Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Alszanak a fiúk, jeeeeh :D :D :D

Ricsinek tetszik a Peti, Petebabának hívja, úgyhogy Pete lett a neve :wink: Azt hiszi a kis buta, hogy fáj a Petének valamilye amikor sír, így ő is elkezd sírni :lol: Viszont féltékeny is, de majd megszokja :roll: A legnehezebben azt nem bírja a Ricsi és én sem, hogy nem emelhetem fel. Ez pedig baromira megnehezíti az életünk, nem tudom a hintába ki-be tenni, ami lételeme a Ricsinek, a fürdetés sem megy egyedül meg hát sok minden amihez picit is kéne emelnem :? 6 hétig megtiltotta a doki :? Az első éjszaka egész jól telt, Peti órája baromi pontos, 3 óránként jelez. Na a mostani éjszaka brutál lett. Ricsire rájött megint a sűrűfosás, szegény legugol és mikor befejezi és feláll a bokájánál folyik ki :( Bocsi a részletezésért de így van. Próbáltuk ráültetni a bilire vagy wc-re de ragaszkodik a gugoláshoz és így összeken mindent. Éjjel óta felváltva takarítom a két gyereket meg a cuccot utánuk. Kb. aludtunk 3 órát azt is két huzamban. Amúgy a Peti egy áldott jó gyerek, remélem nem kiabálom el. Eszik, alszik néha nézelődik. A lámbakapcsoló tetszik neki nagyon, ha kiszúrja kigűbednek a szemei :lol: Már mosolyog álmában, édiii. :D Jövőhét kedden megyünk varratszedésre, mindkét gyereket visszük, remélem addigra már nem fog fosni a Ricsi :)

Na megyek mert jön apa :wink:

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Fényképezni még nem is fényképeztünk amióta megszületett a Peti :shock: :oops:

Mindjárt csinálok egyet... :wink:

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Mégsem, kikapcsolt a dög :twisted: lemerült az elem :twisted:

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 

 
 

Móni!
Jó lett az új vonalzója Petebabának! :lol: :wink:

Lányok!
Sehol senki! :cry:
... most nem tudom, hogy neki induljunk-e a fiúkkal a Városkapunak! Nem akarok egyedül bolyongani 1-2 órát... :? :?
rnecsi
 
 


Sziasztok!!

Tesóka! Jól bírod... kitartás! Egy hasmenés sem tart örökké.. :P És tökjó, hogy Petebaba jó kölök, egyelőre ;)
Van elég tejci? Eszik rendesen? Jaaaj, már úgy megnézném!! Ma 1 hetes, egyem a szivét ;)

Csillu! Mi nem megyünk, Karcsika nagyon nyűgi a foga miatt, meg álmos is, bezzeg aludni luxus... :? Ki érti ezt?

Niki! Jó volt ma!! :D:D:D

Szisz! Holnap partyztok! :) Tényleg! Te még szoptatod Marcit? :roll: Vagy lemaradtam... ;)

Barbi! Vince megy már? És te hogy állsz a szopival?

Nekem kevéske tejem van, de arra ezerrel igényt tart a gyerek reggel-este, napközben meg mondjuk olyan 2-3x....

Zsuzsa! Mi van veletek??
Gabó?

Kép
Kép
encu
 
 


Sziasztok!
Dolog eldöntve, itthon maradunk! .Jó lett volna menni, mert félek igaz...

http://trl2.tv/View/?v=8af4db05cb794fd8880a02d1392f4e4e

http://www.ende.hu/video/3b0bf1d4251311d8b377

Kellemes Mikulásozást mindenkinek!
:wink: :wink:
rnecsi
 
 


Na, lőttem képeket :wink:

Kép
Kép Egy félbehajtott textilpeluson alszik! Milyen picike, nem? :D

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Tesóka!!! Tündéééér!!!!!!!! :D:D:D:D:D:D
És hasonlít a bátyóra!! :D:D:D

Mééééég!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ;)

Kép
Kép
encu
 
 


Sziasztok!

Boldog Télapót Mindenkinek!!!!!
Kép

szisszka
 
 


Jó reggelt!

Csatlakozom Sziszhez!!!! :D:D:D

És BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT MARCINAAAK!!!!!! :D:D:D:D

Kép
Kép
encu
 
 


Szóval... :D

Barbi
Örülök, hogy jól van Vince :wink:

Móni
Petibaba gyönyörű! és igeeen... milyen pici :D Imádnivaló, mint a Ricsi :D :wink:
A féltékenység meg tényleg hamar elmúlik, legalábbis szerintem :wink:
Egyébként mi is igy fotóztuk kb Marcit :lol: Az embernek ilyenkor szerintem annyi a dolga, hogy eszébe sem jut fotókat csinálni :)
(De ha nektek eszetekbe jut, akkor még még még még .... :D )

Csilla
Mi sem voltunk Mikulás napon, annyira bizonytalan volt, hogy esni fog e az eső vagy sem, szinte folyamatosan csepergett, nem lehetett tudni, mikor kezd rá jobban, ezért nem mertem elindulni. :oops:
Igy is jól megázta, tegnap, kutyasétáltatás közben :evil:

Ja, és a video :lol: Fehér Margit :lol: :lol: :lol:

Encu
Marci szopizik még, reggel, aztán napközben 1-2, de az luxus szopi, anyához bújás stb. meg mielőtt elalszik. Igazán talán csak a reggeli szopi nevezhető kajálásnak szerintem... :roll:

szisszka
 
 


Encu
Köszönjük szépen! :D
Még alszanak a fiúk, az ajcsik meg itt sorakoznak :D A kutyák meg izgatottan szuszognak mellettem, hogy ők mikor kaphatják meg az ajándékaikat :D
Karcsikának mit hoz a Mikulás? :D

És a többi gyerkőcnek???? :D

Na, most muszáj innom egy kávét végre :P

szisszka
 
 


Szisz!
Nálunk is csak a reggeli szopi olyan igazi, bár este is rendesen lefoszt a gyerek :lol:

Nem kapott, csak Miku-csomagot, bár abból szegénykém nem sokat fog enni... ;) De elbíbelődött vele...

Ja, én már 1 órája túl vagyok a kv-n... Drága gyermekem, Károly ugyanis 3/4 6kor kukorékolt... :? Ezen hogy tudnék segíteni... :roll:

Na, befejezem a kávém, mert kótyag vagyok, Apánk meg tegnap dínom-dánomozott, szóval ő regenerálódik... :P

Többiek? :D:D:D

Kép
Kép
encu
 
 


Na, nálunk volt nagy meglepi, Marci kisautókat, meg Thomas Dvd-t kapott, apa a telójához fülest, meg csokikat :) A kutyák meg jutalomfalatokat, kutyakekszet.

Úgylátszik nemhiába tettünk este ki a Télapónak sütit meg tejet :wink:

szisszka
 
 


Szisz!

Marcinak nagyon boldog első szülinapot kívánunk! :D :D



Hú, nálunk már ment a fesztivál a mikszik miatt :lol:

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok!

Kellemes Mikulást Mindenkinek!!!!! :D :D :D

Szisz!
Boldog Születésnapot Marcinak!!!

Encu!
Nekem is jó volt!! :D

Móni!
Nagyon édes Peti baba!!! :lol: :wink: Kis pindúr pandúr! :lol:

Kép
niki+baba
 
 


Sziasztok! Kép


Nálunk a Mikulás a gyerköcöknek a csomagba 1 üveg babakaját, banánt, narancsot és babapiskótát rakott. Kapott mind a két gyerek 1-1 leporellót, közösen pedig egy fürdőkád oldalára rakható játékot kaptak.

Kép Kép
rnecsi
 
 


Marci!
Boldog 1. szülinapot kívánunk!
rnecsi
 
 


Móni, Niki, Csilla
Köszönjünk a köszöntést! :D

Csilla
Ééééédesek a fiúk!!!!! :wink:

Most rohanok kutyát sétáltatni! :D

szisszka
 
 


Sziasztok!

Szisz! Utólag is boldog szülinapot kívánok Marcinak!!!! :D Mit szólt a tortához???

Encu! Igen, Vince is szopizik még, este, éjjel, hajnalban, olyan 1-3 szopi van még. Persze rosszul alszunk, és a vége az, hogy köztünk alszik Vince. Már nagyon ügyesen totyog, kb 2 hete kezdte, és tegnap már nem is mászott. :D

Csilla! Jók a képek!!!

Móni! Petibaba nagyon édes :D

Kép

Kép
sbarbi
 
 


Csillu! Nagyon jók a képek!!!! :D:D:D Édesek a srácok!

Szisz! Tőled is kérünk ám!!!!!! :D

Barbi! Akkor most már össze lehet ereszteni őket igazán!! ;)

Lányok, ma pisiltem 2 pozitívat :P Még haloványak, de ott van a csík mindkettőn :D Még nem merem beleélni magam, de azért happy van ezerrel :D:D:D

Kép
Kép
encu
 
 


Encu!!!
Gratulaaaa (egyenlőre csak halkan, aztán később majd hangosan is, ok????!)

Barbi
Gratula Vincének a Totyogáshoz!

Marci egyenlőre élvezi a négykézláb mászkálást. A járókában tesz csak meg 2-3 lépést... :roll:

Na, szóval képek... az a helyzet, hogy nem nagyon fotóztunk, csak párat, mert apa inkább kamerázott :D Még van 20 perc a kamcsin, utána átteszük a gépre a videt, és akkor abból szedünk még ki képeket...

Kép Kép
Kép

szisszka
 
 


Szisz! Nagyon jók a képek!!! :D

És köszi ;)

Kép
Kép
encu
 
 


A kínai fogamzásnaptár szerint lányom lesz :D:D Asszem beleéltem magam... :roll: :oops: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
encu
 
 


Encu! Gratulálok! :D Drukkolok nagyon!!!! :)

Kép

Kép
sbarbi
 
 


Barbi! Köszi ;) :D

Kép
Kép
encu
 
 


Encu!
Legyen úgy, szurkolok nektek! :lol:
Kép
rnecsi
 
 


Csillu, köszi neked is! :D

Elvégre tervezett baba lenne :P

Kép
Kép
encu
 
 


Encuuuuuuuuuuuuuuuuuu!
+++++++++++++++++++++++++++++++++
Szupi lenne!



Marcinak utólag is sok boldog születésnapot kívánunk!

Kép
gabriel79
 
 


Már a harmadik is pozitív :)

Kép
Kép
encu
 
 


Gabó
Köszi!!! :D

Encu
Akkor most már hangosabban is gratulaaaaaaaaaaaaa!!!!!!! :wink: :D
DEJÓDEJÓDEJÓ!!!!! :D

szisszka
 
 


:D:D:D Jó bizony! És a harmadik már jóó erős... :D Nagyon kivi leszek, hogy nem szóltam-e el...de miért tettem volna?
Van olyan, aki babonából nem mondta el sokáig? ... :roll: :lol:

Tesóka! Hogy bírod? Most esett le, hogy ha marad a baba a pocakomban, akkor ugyanannyi lesz a különbség a két gyerekem között, mint nálatok Ricsike és Petibaba között :) Tökjó!

Karcsi is teljesen odavan :P

Zsuzsa! Mi újság van veletek? :roll:

Gabó, nálatok? Hogy vagytok?

Kép
Kép
encu
 
 


Sziasztok!!!!!!! :D


TEsóka, hipp hipp hurráááááááá :wink: :D :D :D :D :D
Tömören: Nagyon király két gyerekes anyukának lenni :D :D :D Ma volt az első délután amit 3-asban töltöttük :shock: :lol: Háááááááát nem kommentálnám, de öregedtem pár évet :lol:


Barbi, bocsi a zaklatásért :oops:

Na megyek mert Ricsi most aludt el, Peti mindjárt ébred. aztán még éjfélkor kel és hajnalban 4-től dorbézol másfél-két órát, utána egy óra alvás és kel a Ricsi... Kezdek zombulni :lol:

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Ja, Tesóka, azt hiszem én nem mondtam el sokáig a másodikat :wink: :lol: :lol: :lol:

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Tesóka, dehogynem ;) :D Hehehe! :)
Kitartás, és mivel zaklatod a mi Barbinkat? :roll: :oops: :lol:

Kép
Kép
encu
 
 


Sziasztok

Encu Gratulálok egy ujab kismama hurrá

momi kitartást lesz még rosszab is :lol:

Mi megvagyunk nagyábol mindenki elkapta a háyos hasmenös virus
a mütét kornélnak jol sikerült .azt hiszem kb 5-6 cm varata van szép vékony min egy cérnaszál szép lesz majd

ja és ami ahepi ugy néz ki hogy a fiam aszmás ugyhogy most ijen pumpával maszkal kapja a gyogyszert bébihaller a neve olyan hasolü mit amikor elaltatnak és maszkot reknak eléd abba fujom a gyogyszert ést azt lélegzi be a nagy orditás közbe . ezt egy jo darabig kapnia kell . ja és itt is gondozásba vetek ugyhogy a betesd pulmonologia osztáján is sürn látogatotvendég leszek .



