Sziasztok!
Megpróbálom bepötyögni Benjámin születését.
Hétvégén nem szokott lenni olvasnivaló.
Előre is bocsi, mert hosszú lesz.
A férjemmel nagyon szerettünk volna kisbabát és határtalanul boldogok voltunk amikor megfogant.
A terhesség felhőtlen volt, egészen addig, amíg meg nem tudtuk, hogy anya rákos. Na onnantól a boldogságomat folyamatosan beárnyékolta egy sötét felhő: anya gyakorlatilag az életéért küzdött. Elkezdődött a kemoterápia, sugárkezelés stb. és egyre nehezebben viselte.
Beni pedig a pocakomban szépen növögetett és a mama nagyon szerette volna megélni a kisunokája érkezését. Végül is sikerült nekik találkozniuk.
Nem tudom, de valószínűleg a rossz lelkiállapotom is közrejátszott abban, hogy megrepedt a magzatburok, de nem a kijáratnál, hanem egészen fennt. A magzatvíz folydogálni kezdett.
A doki utólag azt mondta, hogy alkati adottság, ha valakinek gyengébb a burok és fizikailag is jobban kímélhettem volna magam. Viszont én biztos vagyok benne, hogy nem fizikai, hanem lelki kimerültség miatt indult el a szülés korábban.
Tényleg rossz passzban voltam.
Az, hogy elindult volna túlzás, mert a vízfolydogáláson kívül más nem volt. Vasárnap este volt, kb.9 .Már le voltam fürödve, de azért mégegyszer lezuhiztam. Majd nagyjából összepakoltam a cókmókomat és bevitt a férjem a kórházba.
Ott mikor közöltem, hogy folydogál a magzatvíz, de nincsenek fájásaim, nem lettek valami lelkesek
. Sőt, az ügyeletes doki ki sem jött megvizsgálni, amíg az esti film véget nem ért
.
Megvizsgált, majd közölte, hogy ebből nem lesz egyhamar baba. Kicsit úgy éreztem magam, mint aki zavarja a köreiket.
Haza nem mehettem, mert ugye fennállt a fertőzés veszélye. Átöltöztem, vért vettek majd kaptam a vajúdóban egy kényelmetlen ágyat. A férjemet hazaküldték, hogy aludjon, de én reggel 7-re visszarendeltem. Ott maradtam egyedül és vártam, bár magam sem tudtam, hogy mire, mert nem mondtak semmit.
A szülésznő időnként mondta, hogy aludjak, mert szükség lesz holnap az erőmre. Ő már tudta, amit én még nem. Ja, az ügyeletes orvos egész éjjel felém sem jött, mert volt választott orvosom.
Nagyon nehezen jött el a reggel, semmit nem tudtam aludni. Közben az éjszaka ketten is megszültek.
Én meg ott voltam és semmi fájásom nem volt. Aztán végre 7-kor jött a férjem, onnantól kicsit megnyugodtam és átmentünk a családi vajúdóba. Bár én még mindig nem vajúdtam. Jött végre a dokim is 9 körül és azt mondta, hogy a baba miatt, meg kell indítania a szülést. Vizsgálóasztal, zselé fel, majd azt hittem elájulok: nagyon sűrű és erős fájásaim lettek egyből. A doki, szülésznő örült, hogy milyen jól reagálok az indításra. Én kevésbé.
Közöltem, hogy nem is akarok gyereket szülni, mert ez nekem nagyon fáj.
A szülésznő kedvesen, mintha 5 évessel beszélt volna: Timike, a gyerekszülés fájdalommal jár.
Akkor fájdalomcsillapítót követeltem, de a gázon kívül mással nem szolgáltak
Végig a szülőágyon kellett feküdnöm, már alig bírtam magammal. Még ha oldalra fordultam is rám szóltak. Nagyon fáradt voltam és elcsigázott. Viszont a méhszájam szépen nyílt.
A kedves doki nekem is rásegített kézzel néha-néha. Borzasztó fájdalom.
Itt jegyzem meg, hogy nagyon jó volt, hogy ott volt velem a férjem. Bár segíteni nem tudott a szülés közben és először ő is megijedt a hirtelen jött fájásaim láttán. Képzeljétek, mondta a dokinak, inkább császározzon meg. Persze a doki szerint a szülés jól haladt, semmi ok nem volt császárra.
Lassan ráhangolódtunk a fájásokra, közben szívatták velem a gázt, de nem engedtek felkelni.
Aztán egyszer csak éreztem, nagyvécéznem kell. Ez csak egy alkalommal volt, aztán semmi. A fájások teljesen eltüntek. Na jó, mondtam, akkor én most alszom egy kicsit.
Tényleg nagyon álmos voltam, de kinevettek, hogy a cél előtt akarok aludni.( ekkor már kb. 30 órája nem aludtam)
A méhszájam eltünt, de fájásom semmi nem volt. Oxitocyn: nagyon picike fájásokat eredményezett csak. Emlékszem a doki ott sétált le-föl a szülőágy mellett. Mondta, hogy szóljak, ha van fájás. Volt egy pici, szóltam. Mire ő: akkor miért nem nyom?
Ja!- mondtam én és próbáltam, de nem igazán ment. Végül vákum segítségével bújt ki, mert valahol be volt akadva a kicsikém. Kicsit kék volt, de gyönyörű. Őszintén megmondom, én akkor nem tudtam neki annyira örülni, nem voltam igazán magamnál. Arra viszont emlékszem, hogy a férjem, teljesen odavolt örömében, hogy fia született. Aztán még a doki javaslatára a férjem megfogta a hasfalamon keresztül a gerincemet.
Ezt máig emlegettjük.
Sajnos, a vákuum miatt és a kézi tágítás valamint Beni nagy buksikája miatt nagyon sokat kellett stoppolni. Nagyon utáltam.
Utána aludtam egy jót. Mikor este kihozták őt nekem teljesen beleszerettem. Emlékszem nem sírt, csak nézett a nagy szemeivel, mintha az anyukáját kereste volna, aki ugye még nem is köszöntötte őt és még meg sem szeretgette igazán. Akkor ott elöntöttek az érzelmek. Fel sem tudtam igazán fogni, hogy szülők lettünk.
Dávid születése teljesen más volt, de azt majd máskor....
Sziasztok!
Nagyon kellemes hétvégét kívánok mindenkinek!
Timi
A két első szobában fel volt huzva a redőny, de szunyogháló volt fent (nyár volt). Maradt az én szobám ahol az ablak nyitva volt ugyan, de a redőny természetesen le volt engedve. Odavittem egy létrát és megpróbáltam a redőnyt kitolni a sinből annyira, h beférjek. Sikerült is, de anyáék nem voltak elragadtatva az ötletemtől uis kb. fél napot kinlódtunk mire helyre raktuk a redőnyt 
Szerdán a rendelőben csúcsforgalom volt nálunk is, és mikor az isibe beszóltam, mondta a tanító néni, hogy sok a hiányzó... 
Ez vagyok én.
Strepsilst szokott kapni, mihelyt mondja, hogy fáj a torka 
