Új privát üzeneted érkezett!

Igazán ügyi Dana, hogy rögtön el tudott indulni a motorral, de volt kitől tanulnia! :wink:
Én megváltoztatnám a vonalzót a helyedben... (Ez most a mensi szerinti kor?)
Vendég
 


Igen, ez most a mensi szerinti, így viszont nem stimmelnek az adatok.
Ha az igazi dátumot vesszük, akkor viszont tutira jó volt az 5 hét 1 napnak a 2 mm!!!
Van egy oldal, és ott néztem meg. http://www.mamanet.hu/modules.php?name=Text&tid=8 ez volt az!
Vendég
 


Aha, végülis a fogantatás számít. Nekem pl. a ciklusom elején van a peteérésem, és 4-5 nappal sokat el lehet számolni.
Lehet hogy jövő héten megint korrigálnak pár napot a korán. :wink: Ne izgulj feleslegesen!
Vendég
 

 
 

Köszi a linket, el is mentettem a kedvencek közé!
Vendég
 


Mostmár nem izgulok, tudom, érzem, vagy vmi hasonló, hogy rendben van. Így már igen. A fogantatás miatt volt elcsúszva, és a doki erre jól rá is jött, mondta is. Csak én akkor örömködtem, hogy él, és nem foglalkoztam vele. Ezért volt olyan kis picúrka is!
De a lényeg, mostmár nyugiban vagyok, aztán majd hétfőn megbeszélem vele.
De azért a vonalzón változtattam, mert így a pontos.
És köszi, hogy ilyen aranyos vagy!

Te sem tudsz menni holnap?
Én sem, de majd legközelebb!
Vendég
 


Szívesen, engem is ez tett helyre, hogy semmi gond sincs.
Vendég
 


Én sem megyek holnap, de remélem a nyáron még tudunk találkozni! :D Jó lenne!!!!
Vendég
 


Egészen biztosan össze fog még jönni! Hiszen még Kriszta is jön haza, és akkor is kell egyet talizni! :lol:
Vendég
 


Honey! Aranyos lehet Patrik, ahogy tologatja autóját. Ilyet, csinál néha Józsika is. Kajcsival kapcsolatos kérdésedre, már a többiek válaszoltak. Én már azt nem kommentálnám.

Andi! Hogy álltok a bilizéssel? Eredmény azóta? Hogy érted, a sok-sok sírást? Miért sírt?

Kriszta! Írtad az árakat (ovi/iskola) nálatok… Ezek az összegek forintban értendők? Ott mennyit keresnek az emberek átlagban?
Szegény Azizka. Nekem a lábujjam sérült le egyik nap, azóta is mindig megütöm, belerúgok valamibe, vagy elakad… Lassan le fog válni a köröm. :(

Mogyó! Édes lehetett, ahogy táncolt (ugrált a kutyus zenéjére) Ágika. Azóta is gyakorolja ezt a „tudományát”? Sikerült lekamerázni?

Ildi! Baba bizományi van a Széchenyi városban Akadémia körúton, és a Kandó sulival szemben. Budai kapunál.

Andi! Miért volt ez a kitörés, anyukád részéről? Néha én is kapok, hideget-meleget… én ilyenkor azt mondom: Ő az én gyermekem, úgy nevelem, öltöztetem, etetem, ahogy én akarom! Ahogy Én,(!) helyesnek, jónak tartom! Magamnak meg: Nincs a földön, másik ember, aki jobb anyja lenne az én gyerekemnek, mint én. Én szültem, belőlem egy darab… Számára Én vagyok a legtökéletesebb édesanya! Még akkor is, ha nem sikerül mindent mindig jól csinálnom.
Férjemmel, a gyerekneveléssel kapcsolatosan mindig egyet értünk.
Na és mi van, ha nem mert lecsúszni a csúszdán? Kevesebb ember ettől a másik gyerektől? A másik gyerek három évesen még nem beszél… egyik ebben jobb a másik másban ügyesebb… Mi sem csinálunk meg mindent…
Én, már lepörgetem magamról a megjegyzéseket, de ehhez idő kellett. Brigitta mikor kicsi volt, sokat bőgtem amiatt, mert „nem vagyok elég jó anya…” Én így tartom helyesnek, így tartom jónak, és pont!

Nagbri! Ne parázz!!!!!!!!!! Nem egyforma ütemben fejlődnek! Szerintem.
Bocs, most olvasom, ghogy már nem "parázol" :)

Falevél! Nagy-nagy gratul!!!!!!!!!!!

Ági :) "csibész volt a fiam" ez aranyos
:lol: :lol: kukucskálós játékot Józsika is szereti.

