Újra itt...
Bodza!
Még délután beleolvastam ebbe a bizonyos blog-ba.
Hát tényleg szívszorítóan szép történet. Legfőképpen az, ahogyan viszonyulnak a dologhoz, ahogyan
elfogadják azt, hogy nekik ilyen beteg gyermekük született.És egyáltalán, érződik minden szavukból a türelem, a békesség, és az a mérhetetlen szeretet,amit éreznek,
és amit valószínüleg ettől a beteg kislánytól is megkapnak.
Minden elismerésem az övék, és azoké, akik felvállalják, hogy megszülik a gyermeket.
Én 1000 %-ig biztos vagyok benne, hogy nem tudnám csinálni.
Kérlek ne vessetek meg, de ha nagyon nehezen is, de biztos, hogy azt a döntést hoztam volna én is, mint Ancsi.
Ez is nagyon nehéz döntés, és becsülöm őt és a családját, hogy meg tudták hozni.
Persze, biztos más lenne a helyzet, ha már csak akkor derülne ki, hogy beteg, amikor megszületik.
Akkor biztos, hogy nem dobnám el magamtól, de el nem tudom képzelni, hogy mit tennék.
Barbi!
Ti szegények, jól rátok jár a rúd...
Jobb is, hogy anyud elvitte a fiúkat, így legalább Ti is tudtok egy kicsit pihenni.
Jobbulást kívánok neked is, Gabinak is!
A rucikról mindjárt dobok fel képeket, csak le kell kicsinyítenem még őket.
Annamami!
Én is nehezen tudlak elképzelni fekete hajjal. Sőt , csak ezzel a mostani hajszínnel tudlak elképzelni.
Tudod, azt gondolom, hogy te egy végtelenül kedves, aranyos, szerény nő vagy, nem az magamutogatós stb. fajta.
És ez a mostani hajszín tesz szerintem annyira lággyá.
Szóval, lehet, hogy nem megfelelően fogalmazok, de tényleg nem tudlak feketén elképzelni.
(Mint ahogy sokan engem sem tudtak elképzelni vörös hajjal. Pedig DE IMÁDTAM!!! Mostanában megint kacérkodom vele)
És csini vagy a képeken!!! (is:)
)
Anikó!
Matthieu gyönyörű gyerek, dobhatnál sűrűbben képet a gyerkőcökről!!!!!!!!!!!