Új privát üzeneted érkezett!

Halihó!!!!!

Tegnap este kicsi fiam elkezdett beszélni!!!! :lol: Eddig is dumálgatott, de most ilyen dadadadad rigmusokat mond, teljesen kinyitja a száját!!!!Édespofa, most reggel is elkezdte azóta be nem áll a szája!!!!!

Tegnap este fele, tisztán látszott szegénykémen hogy a foga gyötri!!!!!Mérgesen balhézott, rágott moindent még a kezét is, hoztam a chamomillát, azt már többször észrevettem ha adom neki teljesen megnyugszik!!!! :shock: Lehet hogy emlékszik rá hogy utána jó neki????? :shock: :shock: Mert szépen elkezdi szopogatni, utána még kicsit balhézott és elúlt!!!! 8)

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!
NA, ahhoz képest elég tűrhető lett az éjszakánk! CSak egyszer kellett felverni a szomszédokat :o a porszívó zajával! Azonkívül többször adtam cumit, de igazi ébredés részéről sem, részemről sem volt. Negyed nyolckor aztán riadót fújt, de ezért nagyon hálás vagyok neki.

Márti, sajnálom, hogy nálatok is működnek a fogmanók, nálunk is ők garázdálkodnak! :evil: :evil: :evil: De valamikor csak kell nekik is intézkedni! Én csak ezt a tehetetlenségwet utálom, amikor tulajdonképpen nem is tudod, mi baja, de mindent megpróbálsz, hátha valami bejön.
Itt még nem elterjedt a homeós bogyók használata, gyógyszertárakban nem is lehet kapni. De megtudtam, hogy a városban mégis van egy üzlet, ahol árulnak, így talán holnap elmegyünk oda, és keresek én is Chamomillát. Remélem, hogy lesz haszna nálunk is.
Amit még magyarországiak használnak, az a borostyánkő-nyaklánc, állítólag az is bevált sokaknál, neten is lehet rendelni, d eén nem mertem, mertz nem tudom, hogy ide, határokon túlra is kiküldenék?

Beszéd: Nem tudom, hogy véletlen, vagy csak egyszerűen én tulajdonítok neki fontosságot, de tegnap játszottam Krisztával. Egy kis telefonkagylót hol az én, hol az ő füléhez tettem, közben hangosan és feltűnően HÁLLÓ-ztam neki. Egyszercsak Kriszta elkezdett tátogni, és háááá-háááááááá-háááááá "szavakat" ejtett. Ezenkívül most már rengeteg szótagot "ejt", jobbanmondva hablatyol, ilyeneket, mint: bu-bu-buáááá-búúúúúúú, ábbbááá, kkkkkáá, meg mások! :)

JA, és tegnap óta már többször megtörtént, hogy miután a csípőjére dőlve, támaszkodva ült, kiegyenesedett és két kézzel játszott valamivel!!!!! Nem sokáig, és aztán ismét négykézlábra dőlt, de ült egyedül!!!!!!!!!!!! :) :) :) :) :) :) :) :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Edith:nagyon ügyes dumás kicsi lányod van!!!!!!!!!!!!!!!! :wink: :lol:

Ja valaki kérdezte tegnap Zsombi haját.Ja van már lobonca :wink: , néha összekócolódik a haja!!!!! :lol: Még nem tervezem levágni, bár lassan lekell, mert hátul is hosszú neki!!!!! :shock:
Szoninak (szerintem már írtam), míg kissebb volt 2x is levágtuk pár centisre, de nem csak azért hogy erősödjön, hanem mert utált hajat mosni és fésülködni...most már istenes a helyzet én megmoshatom a haját :wink: , meg a fésülést is hagyja ha nem húzom!!!!! :lol:

drev:hova tűntél?????? :shock: :roll:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 

 
 

Sziasztok!

Andi, ugyan már, nagyon szívesen. De örülök, ha ez a csaj megveszi, az a tuti. :lol:

Edith, sajnálom a porszívózást. Ez a fránya fog kicsinálja őket. :?
És nagyon ügyes Kriszta, mindjárt ül! :lol:

Én is azon gondolkoztam, hogy az Ádámnak a 4 foga 1 hónap alatt bújt ki. Nem csoda, ha nem alszik rendesen éjjel. :?
(ma is 4x kelt)

Márti, dumálós kicsi Zsombinak pussz! Nemsokára már ketten lesznek, akik egész nap beszélnek, téged meg visznek a hárshegyre! :lol: :wink:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Barbikám:az tuti fix!!!!!! :lol: Szonin már így is erősen keresem a hangnémító gombot, de képzeld nincs rajta, úgyhogy mivel 1 prototípus azt hiszem Zsombin sincs!!!!!! :shock: :roll: :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok

Ismét jó éjszakánk volt. Nem is tudom hányszor keltünk. Hiába nézem az ínyét, nem látok rajta semmit. :oops:

Szerintetek adhatok már neki husit?

Márti: a Szandi is „beszél”. De csak sziszeg szisz-szisz, szerintem azért, mert folyton mondom neki, Hogy hol a cica? – és talán a cica szót mondja. De az is lehet, hogy csak beképzelem! :oops:

Megyek, megnézem mi ez a nagy csönd.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


No mi történt????? :shock: Mindenki világgá ment???? :roll: :shock:

És ti milyen olajat raktok a főzibe és mennyit?????És mindíg????? :oops:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Zsuzsi:szerintem ezen az 5 napon már nem múlik semmi, azt mondják fél éves kor után lehet adni husit, szerintem nyugodtan adhatsz főleg hogy nem 1 csirkecombot fogsz a kismancsába nyomni!!!!! :wink:

Én meg reggel sasoltam a Zsombi ínyét , ha a jobb kint van márpedig nővérem azt mondta-én nem vagyok benne 100%-ig biztos, hogy áttört, de már nagyon látszik-akkor már a bal is!!!!!! :lol: :lol:

Barbi:én rájöttem ám mi ez a nagy összhang az Ádám és a Szoni között!!!!!Az hogy egy napon 24-én születtek, jó nem 1 hónapban , de 1 napon az is valami!!!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti, igen ez nekem is feltűnt tegnap. Hogy ugye a Szoni tegnap volt kerek 2 éves és 8 hónapos, tehát a nagy agyammal megállapítottam, hogy mindketten 24-én születtek.
Az más kérdés, hogy sem az év, sem a hónap nem stimmel :wink: , de a hónap már majdnem! :lol:

Olaj, azt mondta a védőnő, hogy egy kávéskanálnyi olívaolaj mehet a kajába. De, hogy mindig-e, azt nem tudom. Ma úgyis hívnom kell a dokicsajt, majd megkérdezem.

Fog,
nekem is mindig mindenki mondta, hogy nézd milyen fehér az ínye, meg hogy megvan duzzadva, én semmit nem láttam.
Amikor már kopogott a kanál, vagy ha benyúltam a szájába, és már éreztem a recét, na akkor elhittem. :lol:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Ja, Julcsi drága, írd már le kérlek, hogy a májnak milyen kajákkal volt szörnyű íze, illetve a csajok mit köptek rád, mert akkor azzal nem is kísérleteznék. :wink:

Ma májat evett a drága, nem volt semmi gond. Szépen bekanalazta.
És még jó, hogy írtátok, hogy meg kell főzni, különben nyersen adtam volna. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok!

Úgy látom a fogzás mindenkit legyűrt. Nálunk is megy a nyűglődés továbbra is, és a tegnap éjszakai 9 órás alvás sajnos csak "beetetés" volt Samu részéről, ma megint ébredt többször, sőt nehezen is aludt vissza :(

Márti: én egyelőre nem teszek olajat a babakajcsiba

Ma reggel voltunk bölcsinézőben, és egy kicsit Samu is játszott. Iszonyú jól érezte magát - tobzódott a játékok között, ide-oda mászkált a többi gyerekekkel, dumált hozzájuk, vigyorgott ezerrel - édes volt. Alig tudtuk elhozni, ránk se bagózott (párom is jött velünk). A gondozónő (aki most ott volt) egy harminc körüli csajszi, nagyon szimpi. Persze majd csak fél év múlva szeretnénk bölcsibe menni, de remélem Samu lelkesedése nem sokat fog addig változni.
Ez egy olyan csoport, ahol most 11-12 hónaposak a gyerekek, éppen próbálkoznak a járni tanulással, és az első szavakat mondogatják. Tízen vannak most a csoportban, és ha Samut felveszik, akkor ide fog járni. Nem tudom ugyan hogy jó-e neki, ha mindenki kb fél évvel idősebb nála, de a bölcsivezető szerint ez Samura akár jó hatással is lehet, húzni fogják a többiek - iszonyúan utánozzák egymást a kicsik. Meg addig lehet, hogy jön még egy-két fiatalabb gyerek a csoportba még.
Egyelőre úgy tervezem, hogy nem fog a hét minden napján bölcsizni, ha megtehetem, akkor velem lesz. De a sok bölcsis rémtörténetnek itt nyoma sincs - nagyon kedvesek, szimpik voltak, és tündériek a gyerköcök is.
Üdv:
Évi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


BARBI: :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P

Olaj: Én csak múlt héten tettem először, de csak a husi mellé. És a máj mellé is, de az úgy volt, hogy a húslevesből vettem ki főzőlevet. Különben én nem akarok nagyon olajozni neki. Pl. egy krumplis spenótot szerintem fölösleges. Én inkább mindent tápival keverek el. Jobbanmondva port teszek, egy 0,5-1 mérőkanálnyit és elvegyítem a főzőlével. Szerintem az egyelőre elég dús nekik.

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Ja, nehogy megbotránkozzatok a főzőleven. Direkt egy szikra sót sem tettem bele, hogy majd Kriszta is abból kaphasson. Én nem szándékszom még egyelőre semmilyen fűszert használni.

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sziasztok!

Még nincs semmi hányásos betegség nálunk, remélem, így is marad!!!

Szemüveget próbáltam délelőtt választani, de még nem sikerült. Azaz egyet választottam, de magam megnyugtatására holnap még elmegyek egy optikushoz megsasolni a kínálatot. Van most egy nagyon jó, nagyon spéci lencsés, de azt Virág miatt mostanában nem hordom. Állandóan tépi a fülemről, ezt a horror árú szemüveget meg sajnálom kitenni a kiscsaj garázdálkodásának. Így keresek valami olcsóbb kategóriát, de ami tetszik, az drága.
:cry:

Edith! Most nézem, hogy te blogot is írsz. Kicsit beleolvastam és ámulva látom, mennyire részletes. Ügyes vagy! Dehogy neked mennyi időd van! Nagyon szépséges-angyalkás volt Kriszta a keresztelőn.

Márti! Én azt hallottam, hogy hidegen sajtolt napraforgó olajat kell adni. Én olivaoljat biztos nem adok, az én hasam sem bírja.
Alul vagy felül van Zsombinak foga?

Tegnap kérdeztem a babapiskótát, de sajna nem reagált senki. Szóval adtok már a manóknak?

Én a májat eddig külön megfőztem, majd a hártyát lehúztam, bele a turmixba a töbi cucc mellé.

Teszek fel képeket, csak lekicsinyítem.

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


na akkor a képek:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Na lenyomtam mind2 drágámat és melegszik a kávém!!!!! :lol: :lol:
Edit:Én akartam válaszolni, csak mindíg elfelejtettem, tudod öregszem :oops: :lol: !!!!Én még nem adtam neki piskótát, de a kiflit akartam már kérdezni, igaz a kiskrapek már párszor nyalt belőle, mert Szonó szereti csak úgy rágcsálni üresen és ez a kisbetyár pedig a kaját simán kiszúrja és ha elhagyatva van, lecsap rá!!!!!Meg mostanában reggelente adtam 1 csík pritamin paprikát a kezébe, azon nyammogott, de nem ette meg, kiköpte amit sikerült "lerágnia", vagy kihalásztam a szájából!!!!
Alul jött ki a foga!!!!
Látom Virág baba is hol itt van hol ott :lol: és ő kúszik vagy mászik????Az utolsó képből gondolom, hogy mászik!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Kúszik is, meg mászik is. A mászást békásan adja elő, ugrik a hátsó két lábával. Minden este Barnussal négykézláb sétálunk, mókázunk és mutatjuk neki, hogyan is kellene rakni a kezét és a lábát. Sajna a babák nem érdeklik, annál jobban bejönnek a teherautók és a tűzoltó járgányok :cry:

Ha együtt játszik a két gyerek, egyre gyakrabban balhéznak, mert Virág mident megkaparint magának. Már feladtam, hogy szőnyegen vagy takarón tartsam, elfordulok és már egész máshol "jár".

Julcsi! Készülsz a keresztelőre?

Zsuzsófi! Megszületett a bébi?

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Edit:már én sem terítem körbe a szobát, felesleges!!!!Zsombi meg a játékbabákat nyalogatja, puszilgatja nagy jókedvvel, de a Szoni mociját is megszereli, ő nem válogat!!!!!Várjál még a babázással, Szoni most van oda értük , de ő is szeret autózni is!!!! :wink: :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Hát remélem is, hogy babázni is fog, mert elég az autókból, markolókból ... stb.

Két perccel ezelőtt tettem tisztába Virágot, most békamászás közben (mert ugye nincs ideje hanyatt fekve végezni a dolgát) rakta tele a gatyát. Most meg óbégat, hogy anya szabadíts meg a pelustól! :lol:

Ma voltam tápszert íratni, és megkérdeztem a dokit, hogy van a tápszer támogatás. Az Aptamilt HA-t és a Beba HA-t 1 éves korig támogatja a TB, a többit pl. Humanat fél éves korig. A Beba-t és az Aptamilt úgy felejtette a TB, de biztos rájönnek a tévedésre.

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Sziasztok!

Edit, Babapiskóta: a tojás miatt még tuti nem adom egy darabig. Asszem egy éves kor körül ehetnek már tojást. Viszont ha már kapott pici lisztet (rántással) akkor már ehet babakekszet ami tojásmentes, vagy kiflicsücsköt. Legalábbis én így csináltam/csinálom. Keresztelőre már készülök, izgulok is rendesen. Amikor anno kiválasztottunk egy időpontot és áttetük másik dátumra, mondta a pap, hogy de kár, mert a tv is közvetítette volna. Hát, még szerencse, hogy áttettük, nem lett volna kedvem tv-ben szerepelni. Nagyon jók a képek! És akkor az baj, ha Virág inkább autózik? Ettől még lehet kiscsajos nagylány a későbbiekben, csak lehet, hoyg az ő első "szerelme" a bátyja lesz.

Márti, beindult a fogzás. Na meg a duma is. Az tök jó. Mehetek veled majd a hárshegyre? Ott biztos hagynának aludni... :lol:

Barbi, tökkel ne add a a májat, az nagyon gáz. Anyu szerint finom és azért rakott bele. Aznap ő főzött nekik... Én meg fürödhettem. De nyersen még nem próbáltam... :lol: :lol: :lol:

Edit, nem kell félni a fűszerektől. Zöldfűszereket pici csipettel próbálgathatod. A babérlevél pl. tök finom ha a krumpli főzőlevébe rakod főni. Persze azt nem adom oda a kajában de ad egy kis ízt. De persze te tudod, csak szerintem ez is felkészíti a kis ízlelőbimbóikat a felnőtt tartalmas ízekre.

Évi, szerintem se gáz, ha idősebbek a bölcsistársak. Szerintem is csak előbbrehúznák Samut.

Andi, mikor szándékszotok monitort venni? Hiányzol ám!

Olaj, asszem még Barbi mondta, hogy az olajban oldódó vitaminok miatt fontos az olaj adása. Én minden másnap adok, de csak pár cseppet a két adag kajába.

Alig aludtunk, Livi éjjel megint visítozott. Nem volt hajlandó aludni, mert amikor távolodtam az ágyától sírt. Végül csak a hasamon volt hajlandó aludni. A homeós is csak fél óráig volt neki elég. Küzd az 5. fogával. Tök jó!

KépKép
kgiulia
 
 


Julcsi!

A DM-ben vettem tojásmentes babapiskótát (Milupa, de van HIPP-nek is). Bevallom, megpróbálom egy negyeddarabbal, kifliből pedig vizest fogok venni (nálunk van tejes kifli is). Persze mindkettőt csak óvatosan.
Először kb. 10 hónaposan javasolják főzelékbe a főtt tojás sárgáját. Sajtot mikor lehet kezdeni?

És te milyen ruhában leszel a keresztelőn, mert hát Anyuka is fontos?! Akkor étterembe mentek utána?

Azt el is felejtettem mesélni, hogy Apósom meg akarta kóstoltatni Virággal a csoki tortát, én meg nem engedtem, erre lett ám felháborodás részéről.

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


sziasztok!

most fél kézzel írok, a másikat épp Samu eszi - itt áll mellettem, és vagy a laptopot akarja rágni - ennek nem annyira örülök, vagy a kezem, de így úgy gépelek mint a sas (köröz-köröz, aztán lecsap)

Edit: valószínűleg a mildibé ha is a támogatott listán van, vagy a dokinénink nem foglalkozik ezzel

Julcsi: pedig megnéztelek volna a tvben :) és azért az nem lehet semmi, hogy hol az egyik csajszi, hol a másik nem tud aludni. Be is fogom a számat Samu ébredéseivel kapcsolatosan - tök jó dolgom van mellette, vissza fogom én még sírni ezt az időszakot.

játékok: szerintem tök jó, hogy a gyerköcök ilyenkor még nem kisfiús és kislányos játékokat játszanak csak, ezekkel majd mi fogjuk később elrontani őket - szegények elégszer fognak még szembesülni a nemi szerep elvárásokkal, ha nem tőlünk, akkor oviban, isiben, rokonoktól. Emléxem, hogy az öcsém 6 éves korában lelkesen játszott velünk (én+lány unokatesó) menyasszonyost - ő volt a legszebb menyasszony :) és az akkor tök természetes volt...
Én babákat is adok Samunak játszani, ha épp ahhoz van kedve, de szerintem ezzel mindannyian így vagytok (mármint hogy Samunak babát adtok :)

Üdv:
Évi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Évi,
az nagyon jó, ha Samunka ennyire bejött a bölcsi. És ha neked is szimpik voltak a dadusok az még jobb. :lol:
Én elvégeztem egy babysitter tanfolyamot, és egy magánoviban voltunk gyakorlaton. Összevont csoportok voltak.
A kicsiknek tényleg jó, ha vannak nagyok, valóban "húzzák" magukkal. De ha több a kicsi, mint a nagy, az a nagyoknak nem jó, legalábbis én ezt tapasztaltam. (és az óvónők is ezt mondták)
Az óvónénik alig bírtak rájuk figyelni, ugye a kicsik sokkal jobban lekötötték őket. Alig foglalkoztak velük.
(Akartam már írni, hogy Samu az apukája cipőjét hordja, az Ádámnak meg az egyik fürdőlepedője még az enyém volt. :lol: )

Edit, ne aggódj, hogy Virág az autókkal játszik inkább. Én folyton autóztam az öcsémmel, alig volt babám. És mégis csajszis lettem. :wink:
Nagyon szépek a gyerekek, és Virág milyen ügyes már! :P

Márti, Julcsi, énisénis akarok menni veletek. Jó a levegő, már lesz két barátom, és legalább éjjel hagynak aludni! :lol: :wink:

Julcsi, már 5. fog?
Mennyi idő telt el a 4. fog kibújása óta?
Sosem lesz ennek vége? Mikor fogunk aludni? :?

Érdekes ez a tápszer támogatás! Hármasával szoktam kiváltani, és támogatás ide vagy oda, így is rohadt drága! :?

Mártikám,
feltett lábakkal kávézol? Direkt lenyomtad erőszakkal a kölköket, mi? Micsoda anya vagy!!!

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Barbikám:tartott 40 percig az idilli kikapcsolódásom, kicsifiam ilyen maratonit szundizott!!!!!
Jól van , de akkor 1 szobába menjünk!!!! :lol: De szerintem a kölyköket is passzolnák velünk, szerintetek a pasik kibírnák velük?????? :shock: :shock: És akkor hogy bírnánk aludni TI NAGYON OKOSAK!!!!!! :shock: :shock: :shock: :wink:

Ja és akkor a tápszer receptre is kell azt a betgség kódot írnia a dokinak, mert nekünk "bianco" :lol: receptünk van, még október elseje előttről, akkor erre megkapom a tápit????? :shock: :roll:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!!!

Jó sokat írtatok, mióta erre jártam! bezzeg délelőtt, amikor minden 10 percben benéztem, senki nem írt! :P :P :P :P

Edit: Hát a naplóval úgy van, hogy mindig el vagyok maradva. Pl. ma számoltam be a hétvégéről. Aztán lehet, ismét 2-3 napőig nem tudok írni. Tudod, ahhoz, hogy jól sikerüljön egy kis ihletre is szükségem van. És lehet, hogy az pont ebédfőzés közben jön meg, de ne hagyhatom abba a dolgomat... :( De amit leírok, azt próbálom minél részletesebben leírni, mert azt szeretném, ha hónapok, évek múlva, legyen amit olvasnunk, és amin derülnük a családommal. Tudod, ha majd két gyerekem lesz, nem biztos, hogy fogom tudni folytatni, vagy még ennyire gyakran is írni, de én a tőlem telhetőt megteszem. Az én anyum nem volt ilyen típus. Mesélni is elég keveset mesélt a gyerekkoromról (Mesélt ő, de az én igényem sokkal nagyobb és részletbemenőbb lenne), így én azt szeretném, ha majd a gyerekemt érdekli, akkor tudjon dokumentálódni. :) :) :) Csak remélni tudom, hogy értékelni is fogja.

A kislányod pedig tüneményes. Na nem mintha a fiad elmaradna mögötte! :wink: :wink: :wink: Nagyon szép eleven gyerekeid vannak! Gratulálok hozzájuk. és nem gond, ha Virág autókkal játszik! Krisztát mind a kábelek, telefonok, ilyen-olyan szerkentyűk érdeklik. Lehet az apja nyomdokaiba akar lépni? :D Babája még nincs is, csak vagy kettő, amit a múltkor hoztunk el sógornőmtől, de még nem adtam oda neki.

Julci: Bocs, hogy félreérthetőt írtam. A zöldfűszerek használatától nem félek. Petrezselyemzöldet már tettem ételbe, persze keveset. Én kimondottan a felnőtt-fűszerekre (só, bors, paprika) gondoltam, amik még a nagyoknak is károsak nagy mennyiségben. Sőt, pl. a dokinő azt mondta, hogy megpróbálhatok egy krumpli mellé egy cikk fokhagymát is főzni, mert így a csípőssége kimegy és nagyon fincsi édeskés ízt ad a pürének. Még nem próbáltam, de egyszer ki fogom. Mindenesetre hagymát már adtam többször, ugyanígy, főve.
És azzal a májjal meddig bosszantotok még? :P :P :P :P :P:P :P :P Én úgysem adtam volna neki nyersen! Hisz én sem eszem meg úgy! Még főve is alig.! :D
Babapiskóta: Én sem adtam még Krisztának, nemcsak a tojás miatt, hanem a glutén miatt sem. Bár állítólag 6 hónaptól már lehetne gluténes dolgokat adni, de én még várok azokkal is. A dokinőm 6 hónaptól mondta a tojássárgát is, és nagyon sok helyen is írják ezt, de más helyeken csak később, 8-9 hónaptól írják, vagy esetleg 1 éves kortól. Én még nem adok azt sem egy ideig.

Éva: Örülök, hoyg tetszett mindenkinek a bölcsi :9 Az jó, ha biztos, biztonságos és kellemes környezetben tudod a gyerekedet! :)

Lányok, örüljetek, hogy valamennyire is támogatott nálatok a tápi. Itt abszolút a teljes összeget ki kell fizetni, nem is írják fel, én nagyáruházban vásárolom. Úgyhogy sokkal jobb a szitu nálatok. itt csak tuberkulózisos, szifiliszes, aids-es meg mittom milyen betegségben szenvedő anyukák gyerekeinek írják fel. Azok meg általában olyanok, hogy amit kapnak mennek és eladják, az árából pedig piát vesznek. Ilyenkor felfordul a gyomrom a román egészségügy miatt. Ja, és amikor az ingyenes gyószerekért is kell valamennyit fizetni. Ezért fizetjük a tb.t! Na, nem bonyolodok bele, mert aztán még csúnyákat találok mondani! :evil:

Ma elég nyugodt napja volt Krisztának, bár most, hogy alszik, állandóan nyögdécsel. Biztos fáj a fogacskája. Nem tudom, én állandóan lesem, tapogatom az ínyét, de nem látok-érzek semmit. Meg is harapott jól egypárszor! :) Normális, mit túrkálok a szájában? Különben ma "csak" vagy 3x kellett orrot szívni neki, már kezd elmúlni. Azonban most átragadt rám a takonykór. Bedugul az orrom és állandóan folyik. Jól állunk.

Estére meg Istvánnak ki van adva a házi feladat: A kiságyat MUSZÁJ az alsó fokozatra leengedni, mert Kriszta ma feltérdelt a kiságyban. Jövök be a szobába és fél kézzel tartotta magát, fél kézzel pedig szalutált. Lemeredtem. Eddig nem csinálta. Ez még nem volna veszélyes, mert jó mellközépig ér a kiságy még mindig, de innen valószínű, már csak egy lépés a felállás és nem szeretném, ha elkésnénk. Nem bocsátanám meg magamnak. Úgyhogy Kriszta ma este leköltözik az alsó "emeletre". Kíváncsi vagyok, mit fog "szólni" hozzá.

NA, megyek, Kellemes estét mindenkinek!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Edith!

Nálunk a hypoallergén (HA) tápszereket csak patikában lehet venni. A tejalapút pl. BEBA2, NAN2 stb. nálunk is lehet kapni drogériában, bevásárló központban. Nálatok nem is létezik HA tápszer?

A legújabb kutatások szerint a glutén érzékenység genetikusan öröklődik, ha volt a családban, akkor nagy a valószínűsége, hogy a baba is az. Teljesen mindegy , hogy 6 ill. 8 hónaposan találkozik a gluténnel. Egyéb allergiáknál ez máshogy működik. Állítólag!

Örülök, hogy Kriszta jobban van!

Márti! Mi ez a betegségkód?

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Én úgy tudom, hogy október 1-től csak olyan receptre adnak gyógyszert amire ez a betegség kód rá van írva!!!!Én se tudok közelebbit!!!!! :shock: :shock: :shock: Jó persze a tápi nem gyógyszer...nem tudom :oops: :oops:

Megyek mindjárt dejózni a kádba!!!!!Beáztatom magam, hajmosás , henyélés, borotválkozás(még nem nőtt ki a szakállam :lol: ), erre este már esélyem sincs, mert bedőlök az ágyba!!!!!Ja és vettünk múltkor eukaliptuszos habfürdőt!!!!Azt is tesztelem!!!!! :lol: :wink: Majd gondolok rátok közben!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Edit: Én ezt nem értem, hogy itt miért nem fektetnek az ilyesmire hangsúlyt. Van, természetesen itt is Ha-s tápi, de egyszerűen itt nincs (vagy legalábbis én nem találkoztam azzal) hogy a doki azt javasolja, hoyg ennek a babának ez a tápszer lenne a jobb. Ha esetleg gondok vannak (mint a szomszédaim unokájának) és vizsgálatok után kiderül, hogy valami allergia, akkor javasolják a Ha-s tápszert, de a magad fejétől veszed meg, jobbanmondva a zsebedtől függően. Őszintén, amikor mi már lezdtünk pótolni, akkor egy itteni készítményt vettünk, azt Kriszta sugárban kihányta. Aztán Milumil 1-est kapott, azt viszont nem bírta a zsebünk, és kb.2,5 hós korában vettük a Bebelacot. De már nem kérdeztem semmit a dokinőtől, mert úgysem tudta volna. Amennyire én utánanéztem a neten a dolgoknak, annyit tudtunk.
Felháborító, de ez van. Nektek, akik nem vagytok ehhez hozzászokva, valószínű hogy szörnyen furcsa, és valóban, szerintem is felelőtlenség, de ismétlem magam, ez van. Sajnos.

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Edith!

Mi az a Bebelac? Nálunk ilyen nincs.

Nálatok mennyibe kerül 1 doboz tápszer? Nálunk a HA-s tápok olyan 2300 ft körüliek (600-650 gramm), a felét támogatja a TB. A tejalapúakról fogalmam sincs, azt nem is adok még jó ideig.

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Edit: Bebelac a neve a tápszernek, mint a Humana vagy Beba vagy még mik vannak. Ennek elég jó az ára, egy doboz 350 g és átszámítva olyan 1050 ft-ba kerülne. Amíg mást nem evett, 3 doboz fogyott egy héten. Most elég kb. 2, de van amikor nem egyformán eszik, mert ma pl. nem fogadta el a főzit, így ahelyett is tápit kapott. Különben ez az ELSŐ alkalom, hogy valamit nem akar megenni. Pedig szereti a spenótos krumplit, csak most hadilábon áll a kanalaskajával a fogamiatt. Remélem, hamarosan megszabadulunk bár ettől a fogtól. Mármint a fájdalmától.

Leengedtük a kiságyat. ennél lejjebb már nem is lehet. Csak 2 fokozata volt. Szegény Kriszta csak nézett, amikor beletettük, szerintem tutti azt hitte, hogy más égtájra költöztettük. Csak nézett fel ránk bánatos szemekkel és kitört nyakkal. Rögtön megsajnáltam, és inkább visszatettem a földre. :)

Jó éjt mindenkinek! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sziasztok!
Na mi van, mindenki lustizik még?

Most csak 2x keltünk, és aztán 1/2 7-kor úgy döntött a drága, hogy már nem kellene aludni. :?

Márti, elfelejtettem ezt az olajos dolgot megkérdezni tegnap a dokicsajtól, amikor beszéltem vele. :oops:
De holnap úgyis mennünk kell, jön valami körzeti védőnő és megnézi az Ádám BCG-jének a helyét. Mert alig kicsit piros, nem fakadt ki, úgyhogy jó esélyünk van arra, hogy holnap megkapja újra. Szegény. :?
Utána meg 1 hónap múlva kaphatja az agyhártyagyull. második szuriját. Szuper. Szegény gyerekemből tűpárnát csinálok. :oops:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok!

Enyhén szelektált olvasás után egy-két dolgot gyorsan írok, míg Marci nem ér ki ide vezetéket rángatni. :D
Tápszer: Mi Beba tápszert eszünk, a védőnő tanácsára jól bespájzoltunk belőle, mivel 6 hónapos kor után már a 2-es van, ami nem támogatott. Úgyhogy még van 2 doboz 1-es, kötségkímélés címén. Viszont már előre kétségbe vagyok esve, mi lesz, ha elfogy. Nagyon drága lesz utána már a 2-es, 3-as.
Tényleg, meddig esznek a babák tápszert? Amíg a tejet be nem lehet vezetni? Az még odébb van. :?

Játék
A hétvégén voltunk a szomszédban, egy csomó játékot tettek a gyerekek elé, hogy játszanak, Flóra babát kapott. Épp nekem is az jutott eszembe, hogy nekünk nincs is. Csupa kistörpéknek való játékunk van, még nem is gondoltam szelektálni, hogy kisautó, baba. Szerintem erre még ráérünk. És mivel nálunk úgyis óhatatlan, hogy egymás játékával játszanak majd, így rendesen lesz csere-bere. Talán azért majd néha a "nekik való" játékot is megtalálják majd.

Barbi!
Eladtam az overallt, most már tuti, mert megkaptam a pénzt érte, és ma fel is adom. Úgyhogy végérvényesen eldőlt a dolog.

Márti!
Na, milyen volt a fürdő? Látom még mindig a hatása alatt vagy, azóta nem is jelentkeztél. :D

Julcsi!
Pedig jó lett volna az a TV-közvetítéses keresztelő, videós nem is kellett volna fogadni. :wink:
Hányan lesztek? Hol lesz a kaja? Kik lesznek a keresztszülők?

Na, nem tudom, hogy kinek akartam még reagálni, majd ha elküldöm, akkor eszembe fog jutni. 8) Edith hsz-eit nem tudom nagyon elolvasni, mert piros (asszem), úgyhogy az mentségemre szolgáljon. :oops:

Andi
Kép
zsandi
 
 


Jaaaaaaa, naná, hogy eszembe jutott.
Babapiskóta! Most nem is az lenne a kérdésem, hogy mikortól lehet, mert ugye már megdumáltuk, hogy liszt, tojás....., nade az én gyerekeim semmit nem hajlandóak enni, ami nem pép. Egyszer nem sikerült túl jól a rizs turmixolása, Marci szabályosan fuldoklott, pedig nagyon picike darabok voltak csak benne, azt hittem, menni fog. Elképzelni sem tudom, hogy egy babapiskotát, vagy kiflicsücsköt hogy majszolnának. Vagyi igen, sehogy. A banánt imádják, de egészben már ha kicsit hozzáér a szájukhoz, akkor is fintorognak. Nyugtassatok meg, hogy nem fognak egész életükben turmixokon élni. (Na persz foggal könnyű darabosat enni, már akinek van.... :) )

Barbi!
Azért drukkolok, hogy mégis kimaradjon holnap az az újraoltás, hátha....

Andi
Kép
zsandi
 
 


Julcsi!
Ti ikerkapoccsal is használjátok a két egyes babakocsitokat? Ha igen, úgy milyen?

Andi
Kép
zsandi
 
 


Zsandi:nem lesz gond a pépessel, csak azt is szokni kell, és ha később jön a foguk az sem gond, Szoninak is 10 hónaposan jött ki!!!!!Az ínyükkel is tudnak enni!!!!Csak még szokatlan!!!! :wink:

Na drágáim kis időre én is elvonulok, gondolkodni, valami nagyon nyomaszt....nincs gond , de kicsit magamba kell szállnom!!!!!A 4-ei tali lesz , nem marad el már alig várom!!!!Mamuszokat megveszzük!!!! :wink:
Nem tudom meddig tart 1-2 nap vagy több, de majd jövök.Addig is puszi mindenkinek vigyázzatok magatokra!!!!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Andi, ne aggódj, az Ádám is csak teljesen pépeset eszik. Ő egyszerűen csak kiköpi, ha ici-pici darab került a szájába. Nem is próbálja elmajszolni, pedig már majdnem 4 foga van! :lol:

Az apja vett neki tejpépet, vaniliás-almás. Nem tudom, hogy mi, de vannak benne kis "gömbök", talán ez lenne benne az almadarab?
Megkóstoltam, a fene se tudja. Ja, és nem is olvad el a vízben.
Úgyhogy a tegnapi uzsink úgy nézett ki, hogy ha véletlenül ez a gombóc a szájába került, az egészet kiköpte. Keresnem kellett a tányérban a gombócmentes falatokat, hogy őnagysága megegye! :?

Örülök, hogy sikerült eladni az overállt. :lol:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Hűha, Márti! Ez mindenkit elér? Gondold végig gyorsan, és gyere! Vagy írd ki magadból, akár e-mailben is!

Barbi!
Az jó, ha legalább kiköpi, így nincs fuldoklás. Marcinak is eszébe juthatott volna, így Flórának már meg sem próbáltam. De lehet, hogy csak nem ízlett neki, szokott látványos köhögőrohamot is kapni, ha már nem kér többet, de annak már nem dőlök be.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Jó reggelt

Annyira sz@r éjszakánk volt, hogy most teljesen hulla vagyok. :cry:
Már délután elkezdte a műsort, egyszerűen nem tudtam elaltatni. Gondoltam, sebaj, majd jobban alszik éjjel. Kb. 10-kor aludt el, de fél 2-ig ébredezett, adtam neki Chamomillát, de 6-kor újra kezdte az ébredezést.
Már ott tartottam, hogy berakom magam mellé az ágyba, de végül nem tettem.

Tegnap megkóstoltuk a húsit, üveges kajából az alma-csirkét és azt hiszem ízlett neki, mert az egészet megette.

Ez a tápszertámogatás engem is érdekel, nem tudom, mit fogok csinálni, ha nem írják fel receptre az AR-est. Szerintetek ilyen esetben, hogy ennyire bukik továbbra is kaphatjuk?

Andi: a Szandi a céklánál csinálta, hogy szépen ette a feléig, amikor rájött, hogy Ő akkor most megfullad tőle. A frászt kaptam. Nagyon cseles.

Barbi: szegény Ádám, ennyi szurit kapni :(

Azt hiszem bekakált a lányom, megyek ellenőrzőm.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Látom ma mindenki nagyon elfoglalt!

Márti: sajnálom, hogy most nem fogsz irogatni egy ideig. Pedig én mindig belőled – belőletek meritek erőt. Ha csak fele annyi energiám és lelkesedésem lenne mint neked, már boldog lennék.
Remélem, hamar megoldod ami nyomaszt.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Zsuzsi:ha ezt előbb mondod, hogy neked jó ha én itt írogatok!!!!! :shock: :shock: :shock: Lehet hogy nem burkolózom hallgatásba!!!!! :lol:
Nem annyira vészes ám a dolog, meg Barbival beszéltem, kicsit felrázott a dolog, meg hívott sógornőm is mesélte hogy 1 barátnője most szüli a második babót és kétségei vannak , hogy milyen lesz a 2 manóval.Nos igen nem lesz könnyű, de mi már túl vagyunk ezen és ez milyen jó!!!!! :lol: Szóval ilyenkor bele kell kapaszkodni a kellemes dolgokba, megölelgetni ezeket a kismanókat és máris jobb egy kicsit.....és az sem biztos, hogy jó megoldás ha a gondomon agyalok egész nap!!!! :? :oops:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Előkerültem én is!
Nem tudom, mivan velem, rajtam most minden kijön egyszerre. nem elég, hogy alig lélegzek, meg állan dóan fújom az orromat, most a vesém tájékán állandóan görcsöket érzek. Nekem volt már kétszer vesekrízisem, tudom, hogy milyen szörnyű, és többé soha nem kérek belőle! Felfáztam, vagy mi, de fogalmam sincs hogyan, mert még a házban is felöltözök rendesen.

Márti: Ne hagyj itt minket, mlég kevés időre sem, hátha jobb, ha kibeszéled magadból! De ha mégis magányra van szükséged, akkor úgy tegyél, ahogy neked jobb.

Na, megyek, hogy rámoljam ki az előszobában a fogasszekrényt, mert, ha minden igaz, ma elmegyünk szalagparkettát venni és szombaton István és sógorom fel is teszi. És én mindent jó idejében el kell kezdjek, hogy biztosan befejezzem!

kellemes délutánt!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Márti szavaival élve, végre lenyomtam a Szandit. Ezt szó szerint értsétek! Csak a hátán tud aludni, de mióta mindkét irányba forog, nem lehet vele bírni. Ahogy leteszem hasra vágja magát.

Márti drága: már többször mondtam, én nem igazán érzem magamat anyának. Már nem is az a baj, hogy nem „jó anyának” nem érzem magam. Egyszerűen úgy érzem nekem ez sok.
Az ad erőt, hogy olvasom, nem csak nálunk vannak éjszakai kelések, nem evések stb. Ne értsétek félre nem kárörvendés, csak jó tudni, nem én rontok el valamit.
Lehet, hogy nem írok sűrűn, de azért olvasni midig jövök!!

Tegnap délután már nagyon kivoltam a nem alvásától és a hisztitől, felvettem hátha megnyugszik és azok a szemek, amikkel rám nézett, és ahogy mosolygott rám. Talán ez az, ami feledtetni tudja a sok szenvedést.

Most megyek egy kicsit összepakolok, amíg alszik.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Zsuzsi:sajnálom, hogy így gondolod!!!! :( Pedig anyuka vagy már rég...mikor a kicsi lányod beköltözött a pocidba akkortól!!!!Tudom, hogy nehéz, főleg most , hogy eddig minden jól ment aztán egyszercsak ébred éjjelente a kismanó.Azt senki sem mondhatja hogy könnyű, de majd meglátod, ha nagyobb lesz kicsit mint a Szoni akkor már annyival könnyebb lesz, hogy megtudja mondani mi a baja, végig alussza az éjszakát(remélhetőleg), mert egész nap rohangál, odabújik hozzád , megszeretget, szobatiszta lesz......könnyebb lesz!!!!Bár azt mondják kis gyerek kis gond nagy gyerek nagy gond, de én ezt nem így látom, mert nekem már az is könnyebbség, hogy tud beszélni és nem kell találgatni, hogy mi a gond!!!!!Fel a fejjel , szerintem akinek egy ilyen kiegyensúlyozott , tündéri lánykája van az ne kételkedjen magában!!!!! :shock: Azt elhiszem, hogy SOK a dolog körülötte, de majd lesz ez jobb is!!!!!! :wink: :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Zsuzsi:és szoktatok a Szandi nélkül elmenni :shock: , tudom múltkor vásároltatok nélküle 1x, de azóta volt már ilyen??????Vagy a nővéreddel vagy barátnőddel a kiscsaj nélkül szoktatok csavarogni????Mert ha te ezt ennyire rabságnak érzed, akkor talán még jobban szükséged lenne arra, hogy hetente 1x 2x kikapcsolódj, feltöltődj!!!!!Nem ítélkezem , ne hidd azt, meséltem az én unokatesóm sem bírta otthon, és másfél éves volt a fia mikor bölcsibe adta és visszament dolgozni!!!Nem lett semmi gondja egyikőjüknek sem, sőt szerintem ez jó ha te is belátod, hogy neked ez nem fekszik!!!!!A Ferkó is tud a Szandira vigyázni nem?????A nyűglődése a kiscsajnak meg lehet ám attól is , hogy érzi rajtad a feszültséget!!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Na jól eltűntem mi????? :oops: :lol:
Próbálok itt segíteni a Zsuzsinak, remélem azért sikerül valami értelmeset is gagyognom????? :shock: :shock:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Aludtam egy órát. :oops:
Lelkiismeretfurdalásom is van, ugyanis kaja sehol. Most persze uzsi után kikocsizunk, de valamit kellene összehozni a drágámnak, vacsora gyanánt.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Márti: igazad lehet, nem megyek sehova a gyerek nélkül. Sőt van, hogy napokig nem mozdulunk ki. :oops:
Talán jobb lesz a helyzet a jövő héten hazaköltöznek a szüleim. Majd átjárunk hozzájuk, úgyis kell majd sétáltatni a kutyát. Addig az anyukám elbabázik.
Köszönöm a segítséget, máris jobban érzem magamat. Biztos a fáradság hozza ki belőlem.

Barbi: irigyellek a délutáni alvásért, én sajnos nem tudok nappal aludni

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Márti: Zsombi is odavan Freddiért? A Szandi imádja, most is vagy 15 perce azt rágcsálja

KépKép
zsuzsi78
 
 


Zsuzsi:áááááá , egy játékkal sincs el 15 percig, a Freddivel sem :( , ő olyan mint 1 kis pillangó játékról játékra szálldogál, megvizsgálja őket aztán jöhet a következő!!!!! :wink: De ha valamit jól lehet rágcsálni na arra szán egy kis időt!!!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti!

Annyira szeretnék segíteni, ha gondod van! Tudod, nekem is Te adsz erőt, mikor már üvölteni tudnék a fáradtságtól és a besokallástól. Annyira sok szeretet és jókedv sugárzik Belőled! Már megszoktunk és megszerettünk, mint a topic Anyukáját, kérlek ne menj el!

Zsuzsi! Én is hasonlóan érzem magam, mint Te! Néha már azt gondolom, hogy nem is anyának születtem. A párom egyáltalán nem segít, azaz ha igen, akkor is mindig idegesítően az óráját nézi, vagy ha hívja valaki, akkor közli, hogy nem tud menni, mert a gyerekekre kell vigyázni, vagy ha hazajövök, akkor durrog, hogy már el kellett volna mennie. Ma is 15 órakor elmentem, negyed ötkor értem haza. Voltam optikusnál, a DM-ben, meg Barnust hazahoztam az oviból, erre közli, hogy hol voltam ennyi ideig. Ezért érzem egyedül magam, nem érzem, hogy partner lenne, mindig a gyerekek a nyakamon, még a kádból is kiugrálok hozzájuk! Próbáld meg kihasználni, hogy Anyukád a közelben lesz, menj el fodrászhoz, szoláriumozni, sétálni, de egyedül. Attól még nem leszel rossz anya, ha egy kicsit magaddal foglalkozol.

Andi! Egy kicsit kavart érzek a tápszer infodban. Szóval létezik BEBA HA1, BEBA HA2. Ezeket 1 éves korig írják fel. Létezik BEBA2, ill. BEBA3, ezek tej alapúak, szóval nem hypoallergének, ezeket lehet venni DM-ben, Rossmannban, stb.

Edith! Jobban vagy? Nem függhet össze a múltkori vérzés a vesegörccsel?

KépKép

KépKép
edit74
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?