Enikő kérdezte a szüléssztorimat, hát megkerestem, itt van, aki akarja elolvashatja. Anyu írta le, nem én
Kedden azt mondta a doki, hogy csütörtökön látni akarja, megvizsgálja, és lehet be is indul.
Ezért csütörtökön bevonultunk, de a doki nem ért rá, csak délben. Elmentünk intézni pár dolgod, majd visszamentünk a klinikára. Kicsit tágított a doki, mondta menjünk el sétálni, hátha megindul.
Malwinnal Lászlónapra mentünk, a fönöke meghívta a munkatársait egy indiai étterembe. Zsú addig Orsival elmentek a nagyanyjukhoz. 5 óra körül visszajöttek az étterembe, hogy van némi fájás, és a doki látni akarja, mielőtt hazamennénk.
Bementünk kocsival, Malwint hátrahagyva. (Ő gyalog jött utánunk később)
Megvizsgálta a doki, és úgy döntött, szülünk. Gyorsan értesítettem mindenkit, többek közt a férjedet. Nagyi (anyukám) is bejött, így Malwin, Nagyi, orsi, Panka, Én, illetve később a Sanyi örködtünk a folyosón. 8-kor repesztettek burkot, utána beöltöztették Sanyit, és mondták, hogy egyszerre nem mehetünk be. Pankát megszoptattam, fáradt volt, így Malwin hazajött vele, és megegyeztünk, ha közeledik a végkifejlet visszarohan. 9-től telefonon tartottam Zsúval a kapcsolatot. 10-kor már iszonyú fájásai voltak, és 1.5-2 percenként, ami nekem úgy 1 órával szülés elött volt, az elsőnél is. Hallottam Zsú hangján, hogy mennyire szenved, és kért, hogy telefonáljak a dokinak, mert szétszakad. Én gyorsan telefonáltam Malwinnak, hogy ne feküdjön le, mert már nem sok van hátra. Közbe persze telefonáltam a dokinak, aki nemsoká jött is.
Majd legnagyobb megdöbbenésemre közölte, hogy Zsú nem tágult semmit, csak reggel vagy délelőtt lesz baba. De vettek tőle vért, annak 1 óra múlva van eredménye, és akkor bekötik neki az epidurált, hogy ne szenvedjen annyira szegény.
Gyorsan lemondtam a riasztást, és azon kezdtem gondolkodni, hogy talán haza kéne menni, mert ki eteti meg Pankát reggel, meg úgyis csak telefonon beszélgethetünk. Pont amikor ezen filóztam, akkor jött ki Sanyika, hogy Zsú szeretné, ha bemennék.
Először csak váltottunk, de később én is bentmaradhattam. Kérte Zsú, hogy az epidurálig legalább maradjak. DE így, hogy bent lehettem mellette, eszembe sem jutott hazamenni. Nagyi és Orsi a folyosón, Sanyi meg én a szülőszobában virrasztottunk. Nagyon-nagyon szenvedett, amíg az epidurált be nem kötötték. De hősiesen tűrte, egy jaj szava nem volt.
AZ érzéstelenítés maga volt a megváltás, bár azért érezte a fájásokat, de 2-ig kibírható volt.
Akkor kezdtek neki megint nagyon fájni. Kérdeztem a szülésznőt (egy igazi besavanyodott vénkisasszony!), hogy lehet-e emelni az adagját.
Megnézte, és közölte, hogy a maximumot kapja, 5 egységet. Később jött a doki, beszélt az anaszteziológussal, és megemelték 7-re, de akkor már nem látszott a különbség. Fájt az így is úgyis. Fél 3-kor azt mondták, talán 1.5-2 óra.
de 3-kor begyorsult neki, egyre erőssebbek lettek, már az érzéstelenítő sem hatott. Aztán jött a kínok, kínja. A tolófájások, amiket vissza kellett tartani, mert volt még méhszáj. Vagy az 5.-et kellett visszatartani, a doki még sehol.
A két szülésznő ott beszélget mellettünk, amikor a fiatal megkérdezi a satrafát, hogy jön-e a doki, erre ő kedvesen: Még nem is szóltam neki, volt még méhszáj. Na, ja, 5 fájással azelőtt.
Zsuzsi már sírt, a Sanyi idegeskedett, hogy ide ér-e még ma az orvos. Erre a kedveske: Biztos! Elég hosszú még a nap.
Ha nem a lányomban kellett volna tartani az erőt, biztos lecsapom!
Végén kegyeskedett megvizsgálni, méhszáj már nem volt, hívta az orvost, aztán már kapkodtak, mint állat, hogy összerakják a szülőágyat. A negyedik-ötödik tolásnál olyan gyorsan jött a fejecske, hogy az olló nem fért oda, hogy vágják a gátat, csak a szülésznő segített neki átgördülni. (szerencsére a fiatal) Gyorsan ki is húzták a kis kukist. Akkor egy kicsit keresték a leszívócsövet, de aztán már ordított a kis jövevény. Le is fényképeztem. Ma váltottam ki. Nem a legjobbak, mert sötét volt, és gyorsan elvitték a babát.
Akkor kimentem a többiekhez, persze Malwint is értesítettem, ő pont akkor jött meg. Még azt sem tudtam mekkora, csak hogy végre kint van, és anya lett a lányomból. Később visszamentem, amikor kész volt a varrás (repedt is azért), és furcsállottam, hogy Zsú és a kisfia, egymás melletti szobában, de külön vannak. Nem értettem. AZt mondta a csecsemős, hogy meg kell figyelni, mert lázas. DE bepólyázva feküdt egy pelenkázóasztalon. Nem világos, miért nem tudták megfigyelni úgy, ha az anyjánál van.
Kérdeztem, mikor láthatja a babát a család. Ehhez tudni kell, hogy a kinti folyosót a szülőszobátol a szölőszobák folyosója választotta el. Pont az ajtóval szemben volt Zsú szobája.
Mondta 5-kor. Mikor odaadták végre Zsúnak a babát, én megtettem vele azt a 2 méteres utat, és az ajtóban megmutattam. Nem sokáig, mert kezdett sírni az anyja után. Pont ekkor jött ez a másik kedves hölgy, és elkezdett üvöltözni, hogy ezt hogy képzelem, ők felelősek a gyerekért, és mostmár az anyjának sem adja vissza. Erre már többen tiltakoztunk. Azt mondja, látjuk, hogy így is sír. Bátorkodtam megjegyezni, hogy talán az anyja után sír. Erre ez a másik álldott asszony, csak vállatvont, és elvitte az unokám.
Ezek után felháborítonak tartom, hogy a szegedi klinikán ki van írva, hogy bababarát kórház.
Ja, még meg sem szoptathatta Zsuzsi Bencét!
Alig látta szegény. Másnap meg inkubátorban volt, megint nem lehettek együtt, de persze az érthető volt.
Mindegy, akkor sem tudták elrontani az örömünket.
Boldogok voltunk mindannyian.
Zsófi
koszi, nagyon aranyos vagy, azt hiszem mar vegeztek a javitasokkal, es legalabb Kristofnak szep barna lett a pofija a sok setatol. 
Kinél fogsz szülni? Szülésznőt is fogadsz majd? 
:D 