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


Józsika bepótolta a múltkori nem alvást. Ma szinte egész nap aludt, már nem mertem magára hagyni a szobában, mert azt hittem valamilyen baja van. De csak aludt, amikor ébren volt mosolygott...

Megyek aludni, jó éjt.

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


Jó reggelt!

Húú, már nagyon izgulok, h mindenki jól érezze magát! :-))) Már egy órája /fél 5/ fent vagyok! :-))) És remélem nem lesz nagy eső!

Brigi!
Nyugi! Látod, minden rendben! Nekem azt a linket nem nyitja meg, amit feltettél! A kis motoros nagyon ügyes!!!!!!!!! :-)

KépKép
Kép
pálfinoémi
 
 


Sziasztok!!

Hát, most nagyon irígy vagyok! :lol: :lol: De viccet félretéve, érezzétek jól magatokat, és majd gyertek beszámolni! :)

Jó korán keltem... A férjem nagyon megfázott, és ilyenkor haldoklik. :roll: Már tudom Aziz kitől örökölte a hisztit. :?

Brigi: pont ezt akartam Neked leírni tegnap, de aztán rájöttél! :) Ilyen korban még teljesen azonos ütemben fejlődnek a magzatok. Tehát uh alapján lehet belőni a terhesség valóbani korát. Azért vagyok ilyen tudományos, mert mint mondtam nálunk ugyanez történt. Nekem is először azt mondták, hogy túl kicsi a magzat, nincs szívhang, valószínű meghalt. Aztán 1 hét múlva még mindig semmi, végül rá 10 napra megjött a szívhang, és kiderült, hogy az egész terhesség 2 héttel van elcsúszva. Aztán a 2. trimeszterben már különböző ütemben fejlődnek, így Azíz is behozta magát, végül a Mo-i doki át is írta a mensi szerintire, hiába mondtam, hogy nem. Aztán még annál is korábban érkezett meg végül, de senki nem vette koraszülöttnek a rengeteg kavarás miatt a terhességi korban. :roll: Viszont Neked 1 dokid van, aki majd jobban felügyeli ezt az egészet.
Ügyes Dana!! :D Nálunk nem megy a motor, a boltban imádta, és ment is vele úgy 1 métert, itthon viszont csak tologatja, meg a csomagtartójában pakolászik. :lol:

Ági: Boti sem semmi! Már kukucsol! :lol: Remélem én is, hogy lesz valami tali a nyáron! :)

Falevél: Gratulálok az államvizsgádhoz!! :D Ügyes vagy, és akkor hajrá a nyelvvizsgával!

Erika: két kategória van fizetésben, az egyik az állami alkalmazottak, és minden, ami alacsonyabb szintű munka, ők keresnek 20-30 ezer forintot kb. havonta. A másik akik a turizmusban bármit, idegenvezetők, búvárok, stb. Ők az idénytől függően, 100 000-től a csillagos ég.... Az árakat forintban írtam, itt amúgy dollár vagy euróban számolnak. Szóval az első kategóriabeliek viszik a gyereküket az állami suliba, ami ingyenes, a másodikak mag fizetnek a magánba.


Most telefonáltam a nagykövetségre, és a férjem megkapta a vízumot! :D 8)

Lilypie Maternity tickers


Noémi: hogy tudsz ilyen korán kelni??? :lol:

Lilypie Maternity tickers


Sziasztok korán kelők!

Hát mi meg nem aludtunk túl jól soakt femnt volt és kérte a cumit állandóan forgolódott szerintem a meleg is meg a front!

Ági. aranyosak ilyenkor Ágika is szeret kukucsolni!Meg kell zabálni őket ilyenkor!

Kriszti: akkor jó és akkor nyáron tali!

Noémi: ne izgulj !

Brigi: hát igen nállunk is tudom mikor fogant Ágika és pont időre született az én számolásom szerint 9 hónapra!
dec. 29 -én fogan (nem röhög) és szept 29-én született!

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Kriszta: az biztos ,hogy ilynkor a férfiak túlteszik a hattyú halálát is!

nállunk is apa kész halálán van mikor beteg!

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Mogyó: nálunk egy órával később van mint Nálatok, de még úgyis korai ez a kelés nekem! Asszem vissza is fekszek. Mert kb. 3-kor aludtam el... :roll:

Lilypie Maternity tickers


akkor jóéjt!
A csaj is mióta áltált ,hogy nem kell 6 -kor enni azóta meg fél 8 -körül kel4
Azelőtt ettünk 6-kor és még aludtunk 8-9ig talán jobb volt!


Erika: nem birtam még felvenni mert ha előkapok valamit telfont vagy fényképezőt akkor rögtön abbahagyja és kérné el a cuccot! :D

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Kriszta: gratulálok a vízumhoz, akkor jöhettek együtt, de jó!!! :)

Mogyo: sajnálom az éjszakát.... :(

Na, most nem tudom befejezni, mert egy kismajom csüng rajtam, elég nyűgösen indul a reggel... :shock:
Majd jövök!
Vendég
 


Ági: számomra ez nem gáz mert én nem vagyok egy túl jól alvó és nem visel meg!
De ezzel a párom volna rosszul ha nem birna aludni de őt nem zavarja mindig kérdi na hogy aludtatok?
Bár velünk alszik a csaj de nem zavarja!

Jó volna majd leszoktatni de azt hiszem nehéz lesz mikor elalszika kiságyban és felébred akkor úgy tud sirni!
Na de szép lassan majd belejön!

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Mogyo: jó neked, hogy ilyen könnyen veszed az éjszakázást! En meg csak kóválygok egy húzósabb éjjel után.... 8)
Biztos, hogy átszokik majd Ágika a kiságyba, unokatesómékkal is együtt aludt a lányuk 3 és fél évig, akkor egyik pillanatról a másikra közölte, hogy ő a másik szobában akar aludni. Ti tudjátok, nektek hogy jó, szerintem ebbe senki ne szóljon bele!
(Akartam már írni, hogy én is 09.29-én születtem, akárcsak Ágika. :wink: )
Vendég
 


Ági: ez tök jó milyen véletlenek vannak!

Csak emlitek egy párat az én életemből!apukám meg anyósom is juniús 14-i!

A két sogornőm (férjem felöl másik meg sogornőm meg tesom felöl )oktober 16-iak mind ketten!

Vagy párom január 3-án született nekem meg január 21-én van a névnapom!
Nekem augusztus 4-én van a szülinapom neki meg augsztus 22-én van a névnapja!

De van még bőven!
Ezek ilyen rejtett és érdekes dolgok szerintem!

bár lehet sokan badarságnak gondolják de én számomra furi ,hogy igy összejött a dolog!

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Sziasztok!
Noncsi: köszönjük szépen még egyszer a lehetőséget, nagyon jól éreztük magunkat. Minden játékot kipróbáltunk, kézzel-szájjal :D is.
Most a képeket nem tudom feltölteni, mert utazunk el, vasalás-pakolás stb. de igérem vasárnap bepótolom. Meg persze küldöm mindenkinek, tudjatok válogatni.
Mindenkinek szép hétgévét!

Nóri és Zalán
KépKép
norri
 
 


Sziasztok!

Nagyon jol éreztük magunkat Nóémi,nagyon szépen köszönjük.Atticy már amikor elindultam a kocsival,beájult.Hazajöttünk tiszta víz volt szegénykém.Gyorsan ki se pakoltam,bejöttünk és letettem csicsikálni.alszik,mint a bunda a drágám. :wink:


KépKép Kép
Kép
Kép
Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Na, most töltöm a képeket egy webalbumba, majd mindjárt felteszem a linket, ahol meg tudjátok nézni...

Noémi: köszönjük a kedves vendéglátást, mi is jól éreztük magunkat! Sára is aludt utána 2 órát, most kelt fel.

Kép

Kép
falevel2
 
 



Kép

Kép
falevel2
 
 


Nagy méretben tettem föl őket, szóval aki akarja a weboldalról le tudja menteni jó minőségben.

Kép

Kép
falevel2
 
 


Sziasztok!

Megnéztem a képeket Nóri! Látom jól éreztétek magatokat!
Úgy látom ez a habtapi mindegyik gyerkőcnek bejött! :lol:


Kriszta: igen, csak rájöttem végül! :lol: Kicsit vicces vagyok mostanában!
Remélem egy hónap múlva is úgy fog örülni a motornak mint tegnap.
Anyósom elmesélte a szüleinek, akiknek annyira tetszett, hogy mondták miért nem adta oda Daninak azonnal. Na végülis az lett a vége, hogy a dédiéktől kapja a motrot! :lol: Nem semmi egy család! A jobb játékokat, aminek várhatóan látványosan tud örülni a gyerek, mindig a dédiék adják. Direkt van így általában, hadd élvezzék a kicsiket, mert nem tudhatjuk meddig lesznek velünk!

Mogyo: Én tudnék aludni!!!!!!!!!!!!!

Na nálam kitakarítva már csak a vasalás maradt. Ja közben a porszívó beadta az unalmast, de már meg is rendeltem az újat, ingyen házhoz is szállítják!
Porszívó nélkül nem tudok létezni! Sajnos!
Vendég
 


Csuda helyes ez a sok baba egy rakáson! :D Látom, Noémiékhez is beköltözött egy kisebb játékbolt... :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Noncsi
Nagyon szépen köszönjük a vendéglátást! Nagyon jól éreztük magunkat! Petit kérdeztem, hogy jól érezte-e magát. Azt mondta: nagyon. Cuki volt! Alvás közben felült, s félálomban: Hol vannak a gyerekek? Visszafeküdt, s aludt is tovább. :lol:

Mano
Bende olyan cuki volt, ahogy nevetett!

Minden baba nagyon aranyos volt!

Nóri
Köszi a fotókat! Megnéztem! Nagyon jók lettek!



Szép délutánt mindenkinek!

Andi & Petike & Dorka
Kép
Kép
kocsisandrea
 
 


sziasztok!

néztem a képeket azért mindenkit be birtam azonositani!
Szépek nagyon a babák!
Dorkának milyen kis göndör haja van!

milyen furi ,hogy januárban mikor volt a tali mindenkié milyen "pici" volt most meg már mindenki áll már szinte!

Noémi. látom van komp!
hogy tetszik Bálintnak?

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Tényleg Honey volt PAtrikkal?

Mert őt nem láttam a képeken!

Kép


Kép
mogyoland
 
 


falevél-köszi a képeket,nagyon jol sikerültek.Le is szettem párat. :wink:
Nekem is agyamba volt a fényképező,de mire elindultunk kiment a fejemből. :lol: Nem baj :lol: ,készitetetek ti.Várom a többi képet is. :wink:

Volt Patrik baba is,csak későre jöttek.Meg kellett várni,h.fölébredjen az uraság. :wink: Nekünk volt szerencsénk hála mindenkivel találkozni,ha kicsit is,de jó volt.

Atticy örökké Józsikával harcolt.Hol a lapátért,hol a Tv gombjai elérésére ment a küzdelem.Nagyon birtam. :lol:


KépKép Kép
Kép
Kép
Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Új tudomány

Kép

Kép

Kép


Kép
mogyoland
 
 


:-)))))))

Nagyon örülök, hogy jól éreztétek magatokat!!! Szerintem is nagyon jó volt a hangulat! :-)

Balázsnak is meséltem, hogy szuperül sikerült a dolog!!! Úgyhogy jelentjük, hogy majd még vállalkozunk babatalálkozók megrendezésére!!! De persze, azért még hagyok másokat is érvényesülni! :-)))

Norri és Erika!
Külön köszönöm Nektek a virágokat!!! Annyira meglepett a dolog, egyáltalán nem számítottam rá, h én kapok valamit! Szóval, jólesett! :-)
Timci!
Köszönjük a kisautót! :-) Bálint lelkesen játszik vele!
És természetesen MINDENKINEK köszönjük a rengeteg sütit, rágcsát, üdítőt, a sokféle finomságot!
Andi!
Le a kalappal kétféle fantasztikus sütid előtt! :-)))


Honey is megérkezett, kb negyed 1 körül. :-) Legközelebb felkeltetjük vele Patrikot! :-)))))))))))


Szeretném jelezni, hogy valaki itt felejtett egy textilpelenkát. Biztos, hogy nem a miénk. Kimosom, kivasalom és a legközelebbi talira viszem!

Mindenkinek küldöm majd a képeket!

Norri!
Jó utat! Vigyázzatok magatokra!

Kriszta!
Úgy tudok ilyen korán felkelni, h 31 éve rosszul alszom. :-))))) Már hozzászoktam. Sokat gondolkoztam rajta, h ez miért lehet így. És végül arra jutottam, h amikor én a szívműtétem miatt babakoromban kórházban voltam /Anyukám nélkül/, akkor sztem annyira rossz éjszakáim lehettek, hiszen a nővérkék nem rohannak a síró gyerekhez, mint ahogy az anyjuk teszi, h ez bennemragadt. Az éber alvás, korán ébredés, stb... :-))) De nem gáz, én már megtanultam ezzel együtt élni. Ha sok rossz éjjel van egymás után, az már megvisel.

Mogyo!
Igen, van komp! Írtam is, h vettük az Expo-n! :-) 6 rugó volt használtan! Bálint szereti, bár, időnként még meglepődik, ha megindul alatta! :-))))))))

KépKép
Kép
pálfinoémi
 
 


Falevél!
Én a képeid 95 %-át lementettem! :-)))

KépKép
Kép
pálfinoémi
 
 


Lányok!

Elkezdtem átküldeni a fotókat!

KépKép
Kép
pálfinoémi
 
 


Noémi, nagyon köszönjük a szíves vendéglátást! És a képeket is, megkaptuk! :D
Nagyon örülök, hogy ennyien találkozhattunk....

mindjárt elkezdem én is küldeni, akkor Noémitől kölcsönveszem a mail címeket........
:wink:

puszi

Brigi, akkor jó, ha csak a napok nem stimmeltek! :D

Kriszta! Akkor együtt jöttök Mo-ra???? De szupi lesz!!!!! :D :D Mahmoud angolul vagy németül beszél?

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Szuper, Manó! Várjuk!!! :-)))
/Az enyémek még érkeznek, kb 50-et csináltam/

KépKép
Kép
pálfinoémi
 
 


Noémi: már emlékszem ,hogy irtad !Bocsi! :oops:

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Manó!

Még nem kaptam...

KépKép
Kép
pálfinoémi
 
 


Na most jutottam ide, hogy akkor a fotókkal foglalkozzak! Bende nagyon nyügi egész nap! És egyedül fürdettem, mert Apának el kellett mennie.... :roll:
de most már alszik, így végre leszedhetem a képeket! :D

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


hmmm

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Timci!
Ez mi volt? :-))))


Lányok!
Elküldtem az összes képet!!!!

Jó éjt!
N.

KépKép
Kép
pálfinoémi
 
 


Manófalvi, Noémi: köszönöm a fotókat, megérkeztek!

Már nem tudom ki kérdezte a nyelvvizsgát: a diplomámhoz egy középfokú C és egy alapfokú C nyelvvizsga kell.Németből csinálom az alapot, angolból pedig a közepet.

Kép

Kép
falevel2
 
 


Nóémi-csak kicseréltem a mail cimet,és kiváncsi voltam,h.az avatar megmarad-e. :lol:

Köszönöm szépen a képeket.Gyönyörűek ezek a gyerekek.Atticy 5-ig aludt,meg most este tápi után is rögtön beájult. :lol:

Nagyon örülök,h.tudtunk beszélgetni,ha kicsit is,de nah... :wink: 8)

Csajok!Ha tudtok ilyen akciókról,meg nyerős dolgokról,szoljatok légyszi,mert én mindenről lemaradok. :cry: Most sem tudtam,h.lehet gyüjteni az Univeres cimkéket.Szoltok,ugye? :roll:


KépKép Kép
Kép
Kép
Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok!

Mi is köszönjük a lehetőséget, hogy mehettünk, és találkozhattunk, még ha csak rövid időre is.

Köszönöm képeket, küldöm én is amiket én csinálgattam. Ti sok jó képeket csináltatok, lesz mit kiválogatni, mentegetni. :)

Mogyó! Nem "röhögtem" , csak kicsit! :)
Nagylánynak gratu az új tudományhoz, szinte naponta csinálnak valami új dolgot. Józsika délután guggoló helyzetből, kapaszkodás nélkül felállt. Csak lestem, mint aza bizonyos nyúl... :lol:

Porszívó nélkül én sem tudok meglenni. Nálunk mindenütt szőnyeg van, nehéz is lenne a takarítás nélküle.

Na megyek aludni. Holnap ballagásra megyünk, remélem nem mos el bennünket az eső.

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


még valami, akartam már kérdezni:akinek 2 fényképes vonalzója van fent, az hogy csinálta? Nekem két fényképeset nem enged, mondván, hogy hosszú az aláírás. Csak kép nélkül engedi a két vonalzót. :(

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


Erika: nem tudom én csak beillasztettem és már engedte is!

Nekem van porszívóm de nem sokat használom mert mindenütt laminált padló van!

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Noémi: tényleg jól sikerült a találka,látom. Nagyon sajnálom,hogy mi nem tudtunk menni. Talán majd legközelebb.

Már negyed 7 óta fent vagyunk mert Bencus telepakolta a nadrágot. Most készül vissza aludni,én meg álmos maradtam. Éjjel is nagyon sokzor fent volt,lehet az időjárás,mert itt esik.

Szép napot mindenkinek!

Kép
Kép
kisildi
 
 


:D Sárának kibújt az első fogacskája!!! :D

Ennek "örömére" elég nyűgösen aludt,éjfélkor föl is ébredt és fél 2-ig szórakoztatott engem, de betettem a kiságyába és melléfeküdtem úgy hogy lásson és úgy elvolt és szépen el is aludt.

Ma elutazunk délután Szfvárra anyósomékhoz és csak vasárnap jövünk haza. Úgyhogy ha nem jelentkezem, az azért van mert nem leszünk itthon.

Kép

Kép
falevel2
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?