Új privát üzeneted érkezett!

Kriszti,
igen köszi átvészeltem.
Egy darabig megint nem kell őket látnom.
Kép

Zsuzsi
szuszoka
 
 


Sziasztok!

Kriszti,
valami egészen más link jött be nekemKép
azért köszi, biztos én vagyok a béna
de Panu volt olyan kedvesKépKép

Szóval megcsináltam és még a kedvesem is megette pedig utálja a brokkolitKép
Sztem szuper fini lettKép Dorka is megette bár Ő mindenevő, ma is vacsi után még hiszti volt a kajáértKép

Milyen vasat kap Eszter?

Ja és a csajom megfázottKép és visszük holnap a dokihoz, nem merek nekimenni ennek a 4 napnak anélkül hogy látná szakember. Remélem nem fog egyből AB-ot felírni, mert akkor jó kis veszekedésem lesz a párommal, mert szerinte mindent be kell szedni amit a doki felírKép

Fcs,
találtál Dr Batz szandit?
én is a nyakamba veszem a város és megpróbálok beszerezni egyet. Bár igen nehéz lesz mert sok helyre még enm érkeztek meg a szandik.

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Krisz! Találtam, ugyanott, ahol a kisebbet is vettük, 23-as az új - kb. 22-es a lába, de nem tűnik annyira nagynak. Mondjuk olyan színű, ebből a fazonból nem volt, mint Dorkáé - a miénk kék Kép -, de van két másik nőcis fazon, meg szín is. A Lurdi házban egy kis cipőbolt, nem tudom a nevét. Nem jöttök mostanában Bp-re? Amúgy is szeretném felvetni egy topiktali ötletét, ha végre elmúli a járvány, és megjön a tavasz... És úgy lenne az igazi, ha mindenki itt lenne. Mellesleg itt sok helyen vannak szandik, hiszen ezeket oviba, bölcsibe is hordják váltócipőnek.

Kriszti! Ha mégsem aludtál el, azért leírhatnád az újabb labor-kalandokat, kilyukad az oldalam! Szerencsére Szegeden én sosem voltam laborban, a férjem annál inkább egészen pici gyerek korától.

Amúgy első körben hogy derült ki a vérszegénység? Úgy értem, minket még sosem küldtek laborvizsgálatra, utoljára a születésekor vettek Szabolcstól vért... Vagy voltak tünetek, és emiatt volt a vizsgálat?
Fulescsacsi
 

 
 

sziasztok,

Andrea, mindössze annyi hiányzik a lsitából, hogy keresztnevem Ildikó, névnapot nem tartunk, fogalmam sincs, mikor van Liza. és ezúton követek meg mindenkit, hogy ha elfelejteném a névnapokat, bocs, de tényleg.

apának meséltem, milyen sikert aratott nálatok a brokkolis tészta, mire a válasz: "nem is emlékszem rá, hogy ilyent csináltál..." minek is töröm magam??? Kép

vérvétel: Lizától is vett a dokink, még félévesen, mert akkor indokolatlanul lázas volt többször, aztán eredmény oké, láz elmaradt.

hiszti: nálunk is van, hajjaj, olyan földrevágódós, ezt néha megtoldja harapással (ami a keze ügyébe esik akkor: játék, sapka, vagy a kezem Kép) szóval kirájjjj Kép úgy tűnik, akkor jön a rosszabb és hosszabb kimenetelű hiszti, amikor haragosak vagyunk rá és érzi az indulatot Kép, egyébként csak sima hentergés némi nyávogással a földön, ami közönnyel aránylag gyorsan elűzhető. kiságyába sosem teszem ilyenkor, mert az nálunk szigorúan az alvás helye és mivel az alvással nincs nagy gond (kop-kop-kop) úgy 3 hós kora óta, ezért nem is merem betenni Kép Kép

na, lódulok el innen, mert apa idejönne már

jó éjt mindenkinek, panu
panu
 
 


Sziasztok,
golyózik a szemem,végigolvastam az összes archívot!!Nagy harcok árán jöhettem csak a géphez,apjuk Nyóckert akart itt nézegetni,meg minden marhaságot,de elpateroltam,mondván új barátnőim vannak.Erre ő közölte ,hogy ő is bejelentkezik majd ide csajozni,meg megírja miféle rosszéletű vagyok,elhajtottam.Beteg a manus.

Andi,
sajnos nem sikerült megnyitnom a táblázatot....
Próbálkoztunk egy darabig,de nem jártunk sikerrel.Mim nincsen,hogy nem tudom megnézni??
Azért leírom az adatokat:Mbori/Sz.Mariann/Eszter/Vác/2003.10.19./3400g/52cm
Remélem nem hagytam ki semmit.A Bori-Mariann meg úgy van,hogy böcsületes nevem a Mariann(a),de mindenki Borinak szólít,rámragadt.
Papírra jegyzeteltem,hogy ne hagyjak ki senkit,de jó lenne valahogy a tábla.
Eszteranyu!
Még régebben írtad,h.vinned kellett a csemetét 1 éves vérvizsgálatra!Ez mit takar?Nekünk nem kellett ilyen.Más:szegről-végről földinek számítok én is,kis szívem lenn is maradt/egy része/ az Alföldön,ugyanis egy pár évet Mezőhegyesen laktunk,szeretem azt a vidéket.
Fényképet is bénák vagyunk feltenni,nem bírom lekicsinyíteni.Holnapra feljön az unokaöcsém,majd ő intézkedik.A váci topikba is ő rakta fel Esztit,onnan szerintetek át tudom másolni?Nagyon analfabéta vagyok,pedig aszondják' a vízöntők értenek a masinákhoz,na ja,biztos bezavar az aszcendensem.
Fülescsacsi!
Tapasztalat szerint hogyan nő a Szabolcs lába?Esztinek a szülinapjára vettem egy jó kis cipőt,mintha már kicsi lenne.Elvileg egy szezont bírhatna,nem? Nagyon "sármos" a Szabolcs,ki is néztem magunknak... A dumálás miatt ne aggódj,szerintem teljesen jó a szókincse.Eszti szerintem azért csacsog ennyit,mert kb.8 hónapos koráig csak úgy tudtam elaltatni,hogy kagyló autósülésbe pakoltam,ringattam és közben végighallgatta a Bújj,bújj zöldág c.CD-t,énekeltem én is.DE!Ezt naponta kétszer és nem tudnék olyan napot mondani,amikor nem így volt.A cd végére aludt csak el.Abszolút belerögződött,mostmár ott tart,hogy előre danolja,mi fog következni.Nagyon úgy gondolom,h.ez is sokat jelentett.
Na,Eszter mocorog,kezdődik az egyes számú ébredés!
Remélem nem voltam sok,holnap este is jövök,sajnos dolgozom,így csak ilyen tájban.
Mindenkinek szép jó éjszakát:
Bori

Kép
Bori
mbori
 
 


Kép
Hát remélem sikerült elküldeni....

Kép
Bori
mbori
 
 


Igeeeeen!!!!!!

Kép
Bori
mbori
 
 


Bori!

Tök cuki a csaj...

Ági
kamagi
 
 


Bori,
nagyon szép Esztered!
Mennyit alszik?
Mennyiszer szoptatsz?
Én pedig orosházi vagyok, Szegeden 13 éve lakom. Minden vágyam ez volt, ui Makóra jártam suliba és sokat jártunk át Szegedre. Szal a város nekem nagy szerelmem Kép.
Nem semmit szenvedtál akkor 8 hónapos koráig Csajodnak, nem irigyellek.

