Új privát üzeneted érkezett!

Szegény Vivi!

Nekem a barátnőm tud segíteni, mert most 3 hónapos a babája, már átesett ezeken a papírozós dolgokon, tudja mit hol, hogyan kell intézni. De akinek nincs segítség, nagyon nehéz lehet, főleg 2 babával. Nem irigyellek.

Csajok, egyre jobban fáj a torkom, meg tüsszögök is. Pedig ma mosni akartam, de lehet, hogy ágyban maradás lesz.

A fenébe, azt hittem megúszom a betegséget!

jutiboszi
 
 


Helló!

Először is:
ANNYIRA ÉDES AZ 5 BABA!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Léygszi ne kíméljetek bennünket, és árasszatok el minél több képpel!

Vivien, olyan édesek ezek a rózsaszín bébibogyók! Ilyenkor sajnálom nagyon, hogy nem megint lányom lesz. :)
Mi is használtuk az infacolt, de szerintem nem ért semmit, csak ízlett neki. Mondjuk Szonja nem üvöltött, csak tekergett meg nyöszörgött, míg végre pukizni tudott, de épp elég volt ahhoz, hogy ne aludjak éjszaka... Ami segített nekünk: melegben tartottam a pociját, vagy hasra fektettem, és a derekát simogattam. Én jártam babamasszázsra, és a pocimasszázzsal mindig sikerült pukiznia (még krém se kell hozzá, elég valamilyen 100%-os olaj, pl. búzacsíra). Ha érdekel, szívesen leírom.

Én szerdán voltam ctg-n, meg uh-én, meg labor, és a doki is megnézett. Méhszáj nem nyílt tovább, ez szuper, laborok rendben, ctg is, viszont az uh-án a méretei 1 héttel kisebbek, mint amennyi vagyok, és amagzatvíz is a normális alsó határán van. A lepény nem érett, flowmetria rendben. Dokibácsim megnyugtatott, hogy nem is érzi kicsinek, stb... Én sem aggódok, amíg szépen mocorog és a szívhangja jó. a táblázatot is megnéztem, csak az egyik érték nem egyezik a miénkkel.
Edina, megint hasonló cipőben járunk. :) Te mikor voltál utoljára uh-án és mik voltak az értékek? Egyébként nem is kicsi a pocid.

Betti, én a tiédet nem látom lentinek. Jutiét sokkal inkább!

Juti, jobbulást!

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 


Fájások:
Nekem is először elment a magzatvíz éjjel 1 körül, aztán másnap délre éreztem először enyhe mensis fájdalmat (de ekkor már 1 ujjnyira nyitva voltam), ami fokozatosan erősödött meg sűrűsödött, és egyre jobban kiterjedt a fájdalom a derekamra, csípőmre stb... De olyan szurkálást (amit mostanában szoktam ritkán érezni), az nem hasonlított a kontrakciókhoz. Kaptam oxytocint, amitől olyan mértékben bedurvultak a fájások, hogy :shock: És sajna teljesen egybeértek, nem volt köztük szünet, amikor pihentem volna. Remélem most nem fogok kapni...

Ja, és Juti! Az a beázás! A franc egye meg! Remélem már nem idegesíted magad a pénzen se, mert most már mindegy is.

Pusz-pusz

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 

 
 

Ja, igen, Viviennek akartam még, hogy elvileg a hasfájás 3 hónapos korára elmúlik, úgyhogy nincs sok hátra! És bizony, az eleje ilyen nehéz csak, aztán tökre belerázódtok! Úgyhogy kitartás!

Adri, a te babáid hogy vannak?

Vajon Lauráék hazajöttek már? Úgy néznék Ádámról is képeket.

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 


Sziasztok!
Ma már megint hülyeséget álmodtam. Megszületett a baba, de elvitték tőlem, meg nem tudta bekapni a bimbómat, ezért nem szopizott, meg még nem volt matrac, meg egy csomó minden és az uram a pénzen parádézott, aztán megint csak kiderült, hogy kisfiú és Ábrahámnak hívják, ami azért fura, mert ez a név egyáltalán nem tetszik. :)

Hál isten a szurkálás megszűnt.

