Új privát üzeneted érkezett!

Ja, a sapi!!!

A férjem vette, majd megkérdezem, hogy hol és mennyit kellett érte otthagyni a pénztárnál Kép

Egy biztos, Pesten vette a melóból hazafelé jövet!

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Heppi!
Gondoltam, hogy Pestről származik! Itt nemigazán lehet ilyen jó cuccokat venni.
A történetleirással tudom még adós vagyok, de olyan hosszú lesz,hogy ihaj, én meg még nem szántam rá magam hogy ilyen sokáig irjak. Tudom nem szép dolog, de lusta vagyok, mint a dögKép!
Jól esik ,hogy számitasz a véleményemreKépKép! Jólvanna, nem vagyok én túl sértődős..
Képzeld, Mendi megtanult egyedül kanállal enni, és csőröspohárból egyedül inni! Egy nap alatt! Nem semmi! És most nagyon büszke vagyok rá!!
Anyósék külön fogalomkörbe tartoznak!! Az négyszer olyan hosszú levél lesz, mint életem története!!
Nektek ADSL van, vagy vonalas?

No, megyek mert Mendi egyre rosszabbul viseli a fogzást. Már lassan három hete szenvedünk egy foggalKép
No,tényleg szaladok, mert a lány már Kép fázisban van.

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Sziasztok!

Megvagyok, csak hullafáradtan a két csajtól, ma már katasztrófális volt a helyzet, alvás nyista, növények lecsupaszítva, anya haja tépetté fazonírozva, kupi az egész lakásbanKép. Asszem, jegyet váltok sürgősen egy lakatlan szigetreKép
Igyekszem olvasni itt is, no meg néha írni, de most megyek egy darab fát utánozni amúgy dőlésileg.

pusssz
Momo


Momo
momo
 
 

 
 

Momo!
Nem tudsz kivenni egy kis "szabadságot"?
Szerintem a kupival ne foglalkozz. Engem már nem érdekel. Végülis Mendi mindent szétpakol, hiába teszek rendet, öt perc múlva ugyanaz a helyzet!!
Úgylátom rádférne egy kis kikapcsolódás..

Heppi!
Kép ment

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Hali Csajok,

Betti,
Mélt megkaptam Kép Köszi-köszi! Várom az "anyós-sztorit" is, nem érdekel milyen hosszú Kép

Momo,
Végre rólad is hallani! Már tiszta para voltam, hogy mi van veletek. Csak mivel olvastam a másik topikban, hogy építkeztek ezért nem nagyon mertelek zavarni. Lányok okésak? Gondolom, ha a hajadat fodrász nélkül "rendbetették" Kép Miniszabi jó ötletnek tűnik így látatlanba. Esetleg átruccanhatnátok hozzánk (márha az neked kikapcsolódásnak számít).
Jelentem minitali szerveződik (van rajtam kívül) 3 ceglédi anyuka (az egyik Betti, a másik a szomszédasszonya), lennétek ti, meg van ott Irsán még egy ismerősöm, akivel együtt jártunk terhestornára, meg együtt is szültünk, esetleg még őt felhívom, hátha vevő lenne az ökletre. De a jövő hét nekem jó, leghamarabb azután hét jöhet szóba. Vélemény?

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Heppi!
Mi volt a tanácsadáson? Méretkeztetek? Mekkorák vagytok már?

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Sziasztok!

Csak azt mondjátok meg, hogy vegyek ki szabit???Kép Mert a kölköket nincs kire hagynom az apjukon kívül és Zsebit még ő sem tudja megszoptatni.
Heppi, nekem jó a jövő hét utáni is, nem vagyok sűrűn ellátva programokkalKép Remélem, irsai ismerősöd is eljön, hátha lesz közelebbi pletykatársam isKép
Építkezés pillanatnyilag felfüggesztve, pííííz elfogyott kisséKép No majd a lottó kisegítKép
Átruccanást mikorra gondoltad, hiszen azt írod, a jövő hét kilőve? Mert én bizony rögvest mennék, ha nem zavarunkKép

pusssz
Momo


Momo
momo
 
 


Sziasztok,

Betti,
mélben is írtam, hogy ezren voltak a dokinál, szóval délután 1-kor értünk haza. Orsi 70cm (6,5 hós mérés óta nem nőtt), és 8700g (700g-ot hízott). Eléggé lefáradtunk, mire sorra kerültünk, de túl vagyunk rajta. Legközelebb majd csak január végén kell mennünk Kép

Momo,
A jövő hét nekem azért nem jó, mert vmelyik nap fel akarunk menni Pestre vásárolni, meg a barátnémmal találkozni - szóval az egy egész napos progi lesz. Viszont még nem tudom, hogy melyik nap jó a barátnémnak is, meg a férjemnek is (ő a sofőr). Egyébként a meghívásunk állandó, szóval, ha mehetnéked van, csak csörögj, max nekünk nem jó, bár általában csak itthon ülünk. Én bámulom a tv-t, Orsi jáccik, eszik, alszik, szal vele nincs nagy gond. Ja, és mindketten gyógyultak vagyunk!!!