Eszter, Bori,
a mi doktornénink mindenkit beutál 1 éves vizsgálatra:
1. szemészet
2. labor - általános vérkép, vizelet
3. szív-vizsgálat

Szemészetre kell mennünk évente, mert a szemorvos szerint a mínuszos szemügre való szükség öröklődhet. Részemről, mert a tesómnak mínuszos a szemüvegje. Így szemmel tartják a Csajomat minden évben.
Labor - itt megnéztek mindent - vasat is, így derült ki, h vashiányos Eszter. Adtam Neki a Krauterblut nevű vaskészítményt + folsavat C-vitaminnal (ezt amúgy is kap). Amikor elfogyott, akkor ismét elmentünk vérvételre (most). Kicsit későn, mert AB szedése után 2 hétnek el kell telnie, különben módosíthatja a vérkéet.
Szal most megint csak vashiányt mutatott ki, ezért Maltofer cseppeket (ebből annyi cseppet, amennyi kg) és Folsavat: Huma-polacidot.
Mondtam a drnőnek, hogy nem aluszékony a gyerek, sőt, erre azt mondta, h nem jellemző tünet az aluszékonyság. És hogy a vashiányt kezelni kell, különben ha suliba megy, nehezebben fog tanulni. Tehát nem árt feltölteni a tartalékokat!

Krisz,
nem tudom, miért nem sikerült megnyitni, most rápróbálkoztam a linkre és egyből sikerült Kép.
Akkor megtalálod így: lakóhely szerint és alul: szegedi anyukák, kismamák ebédje.

panu,
ma van Lizád névnpja, Kép Neki!

Eszter,
sajnos nem írtam meg a történetet, a Barátok alatt elaludtam az este. De pótolom.

Csajok, az egyesen épp most van a csendrendeletről szó.
Andi,
te írtad a csőverős bunkót, ugye? Na, mivel veri a csövet, fel lehet jelenteni!

Zsuzsi,
örülök, hogy túlélted! Mitől gázosak anyósék?

Brigi, Renci, Zsófi,
merre vagytok elveszve?

Szép napot!

Kriszti
Kép

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Labor-sztor 2:

Szerda este bementem az eredményért, közölte a nő az ablak mögött (ez egy mésik volt, nekem olyan totál fura volt és szórakozott), hogy nnna, mennyire "örül", mert egy csomó B betűs lelet van és most azt mindet át kell néznie. Fintorgott, nézte nem volt meg. Pumpa bennem fel, én tuti nem viszem újra, ha elkallódott. Gépbe be, nézi, nem találja, majd közli, hogy nincs még kész. Lapoz tovább, megvan, de még nincs kinyomtatva.
Üljek le, várjak, bemegy a drnőhöz. 10 perc múlva adja a leletet.
Nézem, 7 db eredmény volt csillagozva, ezek közül az alsó:
Ferritin Tumormarker ( később: FT) 12,1. Referenciatartomány: 0-0
Kivert a víz, elkezdtem remegni, mi a franc ez (a tumor ugye daganat). Szétvetett az ideg, hasmenés minden rámjött, mondtam Angélának, hogy ez nagyon gáz.
Hazaérve drnőnket felhívtam és mondtam, h ne haragudjon, h ilyen későn zavarom, de... elmondtam neki az eredményt. Végigkérdezte a többit (minden okés, az érték6árok azok a felnőtteké), csak a vas alacsony, de hogy ez a Ferritin Tumormarker micsoda, nem tudja, még soha nem hallotta. Ne haragudjak ezért, mindjárt utánakérdez és visszahív. De nyugodjak meg, mert ha gond lenne, akkor a többi értékben megmutatkozna. És elnézést kért, h nem tudja, mi ez.
Ólomlábakon az idő, 5 perc múlva csörög, sajna nem tudott elérni senkit, de reggel 8 és fél 9 között felhív. Ne idegeskedjek, nincs gond Eszterrel, jelentkezett volna már, ha van, aludja nyugodtan.
10 perc múlva megint telefon. felveszem és mondta, h beszélt X emberrel és mondta, hogy valszeg ELÜTÉS történt, mert ilyen, hogy FT nincs. Mindenképpen vashiányra utal az elnevezés, de ha valami kóros lenne, akkor az érték alacsony lenne, nem magas.

Azért másnap felhívott a drnő és megkérdezte a laborvezetőt, aki elmondta, hogy mostmár ez is rákerül a papírra tájékoztató jelleggel.
Mondta neki az orvosunk, hogy ez milyen kellemetlen, hogy nekik, háziorvosoknak nem szólnak (gondolom, elmondta aggódó anyuka kálváriáját) erről és csak állnak a probléma előtt és azt sem tudják, miről van szó.

Lehet, hogy nem olyan vészes dolog így leírva, de akkor este azt hittem, összedől a világ körülöttem.
Az orvosunk meg szegénykém nem győzött elnézést kérni, hogy nem tudott kielégítő választ adni.
Tényleg le a kalappal előtte, amit véggjárt és visszahívott 3-szor.

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Szeretném a véleményeteket kérni:
Mi lenne, ha írogatnánk játéktippeket, amik Manóknak bejöttek, hátha másnak is bejönnek.
Filléres 5letek.

Elkezdem:
Eszter imád a pénztárcámban turkászni, ezért leültem Vele a földre és végigmazsoláztuk a pénzeket.
Aztán elővettem a Maciperselyt és abba dobáltuk bele a pénzeket. Nagyon élvezte, tejesen lekötötte.

Ha van ilyesmi 5let, írjátok meg, mert én már néha nem tudom, mivel játszak a Csajjal.

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Hú Kriszti,
hát ez megint brutálKép
amúgy valszeg felcserélte és nem FT hanem TF vagyis transferrinKép

hú jó ötlet a pénzes, mi ezt a régi floppy lemezekkel szoktuk játszani, kiborogatja az összeset a földre, aztán a feketéket és a neonsárgákat külön dobozba válogatjukKépKép imádjaKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Kriszti,
szerencsére azért viszonylag jól végződött a kálváriátok.De egyébként hihetetlen, hogy ez a mo-ig egészségügy milyen sz@r.Információ áramlás úgylátszik orvosok között sincsen, nemhogy a betegek felé....
Boginak is van perselye, imádja rakogatni bele a pénzt(csak birjuk apróval), és utána imád vele csörögni zörögni.
Nálunk ilyen olcsó menő játék a wc papír meg a tartója.A tartó olyan, hogy van egy alja, és abból kiáll egy hosszú rúdféleség amire rá lehet halmozni a tekercseket.Na most Bogi ezt szereti leszedegetni és utána visszatenni.Néha elég jól néz ki a szobája tele van wc gurigákkal.De sokáig elbabrál vele.
Nálunk egyáltalán nincs ilyen átfogó vizsgálat egyévesen, csak a szokásos mérések.Bár ahogy írod dokinéni utal, pedig én sem bánnám ha megnéznék Bogit.(Ő biztos nem ezt mondaná)

Andi,
irigy a színházért.Mielött Bogi született,- bérletünk ugyan nem volt-, de megnéztünk egy-két előadást.Nálunk most már vagy egy éve tatarozzák a színházat, az idén év végére lesz kész, de így is vannak előadások más megyei városokban, meg kamarateremben.Nyáron szabadtéren.Remélem jól kikapcsolódtatok.

Zsuzsi,
szerencsére Én nagyon jól elvagyok anyósékkal, ez valószínű azért, mert Ők sem macerálnak engem,de újabban a páromat Én is kiakasztom néha.

Panu,
bár nem tartod, de halkan csak mondom: boldog névanapot.

Bogi is kapott szandit karira déditől, ami akkor még nagy volt,de most pont jó neki.Szerintem nem húzza nyárig.Meg épp néztem, hogy a téli csuka is ippen jó, de most már csak tavaszit vagyok hajlandó venni.Lehet, hogy körül is kellene nézni mert aztán választhatok megint egyféléből mint a télinél.Azt mondták novemberben, hogy augusztusba kellett volna megvenni, akkor volt választék.Hát köszike..........

Bori,
nálunk is nagyon menők a mondókás énekes cd-k.Van rumbatökünk is, azzal imád Bogi zenélni, rázza a kis kezeit ütemre.Imádja a :gyereke, gyerekek szeretik a perecet...........

Aptyától kapott nőnapra virágot, és bárki jön hozzánk az az első, hogy megmutatja, és mondja, hogy Átá,Átá..(apától), totál büszke rá.......
kamagi
 
 


Sziasztok!

Bori! Milyen Exceletek van? Úgy értem Excel 5.0/95 ? Nézd meg légyszi Excel/Súgó/ Microsoft Excel névjegye. A mienk 2000-es, lehet h a tietek régebbi, azért nem tudod megnyitni. Ha igen majd elmentem abban a verzióban.

Kriszti! Nagyon gáz ez a lelet dolog, nálunk is hasonló para volt annó a felnőtt referenciaértékek miatt... Azé szólhatnának ott, nem? Kép
Amúgy a csőverős bunkó Áginál volt, ha jól emlékszem.
A színház nagyon klassz volt, a Dzsungel könyvén voltunk a Pesti Színházban. Kép Kép
Nálunk most Boga kedvenc játéka a zippzárhúzogatás. Mindig megszerez valami ruhát, amin van, és tök jól elvan vele. Csak akkor nyúlhatok bele- de akkor kötelezően! - ha szétszedi a két oldalát. Akkor összehúzom neki, és kezdi elölről. Le s föl, le s föl... Kép

Lányok! Kérdésem! 15 hós szuri után minden babónál kijöttek a tünetek 5-7 nap múlva? Azé kérdem, hogy hogy tervezzem a hétvégénket, mennénk ide-oda..., de pont vasárnap lesz az 5.napja, hogy megbökték. Kép Láz, pöttyök mindenkinél voltak?

Más! Szoktatok a babaszobán is járni? Én néha igen. Föltettem egy albumot oda is Bogáról. Ha arra jártok, szavaznátok rá? Kép Köszike.
http://www.babaszoba.hu/services/albums?alid=10073


Andi

Andi
KépKép
Kép
szabó_andrea
Halásztelek
 
 


Andi,
szavaztam Kép. Tündéri Boga, nagyon fotogén!
Látom, megint van ilyen játék a babaszobán. Én is be szoktam nézni, de nem nagyon válaszolnak a fórumban feltett kérdéseimre az adminok, ezért hanygolom őket.
Mi 21-én kapjuk a szurit, legalább felkészülök, mi várható.
Nagyon félek tőle Kép, nagyon megviseli a gyerekeket - ahogy olvasom mindenütt.

Ági,
Eszter is kapott Nőnapra ajándékot, csak ő egy olyan igazi bárányszőrös bárányt csengővel Apucijától Kép. Rá sem néz Kép.

panu,
én is halkan írom csak a Boldog névnapot, nem is mertem, de látom, Ági is írta Kép.

5leteket köszi, várom még a többiekét is, de ki fogunk mindent próbálni.

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Andi,
megnéztem druszánkat, édes a jányka.Ja és szavaztunk is.
Most készül a Mi albumunk is....

Ági
kamagi
 
 


Sziasztok!

Kriszti!
Nálunk a favorit az ásványvízes palack: két verzió - vagy víz van benne, vagy aprópénz Kép. És ezt nagyon jó gurítani egymásnak, meg csak úgy gurítani magunk előtt, meg rágni a kupakját, ha fáj az ínyünk Kép. Ha végre tavasz lesz, teszünk bele díszkavicsot.

Panu! Miért nem tartotok névnapot?

Ma délután rámtört a hasmenés, némi hányingerrel - remélem, csak az Augmentin mellékhatása, nem valami vírus...
Fulescsacsi
 


Sziasztok,

köszi a köszöntést. azért nem tartunk, mert apa nem szereti, ill. a családjuk nem szokott tartani. bár apa nőnapot sem tart, virágot nagyon ritkán ajándékoz. csak szülinap van, meg karácsony, most már a húsvétot a gyermek miatt nem hagyhatjuk ki. a családban is egyezség született, hogy nem ajándékozunk csak ezeken a napokon. eddig bevált. (apa védelmében, hogy soha nem szól bele, mit veszek meg gyereknek, magamnak, neki, mindig azt mondja amíg van miből vegyél csak, és minden főztömet megeszi, rengeteget segít Lizinél...)

játékok:
1. ásványvizes palack nálunk is menő, üresen és tele is Kép görgetni a padlón, egymásnak gurítani, csavargatni a kupakot
2. ha van kis dobogó a mosdó eléréséhez, azt használhatjátok lépcsőzés-tanuláshoz, le-fel
3. nálunk mennek a mondókák, amelyeket mutogatni kell
4. ha van színes építőkocka lehet csoportosítani vele színek szerint (először csak kétfélét) illetve formák szerint.
most hirtelen ennyi jut eszembe.

Fcs, remélem, tényleg nem betegség Kép

15 hós oltás: kiütések nem voltak Lizán, viszont kicsi láz és nátha igen, de nem volt vészes. kb. 6-8 nap múlva jött ki. mi úgy terveztük, hogy ne akkor utazzunk. így 16 hósan kapta meg januárban, mert dec. végén elutaztunk. ha van valami program, pl. síelés, vagy rokonlátogatás, akkor jobb nem arra időzíteni, hátha. egyébként csúnya oltás, mert az egyiket bőr alá kell adják, és az már fáj, karba szokták adni. a másikaat Liza a combjába kapta, de ez változó, van orvos, aki azt is karba adja.

Andi, Boga nagyon édes. csak nem a budafoki usziba jártok? mi is oda járunk már több, mint 1 éve, igaz, most 3 hete nem mentünk.

Kriszti, ez a labortörténet egyre cifrább, és akkor még merik mondani a kórházak, hogy ne legyen nyilvános a hivatalos értékelésük! szerencsére itt Bp-en választhatsz, ill. variálhatsz, de vidéken nincs mese 1, max. 2 intézmény van, és tetszik nem tetszik oda kell menni. viszont a körzetitek nagyon rendes volt, le kalappal.

vizsgálatok:
a dokink szerint nem szükséges ált. vizsgálat, hacsak mi nem akarjuk, vagy nincs valami oka. eddig még mindig szerencsénk volt, amikor kellett kórházba menni, mert vagy ő csinált mindent (a sote-n dolgozik), vagy keveset kellett várni az ügyeletre (sebész, mert kiugrott a könyöke a csajnak, most is vigyázni kell vele)
a szemészetet 1 éves kor után nem árt meglátogatni, de még semmit nem tudnak mondani, csak azt, hogy nem kancsal-e, (na jó ez kicsi túlzás), és tényleg nem árt megnézetni évenként, ha van a családban szemüveges.

Lizinél jönnek a szemfogak, extra nyűgös, most már lassan én is, és egy hete a reggel 7 helyett 5-kor, ma már csak 6-kor kelt. tiszta hawaii Kép, és persze fáradt a lelkem. különben most nem érdekli semmilyen játék, csak én, és a könyvek, meg 2-3 kedvenc tárgy, amit cipel magával.

mindjárt teszek fel én is képet a csajról

panu
panu
 
 


a hintalovon, amit ide vonszolt erre a szűk helyre Kép

Kép

jó hétvégét mindenkinek, panu
panu
 
 


Panu,
de gyönyörűűű a lánykád!!!KépKépKép
és tök jó hintalova vanKép

Húú és Dorkának 3 szemfoga bújt kiKép már csak egy van, ami készülődik de pár napon belül teljes lesz a fogsorKép

Szerencsére egyáltalán nem nyűgös tőleKép jól alszik, eszik, játszikKép

Ő is kapott nőnapra egy szál rózsát, hát imádja folyton mutogatja és közben mondja hogy apppa, hogy apa hozta neki, annnyira büszke rá.
Hát igen nagy a szerelem apja és lánya közöttKép

Itt egy kép róla:

KriszKép

Krisz
krisszie
 
 


Fcs,
mennyiért sikerült venned a Batz szandit?
Anyukám körbenézett az egész városban és nem talált méretet 3 csatosban, el vagyok keseredve teljesenKép Nem néznéd meg nekem? Mert mi tuti nem megyünk Pestre mostanában, leghamarabb nyáronKép

Krisz
Lehet hogy úgy is megérné ha elküldenéd nekem, ha találsz.

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!!!

Nahát, nem jövök egy ideig és mennyi új emberke!!Kép

Nálam úgy tűnik inkább olvasó üzemmód lesz továbbra is, ha nem bánjátok, mivel írni már sajnos estére nem marad erőm és energiám.

Mindenkinek minden jót!
Andi68
andi68
 
 


sziasztok,
Krisz, nagyon édes a lányod, trópusi meleg van nálatok, hogy csak így mezítláb?? Kép olyan helyesek a csajok a szoknyácskákban, Lizára nem nagyon adok, mert általában akadályozza a mászásban.
nálunk is lehetne már apa-szerelem, de csak anya-szerelem van, apának is örül, de csak engem nyúz.
ma sokat sétáltunk, olyan klassz idő volt, a babakocsiját (játék) is megsétáltattuk, vagy 2-3 saroknyira lepasszolta nekem, onnan kezdve én vihettem, néha ellenőrizte, megvan-e Kép

panu
panu
 
 


Sziasztok!

Krisz! 5990 HUF, megnézem van-e Dorka színű Kép. Mekkora kell?
Fulescsacsi
 


Jó estét!

Pont most kezdett el itt nálunk szakadni az eső.
Mi is jót játszótereztünk ma.Bogi készre fejlesztette a csúzdára való feljutását, pedig jó pár lépcsőfokon fel kell menni.Olyan édes volt.Lecsúszni nem mert.

Panu,
Lizid nagyon édes.
A szemészet nálunk is tervbe van.Már voltunk nyolc hónaposan, mert kicsit kancsinak láttam a leányzót, de szerencsére elnövő méretű volt, de másfél évesen (mostanában)vissza kell menni ellenőriztetni.Úgy látom, talán nem lesz gond vele.

Ma ismét kitaláltunk fürdés közben egy jó játékot.Kell hozzá egy üres(nagy)samponos flakon, meg egy fogkefe.A fogkefét bele a flakonba , és aztán ki belőle......Bogi alig akart kiszállni a vízből.Ki kellett ezeket is venni, és még vacsiig ezzel szórakozott.
Meg még eszembe jutott, hogy kisebb korában a ruhacsipeszekkel szöszmötölt.Elő is kellene szednem, úgy elfelejtettük már mióta benn száradnak a ruhák.

Krisz,
nagyon menő a csaj ebben a nyári szerelésben.Bár már csak ilyen lengén lehetne öltözni.
Meglesz a fogsorotok, tök jó.Nálunk a 15. van induló félben.Jó lenne, ha már gyorsan kibújna az összes többi is.

Andi,
nálunk Boginál az oltás napján enyhe hőemelkedés volt(nem adtam rá semmit, csak figyelgettem,reggelre szépen normalizálódott) , aztán szerencsére a többi tünet nem jelentkezett.Viszonylag könnyen átvészeltük, de aztán rá két hétre elég betegek lettünk.Igaz akkor betegedtem le Én is, lehet, hogy Bogi is az oltástól független lett beteg.Minden esetre erősítsd az immunrendszerét ahogy csak lehet.(zöldség gyümi..)Tuti, hogy nem lesz gond.Dokibánk szerint az anyukákat jobban megviseli mint a babákat.

Eszter,
remélem nem betegedtél le.?

Mindenkinek további szép hosszú hétvégét:Ági&Bogi
(azért írjatok)
kamagi
 
 


Sziasztok!
Fcs,
nagyon ari vagyKép
22-es kellene 3 csatos, csajszínűKép
nálunk már 6990Kép

Nem azért volt mezitláb a csajom mert nincs szandija. Ez csak egy ruhapróba volt, de annyira jól állt neki, hogy meg kellett örökíteniKép

Amúgy Dorka is naciban nyomul általában. Ma felpróbáltunk egy napozót, amit sikeresen ki is fog nőni nyárraKép olyan cuki volt benne, húzgálta le a térdéreKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Krisz!

És még mondják, hogy Bp drágább... Írtam privit!

Ági! Úgy tűnik, megmaradok, ma már nem volt hasmenés, csak émelygés, meg vacak gyomor, de javulok, köszi az érdeklőddést Kép.
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Annyit irtok mostanában ,hogy követni nem tudomKép
Képzeljétek holnap megyünk a barátainkal Ausztriába kicsit kirándulni shoppingolni már úgy várom gyerekeket elpaszoltuk. Már este viszük őket Fannit mamához Ricsit pedig a kereszt szüleihez úgyan is Ricsinek most még mérközése van .

Kriszti,
labor sztori nem semmi az ilyen dolgokkal úgy feltudom cseszni az agyam.

Anyos-/igazából nem is tudom ,hogy foglaljam pár mondatba össze/-őssze házasodtunk náluk kezdtük az életünket megszületett Ricsi ő mindenben okosabb volt mindent jobban tudott az volt a cél ,hogy elvegye tőlem a gyereket nem jőtt össze neki.Kitalálta adjuk el a lakásukat és vesznek nekünk egy kicsit hát a végén nem lett nekünk lakás mehetünk albérletbe a kis gyerekkel ő meg fulosan fel újitota a lakását.Na ezek után én már nagyon bevoltam rá rágva.Palinak tavaly májusban volt egy elég csúnya motor balesete egy őrangyal fentről biztos ,hogy vigyáz rá mikkor a helyszinre értem a barátnőmékel az összes ember azzal fogadott ennek az embernek baromi mázlija volt. Na és ezt csak azért irtam le úgyan is az anyosomék mikor megtudták mi tőrtént a fiukkal bementek hozzá a korházba őt percre ők már jőttek el mikor én bementem a hugommal és közölték velünk --nem is történt Palkoval semmi komoly--hát én köpni nyelni nem tudtam .Én úgye itt voltam a két gyerekkel az anyukámék a hugomék a barátaink amit tudtak segitettek ők meg semm kérdezték segitsenek valamit.Látogatni nem jőttek mert nekik nincs idejük -egyiküjük semm dolgozik-.Úgy ,hogy ők én előttem már teljesen leirták magukat .És azért 11év alatt voltak nekik még dolgaik böven.Hát szerintem enyi róluk böven elég!!!!!!!!!!!!!!!!!

Eszter,
tali szerintem nagyon jó ötlet én benne lennék.

Bori,
kép édi törpédről.

Andi,
megnézem majd a babaszoba albumotés szavazok,
nekem is fenn vannak a gyerekek Bohus néven.
Oltást ,hogy viselte Bogid,
színház irigyelek miatta én most elakartam menni a Szépség és Szörnyetegre de nem lehet csak szeptenbere kapni már jegyet.

Panu,
édi picid van.

Krisszie,
kis csaj nagyon dögös.

BRIGI,ZSÓFI,
merre vagytok ?????????????????????????

hú kicsit hosszú lettem bocsi

Zsuzsi
szuszoka
 
 


Én kérdeztem a ZÖLD FEJET !!!
Krisz
ezen az oldalon megnézheted a St. James Club-ot. Itt dolgoztunk. Ha a photo gallery-ra kattintasz vannak még képek, de a virtual tour szerintem jobb.
http://www.eliteislandresorts.com/site/features.asp?featureID=106&resortID=11&is landID=1
a te m.helyeden sem normálisak, hogy pofátlanul visszahívnak. De ha te akarnál visszamenni, biztos megkérdeznék mikor akarod megint cserbenhagyni őket ??
a laborlelethez én már nem is szólok semmit. Többet ne menjetek és kész !!!
Bori
mi gyakran járunk Vácon, mert anyósék Gödön laknak és Niki akkor alszik el, mikor mi itthonról indulunk, ezért szoktunk vele túrázni néha. Meg a férjem is ott járt suliba és nagyon szereti. Tényleg szép a vízparti rész.
Mi baj volt a szülésednél? Kiscsaj nagyon szép !!

Füles
csak akkor menjetek külföldre, ha biztos vagy benne, hogy menni akarsz. Nagyon nehéz tud lenni, főleg, ha az embernek szorosak a családi kapcsolatai itthon. Mert sokakat nem is érdekli, pl. ha nem látja szüleit x ideig. Férjed hova akar vinni ? Neked csak a gyerekkel kéne lenni? Az is nagyon nehéz tud lenni egy idegen környezetben. Persze nem eltántorítani akarlak, de gondold meg. A babanet külföldön is elérhető, tehát minket nem veszítesz el !!!!KépKépKép
milyen az a batz szandi ?
Andi
nem akartunk még hazajönni mikor terhes lettem. Szerintem még most is ott lennénk. Ott tényleg nyugi volt, jó idő, főleg télen. És nagyon tiszta volt a levegő!!! A hajón is azt szerettem, kimenni a nyitott fedélzetre és beleszagolni a levegőbe. Ez tényleg hiányzik, de a köcsög utasok, azok nem.
Kamagi
mi van a gyereküléssel, döntöttetek már vagy csak én vagyok lemaradva ??
Zsuzsi
anyósék Kép
tali? engem minden tali érdekel

mi jól vagyunk, mennem kell, mert a hisztérikás tünetek nálunk is mutatkoznak
Dorki
dorki
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi,
jó utat, és jó shopingolást nektek.Mi is szoktunk sogorékhoz járni.Álltalában nyár és tél elején.Nagyon jó kis cuccosokat lehet kapni.Mond apának készítse a pénztárcáját.A szezon végi kiárusítás az tényleg kiárusítás náluk, mert akkor szinte féláron adják a ruhákat, de amúgy kb. hasonló az árfekvés mint nálunk, de sokkal szebb, és jobb minőségben.Mi az SCS-be szoktunk járni.(egy napba bele se fér akkora)
Anyós sztori nem semmi........

Dorki,
nem semmi hely.......Ha egyszer nagyon sok pénzünk lenne..........
Azért tervezitek még a visszamenetelt,- bár amilyen csúnyán kibabráltak veletek gondolom nem vágytok látni sem őket-vagy valamerre másfelé?

Tényleg csajok terveztek nyaralást a kölkökkel?

Ja, gyerekülést még nem kapott a drágám.Úgy gondoltuk apával, ha jobb idő lesz megint nyakunkba vesszük Bp., de már Bogistól, hogy Ő is megpróbálja az ülést....

Ági
kamagi
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi! Nem semmi anyósod van... Az enyémék sem egyszerűek, de amióta ritkán találkozunk, nagyon jól kijövünkKép.
Jó shopingolást!

Dorki! Az én férjem "csak" Skóciába készül. Első körben úgy akartuk, hogy mind menjünk. Ha ez úgy valósulna meg, hogy én nem dolgozom, akkor nem éri meg. Ha én is dolgozom, akkor sem biztos, mert nem tudom, milyen munkát tudnék vállalni. Nem tudok angolul - bár arra jó lenne, hogy megtanuljak. Szóval, ha egyedül megy, akkor sokkal jobban járunk anyagilag, mert egy igénytelenebb szállás egy egyedülálló férfinak nyilván sokkal olcsóbb, mint egy kisgyerekes családnak - kajáról, bölcsiről, akármiről már nem is beszélve. Én éppen azért is ódzkodom ettől, mert én nagyon kötődöm az országhoz, a barátokhoz, a családhoz, és az is igaz, hogy manapság Londonból két óra alatt haza lehet érni, ez is érv lehet amellett, hogy menjen egyedül...
Szóval nem tudom, én annak örülnék, ha a külföldesdi nélkül oldódna meg az életünk, most ezen ügyködünk.
Szuper a hely, ahol voltatok, de nem hiszem, hogy ebben az életben ilyen helyre mennénk nyaralni .

Ági! Nyaralás: én szeretnék nagyon, és már beszélünk is róla. A férjem azt hajtogatja, hogy manapság már olcsóbb külföldre menni, és ne itthon nyaraljunk. De én legfeljebb Erdélybe mennék szívesen külföldre, mert még sosem voltam, az meg még nem biztos, hogy Szabolcsot lekötné. Legszívesebben valami kis tó mellett sátoroznék egy jót - olcsó, hangulatos, a gyerek élvezné. Idén veszünk végre lakást, ha minden jól megy, úgyhogy nem is baj, ha nem költünk el százezreket egy menőbb nyaralásra, bár azért nézegetem a jó kis bababarát szállásokat . Ja és biztosan megyünk a Kaláka Folkfesztiválra Diósgyőrbe, évek óta járunk, tavaly még aludni hazajártunk a szüleimhez, akik Miskolciak - bár Szabolcs a babakocsiban aludt kilenctől -, idén kint szeretnénk sátorozni.

Ma is jót sétáltunk. Szabolcsnak mániája a járdaszegély, úgyhogy minden átkelőnél - mármint ahol nincs forgalom nyilván - meg kell állnunk és vagy huszonötször le és fel kell rajta segítenem. Nagyon vicces . Aztán talált egy beugrót, ahol az épület bejárata beljebb volt, mint az utca, és ott kukucsoltunk vagy fél órát, egyáltalán nem akarta megunni. Viszont nagyon kinyílt a szeme, és már nem jön velem szépen kézenfogva, hanem húzza ki a kezét, én meg zord anya, nem engedem, hogy kimászkáljon az útra. Elég nehéz, mert nyilván még nem érti a magyarázatot, bár amikor jönnek az autók mindig mondom, hogy vigyázni kell...
A másik jó kis szokása, hogy ha úgy gondolja, eleget teljesített, egyszerűen letérdel a földre... Aztán néz rám, hogy ugyan vegyem már észre magam... Aztán egy darabig még működik hogy talpra állítom és jön tovább lábon, majd egyszercsak nem vevő már erre sem, akkor cipelni kell. És akkor is felkapom, amikor mindenáron másfelé akar menni, mint én... Szóval van mit tanulni mindkettőnknek...

Az a gondom mostanság (?), hogy nem tudom mivel tudnám felkelteni az érdeklődését dolgok iránt. Próbálkozunk pl. az állatokkal, vannak Lego, plüss, rajzolt, fényképezett állatok, élőben is összefutunk egy-egy kutyával, cicával, de mégsem bírja, vagyis inkább akarja megjegyezni, melyik-melyik, a Duplóból azt adja a kezembe, amelyik éppen keze ügyébe esik, képet mutatni nem hajlandó. Minden állkat tátog, mert ez valamiért megtetszett neki, most már a "be!" (bari) sincs... És nem tudom, hogyan, de ha bármilyen játékba megpróbálok becsempészni egy kis "tanulást", rögtön földhözvágja, belerúg, talán megváltozik a hangsúlyom, vagy nem is tudom... De azért vannak egész sikeres napok, aztán másnapra mindent elfelejt Kép.
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Egy kicsit bekukk.annyira jó hogy igy pörög a topik .
Üdv az újaknak!
Azt hittem pár napja irtam, de már több mint egy het. uristen annyira szalad az idő. Probágatom irni a szakdolgozatot több kevesebb siekrel.ha igy halad sose lesz kész, de Florától nem akarom elvenni az időt.

Túl vagyunk a 15 hos oltáson. hát egy rémálom volt,Flora amint meglátta a dokinénit nem akart bejönni a rendelőbe és már attól kezdve ordított. annyira felzaklatta, pedig probáltam felkészíteni.
képzeljétek 84 cm és 10950 gramm.nagyon meglepődtem hogy ilyen nagy bár a hosszuságát lehetett látni. de az étvágya alapjámn nem gondoltam volna hogy 11 kilo lesz.
szerencsére nem lett semmi láz az oltás miatt.miután megnyugotodtt minden a regi volt.

Florinsk vettünk egy kihuzhatos gyerekágyat egy het.annyira szerti azota egyszer se kell fel éjszaka tök szupi!

Nálunk mot a rajzolás a sláger állandoan rajzolunk. mindig babát kell neki rajzolni. a multkor ebédelni sem engedett mindenáron babát kellett neki rajzolni. volt sirás rivás amiért anya nem rögtön rajzolt, hanem megette az ebédjét(legalábbis pár falatot)

szóval nálunk is van hiszti.inkább akarat azt mondanám.de mint leendő gyermekpszichologus csak azt mondhatom, hogy ez igy van rendjén. az első dackorszakna itt van az ideje.ez normális sot jo ha van. és számunkra nincs más mint tul kell éni ezt.bár ez nem mindig könnyü. mert ugye vannak határok , vannak dolgok amiket nem szabad nekik.és ezt nem fogadják tul könnyen.Meg olyan kis rafik annyira hamar rátanulnak arra mi az amitől a szülö beadja a derekát mivel érheti el a célját.Kép

valamelyik nap Flora a mindenáron két számmal kisebb cipőt szeretett volna a lábára felvenni és sirt amikor nem sikerült neki és a baára kellett feladni de az se volt mindegy hogy hogy an és milyen pozicióban és közben ment a krokodil könny ,mert nem ugy sikerült ahogy ő elgondolat(ami egyszerüen fizikailag nem jöhetett össze) szóval miután ezzel telt az egész délelőtt a végén már kezdtema kifogyni a türelemből de aztán a macira ráadtuk és az tetszett nekiKép
mondjuk hozzátartozik a történethez, hogy fáradt is volt.

Mi is gondolkodunk a külföldön. a férjem(kutató révén) többször volt külföldön én s voltam vele egyszer szingapurban egyszer párizsben egy honapig. utobbi helyre ugy tunik idén is megyunk ugyanugy egy honapra. szóval erősen gondolkodunk, hogy mi is szerencsét probálunk egyedül aza baj, hogy az én szakmám nem olyan amit külfüdön könnyen lehet végezni, nem alkalmaznának.valószinu kistesóval mennénk ki.dehát ezek még csak tervek.

Fcs!

Flora nemilyenkitartó már ami a sétát illeti. ő két lépés után is halál fáradt tud lenni beáll elém és anya anya szöveget nyomatja közben kapaszkodik .bezezg ha kutyát lát azt a világ végéig képes követni szalad utána bezzeg akkor nem féradtKép
ha jol emlékszema egy másik topikba te idrtad a spenotos nokedli receptjét. Floránál annyira nem jött be (eszik azért belőle), de én imádom rendszeresen csinálok magamnak és a éfrjemnek is izlik.szerintem nagyon fini!

Dorki,Kamagi!

eljutott hozzátok végül is a kérdőiv?

na jo abbahagyom nemhogy tul hoszu és unalmas legyek


Kép

sziasztok
enci
renci
 
 


Ne,má' írtam egy csomót tegnap hajnalban,direkt ezért nem feküdtem le!!!!HOOOOOOOL VAN?????
Na,ha lesz egy kis időm,megírom újból.Még ilyet.....

Kép
Bori
mbori
 
 


Sziasztok!

Remélem nem fog elszállniKép

Végre-végre tavasz van. Ennek örömére tettünk egy jó nagy sétát, együtt a család. Én és a lánykám nagyon élveztük, de a kedvesem hót hamar elkezedett nyüglődniKép
Ti hogy bírjátok rá életetek párját az ilyen vasárnapi 'kimegyünkazerdőreegyüttacsalád' típusú sétákra?
Vagy csak az én párom seggéhez nőtt oda az autó???

Na mindegy végre csak naciban pulcsiban és dzsekiben lehetett szaladgálniKép
Dorkacsaj annyit ügyesedett megint, kanállal és villával is olyan jól eszik már, nem is mindig szoktam melléülni, megeszi egyedülKép
Szandit, zoknit, nacit le tudja venni. És mindent ismétel, bár Ő rendesen nyomatja a halandzsát, de olyan édes ahogy a kis cérnahangján nyomja a bla-balátKépKép

Nyaralás:
hát nagyon szerettem volna Olaszba menni tengerpartra, de lehet 'csak' a Balcsiig jutunk el idén isKép ezek a fránya anyagiakKép

Enci,
komolyan mentek megint Párizsba?Kép hát nagyon-nagyon irígy vagyokKépKépKép nem vinnétek magatokkal?? az a gáz, hogy annyira mennék, már 2x is elkezdtem szervezni egy párizsi utat, de csak nem bírnám itthagyni DorkátKép

Dorki,
valami szuppper helyen voltatok, nagyon klasszKép megnéztem a virtual tourt hát igenKép ott szívesen nyaralnékKépKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Egy kép a MorzsámrólKép

Kép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


sziasztok!

Krisz,ügyes a lányka, és szép is Kép

Enci, ti így alszatok? Kép nem semmi.

mi rendesen kifáradtunk ma. délelőtt 2 órás séta gyalog, úgy esett be a gyerek az ajtón, az apja meg röhögött mögötte (mert az első másfél óra velem volt, aztán felébresztettük Kép fél 11-kor és mentek tovább), mondván ő még nem fáradt el.
alvás után meglátogattuk Százhalombattán az unokatesómat és családját: 6 éves és 2 éves kislány. Liza a 6 évessel és a szintén 6 éves barátnőjével rohangált fel-alá a lakásban és gyúrták egymást. 8-ra érkeztünk haza, és már csak fürdőbe meg gyorsan ágyba dugtuk, mert nem látott ki a fejéből Kép a 2 évessel nem foglalkozott, mondjuk korábban is a nagyok érdekelték.

de imádom, hogy jó idő van, hóvirágok, katicák, macskák, kutyák, minden mozog. és persze süllyedünk a sárban Kép

olyan sok mindent csinálnak a gyermemkeitek, az enyém meg nem hajlandó semmit. nem öltözik egyedül, nem eszik teljesen egyedül, nem akar építeni és játszani, csak olvasni és kedvenc figurákat (béka, mozdony! teknőstűzoltó...) hozni-vinni-dobálni. ennyi, én meg néha sárgulok, ha nyugodtan rajzoló, vagy játszó hasonló korú babát látok. Liza csak menne állandóan, új játék, hogy nekirohan és pár lépés után lerogy, vagy körbeforog és élvezi, hogy megszédült. hát én már szédülök Kép az unokatesóm férjr szerint a fiúk szoktak ilyenek lenni Kép mit csináljak vele??

na, jól kipanaszkodtam magam Kép

jó kis társaság ez, ahol mindenki külföldre vágyik, vagy onnan jött Kép nálunk is ez a helyzet. Apa menni akar. a tengerentúlról lebeszéltem még boldogult lánykoromban, kapcsolatunk kezdetén. most svédül tanul és már pályázgat ottani állásokra. megyünk vele, ha sikerül Kép

nyaralás: még nem tudom, mi mindig utolsó pillanatokban döntünk, és nem nagyon tervezünk. kirándulni szeretünk, de gyermekkel nem feltétlenül akarunk mindennap máshol aludni. viszont baráti család hív, hogy menjünk együtt tengerpartra. talán májusig eldöntjük, legalább az irányt Kép

panu
panu
 
 


Krisz
ZÖLDFEJ ??? még mindíg érdekel !!!
A Balcsi most nagyon jó, mert olyan a part, mintha a tengerparton lennél, merthogy nics víz. Nekem tavaly tetszett. És akölök is tud homokozni. Csak olasz zene kell a háttérbe és már jó is. Kép
Füles
Külföldi munkánál nincsen "csak" Skócia vagy Alaszka. Ott csak az van, hogy az embernek egy büdös nehéz döntést kell meghoznia. Ez elég gáz, hogy dolgoznod kéne és nem tudsz angolul, meg a gyereket is le kéne passzolni. de azért a mocskos pénzért az ember sokmindent elvisel. Skócia tényleg nem a világvége és onnan gyorsan haza lehet jönni. Kívánom, hogy csak nyaralni menjetek oda. A férjed egyébként mit csinálna ?
Enci
ird le légyszi a címedet, mert a profilodban nincs. Már kitöltöttem a kérdőívet. Tiszta hülye vagyok, leírtam, hogy nincs meg a címed és utána elkezdtem csatolni a kérdőivet, hogy most akkkor elküldöm, persze nem volt hova. Lehet, hogy öregszem.
Nikire is pánikroham tört, mikor meglátta a dokinénit az oltásnál. Ne felejtsd el, hogy ha lázas lesz, akkor az csak 6-7 nap után jön és 2 hét a lappangási idő. Ez egy alattomos oltás ! Kép
Ez nagyon jó, hogy nektek így bejött az ágyváltás.
Párizsi nyaralás jól hangzik.

Nyaralás nálunk még szóba sem jött. De ha megyünk is én nem akarok a gyerekkel még repülős hercehurcát. Olyan nagyon lassan lett normális beosztású az alvása, hogy félek fölborítani. Még csak 2 hónapja tud egyedül a kiságyában elaludni.
És egy kép a vad motorosról !!!
Voltam intimtornán szombaton még jövőhéteni is megyek 1x. Nagyon érdekes volt és szerintem mindenképpen hasznos. Közületek megtanulta valaki ???
Niki most bújócskásat (hú de idétlen) játszik rendületlenül. Vagy akezét húzza be a pulcsiba és azt kell megkeresni vagy a szemét takarja el , akkor őt vagy bemegy az ajtómögé és 1 perc múlva előugrik, hatalmas BÁÁÁ kiáltással. Nagyon édes.
Dorki, aki örül a tavasznak !!!!!
Kép
dorki
 
 


Sziasztok!

Panu! De drága vagy! Egy cipőben evezünk, enyém gyerek is ilyen semmit sem csinálós, bár ő fiú, legalább van rá ürügye Kép. Igaz, ő eljátszik egyedül, és azért ügyesedik, de azért én is el szoktam keseredni... Ne izgulj, előbb utóbb eljön az ideje mindennek. Persze én is parázok állandóan, hogy mit csinálok rosszul, vagy mi baja a gyereknek... Amúgy meg Krisz Dorkája amúgy is átlagon felüli szerintem, hozzá ne mérd a csajod Kép.

Dorki! Ez az egész külföld-dolog most azért lángolt fel - bár volt már korábban is szó róla köztünk, de nem nagyon komolyan -, mert most állunk a lakásvásárlás előtt, és Péter teljesen kiakadt a gondolattól, hogy huszonöt évig fizetni fogjuk a havi soktízezret... A másik, ami miatt újra és újra feljön a téma, hogy nagyon nem szereti azt, ami manapság ebben az országban van gazdaságilag, politikailag, emberileg, stb. Én úgy vagyok ezzel, hogy ki kell várni, és addig is inkább itt maradni, és megpróbálni valamit tenni a magunk módján, hogy javuljon a helyzet, ő meg inkább menekülne. Vicces, mert eddig egész életében összesen egyszer volt Szlovákiában külföldön... Amúgy meg úgy van most, hogy szinte bármit elvállalna, akár több munkahelyen is egyszerre, hogy egy év meló után, legalább a lakás egy részét ki tudjuk fizetni majd...
Intimtorna: én egyetemen kicsit megismerkedtem vele, mert tesiórán az egyik tanár kevert a programba azt is, meg olvastam is hozzá, bár a Kriston Andrea félét nem ismerem annyira. Én azért tornázatatgatom ezeket az izmokat mindennap, mert nekem a terhesség alatt, és a szülés után voltak pisi-gondjaim, amik most is előjönnek, ha egy darabig elfelejtek tornázni...

Krisz! Mi ma apátlanok voltunk, így a Lurdi házba mentünk "kirándulni" Kép, mert holnap viszont tényleg kirándulunk, és beszereztünk egy-két kaját. A körülöttünk lévő összes bolt zárva volt ma... Nálunk apa alig várta a tavaszt, és ő amúgy is imád kimozdulni, és nekünk amúgy sincs autónk Kép. Amíg ebben a kerületben lakunk, nem is lesz, az biztos... Azért néha ő is nehezen mozdul, akkor kicsit "hisztizek" neki, aztán beadja a derekát Kép.
Fulescsacsi
 


Ja, tényleg! Szabolcsnak van olyan "klasszikus" lábbal hajtós háromkerekű mocija. De sehogy nem bírom rávenni, hogy kezdjen vele valamit. Ha ráültetem sír, még tolni sem akarja. Mit lehet ezzel kezdeni?
Fulescsacsi
 


Fcs, tolja ő! mutasd meg neki, hogy hogyan tudja tolni! lehet, hogy azt élvezné. lehet, hogy nem érzi biztonságban magát, azért sír. próbáljátok ki bébitaxival is, hátha az bejön. Liza mindenre felül és feláll Kép

jó kirándulást!

panu

ui.: a bébitaxi alacsonyabb!
panu
 
 


Remélem most nem száll el az irományom....
Csak villám leszek,mert küzdés van a gépért.
Panu,
átnéztem a főzős topikotokba,hát le a kalappal.Én sose leszek ilyen szuper háziasszony,pedig szeretnék,de én úgy utálok főzni.....Legszívesbben hozatnám a kaját,de ezt anyagilag nem engedhetjük meg.Elhatároztam,h.a brokkolis kaját kipróbálomés elindulok a mesterszakáccsá válás rögös útján!!Háhá...!

Dorki,
irigyellek a külföldi meló miatt.Sose volt merszem elindulni a nagyvilágba,mostmár látom,hiba volt.Anglia volt a nagy álom,de elpuskáztam.Én még csak a cseheknél voltam,brühühü....!

Fülescsacsi,
talán én Eszterem a rangidős itt,de még ő sem öltözködik,nem eszik szépen csak brutál módon,
Krisz,adj ötleteket,hogy csinálod,hogy a lánykád ennyire ügyi?????????

Kriszti,
nekünk semmi gond nem volt a 15 hós oltásnál,se láz,se nyügi.Ordítás meg ötemberes lefogás az igen.Szóval nyugi,az Esztereket ez nem üti ki!!

Ma mi is nagyot sétáltunk,annyira tetszett neki,hogy mehet,amerre lát.Öt méterenként megállt a fák,bokrok előtt és kiabálta,hogy mennyimennyimennyi virágocska!!Édes volt!

Egy kérdés:mennyit iszik gyermeketek??Én úgy látom,h.Eszter nagyon keveset,pohárból max.4-5 decit+ a leves+a cici.De nem látszik rajta,hogy száraz lenne a bőre v.a haja,de azért mégis aggaszt.

Na, jó éjt,mostmár el kell innen mennem,ezek a férfiak...itt a melegfront ,az én pasim most naggggyon hüjjjjjje.

Kép
Bori
mbori
 
 


Aszta, mennyit írtatok!!!
Majd írok én is, most jó punnyadni kicsit.
Viszont tudok képet tenni, gyorsan rakok fel Eszterről. A szomszédnál készült 2 hete, cumaüveg nem miénk!
Muffint eszik Kép

Kép

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Sziasztok!

Szupi ,hogy mostanában mennyit irtok

Tegnap voltunk kint az Osztrákoknál a kinálattól most nem voltam elszálva de két baráti párral voltunk igy nagyon jól telt a nap.
Ma meg a barátnőmékel fent voltunk a Budai Várban nagyon szupi volt tők nagy forgatag volt a gyerekek is nagyon élvezték.

Nyaralás,
mi tavaly is voltunk már a Fannival repülővel Krétán egy hétig tők jól viselte .
Idén pedig Olaszországba megyünk Caorle Altaneába ez egy új üdülő falu két éve adták át nagyon szupi szép apartmanok vannak és szerintem árba is elfoadható. Egy négyszeméles apartman egy hétre 150000ft, már Balcsi semm olcsob sajnos.
Húsvét hetén pedig Alsópáhokra megyünk már nagyon várom.



Fancsi,
öltőzés:minden ruha darabról tudja ,hogy hova való emeli szépen kezét lábát stb.
játszás:most éppen Ricsi action men-re probálja a csizmát ráadni imád azzal játszani,
de hozza az ő babájit is azokat vetköztetjük öltöztetjük ,
filléres játéknak nálunk igazából az számit,hogy van neki egy kistáskája abba minden kis vackot bele gyüjt utána kipakoljuk utána újból visza és ezzel órákig el van,
imád fözöcskés játszani és olyankor mindenkit meg etett.
motorozás
Fanninak még elő semm vettem úgyan is Ricsi is nekem csak olyan 2éves kora tájt kezdet vele úgy igazán foglalkozni/pedig igazából már Fanninak kéne vele menni úgyan is már szezon van az én férjem motorokkal foglalkozik úgy ,hogy mi már minden hétvégén megyünk motoros rendezvényre tavasztól/.

És tők jó itt a tavasz!!!!!!!!!!!!!!!!!Végre!!!!!!!!!


Zsuzsi
szuszoka
 
 


Dorki!

emil cimem renci@tvnetwork.hu

Panu, Mbori!

azt szeretném tőletek kérdezni, hogy nem lenne e kedvetek résztvenni abban a vizsgálatban amit a szakdolgozatom keretében végzek. pszichologiából végzek az iden(remélhetőleg)a szakdogában vizsgálatot is kell csinálni. Én az anya-magzat kapcsolatanalízisből irom. ennek hatását vizsgálom. részt vett és azin részt nem vett anyukáknál.a vizsgálat egy kérdőivből és általam összeállított kérédsekből áll.ha van kedvetek kitölteni akor küldenék nektek emilen keresztül kérdőivet.
atöbbiek már áldozatomul estekKép

köszi
sziasztok
enci
renci
 
 


Sziasztok!

Sztem Dorka tök átlagos 16 hós gyerkőc, Ő sem tud egy csomó mindent amit a Ti gyerkőceitek igen, szóval nem kéne így kiemeleniKépKépKép
Na jó, amiket nem tud:
pl pohárból nem tud egyedül inni, csak az itatójából, ha poharat adok a kezébe, játszik vele belenyúl, élvezi hogy mozog benne a víz, körbelocsolja magátKép,
nem tud még igazán bébitaxizni, ha ráültetem elindul vele, de még kormányozni nem tud, csak véletlenül néha sikerül,
OK, hogy tud egyedül enni, de jobb ha ott vagyok mert olyan mohó, hogy csak pakol a szájába és van hogy nem nyeli leKép
nem tud még öltözni semmit sem, csak lefele megyKép a menetét tudja, emeli és mondja is, hogy mi jön és hova valóKép
Babával egyáltalán nem hajlandó játszani.
Egyelőre ennyi jutott az eszembeKép

Viszont ma megint tanultunk egy csomó dolgotKép a kedvesem a vádli és a bicepsz szavakat tanítja neki, igen eredményesenKép és mivel annyira érdeklik a betűk, megtanulta az A betűt megmutatni, persze még szövegben nem tudja de vannak betűs kockái és abból ki tudja választaniKép

ivás,
szóval enyém gyerek 2x iszik tejcit és kb 4 dl víz vagy gyümilé, hát az csak kb 6 dl, gondolom ebből több kéne.

Végre itt a tavasz, csak sajna megint hőemelkedése van a lánykámnak, lehet a fogacskáktól?
nagyon lassan jön a 4. szemfog és a popsija is kicsit piros.

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Füles
Nikcsi sem ült a taxira sokáig csak a kockáit pakolta rá. Ezen a mocin , ami a fényképen van is csak kis ideig maradt rajta. De azért tetszik neki. A nagypapa tologatta Kép. Az én gyerekem sem marad meg a se..én 30 mp-nél tovább, mindegy milyen játékról van szó. Egyedül a könyveket nézegeti kb. 10 percig. Mostmár mászkál a taxival, de sokat szokta hurcolni is .A hintalovat viszont imádja és azt jól is tudja hajtani. Hát a lakáshitelt én sem fizetném szivesen az biztos. Az viszont jó, hogy van a férjedben kurázsi és szivesen menne. Viszont biztos cél nélkül elég rázós. De majd kialakul.

Mi is voltunk ma sétálni ,de hiába volt 20 ember a játszón, Nikit csak a kövek érdekelték. Kis halmokat pakolt a padra. Ti hogy oldjátok meg,amikor a gyereket csak a csikk érdekli a földön és vérig van sértve, ha elveszem tőle. Persze előbb annak törném le a kezét, aki eldobálja. Ma is láttam egy kismamát, aki terhes volt, kényelmesen tologatta a pici gyerekét a nagyobbik ott futkosott,ő meg nyugodtan rágyújtott. Az, hogy magának árt, az nem érdekel, de majd csodálkozik, hogy miért lesz ez a gyereke is egy észkombájn ???
Enci
mail ment
dorki
dorki
 
 


Dorki!

megkaptam a levelet köszi

enyém lánynál a baba a minden. de teljesenkivagyok akadva azon, hogy szinet semmit nem hajlandó gyalogolni. ma is terveztünk egy tavaszi sétát meg felvonulást de három lépés után elém állt és vegyem fel. hiáb csábítottukmeg probáltam ellenállni a kérésnek hiszen azért már van sulya. de nem hatott csak állt és üvöltött olyan szivszaggatóan.szóval cipeltem igy nem sétáltunk sokat ,emrt leszakadt a karom és csak anya vihette apához nem akart menni
mondjuk mint kiderült utobb fáradt volt mert hamar beájult. de máskor sem hajlnadó sokat menni. más gyerek rohangál Flora meg két lépés után kéredzkedik fel.
nem tudom miert.lehet hogy csak szimplán lusta. márgondoltam, hogy esetleg a cipő nyomja a látábt, de nem tudom hogy ezt hoygan lehet pontosan megtudni

Flora bébitaxizni sem akar nemigazán érdekli. gondoltam, hogy leviszem az utcára de nemmerem megkockáztatni, hogy még azt is cipeljem.Kép

Elkezdett egy két uj szot mondani, torta cica elment.ezeket egyre szebben mondja.

nagyon szépek a csajok!!

Panu!
küldtem a levelet.amugy nem szokott Flora igy aludni az ölembe.akkor éppen már fel akartuk kelteni, mert este fél 6 volt. de annyira bevolt ájulva, hogy hiába vettem ki a kiságyból meg se moccant. nem akart felkellni még egy husz percet igy töltünk. édes volt

Mbori!
levél ment

sziasztok
jó éjt
enci
renci
 
 


Na megint van egy kis időm írniKép

Zsuzsi,
olyan klassz, hogy jártok át sógorékhoz vásárolniKép én is úgy szeretnék, de innen a keleti végről annyira nem bizniszKép
Vettetek azért valami szépet?

Ja és a caorlei nyaralást hol intézitek? Tudnál küldeni róla valami infót vagy linket? Mi is voltunk már a környékén és kirándultunk is Caorlebe, nagyon jó volt szupi hely, lehet érdekelne.

Valszeg mi sem merünk belevágni egy 20éves lakáshitel-felvételbe és akkor inkább elnyaraljuk a pénztKép

Kriszti,
gyönyörűséges a kis muffinpusztító lánykádKép olyan szép haja van, szoktátok vágni?

Mi holnap ismét megkiséreljük fodrászhoz vinni Dorkát, kíváncsi vagyok mekkora hiszti leszKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Húú!De sokat írtatok már! Kép Szinte követni se tudom. Kép

Nézte valaki ma de a Napi Mozaikot az M1-en? Annyira szörnyű képeket mutattak! Abortusztról, népességfogyásról volt szó, és a csöppnyi emberkezdemény teljesen felismerhető darabkáit mutatták. Ez egy részlet volt egy filmből, Néma sikoly, vagy vmi ilyesmi a címe. Ilyenek voltak pl. egy ember becsukott marka, majd kinyitja és egy apró , de felismerhető kar, kézzel, ujjacskákkal, majd ugyanígy egy pici fej, nyitott szemekkel, stb. Beleborzongtam.
Most annyira előjöttek a képek, hogy nem is tudok másra gondolni. brrrr. szörnyű.

bocs

Andi
KépKép
Kép
szabó_andrea
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Ez igen! Egy-két hétig hiányzik az ember és már követni sem tudja az eseményeket. Most nincs sok időm. Megyek olvasgatok egy kicsit és a napokban megpróbálok írni is. Bár nem tudom mennyire fog sikerülni, mert pénteken megint jönnek a tesómék hétvégére.

Hát akkor belevetem magam.

Kép

Kép

Kép
b_brigi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?