Tea, Márti és a többiek,
hát majdnem elpirultam. Elõször is bocsi a szünetért, volt egy kis tejlázam a hétvégén, és még mindig nem teljesek OK a dolog. Hogy hogyan csinálom? Elõször is olyan férjem van, akivel ezt meg lehet oldani. Õ nemcsak gyereket tud csinálni, hanem mos, fõz, mosogat, vasal, tereget, pelenkáz, fürdet, szóval bármit megcsinál, ha kell. Nélküle ez a négy csibész beutaló volna a Lipótra.
A napjaim eléggé gördülékenyek. Reggel 5 és 6 között reggeli, attól függõen, mikor ébrednek fel a nagyobbak. Persze elhúzódhat fél 7-ig is. 7-re felöltözés, fésülködés (jó esetben fogmosás, ezt sajna még nem sikerült teljesen rendszeressé tennünk), mindegyik magához veszi az aznapi "bemenõs" plüsst vagy könyvet, vagy amit aznap magukkal visznek az oviba, bölcsibe, és a férjem elviszi õket, majd elmegy dolgozni. Hála Istennek elég hamar hazaér, általában 2 és 3 között legkésõbb itthon van, élvezzük a kettesben töltött idõt, ha Ráhel ébren van, akkor hármasban, 4 körül elindul a gyerekgyûjtõ körútra, fél öt körül hallom, ha megérkeztek, mert Rebeka biztos, hogy üvölt valamiért (õ a hisztigép), játszanak kint a kertben, vagy bejönnek, csuda tudja, valahogy mindig eltelik a délután. Negyed 7 mese, Chicago Hope (az egyetlen sorozat, amit nézek), meseolvasás, vacsi, nem egyformák a napjaink, majd alvás. És kezdõdik az egész elõrõl. Nem olyan vészes. Egyébként négy gyerek nem olyan, mint egy vagy kettõ. Egészen más. Azt hiszem, alkalmazkodóbbak. Kénytelenek azok lenni. Sokkal általánosabb egymás sgítése, mert nekünk nem mindig van idõnk rájuk. A nagyobbak istápolják a kisebbeket. Pl. ma Ruben ráadta Rebekára a cipõjét, ha kell, kitörli a popsiját, megtanítja a kisebbeket számolni, magyarul és angolul
, Rebeka mesél Abigélnek, vagy énekel, amit Abus szeretne, szóval ilyenek. Ha nem volnának ennyien, talán nem volnának ugyanilyenek. Nehogy félreértsetek! Egy vagy két gyerek is lehet ugyanilyen vagy még "ilyenebb", csak ha ennyien vannak, egyszerûen különösebb erõfeszítés nélkül is "kis apukákká" és "kis anyukákká" válnak, persze emellett megõrzik a gyerekségüket, nem várjuk el tõlük, hogy felnõttként viselkedjenek. Nem Tea, nem hiszem, hogy ez annyira alkalmasság kérdés. Nem tudom, hogy én alkalmas vagyok-e rá. Jöttek és kész. A kérdés inkább az, hogy akarok-e ekkora áldozatot hozni értük. Én nem akartam. Túlságosan fiatalnak éreztem magam 4 gyerekhez. De becsúszott a második kettõ, és mi nem vetetünk el gyereket. De most itt vannak, és boldog vagyok, hogy az anyukájuk lehetek. Nem tudtam, mit fogok érezni, mikor a kicsit a pocakomra rakják. Boldogságot, és nagy-nagy szeretetet éreztem. Bár az éjszakák nem olyan nyugodtak, mint az elõzõ hónapokban, azért nem olyan nehéz. Azt mondták olyanok, akiknek nem 4, hanem 10-12 gyerekük van, hogy a 3 gyerek a legnehezebb, 4-tõl már könnyebb. (Isten ments 10-12 gyerek!!!
) Szóval nem érzem magam profinak, nem hiszem, hogy annyira különleges lenneék, szerintem a legtöbb ember meg tudna küzdeni egy ilyen helyzettel. Vagy inkább meg tudná oldani. Tudjátok, mitõl félek a leginkább? Attól, hogy hónapokra megint egyedül maradok. Nincs kihez szólnom egész nap. Nincs egy játszótér sem a közelünkben. Szeretek egyedül lenni, de eléggé extrovertált valaki vagyok, nem bírom sokáig társaság nélkül. (Mit gondoltok, miért vagyok itt a babaneten?
)
Itt az ideje, hogy befejezzem kisregényemet, itt a vége, fuss el véle!
Virág