy le vágtam a telefont további gondolkozás nélkül.
Aztán porszivózás közben (jó kis szellemi munka), kezdtem tovább gondolkozni a visszafelé úton. Mivel a párom tuttira nem maradhat addig,mint mi, ö hamarabb visszajön a munkhelye miatt, mi egyedül jönnék. Na, és akkor most még csecsemönek számit ÁDám vagy se?(mert akkor egyedül nem hozhatom a két gyereket haza)
Újra felhivtam az AirCanadát, persze másik csajszit kaptam, neki elmondtam mindent, azt is, hogy 5 perccel elöbb már mondták,hogy a visszajegy ingyenes extra hellyel, de én egyedül jönnék, akkor is él-e a dolog.
Na, kerek-perec kijelentette,hogy engem alaposan félretájékoztattak,mert ez nem igy van, nekem külön jegyet kell vennem visszafelé Ádámnak, mert már elmúlt kettö,és egy csecsemöt hozhatok be.
(Nagyon bonyolult???Mert akkor abbahagyom...)
Végül 20 percig tartottam a vonalat, az összes ügyintézövel végigtrécselte a dolgot,és közölte velem,hogy nekem van igazam,tényleg ingyen jár a hely visszafelé, csak ha nincs szabad hely ÁDámnak, akkor engem se engednek fel a gépre, mert csak egy gyerek ülhet az ölemben...
Azt mondta a csaj,hogy elég különös az esetem, és még ilyet nem kérdezett senki, igazi tanulmányi tapaszatalat volt nekiKép

A lényeg, hogy ha van szabad hely visszafelé, jöhetünk ingyen, ha nincs,akkor legfeljebb vennem kell egy gyerekjegyet, hogy legyen foglalás Ádámnak,mondjuk másnapra...
Hát nem lesz piskóta ez az utazás,már érzem elöre...

Hát ennyivel lettem okosabb.
És ma beadtuk ÁDám útlevelét, hát majd meg zabáltam ahogy a fényképen komolyan nézKép

Gabi75, bocs,hogy nem irtam, a barátnöm januárban szül, és elég jó biztositása van, nem fizet szinte semmit az ellátásért.

Zsizsa, van másik ismerösöm is, aki pontosan ilyen technikával esett teherbe, szóval ha gondolod....Kép

Cory, itt egy csomó helyen nem veszik számitásba 2-3 éves korig a gyereket, állatkert, busz és társai. Én szeretem,mert tényleg soha nem foglalt még el egy egész helyet ÁDám sehol seKép

Megyek, fellötték már a pizsamámatKép

Barbi

Kép
Kép
barbi
 
 


BArbi: itthon sem veszik számításba sehol máshol. BKV-ra, normál vonatjegyre... nem kell addig, míg nem iskolás. Állatkertbe 2 év alatt nem kell jegy... Csak a hülye Intercityn.
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Barbi:
És ha itthon lesztek, ugye szervezünk nagy talit??? Kép Kép
klarissza
 
 


Sziasztok!

Nem tudok írni, csak hirtelen eszembe jutott, hogy valaki kérdezte, hogy Gabi használja-e a hintaszéket. Igen, szereti, többször beleül, már tudja magától hintáztatni, és az állatait is bele szokta tenni, és őket hintáztatja. Meg ha feláll rajta, akkor eléri a könyveket.Kép

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: