Új privát üzeneted érkezett!

Angi!

De ügyes Virág! Kép Kép Kép Nem sok jóval tudlak biztatni, nemrég én is erre panaszkodtam. Janka kb. 2 hét múlva tanult meg leülni. Kép Nálunk meg volt egy nagytesó, aki szinte mindig feldöntötte. Kép Azóta is reménykedem, hogy megúszta a sok fejkoppanást.

Szemvizsgálat: mi is a sportorvosiban voltunk, először megnézték Lilit, aztán valamit nem láttak rendesen, és kapott a szemébe egy-egy cseppet. Kint vártunk kb fél órát, utána megint megnézték, és minden ok volt. Nekünk ilyen volt a pupillatágítás.

Ildianyu
ildianyu
 
 


Hahó!

Angi, azt mondják az orvosok, hogy a gyerekek nagytöbbsége hamarabb tanul meg állni, mint ülni. Ugyanis állásból fognak leülni. Szerintem nyugodtan gratulálhatunk Virágnak, hogy ilyen kis ügyes. Nálunk is 2-3 hét alatt történtek nagy dolgok.
Egyébként amint megtanul felállni, csak azt akarja majd csinálni, úgyhogy ne lepődj meg a síráson. Addig erőlteti az állást, amíg ki nem fárad:-)))
Szerintem ne csinálj semmit, mert amint lefekteted, újrakezdi. Majd Ő magától csinálja, amit akar.
B
babamama
 
 


Angi, nagyon ugyes Virag, latod kar volt aggodni! Kép Meg nehany het es ott fog szaladgalni korulotted. Kép

Agi
agi77
 
 

 
 

Sziasztok!

Ma voltunk 3 hónapos oltáson és tanácsadáson. Jelentem, Léna megduplázta a születési súlyát. 6100g és 62cm.

A vizeletgyüjtéssel kapcsolatban meg azt nem értem, hogy miért nem csinálnak olyan pelust, amibe beleépítik a megfelelő tesztcsíkokat, és akkor nem kéne ennyit vacakolni. Nem?

Nóri
norcee
 
 


Sziasztok

Szemvizsgálatról csak annyit hogy minket abszolút nem küldtek ilyen vizsgálatra sőt semmilyenre se vérvétel semmi.
Én nem tudom mitől függ ez hogy kell menni vagy nem?
A múltkor eggyik ismerősöm kérdezte hogy voltunk e már csípő vizsgálaton mert hogy önálló járásnál vissza kell menni ellenőrzésre.
Aztán rákérdeztem a dokinál és azt mondta hogy nem kell.
Ki érti ezt? Nektek kellett mennetek?

Angi
Nagyon ügyes Virág.Na innentől kezdve nincs megállás.Minden gyorsan fog zajlani és hamarosan menni fog.Kép

KÉpzeljétek abbahagytuk a szopizást mostmár végleg. Kicsit Kép
A héten ugyanis eléggé beteg voltam én is szedtem gyogyot.És mondom biztos ami biztos nem kellene Ádinak is kapni belőle.Nem szopizunk.
Este bevágta a kis 3 dl tejét és csicsis ugyhogy mostmár nincs szopi.A doki szerint is mostmár felesleges visszaszoktatni ha nem hiányolja.
Ugyhogy vége.Kicsit fura azért.

Na most megyek németezek egy kicsit.

Szilvi
szedem
 
 


Sziasztok!
Találtam valamit a pupillatágításról:
http://www.babanet.hu/faq/szemesz09.php

csak még azt nem tudom, hogy akkor máshol miért másként csinálják
B
babamama
 
 


Babamama! Biztos annak is megvan az oka. Valszeg nem mindenki tartja ezt olyan fontosnak és veszélytelennek. Én is ide tartozom. Én nem engedném meg ezt a vizsgálatot, legfeljebb, ha nagyon indokolt, akkor az 1 cseppes módszert közvetlen a vizsgálat előtt.
A pupilla alkalmazkodó képességét bénítani 2 hétre? Ez önmagában veszélyes, és épp ez az, ami betegséget okozhat. Beengedi az erős fényt is, nincs, ami megvédje a szemet. Ezért rosszak a napszemüvegek is, mégis vannak...
Őszintén mondom, viszolygok ettől a vizsgálattól.

Szilvi! nem baj, egy éves kor után már úgysem kell szoptatni, főleg ha még nem is igényli! Ügyesek voltatok, hogy eddig is szopott, és Ádi úgyis szereti a tehéntejet..Persze a szoptatás az egy jó dolog, én ezért (is) akartam még egy gyereket...

Angi! Ügyes nagyon Virág!Kép

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Erika, hidd el, én is viszolygok, de nyilván nem véletlenül találták ki, majd kibírjuk valahogy, ahogy eddig is. Apa bedobja magát és Ő megy be a lányt lefogni a vizsgálatkor.

Tegnap este kipróbáltuk a feles tehéntejet. Nem volt semmi hatás, ma reggel megint kapott, de most sem vettem észre, hogy baj lenne. Azt hiszem, lassan megehetjük az eddig fel nem használt, tejport tartalmazó kajákat és lehet enni tejbegrízt is.

Angi, ha Virág beindul, egyszerűen csak vele fogsz foglalkozni, mert állandóan figyelni kell, ami nem lesz könnyű a Te állapotodban, még jó, hogy nem később történik meg, amikor már igazán nagy pocakkal próbálsz szaladgálni:-))) De a gyerekekért mindent, igaz?:-)))

Tegnap elmentünk a játszótérre és hihetetlenül élvezte a nagylány! Kár, hogy nincs rendes hinta, ami ekkora gyereknek jó.
Kicsit könnybe lábadt a szemem, amikor a Diófánál megláttam a koszorúkat a trolimegállóban. Egész egyszerűen el sem tudom képzelni, hogyan tudják a szülők ezt kibírni.
B
babamama
 
 


Sziasztok!

Kicsit el vagyok veszve. Nem nagyon olvastam vissza, csak annyit, hogy a pupillatágításról volt szó. Az egyik barátnőmnek 6 éves a kisfia, és neki csináltak nemrég. Az anyukának kellett megvenni a csöppet, és a vizsgálat előtt otthon csöppenteni a gyerek szemébe. Mire odaértek, a gyerek már nem tudott magáról, azért a vizsgálatot megcsinálták, és hazaküldték (!) őket azzal, hogy majd rendbe jön. Otthon még rosszabb lett a helyzet, a kisfiú nem ismerte meg az anyját, a kutyájukat stb. Ügyeletre vitték, ahol közölték, hogy valószínűleg allergiás a szemcseppre. A gyerekklinikán mondták, hogy van ellenszer, de nem merik beadni, hátha arra is allergiás. Ezután a gyerkőc reggel 6-kor aludt el. Másnap szerencsére rendbe jött,maradandó károsodást nem okozott a csepp.De azért nagyon borzasztó, hogy ilyen is van.

Mi megvagyunk, a hasfájás még megvan, de valamivel talán jobb a helyzet, mint volt.

Napközben be szoktam tenni Tomit a hordozóba, abban valameddig elvan. Egyre nagyobbakat mosolyog.
Ja, tegnap mértük: 3960 g (ismét 220 g hízás). Most a kezembe vettem, de jön a hisztike.

Üdv:
PTünde
KépKép
ptünde
 
 


Babamama! A Roosevelt téri játszón levő hintát szeretem a legjobban, az biztonságos, csak az a baj, hogy kettő van, és az egyikbe nem tudod a gyereket bekötni, mert a vandálok eltávolították a csatját.

Melinda

Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 


Tunde, nagyon aranyos Tomika!Kép

Babamama, kar volt emlegetned a balesetet, ma egesz nap ezen jart az eszem. Kép Szornyu! Kép

Gabici, ha latod, hogy bealszik Edi szopi kozben, csinalj ugy, mintha el akarnad venni a cicit, erre biztosan reaglani fog. Ezt az egy jo tanacsot kaptam a klinikan.

Szilvi, nekunk is kell majd menni csipovizsgalatra, ha jar a mano.

Nekem volt anno pupillatagitasom, kb ovodas koromban. Nem mentem oviba, hanem a nagyimmal voltam otthon. Emlekszem, hogy kifestoztem, es csak a pupillatagitas utan vettem eszre, hogy kb fel centire a konturtol festettem. Kép Ettol eltekintve nem emlekszem semmilyen zavaro tenyezore.

Talaltam egy nagon aranyos oldalt, ha valaki jot akar szorakozni nezze meg. Kattingatni kell a lovakon es enekelnek.

http://svt.se/hogafflahage/hogafflaHage_site/Kor/hestekor.html

Sziasztok: Agi
agi77
 
 


Tünde! nagyon aranyos Tomi!

Lányok! sürgös válasz kellene akinek van tapasztalata. Vennék hálos járokát, találtam is olyat ami jó árú, megkimélt de nincs rajta kapaszkodo. Férjem szerint lehet hogy fontos lenne rajta akkor meg ne vegyem meg. Tényleg lehet benne valami hogy könnyebb lehet ugy felállnia. Szerintetek?

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Karmen, miert halosat vesztek? Szerintem a racsos jobb. Igaz mi nem hasznaljuk, itt all szetszerelve. A kapaszkodo meg biztos hasznos, talan a tobbieknek van tapasztalatuk. (Es vigyazz ne legyen tul nagy a lyuk a halon, mert meg kepes lesz kimaszni Orsi. Kép)

Agi
agi77
 
 


mert anyuéknál lesz hogy ott is tudjon valamiben aludni Orsi és fontos hogy ha elmegyünk össze lehessen csukni. Fát nem kerülgetnek.
Amugy nagyon tetszik de én is tartok töle a kapaszkodó nélkül lehet nem kellene megvennem.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Karmen: nekünk egy ősrégi hálós járókánk volt amit kölcsönbe kaptunk. Nem volt rajta kapaszkadó (szerintem még fénykorában sem). Bogi a hálóba kapaszkodva tanult meg felállni.Egyáltalán nem hiányzott a kapaszkadó. A rácsos azért nem jó (szerintem) mert ha elesik a baba, óriásit koppanhat a buksija, míg a háló gyengédebb és megvédi!
Szerintem nyugodtan vedd meg a járókát, csak nézd meg, hogy a háló ne legyen sérült sehol. ha egyszer valahol kilyukad, akkor könnyen tovább szakadhat a lyuk!

PTündi: Nagggyon édes Tomika Kép Nagyobb (idősebb) babának tünik, mint amilyen valójában. Kép Hasfájásra +++++++++Kép

Puszka
Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Karmen!

Szerintem ne vedd meg, a kapaszkodó fontos, sokkal könnyebb úgy felállnia. Tegnap pont én is járókát nézegettem. A Micimackóban van még egy könnyen összecsukható, akciós járóka 16 ezerért, Faktumban 20 ezer ugyanaz. Ami nekem nagyon tetszett kék, azt az orrom előtt el is vitték. Mi is anyósékhoz vennénk, és én is dilemmáztam, hogy fa, vagy hálós, de nálunk is fontos, hogy összecsukható legyen.

Tomi baba nagyon aranyos!! És milyen szép a ruhája is!

Elkezdődött a tavaszi szünet, Petikém ma már itthon lesz velem, Danika ma még megy oviba, uis úszni járnak. Elkezdünk ma anyukámmal sütni is. Ti mit süttök?
Kellemes napot mindenkinek!

Puszi, Erika

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Sziasztok!
Melinda, kösz a tippet, mi gyakran járunk oda, már észrevettük a hinta hiányosságát. Néha átmegyünk Újszegedre, ott is van ilyen, csak sok a gyerek, állandó használatban van. Igaz, jobban szereti nézni a gyerekeket, mint hintázni:-)))
Mondd meg a párodnak, nem kell sietnie a függvénytáblával, mert van másik és egyelőre nem tervezem ilyen jellegű vizsga letételét:-))) De akkor is mázlista!!!!!!!!!

Járóka: szerintem felesleges a kapaszkodó, mire eléri, addigra már a hálóba kapaszkodva is feláll a gyerkőc. Ez saját tapasztalat.
Lehet kapni összecsukható úti ágyat. Olyan, mint a járóka (méretre), de minden része puha. Árban sem különböznek, én inkább azt javasolnám. A Lengyel utcai bababoltban láttam egyet régebben, de az ára majdnem annyi, mint a vattaújnak a Faktumban. Esetleg nézzétek meg azt.

Erika, fogalmam sincs, mit főzzek, nem is nagyon leszünk itthon az ünnepekkor, de szerintem a sonka, tojás, torma, kalács biztos menü:-)))

Tündi, nagyon aranyos Tomi. Nekem is az a kedvenc képem Lucáról, amikor icipici korában a papa vállán nézelődik. Ilyenkor mindig kiakadok, hogy mennyit nőtt:-)))

B
babamama
 
 


TOmika gyönyörűűűKép. És tényleg nagyobbnak tűnik, mint 4kiló...

Mi nem is vettünk járókát. EZ most így nem egyszerű, ui Virág papír, és vezeték mániás. Ahol talál egy újságot, azt azonnal "kiolvassa", és ha ez megtörtént, akkor meg is eszi/ennéKép). A vezetékeket viszont elég nehéz eldugni, és az már gázosabbKép
Szép napot, megyek megkeresem hol vandálkodikKép. Ez eddig a legjobb, legszórakoztatóbb időszak, annyira boldog vagyok!

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Babamama, Karmen! Akkor lehet, hogy mégsem kell a kapaszkodó, azt gondolnám, hogy kell, de ha más a tapasztalat...És nem szakad úgy ki könnyebben a háló?
Kár, hogy leszerelték azokat a régi hintákat, így sokkal nehezebb a hintáztatás. Nálunk tavaly cserélték leKép

Angi! Benedek szintén pont a vezetékeket ill a papírokat szereti!!Kép

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Sziasztok!

Tegnap voltunk méreckedni. Flóra 10300g, 81 cm, 18 hónaposan volt 8870 g! Bátor 3600g 52 cm. Egy héttel ezelőtt 3200g-mal jöttünk haza, 50 cm-vel született. Teljesen büszke vagyok a kölkökre. Kép

Angi: Gratula Virágnak a nagy lépések megtételéhez.

Gabi3
inecsg
 
 


Gabi3! eZ IGEN! Szépen hízik mind2 csemete! Te jó ég, 400grammot hízott 1hét alatt??? Ez igen!

Erika! NEmhogy a játékaikkal játszanának. Virágnak rengeteg van, de azok nem kellenekKép

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Gabi! Gratulálok ez igen, én meg már akkor is boldog vagyok ha 200g/hét van nálunk (most csak 130g volt). Bár amig ilyen mosolygos addig nem idegesitem magam ezen.

A csaj 4e adja alig használta ennyiért nemigen kapok jó állapotút, amit Babamama ir az útiágy sokkal drágább. Anyu fizeti és max. 6e ad érte. De ez tetszik is amit megvennénk. Akkor lehet hogy mégis megveszem majd megnézem biztos ne legyen szakadt.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Halihó!
Erika, én arra a járókára gondolok, amin 4 db fehér műanyag karika (vagy ilyesmi) van. Luca akkor érte már csak el, amikor fel tudott állni. de ha már felállt, fogta a párnázott szegélyt és úgy járkált körbe. Nem szakadt ki a háló, még most is olyan, mintha vadiúj lenne és abban alszik napközben is meg éjszaka is.
B
babamama
 
 


Lányok mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok! Most hazautazom Húsvételni! Puszka
Kép

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok

Tünde
Nagyon aranyos Tomika.És tényleg olyan nagyot nőtt Kép

Karmen
Én Babamamaával teljesen egyetértek.Szintén ugyanaz a tapasztalatom hogy felesleges a kapaszkodó.Anyuéknál olyan járókánk van de a kapaszkodót sose használta Ádi a hálóba kapaszkodva állt fel.Nagyon magasan van és tényleg nem éri el.

Lányok
Mi volt az a baleset amiről beszéltek?

Szilvi
szedem
 
 


Szilvi, itt olvashatsz a balesetrol.

http://www.delmagyar.hu/cikk.php?id=57&cid=65494

Agi
agi77
 
 


Köszi Ági a linket! :'(((((((

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Sziasztok!

Köszi a dicséretet. Tomika ma 6 hetes!!! Ma hatalmasakat nevetett apára, a mamára és rám is. Most az erkélyen alszik. Tegnap délután egy csomót aludt. Úgy látszik ő ilyen: 1-2 hétig alig alszik, utána bepótolja.

Most megyek, mindenkinek kellemes szép húsvéti ünnepeket kívánunk!
PTünde+Tomika
ptünde
 
 


Mariann! Remélem olvasol erre, ha rég is írtál. Mond ez a név neked vmit: PulcsiKép ?


Tünde! Grat a nagyfiadhoz!

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Sziasztok!

Valóban rég jártam erre, de sokminden összejött és nem volt alkalmam géphez jutni!Bocsi!

Angi!
Nem mond semmit a név! Honnan kéne ismernem?

Mariann
marcsababa
 
 


Mariann! Bocsi, nagyon összejött volna, de közben rájöttem, hogy nem jó a tippemKép. Szóval felejtsd el! BOcsi

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Sziasztok

Köszi a linket Ági.

Ez szőrnyű inkább nem is mondok semmit.

Szilvi
szedem
 
 


Lányok! ujabb kérdés a tapasztaltakhoz. Gondolkodunk hogy veszünk babatornáztatót (Gym) de láttam hogy van 5 hónapos korig, 18, 24, 36 hónapos korig használható, persze egyre drágábban. Nem is akarok érte sokat kiadni de az is eszembe jutott lehet a gyerek csak pár hónapig fog vele játszani, nehezen képzelem el hogy egy másfél éves gyereket még leköt. Van valakinek tapasztalata?

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Jelentem, Lotti tegnap (apukája 32. szülinapján) kimondta élete első mondatát, kicsit muris: "kolbászt kérek".

Használ valamelyikőtök ADSL-t? Mik a tapasztalatok? Van vele gond? Mi gondolkodunk rajta, de a 9.900 kicsit húzós, így ha gagyi, nem vágnánk bele.

Melinda

Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 


Szilvi, igazan nincs mit. Kép

Karmen, nem tudom pontosan mire gondolsz, talan az allvanyra, rajta jatekokkal? A mult heten ujra osszeszereltem Kristofnak, hatha jatszik meg vele, kb fel percig volt alatta. (8 honapos) Nem marad mar egy helyben, es erdekesebb a fiokot huzogatni, es a szeket tolgatni. Ez a mi tapasztalatunk. Lehet, hogy mas babat jobban lekot.

Tovabbi kellemes husvetot kivanunk mindenkinek, es (nem) sok locsolot. Kép

Agi
agi77
 
 


Melinda! MI ADSL-t használunk, meg vagyunk vele elégedve.

Karmen! Mi nem használtunk ilyet, de szerintem is elég lehet 5 hónapos korig. Utána már vannak érdekesebb dolgok is...

Emese egyben vagytok még?

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Sziasztok!

G.Erika!
Én még egyben vagyok, bár már egyre nehezebb, se ülni, se feküdni, se semmit sokáig nem lehet. Mindegy még max. 8 napom van. Valahogy bizti kibirom, bár már jó lenne megölelni ezt a kis mocorgót, aki a doki szerint nem lesz éppen kicsi. 3.5 kg felett jósol. Mondjuk nem lepődtem meg, én sem születtem kisebb súllyal.

Kívánok mindenkinek jó pihenést még mára!
Majd jelentkezünk, ha lesz valami.
Sz.Emese

Kép

Kép
easabo
Szeged
 
 


S.O.S. Nem tudjatok, hogy jar-e GYED/GYES-en levo anyukanak vasuti kedvezmeny? Marmint belyeg a kozalkalmazotti arckepes igazolvanyra. Elore is koszi, ha tudtok segiteni.

Agi
agi77
 
 


Ági! Igen, jár. Tuti.

Melinda

Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 


Emese! Kitartás, nemsokára már te is a karodban foghatod!

Melinda! Mi nemrég váltottunk ADSL-re nem bántuk meg.

Ági,Erika! Igen arra gondoltam. Akkor nem éri meg drágát venni, igaz használtan akarunk.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Melinda, nagyon szepen koszi, sokat segitettel.

Emese, mar tenyleg nincs sok hatra. Kép Hol szulsz? A klinikan? Kinel?

Agi
agi77
 
 


Ági!

A klinikán fogok szülni. A MÁV igazolvány bizti jár, mert én is megújítattam, majd jó lesz, ha megyek haza apukámékhoz, amikor a férjem nem tud jönni.

Köszi mindenkinek a biztatást, kitartó vagyok, majd csak kibújik az én kis babám már. Kép

Sz.Emese

Kép

Kép
easabo
Szeged
 
 


Sziasztok!
Melinda, gratulálok! A papa biztos megtartotta magának a dicsőséget.
Egyébként én aggitáltam az adsl-re, nekünk pont ugyanez van, és nagyon jó!
Mondtam neki, hogyan tudná megtakarítani a lóvét rá, de biztos sejted, mit válaszolt:-)))

Ági, nekem adtak bélyeget és az előttem szülteknek is. De nem járt már le a határidő? Pluszpénzért persze lehet csináltatni.

Lucifer a múlt héten megfázott, de elég gyorsan kezdett gyógyulni, tegnap meg a családlátogatáson egy másik kis mukitól megint elkapott valamit, úgyhogy a szemeit vörösre dörzsölte, folyik mindenhol a könny meg a többi. Magyon fáj érte a szívem.
B
babamama
 
 


Ági!
Nem akarok vészjósló lenni, de ha már lejárt a szerződésed a sulival, akkor szerintem nem jár.

Nóri
norcee
 
 


Nori, hivatalosan mar tenyleg nem jar, ezt tudom.

Agi
agi77
 
 


Babamama, jobbulast Lucanak.

Agi
agi77
 
 


Melinda: Ez nagyon muris tényleg! Nem is tudtam volna más első mondatot Lottinak! Mi is ADSL-t használunk, nem bántuk meg, nagyon megéri. Gyors, és annyit használod amennyit akarod.

Az éjszakánk rettenetes volt. Bátor egész éjjel csak nyöszörgött, de nem aludt el. Pedig elég sokat volt fenn napközben. Flóra meg leesett az ágyról és beütötte a fejét a pelenkázó fogójába. Ráadásul ezután köztünk aludt és természetesen az volt a dolog vége, hogy nekem jutott a legkevesebb hely. Alig aludtam valamit. Reggel meg Bátor a hasamon aludt egy órácskát. Még jó, hogy anyósom még tudott jönni ezen a héten segíteni.

Jó lenne egy kis eső mentes nap!

Gabi3
inecsg
 
 


Sziasztok!
Melinda! Grat a kis fecsegőnek:D

Karmen! Csatlakozom a lányokhoz. Virág addig használta CSAK, amíg feküdt. És tulképp "gátolja" is amozgásban egy idő után, mert ott lóg felette, minek mászkáljon el a játékokért. Jó dolog, de rövid ideig fogjátok használni, nem érdemes rá sokat költeni...

Gabi3! NEm lehet könnyűKép. Olvaslak, és készülökKép

EMese! Kitartás! A nővérem is egyben van még... Neki is nehéz már nagyon.

Virgoncka továbbra is mászik, önállóan közlekedik a lakásban, mindenhol felállKép. Anyukám kérdezte, mit vegyen VIrágnak húsvétra: gyors rávágtam: "HOSSZABÍTÓT" játék köszönjük nem kellKép, ne,m érdekli a lányt, csak amit nem szabadKép

Fránya időjárás GRRRRRRRRRRRRRR!!! Annyira úúútálom.
Húsvétunk mozgalmas volt, egyik nagyitól a másikig mentünk, eléggé elfáradtam, most kezdem érezni, h nem bírom már annyira a kevés alvásos időszakokat...

Nina! Hogy vagytok! NAgyon rég írtál!
Angi 16+3

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Halihó!
Köszi a jókívánságot, alakul a dolog, szerencsére megissza a kamillateát.
Borzasztó ez az idő és még eltart egy darabig.

Gabi, néha, ha beteg, velem alszik a lányom és érdekes, hogy a franciaágyban inkább az én térfelem kell megosztani vele. Az apja bezzeg egész jól ki tudja magát aludni. Persze éjszaka orrszívás volt és azt kollektíven csináltuk,de rájöttünk, hogy ha nem fogjuk le, akkor elég jól tűri.
Azért az együttalvással vigyázz, mert nekem is nagyon fájt a karom a rendellenes testhelyzet miatt.
Tegnap megette Luca az ajándékba kapott kindertojást! Hát nem mondom, azért a papírt jobb, ha nem kóstolgatja:-))))
B
babamama
 
 


Sziasztok

Melinda
Nekünk is ADSL van szerintem is jó.
Lotti nagyon édi lehet ahogy fecseg Kép

Karmen
Ádámot se nagyon izgatta a gym.
Szinte majdhogynem egyáltalán nem kötötte le.

Angi
Már 16+3???
Ennyire telik az idő?

Gabi3
Kép
Hátha azért hamarosan megkegyelmez a kis BÁtor és hagy egy kicsit pihizni, de addig is +++++

Babamama
Jobbulást Lucának.
Sajna mi is betegek vagyunk még mindig.Már két hete.

Ma ismét voltunk a dokinál de még mindig köhög és egy picit még mindig piros a torka.
Ja és a hab a tortán hogy nem igazán akar kajálni az Úr.Főleg délben szinte semmit nem eszik.
Már tisztára kivagyok.
Egy ebéd 3-4 fogásból áll ugyanis annyi félét próbálok neki adni.De semmi.
Valaki másnak is van vagy volt ilyen problémája.Segítség!!! Kép

Ma mondtam a dokinak is de sokat foglalkozott a dologgal ahogy elnéztem.

Emese
Megy a drukk.
Reméljük gyors és kiméletes lesz a csöpség Kép
Mit is vársz kisfiú v. kislány?
szedem
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?