Legyetek jók: heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Heppi!
Tyú, nem semmi hizás! Tudod, Csongi is pont ennyit hizott. Szerintem az nem baj, hogy nem nőtt, nyolc hónaposan tökéletes a 70centi egy lánynál!! Innentől nem fog csak 1-2 centit nőni havonta, vagy még annyit se, de ez nem gond!
Én minden hónapban viszem Mendit, de csak kéthavonta megyek be a dokihoz. A súlymérés miatt megyünk, hogy be tudjam irni az adatokat a babanaplóba. Nekünk februárban kell menni majd a 15 hónapos oltásra.
Pestre mentek? De jó! Megkérdeznéd a barátnőd, hogy ott milyen esernyőkocsik vannak? Mert kellene már vennünk, és tetszik is az ami a zöldházak alatti bababoltban van, de drága! Néztem nyáron, akkor 28000Ft volt, most le van árazva 25900Ft-ra. De Ati nem akar annyit kiadni érte, pedig nekem nagyon bejön! Kupolatetős, fektethető háttámlás, állitható lábtartós, és persze esernyőre csukható. De tényleg drága! Főleg, hogy itt a karácsony, gyűjteni kéne a lagzira, meg van még egy "kis" tartozásunk is, amit törleszteni kellene. Meg tűzhelyet is kéne venni..jajj, megőrülök!!Nem is folytatom, megyek tanulgatni..
Jó éjszakát!
Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Betti!
Milyen márkájú esernyőkocsit néztél ki? Én is gyakran járok Pesten, hátha tudom az ottani árát. Egyébként elég kevésnek van állítható lábtartója, lehet, ha így nézzük, nem is drágaKép
A karácsonyi bevásárlással mi is hasonlóan vagyunk, az építkezés minden fillért elvisz, a férjemet meg nehéz rábeszélni, hogy ugyan szánjon már az ünnepre is pénztKép

Ma megint pocsék napom van, ráadásul tegnap jól össze is kaptunk a párommalKép Na megyek, mert megint üvölt a két gyerekKép

pusssz
Momo


Momo
momo
 
 


Momo!
Igy fejből nem tudom megmondani, hogy milyen márka, de ha arra sétálunk, majd megnézem. Nagyon tetszik, csak az ára, meg hát világoskék szinű.. Pedig elég sűrgős lenne.
Ez a rohadt pénz.. De jó lenne nyerni a lottón! Na nem is ezt a nagy nyereményt, elég lesz akár a töredéke is! CSak legyen már!! Na, de úgyis milliomos nyeri meg. Mindig olyanok nyernek, akiknek nem lenne létszükséglet..
Mi történt? Miért vitatkoztatok?
Én is lépek, mert nagyon fáradt vagyok, pedig még a barátnőmnek is eligérkeztem..
Képzeljétek, átmentem az összes vizsgán!

pusszancs,
Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Betti,
naaaagy gratula a vizsgákhozKép
Természetesen a gyereknevelésen kaptunk hajba, a férjemnek fogalma sincs, napközben hogy viselkednek a lányok, ő általában a hisztikből kimaradKép Így azt sem érti, én miért vagyok fáradt, esetleg kissé ideges.
A babakocsi színével kapcsolatban csak azt tudom mondani, mi a legtöbb dolgot használtan vettük, így majd minden fiús színűre sikeredett, de a csajok nem reklamáltak eddigKép Talán gyártani kéne már egy fiút is a felszereléshezKépKépKép
Szerintem egyébként a babakocsi ára nem sok, ennél én csak drágábbakat láttam a jóminőségűek között. Nekünk Chicco Ponee-nk van, de annak nem állítható a lábtartója és nem esernyőre, hanem lapra csukható sportkocsi és tavaly is már 20000 ft volt. Nekem a pehelysúlya tetszik (ez a legkönnyebb babakocsi a maga 4,7 kilójával), mivel még a nagylányomat is gyakran kell kocsistúl cipelniKép
Jelentem, a lottó ötöst nem én nyertem, még találatom se voltKépKépKép
Na megyek ebédet rittyenteni.

pussz
Momo, aki most sem lett milliomosKép


Momo
momo
 
 


Momo!
Köszönöm a gratulációtKép!
Ezek a férfiak már csak ilyen hitetlenkedők!! Szerintem szinte mindenhol ugyanez a felállás. Mendi is mindig nekem tartogatja a hisztiket! Apukának meg igazi angyal!
Nekünk is szinte minden fiús színű. Sőt, nekem ruhákból is mindig a kék, barna..szinezetűek tetszenek.. Szerintem sem gond. Legalábbis nem annyira, mintha egy kisfiúra adnék rózsaszín rucikatKép!
Annyira én sem sokallom, mert valóban sokmindent tud. De Ati hajthatatlan.. Meg tényleg nagyon sokmindenre kellene költenünk. Főleg a tartozást kéne megadni. De sajnos mi sem nyertünk a lottónKépKépKép! Igen, nem utolsó szempont, hogy milyen súlyt kell cipelni, főleg, vonaton, vagy a gyerekkel együtt! Megnéztem milyen márka: Baby dreams. Ja, és azt nem irtam, hogy ötpontos öv van benne.