Nagyábol enyi
anha
 
 


Móni! Nem zaklattál :wink: Kitartás, meglátod belejössz, bár lesznek nehéz időszakok...

Encu! Örülök nagyon :) Nem zaklatott Móni, csak a Ricsi akart velem beszélni :wink: :lol: :lol:

Zsuzsa! Jézusom, ez elég szörnyen hangzik :oops:

Mindenki megvette már a karácsonyi ajcsikat? Nekem fogalmam sincs mit vegyek a páromnak :oops:

Kép

Kép
sbarbi
 
 


Zsuzsa! Aztaaaa... a fenébe már, hogy nem lehet egy kis nyugtotok, ilyenkor olyan pipa vagyok...

Barbi! Én sem tudom még, mit kapjon, gondolkoztam fotós párnahuzaton, meg 3D-s gravírozott kulcstartón...valami személyesebben... De nemtom... Ötlet, valaki? :D:D:D:D

Milyen szép idő van! :)

Kép
Kép
encu
 
 


Sziasztok!

Zsuzsa
:( Remélem mostmár rendeződnek majd a dolgok, és túl lesztek a megpróbáltatásokon!!!

Barbi
Én még csak két ajcsi 1-1 részével vagyok meg, összesen 16 ajándékot kell beszereznem!

Móni
Nem semmi vagy! Jól birod a két gyerekkel! :wink:

Encu
Dokihoz mikor mész?

hmm... én még nem látom magam két gyerekes anyukaként :oops: :oops: :oops:

Ma voltunk Marcival tanácsadáson, nagyfiam 76 cm, 8380 gramm, fejkörfogat 44 cm, mellkörfogat 46 cm. Megkapta a Menningitec-et, 4 hét múlva kapja a bárányhimlőt. Viszont nekünk is kukac problémánk van, úgyhogy most egy hétig fürcsi után nekünk kell húzogatni, és jövőhét kedden vissza kell mennünk tanácsadásra, és megnézi a dokinéni, hogy mit tud tenni :? :oops: :(

Karácsonyi ajándék:
Nálunk apa kap egy playstation 2 játékot, ami a kedvenc sorozatából (khm... khm... sorozatunkból ) készült. Tudom, hogy nagyon szeretné, de nem venné meg magának. (meg én is szeretném :lol: :oops: )
Aztán kap még apa egy fotót, amin Marcival vannak, naaaagyban előhivatva. Meg van róluk egy aranyos fotósorozatom, abból kiválasztok 4 képet, és beteszem egy olyan keretbe, amibe 4 fotót lehet rakni. Hát én ezekre gondoltam... :oops:

Képzeljétek, felhívtam a dokimat, hogy gyógyszert kellene iratnom, mert nemsokára elfogy... hát legkorábban január 7-én van hozzá időpont :? :evil:

Nah, jó sokat írtam... úgyhogy inkább lépek is takarítani :lol:

szisszka
 
 


Sziasztok!

Amióta nem jártam erre oriási a változás!

Momcsi-nagyon szép Peti baba!Örülök,h.jol vagytok.

Encu-neked már GRATULÁLTAM, de azért itt is megteszem.Örülök neki,csak vigyázz nagyon magadra! :wink:

rnecsi-a fiaid elragadóak,jó nagyok már.Gondolom nem unatkozol. :lol:

szisz-hát igen,telik az idő,boldog születésnapot a szépfiunak! :wink:


Utólag lenne egy kis bejelentenivalóm. :oops: Mivelhogy közeleg a Karácsony, adnék egy szupi ötletett nektek.
Én is ezt vettem a kisfiamnak,tuti imádni fogja.
Eredeti ára 23.ooo Ft.
Én most Akciósan adom,4 db.van még belőle.
15.5oo Ft + 83o Ft a posta
Akit érdekelne írjon pü-t.
Előre is köszönöm.

Vadonatúj, eredeti, bontatlan dobozban!
FISHER PRICE HIPP-HOPP ZEBRA

Akár Karácsonyi ajándéknak is!
A baba fel-le, jobbra és balra tud mozogni a zebrával, ami fejleszti a koordinációs képességét. Játék közben a zebra zenél, fényeket és nyihogó hangot is ad. A nagy talpfelület biztosítja a játék satbilitását.
Ez a mókás és élénk hipp hopp zebra a kisgyermekeket a fel- és le- illetve a körbemozgással hozza lendületbe.Mindeközben dallamokat játszik és mókás hangok bátorítják a gyermeket a továbbugrálásra. A zebrának biztos állása és tartása van a padlón. A kapaszkodóhoz rögzített figurák további játéklehetőségeket rejtenek és serkentik a látás és a tapintás érzékét.Egy nagy, átlátszó, tarka gyöngyökkel töltött golyóval lehet a táncoló fényeket és dalokat aktiválni, ha a gyermek egyszerűen csak ülni és játszani szeretne a zebrán.
12-36 hónapos korig
kb 55 cm magas.

mûanyag, könnyen tisztítható

GARANCIA is van hozzá

3 db “AAA” elemmel működik

íme a játék használatban:

http://www.youtube.com/watch?v=2KSQfdmVySc&NR=1


Kép

Kép
Kép
Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


lányok nincs valakinek szép micimackios képe ami szülinapra jo tortával küldjön valaki nekem mert én egyet se találtam
anha
 
 


http://images.google.com/images?hl=hu&r ... a=N&tab=wi
Zsuzsa! Ez neked! :D Remélem találsz valamit ;)

Lányok, merre vagytok?

Kép
Kép
encu
 
 


Zsuzsa! Ez nem jött össze, írd be a Google-ba, hogy winnie the pooh és arra klikk, hogy képek. Egy csomót kidob :D

Kép
Kép
encu
 
 


Zsuzsa

Most hirtelen ezeket találtam :
Kép

Kép

Kép

szisszka
 
 


Szisz! :D Én is a legelsőt néztem ki, a tortásat :D:D:D
Mizujs veletek?

TÖBBIEK?

Kép
Kép
encu
 
 


lányok köszi



encu Szoval mikor mész dr hez

Apa mit szolt
anha
 
 


Zsuzsa
Szivesen! :wink:

Encu
Igen, az az első tortás nekem is nagyon tetszik :wink: Én nagy Mici macis vagyok, van egy kisebb gyűjteményem (plüssök, poharak, evőeszközök, szinezők... stb... :lol: )

Én ma a papir betlehemmel bíbelődök, ami az ablakon lesz... de mindjárt kész, már csak a csillagokat kell kivágnom, meg felragasztani :lol: Szóval elvagyok, mint a befőtt :D

szisszka
 
 


Sziasztok!

Eltűnt amit írtam reggel :shock: :twisted:

Most csak lényegre törően:
Gyönyörűek a babák! Nagyon nagyon nőttek! :D :D


Dobok pár képet aztán húzok teregetni... meg várjuk a dokinénit, de eltévedt mert még nem ért ide :shock: Az Anna viszont már idén nem jön csak jövőre :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Zsuzsa! Holnap megyek! Már alig vááárom!!! :D:D:D

Szisz! Te nagyon ügyi vagy, jöhetnél ide is ;)

Tesóka! ÉÉÉdes kis falat a Peti! :D Hogy szopizza az ujját! :) Nagyon guszta kiccsávó! :D Mikor lehet már megkukkolni? ;):D:D

Kép
Kép
encu
 
 


Jó reggelt, Csajok! :D

Nem tudok aludni... :shock: Pedig kivételesen alszik a gyerek... megőrülök, mikor lehetne, nem tudok, tegnap meg 2x majdnem ülve elaludtam :lol: :lol:

Karcsika meg meg van fázva, alig kap levegőt, szegénykém most is horkol.. Mindenki babója ordít az orrszívástól, mintha nyúznák? Mert tegnap ki mertem szívni a gyerek orrát...hááát, nem tettem a kirakatba, amit művelt... :roll: 8)

Tök izgatott vagyok a mai nőgyogyizás miatt (lehet, hogy ezért nem tudok aludni?...), meg persze tök ideg vagyok, mert 2x kell felmennem Pestre... :shock:

Megint kaptam Holtert (szívfigyelő cuccos), amit vagy 6 tappanccsal ragasztanak fel az emberre, háát, 1 teljesen feladta, egy meg majdnem lejött...Ha azt mondják, hogy kiértékelhetetlen, akkor kapják be! Én még egy napot el nem viselem... :evil: :twisted: :lol:

Csilla! Neked az ikerekkel volt a terhességed elején vizesedés? Vagy valakinek? Én tegnap reggel alig tudtam felvenni az amúgy lötyögős gyűrűimet.. ma reggel még meg sem próbáltam. És kicsit női megérzéses ikres terhes vagyok.. De persze ez bizti butaság...

Na, lelövöm magam, gyertek és dícsérjetek, hogy milyen sokat írtam! :D

Kép
Kép
encu
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?