Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!!

Megvagyok én is, hiányoztam? Kép

Bocsi, hogy nem írtam. Turbó üzemmódban takarítok és kézműves ajándékokat alkotok Kép

Connie
Amikor mélyenfekvő méhlepényt állapítottak meg, akkor rákerestem a latin nevére és kijött a babanetes topik, ami erről szól. Aztán mivel feküdnöm kellett, elkezdtem nézegetni, de csak a kórházas topikot. Rátok csak később találtam és egész májusig nem is regisztráltam kisebbségi érzésből...Nem szerettem volna betolakodni semmilyen összeszokott társaságba és szuper, hogy befogadtatok.
Vezso
vezso
 
 


Connie,

2004 nyarán eldöntöttük a férjemmel, hogy jöhet a pici. Én akkor mindenfélét kerestem a terhességről. Keresőkbe próbálkoztam, mindenfélével. Először a babanet rendelőjére akadtam rá így Kép onnan már csak egy "lépés" volt, hogy a társalgót is megtaláljam. Először a babaprojekt előtt állokánál olvasgattam, de nem írtam. Mellette kórházi topikokat olvastam, hogy megtaláljam a számomra megfelelőt, és dokit is így választottam. Kép Eztután én is "terhesnek éreztem magam" Kép (mint Timur) és ugynúgy mint Õ, az első orvosi látogatás után, a pici 6 hetes korában írtam ide a tavasziba először Kép Akkor rögtön fel is vettem a táblicskuba Kép Kép

Timurr,

Ezek szerint kb. ugynakkor csatlakoztunk a topikhoz Kép Kép

Akiren
akiren
 
 


Babjag,
azért, mert nemsokára indul a mi weblapunk is, és jó lenne tudni, hol érdemes reklámozni a fórumot. Mini piackutatást végzek.Kép

Ti sokat vártatok Andorra, nem?
Én is olvasgattam januárban-februárban ezt a topikot már, de csak Ákos születése után írtam.

KépKép
connie
 
 

 
 

Köszi a válaszokat, jó sokat írtatok közben, én Babjag hsz-e után próbáltam előadni egy balettot a tűzhely, konyhasztal, járóka és orrszívó között.Kép Sikeres volt, de nem túl esztétikus sztem.Kép

KépKép
connie
 
 


Timurr
Én is minimálbérre voltam bejelentve,először én is huszonvalamennyi gyedet kaptam,de aztán 33-34ezer körül(amivel szintén kitörölhetem).Azért kevesebb,mert ebből már vonnak vmilyen járulékot,de ne kérdezd h mit,hülye vagyok ehhez.(isKép

Babjag
Nekem is el tudnád küldeni a recepteket?Címem a profilban,előre is kösziKép

Connie
Tényleg nagyon jól mutatsz a két gyerkőccelKép
Én még 2001ben kezdtem el babanetezni,amikor először voltam terhes,sajnos nem sokáig,akkor egy ismerősöm ajánlotta az oldalt.Utána a mi topikunkat vmikor tavaly szeptemberben kezdtem el olvasni,de csak Vince szszületése után lettem elég bátor írni.
villes
 
 


Sziasztok

Connie megkaptam reagalok is ra este amikor osszeszedettebb leszek agyilagKép
Mamatali nem volt sajna majd legkozelebb.
En a startlapon/ szules.lap.hu/ talaltam oda erdemes sztem elkuldeni az oldal cimet ingyen vanKép


Kép
vaktyuk
 
 


Sultana,
Légy üdvözölve Kép kérünk képet Jázminról Kép

Juszti,
Boldi egyáltalán nem sovány... a keresztapja milyen testalkatú??? Kép Nagyon jók a minitalis képek, de a te kezedben is megnéztem volna a két srácot Kép Connie-val nagyon aranyosak. Boldi nagyon haverkodni akart Ákossal, de úgy tünt, hogy Ákos nem akar szóbaállni vele. Csak a fényképezőbe nézett, biztos azon tűnődött, hogy te is megmutatod-e neki a gépet, mint a fotozáson a bácsi Kép
Boldi nagyon csinos lesz karácsonykor Kép

Timurr,
Köszi Kép (mármint hogy Gréti ügyi)
Maja karácsonyi szerkója milyen lesz? Biztos vagyok benne, hogy már kitaláltál neki valami tutit Kép

Hüpi,
Ádinak gratulálok a maratoni álláshoz Kép nagyon ügyes, tudta ő hogy még le kell fárasztania magát az alváshoz Kép
Most állt fel először??

Akiren
akiren
 
 


Virág
Akkor van remény,képzeld vévig sírt,alig evett,most talán két percet e van a kiságyba.

Jusztikám
Hát már elmentél?KépBoldi egyáltalá nem sovány,akor Maja mi?Kate ÍMoss?

Akiren
Igen,te már emlékszem bent voltál a táblában amikor én is bkerültemKép
Nagyon ügyes Gréti Maja csak ül,hasról inkább kinyomja magát,nehogymá úgy tegyxem le.Van ilyen mászás segítő henger szerintetek érdemes olyat venni?
Csini kisasszony lesz szoknyácska,harisnya,copfocska;)

Timurr
Vendég
 


Timurr,
"Terhesnek érezni magad" - ez jó!Kép
Ákos nem valami után kezdett mászni, hanem csak hogy ne üljön egyhelyben.Kép Neki inkább a kisebb, színes, zörgős guruló dolgok jönnek be. Az Aranytízben volt olyan nagy henger, de az nem nagyon érdekelte.
Most a szöszfelszedés a legújabb sláger nála.

Juszti,
az attól függ, egy kétméteres kosarashoz képest tényleg kicsi Boldi.Kép Sztem teljesen normál méretű baba, olyan finom kis vonásai vannak, lehet azért nézte kicsinek a keresztapuka.Kép

KépKép
connie
 
 


Timurr
A gyed sztem annyi Kép.
Maja alszik éjszakánként?
Maja karácsonyi rénszarvasos ruciját nagyon irigylem Rozi nevében Kép Karácsonykor ebben lesz? Még nem találtam rucit Rozinak a nagy napra.

Virág
Hogy megy a babakocsizás? Kép
Képzeld, hogy jártam, valamelyik nap bementem a Dunaplázába hirtelen felindulásból és elfelejtettem berakni az autóba a babakocsit. Kép Kézben cipeltem Rozit vásárlás közben...Jó kis edzés volt.

Lányok, nem jöttök be jövő héten egy nap valamelyik plázába gyerekestül délelőtt? Vásárolni, vagy ilyesmi? Akár a Vörösmarty térre? Szívesen mennék. Connieval beszéltük egyszer, hogy megyünk...Jó lenne, nem?

Vezso
vezso
 
 


Connie
Rozi is szedi a szöszöket, pedig emberi szemmel nem is lehet látni semmit a padlón, de ő megtalálja Kép Én meg takarítok még egy sort...Kép
Én már úgy izgulok ezen a honlapon, amit csináltok!! Mikor nézhetjük meg? Nincs még visszaszámlálás?

Dorka
Utólagosan Boldog szülinapot Kívánok!!! Bocs, hogy csak most...de jobb későn, mint soha Kép

Patri, Hüpi, Zitmi és Mindenki, hol vagytok?

Zitmi
Anyukádnak most hogy van az egészsége?

Delfinke
Mi az eredménye a vizsgálatnak?

Kinél mi lesz a karácsonyi menü?

V.
vezso
 
 


Ildiéknél nem megy a net, de kérdeztem sms-ben, és negatív lett az eredmény!
Kép

Vezso,
De, visszaszámlálás van, a programozó ennek a hétnek a végére ígérte, hogy felteszi az oldalt a netre, állítólag már majdnem kész. Persze az még tök üres lesz, a tartalmat nekünk kell feltölteni majd. Már én is nagyon izgulok!

Ákos is megtalálja a láthatatlan szöszöket, pedig most már én is mindennap porszívózok. Nem tudom mit lehetne neki adni, amit szedegethet szösz helyett - mazsola még kicsit korai lenne.

Jó lehetett kézben cipelni Rozit, én bele se kezdtem volna.Kép C&A-ba bevallom elmentem nélküled, de kell még futnom néhány kört egy plázában. Kell smink Gabi másik unokahúgának, meg Gabinak fényképtartó. Vettem egyet tegnap, és este mondta, hogy januártól ügyvez lesz, kell vennem egy elegánsabbat.KépKép Uncsitesója megunta a cégvezetést, inkább üzleteket akar kötni, így Gabinak átadja az ügyvezetést, ő meg marad tanácsadónak. Úgyhogy Gabi halmozza a címeket, mert a mi cégünkben is ő lesz az ügyvez (mivel én nem lehetek). Itthon viszont én vagyok a főnök, úgyhogy vissza tudom majd szivatni.Kép

KépKép
connie
 
 


Sziasztok!
Germicidről lenne egykérdésem. Oltás után (anno 4 és 5 hó) kapott babó. A popsija teljesen kivörösödött, első alkalommal napokig kellett kezelgetni amíg elmúlt, másodjára már nem volt olyan csúf, de nem tetszett. Ez szerintetek a lázcsillapító vagy a Szabin csepp? Egyébként a nyugtató miatt én sem kedvelem, de majd 39 foknál már meggyőzhető vagyok.

Delfinke,
Remélem most már egyenesbe kerültök, ismerősi körömben hasonló gondok voltak, teljesen elmúlt. Kezelésekre jártak, most, háromévesen teljesen normális, iszony aktív babó, semmi nem látszik. Kitartást.

Vezso,
Ha az Árkád megfelel, én bmikor hajlandó vagyok egy kis shoppingolásra, amikor nem tanítok. A télundorom sajna megakadályoz bmi nyílt terep meglátogatásában. Most fejlesztem a tömegundoromat, de az még elmegy.

Timurr,
A pontos szabályozás a www.magyarorszag.hu weblapon van a legtöbb ilyen témában, ha sikerül kiigazodni. A számítás alapja tér el, emiatt lehet különbség, de nézd meg. Az előző évi jövedelem számít, nem a kereset. Nekem a sulimban többször kellett veszekedni a gazdaságival, pl az adókedvezményemet 4(!) hónap alatt tudták elintézni és rosszul is számoltak.

Kép KépKép
lorca
 
 


Connie
Gratulálok Gábornak az új posztokhoz!!!! KépKép
Jó, ha van még mit megvenni, találkozzunk, hátha becsatlakozik még valaki. Találtál végül is akkor olyan ruhát a c&a-ban, amit szerettél volna?
Ötlet Ákosnak: Rozinak nagyon bejönnek a cipőpertlik birizgálni, próbáljátok ki. Van neki egy vadiúj cipője, még nem nőtt bele, és annak a befűzött pertlijét imádja, úgy elszöszmötöl vele. Pedig körbe van rakva színes játékhegyekkel és mégis...
Wevlap: mindig nézem, hogy működik-e, de gondolom majd szólsz úgyis...Kép Várom Kép