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Hali Csajok,

Látom, jól egymásra találtatok Kép

Betti,
Gratula a vizsgákhoz!!! Ez azt jelenti, hogy még az a fránya biosz is sikerült??? Könyvtárban érdeklődtél már tankönyvügyileg?
Babakocsi télleg jó ötlet, most, hogy mondod, lehet, hogy jövőre a miénket is le kéne cserélni, mert ez a 8 kg-os elég brutál tud lenni, főleg, hogy nekem lefelé is, és felfelé is kettőt kell fordulni, mert a kocsi+gyerek nekem már túl sok lenne, ráadásul a lépcsőházunk sem babakocsi-barát elrendezésű és méretű.

Momo,
Szegény te Kép Kép Kép Ne haragudj, de totál nem irigyellek. Úgy szeretnék segíteni, mondd miben tudok?

puszi: heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Heppi!
Köszi! Igen, a biosz is sikerült! Csodálkoztam is eléggé!! Sőt annyira sikeres voltam, hogy a matekom nekem lett egyedül 5-ös! Kémiából meg 4-est kaptam, pedig állandóan bukdácsoltam belőle. De ez a tanci nagyon jól tanítja! Vagy csak én értem meg rá?
Könyvet még nem néztem, de kaptam kölcsön egyet, majd azt fénymásolom le..
Kocsit már régebben akartam venni, mivel anyósék a harmadikon laknak lift nélkül, és odaút meg nem rövid. Anyukám Szolnokon, a vonatra sem könnyű felrakni ezt a kocsit, az állomásig meg hosszú az út egy izgőmozgóval.. Szóval jól jönne.. Ati már beleegyezett, de azt mondta, hogy akkor a kistesónak nem veszünk új babakocsit!

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Betti,
Éljen-éljen, Betti új tanévet kezdhet Kép Kép Kép Nagyon ügyes vagy, télleg gratula! Hú, akkor lesz nagy kocsivásárlás? Ennek is örülök. Kistesó meg majd csak fog kapni vmi újat is, nemigaz? Egyébként többen vannak, akik már az elsőszülöttjüknek sem tudnak semmit megvenni újan, és mégis okos-egészséges gyerekek lesznek.

Most muszáj mennem

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Heppi!
Tudom én, nem akarom én lefikázni azokat a szülőket, akik nem tudnak új cuccokat venni!! Eszembe sem jutna! Nekünk is egyszerűbb volna. Dehát azért sem..
Még a fizika vizsga hátra van, és egy hónap múlva féléves vizsgák jönnek, úgyhogy kezdhetem elölről az egészetKép.
Nem tudom mi van velem, de semmi kedvem semmihez. Már tegnap óta így megy, remélem elmúlik lassan, mert megőrülök!!

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Hali Betti,

Ma voltunk egy jókorát sétálni Orsival, és nem láttunk sehol. Sőt előtte vagy 50x hívtalak, de hangposta fogadott. Aztán találkoztunk Emesével meg Csongival, velük átvettük az ebédet, és akikkel csak találkoztunk, mindenkitől megkérdeztük, tudnak-e rólatok vmit. Én már kezdtem tök para lenni, hogy mi van. De ezexerint "csak" nincs kedved semmihez.

Vizsgákhoz én nagyon szurkolok, remélem minden olyan simán fog menni, mint most. Hidd el, az sem lesz sokkal nehezebb (remélem). Matek 5-ös, kémia 4-es - te zseni vagy!!!! Az a biosz meg kit érdekel, végül is nem lehecc mindenből profi! Ez hívják specializálódásnak Kép Így aztán lesz, aki építészmérnök lesz, lesz magyartanár, pék, telefonszerelő stb. Csak fel a fejjel, nem lesz ott semmi gond!

Megyek enni

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Heppi!
Telefonom le volt merülődveKép. De látom nem hiányoztam teljesen, mert pótolva lettemKép!
Rosszul lettem a gép előtt, és ledőltem, kicsit elaludtam. De mikor felébredtem még gyorsan elszaladtunk kajáért meg ide-oda..
Nem is vagyok az a típus, aki mindenből profi..
No, most lépek, mert meg kell rendszabályoznom a lánykámat. Nem bír magával!! Már felfalta a kajámatKép. Vigyáz az alakomraKép!

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Betti,
Akkor jó, tehát télleg minden okés. És mit jelent az, hogy rosszul lettél a gép előtt?

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Heppi!
Semmi komoly, csak a fáradtságtól volt szerintem, meg vérszegénység..
Elsötétült minden, és úgy gondoltam, inkább lefexem egy kicsit..

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Betti,

Remélem, már jobban vagy. Még mindig várom az anyósos mélt. Esetleg nyiss egy word dokumentumot, és amikor van időd, akkor írsz. Amikor úgy érzed, hogy mindent leírtál, akkor egyszerűen bekopizod a mélbe és elküldöd. Így időt és energiát takarítasz meg, ráadásul akkor csinálod, amikor kedved-időd van Kép

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Heppi!
Ez nekem is eszembe jutott már, de az a baj, hogy ha belekezdek, akkor nem tudom abbahagyni, vagy ha abbahagyom, akkor meg képtelen vagyok folytatniKép. Remélem érthető volt.
Kicsit jobban vagyok, de még mindig nem tökéletes a dolog. Jól megfáztam. Remélem hétfőre elmúlik, mert megyünk mikibuliba..
Addig még meg kéne vennem a babakocsit, meg egy mamuszt Mendinek. De még se én, se Ati nem kaptunk fizutKépKép.
Ti hogy vagytok?

Betti
Kép

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Hali,

Köszi, mi jól vagyunk. Pénteken egész napos túrán leszünk Budán, találkozom egy barátnémmal. Figyu, voltál már a www.bambino.hu oldalon? Ott is árulnak mindenféle kocsit, és mintha árba kicsit humánusabbak lennének, mint amit te említettél. Ja, és ingyen kihozza a futár Kép

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Köszi megnézem.

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Egész jók, de ami tetszik az majdnem annyiba kerül, mint amit kinéztem magamnak..
Vagy túl nehéz. 10kg. A mostani is annyi, ez meg pont azért kellene, hogy könnyen tudjam vinni..
azért köszi..

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Nincs mit, egy ötletnek jó volt, nem?

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Persze! Köszönöm, hogy gondoltál rámKép.
Nem zavartalak a múltkor a telefonommal? Tiszta hülye vagyok..
Merre voltál akkor? Vonaton?
Azt akartam kérdezni, hogy tudtad, hogy van egy kimondottan Siesta bolt? A Pesti úton. Százlábú a neve azthiszem.
Most megyek, mert Ati nem hagy írni..
Jó éjt,
Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Hali,
ÁÁÁ, dehogy zavartál Kép Éppen pest felé tartottunk autóval, hogy kenyérsütőgépet meg a gyereknek hintát vegyünk. Orsi nem jött velünk, aznap nagyszülőzött Kép
Pesti út? Nincs az egy kicsit messze? Azért ha arra járok, majd bekukkantok - köszi.
Veletek mi van? Szinte sose írsz magatokról Kép

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Heppi!
Mert lusta vagyokKép.
Ma szétidegelt Mendi. Jönnek a rágófogai, és ezért iszonyatosan nyűgös!! Én meg már nem bírom idegekkel. Kezdek újra rászokni a cigire is, pedig nem kéne. Főleg, hogy szeretnénk hamarosan kistesót. Bár ma már azt mondtam, nekem soha többé nem kell gyerek!! Majd meglátjuk meddig lesz ez a véleményem..
Holnapután vizsgázom fizikából. Minden héten ott fogunk ülni a suliba, nem lesz szünet.. De majd csinálunk magunknakKép. Kezd elegem lenni abból is már. Úgy érzem rámférne egy hónap valahol külföldön gyerek nélkül!! Dehát nem nyerek a lottón a fenébe is!! Pedig beérném kevéssel is, de még annyit sem kapok.
Nincs messze, mert a Szent Imre herceg utca- Pesti út kereszteződésnél található.. egész jó. Ha megkapom a GYEDet, akkor holnap mennem kéne venni egy mamuszt még mindigKép. De legkésőbb hétfőn. Bár lehet, hogy anyóséknak mondom, hogy adjanak pénzt karácsonyra, és megveszem Mendi ajándékát. Legalább nem valami sz@rt vesznekKépKép!
Most megyek, mert felkelt a lány és visítKépKép.
Pusszancs,
Betti
Kép

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Hali,

Régen jártam erre, bocsi, csak most besűrűsödött az életünk, de már gatyába ráztam mindent. Láttam a babás topikban, hogy télleg nagyon rá vagy mozdulva a kistesú projektra. Én még azért várok vele. Úgy tervezzük, hogy amikor Orsi oviba kerül, akkoriban kellene szülni a másodikat. Tehát amikor Orsi 2 éves lesz, akkor indul a hadd-el-hadd. De ő is tud ám rossz lenni, legalábbis az én szememmel nézve. Ő persze csak jáccik meg ismerkedik a világgal, de néha nehéz így látni a dolgokat. Meg aztán jövőre szeretnénk vmi kis kertes házat venni, nézni (nemtom), szal most nagyon nem szeretnék pocakos lenni. Meg kell egy kis nyugi nekem is Kép

Megyek is nyugizni Kép

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Heppi!

No problemo!
Megértem a problémád. Egyébként én is emiatt őrlődöm. Néha elkap a vágy, és legszívesebben már most ráállnék a projectra, de van mikor úgy gondolom hogy soha többet! Mint pl. ma is, séta közben. Megőrít, hogy állandóan ordít a babakocsiban! Szóval mostanság úgy érzem jobb, ha nem szülök többet, mert nekem nem való gyerek! Sosem bántottam, nem tudnám megtenni, de gondolatban...
Most megyek, de még írok mindjárt..

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Hali Betti,

Ó, teljesen meg tudlak érteni. Nekem volt olyan (meg szerintem még lesz is), amikor úgy mentem be hozzá, hogy útközben lekáromkodtam a csillagos eget, és komolyan fontolgattam a gyermekgyilkosságot, annyira ki voltam bukva. De amikor beléptem a szobájába, és megláttam a krokodilkönnyeit, akkor teljesen meghatódtam, és csak arra gondoltam, hogy meg kell vígasztalnom, segítenem kell neki. Az esetek nagy részében csak szeretni tudom, és nagyon magam alatt kell legyek, hogy ilyen gondolatok járjanak a fejemben, de volt ilyen. Ezt nem tagadom, persze nem is dicsexem vele.
Ma pl alig akar enni, viszont nagyokat alszik. Igaz előtte meg úgy zabált pár napig, hogy azt hittem, bélpoklos Kép Szóval nem lehet őket kiszámítani. Bár én gyanaxom, hogy most akar kibújni a felső kettő, és ezért sír föl éjszaka, meg nyüszög nap közben többet, mint amit én megszoktam tőle. Ilyenkor kell neki a cumija, pedig nagyon szeretném, ha nem lógna állandóan a szájában. Ja, és már egész hosszan álldogál elengedett kézzel, aminek mindketten (apájával) nagyon örülünk! És vigyorog ezerrel mindenen, sikongat stb. Szal jól elvagyunk, de azért még nem vágyom a kistesójára Kép

Veletek mizújs? Remélem, titeket nem kap el semmiféle kórság, annyit hallok ezekről. Egy csomó mindenkinek fáj a torka,feje, láza van stb. De ti rendben vagytok, ugye?

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Most csak gyorsan,mert Mendi üvölt a kezemben. De sajnos elkaptunk valami bacit, mert Mendi betegKép meg én is kicsitKép.
Megyek is, mert nehezen viseli szegényKép

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Na, jól rászóltam Kép Mihamarabbi gyógyulást mindkettőtöknek. Aztán ha van egy kis időd, vagy kedved, azért írj Kép

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Szia Heppi!

Ne haragudj, hogy ilyen sok ideig nem irtam, de sok dolog osszejott mostansag.. Bocs, hogy ekezet nelkul irok, de win alatt nem megy a net, igy kenytelen vagyok linuxxal netezni. Ide akartam egy elegge lehangolt smilet rakni, de ez olyan kaki, hogy meg azt sem lehet. Legalabbis meg nem jottem ra mi a titka...
Szoval mi megvagyunk, tulestunk a betegsegeken, Mendi is, en is. Vege az unnepeknek ha'la az egnek.. Sot vegre paros ev van. Nem szeretem a paratlan szamokat..
Nagyon sok dolog gyult ossze az elmult honapban. Most csak hullamzanak a fejemben az emlekek..
Karacsony elott talalkoztam a volt pasimmal, es a csaladjaval, eleg kinos szitu volt.. Az ajandekvasarlas kiboritott teljesen..Ati nem vett ki csak ket nap szabit, igy ket unnep kozt egyedul voltunk Mendivel.. Megint kijott negy foga ket het alatt, es meg mindig szenvedunk... Elkap a sirogorcs, ha arra gondolok, hogy meg nyolc fog hatra van.. Bar a nagyjan mar tul vagyunk, de annyira elegem van mar a fogzos napokbol..Aposomat is jol leteremtettem, de ezt nem is banom, mar elegem volt nagyon belole.. A vallam mar ket hete orulten faj, nem tudom mi lehet vele.. El kellene vele mennem dokihoz..
No, azthiszem nagyvonalakban ennyiKép Legalabb smilet sikerult raknomKép.
Kicsit keson de [color=#aa00aa]

Szeretnem ha leirnad nekem, hogy nalatok hogyan teltek az unnepek! Orsinak hogy tetszett az elso karacsonya? Mi van veletek...stb...
Ha akarod talalkozhatnank is.
Meg valami, amit szeretnek kerdezni toled. Te ugye a Habonyhoz jartal. Az egyik legkedvesebb baratnom babat var, es szeretne hozza jarni. Meg nem volt dokinal a babaval, csak tesztet csinalt, es tolem kerdezte, hogy szerintem egybol maganrendelesre kellene mennie, vagy csak mikor mar biztos? Habony dokinak van egyeltalan sima sztk-s rendelese, vagy csak magan? En meg nem nagyon tudok erre valaszolni neki, mert nekem ugye nem volt valasztott dokim.. Kerlek segits a temaban mihamarabb, ha tudsz.. Jo mailban is, ha inkabb ugy szeretned.. Az en cimemre is jo, de megadhatom az o cimet is..
Varom mielobbi valaszod, remelem jol vagytok!!
pusszancs,
Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Ja, es Heppi draga, a masik amit elfelejtettem:


[color=#ff0000]<blink>

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Hali,

Jaj, köszi a jókívánságokat, teljesen odáig vagyok meg vissza Kép

Szal Habony:
Bár már beszéltünk telcsón, akkor mégeccer a legfontosabbak. Magánrendelés minden kedden és csütörtökön a Széchenyi úton 16-19-ig, de már korábban ott szokott lenni az asszisztense. Nagyon kedves hölgy. Érdemes előtte telefonálni, hogy sokan vannak-e, mert már volt olyan, hogy fél 4kor ott dekkoltam és 6 után már sorra is kerültem, annyian voltak. Amikor meg a hathetes kontroll volt, telefonáltam, és csúsztam egy hetet, mert 6hetesen nagyon sokan voltak, és a szoptatás miatt nem tudtam kivárni a soromat. Egyébként elég hangulatember, viszont amit velem a szülőszobán meg a gyermekágyon "művelt" az elfeledtetett minden addigi fenntartásomat. Szal én csak ajánlani tudom.

Karácsony: szerencsére a férjem 2 egész hétig itthon volt velünk. Végre én is ki tudtam magam pihenni Kép Karácsony elég jól sikerült, annak ellenére, hogy sok volt a jövés-menés, és mostanában Orsi is kicsit bújósabb lett, de azért nem volt vészes. Hála istennek mi nem voltunk betegek, de most önkéntes karanténra fogtam magunkat. Ugyanis a hírek szerint vmi nagy influenza-járvány van kitörőben, ami a kisgyerekeknek igen veszélyes is lehet. Szal mostanában nem megyünk sétálni, látogatókat is csak indokolt esetben fogadunk, mert egy nátha most nagyon rosszul jönne. Végre rendeződtek soraink, és Orsi is átalussza újra az éjszakákat. Úgyhogy most bocsi, de inkább hanyagolnám a talit. Na nem ellened van kifogásom, csak félek rettentően. Én ugyanis borzasztó rosszul viselem a taknyos, lázas betegségeket - lelkileg is, a fizikairól nem is beszélve. De ha elvonult a kórság, akkor szívesen Kép

Szegény Mendi és fogzás. Hát egyáltalán nem irigyellek. Orsi is elég nyűgös volt az uróbbi hetekben, többször is ébredt éjjel. Eddig a fogára gyanakodtam, mivel felül eccere mintha 4 is megindult volna. De az elmúlt két éjszakát meg végigaludta, és fogak még nincsenek, szal kettővel vigyorog bele a világba 5 hós kora óta. Néha már arra is gondoltam, hogy elviszem fogdokihoz, hogy nézze már meg, de gondolom, röhögve dobott volna ki a rendelőből, hogy egy 8 hós gyereknek azért mégsem vághatja fel az ínyét, hogy könnyebb legyen a fogzás. Ez egy ilyen időszak. De a rágók télleg borzasztóbbak lehetnek - mondják más anyukák is. Anyukám szerint meg mi a tesómmal a szemfogakkal kergettük ki a világból, akkor voltunk olyan nyűgösek, hogy ihaj. Hát most légy okos!

Na asszem Orsi megint megrendezte a lakást, mennem kell

heppi

Azért néhány karácsonyi fotó:
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Szia!!

Képzeld, ma elkísértem a csajszit a Habony dokihoz, meg is vizsgálta, de holnap még el kell mennie UH-ra. Neked csinált? Ilyenkor hüvelyit csinál, vagy simát?
A vicces meg az volt a dologban, hogy én azt hittem hogy nem is ő a Habony. Akkor én teljesen mást hittem annak. De akkor ki az, akit én neki hittem? Talán a Harmos doki? Őt ismered? Én egy alacsony 30-40 közötti kedves dokit hittem Habonynak. Persze ő is rendes volt barátném elmondása szerint.

Na, hát ezt nem bocsátom meg neked!!!Nem akarsz velem találkozniKép. Na, jó, csak vicc voltKép. Persze megértem. Ha tehetem én is inkább megelőzöm a betegséget! Tényleg, Orsi volt már beteg?

Örülök, hogy ki tudtad magad pihenni! Meg gondolom az is jó volt, hogy az urad sokat lehetett a lányával.Kép.

Fogak: Mendinek is uígy volt. az első kettő öt hónaposan jött ki, a felsők meg csak 9és fél, már majdnem 10 hónapos volt. Sebaj, addig jó amíg nem kell vele szenvednie.
Az lehet hogy egyszerre négy jön. Általában ha sok kihagyás van a két-két fog közt, akkor jöhetnek csoportosan. Persze ez csak személyes tapasztalatKép.

Igen, egyszerbb lenne ha felvágnánk az ínyüketKép. De azért egy kicsit barbár ez a megoldásKép. Az az elszomorító, hogy mire kijön az összes, addigra elkezd kihullani, aztán kezdődik elölről az egész.. szóval ennek a fogfájós szutyok időszaknak sosincs vége..
A rágók annyiból rosszak, hogy először egy-két csúcs jön ki, aztán a másik kettő, és végül a legrosszabb, hogy a csúcsok közt a lapos felület sokszor kiszakad az ínyből. Fájhat nekik nagyon. Olvastam is a babakönyvemben, hogy az első fogak nem járnak igazi fájdalommal, de a rágófogak igen. Hát , valahogy túl kell élni..

Most szaladok.. el kell még mennünk drága apósomékhoz este, egy órával a lefektetés előtt...gondolhatod hogy örülök..KépKépKépKépKép

A képek csodásak, de a lányod méginkábbKép. Puszikáld össze a nevemben isKép.

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Hali,

Hát a leírásod szerint vlszeg a Harmosra gondolhattál. Neki egyébként van sztk-ja is, péntekenként ugyanis ő van a terhesgondozóba. Ja, és mivel én 38 hetes voltam, amikor Habony elment sielni a Tátrába, ezért a Harmosra voltam bízva, ha addig szülnék. Szerencsére Orsi ragaszkodott Habonyhoz, de a Harmos is nagyon kedves. Igen, nekem is volt egyből UH, és hasi volt végig. Először azt nézi, hogy nem méhen kívüli-e, ezért csinál rögtön UH-t. De én nagyon élveztem, egyébként a Habony mindig szerdánként van UH-ban, szóval amikor menni kell, legjobb szerdánként. Először viszontlag gyakran (nekem volt úgy, hogy 1-2 hét volt csak a két vizsgálat között), hogy a fejlődésből meg tudja állapítani, hogy a baba él, és fejlődik. Meg ezáltal a korát is könnyebb meghatározni.
Engem Habonyban csak az zavart (elsőbabás lévén), hogy szinte soha semmit nem mondott a babáról. De a barátnéd ne dőljön be, és kérdezzen bátran, nem fogja pofonvágni Kép sőt, nagyon szívesen válaszol. Nyugodtan mondja el a félelmeit, kérjen tanácsot, de azt ne várja, hogy magától is bármit mond. De szüléskor és a gyermekágyon hozzám egy angyal volt. A gyermekágyon pl naponta (volt úgy, hgy kéccer is) benézett hozzám, picit beszélgettünk. Ilyet más szobatársamnál nem tapasztaltam, és nagyon irigykedtek rám.

Tali elmaradása miatt, bocsi. De látom, megértesz, és ennek nagyon örülök.

Sulival mi van?

Most nekem is mennem kell, mert felébredt a drágám, és fel kell öltöztetnem Kép

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Betti,
Napok óta nem hallok felőletek. ugye jól vagytok?

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Heppi!
Köszi, hogy aggódsz, minden rendben..
Ne haragudj, hogy ritkán jövökKép, de el vagyok úszva az esküvő szervezésével.
Most mennem kell mert a lány még mindig nem hajlandó elaludni. Meg majd meg akarom nézni a Szülőszobát. Te szoktad nézni?
No, de holnap megpróbálok bővebben írni. OK?

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Betti,
Na végre vmi hír rólatok. Igen, a szülőszobát szoktam nézni. Miféle esküvő??? Egyébként mostanába Orsi is olyan nehezen alszik el éjjelente. Bár nem panaszkodom, de nála most megint 10 körül van fürdés, utána hami, pici altatás. Szóval későn fexünk Kép Persze napközben kéccer is alszik, délelőtt 1-1,5 órát, délután 1,5-2 órát.
heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Heppi!
Tudom, megígértem és nem jöttemKépKép. Bocsánat. Rossz a gépünk, vagyis inkább a net. Most remélem már véglegesen jól működik majdKép.
Szülőszoba: és hogy tetszik?
Esküvő: március 20-án lesz az esküvőnk. Azt hittem tudodKép. De mostmár tutiKép. Majd írd már meg a címeteket mailban, hogy el tudjam küldeni a meghívót, jó? De úgy is jó, ha személyesen oda tudjuk majd adni. Legalább a bélyegen is spórolunkKépKép.
Mi most kezdünk rendben lenni az esti lefektetéssel. Apuka elkényeztette a lányt az ünnepek alattKép. És a végére már ott tartottunk, hogy egy órán keresztül álltunk az ágya felett görnyedve, és simogattuk.. Most bekeményítettem és mesehallgatás van. Az is csak CD-ről, mert ha én mesélek, akkor nem alszik el, feláll az ágyában, és gagyog. Úgyhogy szépen megbabusgatjuk, bevisszük a szobájába, lerakjuk, berakjuk neki a meseCD-t, és egyből elhallgatKép. El is alszik 10 percen belül. Lehet, hogy nem bababarát megoldás, de nekünk ez bevált.
Mendi nem alszik, csak egyszer nappal. Akkor kb. 1-1.5 órát. Lehet, hogy aludna többet is de ha nem túl fáradt,akkor finoman felkeltem, mert este nem lesz alvás. De általában magától felébred. Nagyon ritkán kell keltegetnemKép.
No, most egyelőre ennyi, fáradt vagyok, meg Ati dolgozni akar.
Jó volt a séta múltkor? Ha esetleg délután mentek valamikor, vagy nagyon délelőtt, akkor szólj, jó?

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Heppi!
Mi van veletek mostanság? Régen írtál, és beszéltünk. Csak nem betegek vagytok? Vagy rosszul esett, hogy nem mentünk sétálni veletek a múltkor?

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Szia Betti,

Bocsi-bocsi, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem. Először is nem tudtam, hogy nektek még nem volt esküvőtök, viszont most akkor nagyon sok gratula. Remélem minden a terv szerint fog alakulni Kép és felejthetetlen élmény lesz nektek!

Hála istennek nem vagyunk betegek, bár Orsi benyelt vmi kórságot a múltkor, de már semmi baja. Az egyik hétvégén meg itt voltak a barinőmék Budáról, a lányával itt aludtak. A férjek egy cégnél dolgoznak, és együtt mentek egy bulira Pécsre. Jaj, nagyon jó volt. A két lány szemlátomást nagyon bírta egymás társaságát, még egy kis hajránciga sem vette kedvüket. Igaz eléggé más személyiségek (Orsi mint egy tank, Vera meg inkább olyan kis félszeg). Szerencsére az éjszakai alvással sem voltak nagy gondok. Bár mindkettő nyüszögött egyet-kettőt éjjel, de a másikat ez nem zavarta. Persze előtte éjfélig buliztak Kép

Mivel nem tudom, mikor nézed meg ezt a levelet, még ma fel foglak hívni séta ügyében, hátha lehet egy találkozót összehozni Kép

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Próbáltalak hívni, de végig hangpostán voltál, géppel meg úúúúútálok beszélni.

Vmi életjel???

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Heppi!

Ne haragudj, hogy elhanyagoltalakKép.
Örülök, hogy átvészeltétek a betegségetKép.
Vera mekkora? Jó lehetett, hogy volt egy kis társaságotokKép
Találkozó jó volna, mert szeretném a meghívót minél előbb odaadni! Lassan már csak egy hónap van hátra, addig fel kell készülnötökKép.
Nem sok időm van mostanság az esküvőszervezés és a dokihoz, vizsgálatokra járkálások miatt, de jó volna találkozni valamikorKép.
Ha nem haragudtál meg teljesen akkor írj!

Láttad a szerdai Szülőszobát? Fura volt látni hogy más hogy szül ott ahol te is, nem? Abban a szülőszobában voltál te is, igaz?

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Szia Betti,

Valszeg amikor kerestél, akkor meg én voltam lemerülődve Kép Bocsi!
Szülőszobát csak immel-ámmal láttam, de én a kétágyasban szültem egyedül Kép Igen nagyon furi volt, meg az is, hogy a dokiról sem hallottam még. Most próbállak felhívni, hátha holnapra tudnánk egy talit szervezni Kép

Ja, Vera két hónappal fiatalabb Orinál, szal most olyan majdnem 9 hós, és mozgásilag eléggé el van maradva Orsitól, de amúgy semmi gond vele. Az az igazság, hogy inkább Orsi "koravén" ilyen területen Kép

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Kedves ceglédi anyukák!
Gyermekfoglalkozások megtartásához avagy szervezéséhez keresünk szervezni szerető anyukákat avagy óvodapedagógusokat!
70-559-83-89
S.o.S
kriszta13
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: