Új privát üzeneted érkezett!

Vettünk ma sikeresen egy csizmát Nikinek télre. Úgy parádézott benne, mint egy királylány :lol:
Tele volt a bolt ideges anyukákkal + gyerekekkel és sokan olyan ordenáré módon beszéltek a kölkükkel, hogy rossz volt hallgatni.

pl. miért fújod a taknyod egy helyre a zsebkendőbe ? Így most , hogy dobjam ki ?


Itthon beüzemeltük a mososgatógépet, nagyon baba lett ! :lol: Komolyan napi 1 órát lehet nyerni vele.

Niki ma délután is egyedül aludt el, bár mondta, hogy vigyek neki be álmosságot... :shock:

Hétfőn megyek ovinézőbe. Két helyet akarok megnézni. A bölcsiből már elment oviba az a két kiscsaj, akikkel Niki bohóckodott, így most gyakorlatilag egyedül van. Persze őt nem zavarja.

Nincs valami ötletetek, hogy mikulásra milyen kis ajándékot vagy díszt lehet csinálni a kölökkel ? Ovisok előnyben ! Én elég béna vagyok rajzolásban, Niki meg szinezésben, szóval jól kiegészítjük egymást... :wink:

Tesó jól van. Bár meg kellett nézni uh-n, mikor mentem az afp-s vérvételre. Kicsit barnásoztam, tehát nem rendes vérzés volt és emiatt. Részben a méhszájnál van a méhlepény és valszeg emiatt.A doki azt mondta, hogy nem érdekes annyira, mert ez még változhat. Nem is mondta, hogy különösebben vigyázzak. (azért én vigyázok) Annyit mondott, hogy majd elrendezi saját magát, ahogy nől a méh. Mondjuk nagyon nem nyugtatott meg, amúgy is parázós, belelovallós fajta vagyon én... :?

Apa megint az obi-ban van, mindíg valami kis izé kell még. Sajna a fürdőszobával nem tudom mire jutunk, mert még a csempében sem egyeztünk meg...

Dorkának boldog szülinapot !!! Kérünk fényképet ! :lol: :lol: :lol: :lol:

Borinak meg utólag is boldog névnapot !!!
:lol: :lol: :lol:

Nikiét jövőhét végén tartjuk, duplában. Szeretnék én is normális képet csinálni róla, de mostanában lehetetlen. Lizáé pl. olyan aranyos. :)

Dorki
dorki
 
 


Dorki, ha már beléptél: a segédletekre rákatt (fent a tábla tetején) és legördül egy kis menüszerűség, köztük a profil, rákatt és többi egyértelmű :D

Tesó melyik NEM táborát gyarapítja??? Vagy ez még korai? Csakhogy kicsit idegesítselek?

CSizmához grat, nekünk is kell még venni, már ősszel kinéztem egyet, ami nagyon teccc, a tavalyi sajna 2 számmal kisebb, mint kéne. És persze overall is kell (abból is kettővel kisebb a tavalyi), olyan nadrágos-kantáros, mert az ráhúzható a nadrágra (vékonyabbra), és nem kell teljes átöltözés az oviban. Együtt ez már szép summa. Már csak Lizát kell rávenni a shoppingra.

miki-ötletem nincs, Liza teljesen alkalmatlan az ilyenekre, amit én megcsinálok, azt is inkább szétszedi, mert idegesíti, hogy ő nem tudja megcsinálni, vagy nem érdekli. Talán a gyereklapokban van valami megcsinálható izé..., vagy apával rajzoltassatok egy nagyobb télapó fejet, amit ti színeztek ki :lol: , vagy még inkább a fejhez tartozó télapó köpenyt ti találjátok ki, pl. kis zsebeket varrsz egy ruhadarabra és abba kell Nikinek kicsi ajándékokat tenni. Amolyan házi készítésű adventi naptár, de ez már nem miki, egyszóval nincs komoly ötletem... :shock:

fotó azért sikerült, mert itt volt nagyapa, aki a féléletét fotózással töltötte (term.fotózás, ha a madarakat sikerült becserkésznie, akkor egy unoka nem jelenthet akadályt :wink: ), és persze a torta, meg a gyertya együtt a nagy meglepi volt, ezért helyben maradt és nem grimaszolt

Panu
panu
 
 


Heló Mindenkinek!

Köszönjük, jól vagyunk, csak ugye a lustaság :).
De most sok lesz :):

Eszter ténylegesen dec. 9-től jár majd oviba, addig is csak ismerkedni járunk: délelőtt 3/4 9-től addig, amíg ki nem mennek. Játszani már nem megyünk ki az udvarra a többiekkel. Ez is jó, mert együtt tízóraiznak és Eszter imádja ezt.
Úgyhogy egyenlpre még van 1 teljes hónapom.
Kedden megyünk a bőrgyógyászhoz igazolásért, h Eszter tojásallergiás, meg kell a háziorvostól is igazolás. Nem is értem, miért nem intéztem ezt még nyáron, tiszta dinka vagyok. Ráadásul a hideg miatt most bicajozni sem lehet, így villamossal kell mennünk :( a klinikára.
Akkor dec 7-re kaptunk időpontot a szemészetre is - a szokásos évi rutinvizsgálat.
Borzalmas, hogy mindenhová ilyen késői időpotot kapunk.
Az útlevele is lejár hamarosan, így az okmányirodába is mennünk kell.
Tényleg, tudtok valamit arról, hogy a neten hogy kell sorszámot kérni?

Eszter most Orosházán van anyukámál. Szerdán otthagytuk és ma megyünk érte. Nagyon kellemes volt ez a pár nap, kicsit kipihentük magunkat apával: tudtunk beszélgetni, tojásrántottát enni :D (mi öröm), a bort nem kívántam :), így a borozás elmaradt.
És jelentem, Eszter október 8 óta nem szopik :).

panu,
hívtam a minap cégünk HR osztályát, de még nem hívott vissza az illetékes kolléganő. Meg akartam kérdezni a szabi: mennyi van, hogy kell kivenni, mikortól pörögjön és ilyesmit.
Mindenképp ide megyek majd vissza, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. Azért remélem, nem küldenek el, hisz apánk is itt van, nem nagy kiesés van.
Tegnap kimentem vele a területmre, ahová én jártam és most apa jár. Olyan klassz volt találkozni a régiekkel, rengeteget beszélgettem és dagasztottam a mellkasomat a dicséretktől :).

Bori,
mi most olyan hótaposó csizmát veszünk Eszternek, amit kinéztünk és tuti jó volt, az 7990 Ft-ba kerül. Nem olcsó, de még elfogadható ár, bár nem a csalűdi pótlékból vesszük. Kell vennünk 4-5 melegítőnacit is az oviba, pizsamát, tornacsukát, benti cipőt -a kb 15-ször hordott 6900 Ft-os ASSO szandiját kinőtte :( -. Mindenképp jó minőségű cipőt akarok venni, mert egész nap ebben lesz. És ugye az sem 1000 FT :(.
És akkor még nem beszéltem a fogkrém, fogkefe, budipapír és egyebekről.
Tegnap néztünk a Cora-ban hótaposót, de nagyon béna a belseje, semmi magasítás nincs benne, meg nekem olyan műanyagnak tűnt az egész. Így aztán megbeszéltük, h marad a fent kinézett csimma.

Dorki,
para: természetes, azért ne vidd túlzásba :).
Nekem is álmom egyenlőre a mosogatógép, talán ha visszamegyek a melóhelyre és több zsé lesz, akkor meg tudjuk venni.
Mikitipp: vegyetek piros nagy zoknit és arra lehet ragasztani filcből készült szarvast, mikit, ilyesmit. Szerintem kreatíboltban találsz ilyet. Esetleg ott adnak tippet is.
Többi passz, kézügyesség nálam is nulla :).
Ééés, gratu az egyedül alváshoz Nikinek!!!!

Andi,
meggyógyultatok? Eszter is 1 évesen volt tüszős mandulagyula, együttérzésem!

Mentem, kellemes 7végét!

Kép

Kép
eszteranyu
 
 

 
 

próba
dorki
 
 


Dorki,
ez jó lett :)

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Kriszti, sorszámot nem tudom, itt be kellett menni, hogy időpontot kérjek, majd együtt 3asban mentünk a megadott időre. Elvileg telefonon is lehet időpontot kérni a legtöbb helyen. Talán az önkormányzat honlapján, vagy a helyi okmányiroda honlapján van valami útmutató...

Panu
panu
 
 


ezt találtam:
www.magyarorszag.hu ezen belül rákatt a közigazgatásra, azon belül az okmányirodákra, itt lehet időpontot kérni, akár anélkül is, hogy lenne regisztrációd
panu
 
 


Niki szülinapi lázban ég, ezért szerda délutánra tartunk neki egy kis "partyt". Csak finoman, ahogy szoktuk: zenekar, pezsgő, kaviár + meg ami még jár ! :wink:

Panu , Brigi, Zsuzsi, Andi már benne vannak, ha valaki még esetleg csatlakozna, szivesen látjuk ! Fanninak is pont akkor van a szülinapja, így lesz miért visongani a csajoknak. Ajándék nem kell, mert nem ez a lényeg most(még) :) hanem a buli !
Niki olyan lelkes, napjában 5x elmondja, hogy szülinapja lesz és kap tortát + gyertyát + jönnek vendégek, stb.
Naszóval éljenek a 3 évesek.


Voltunk ma reggel az egyik oviban, de teltház van, nincs hely a csoportban. Még beszélek az óvodavezetővel holnap, hogy másik csoportban esetleg van-e hely.

Kriszti
szemészetre miért kell mennetek ?

csütörtökön megyünk genetikai uh-ra a kórházba és megbeszéltem a dokival, hogy Nikit is beviszem. Ez ugye már hasi (ez sem mindegy... :wink: ) és szeretném, ha niki látná, hogy mi történik meg ki is az a dokibácsi.
Konyha már alakul, bár nem látszik rajta, mert most is az előszobában sütöttem a halat ebédre...
Dorki
dorki
 
 


csak a rend kedvéért :D

Boldog születésnapot Nikinek és Fanninak! :)

Kriszti, én is csatlakozom Dorki kérdéséhez: évente kell? mi talán másfél-két éve voltunk, először és eddig utoljára

Krisz, teljesen elhavazódtatok a lakás miatt?

Bori, mi van veletek? Hogy megy az ovi?

tegnap az oviban kaptunk egy kis doboz gyümölcssalátát, Liza egyik kedvenc csop.társa felvilágositott, hogy ezt a gyerekek csinálták, óvónéni bólintott. Liza hazafelé közölte: ő aztán nem csinált semmit :shock: Ügyes gyerekem van!

Délután megyünk a buliba, remélem, többekkel találkozunk!

Panu
panu
 
 


Nagyon boldog szülinapot Nikinek és Fanninak!!

A buliról azért rakjatok fel képet!

Panu,
ovi?Mi is az?? :D Eddig talán egy hetet volt Eszti...
Ugye,egyszer volt hányós vírus,aztán őszi szünet és most egy kicsit köhög a lelkem,más baja szerencsére nincs,de nem viszem így.Ma kapta volna a hároméves oltást,de emiatt kimaradt ez is.Talán a jövő héten megy.
Liza :lol: azért az őszinteség dícsérni való dolog!

Kriszti,
akartam én is kérdezni,hogy milyen "szokásos,éves vizsgálat"??
Nálunk ilyen nincs!Még régebben aszem írtál olyat is,hogy egy éves vérvétel,hát én erről sem hallottam!Vagy ez csak az Eszter vashiánya miatt kellett?
Gratulálok a nemszopizás miatt,én nemtudom,velünk mi lesz :oops:


Cipő:még mindig várom a többiek véleményét is ezügyben!!
Végülis-több boltot végigjárva-egy Siesta bakancsot vettünk neki,ami magától jár.Mostmár muszály még egy gyereket szülnöm,hogy örökölje ezeket a vagyontárgyakat :P
24-es a lába,a Ti gyerkőceiteknek??
Ja,és ma voltunk méricskélni is,13kg és 93 cm.Nem egy nagy darab.

Bori

Kép
Bori
mbori
 
 


Még egyszer nagyon szépen köszönjük Dorkinak a vendéglátást!!!!!!!!!!
Niki nagyon aranyos házigazda volt igazi nagy lány .

Dorki ott maradt a virágunk az Obinál jutott az eszembe :cry:

Mindenkinek nagyon szépen köszönjük az ajándékokat nagyon aranyosak vagytok de igazán nem kellett volna.
Egész úton haza felé azt pakolgatta Fanni ki be a tasakból.

Bori köszi a köszöntést!
szuszoka
 
 


Sziasztok,
mi is köszönjük a meghívást, a buli nagyon jó volt.
Aranyosak voltak a gyerekek, a kis ünnepeltek bájosan fogadták a gratulációkat, a virágokat, az ajándékot, a tortát :D
Még az együttjátszás is sikeres volt, de tényleg.
Csak Zsuzsiék és Andiék nem látták a viharos végét a bulinak. Liza kissé túlpörögte magát és szabályos fetrengős nagy jelenettel búcsúzott :oops:
Bocsánat ezért, meg Barnit se nagyon akarta békén hagyni, tőle is mégegyszer bocs. :(

majd hamarosan megtudom, mire emlékszik ebből és hogyan látja így utólag. Mert ugye hazafelé elaludt, és reggel nem velem ébredt.

Mindenkinek: Mikulás ismét nálunk lesz, nem a napján, hanem utána hétvégén, vagy még eggyel utána, szintén hétvégén (megbeszélés szerint, javaslatok, egyeztetések itt). Szeretettel várunk Mindenkit, nagy jelenetet ezúttal is a végére hagyjuk majd, hogy csak kevesek tudják élvezni :roll: :roll:
panu
 
 


Kép

Kép
dorki
 
 


Köszönjük a látogatást + az ajándékokat. Tényleg minden gyereket meg kell dícsérni, mert nagyon aranyosak voltak. Lizának tényleg nem volt szimpi Barni, de Niki meg vigasztalgatt, szóval így volt kerek. Marcitól egyébként is kap képzést Barni. :wink:
Zsuzsi
virágra vigyázunk, köszi..

Mi pezentáljuk a mikulást magát és vállalom a csomagkészítést is, ha kell. Na sikerült 2x ugyanazt....
Kölkök az ágyon. A feladat az volt, hogy egymás mellé üljenek le és mosolyogjanak....... :?

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 510.35.jpg[/img]


http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 077.24.jpg[/img]
dorki
 
 


Szülinapos

Kép
dorki
 
 


Kép

nem tudok több képet felrakni, mert tetű lassúúúú


Voltunk ma uh-n, megint fiú(félét) mondott a doki, de nem biztos. vittem magammal Nitust is, hogy lássa miről is van szó. Nagyon nem hatotta meg, minden áron mellém akart feküdni az ágyra :lol:

Dorki
dorki
 
 


Sziasztok!

Dorki, mi is köszönjük a vendéglátást, klassz volt a buli, bár Boga inkább most a háttérből szemlélődött javarészt... ami mondjuk nem is volt baj.. volt így is pörgés rendesen. :D Niki tényleg nagyon barátságos, aranyos házigazda volt - remélem egyszer mi is eljutunk idáig Bogával. :roll:
Amúgy hol is volt a kosz, meg a káosz?? Csak nem eltévedtem?? :lol:

Panu, neked meg jövök eggyel a Csilla-cipelésért!! Mégegyszer köszi!!! Csak a rend kedvéért: mire odaértünk, a kocsiban mindkét gyermekem elaludt, Panuék is pont akkor érkeztek. Nagy nehezen felébresztettem Bogát, de tök kába volt, úgyhogy föl kellett cipeljem a III.-ikra... így a hordozóban ücsörgő Csillusra már nem maradt kezem. Már annyiszor gondoltam arra, hogy vajon miért nem születtem polipnak??? :roll:

Bori, mi még bakancs vásárlás előtt állunk... :shock: Boga se magas, de szerintem neki már 26-ost kell nézzek.

Andi
KépKép
Kép
szabó_andrea
Halásztelek
 
 


Sziasztok,

Végre hetek óta először én is idejutottam egy percre :D

Dorki, Mi is köszönjük a vendéglátást. A fiúk nagyon jól érezték magukat. Meg én is :lol:

Panu, A Barnus miatt ne aggódj, ő azt hiszi ez a normális játék. Meg sem lepődött azon, hogy már nem csak otthon piszkálják állandóan. :wink:

Andi, Csilla nagyon cuki. Otthon is ilyen kis nyugis?

A Marci is kicsi. Boga mellett nem is láttam a buliban, de a többi lány mind min fél fejjel lehagyta őt. Pár hete mérték őt is: 92 cm és 12,75 kg, úgyhogy akkor az Eszter is beelőzte. Mondjuk ránézésre a Barnus sem lesz túl nagy termetű. Úgy tűnik nem rám ütöttek :oops: Habár szülés előtt én sem ekkora voltam. :wink:

Én a múlt héten vettem a Mracinak egy bélelet bakancsot leárazáson. Az 24-es, de a tavalyi 23-as csizmájába is belemegy a lába.

Dorki, Akartam is neked mondani, hogy én drukkolok, hogy fiad legyen. Vagy ne? :wink: :lol:

Megyek, mert egyelőre csak a Barnust raktam le, a Marci még Jégkorszakot néz lent egyedül.

Próbálok majd gyakrabban írni, de mostanában nagyon nehéz bármit is csinálnom a fiúk mellett.

Brigi
b_brigi
 
 


Helló Mindenkinek,
utólagosan is boldog szülinapot a Csajoknak!

Fotók nagyon jók, Nikit meg sem ismertem, annyit változott!!!


Sajnos el vagyok mostanában a munkahellyel, ma beszéltem a főnökömmel, aki azt mondta, hogy ha marad minden így, akkor köszöni, de a helyemre felvett csajt alkalmazza :(
Eléggé elkettyentem sajnos. Azért egy apró reményem volt, hogy visszavesznek, de sajnos nem így alakult.

Szemészet:
Eszternek minden évben meg kell nézetnünk a szemét, mert van szemüveges a családunkban és ez olyan szűrővizsgálat-féle.


Most megyek és nyalogatom a sebeimet :(.

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Kriszti, :( sajnálom. Mit jelent az, hogy "ha minden igy marad"?? Gyesről visszatérőt nem rúghatnak ki, nemde? Vagy csak a törvényes időt várnák ki?? Van terved, hogy mit csinálj? Ha mindenképpen menned kell, akkor jól kérd meg az árát a felmondásnak, és menj átképzésre, tanulj valamit, ami piacképes, amivel jobb poziciód lehet a későbbiekben.
Na jó, csak osztogatom itt a tanácsokat, de igy elsőre ezek jutottak eszembe. Remélem, nem bántottalak meg vele.

nekünk viszont vizeletvizsgálatra kell mennünk Lizával, valszeg. Már 2 hónapja rossz a fajsúlyérték, és most vörösvértest is volt a vizeletben. Rutinból nézték, amikor a 3 éves oltás volt, aztán 1 hó múlva kontroll, és most megint, tehát nem húzható tovább. Holnap megyünk dokinéninkhez a beutalót kérni. A szemészeten én is elgondolkodtam, van pár szemüveges a családban, de védőnéni szerint ha nincsenek egyértelmu jelek valami zavarra, akkor nem fontos, az oviban nézik egyébként is.

csupa jó hir, Panu
panu
 
 


Sziasztok :(
olyan szomorú vagyok :( Eszti ma de.10 -től egészen addig amíg nem mentem érte sírt az oviban...
Tudom,hogy lesz még ilyen,de akkor is rossz :?

Kép
Bori
mbori
 
 


Sziasztok!

Nagy a csönd!! :cry:

Bori, sajnálom... azóta?? volt ilyen többször is?

Panu, leletek milyenek lettek? Remélem minden oké!!

Kriszti, munkahely-szitu??? keresgélsz már?

Brigi, Csillus itthon már nem olyan nyugis, mert itt már nincs annyi látnivaló újdonság...

Mennem kell. Többiek???

Andi
KépKép
Kép
szabó_andrea
Halásztelek
 
 


Sziasztok,
Bori, engem is érdekelne, mi történt?! Korábban azt mondtad, hogy jól érzi ott magát. Valami kellett, hogy történjen, ami igy kiboritotta a bilit. Nem feltétlenül muszáj egy ilyen eset.
Irjál, mi van veletek!

Andi, és Bogával mi van? Neki jól megy az ovi? Csillának biztosan hiányzik a tesó :D Apának kell vizsgázni most decemberben, vagy csak jövő év elején?? Hogy állnak most ezek a dolgok?

Kriszti, mire jutottál a munkahellyel kapcsolatban? És Eszti hogy veszi az ovit?

Dorkiékról annyit tudok, hogy Gödre mentek talán pénteken. Biztosan ott vannak még.

Zsuzsi, Brigi?????????????????????????????????????????

A legfrissebb vizeletvizsgálat szerint most a fajsúly jó, de most is van benne egy kis vér :( A jövő héten megyünk a klinikára a volt dokinkhoz, ott alaposabb vizsgálatot csinálnak. Azt még nem tudom, hogyan pisiltetjük a fertőtlenités után a kémcsőbe :roll: , ezért viszünk is magunkkal egy kis mintát.

Ötletek az ünnepekre???? Nálunk most jól megy a legozás. Nemrég kapott a tesóméktól egy olyan dobozzal, amiben háziállatok vannak (malac, tehén, birka) és keritást lehet épiteni nekik, meg házat, na, ez nagyon bejön, és már láttam tuzoltósat, meg repülőset, ugy 5e körül van az ára.
http://www.lego.com/eng/preschool/produ ... rodID=4686
Fajátékokhoz javaslom a fakopáncsot, honlapja is van, elég sok játékot felraktak, sajnos a társasjátékokét nem, csak linket a gyártókhoz, de elég jól böngészhető. www.fakopancs.com

Panu
panu
 
 


Panu,
igen,történt egy kis incidens az oviban,az egyik ebédelésnél betalálta őt a Bence.Pontosan nem tudni,mi történt,mert az óvónéni sem látta sajnos,de onnantól kezve sír.
Először nem gondoltam,h.emiatt van baj,mert a Bencét már ismertük előtte is(akkor is próbálozott sajnos néha :? :roll: ),de Eszti sosem mondott róla rosszat,mindig pozitívan emlegette a kissrácot.Csütörtökön pedig(az óvónők elmondása alapján) semmi baj nem volt,egészen addig ,míg meg nem hozták a tízórait és onnantól kezdve sírt :( ...gondolom összefüggésbe hozta..tányér -eszközök-kajálás-bántás ...)
Most úgy határoztam,hétfőn ott maradok vele,hogy merjen ebédelni,aztán anyum is tud maradni.Azért nagyon bánt ez az egész,mert imádta az ovit,alig várta,hogy bemehessen,az óvónők el voltak ájulva tőle,h.milyen könnyen veszi a dolgokat....erre tessék. :cry:

Majd még jövök a folyt.köv.-vel,most mennem kell.

Bori

Kép
Bori
mbori
 
 


Sziasztok,

Bori, Szegény Esztered. Remélem hamarosan elfelejti ezt az ovis incidenst. Te már dolgozol?

Kriszti, És nálad mi újság meló ügyben? Vissza tudsz menni a régi helyedre?

Panu, Liza :cry: És lehet sejteni, hogy mitől van ez az egész? Vagy most fog az is kiderülni. Nagyon sajnálom és remélem ti is hamarosan túl lesztek rajta.

Karácsony: duplo nálunk nagyon menő. Mostanában mindkét fiú azzal játszik. Pont a héten voltunk kint a Budaörsi outletben és anyukám nevében vettünk a Barnusnak egy autómentő szettet. http://www.lego.com/eng/preschool/produ ... rodID=4964 A Marcinak a tűzoltóságot néztem ki. http://www.lego.com/eng/preschool/produ ... rodID=4664 Azt a boltokban még nem láttam, de egy lány tudna nekem hozni 15.000-ért. Kicsit húzós, úgyhogy azon még gondolkodom. És télapóra meg playmobil adventi naptárat vettem a Marcinak(a legos elég drága volt). Nekem kell majd magát a naptárat megcsinálnom, és az ablakokba berakni minden napra egy figurát vagy kiegészítőt. A Barnusnak meg kinéztem egy Duplo rendőrautót, ami szirénázik is, csak még nem vettem meg. http://www.lego.com/eng/preschool/produ ... rodID=4963 Szal nálunk idén Duplo karácsony lesz. :lol:

Barnus riadó! :D Mennem kell.

Brigi
b_brigi
 
 


Bori, sajnálom :( megpróbáltad megbeszélni vele? Mármint Esztivel? Az óvónénit is megkérheted, hogy egy kicsit jobban figyeljen oda egy pár napig, amíg a biztonságérzete visszatér a csajnak. Illetve egyáltalán nekik kell/kellene valamilyen megoldást javasolni, és nem elsősorban nektek ott ülni az oviban. Eszti sem mondja el, hogy pontosan mi történt? Az is elképzelhető, hogy most jött ki rajta az oviba-szoktatás. Azaz most ez az eset robbantotta ki belőle a változás okozta feszültséget. Szorítok Nektek, hogy minél előbb helyrerakjátok ezt az ügyet.

Brigi, én is ezeket az oldalakat nézegettem, de érthető módon inkább az állatkerti darabokat, mint a járműveset. A csaj még kicsi pónit kért, de azt a télapótól :wink: megosztja a csaj a terheket...

Kérdés: mikulás-ünnepség mikor lehet/legyen???
a most elkészült beosztásom szerint a 6-a utáni hétvége teljesen üres, azaz mindkét nap jó. Azt követő hétvégén pedig csak a szombat.
Dec. 9./10./16. közül tessék választani!
Minél előbb, mert ahhoz képest szerezném be a jelmezt Nikiapunak.

Más.
Színházba mennénk a hétvégén, a Fabulába ismét, most a Jegesmaci barátai darab megy. Ugyanúgy szombat és vasárnap 10hkor és 16hkor van előadás. Ha valaki jönne, szívesen egyeztetek, mert nekünk most mindegy. A du. talán jobb, kötetlenebb. Jegyet megveszem a héten, ha van jelentekező.

Ja, köszi az érdeklődést, Lizával szerdán kora du. megyünk a dokihoz, majd aztuán tudok vmit mondani. Egyébként tünet csak annyi talán, hogy állandóan gyulladt piros a hüvelybemenet, és néha csöppent vizeletet, akár közvetlenül a pisilés után is. (ilyenkor közli azt, hogy "pisi van a pucimban" :roll: , és már vetkőzik is)

Panu
panu
 
 


egyszer már írtam, de kidobott a rendszer és az irományom a feledés homályába merült....... :cry:

Panu
a 3 éves oltáson automatikusan pisi vizsgálat is volt ? Felénk ez nem (sem) szokás. Most akkor mi a diagnózis ? Liza a pici legoval játszik vagy duploval ?

Niki egyébként elromlott a 3. szülinapja után. Ha most jönnétek vendégségbe hozzánk 2 perc után visítana, hogy : minden az enyém , nem adom oda senkinek... és ennek különböző változatait. Anyuéknál pl. a Dédit zavarta ki a wc-ből toporzékolva, hogy az az övé (mármint a wc ). :oops: És az unokatesóival is ezt csinálja egy hete. Komolyan rossz nézni és idegesítő is.
Tegnap mentek le a mamával a játszóra és Niki vitte magával az egyik plüss állatát. Elgondolkodva megállt az ajtóban, nézegette a szarvast és megkérdezte a mamától : - hát én most kivel fogok ezen veszekedni ?
Gödön meg mikor kiszálltunk a kocsiból azt mondta: -itt hagyom az autóban a táskám, úgyis csak a vitatkozás lesz belőle, mert ez az enyém és nem adom oda senkinek.

Szóval kombinál ezerrel. De 1 nap legalább 10x toporzékol valami miatt. Akár ok nélkül is.Bejön a szobába és a fogait összeszorítva mondja, hogy ez az én lakásom, nem engedek ide senkit !
Na ezek után nem is hívunk meg senkit egy ideig... remélem elmúlik ez is...

Télapó: nálunk műsorváltozás van. Csak a vasárnap jó, mert apa elment dolgozni és szombaton is munka van. Szóval szavazzunk : dec. 10. vagy dec. 17. csomagot csináljak vagy mi legyen ???

mennem kell, megint jól összevissz írtam.

Olvastam ám, hogy Esztinek nem tetszett az ovi, de ha kiderül mitől van, szerintem megnyugszik hamar. ő nem egy elveszett gyerek :wink:
Dorki

ja még egy. Tesónál nem érzek igazi rugdosásokat, hanem inkább lassú ide-oda mozgást, de azt sem gyakran. Valakinek csinált ilyet a gyereke ?
dorki
 
 


na egyszerre írtunk...
Nikinél is volt ilyen nyáron, hogy piros volt és azt mondta viszket, de nem felfázás volt. Sarudon voltunk éppen ezért vizeletvizsgálat helyett csak egy krémet kaptunk. pimafucort-ot. De el is múlt 2 nap alatt.

Télapóra a szombat csak délután jó vagy a vasárnap délelőtt
Dorki
dorki
 
 


lyukasfejű vagyok megint.......

a szinház minket érdekel, egyelőre mindegy melyik nap. Viszont a délelőtt jobb lenne, a 4 óra még korán van, mert akkor alszik a csaj, de megoldható, ha másnak akkor jó.
Szokás szerint értelmetlenül írok, bogozzátok ki... :wink:
dorki
dorki
 
 


Dorki, apa dolgozik? ügyes volt, ez gyorsan ment! Kívánom neki, hogy bejöjjön a számítása! :D

Ezek szerint a legtutibb a dec. 10. :lol: ezt jól megbeszéltük. A vasárnapra azért tippelek inkább, mert akkor mindenki addig és úgy marad nálunk, ahogy akar, de benne vagyoka variációkban is.

Igen, a vizeletvizsgálatot a 3 éves oltásnál automatikusan kérték/csinálták. Szóltak előre, hogy vigyünk mintát. Szerintem ez normális.

Dorki, vigasztalásképpen: nálunk hétvégén voltak az unokatesók, akiket nagyon várt Liza, de amikor 2 fáradt (kicsit unott) csaj jött, akik közül a 9 éves lány nem akart játszani a kicsikkel, a kicsi pedig a nagyokhoz szokott, akkor Liza is olyan műsort vágott le, hogy öröm volt nézni. A "mindent elvett" csak a kisebbik rossz volt, néha átment agresszívba és kiabált, mert ugye nagyon csalódott volt, hogy vele nem játszanak, sőt, elküldik maguktól. Ez a része érthető. Viszont a másik oldal is, mert a fáradtak voltak, és mert a nagylánynak már uncsi a kicsikkel való játék, a kicsinek meg csak a angyok kellenek, mert ebben nőtt fel, ő 4 éves. Csak azt sajnáltam, hogy ennyire rossz hangulatban telt el az annyira várt du. Ráadásul, ha máshol vagyunk, akkor Lizát nem érdekli annyira, hogy nem akarnak vele játszani, mert annyi új dolog van, ami lekötheti, nem ér rá csalódni. És hát majd megszakadt a szívem, amikor a kis csalódott arcát láttam, amint egyedül ment fel a szobjába újabb játékért, mivel nem engedtem, hogy elvegye a másiktól. Eygszóval teljes rémálom volt, az amúgy eddig normálisnak számító esemény.

Színház???

Panu
panu
 
 


Színház minket is érdekelne :lol: És nekünk is jobb lenne a délelőtt, a nap mindegy.

Télapó: dec 10. :lol:

Brigi
b_brigi
 
 


Sziasztok!

Dorki,
Fanni úgyan így mozgot nekem is. :D

Színház,
szombaton nekünk csak a délután jó vasárnap mindegy.

Télapó szerintem dec-10 nekünk is jó.Szombat szerintem nekünk nem jó.

Dorki féle mikulás csomagra szavazok!!! :lol: :lol:

Zsuzsi
szuszoka
 
 


Délután felvetettem a Marcinak, hogy elmennénk megint a bábszínházba.

Marci: "Nem szeretnék" Én:"Miért? Múltkor nagyon tetszett neked az előadás" Marci: "Mert úúútáltam, hogy a Mazsola rámfröcskölte a vizet fürdés közben"

Tényleg volt egy rész, amikor a Mazsola fürdött és kifröcsköltek vizet a közönségre, de mivel mi az utolsó sorokban ültünk ebből nem éreztünk semmit sem :D

Azért megyünk. :lol:
b_brigi
 
 


Összegezve (amíg Liza enged): vasárnap délelőtt jó, és 4 gyerek+4 felnőtt?? Utóbbi a kérdés??
panu
 
 


Panu,
ok,
nálunk a létszám én és Fanni
szuszoka
 
 


Panu, vasárnap de. jó. Mi is ketten megyünk. És köszi, hogy fáradozol a jegyvásárlással :wink:

Brigi
b_brigi
 
 


Nekünk is jó mikire a dec 10.

színház... talán majd egyszer....máskor.... :roll: most hétvégén mindkét nap szülinapozunk. :D

Andi
KépKép
Kép
szabó_andrea
Halásztelek
 
 


Lányok,

Most néztem a Fabula honlapját és vasárnapra nem ír előadást. :roll: Szombatra meg minden jegy elkelt. :cry:

Lehet, hogy én néztem el valamit? Mert közben mindkét fiú itt bújkál a lábam között az asztal alatt, és kb 50 ezredszer verik be a fejüket. De nem csüggednek.

Panu, Akkor lesz vasárnap valami?
b_brigi
 
 


Én is megnéztem amit Brigi mond :( .
szuszoka
 
 


szomorúan láttam én is, hogy nincs jegy és nincs vasárnapi előadás.
most még próbálkozom a Kolibrivel, ahol szintén vasárnap tizkor van a Bors néni illetve a Kolibri Fészekben Moha és Páfrány.
Sajnos, kicsi az esély, hogy legyen jegy, de megpróbálom.
panu
 
 


:( nincs jegy a Kolibriben sem.
A Bábszinházban szombat délelőtt van a Misi mókus vándorúton, mást nem találtam.
Illetve péntek du. 5kor Berg Judit könyvbemutató és bábelőadás a Rózsadomb bevás.kp-ban, a Lyra és Lantban. A korábbi könyvet ismerjük és szeretjük, ajánlom mindenkinek. www.bergjudit.hu

vagy vigaszul játékházat nyitunk nálunk hétvégén, gyertek!

Panu
panu
 
 


Hogyarossebegyemeg.....Mindenki bábszínházba akar menni ! :(
Akkor viszont előre kell nagyon gondolkodni, ha legközelebb valami műsor adódik.

Nekünk jó a Biás játékház is ! :lol: Majd Lizaanyu és apu báboznak ! :wink:
Dorki
dorki
 
 


Én ezt a kettőt találtam vasárnap délelőttre, bár nem tudom a Gryllusra van-e jegy. A másik ingyenes.

Dorki

http://www.muveszetekpalotaja.hu/progra ... d=10125542

http://www.komedium-szinhaz.hu/Portal/i ... 3&Itemid=1
dorki
 
 


Megnéztem. Se a Gryllusra se a Kolibribe egyik előadásra sincs már jegy.

Én ezt találtam. Halász Judit koncert (a Marci szereti, de mi még a régi H.J-ot hallgatjuk) Ez viszont szombaton van délután. http://programok.jovohaza.hu/engine.asp ... ermekeknek

Képzeljétek, a Barnus lassan 2 órája alszik :lol:

Brigi
b_brigi
 
 


Hahó, bábszínházilag nincs túl sok jó hír. Egyedül szombat délelőtt van a Főv- Bábszínházban a Misi mókus kalandjai, de ez Zsuzsinak nem jó.
Fabulát holnap pénztári időben talán sikerül végre elérnem, hogy egyáltalán decemberre kapjunk jegyet a 16-17-i hétvége amhol még van jegy, de nekem csak szombat, vagy a vasárnap du. jó. Várom a hozzászólókat :roll:

Biai játszóház-ajánlat áll, főpróbázhatunk Mikire.

Bori, ti nem jönnétek Mikire? nem is írtad?

Krisz, gondolom a költözés miatt tűnt el...

Kriszti, nektek nincs kedvetek???

Persze, akkor MIKULÁS dec. 10-én vasárnap

Panu
panu
 
 


Hali,
megvagyunk, havazok nagyon: ügyintézünk minden nap Eszter tojásallergiája miatt a dupla csp-t intézzük:
MÁK, bőrdoki, gastrodoki, szociális iroda az okmányirodában, onnan felküldeni munkáltató, háziorvos, szoci iroda, ovi, 45 nap múlva talán meg is érk.
Nagggggggggggggggggggggggggyon gáz!
Még jó, hoyg Szegeden lakunk és nem kell minden sz@rért bebumlizni a legközelebbi helyekre.
Megmondom, nemrég kezdtük, de már nagyon unom ezt a sok parpírt.

Az aftát Eszter szájában eltekintve jól vagyunk :).

Látom, mindenki!

Mentem, mese kelllllllllllll :).

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


panu,
édes vagy, vendégeket hívtunk akkorra, már most jönnének, csak fullon vagyunk, meg Apa autójának nekimentek, most szervizben van, 2 szem. Corsa-val jár, nemtom mikor lesz kész.
Szóval dec 10 egyenlőre nem jó, azért futok még 1 kört az ügyért, köszi a meghívást!

Gryllust imádjuk!!!!
Ha tudtok időpontot székes fővárosunkban, hol és mikor, pls írjatok!

Köszi,
tényleg húzok :)

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Panu,
szombat délelőtt ha minden kötél szakad meg tudom oldani szabaddá tudom magunkat tenni és akkor tudunk mi is menni.
Vasárnapi Biai játszó házat mi viszont most bocsi de ki hagyjuk ebédre megyünk anyuhoz.

Eszteranyu,
visszamenőleg kapjátok meg az emelt családit?
Ricsi ajakhasadékkal született csak a szája széle volt nyitva műteni kellett neki és ő rá is emelt csp kaptunk de csak egy éves korábba tudtam meg ,hogy az jár nekünk és akkor mi visszamenőleg is megkaptuk.
szuszoka
 
 


heló Zsuzsi,
és hogy és hol (osztály, ilyesmi) intézted a dupla csp-t visszamenőleg? És nekünk pl mennyire jár visszamenőleg? Ezt ki állapítja meg?

Kössz,

panu,
nagyon érik a dec 10-i Mikibuli gondolata ;)

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Krisz,
.nekem a munkahely tb kifizető volt így ők intézték és egészen a születésig visszamenőleg kaptuk meg.Próbálj beszélni egy illetékessel mert iszonyú rafkosak szeretik ezt elmis-másolni az ügyet.
szuszoka
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: