Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Bemutatkozom röviden:
Koczka Krisztina vagyok(29), van egy két és fél éves kisfiam, Péter és bár Szilasligen lakunk, viszonylag sokat járok a kerületbe, Rákosligetre. Innen két éve költöztünk el, de a férjem anyukája itt lakik.
Azért bátorkodtam írni ide, mert tk. angoltanárt keresek a kerületben, aki felkészítene a középfokú nyelvizsgára, hogy végre meglegyen a diplomám. Szeretnék még továbbtanulni, enélkül azonban nem lehet.
Szilasligeten lenne angoltanár, de Petit nem tudom kire hagyni, Rákosligeten pedig fordított a helyzet. Kicsit reménytelennek tűnik a helyzet.
Tudom, hogy egy kicsit arcátlanság ismeretlenül szivességet kérni, de ha van köztetek angoltanár vagy ismertek, kérlek értesítsetek!


Előre is köszönöm!

Üdv.
Kriszti
Vendég
 


Az egészségügyi törvény tervezett változásai jelenlegi formájukban kihatással lesznek a szabad kórház-, valamint a szülészorvos-, szülésznő-választásra. Alapvetően egyetértünk az egészségügyi reform szükségességével, és a hálapénz visszaszorításának szándékával, álláspontunk szerint azonban a szülést nem lehet a többi orvosi beavatkozással együtt kezelni. Az érzelmi, bizalmi szempontok mellett az is megkülönbözteti az orvosi beavatkozásoktól, hogy egy természetes folyamatról van szó, melynek főszereplője az egészséges anya, és amely előre nem tervezhető, sem időpontját, sem lefolyását tekintve.

Ezért petíciót fogalmaztunk az Egészségügyi Miniszterhez, melyben erre a speciális helyzetre hívjuk fel a figyelmet, és kérjük, hogy továbbra is korlátozás és térítési díj nélkül választhassák meg a nők, hogy hol és kivel szeretnének szülni. Kismama-barát intézkedéseket is javasoltunk, amennyiben mégis mindenképpen szükséges a térítési díj bevezetése.

A petícióhoz támogatóként csatlakozni a mellékelt aláírásgyűjtő ív aláírásával lehet. Kérjük, hogy az aláírásokat kizárólag a mellékelt aláírásgyűjtő íven, illetve annak fénymásolatain gyűjtsék, mert az aláírások csak így lesznek érvényesek! Az aláírásgyűjtő ívekre az aláírásokon és a személyi adatokon kívül semmilyen más megjegyzést, dekorációt nem szabad tenni. Az aláírásgyűjtő ívek hátoldala teljesen üres kell, hogy legyen. Az aláírásgyűjtő ívhez nem szabad hozzácsatolni semmilyen más papírt. Kérjük, az aláírásgyűjtő ívek sokszorosításánál vegyék mindezt figyelembe!

Az aláírásgyűjtő ívet minden 18. életévét betöltött, választásra jogosult magyar állampolgár aláírhatja. Egy választópolgár a kezdeményezést csak egy aláírással támogathatja. Az aláírásgyűjtő íven az aláíró olvasható neve, lakcíme (irányítószámmal) és aláírása kell, hogy szerepeljen.

Kérjük, az aláírásgyűjtő íveket minden lehetséges fórumon terjessze, és amennyiben további gyűjtés céljából átadja más személyeknek az üres aláírásgyűjtő ívet, akkor mellékelje hozzá a petíció és a kísérőlevél másolatát is.

Az aláírt íveket legkésőbb 2006. december 15.-ig szíveskedjen eljuttatni a következő címre:

KOCSISNÉ PÉTERFY HAJNAL
1399 Budapest, Pf.:701/268

Köszönettel:

A petíció kezdeményezői:

Boksay Rita Ferbert-Vadász Ágnes Gurzóné Tuskán Ildikó
Kocsis Gábor Kocsisné Péterfy Hajnal Szebeni Jánosné
Vass László Vassné Csípai Nikoletta

Bővebben:
http://www.babafalva.hu/portal/modules. ... le&sid=314

delfinke
 
 


Sziasztok!
2 kisfiam van és Rákoskeresztúron lakunk. Levi 4 éves, oviba jár, Beni 20 hónapos.
Hogy lehet képet berakni?

