Sziasztok!
Gyorsan benézek ide is, hogy ne higgyetek eltűntnek.
Még kicsit kusza a napirendem (vagyis a baba már szépen beáll, csak nekem kéne megtanulnom okosan beosztani a szabadidőmet.)
A történetem: (kicsit bő lére sikerült, de még voltak cifraságok a kórházi tartózkodásban, amiket nem írtam bele.)
Ott kezdődik, hogy a betöltött 40. hetünk 22-én, hétfőn lejárt. Voltunk nst-n, magzatvízvizsgálaton, minden ok, szülésnek semmi jele, méhszáj majdnem 2 ujjnyi. Szerdán újabb nst, magzatvízvizsgálattal, még mindig minden ok, méhszáj már 2 ujjnyi, doki bácsi közölte, hogy csodálkozna, ha reggelig se történne semmi. Hát, nem kellett csodálkoznia, hiszen a vizsgálat után szinte azonnal jöttek a fájások, persze még nagyon tompák, amolyan enyhe mensis görcs szerű feszítés inkább. Bementünk még a belvárosba, az Aranyhajóban akartam venni alacsonyabb higítású Caulophyllumot, mert nekem csak 15-ös volt. Na, ez a túra a parkolóháztól odáig, meg vissza már elég nyűgös volt, de még bírtam, beléptünk a Plázába is. Hazafelé a kocsiban már mondtam apának, hogy ma éjjelre már ne menjen el dolgozni. Ő meg csak tiltakozott, hogy nyugi, majd ha tényleg kell, akkor jön. Jó, ebben maradtunk.
Délután fél öttől kezdtem el mérni a fájásokat, már 3-4-5 percesek voltak. Este 7 körül felhívtam a szülésznőt, mondta, hogy menjünk be. 8-ra beértünk, előkészítés, nst, fájásgörbe... Fájások rendszeresek, de nem "jók". Mit mondjak? Nekem se voltak jók, az tuti. Timi aztán megkérdezte, nem baj-e, hogy mégsem az apás szülőszobába megyünk, ahogy azt megbeszéltük, mert van itt egy anyuka, akinek a 32 hetes magzata elhalt és őt akarják inkább ott "megszüleszteni", hogy ne a tömegszobában kelljen hallgatnia szerencsétlennek, ahogy a babák egymás után felsírnak. Mondanom se kell, ez betette a kaput. Nem a tömegvajúdó miatt, az nem érdeket, hanem lelkileg. A szívem megszakadt szerencsétlen nőért... A tömegvajúdóban ketten voltunk, mikor én mentem, valaki már derekasan küzdött. Az ügyeletes doki (Strummel, vagy ki? fiatal doki) megvizsgált, közölte, szülünk, aztán előkerült az én dokim is, jött a magánrendeléséről, ott volt végig. Mondta, hogy ezek a fájások nem lesznek még jók, de mindjárt ráerősítünk, mese nincs, szülünk. Very Happy Infúziót bekötötte Timi, burokrepesztés, a magzatvíz elég lett volna egy kisebb kert öntözésére... Very Happy Na, lett hadd-el-hadd, rögtön 2 és 1 perces fájások, de olyanok, hogy már nem volt kedvem viccelődni, pedig addig egész jól elvoltunk a szülőszobán hármasban Timivel, meg apával. (Apa végül bent ragadt. Először tiltakozott, már az előkészítéskor közölte, ő a folyosón vár. Aztán csak beoldalgott, hogy megnézze mi van velem, végül mindent végignézett.)
A repesztés utáni első óra alatt a méhszáj nem akart tágulni, viszont a fájások már nagyon is "jók" voltak, úgyhogy Timi mondta, hogy adnak fájdalomcsillapítót, mert ennek van egy olyan tulajdonsága, hogy segíti a méhszáj tágulását. Szedtem a caulophyllumot is, apa adagolta. Smile No, a csillapítónak a csillapító hatásából semmit nem vettem észre, viszont 2 óra alatt teljesen eltűnt a méhszáj, jöttek a tolófájások, amikre nem is mondanám annyira, hogy fájások voltak, inkább iszonyatos nyomási ingert éreztem, szinte az agyam is megindult lefelé. Éreztem, ahogy őrült erővel hullámzik a hasam és képtelen vagyok visszatartani. Lehetett nyomni. Nyomtam is, mint a kisangyal, viszont gyorsan kiderült, hogy a hüvelyem annyira szűk és a csontos részeken nem tud átjönni a baba, hogy valamit muszáj kitalálni. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy vagy nyolcan sürgölődnek körülöttem, és doki bácsi roppant izgatott. Hogy őszinte legyek, meg se fordult a fejemben, hogy "baj" van. Valahogy át voltam szellemülve. A második nyomásra se történt semmi, így doki bácsi úgy döntött, vákuum lesz a dolog vége, mert mint kiderült utólag, a szomszéd hölgy beelőzött császárral, a műtő foglalt volt, pedig nekünk is nagyon kellett volna, mert Lilit már muszáj volt kiszedni. Romlott a szívhangja. Már 80-nál jártunk. Jött a vákuum és a harmadik nyomásra 0 óra 51-kor ki is bújt a kis manó. Nyöszörgött kicsit, megkaptam, majd apával elmentek tisztálkodni. Meglepett, hogy mennyire nem lett tojás fejű szegény kicsim. Inkább csak a vákuumos kagyló körvonala látszott a buksiján. Ez után jött nekem a java. Confused Röpke 50 perc stoppolás. A hüvely egész bal oldala ugyanis szétrepedt. Mintha bombát robbantottak volna alattam. Kisebbfajta kézimunka szakkör alakult körülöttem. Aki élt és mozgott a szülészeten, nálam teljesített szolgálatot és "csodámra jártak". Persze akkor ott ez engem abszolút hidegen hagyott. Kaptam kb. 2, vagy 3 érzéstelenítőt és a hüvelyem bal oldalát végigvarrta doki bácsi, de ezt senkinek nem kívánom. Még így se ordítoztam mondjuk, pedig végig ettől féltem, hogy méltatlanul fogok viselkedni. Hát, még a halál vize is vert, mire végeztünk, de szegény dokiról is folyt a víz, szó szerint. Nagyon sok vért veszítettem és sietnie kellett, hogy összevarrjon, mielőtt nagyobb baj lenne. A szemüvege lencséjéből néztem végig az egészet... Shocked Néha hangosabban felnyögtem és akkor szegény apa rémülten szaladt be, hogy mi van és szorongatta a kezemet, meg törölgette a homlokomat. Aztán visszafutott Lilihez, hogy őt is "őrizze". Smile
Végre végeztünk és megkaptam a babámat. Földöntúli érzés volt, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy rögtön tudtam mit kezdeni vele. Nem tudtam. Olyan kis idegennek éreztem, nem bírtam elhinni, hogy az enyém és 9 hónapig bennem lubickolt, valahogy olyan furcsa érzés volt, de másfelől meg nagyon boldog voltam. Doki bácsi kifújta magát, aztán jött, megsimogatta az arcomat és megköszönte, hogy ilyen fantasztikusan tűrtem, majd elbúcsúzott, hogy akkor ő mostmár hazamegy. Eltelt a 2 óra a szülőszobán, jött az ügyeletes fiatal doki és megnézte, tartanak-e a varratok, rendben vagyok-e, mehetünk az osztályra. Szegény borzasztó állapotban volt, majdcsaknem sírt. Kiderült, hogy kb. negyed órája szülte meg nála a halott babát az anyuka, akit említettem. Hát, "szép" éjszakánk volt.
Végre átkerültünk az osztályra és akkor kezdődött a kálváriánk. Alvás kb. 36 óráig semmi, már azt hittem, leesik a fejem, a vérveszteségtől hajnalban, mikor "kizavartak" wc-re, ájuldoztam és majdnem öszeestem. Mondanom se kell, hogy este semmiféle kaját nem találtak már, csak teát kaptam, reggelig azzal húztam ki, meg a szobatársam fél csomag kekszével. Csoda, ha az ember lánya összecsuklik? A szobatársam kisfia ráadásul besárgult, inkubátorozták és iszonyú hasfájós is volt, éjjel-nappal bömbölt, és az anyukája is elég fárasztó jelenség volt. Egész éjjel, egész nap be nem állt a szája. Már azt hittem, megzavarodok. Még szerencse, hogy Lili nagyon jó baba volt már akkor is és legalább ő nem tépte az idegeimet.
Másnap délután kaptam vért, ettől se lett sokkal jobb a helyzet, úgyhogy vérképzőt írtak elő. Este végre tudtam már pihenni, mert időközben hazament a másik csaj, a babája jobban lett. Na, ez megváltás volt nekem. Akkor éjszaka tudtam először pihengetni és az apa által behozott éjjeli fénynél nézegettem Lilit, ahogy békésen szuszog a kis rácsos kocsiban az ágyam mellett. Hirtelen elkezdtem sírni. Nagyon... Azt hiszem akkor könnyebbültem meg végre és akkor törtek rám az anyai érzések. Elkezdtem egyszeriben mindennél és mindenkinél jobban imádni ezt az édes kis szuszogó gombócot. Csak nyeltem és nyeltem a könnyeimet, míg álomba nem merültem végre. Onnantól kezdve lettem anyatigris. Very Happy
A vasárnapi hazajövetel megváltás volt számomra, mert már nem bírtam az örökös jövés-menést, meg a 31 fokot a szobában. 2-re jött értünk apa, bepakoltuk Lilit a hordozóba, kocsiba szálltunk (én mondjuk alig másztam, megülni abszolút nem tudtam). Hazafelé aztán mi ketten csak sírtunk és sírtunk a boldogságtól, míg a kisember békésen aludt a hátsó ülésen. Végre boldog család lettünk.
Én is nagy fejfájós vagyok, mert régen elcsesztek egy spinális érzéstelenítést, és a terhességek alatt sosem fájt a fejem. Ezért megérte 
Aztán elmúlt. Hogy mi segített nem tudom.
Szegény nagyikám mindig teljesen naprakész a koraszülés körüli dolgokból, nagyon mély nyomot hagyott benne, hogy egészséges lett és felnőtt anyu húga csak az ő gondoskodásának köszönhetően. 
[url=https://lilypie.com]
Délelőtt ki kellett mennem boltba a testvérkocsival. Az meg jó ilyen szempontból, belekap a szél én meg csak lobogok utána. Kocsi+ 2 gyerek+ cucc kb. 40 kg, én meg 53..... Réka végig üvöltött... egy néni megkérdezte, hogy miért nem veszem ki. Eldurrant az agyam, meg is kérdeztem, hogy jó én kiveszem, de majd ő tolja hazáig a kocsit?! 
Hypotonia... Holnap meg jön a Dévény tanítvány megnézni... Mi is lenne, ha minden flottul menne....
Apával
Csodálkozom:) [/img]
így a napjaink 2 órás ciklusokból állnak, szopipróba, fecsizés, fejés, ami elég kimerítő, de bízom benne, hogy lesz ez jobb is, és megtanul szopikázni a kis aranyos 