Elmondom, miket alkotok: Hello Kitty figurákat festek a lányaimnak textilre spéci festékkel (csillogós), Anyunak török csempemintákat festek akvarellnek, és kézzel gyártunk naptárakat a családnak rajzokkal és fényképekkel. És ma délután lesz nagy mikulássapkás fényképeszkedés hagyományos kamerával is, mert ezek is ajándékok lesznek bekeretezve a Nagyinak, anyuéknak és a férjem is kap a benti íróasztalára.
Tavaly öröknaptárakat csináltam, a férjem most is használja.
Az öcsém távirányítós autót kap (nagy és piros versenyautó), meg a nőnemű családtagok kézzel gyártott szappanokat (DunaPlaza). A férjemnek meg tudtam venni a grilles könyvet (a corában már elfogyott, de Alexandrában találtam).
Most megyek hello kitty-s tákákat venni a lányoknak (imádják ezt a figurát és találtam még weblapokat is hozzá: www.hellokitty.lap.hu), meg Harry Potteres sálat kötök Verónak és kell hozzá bordó meg sárga fonal. Majd jövök, nem tűnök el hoszú időre, ígérem.
Pusszancs: Vezso
vezso
 
 


Connie
Gratulálok Gábornak az új posztokhoz!!!! KépKép
Jó, ha van még mit megvenni, találkozzunk, hátha becsatlakozik még valaki. Találtál végül is akkor olyan ruhát a c&a-ban, amit szerettél volna?
Ötlet Ákosnak: Rozinak nagyon bejönnek a cipőpertlik birizgálni, próbáljátok ki. Van neki egy vadiúj cipője, még nem nőtt bele, és annak a befűzött pertlijét imádja, úgy elszöszmötöl vele. Pedig körbe van rakva színes játékhegyekkel és mégis...
Wevlap: mindig nézem, hogy működik-e, de gondolom majd szólsz úgyis...Kép Várom Kép

Elmondom, miket alkotok: Hello Kitty figurákat festek a lányaimnak textilre spéci festékkel (csillogós), Anyunak török csempemintákat festek akvarellnek, és kézzel gyártunk naptárakat a családnak rajzokkal és fényképekkel. És ma délután lesz nagy mikulássapkás fényképeszkedés hagyományos kamerával is, mert ezek is ajándékok lesznek bekeretezve a Nagyinak, anyuéknak és a férjem is kap a benti íróasztalára.
Tavaly öröknaptárakat csináltam, a férjem most is használja.
Az öcsém távirányítós autót kap (nagy és piros versenyautó), meg a nőnemű családtagok kézzel gyártott szappanokat (DunaPlaza). A férjemnek meg tudtam venni a grilles könyvet (a corában már elfogyott, de Alexandrában találtam).
Most megyek hello kitty-s tákákat venni a lányoknak (imádják ezt a figurát és találtam még weblapokat is hozzá: www.hellokitty.lap.hu), meg Harry Potteres sálat kötök Verónak és kell hozzá bordó meg sárga fonal. Majd jövök, nem tűnök el hoszú időre, ígérem.
Pusszancs: Vezso
vezso
 
 


Lrca
KösziKépMegnézem
Germicidről nem tudok nyilatkozni,mert nálunk csak hajtásra volt jó.

Vezso
Fantörpikusan ügyes vagy,biztos örömet szerzel meindenkinek az ajándékokkal.Én is imádom Kitty cicátKép


Ildi
Negatív!Éljen,éljen!

Timurr
Vendég
 


Ja éjszakák:negaív hullámban vagyunkKép
Vendég
 


nem értem,nem értem,így tudtam és a honlapon is az van a tgyás is éa a gyed is 70 %a a keresetnek,ivel adóm nincs akkor miért a bánatban kevesebb 12000 Huffal?Kép
November-december negatív :
-kocsi rottyKép
-család rottyKép
-kasszakulcs eltűnt rottyKép
-páromat felhívták a rendőrök,hogy a telefonja lopott,rottyKép
az az érdkes,hogy másfél éve vettük a nagy piros cégtől és állítólag ezen az imei vagy milyen számon,mint tmobilos szerepel és két hónapja lopták el a boltból,érdekes.
-ennyi pénzt gyednek?felháborító
És egy csomó apróság.Rotty

Bocsánat a negatívkodásért és a pénztémáértKép
Vendég
 


tök jól elvagyok itt magammal,na de sebaj hétvégén nem leszek,most bepótoltam előre az írásokatKép
Vendég
 


Vezso,
köszi a cipőpertlis ötletet, Ákos amúgyis a cipők nagy barátja.
Igen, kaptam két tök jó pulcsit, remélem tetszeni fog a lányoknak. Most jobb cuccok voltak, mint múltkor.
Nagyon ügyi vagy, hogy ilyen sokmindent csinálsz karácsonyra a családnak. Én anyumékkal teljesen bajban vagyok, anyu kijelentette még régebben, hogy neki több kacat nem kell, hasznosat mit vegyek, mikor mindent megvesznek maguknak, sült húst meg mégsem adhatok nekik karácsonyra.Kép Többieknek már kitaláltuk, csak meg kell venni.

Úgy volt, hogy megyünk Ildivel meg Virággal sétálni, erre Ákos bealudt, az ebédet se ette meg. Ülhetek itthon ebben a szép időben.
Kép

Lorca,
Ha a Germicid lett volna, másodjára több pöttynek kellett volna lennie sztem. A sima Germicidben nincs nyugtató, csak a C-sben.

Timurr,
Passz, fogalmam sincs, miért a különbség, én abszolút nem értem ezeket, mit hogy számolnak.

KépKép
connie
 
 


Sziasztok!


Vezso,
köszönöm, hogy hiányoltál, aranyos vagy!

Anyukámat szerdán kiengedték a kórházból. Diagnosztizálták a betegségét is, csak nem akartam addig megírni, amíg Ildiék Marcipánjának nem lesz meg a negatív lelete, ezért hallgattam eddig.
Szóval az a helyzet, hogy anyukámnak epilepsziája van. Igaz, hogy nagyon enyhe formája, oylan, amely a doki szerint az esetek 95 %-ában gyógyszerrel teljesen tünetmentessé tehető. Nem is volt szombat óta mellkasszorító rosszulléte és ájulása sem (ájulása igaz csak 1x volt életében). Emellett a vérnyomását is beállították, most az is jó. Otthon van, tesz-vesz, de többet kellene pihennie, csakhogy ő egyáltalán nem pihengetős fajta. Viszonylag jól viseli a hírt, nem aggódik, optimista, ez azért megnyugtató. Hát ez van.
Köszönöm szépen mindenkinek a biztatást, az érdeklődést.

Ildi,
látod, Marcival nincs gond, nagyon örülök!

Majd leszek még, amint tudok, jövök.


Zitmi
zitmi
 
 


Jimbone,

a mindennapos szteroidozás nagyon veszélyes is lehet, gondolom, Elocomot kapott Áron. Van már egy ennél korszerűbb, szteroidmentes készítmény, Elidel a neve. Én is Virágtól hallottam róla, kiváltottuk, mert Viola lányom ekcémás. Nekünk sokat használt.
Igen, homeopátiásan is gyógyítható az ekcéma, itt a Babaneten is megvan a homeós orvosok elérhetősége, én is innen kerestem homeós dokit Viola hörghurujához.
A tejtermékeket szerintem csak akkor mellőzd, ha egyértelműen kiderül, hogy azokra érzékeny a kisfiad. A bőrgyógyászok szerint is nagy rejtély az ekcéma, csak találgatnak, mitől alakulhat ki, de korántsem biztos, hogy a tejtermékek okozzák. Ajánlom a google keresőjét, beírod, hogy ekcéma, sok mindent kidob. Én is olvastam ott róla sokat.

Akiren,
nektek már biztos a tejallergia? Voltatok kilégzéses teszten?

Kriszta,
nagyon bírom a stílusodat: pszichomókusKépKép...

Gréti, Szonja, Luci, Boldi, Ákos gyönyörűek a képekenKép!

Bea,
látod, meglett a tanulás eredménye! Gratulálok! Nagyon felnézek rád, én nem tudom, hogy lehet érteni a matekot. Rajtam a 2x+6=12 felállású egyenlet is kifogna, azt sem tudnám, hogy kezdjek hozzá. De azt sem tudnám, mennyi 4/3 + 5/2...Iszonyatosan hülye voltam a gimiben a matekhoz, mindig igyekeztem megérteni, de nem ment. Azt is el tudom képzelni, hogy diszkalkuliám van, igaz, nem vizsgálták, de reménytelen eset vagyok a matekhozKépKép...

Küldök nektek egy aranyos képet.


Kép

Zitmi
zitmi
 
 


Timurr,
Anyukádéknál lesztek 7végén megint?

Lorca,
Natinak sok boldog névnapot kívánunk!Kép

Zitmi,
Remélem anyukádnál tényleg meg tudják oldani a gyógyszerrel, és teljesen jól lesz.

Jaj, lányok, nem tudom, mit csináljak, Ákosnak megint vasárnap óta nem volt kakija, ma adtam neki laevolacot, most nyomkodja ki nagy nehezen. Senki nem tudott semmi értelmeset mondani, se a gyerekdokik, se a szopis tanácsadók, hogy lehetne ezt megelőzni. Most már elég híg kajákat kap, és hajtósakat is, de ez se használ. Nem is értem, mi van, és ezt se tudják megmondani.Kép Pedig amikor kijön, normális, nem nyúlbogyós (bocs a részletekért), de tegnap is meg ma is nagyon nyűgös volt már, és sztem ettől, mert most megnyugodott.

KépKép
connie
 
 


Sziasztok!
Connie!
Ment a mail, remélem átment!

Sajna tegnapi mamatali elmaradt; Virág sem ért rá; én sem voltam a toppon; teljesen levesz a lábamról ez a nátha!
És hiába mondom Marcipánnak, hogy anyának pihenni kell, anya beteg nem hatja meg!
Kép

Mint már Connie írta, az eredmény negatív lett; jövő héten eldönti majd a neurológus hogy kell-e további vizsgálat.De azért tökre örülök!
Kép

Zitmi!
Anyukádnak jobbulást, minden rendben lesz! Kép Aranyos és figyelmes vagy, hogy tekintettel voltál Ránk; köszönöm!
Kép

Tök jót sétáltunk Virággal, hiányoztál Connie! Kép
Jó volt kicsit dumcsizni(az kicsi séta 2óra volt!) Kép

Ildi

delfinke
 
 


Ildi,
Én még délelőtt 11-kor kaptam egy mailt tőled, azóta nem.
Ákos fél 4-ig aludt, azóta a kakilás a fő program.KépKép

KépKép
connie
 
 


Sziasztok

NAtiknak booodog nevnapot.
Udv az ujaknakKép
Connie mennyit eszik Akos rendes kajat? Mert ha annyira nem sok sztem nem biztos hogy baj, hacsak nem faj a hasa, ill probaltad azt, hogy par napig csak hajtosakat, es jo higan?
Ildi annyira orulok hogy semmi baj sincsenKép anyosek meg huzzak a p**re az ijesztegetest.
Timurr en is erdekes modon kaptam a gyedet /amit elvileg megs em kaphattam volna/ 59000-14000et kaptam masfel honapra nem ertem miert volt az a 14000 levonas????
Jegvirag meghajlok elotted de komolyan en egy konyvet nem tudok torpe mellett kiolvasni...nemhogy........Kép
Vezso mar irtam lehet elkerulte a figyelmed, van eskuvoiruhaszalonos ismeros ha erdekel.


Kép
vaktyuk
 
 


Ildi,
Megkaptam a második mailt is.Kép

Réka,
Nem olyan sokat eszik, lehet az a baj. De délután sírva kakiltunk, ez nem olyan jó. Meg nyűgös. Egész héten hajtósat kapott és hígat, még megpróbálom az olívaolajat is, azt már kaphat. Meg adok neki kétszer holnaptól, hátha tényleg túl kevés ahhoz, hogy kijöjjön.

Apja persze jól kiszámolta, pelenkázás és orrszívás után ért haza pont.Kép

KépKép
connie
 
 


Zitmi,
Azért jó, hogy anyukád optimistán áll a dologhoz Kép azért vegyétek rá a pihenésre Kép
Nem voltunk semmilyen vizsgálaton vagy teszten tejallergia ügyben. Egyszerűen a doki ezt mondta, hogy tejallergiás. És mióta nem eszek tejterméket, Grétinek a széklete teljesen rendbejött Kép Tehát én is elhiszem, hogy ez állt a háttérben Kép Nem mondott a doki semmit, hogy ezt lehetne vizsgálni. Kép
Mi az a teszt amit említettél?

Connie,
Fura módon Gréti is 3-4 naponta kakil. Ez kb. azóta tart, hogy elkezdett "enni" rendeseket és én abbahagytam a tejterméket. Bár azt hiszem, hogy azok a falatkák amit naponta megeszik, nem okozhatna szorulást. Mikor oltásra vittük Grétit pont egy 4 napos kakimentes időszakunk volt, és a doki szerint semmi látható jele a szorulásnak, egyszerűen nincs kakija. Bla-bla-bla a tejet teljesen hasznosítja. Ez valós is lehet, mert tényleg nem eszik szinte semmit mellette. Viszont Ákos eszik Kép Kép szóval neki kellene az output. Egyébként látszik rajta, hogy felpuffad, hogy van csak nem jön ki?

Akiren
akiren
 
 


hello
Timurr!Nem ismerlek, kikövetkeztettem. Nagy terepjárós kereskedés stb. Oh milyen okos vagyok.Kép A Zsófi apukáját( Zsolti ,ugye? ) ismeri a férjem. Én nem, csak látásból. Egy felé lakatak. A férjem kollegájának azt hiszem haverja is.
Na mindegy kicsi a világ. A cd előre is köszönöm, most hogy így rájöttünk a közös pontra tán mi is megejthetnénk egy kis kaposvári babatalálkozót. Kép És mindenki engem irigyelen hogy én már láttam a topic hercegnőjét. Kép Hm... Bocs Timurr most nem rád gondoltamKép

Connie
Köszi a z infot. Ez az érdekes, hogy semmi újat nem evett akkor amikor elkezdődött. Bár mikor elvittema dokihoz azt mondta hogy ez már 4 napos lehet, pedig én csak előtte való este vettem észre. Semmi jelét nem láttamaddig. Mondjuk piskótát eszik, de már elég régóta, úgyhogy talán az nem.
Ja, amúgy én úgy találtam ide, hogy a tesóm(aki nem kismama) szokott itt dumálgatni keresztszemes ügyben, és egyszer én is itt voltam amikor ezt tette, oszt megnéztem hogy mi a kínálat tavaszi bébi ügyben. Amúgy írni nem nagyon szeretek, mert ti már annyira össze vagytok szokva hogy kívülállónak érzem magam. Néha megtöröm a hallgatásomat. Mint most!

Juszti, Zitmi!Köszi, köszi. hízik a májam!Kép

BJ Köszönöm a recepteket, azóta is össze-össze fut a nyál a számban. Stahl Juci néni tud v.mit. Ha Nigella koppintás , ha nem.Kép A két angyal, Szonja és (szerény)anyuja
cerzsebet
 
 


Cerzsebet
Tök jó ez a kép rólatok!Szépek vagytokKép

Babjag
Köszi a recepteket!Örök hála!!Kép

Ildi
Nagyon jó volt a sétaKépKöszi,rám fért már egy kis mozgás+pletyi.
Ja és
Connie
Tényleg hiányoztatok Ákossal.Vince is sírva kakil mostanábanKép Vettem szilvát de még nem próbáltam.Érdekes de már a cékla se segít,eddig jó voltKép
Virág
villes
 
 


Villes
Köszi. Csináltuk a karácsonyi képeket, és kellet v.mi figyelemfelkeltő a leánynak, úgyhogy dobtam én is egy glóriát. Mert megérdemlem... Kép
Szonjával pedig épp az ellenkezője van kakiilag(szép magyar szó). Napi 5* kakil, így persze nem gyógyul az a formás kis segge.
Amúgy van egy ismerős, ő már ott tart, hogy beöntést kell adnia a 1.5 éves fiának, mert annyira nem tud szegény kakilni.
Jó éjt mindenkinek! Babák így szépen aludni, egész éjjel!!KépKép
cerzsebet
 
 


Cerzsebet nagyon jo ez a kepKép

NAlunk nem tudom miert vannak az esti kelesek pl most 3/41tol 3ig bulizott a csalad...../ejszaka/ de nekem most ugy tunt a pocak teker ill nem akart egyedul lenni.


Kép
vaktyuk
 
 


Vaktyuk, Connie,
Köszi a jókívánságot, Natinak átadtam.

Ma egy rekordkísérlete volt. Vetkőzés, fürdés, öltözködés, esti szopi 15 perc. Most alszik, mint a bunda. remélem, egy ideig így marad.

Kép KépKép
lorca
 
 


Kakikós téma: A szilvától Nati elég ellenálló pocija kiborult, neki a gesztenye krumpli tesz jót problémás napokon. Olyankor a reggeli almával is leállunk, néha teljes anyatejnap van. a banántól is "beragad"

Kép KépKép
lorca
 
 


Cerzsebet,
Jó ez a kép rólatok, angyalokról.Kép
Halkan megjegyzem, hogy ha nem írsz, nem tudsz közénk szokni.Kép
A beöntéssel jól megnyugtattál.KépKép Pont ez az, hogy nem szeretném, ha idáig fajulna a dolog, de mindenki csak hümmög, meg vonogatja a vállát.

Virág,
Úgy sajnálom én is, hogy nem tudtunk menni.Nem is voltam kint egész nap.Kép Vigaszul hozott nekem a férjem túrórudit. A fogyimba.Kép De azért megettem, és gyorsan tornáztam egyet.Kép

Lorca,
milyen gesztenyét adtok Natinak?

KépKép
connie
 
 


MOst csak egy dologra reagálok meg elköszönök mert 1 hét Békéscsaba következik nekünk a nagyinál. szóval a hippes sárgabarack tutti tipp a szorulásos babáknak. Boldi is bogyózik néha és az mindig segít. Meg Timurr ajánlotta a szilvát is. Na lányok jók legyetek és várjatok vissza minket!!! puszi
Kép

Kép
juszti75
 
 


Juazti,
Jó utat és jó pihenést!

KépKép
connie
 
 


Juszti!
Kellemes pihenést!

Virág!
Kép Bocs, hogy a családi ˝drámával˝fárasztottalak, de olyan jó volt kibeszélni! Szóval köszönöm!Kép

Ildi

delfinke
 
 


Juszti,
Érezzétek jól magatokat és kellemes pihenést Kép

Akiren
akiren
 
 


köszönöm Képhiányozni fogtokKép brühühü

Kép
juszti75
 
 


Juszti
Érezzétek jól magatokat!Nagyon fogtok hiányozni!

Ildi
Ne hülyéskedj,egyáltalán nem fárasztottál!!

Jimbone
Vincének állítólag pikkelysömöre van,de ezt se én se a gyerekdokink nem hiszi.3napot voltunk kórházban is,higított Elocommal kellett kenni a foltokat 5 napig,ez volt szeptember közepén,azóta tünetmentes--lekopogom.A fenekén,hátán,combján voltak foltok,nem tudom viszketett e neki,mert akkor még nem tudott vakarózni egyrészt másrészt olyan helyeken volt ahol nem is nagyon érte volna el a foltokat.
mennem kell,Vince még mindig kavirnyol.Fura de ez a gyerek sose álmos...
V.
villes
 
 


Juszti
Nem tudom olvasod-e még, de mi is szeretnénk kellemes hetet kívánni és várunk vissza!! KépKép

Cerzsebet
Igaza van Connienak, írj gyakrabban és többet (persze én beszélek, aki mostanában alig ír...). Az angyalos képetek nekem is tetszik és az angyali alvós kislányka is!!!
Beöntés és kakilás: mi (a férjemmel) tudjuk mi az, lefogni egy gyereket és beöntést adni neki...Kép . A most 11 és fél éves Veronikánknak 2 éves korában ez rendszeres vot, mert félt kakilni vmi miatt. És egy hétig nem kakilt sokszor, és jött a beöntés...Még most is borzasztó visszagondolni, de nem volt más megoldás, miután már minden létező egyéb lehetőséget kimerítettünk. És szegénykém mondta is, hogy mennyire kell neki és mégsem mert kakilni, jajj, úgy sajnáltam. Az segített, hogy egyszer egy barátnéjával (szintén akkor 2 éves) egyszerre biliztek és kakiltak és azután sosem félt többet.
Azért írok erről, mert ez komoly probléma lehet pl a szobatisztaságra való szoktatásnál is. Pl az öcsémék kisfia (3 lesz februárban) nem mer a wc-re menni, pedig vettek neki olyan spéci gyermek wc-t (szűkítő a felnőtt wc-re lépcsővel) és mégsem. Sztem attól is függ ez, hogy pl az a wc milyen, úgy értem náluk pl van a falon egy lyuk (lakótelepi lakás), ahol a lehúzója van. És attól félhet, meg egyáltalán, nem egy barátságos hely náluk a wc (zsúfolt, és semmi szép nincs benne). Erre mindig próbálok ügyelni, hogy otthonos legyen a lakásnak ez a része is. Lehet, hogy most hülyeségnek hangzik, de a kisgyerekek félhetnek a barátságtalan wc-ktől. Pl az öcsémnek javasolni fogom, hogy tegyenek vmi képet a falra, meg takarják el azt a sötét lyukat, ahol a szerelvények közé be lehet látni.
Tudom, hogy mindez most olyan butaságnak hangzik, de nekünk nagyon sok szenvedéssel járt a Verónak ez az időszak. Azért írtam le, hogy hátha később vkinek segíthet ez itt a topikban.
KépKép
Vezso
vezso
 
 


Sziasztok!

Jó rég óta nem tudtam jönni, de olyan sűrű napjaink voltak, alig voltunk itthon, úgyhogy se olvasni, se írni nem volt időm. Hétfőn és kedden a jó kis esőbe kellett mindenfelé mászkálni, annyira élveztem...
Ma du pedig elmentünk vásárolni, nagyjából mindenkinek megvan a karácsonyi ajándéka, még pár dolgot kell venni, de a nagy része már megvan. Mostmár csak a karácsonyi takarítás van hátra. Az is épp elég lesz.

Ildi
Örülök, hogy Marcipánnak nincsen semmi baja.

Connie
Kíváncsian várom a honlapot, gondolom, ha lesz már látható verzió, szólsz nekünk.

Egyébként ma a könyvesboltban belenéztem a Nigella könyvébe. Hát tényleg lehet ebben a plagizálásban valami. Nagyon hasonló a stílusa a Stahl könyveknek. Nincs új a nap alatt.

Megyek fürdeni és aludni, ez a délután kicsit kivett belőlem, és holnap takarítani kell, mert a héten semmi időm nem volt, brrrr.
pviki
 
 


Na vagyunk Benicével. Voltunk gipszcserén és kiszedték a varratokat is. Üvöltött, lefogták!! Nem bírja, ha lefogják valamelyik kalimpálóját. Szóval egész szép a varrata, jó hosszú vagy tíz centi hosszú, és belül van, azt mondta a doki, hogy sikerült egy vágással felszakítani az izületeket és helyrehozni a lábfejét. Gyógytorna és hát ha mivel nőnek a manók és nyúlik a lábuk, néha kell olyan 3-4 évessen egy újabb műtét, na akkor nagyon letörtem, ha beledöglök is nem engedem, inkább mindennap gyógytornázunk vagy tudomisén. A varratszedésnél sem vigyorgott, és elég érzékeny volt a kis lába. Aztán megint kapott gipszet és dec. 21-ig lesz rajta, vagyis karácsonykor HURRÁ, GIPSZ NÉLKÜLIEK LESZÜNK!! Olyan hasizma van, hogy nekem is így kellene csinálnom, és nem lenne ekkora pocim.
Nagyon igyekszik felhúzni magát, olyan édin ül már, azt mondta a férjem, hogy még jó is a gipsz, mert a súlya tartja és nem döl el, nem komplett.
Lányok létezik, hogy este fürdik után szopizik, elalszik és felkell 1-2 fele aztán meg, 4-5 fele, és egész rendesen szopizik megint. Lehet éhes, hiszen úgyanúgy eszik este, hát én már eléggé kivagyok. Õ olyan jó alvó baba volt.

Vezso!
Nagyon szuper anyuci vagy, ennyi mindent csinálsz egyszerre, nem vagy semmi. Biztos nagyon fognak örülni a családtagok ezeknek az ajándékoknak. Annyira sajnálom, hogy a dec. 20-i babatalira nem tudunk menni, pedig úgy készültem rá, de biztos nagyon jó lesz. Az az ajándékozás is nagyon szupi ötlet. Ja elfelejtettem írni, hogy persze most is a Lost-ot nézte Patri. Ezzel tudom büntetni, ha akkora a szája mint a Bécsi kapu. Néha úgy érzem, hogy a gyámsága alatt vagyok, állandóan kioktatt, és tök hülyének néz. Szóval ha úgy érzem, hogy elszalad vele a ló, akkor Lost megvonás, aztán nagyon mélyen magába száll. Milyen jó ez a sorozat. Még jó, hogy az összes részt látta. A marha szigorú anyuka.

Ildi!
Nagyon örülök, hogy jóképű Marcipánnal minden oké, ahogy a képeket nézem, teljessen a korának megfelelően csinál mindent. Az anyósódék meg elmehetnek a búsba, hogy ilyen elmebeteg dolgokkal idegesítenek Téged.

Lorca Natijának Boldog Névnapot kívánunk!

Zitmi!
Jó, hogy anyukád ilyen jól áll a dologhoz, és ez fél siker, mert nagyon sokat számít, hiszen ha gyógyszerrel lehet kezelni az nagyon szuper. Te meg az unokával feldobod. Vagy unokákkal??
Tök ari ez a csigás kép!

Connie!
Beninek is volt, hogy két napig one kaki, láttam rajta, hogy kinlódik én meg nagyon aggódtam, aztán a harmadik napon aztán volt adag rendessen. Mondjuk addig csak szopizott és valószínűleg át kellett állni a szervezetének. Meg mondjuk előtte neki napi 2-3 szor volt rotyija. Nem evett valami olyan előtte, ami megfogja? Ja a naspolya úgy tudom hajtós egy gyümölcs, nekünk meg a szilvalekvár. Aztán lehet, hogy mire ezt irom, már a popótörlésen is túl vagy.

Cerzsebet!
Nagyon egymáshoz vagytok öltözve, azok a pihék a fejetek tetején, édik.

Juszti!
Jó kikapcsolódást!
Ha megjöttök én kérnék Tőled olyan képkereteket, amiket alkotsz olyan klasszak és Beniről is szeretnék olyat ami Boldiról van, persze csak ha megoldható? Olyan aranyos ez a pasi!

Férjem váltott műszakba dolgozik, éjjel dolgozik, nappal alszik, így tulajdonképpen nem sokat találkozunk, Benice meg úgye nappal jó nagy hanggal van, visitozik, nagyon tetszik a hangja, meg anyának is. Olyan édi, annyira imádom, most valahogy nagyon sokat változott, és fejlődött. Lányok mindent megeszik, tök mindegy mit kotyvasztok, mindenevő, néha olyan ize van, de neki nem akadály, csak kaja legyen.
Patri
patri
 
 


Vezso,
Képzeld, én gyerekkoromban annyira féltem a wc lehúzáskor a lezúduló víz hangjától, hogy csak úgy mertem lehúzni, hogy előtte kinyitottam az ajtót, lehúztam, kirohantam, és becsaptam magam mögött az ajtót. Úgyhogy sztem nem hülyeség, amit írsz. És azt olvastam, hogy amúgy is van a gyerekeknek egy ilyen korszaka 2 éves kor körül, mikor félnek kakilni, mert annyira részüknek érzik a terméket.

Jaj, az nagyon vicces volt, kérdeztem a védőnőt, hogy meddig kell erre a hajtós kajára - fogós kajára figyelni a gyereknél, mire mondta, hogy hát mindig. Mondom neki, jó,jó, de azért én már nem gondolkodom egy ideje azon, hogy meg merjek-e enni egy répát. Mire sóhajtott, és közölte, hogy jó nekem, hogy ilyen szerencsés vagyok.KépKép

Na jó, befejezem ezt a guszta témát mára.

Ákos ma magára rántotta a székemet, megpróbált felállni, de én nem ültem a széken, és felborult az egész.KépNem is ütötte meg, csak nagyon megijedt. A járókában meg egyszerűen elengedte a rácsot, és lezúgott, a hátára fekve érkezett le, kétszer is, de megse nyikkant. Ilyen produkciókkal én már rég a balesetin lennék.

Viki,
Elsők között lesztek, akiknek szólok.Kép

Én azt sem tudom, ki a Nigella, de becsszóra megnézem, ha legközelebb könyvesboltban járok. A Stahl receptekből mostanában főleg a félórásak jönnek be nagyon nálunk.

KépKép
connie
 
 


Delfinke
Nagyon örülök én is az eredménynek, bár gondoltam, hogy így lesz. Kép Valahogy éreztem.KépKép

Pviki
Tök jó, hogy már "csak" a takarítás hiányzik Nálatok...én még úgy érzem sehogysem állok, de ez főleg azért van, mert ahogy készen lesz egy ajándék , új ötletem van, és megint el vagyok foglalva. De ez jóóóó.... KépKépViszont állandó időhiányban szenvedek.
Dóri nem indult el még magától?
Megyek aludni.

Vaktyúk
Köszi az ajánlatot, mármint az esküvőiruhaszalonosat. Az a helyzet, hogy a menyasszonyok ebbe nem nagyon engednek beleszólást...Ez az első szinte, amit egy menyasszony elintéz, és legfeljebb a barátnőjére vagy anyukájára hallgat. Pedig a ruha meghatározza szinte az egész esemény hangulatát és mindent ahhoz kell igazítani: a csokrot, a koszorúslányok ruháját, tulképp az egész dekorációt stb. A talin beszélünk majd, jó? A karácsonyin. Csipetről szeretnék egy képet!! KépKép
Vezso
vezso
 
 


Patri! Kép
Jók a hírek a pici hős fiad lábáról!!!!!! KépKép
Viszont a talira a lányom készült a Te Kispatridnak ajándékkal!!! Most mi lesz?
Vmit ki kell találnom!
V.
vezso
 
 


Patri,
Sajna lehet, Ákos kb. hat hónapos kora óta újra ébred, sztem nem annyira az éhség miatt, csak a sok új élmény, rosszabbul alszanak. Vannak jobb meg rosszabb éjszakák, de egyszer-kétszer biztos ébred, szerencsére szopival alszik is vissza. Néha meg nagyon sír, nincs is ébren, de apja hiába nyugtatja. Tegnap is csak nálam aludt vissza, odabújt, mint pici korában, befúrta a fejét az állam alá, és nagyokat sóhajtozott, majd elaludt. De ha nem vagyok kéznél, kétségbe van esve, hogy eltűnt anya.KépÉn csak azért nem zombizok, mert első éjjeli szopitól velem alszik.

Remélem nem kell Benit még egyszer műteni, ez nagyon horror, amiket leírtál a kórházról.

Kaki érkezett délután, de székletlazítóval rá kellett segítenem. Szopis tanácsadó is azt mondta (az egyik), hogy át kell állnia az emésztésének, csak ettől nem lettem okosabb, hogy akkor most mit és hányszor adjak neki enni. Húst megint hanyagoljuk, csak gyümi meg főzelék van.

KépKép
connie
 
 


Vezso,
Nem is beszélve az önfejű koszorúslányokról, az enyémek, az egyik csak fehér ruhát volt hajlandó felvenni, a másik csak rózsaszínt. Hozzájuk lett igazítva az egész esküvő színvilága, 10 évesekkel nem lehet ruhakérdésen vitatkozni.KépKép

Na megyek most már én is aludni. Jó éjt mindenkinek, mamáknak és babáknak is.

KépKép
connie
 
 


Connie
Jól van akkor, nem akartam senkit beparáztatni a beöntéses sztorimmal...meg a wc-félelemmel,de akkor másnak is voltak félelmei látom...
Ákos meg ügyi nagyon ezekkel a mutatványokkal, jó sokat esnek, mire elindlnak, meg megtanulnak rendesen járni. de kb 5 éves korukig tele vannak mindenféle sebesülésekkel... Ezért szoktam mondani, hogy a gyereknevelés úgy kb 5-6 éves korig csupán arról szól , hogy életben tartjuk a gyermeket: megóvjuk a halálos balesetektől stb.
Nigella: a Spektrumon megy néha a receptes sorozata, én iszonyat sok receptjét rendszresen főzöm, nagyon jó!! Tőle tanultam el, hogy a főzés az alkotó élvezet és nem nyűg. Főleg a sütijeit bírom, meg minden receptjét. Áhítozom a könyvrére nagyon!! Angol dvd-m az van tőle, meg az összes spektrumos adást felvettem tőle. Jó kis honlapja is van. Egyszer csinált körözöttet is, és bemondta, hogy magyar recept. De csinált már pl rántott bounty, meg ilyen borzalmakat Kép
V.
vezso
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?