Szia Bea!
Emlékszel rám? Az origon beszélgettünk.
Ott Christin1-ként vagyok bejelentkezve.
Sikerült beindítani a játszóházadat?
Én munkát keresek, de sajnos nem vagyok ovodapedagogus, úgyhogy nem tudok neked segíteni. :-(
Kriszti
bdkriszta
 
 

 
 

Szia Kriszti!

Igen emlékszem, bocs hogy úgy eltüntem. Nagyon pörgősek lettek a napjaim. Suliba járok, megnyitottuk a játszóházat. Szinte csak azért járok a net-re, hogy reklámozzam a játszóházat.

Hogy vagytok?
Van már óvodapedagógusunk.
Te milyen munkát keresel?

Üdv.: Bea
csbeata
 
 


Szia Bea!
Hát nagyjából tökmindegy, hogy milyen munkát találok, csak nem akarok messzire utazni, hogy tudjam vinni a gyerekeket oviba meg bölcsibe, és értük is tudjak menni.
Szállítmányozó voltam, aztán valami ügyfélszolgálatos-féleség, angol nyelvvizsgám van, meg marketing ügyintéző és manager.
De lassan ott tartok, hogy megyek a Tescoba árufeltöltőnek.
Talán oda felvesznek így is, hogy két gyerekem van.
Igazából én is vállalkozásba kezdenék legszívesebben, csak hát nyuszi vagyok, és nem merek belevágni.
Kriszti
bdkriszta
 
 


Szia!

Ha rajtam múlik, nekünk se lenne vállalkozásunk.
Szerencsére a férjem sokkal bátrabb, merészebb.
Azért ilyen végzettségekkel, meg nyelvvizsgával biztos találsz jobbat is mint az árufeltöltő munka.
Bea
csbeata
 
 


szia Bea!
Igazából, amit szeretnék csinálni, az a festés. Talán most beindul a dolog, már van egy-két jelentkező jövőre.
Őszintén szólva, még az is eszembe jutott, hogy nem hirdethetnék-e nálad?
Itt van, hogy miről van szó.

http://www.babaszoba.hu/forums/topic?tid=165322

Egyébként láttam a játszóházatok plakátját a buszról tegnap, mert bementünk az Árkádba. Szóval most már tudom, hogy hol van, még az is lehet, hogy valamelyik nap elmegyünk hozzátok.
Még szerencse, hogy vannak ilyen vállalkozó kedvű emberek, mint ti!
Kriszti
bdkriszta
 
 


Sziasztok!

Kriszta!
Engem érdekel a festés; majd a gyerekszobába szeretnénk valamit!Mi márciusban költözünk ki Rákoskertre(strázsahegy); akkor lesz kész a lakásunk! :D Elvileg a gyerekszoba sárga lesz; én Micimackó figurára gondoltam.De majd akkor beszéljünk róla; ha aktuális lesz; csak tudd hogy számíthatsz rám! :D

Ildi

delfinke
 
 


Szia Ildi!
Örülök, hogy írtál!
Te vagy a harmadik jelentkező, úgyhogy előjegyezlek egy akciós festésre! :-D
Remélem rendben megy majd a költözködés!
Írsz majd egy e-mail címet? Megnézted a babaszobás topicomat? Oda majd mindig felrakom, ha van új képem.
Kriszti
bdkriszta
 
 


Szia Kriszta!

Köszi az előjegyzést! :D Az e-mail címem: gurzo@citromail.hu

A költözést már nagyon várjuk; alig várom hogy végre ott lakhassunk! :D :D

Babaszobás topikba csak bekukkantottam; még nem néztem át; majd este!

Ildi

delfinke
 
 


Szia Kriszti!

Szerintem nagyon jó ötlet ez a mesefigura festés.
Látom kereslet is van rá.
Irigylem a kézügyességedet.

A reklámot a honlapon vagy a játszóházban gondoltad?

Szeretettel várunk Titeket!

Bea
csbeata
 
 


Szia Ildi!
Mis is várunk titeket, szerintem nagyon jól választottatok, hogy ideköltöztök. Én kb 5 éve élek Keresztúron, és nagyon jó itt, az igaz, hogy a városba kicsit nehezen lehet bejutni, de ki akar bemenni a városba, ha itt is minden megvan? :-D

Szia Bea!
Majd megbeszéljük személyesen, jó?
Szerintem idén már nem, de jövőre mindenképp elmegyünk. A két ünnep között nyitva lesztek?
Kriszti
bdkriszta
 
 


Szia!

Szerintem is személyesen beszéljük meg, több lehetőség is van.

Igen, nyitva leszünk a két ünnep között..

Bea
csbeata
 
 


Kép Ő a kisfiam, Marci [/b]

delfinke
 
 


Kriszti!
Én sokáig laktam Keresztúron; imádtam ott lakni! Jelenleg az Újhegyin lakunk és egyre rosszabb; utálunk itt élni főleg a gyerek miatt! :roll:

Te szoktál járni gyerkőcökkel valahova( játszóház, zenebölcsi stb) ?

Bea!
Szerintem ünnepek után mi is meglátogatjuk a játszóházatokat; fel akarom mérni a terepet! :D :D :D :D Mire kiköltözünk szeretnék egy pár kismamával megismerkedni! :D

Ildi

delfinke
 
 


Szia Ildi!
NAgyon édes a kisfiad!!!!
Nekem is két fiam van, nem tudom írtam-e már. Bence 1 éves és 9 hónapos lesz pont karácsonykor! Úgyhogy alakul a haveri kör! :lol:
Levikém már nagyfiú, most múlt 4 éves, és oviba jár, középsős.
Nyáron jártunk sokat játszótérre, szerencsére egyre több nagyon szép hely van a kerületben. Aztán van a családsegítőben baba-mama klubb, oda régebben jártam, mostanában már nem igazán. Zenebölcsi is van, de olyan a túljelentkezés, hogy nem sikerült bekerülnünk. Viszont járok Benivel babatornára, ami elég drága ugyan (1000 Ft/óra), viszont nagyon jól érzi magát, és látszik a fejlődés is.
Ha gondolod, beszéljünk meg egy napot, ami nektek is jó, és Beáéknál találkozunk! Na milyen ötlet? :D
Kriszti
bdkriszta
 
 


Kriszti!
Ez nagyon jó ötlet, én benne vagyok! :D
Ünnepek után majd visszatérünk rá; januárban összehozzuk! :D
Bencével egy korosztály Marci; ő most volt 21hónapos!

Ildi

delfinke
 
 


OK, akkor ezt megbeszéltük! :-D
Igen, láttam, hogy egyidősek, azért írtam, amit írtam. :-D
Kriszti

Ui.: Raktam fel új képet a babaszobára, nézd meg!
bdkriszta
 
 


Sziasztok!
Kriszti, akkor januárban találkozunk.
Ildi, szeretettel várunk Titeket is!

Addig is ha érdekel megnézhetitek a honlapunkat, képek is vannak fenn a játszóházról.
(Úgy nézzétek, hogy a férjem csinálta teljesen egyedül, és ez volt az első honlap, amit készített.)
http://www.beababakuckoja.fw.hu/

Most megnézem a babaszobán a képeket!

Bea
csbeata
 
 


Szia Bea!
Már egyszer megnéztem a honlapot, de most mégegyszer megnéztem, nagyon ügyes a férjed. Én is szeretnék honlapot, de sajnos nem tudom, hogy hogyan kell csinálni. Nekem a programozás teljesen kínaiul van. De lehet, hogy most találtam valakit a babaszobán, aki talán majd segít.
Hogy tetszettek a képeim? Sajnos fényképen nem pont ugyanolyan mint élőben( :-) ), hiába fényképezek vakuval, mindig sötét lesz a kép. :-(
Kriszti
bdkriszta
 
 


Szia !

Nagyon tetszettek a képek, irigyellek a kézügyességedért.
A lányomnak mutattam a lovakat (megvan őrülve értük).
Rögtön közölte, hogy ilyen neki is kellene.
Majd meglátjuk.
Mennyire sűrgős a honlap?
Ha ráér januárban is, megkérdezem a férjem (de hangsúlyozom nem profi).
A fiaid hogy vannak?
A lányom a december eleje óra köhög. Már nem is engedtem oviba, féltem hogy az ünnepekre még összeszed valami vírust.

Na megyek, mert a fiaméknál ma lesz a karácsonyi műsor és készülődni kell.

Bea
csbeata
 
 


Szia Bea!
Nálunk is ma lesz a karácsony! Mindjárt indulunk, csak még összekészülődünk! :-D
Annyira nem sűrgős a honlap, és nem gond, hogy nem profi, a kérdés csak az, hogy mennyibe kerülne ez nekem? :-D
A fiúk jól vannak, szerencsére még nem voltak igazán betegek nyár óta, egy kis orrfolyás meg tüsszögés az igazán semmi! Már nagyon várja Levi a karácsonyt, meg a szilvesztert, számolgatjuk, hogy mennyit kell addig aludni.
Ha szeretne a lányod ilyen lovakat, szívesen csinálok neki is! :-D Egy honlapért cserébe? Na, igazi üzletasszony vagyok, igaz? :-D
Kriszti
bdkriszta
 
 


Szia Kriszti!

Olyan aranyosak voltak a gyerekek (ezek már inkább kiskamaszok), annyira izgultak.
Szép kis műsort állítottak össze. Nem tudom miért, de az angol nyelvű részben senki nem hibázott, csak a magyar nyelvű szövegekben és versekben voltak bakik. Utánna jó nagyot buliztak este 7-ig.

Nálatok hogy sikerült az ünnepség?
Akkor a fiaidnak jó az immunrendszere. A lányomról ez nem mondható el. Sőt a nagyobbak is csak 6-7 éves koruk óra nem betegesek.

A lovakat inkább majd kicsit későbbre halasztjuk, mert a lányzó szobáját előbb át kell rendezni (új bútor, festés, stb.).

A honlapot meg majd megbeszéljük, biztos meg tudunk egyezni.

Bea
csbeata
 
 


Szia!
Nagyon szép volt nálunk is, alig bírtam ki, hogy ne bőgjek, olyan édesek voltak. Tavaly még nem mondott a Levi semmi verset, és nem is énekelt karácsonykor, de mondjuk akkor kb 3 hete járt oviba. Még anyák napján se nagyon csinált semmit, csak állt és nézett. Most meg már mondta az összes verset és énekelt, és azóta is hallgatjuk, itthon is. :-D
Immunrendszer: Levi is nagyon beteges volt, aztán most ősszel felírt neki az orvos egy immunerősítő gyógyszert, amit kúraszerűen kell szedni, 3 hónapig, minden hónapban 10 napig. És azóta tényleg semmi baja nincs. Bence meg ugye nem nagyon jár közösségbe, mindig Levitől kapta el a betegségeket.
Na, megyek, még beszerezni a hiányzó csomipapírt, meg pont elfogyott persze a cellux, amikor kéne! Egész évben nem használjuk, most meg elfogy! :-D
Kriszti
bdkriszta
 
 


BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!!!!!!!!
KRiszti
bdkriszta
 
 


Boldog Békés Karácsonyt kívánok Nektek!

delfinke
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok!

Bea
csbeata
 
 


Sziasztok!
Remélem mindenkinek jól telt a karácsony!!!!
Nálunk elég betegesen, de azért jó volt, gyerekek élvezték a sok ajándékot, meg a családlátogatásokat.
Boldog új évet nektek!!!
Jövőre találkozunk! :-D
Kriszti
bdkriszta
 
 


Sziasztok!
Hová tünt mindenki?
Kriszti
bdkriszta
 
 


Sziasztok!