Juti!
Tényleg ne foglalkozz most ilyenekkel, gyógyulj meg és figyelj, hogy a picikével minden rendben legyen.
Képzeld nálunk a tv kezdi bemondani az unalmast, tudom ez nem létszükséglet, de szerintem azért úgyis venni fogunk egyet, mert azért "kell".

Driennke

Kép
driennke
 
 


"Amikor a vajúdás alatt szabályos kontrakcióik vannak, a köztük levő szünetben endorfin árad ki a szervezetbe, ami segít a fájdalom elviselésében. Tehát ha a szülő anyuka az összehúzódások közti szünetben, csak néhány percre is lazít, megpihen, akkor a „fájdalom" sokkal elviselhetőbb lesz. De ha az orvos fekvő helyzetben tartja az anyukát, így a magzat nem tud beállni a szülőcsatornába, akkor előfordulhat, hogy a folyamat lelassul, s végül indokolt lesz a „beavatkozás"."

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 


Halihó!

Viven! Én is cak azt tudom mondani, hogy kitartás, bár hogyha nekünk is pocakfájós lesz Kincső, én is sík ideg leszek :roll:

Juti! Szigorúan ágyikó, tea, méz!!!!! :wink:

Manka! Majd csinálunk egy olyan fotot, ahol a pocim szabad, úgy sokkal jobban látszik. Ma a vásárlás során csak két ismerős mondta, hogy lent van. Majd meglátjuk meddig húzzuk ki. Mára pihenést tervezek, csak az a baj, hogy feküdni sem tudok sokáig. :evil: Űlni meg csak éppen a szék szélén, picit hátradőlve. Ma is volt már 3 erősebb mensis fájás. Mostmár valamennyire tényleg várom, hogy beinduljon, de azért jó lenne legalább a jövőhét közepéig kihúzni. :shock:

Kép
bettó
 
 


Amúgy nekem úgy kezdődik a fájás, hogy kezdem érezni a keményedést, egyre feszesebb lesz a pocim és alúl is feszít mindenhol, mensis és szúrkálás együtt jön mostmár. A derekam viszont nem szokott fájni. Csak úgy szokásosan, ahogy eddig is.

Kép
bettó
 
 


Sziasztok!
Tegnap voltam dokinál jól rám ijesztet.Túl kevésnek tartja a baba mozgását ctg csinált az mondta jó de pénteken csinál még egyet a hétvége előtt.Ugy félek mi lehet vele hogy ilyen sűrűn kell menni.

Kép
[url=http//babafalva.hu]Kép[/url]
szasza84
 
 


Szasza! Szerintem egyszerüen csak lustibb. Nekem is volt egy hét, amikor alig mocorgott, viszont mióta lentebb ment,nincs olyan óra, hogy jelezne.
Régen írogatott ide Reni is, debreceni, mint én. A lényeg, hogy az ő kis csajszija is lustibb, mindig mozgatni meg lépcsőzni kell. Elküldték áramlási vizsgálatra is, tökéletes minden. Egyszerüen csak lustika :wink:

Kép
bettó
 
 


Sziasztok!

Ma voltam a védőnőnél.a cici bizsergés+mellfeszülés,fájás azért van,mert készül a szopira! :D

Voltam diabetológián is,meg lettem dícsérve,hogy szépek avc értékeim.

Elhoztam a laboreredményem is,ami elkeserített.STREPTOCOCCUS AGALACTIAE(B-CS) :POZITÍV :cry: :evil:Már megint kapni fogok antibiotikumot :cry: :cry: :cry: Na meg nem mellékes,hogy a bacitól beindulhat a szülés is,és még legalább 2 hetet ott KELL maradnia :!:

Manka:utolsó uh-n 34+4 napos voltam,a gép szerint 32+1 :( BPD:84,4mm AC:290mm FL:57,5 mm Súlya:kb 1880gr
Legközelebb jövőhét hétfőn megyek megint.

Driennke:te neked akkor még mindig szerencsés álmod volt :wink: Én olyan szörnyen aludtam,hogy csak na!Este nem bírtam lefeküdni addig amíg nem mocorgott Tomi.Az Istenért nem akart felébredni,nagyon be volt aludva.Kb 30-40 percig ébresztgettem amire sikerült,de addigra már elég pánikos hangulatban voltam.Majd ennek köszönhetően nem tudtam elaludni csak olyan 23:30 körül.Akkor jött a "fantasztikus álom".
Ehez tudni kell ,hogy tegnap a vészhelyzetben Carter babája a mama pocakjában meghalt,mert a köldökzsinór összegörcsölődött.Szóval elaludtam és miért is ne,azt álmostam,hogy a baba meghalt a pocimban,nem mozgott.Felébredtem,kimentem pisilni,visszafeküdtem és :evil: folytatódott az álom tovább :evil: .Az éjszaka kb 15-30 percenként fent voltam és mindig folytatódott az álom tovább! :cry: :cry: :cry: Alig vártam már a reggelt!Én bolond,minek nézek ilyen filmet,amikor az nélkül is tiszta zuzmó vagyok úgy aggódom!

Kép

Kép
lecso
 
 


Jesszus Lecso! Ez nagyon durva!!!! Szegénykém. :cry:
Én szerencsére nem emlékszem ilyen álmokra. Tegnap Gézu álmodott olyat, hogy megszületett Kincső.

Kép
bettó
 
 


Lecso!
Ez tényleg nem semmi. Ileny filmet nem szabad nézni.

Nekem meg már megint nagyon szúr ottlent, meglátszik, hogy délelőtt nem pihentem. Úgyhogy megyek is.

Driennke

Kép
driennke
 
 


lecso: Tök fura, hogy mennyire más méreteik vannak a babáknak a pociban. Én ugye 33 hétre szültem, és 1800 meg 1780g voltek a lányok. De volt ott a pic-en olyan babó, aki a 34. héten 1400 g volt... Furi...

Kép
Kép
labasv
 
 


Megjöttünk, itthon vagyunk :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


[quote="labasv"][ írta:labasvcolor=red]lecso[/color]: Tök fura, hogy mennyire más méreteik vannak a babáknak a pociban. Én ugye 33 hétre szültem, és 1800 meg 1780g voltek a lányok. De volt ott a pic-en olyan babó, aki a 34. héten 1400 g volt... Furi...



Miért kellene, hogy egyformák legyenek? :roll:
Vendég
 


nem azt mondtam, hogy egyformának kell lenniük. Csak azt, hogy mekkora különbségek vannak...

Kép
Kép
labasv
 
 


[quote="labasv"]n írta:labasvem azt mondtam, hogy egyformának kell lenniük. Csak azt, hogy mekkora különbségek vannak...



Nagyok :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:



A méret
Bár az újszülöttek átlagos testsúlya 3,4 kg, a tényleges születési testsúlyok ettől lényegesen is eltérhetnek, és - feltételezve, hogy időben jöttek a világra - a kisbabák éppúgy nyomhatnak 2,5 kg-ot, mint 4,5-öt. A kisbaba az első héten hajlamos veszíteni testsúlyából. Ez főként annak tudható be, hogy eltelik bizonyos idő, míg rááll a rendszeres táplálkozásra. Megfelelő táplálás esetén az újszülött súlya 7-10 napon belül visszaáll a születésnél mért értékre. A kisbaba általános egészségi állapotának megítélésében a későbbiekben is különösen figyelembe kell venni a súlygyarapodás mértékét. Az újszülöttek átlagos testhossza 48-51 cm, de ez is lehet számottevően több vagy kevesebb. A legtöbb kisbaba testhossza 45-55 cm közötti.
Vendég
 


Mamik

Minden szopi után fejtek?
Van valami rendszer, vagy amikor a babák megéheznek?
Méregetitek a bébiket?
Vendég
 


Kép



Kicsit szerelmes vagyok :oops: :wink:
Vendég
 


Laura! Gyönyörű kisfiad van!!!!! :wink:
Tesóm barátnője úgy fejt, hogy ami a ciciben maradt szopizás után, mindig lefejte, mindkettőből. Remélem ezzel tudtam segíteni picit :wink:

Kép
bettó
 
 


Sziasztok!

A mai pihenés elmaradt! A barátnőm csalt el, mert köhögött a kisfia, és nekem is meg kellett hallgatnom, hogy szerintem mit csináljon vele. :shock: Csak lestem. Hát honnan tudjam? Hívtuk anyut, a védőnőt, és végül is az lesz, hogy holnap elviszi dokinénihez.

Már azért jobban vagyok, de pincurit még fáj a torkom. Milán ficánkol egész nap, szerintem sokszor csak azért, mert kényelmetlen neki odabent.

Nálam is kezdődnek a szurkálások odalent, de elég enyhén. És ritkán, és nem is keményedik közben. Szóval nem panaszkodom.

Szasza!

Hát csak elmondaná a doki, ha valami bajt gondolna. Lehet, hogy már olyan nagy lehet a baba, hogy nem fér el, azért nem mozog annyit!!! De szorítok Neked is, hogy minden rendben legyen.

Lau!

Örülök, hogy végre otthon! Milyen érzés?????? Nagyon kíváncsi vagyok már nekem milyen lesz!

Lecsó!

Hu, az a legrosszabb, ha nem tudsz "kiszállni" egy álomból. Olyankor állítólag lehet irányítani is az álmot, vannak erre technikák, nem egyszerű. De ne foglalkozz vele, ez csak a tudatalattid, meg azok a hülye filmek!!! Én egyébként ugyanilyen vagyok álmok terén. A világvégétől kezdve mindenfélét képes vagyok totál élethűen megálmodni, és napok kellenek, mire magamhoz térek. Van aki semmit sem álmodik, olyankor irigylem nagyon!

Bettó!

De jó lenne, ha képes lennék ágyikóban maradni! Amíg nem talicskán kell vinni,addig képes vagyok mindenre. Ez az én formám. Persze azóta csak, amióta baba jön! És azért óvatosan. Ha már nem bírom, ígérem, pihenek!!! :lol:

jutiboszi
 
 



Manka, Driennke!

Köszike az aggódást, aranyosak vagytok! Már nem idegesítem magam, ma kifejezetten jó kedvem van, beszéltem anyuval is, olyan édes, összeírta, mi mindent fog venni az unokának. Hát, el sem merem mondani: mindent, ami még hiányzik. Kád állvánnyal, cumisüveg melegítő, sterilizáló, krémek, púderek, kenőcsök, ......annyi minden, hogy most eszembe se jut.

Na, most megyek, vacsit főzök, asszem még benézek ma, hátha írtok!!!

jutiboszi
 
 


Juti!
Nekünk is nagyon sok mindent vettek a szülők. Most is mondta anyu (mivel csak két hálóinget vettem), hogy vegyek mégegyet majd ő kifizeti, persze nem nagy összeg, mert csak 1300 Ft volt, én nem szeretem a hálóingeket így nem költök rá sokat, de azért aranyos tőle.

Lányok!
Én olyan, de olyan álmos vagyok, hogy megyek elrendezem a kutyát, meg a macskát, meg magamat, aztán alvás.

Ja, Laura!
Aranyos ez a kicsi fiú, férjemnek is tetszett, azt mondta rá (nehogy megharagudj), hogy kis kopaszfejű és meg mindjárt rávágtam, hogy és csókos szájú, édes nagyon.

Driennke

Kép
driennke
 
 


Szia Driennke! Szép álmokat!!! Én is nagyon fáradt vagyok, de a vacsit még megvárom, most tettem be a sütőbe. Rakott krumpli, extra Juti módra!

Ez az utolsó időszak annyiban más, hogy sokkal kevesebb energiám van, és sokkal többmindent szeretnék csinálni!!! Hát, ez van! Lassan csak megleszek mindennel.

Drága Csabikám most mondta, hogy ő már izgul nagyon. Már csak 3 hét. Uhhhh......

Nem is tudok másra gondolni mostanában, csak a szülésre. Ti is így vagytok ezzel?

Na jó éjt!!!

Pussz!

jutiboszi
 
 


Sziasztok!

Laura:nagyon gyönyörű a kisfiad,Ádám!Büszkék lehettek rá!Én is szerelmes vagyok Levibe :lol: :oops: !Anno én eleinte fejtem minde evés után,mert nem eszik még annyit,hogy kiürítse a mellett,de ahogy nő az étvágya úgy lesz egyre kevesebb kifejni való tejcsi,majd egy idő után nem is kell.

Ma voltam nőgyógyásznál.Méhszáj zárt,a méhnyak nincs megrövidülve.Az UH eredményem nem tetszett neki.Holnap megyek nst-re majd utánna uh-ra küldött.Azt mondta mindenféleképpen nézzük meg holnap,mert szerinte akolléga elmérte a babát.Pocifogás+hasméret alapján olyan 2400-2500-re saccolja,de 1 hét alatt nem nő kb.500gr-ot.Ha viszont tényleg annyi a súlya akkor valaami gáz van! :? :cry: Nem tudom ,hogy akkor befektet a kórházba vagy mi lesz. :cry:

Remélem ma jól alszom már.Olyan fáradt vagyok a kb 5 órás éjszakai alvás után,na meg délelőtt védőnő,diabetológia,bolt.Délutén meg nőgyógyász.
Igaz most jönnek a frontok össze -vissza és van hogy ilyenkor nem tudok aludni.De talán most nem lesz baj azzal.

Holnap beszámolok,hogy mi volt az nst-n+az Uh-n.
Jó éjt,szép álmokat!
Pusszancs

Kép

Kép
lecso
 
 


Lecso! Remélem minden rendben lesz! Értesíts minket mindenképpen!

Juti! Örülök, hogy jobban vagy, mézecskét azért egyed :wink:
Én is állandóan a szülésre és a kórházra gondolok. Nálam a fájás nem azt mondom, hogy rendszeres, de ma is volt már vagy 8 keményebb pillanat. Ma bármilyen testhelyzetben előjött. Űlve, állva, feküdve, vagy csak félig feküdve. Ilyenkor már mindig az órára lesek, hogy ha jön még egy akkor tudjam mennyi idő telt el. Izgulok nagyon! :roll:

Kép
bettó
 
 


Huh. Lecsó! Szorítok!!!! Remélem minden rendben lesz!!!

Bettó!

Akkor lehet, hogy nálad már közeledik a kibújás???? Hát drukkolok. Izzad a tenyerem, ahogy arra gondolok, hogy szülni fogunk. Marhán tudok izgulni. Hát, hogy meg fogunk lepődni!!

Én már azt várom, hogy itthon legyek, meg puszilgathassam az Új Szerelmem!

A barátnőm is minden nap elmondja, hogy szerelmes a fiába.

Ez valami egészen más szerelem. Én ezért születtem. Az tuti.

Van egy ismerősünk, nemrég született a kisfia. Bent volt a szülésnél, és azt mondta, hogy olyan boldogságot még soha, de soha nem érzett, mint akkor, amikor megszületett a kisfia. És a felesége is nagyon boldog volt. Olyan szép volt ezt egy apukától hallani!!! És a Csabi is ott volt, ő is hallotta!!! Gondolhatjátok, azóta még jobban várja!

jutiboszi
 
 


Edina, írj mindenképpen, hogy mi volt! Nekem is ezt mondta a doki, hogy pocifogásra teljesen normális méretűnek tartja Ábrist. A streptora mit mondott? Reméljük a legjobbakat!

Laura, én mindig szopi után fejtem, hogy nem maradjon bent, és hogy szaporítsam a tejcsit (túl jól sikerült :D). :) Akkor adtam neki, amikor megéhezett, nem 3 óránként, hanem gyakrabban. Az elején mértem, de aztána hurkái magukért beszéltek. De engem a mérleg nagyon megnyugtatott, hogy eleget eszik. Most szerintem nem fogok mérni, bár ki van készítve a márlegkölcsönző száma. :)

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 


Betti, a Renivel tartod a kapcsolatot? És ide miért nem jön, nem tudod? Vagy azért olvasgat minket?És nagyon izgi, amiket produkálsz! 8)

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 


Sziasztok!

Mindenképpen megírom mi volt ma az nst-n+Uh-n!

Manka:a streptococcusra azt mondta a doki nincs vele most teendő,kb minden 10.nőnek van.Egyáltalán nem vészes,csak majd a szüléskor antibiotikumot fogok kapni!

Kép

Kép
lecso
 
 


sziasztok!

Lazsáltok? :lol: Egész délelőtt senki nem volt :shock: .
Na szóval megjöttem az nst+uh-ról.Az nst-n minden szupi volt.Az uh,hát :? 36+0 helyett 33+5-nek megfelelő.BPD:87mm AC:284mm FL:65mm Áramlás RI:0,71(aorta desc.-ben) ,RI:0,78 (art.cerebri media),súlya kb :2170gr
Szóval Tominak tutira bent kellene maradnia a 40.hétig!!!!!napi kb 26gr-ot hízik és akkor is csak kb. 2898gr lesz.Ő a heti 200-250gr helyett kb 182gr-ot hízik :(
De a fene bánja,csak legyen egészséges :!: :!: :!:

Kép

Kép
lecso
 
 


Juti! Nem tudom, én nagyon érzem a végét. A pocakom most megint lentebb ment. Este és reggel már kétszer nyilalt a derekamba is. Most a keddet tűztem ki célul, az már azért jobb lenne, mint hétvége. Bár hogyha jön akkor jön. Mi is nagyon izgulunk, Gézu már arról álmodott, hogy megszületett Kincső. Persze a kis agya szelektálta a részleteket. :D

Manka! Nekem elküldenéd a pocakfájás ellen a masszázst? Renivel csak a tanácsadáson találkoztam. Nem hiszem, hogy olvas, mert kérdezte Adrit is. A sikeres inszeminációba szokott írni azt mondta. Jól vannak 6-ra van kiírva, de még nem sokat érzett, pont azt beszéltük, hogy én lehet hamarabb megszülök :D

Lecso! Tudom nem nagy vigasz, de a kedves férjem is időben érkezett 2700 grammal és most is egészséges, normál súllyal és magassággal :wink:

Kép
bettó
 
 


Sziasztok csajszik!

Olyan jo hogy ilyen sokat irtok,csak mire a vegere erek,addigra elfelejtem hogy kinek mit akartam irni. :roll:
Nekem is jönnek a mensiszerü fajasok es ilyenkor bekemenyedik a poci.A szurasok is jönnek,ilyenkor olyan mintha egy pillanatra kifeszülne a hüvely,kellemetlen.A fojas is eleg erös...most tisztasagi betetet hasznalok,különben minden feloraban cserelhetnem a fehernemüt.. :?
Mar tükön ülök,nagyon felek a szülestöl. :oops: Es hat bizony mar csak 2 het.. :shock:

Lecso,egyaltalan nem kicsi a pocid,söööööt.Es biztos hogy egeszseges a Tomi!!!!!!

Juti,köszönöm te is ari vagy! :)
Kurald ki magad amilyen gyorsan csak lehet,meg mielött megerkezik a kis Milan! :wink: Igyal sok citromos teat es pihizz,ez most nagyon fontos.

Betto,mindenkeppen jelezz ha Kincsö kibujt. :wink: En meg nem vettem eszre hogy ereszkedne a pocakom,bar azt hallottam hogy van akinek az utolso nap megy le hirtelen.Majd kiderül.
Nalunk kedden lesz farsangi felvonulas amit imadok,de nem merek kimenni,nehogy pont beinduljon a szüles. :roll:

Kép
ami6
 
 


Lili,örülök hogy minden rendben nalatok!! :) Enszerintem tuti megerezzük mikor itt az idö,legalabbis en ugy erzem.. :)

Driennke,nekem szerencsere nincsenek mostanaban rossz almaim,hanem inkabb kellemesek.Neha az egesz napomat bearanyozza,annyira szepeket almodok. :oops: Kivanom hogy neked is pozitiv,szep almaid legyenek! :wink:

Megyek mert fasirozottat csinal anyum es segitek neki kicsit. :P
Ha valaki kimaradt,akkor bocsi. :oops:

Kép
ami6
 
 


Sziasztok!

nem tudom hallottátok -e, de a pesti kórházakban látogatási tilalom van. A mávban azt mondták, hogy nincs apás szülés. :-(((( csak a folyosón találkozhatunk pár percre...

nincs olyan ismerősötök aki ezt valahogy kijátszotta? gondolok itt pénzre, vagy hogy ha az apuka nem beteg akkor bemehet -e?

Csilla
kiscsillag1
 
 


Ami! Mindenképpen szólok, ez természetes :wink: Én azon is érzem, hogy lentebb ment a pocakom, hogy jobban tudok levegőt venni, nem olyan zsúfolt a hely :D Ami tesómnak nem tudtam elmagyarázni, hogy mit is érzek, mikor ott lent nyilal, de te leírtad a megfelelő szót. Feszül. És tényleg, meg olyan mintha tényleg tágulna, vagy mi. :oops:
Én még mindig nem a szüléstől félek, bár a fájásoktól mostmár kezdek tartani, inkább a kórházi bentlét. :roll:

Kép
bettó
 
 


Betto,a korhazi bentlet nekem sincs inyemre. :? Arrol nem is beszelve hogy nem birom azt a korhazi szagot sem ami lenni szokott,stb...,de majd meglatod hamar eltelik az a 3 nap.. :wink: Eddig eletemben egyszer voltam korhazban,mikor sargasagos voltam 4 evesen.
Itt nalunk hazamehet a kismami szüles utan par oraval,ha akar...Persze gondolom jobb ha inkabb benntmaradunk,nyugodtabb leszek hogy keznel van a segitseg is ha kell.Tudod,a babok nagy resze besargul es ilyenkor kek feny ala teszik öket egy napig.

Kép
ami6
 
 


Odanézzetek mit találtam:
http://www.ap.hu/rendezvenyek/09/us_sziller.html

Egy kis rész belőle:
"Közülük a terhességi pyelonephritis a legsúlyosabb, ami az ismert anyai szövődményeken kívül koraszüléshez, alacsony születési súlyhoz, méhen belüli retardációhoz, anaemiához és preeclampsiához vezethet."

Kép

Kép
lecso
 
 


ja!
A pyelonephritis =vesemedence gyulladás

Kép

Kép
lecso
 
 


Sziasztok!

Én már csak azon izgulok, hogy 10-éig ne jöjjön, mert addig nincs dokim, bár a másik is szimpi, de azért mégiscsak jobb lenne az akit már megszoktam. Hát majd meglátjuk.

Mensi szerű fájdalom van, derékfájás van, de nem szúrogat, hanem egyfolytában fáj, lehet elfeküdtem, lenti szurkálások, már nem csak álláskor, hanem néha fekvés közben is. A pocakot nem érzem, hogy lejebb lenne.

Lecso!
Én is csak azt tudom írni, hogy párom normál időre született 2500 g-mal, és mostanre egy 190 cm-es nagy ember és egészséges, anyósom már csak azt emlegeti abból az időből, hogy a drága mindig belecsúszott a pólyába, hiába kötötték meg szorosan a hóna alatt, mindig belecsúszott :D
Tehát fel a fejjel, minden rendben lesz.

Juti!
Már olyan régen ettem rakott krumplit, de párom nem nagyon szereti. Képzeld ma megint goofri lesz nálunk, mert jön az öcsém és ő is annyira szereti.

Driennke

Kép
driennke
 
 


Sziasztok lányok!

Pont benéztem,és látom hogy Manka hiányolt!
Nagyon rég voltam,és szégyellem is magam. :roll:

Jadika!poopilau!

Lombikos anyukák!Nektek hatalmas Gratula Már csak én vagyok itt utolsó lombikos kismamának :roll:
Nagyon szépek a babák egyszerűen gyönyörűek!!!!!!
:!: :!:


A másik ikres anyukának is hatalmas gratula :lol:
Látom sok itt az új név.Nektek is Kitartást és boldog babavárást Kívánok!! :lol:

Velem 6-ára vagyok kiírva. 6-án kell mennem magzatvízvizsgálatra,reméllem addigra kibújik a bébi!!!!
Nem szeretném túlordani :lol:
m. reni
 
 


Túl az első itthoni éjszakán :lol:

Volt ma védőnő és doki is, tetszik nekik Ádám :lol:

Szopival próbálkozunk, több-kevesebb sikerrel.
Tej van, csak Ádám hamar kifárad. A klinikán a gyerekorvos azt tanácsolta, hogy nappal 3 óránként max. 40 percig, hagyjam szopizni, éjszaka próbáljuk a 4 órákat. Mert, hogy a túl gyakori szopi is kiválthat hasfájást.

Betti
Kórházi bennlét hamar véget ér, nem tartják benn sokáig a mamikat, babikat, ha nincs gond.
DOTE-s tapasztalatok elég vegyesek.

A történetünket írom, csak lassan haladok :oops:
A FŐNÖK szereti ha az ő popsija van a kezemben :oops: :wink:
Vendég
 


Halihó!

Laura! Priviben hogyha lesz időd írsz a tapasztalatról? Remélem hamar lesz tejcsi és mi is mehetünk hipp-hopp haza. Tesómnak 4. nap indult be a tejcsi, remélem én szerencsésebb leszek :wink:
Akkor ölben altatás van? Pocak ezek szerint jól van :wink:

Reni! Még lehet, hogy egy szülőszobában leszünk? :lol:

Lecso! ez mit jelent? :retardációhoz, anaemiához és preeclampsiához vezethet."

Ma kitakarítottam a teljes lakást és képzeljétek, közben csak egyzser volt fájás. Addig semmi. Majd mikor megpihentem, akkor volt egy pár, de semmi extra. Kincső úgy látszik szerencsére még nem akar annyira kijönni :D

Kép
bettó
 
 


Bettó:
magzati retardáció=a méhen belüli fejlődés elmaradása
Anaemiának =vérszegénység
preeclampsia= Magasvérnyomás a terhesség folyamán, amely meghaladja a 140/90 értéket
Ez nálam egyik sem áll fent!De viszont az alacsony születési súly az lehet ettől.Ma az Uh-n beszélgettünk a dokival errő,ő mondta van erről tanulmány.Így el kezdtem keresgélni a neten.

Laura:És mégis milyen volt az első éjszaka otthon? :D

Kép

Kép
lecso
 
 


Értem! Legalább már tudod az okát, de látod, nem egy példa van, hogy egészséges fiatalember van, aki pici súllyal született :wink:

Kép
bettó
 
 


én nem azért traskelok mert pici lesz Tomi ,a fene bánja,majd megnő kint,csak az ok(talán az amit írtam,de csak talán) amiért nem nő úgy mint előtte.Félelmetes a tudatlanság!És amitől a legjobban félek az az,hogy valamit nem vesznek észre vagy mi nem vesszünk valamit figyelmeztető jelnek és bekövetkezik az ami rettenetes!Tudom ne is gondoljak ilyenre :oops: ,élvezzem a napokat de nem megy.Még jó hogy nem akarunk több babát!Ezek után még idegbajosabb lennék a terhesség alatt :roll:

Kép

Kép
lecso
 
 


Lecsó megértelek! Mást én sem tudok mondani, csak hogy próbálj meg ne a rosszra gondolni. Nekem is megfordul a fejemben, hogy....de le se írom. Egyszerűen mindennek rendben kell lennie! Más kizárva!

Ma voltak nekem is "fájásaim", kb. 2, akkor amikor nagyon, de nagyon mocorgott Milán. De nagyon enyhe volt, és szokatlan, de más, mint eddig. Azért még nem gondolom, hogy szülni megyek, de már más volt, mint eddig. :shock:

jutiboszi
 
 


Bettó!

Nekem meg ma nem jön be a Te vonalzód! Vicces!

Ami!

Nálunk is hamarabb haza lehet menni saját felelősségre, de nem igazán volt rá példa! Sőt, én még egy esetről sem hallottam. Azért azt érzik az anyukák, hogy az a pár nap nem olyan szörnyű, és biztonságos, mert mégiscsak ott a segítség azonnal, ha valami lenne. Én egyébként szeretem a kórház-szagot. Engem mindig megnyugtatott, nekem bejön az a fertőtlenítő-szag. A festésnél az egyik falat le kellett mosni hipóval, mert a festék alatt foltos volt, és hogy megelőzzük a penészesedést, lemosta a drágám hipóval. Olyan jó illata volt, 2 napig éreztem a lakásban. Persze rajtam kívül senkinek nem tetszett.

Laura!

A barátnőm is főnöknek hívja a picúrt. :lol:

jutiboszi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?