Vagyok ám én is; csak alig van időm! :roll: Hitelintézés, papírok stb; azt sem tudom hol áll a fejem! :D

Karácsony nekünk is jól telt; Marcit jobban érdekelte a csomagolópapír mint az ajándék. mindenki ajándékát ő bontotta fel és tök büszke volt magára! :lol:

Szilveszter is jól telt; délután átjött egy pár kisgyerekes család.kölkök veszekedtzek a játékokon, szétkapták a lakást; mi pedig beszélgettünk! :D nagyon jól sikerült; bár utána 11-ig pakoltunk férjemmel! :D :D :D

Lányok!
Tudtok nekem bölcsit ajánlani ami jó? lassan körül kell majd néznem; szeptembertől megy majd Marci(legalábbis szeretném).
Gyerekorvost is kell keresnem;az nehéz választás lesz!olyan dokit szeretnék mint a mostani; imádja a gyerekeket és nem tömi őket gyógyszerrel csak a legvégső esetben.Bár Marci hál istennek(és a vitaminnak köszönhetően) egyáltalán nem beteges; és szerencsére egyszer sem kapott még antibiotikumot! :D :D

Na mentem főzni! :P

Ildi

delfinke
 
 


Sziasztok!

Az ünnepek nálunk is jól teltek.
Delfinke bölcsi ügyben nem tudok segíteni, mert mi nem jártunk.
Orvost hol keresel. Itt Keresztúron az Újlak utcai rendelőbe járunk és nagyon rendes, lelkiismeretes doktornőnk van.
Homeós gyógyszereket is alkalmaz, antibiotikumot pedig csak végső esetben.

Bea
csbeata
 
 


Szia Ildi!
Bölcsiügyben én sem tudok segíteni, mert egyik gyerkőc sem járt, még, de nem lesz olyan nagy dilemma szerintem, mert össz-vissz 4 bölcsöde van az egész kerületben.
Úgyhogy nem az a kérdés, hogy hová akarod beiratni, hanem, hogy május első hétfőjén reggel 8 órakor ott legyél a kapuban és beirasd, ha mindenképp vinni szeretnéd.
Én is ezt fogom tenni, valószínűleg. :-D
Mi a ferihegyi úti rendelőbe járunk, és szerintem jó a doktornőnk, de gondolom úgyis azt veszitek majd figyelembe, hogy ne legyen túl messze.
Már tudjátok, mikor költöztök? Ez olyan izgi! Én imádok költözködni! Új házba költöztök?
Kriszti
bdkriszta
 
 


Ja, még valami! Mikor jöttök a játszóházba? Nekünk bármelyik nap jó, a pénteket kivéve, és inkább délelőtt.
Kriszti
bdkriszta
 
 


sziasztok!

köszi a válaszokat bölcsi ügyben, majd ha kiköltözünk körülnézek. :D

Kriszta!
Elvileg március végén költözünk; már csak a belső munkálatok vannak; és a külső színezés! már nagyon várjuk; minden héten megyünk nézni hogy áll az építkezés! :D :D :D
ezzel választ adtam a kérdésedre is hogy új házba költözünk! :D :D
Játszóház: a héten már nem jó; jövő héten kedd kivételével bármikor jó! :P Nekem is délelőtt lenne jó, olyan 10 óra körül.

Ildi

delfinke
 
 


Ok!
Szűkül a kör, mert nekem mostmár a hétfő sem jó, képzeljétek!!!!!! MEGYEK FESTENI! Az első konkrétan lebeszélt ügyfél! Olyan izgatott vagyok!
Szóval, akkor szerda, vagy csütörtök. Legyen szerda, ha neked is jó. Ott találkozzunk a játszóház előtt?
Kriszti
bdkriszta
 
 


Sziasztok anyukák!

Régen én is írogattam ide, de mostanában semmire nincs időm (A nagy lányom ovis, a kicsi igazi menő-manó, ja és dolgozom is).
A Vatera. hu árulok babaruhákat, és női ruhákat nézzétek, meg hátha találtok valamit. Ja amúgy mi Rákoshegyen lakunk kerületen belül meg tudjuk oldani a szállítást, ha meg tetszik nektek valami.
Bocsi még egyszer a zavarásért!

Sziasztok Erika ( MancsiMano néven vannak fent a ruhák)
mancsimano
 
 


sziasztok!

Kriszti!
Hű, de izgi;gratulálok az első munkádhoz! :D Izgulsz miatta?
Szerda helyett nem lenne jó inkább csütörtök? nekünk jobb lenne, mert kedden sem alszik itthon Marci(ill.babakocsiban fog aludni); és ha szerdán is a kocsiban alszik nagyon dilis lesz! :? Nem gáz neked?
10-kor a játszóház előtt?

Ez helyileg hova is esik?

Ildi

delfinke
 
 


Szia!
Jó a csütörtök, sőt, jobb is, mert Levi fiam kicsit beteges, de csütörtökig biztos jobban lesz, és akkor megyünk együtt.

A harmadik megálló busszal az Elág-tól, nem tudom merről jöttök, azt hiszem, hogy Kis utcának hívják a megállót.
Egyik oldalon egy csomó kis bolt van, sorban egymás mellett, a másik oldalon van a játszóház, egy elég nagy, kék színű épületben.
Remélem idetaláltok!
Ha gondolod, találkozzunk inkább az Elágon, a központban, és menjünk együtt a játszóházba! Na, milyen ötlet?
3/4 10-kor, a Plusz előtt?
Vagy ne variáljak?:-D
KRiszti
bdkriszta
 
 


Sziasztok!

Kriszta!
Na így már tudom hol van; akkor ott találkozzunk 10kor( mi az ellenkező irányból jövünk)! :D Mi egy kék esernyőbabakocsival leszünk;de szerintem megtaláljuk egymást a bejárat előtt!

Hogy sikerült a festés?

Ildi

delfinke
 
 


Szia Ildi!
OK, akkor 10-kor ott!!!!
Mi hárman leszünk, szintén esernyőkocsival, kicsi piros kabátban, és én is piros kabátban.
Nagyon jól sikerült a festés, remélem ma felkerül a kép a topicomba a Babaszobán!
Kriszti
bdkriszta
 
 


Sziasztok!
A gyerekek nagyon jól érezték magukat nálatok, Bea!
Úgyhogy egész biztos megyünk majd még. Nem mintha itthon nem lenne ugyanannyi játék, de valahogy úgy látszik ez már mind unalmas. :-)
Arra gondoltam majd megkérdezem, hogy hagyhatnék-e néhány szórólapot a Csekóban is, odajárok hastáncolni, és talán megengedik, elvégre elég sok szórólap van, nem tudom, hogy mi a feltétele.
Ildi!
Örülök, hogy találkoztunk, nagyon aranyos a kisfiad élőben is! :-)
Remélem, majd sikerül még összehoznunk egy-két ilyen játszóházas napot!
No, most megyek, mert lassan indul az esti program, fürdetés, altatás, stb :wink: !
Kriszti
bdkriszta
 
 


Sziasztok!

Nagyon örülök, hogy találkoztunk.
A gyerekek tündériek voltak. Általában az új környezet is feldobja őket, hát még az új játékok.
Látszott hogy jól érezték magukat, de ez a cél, örülök neki.

Azt megköszönöm ha osztogathatod a szórólapunkat, minél többen tudnak a játszóházról, annál jobb.

A fejlesztőtorna valószinűleg február 15-én indul. Kedden és csütörtökön lesz 10-10.45-ig.
800.-Ft/óra az ára.

Ildi, a honlapon gondolkodj és ha van valami elképzelésed, hogy mi legyen rajta, írj.

Bea
csbeata
 
 


Szia Bea!
A honlapot nekem írtad? Hogy gondolkodjam rajta? :-D
Egyébként gondolkodom én egy csomót, csak nem igazán tudom, hogy mit is kéne csinálni, de majd megnézegetek egy csomót, és kiötlöm, hogy mit szeretnék! A képet pedig bármikor megyek és megcsinálom, csak szólj, hogy mikor szeretnéd! És már repülök is!

Az szuper lenne, ha indulna a torna, tuti, hogy mennék, alig várom, hogy otthagyhassam azt a nőt!!!!! :evil:

Ma meséltem egy barátnőmnek a játszóházadról, és nagyon érdekelte, még nem hallott róla, ő is babaszobázik, mint én, és Rákoscsabaiak.
Ha otthagyja a kislányát nálatok, az mennyibe kerül?
Azt mondta, hogy van valahol Lőrincen egy játszóház, ahol egész délelőttös programot csinálnak a gyerekeknek, 10 órait is kapnak (vagy reggelit), és 1800 Ft, ha jól emlékszem.
Majd küldök neki egy linket a honlapotokról! :-)
Kriszti
bdkriszta
 
 


Szia Kriszti!

Igen, Neked írtam a honlapot, csak azt nem tudom miért Ildit írtam.
A képet megbeszéljük, gondolom még januárban vagy február elején kellene, amíg nem vagy tele megrendeléssel.

A torna február 15-én indul, ha lesz elég jelentkező. Már tettem fel hírdetéseket, meg vittem ovikba, bölcsikbe is róla szórólapot.

Gyermekfelügyelet nálunk 400.-Ft/félóra, de ha rendszeresen hosszabb időre hozná, akkor a bérlet éri meg legjobban.
6.000.-Ft a bélet és 12 órára szól.
Ételt mi nem adhatunk, nincs rá engedélyünk. Ha a szülő hoz valamit, azt megmelegítjük.
A programok, foglalkozások nálunk délután vannak, illetve lennének.
Ha jön 1-2 gyerek, inkább rohannak a játékokhoz, hiába vesszük elő a bábokat, vagy próbálunk valamit alkotni. Nagyon új még a hely, a játékok. Egyenlőre inkább 7-9 hónapos babákkal jönnek délelőttönként. Ők örülnek, hogy nincs nagy forgalom. Legalább lassan szoknak a kicsik a közösséghez. Majd idővel kiderül mire van igény.

Most jó hosszú lettem.

Bea
csbeata
 
 


Szia Bea!

Kész lett a mai Tigrisem, azt hiszem professzionális Tigris festő leszek, ha mindenki ezt kéri!:-D Nagyon jól sikerült, pedig elég nehéz volt festeni, mert nagyon göcsörtös volt a tapéta.

Nekem úgy is jó, ha valamelyik nap elmegyek délután vagy inkább már estefelé, olyan 5-6 órakor, amikor már sötétedik, felrajzolom, és másnap meg ki tudom festeni, ahhoz meg jobb ha világos van. Majd viszem magammal Bencét, ő meg addig tud játszani. Így aztán mindenki jól jár! :-D
Csak találd ki, hogy mit szeretnél, Micimackósat, vagy inkább állatkákat, mondjuk a Hófehérkéből? Abból lehetne többet is, nyuszit, meg mókust, meg őzikét. Hmmmm? Mit gondolsz?
Vagy ha nem akarsz ennyire Walt Disney-set, lehet más is! :-D

Elvittem az oviba a szórolapjaidat, remélem nem dobják ki, mert nem tudtam beszélni, csak egy ovónővel. Néhány maradt nálam, azokat meg majd csütörtökön elviszem a művelődési házba.
Kriszti
bdkriszta
 
 


Szia Kriszti!

Nagyon ügyes vagy, irigykedem is. Én elég kétbalkezes vagyok.
Igazad van tényleg jobb lenne több kisállatka.
Akkor a Hófehérkéből legyenek az állatok.
A napot még ki kell találnom, hogy mikor lenne jó.

Köszi a segítséget is a hírdetésben.

Bea
csbeata
 
 


OK!
Akkor kinézek néhányat, és majd ha szólsz, megyek!
Kriszti
bdkriszta
 
 


Szia Kriszti!

Ha nem gond, hogy én nem tudok ott lenni, akkor a héten valamelyik délután jöhetsz. Amelyik nap neked a legjobb.
De ha úgy jobb, jövő héten hétfőn én leszek délután.

Majd írd meg, melyik nap lenne neked jó.

Bea
csbeata
 
 


Szia!
Akkor inkább jövőhéten, nehogy aztán ne legyen jó, amit kitalálok! :-D
Szerdán délelőtt szerintem elmegyünk hozzátok játszani Bencével, és akkor mindent megbeszélünk! :-)
Kriszti
bdkriszta
 
 


Szia Kriszti!

Rendben, várlak Titeket!

Bea
csbeata
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: