Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Lola
A buli a József Attila iskolában, a tornateremben volt, együtt mentünk, én is, Laci, a Roland meg természetesen a Kevin. Cowboy volt a Kevin,de be sem akart menni ahogy meglátta azt a sok embert. Aztán végül is bementünk, de utánna meg nem volt hajlandó átöltözni, szenvedtem vele vagy 20 percig mire sikerült átöltöztetni, majd lesznek képek, most a Laci elment egyik haverjának a gépét megcsinálni. Majd aztán jön és szolok neki, hogy tegye fel a gépre a képeket. 1db jegy a Heti-hetesre 1500ft, de kb: 2órás a műsor, és egyszer van egy 20 perces szünet. De sokkal jobb mint a tévében! Kép
Vendég
 


Sziasztok,
Köszönöm mindenkinek a válaszokat.
Nos mi 2 éve költöztünk ide Tatabányára akkor váltottam orvost. Akkor még nem a Pazár Dániel lett. Aztán egy "véletlen" folytán, dec. 31-én sürgősen be kellett mennem a korházba és ő volt az ügyeletes orvos. Nagyon rendes volt és akkor eldöntöttem, hogy nála fogom megszülni a babánkat.
Van egy nagylányom ő 9 éves lesz márciusban és már nagyon várja a estvérét. Jelenleg a terhesség kezdetén lévő problémák miatt nem dolgozhatom, így most itthon leszek már míg a baba meg nem sszületik.
Ma voltunk ultrahangon nagyon szépen fejlődik,érett 12 hetesek vagyunk.
VÁrom a további tapasztalatokat.
Köszönöm
Sziasztok
amnam30
 
 


Szia Erika,
Csak most vettem észre, hogy írtál. Bocsi, a mail címem: tiborcza@freemail.hu.
Később még jelentkezem
sziasztok
amnam30
 
 

 
 

Szia Anna!

Amikor én szültem a Rolandot, /2005. 10. 18/ akkor nagyon sok volt a szülés, és ezért a bent lévő terhes kismamákkal raktak egy szobába. Akkor volt abban a szobában 5 ágy. Mikor én kerültem oda, akkor még csak két kismama volt ott, aztán meg én is. A végén már be is telt a szoba, és csak egy terhes kismama volt már ott. Minket állandóan 04: 30-kor keltettek, és 05: 30 körül volt etetés / egy nap 6 etetés/ minden szobához van fürdő tusolóval és wc-vel. Azt hiszem napi 3 vizit van. Este 9-ig vagy 10-ig lehet lemenni. Van napi 3 étkezés, de nekem nem tetszett. A gyerekek szoptatásnál kb. 30-40 percet, vannak kint, "ha el nem felejtik őket". Ebben az időben lehet a babákat megmutatni az ablakon keresztül, de én ezt kicsit megszegtem. Ha minden rendben akkor 5. napon haza lehet menni, akár hétvégén is. Nekem ez annyira nem tetszett, mert kb. 3-4 órát vártam, mire kihozták végre a Rolandot. A baba-mama szobáról nem tudok semmit, sajnos. Most már nem igen jut eszembe semmi, de ha neked igen, akkor kérdezz csak! Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Kicsit eltüntem,de azért olvaslak benneteket.Csak írni nincs már este erőm.A fiúk teljesen leszívnak,megint napok óta megy a műsor.
A Marci lázas,köhög,náthás, a Benike is köhög,náthás.Marcinak kint a 3.foga,de a Beni is nyáladzik.Marci megtanult kapaszkodva járni,Benike meg felállni.Olivér meg mint az őrült,olyan lett.Állandóan állni akar,bár még mindig nem mászik.Ma addig kínlódott míg az ülőgarnitúra mellett egyedül felállt.Örülnöm kéne,de valahogy úgy érzem,hogy ez csak hátráltatja a mászni tanulást.Pedig az nagyon fontos lenne.Na majd meglátjuk mit mond erre pénteken a gyógytornász.
Hát ennyi dióhéjban az elmúlt 4-5 napunk!

Szia Anna!
Üdv közöttünk!Én sajnos nem tudok kórház ügyben segíteni neked,de örülök,hogy csatlakoztál hozzánk!

Rena!
Mikor lesz a tripla ünnep?Jobbulást nektek!

Erika!
Tök jó ez a torta!
A Dávid is ilyet fog kapni,még nem tudja.Szombaton lesz a szülinapja,a nővérem csinálja a tortát.A fényképes ostyalapot megcsináltatta Győrben és ő süti hozzá a tortát.

Lolla!
Tényleg nagyon komolynak tűnik ezen a képen a Soma!Már sokszor gondoltam rá,hogy megkérdezem:hogyan választottátok neki ezt a nevet? A képek alapján nagyon illik rá,igazán egyedi név.

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Erika!
Írtam neked az iwiw-en, nem szoktál menni?

Rena, neked is csak 1 meghívó lehetőséged volt, több nincs, nem tudod?

Anita, az nem vészes ár és jó program is!

Edit!
Hát mondhatni hogy a SOMÁT egyedül választottam, mert én felírtam 8-10 fiúnevet meg 4-5 lánynevet, aztán húztam egy vonalat, mondtam a férjemnek, Te jössz. A fiúnevek alá nem írt semmit, csak a lánynevekhez (az Lola lett volna-innen a nicknév, az már más kérdés hogy fiút akartunk!)
Õ azt mondta, úgy is lány lesz, nem bízott a fiúban, illetve nem akart csalódni, ezért még a vajúdás alatt is a lánynév másodikján gondolkodott, variáltunk, persze engem akkor már totál nem érdekelt, így mikor vittek császározni, ő mondta be lánynévnek, csak úgy hasraütésszerűen, hogy LOLA DALMA.
Na, a lényeg, hogy én a 8 fiúnévből kiválasztottam a 2 legjobban tetszőt: SOMA MÁRKÓ. És ha valaki kérdezte a terhesség vége felé, ezt mondtam. Minnél többször mondtam ki, annál inkább magaménak éreztem.
Már megszületett a Soma, mikor anyósom rá akarta beszélni a férjemet, hogy cseréljük fel, legyen Márkó Soma.
Mostmár viszont el se tudnánk neki képzelni így, ő SOMA és szerintünk is olyan Somás! Kép

"Röviden" ennyi a történet!

lola77
 
 


Jáááááááááá!!!

Írtam egy kisregényt és minden elszállt Kép

Kép
Kép
gangi
 
 


Amnam!

Én is itt szültem tavaly 09.16-án a kisfiamat Lackót. Baba-mamás szobában voltunk amikor mellettem volt állandóan a baby. 3 ágyas szoba benne a fürdő-WC. Ruhát elvileg adnak, de olyan csúnya lukas meg elnyűtt, hogy nálunk mindenki a sajátjába öltöztette. A nővérek általában aranyosak voltak, de maguktól nem mondanak semmit, mindent neked kell megkérdezni. Én ezt nem rótta fel nekik, mivel sok dolog ami engem érdekelt nekik egyértelmű volt.
Szülésznőt én úgy választottam, hogy megkérdeztem a dokimat( Varjú János), hogy kit ajánl, kivel tud együtt dolgozni. Van szülőszoba látogatás is, hogy ne legyen idegen a hely ahová mész nálunk a doki szervezte, de ha a Tiéd nem szervez a kismama klub biztos csinál.
Milyen szobába mész? Ha van még kérdésed amire esetleg nem válaszoltunk kérdezz nyugodtan!

Angi+durmoló Lackó

Kép
Kép
gangi
 
 


Sziasztok,

Lola, 2 hetes egyik ismerősünk 2. gyermeke és Soma lett, már mióta tudják uh alapján, hogy fiú lesz, azóta így hívják. Nagy sötét haja van...

Annamari,
Én is roomingban voltam (miután a frissen műtött császáros szobából kikerülhettem). Jó volt minden, kisruhákat vigyél, annak örülnek, mert néha alig van nekik tiszta tartalék.
Az első szülésemkor Rolival, a három ágyasban voltam, jó volt, szerencsére mindhármunk gyereke jó baba volt, így tudtunk aludni az éjjel. Sokat segített nekem a másik anyuka akinek már volt babája.
A csecsemősöktől kérni, kérdezni kell, maguktól nemigen segítenek, tényleg sok a dolguk, de ha megkéred őket rendesek.
Másodszor (már gyakorlottként) a fizetős szobába kértem magam miután már felkelhettem.
3.500 Ft volt naponta és járt hozzá menüválasztásos ebéd (hétköznaponként), ide bejöhetett a közeli hozzátartozó. Ezt a választásomat sem bántam meg. Kipihentem mentem haza, néha ha társaságra vágytam átmentem a babával (áttoltam a kocsiban) a másik szobába dumálgatni a többiekkel.
Szülésznőt szerintem is választhatsz a dokid ajánlása alapján. Nekem Banitzné Vera volt.

Képzeljétek! Már megint van valami a kis Rékával.
Most fedezett fel a dokinőnk a bal szeme külső zugában a kötőhártyán egy daganatot. Szét kell húzni ahhoz a szemét, hogy láthatóvá váljon (ezért nem vette eddig senki észre).
Voltunk vele a Nagy Annánál (volt házunkban lakik, tök jóban vagyunk vele): veleszületett fejlődési rendellenesség (akárcsak a 6.ujja volt), embrionális szöveteket tartalmazó ciszta. Nem kell vele semmit csinálni, csak figyelni, hogy nem e nő, vagy pirosodik be. Nem fog elmúlni magától. Műteni kell, de gyerekkorban nem műtik, csak ha zavarná a látását vagy esztétikailag már csúnya lenne nagyon.
Szerencsére nagyon a szemzugban van (egész nagy ha szétfeszítjük és bekukucskálunk a szemébe) semmi nem látszik kívülről (illetbe kb 1 mm-es része). Remélem minden ok lesz vele!
Hogy nem vettük észre, azóta ha a szemébe nézek, mindig látom azt a pici részt is. Ha nyomkodjuk nem fáj neki, csak vigyorog ránk.
Nagyon édesen alszik most is, nagyon kis duci lett, iszonyú jó étvágya van és még 4X cicizik is.
Roli anyukámnál üdül, ma este megyünk érte.

Cirmike

Kép
[KépKép
cirmike77
 
 


Sziasztok mindenkinek!
Köszönöm a leyrtakat nagyon sokat jelent nekem, hogy ilyen részletesen leírtatok mindent. Nagyon rosszakat hallottam a korházról (mondanom se kell, hogy olyanok nyilatkoztak akik még csak a közelében se jártak).

Erika!
Nem jött még a mailed.

Cirmike!
Amiben utólag voltál szoba, akkor ezek szerint abban egyedül voltál, naponként kifizetted a 3.500,- Ft-ot és oda bemehetett a babához a férjed, anyukád?
Ez nekem nagyon tetszik. Csak félek attól, hogy egyedül lennék egy szobába.
Bár ahogy írtad át lehet menni a többiekhez.
Én amikor pesten szültem 6 an voltunk egy szobába és nagyon jó volt a társaság.
Egy picit félek még az új helyzettől, de sokat segítettetek.
köszönöm
Annamari
amnam30
 
 


Sziasztok!

Ani
bocs,de még nem küldtem neked e-mailt,holnap bepótolom.

Szia:Erika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Anna:
Én is üdvözöllek. Mi a Bánhidai ltp-en lakunk, Bálint 3, Benedek 1 éves lesz.
A kórházról: Bálint nagyon sírós volt, zavarta a szobatársamat, ezért én is átmentem fizetős szobába. Nagyon fáradt voltam már, mert akkor már 4 napja nem aludtam, ezért a férjem is bejött, és ő is ott aludhatott. Akkor 1000 Ft. volt/fő, az ebéd nekem járt, neki természetesen nem, de nem is kellett, mert ment dolgozni a kórházból. Ez az egy éjszaka nagyon jó volt, megnyugodtam, biztonságot adott. Csak sajnos másnap este 7-kor elvették Bálintot, mert besárgult. Akkor még velem maradt a férjem, (egész éjjel bőgtem), aztán visszamentem a közös szobákba.
Napközben én is sokat "szomszédoltam".
Benedekkel 3 ágyasban voltam, nagyon jó szobatársaim voltak. Szerintem a nővérkék hozzáállása is változott a 2 év alatt, most is sok dolguk volt, mégis normálisan bántak velünk.
Tényleg jó, ha elmész egy kórház-látogatásra, nem lesz annyira idegen a szülésnél. A dózsakerti közösségi házban van kismama klub, ha jól tudom keddenként, de a védőnőd biztos tud felvilágosítást adni. Én is jártam Bálintnál, hasznos.
Ja, én a látogatókat nem engedtem be a szobába, mert ha pl. anyukám bejöhet, akkor más is, és sajnos nem mindenkinek van annyi esze, hogy betegen ne jöjjön be pár napos babához.

Edit:
Március 11-én lesz, azt hiszem. A fényképes torta biztos jó lesz Dávidnak, ő már értékelni fogja. Benedek még kicsi hozzá, ő még nem ismeri fel magát.
Benedek se mászik. Feláll, felmászik az ágyra, kúszik mindenhova.

Lola:
Február 10-én kaptunk 1 meghívási lehetőséget az iwiwen, többet nem. Én sajnos már akkor sem tudtam kűldeni, amikor a többiek még igen.
Te hol szoktál papírt venni a muffinhoz? Mindig kell? (hülye kérdés, de még sose csináltam)

Cirmike:
Szegény Réka, reméljük, minden rendben lesz.


Nálunk Bálint nagyon köhög, fél óránként kell porszívóznom az orrát. Benedek tegnap alvás után olyan furcsa volt, csak feküdt, mint egy fadarab. Megmértem a lázát, 38.9 volt. A Germicid c levitte neki. Éjszaka sokszor fennt voltunk. Bálint is sokat köhögött.

Jó volt kedden az előadás, habár én arra számítottam, hogy csak a 3 év körüli korosztályról lesz szó, és itt mindenről beszéltünk. Azért sok jót hallottam. Érdemes volt elmenni. A mi doktornőnk, Nágl Katalin tartotta.

Egyik nap ültettünk az erkélyen, zöldésgetKép ! (csak a zöldje miatt)Bálint töltötte be a földet. Csak be kellett jönnünk, mert fázott. 19 fok volt. Benedek meg ott ült velünk babakocsiban.

Remélem most már csak jobb idő lesz.

KépKép
renáta29
 
 


Van egy új albumunk, akit érdekel:

Benedek kedvenc helyei Kép, felállása. A matracra majd szeretnék huzatot varratni, csak ott ahol vettük, 5000 Ft. lett volna csak a varratás, és erre jött volna még az anyag. Meg nagyobb hely is kell, nem fér el rendesen, 140x200-as.
A nagyszobában meg már úgy utálom a szőnyeget, csak valami világos illene a bútorainkhoz, és nem akarok ezen idegeskedni. Borult már rá tea, kakaó, vízfesték, pisi stb. Majd ha nagyobbak lesznek a gyerekek.

http://www.babaszoba.hu/services/albums?alid=16181

KépKép
renáta29
 
 


Reni!

Szerintem is jó volt az előadás és annak is tök örülök, hogy a dokinéni csinál ilyeneket. Tegnap meg a régi kismamásokhoz is elmentünk, ott pedig egy olyan hölgy jött aki a mozgásról, beszédről tartott előadást. Énekeket is mutatott volt vagy 8 gyerek és az egyik éneknél olyan csönd lett minden gyerek tátott szájjal figyelte a hölgyet ahogy énekelt. Nagyon tetszett mindenkinek, csak az a baj, hoyg én nem tudok olyan jól énekelni Kép csak a táncon megy az ének mert ott a saját hangszínemen énekelhetek Kép

Angi+Lackó

Kép
Kép
gangi
 
 


Rena!

Nálunk az Olivér sajnos nem kúszik szimmetrikusan és már nem is fog,mert ez így rögzült nála.Ezért lenne fontos,hogy megtanuljon mászni.Ami a gyógytornásznál szépen megy is neki,de önálLóan nem akar.
A feszes gyerekeknél az a legfőbb gond,hogy amikor valamit nagyon akarnak (pl: eljutni valahová),akkor az izgalomtól,örömtől vagy esetleg kudarctól rögtön befeszítenek.Ezzel gátolva saját magukat és egy ördögi kört teremtve.Így nagyon nehezen tanulnak új dolgot.Én pedig attól félek,hogyha megtanul állni az Olivér,akkor máR nem is akar mászni.Most a legfőbb műsor,hogy megkapaszkodik mindenbeN és térden állásba húzza magát.Ha segítek neki és a kezem a hasa elé téve biztonságban érzi magát,akkor fel is áll!Viszont ülni még megtámaszkodva se tud.
Szóval kicsit gondban vagyok velE.Remélem,holnap a gyógytornász megnyugtat.
Tök jók a képek.Nekem az tetszik a legjobban,amin egyforma pizsiben vannak.Benedeknek már mossátok a fogát?Mi még nem kezdtük el,trehány vagyok,nincs hozzá türelmem.

Cirmike!
Remélem,nem lesz semmi gond a Rékával!Örülök,hogy ilyen jó az étvágya!

Erika!
Sokszor eszembe jutsz mostanában a kajáláskor!Beni egy ideje nagyon rosszul eszik,van hogy csak naponta 3szor!Biztos most fogta "fogyókúrára magát,mert ő hízott a legtöbbet az utolsó 2 méreckedés között.:-)))

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Sziasztok!

Cirmike
szegény Réka baba,mindig van valami baja,remélem én is,hogy minden rendben lesz vele.

Ani
elküldtem az e-mailt amit ígértem,megkaptad?

Reni
megkaptad az e-mailemet?
Jobbulást a fiúknak!Én is tiszta beteg vagyok,torkom fáj,köhögökKép
Remélem a Viki nem kapja el,már csak ez hiányozna a fogzási nyűgösséghezKép
Ma voltunk méreckedni,Viki 8400 gr/250 gr-ot hízott a múlt hónaphoz képest/.
A védőnő megállapította,hogy válogatós,mert nem eszik meg mindent ami a nagykönyvben le van írva/tejpép,túrórudi,krémtúró/
Nagyon édesek a fiúk az új albumotokban,jó az a szivacs amit vettetek.

Edit
együtt érzek veled a kajatémában.
Lehet,hogy a fogzás miatt esznek rosszabbul a gyerekekKép

Sziasztok:ERika

cseriviola
 
 


SZiasztok,
Igen Erika megkaptam a mailt, már válaszoltam is csak nagyon lassú a freemail.
Köszi
sziasztok
Annamari
amnam30
 
 


Sokan vagytok betegek!
Pedig már itt van (volt) a jobb idő!
Jobbulást mindannyiotoknak! Kép

Jó hétvégét!

Cirmike

Kép
[KépKép
cirmike77
 
 


Sziasztok!

Megőrülök. Reggel 7 óta fúrnak, de úgy, mintha a csöveket, radiátort, mindent szétfúrnának. Tudom, hogy lakótelep, meg kell szokni, de pont most mikor betegek, nyűgösek. Szólhattak volna, hogy két kisgyereketek van, menjetek el valahova egy napra... Én biztos szólnék.
Bocs, kicsit kipanaszkodtam magam.
Benedek ma is lázas volt, általában fogom. Tegnap elszaladtam gyantáztatni, kikúszott a konyhába, és sírt. Keresett.


Lilla: Milyenek lettek a vizsgáid? Nem hívtad fel véletlenül a Kriston féle számot?

Rita: Hogy vagytok? Ati mikor megy oviba?

Erika: Kaptam egy mailt a cipőkről, de még nem tudtam megnézni. Neked is jobbulást!

Angi: A kisfiadnak nem számít, hogy milyen a hangod. Énekelj neki nyugodtan. (igaz, Bálint már mondta nekem, hogy a micimackóban jobban énekelnek, nem baj, én meg szeretek.)


Mindenkinek jobbulást kívánok!

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok!

Reni
most arra sétáltunk,hát igen nagy zajjal vannak,szegények jó kis szomszédotok vanKép
Tényleg szólhatott volna,de ez nálunk sem divatKép
A cipők tényleg nagyon jók.

Csajok
nektek is ajánlom ezt az oldalt:
http://www.bebicipo.hu/scripts/sysMsg.asp?errMsg=+

Lola
ma délben mintha téged és a férjedet láttam volna a Béla kir.krt-en,vagy csak hasonlítottál a csajra?

Mindenkinek jó hétvégét,a betegeknek jobbulást!

Sziasztok:Erika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Cirmike, még szerencse azért, hogy figyelmes volt a gyerekorvos és észrevette. Szurkolok, hogy később se legyen gond vele és max. a szemfestésnél legyen csak vele gondja a tini Rékának! Kép

Rena, jobbulást a gyerkőcöknek, csak túllesztek rajta! A szomszédhoz is kitartást, nagyon kis huncut már a képeken a Benedek!

Erika, Te jobban vagy?
Nem, nem mi voltunk az tuti. Férjem du-os, 12-kor már megy el, mi meg Somával a bölcsiből hazafele jövet a Csóni tónál sétáltunk egyet!

Angi, szerintem se ess abba a hibába, hogy nem énekelsz a hangod miatt, mert ez a beszédfejlődést is segíti-úgy tudom!

Hugi, Lilla, Nóra, többiek mi van veletek?

lola77
 
 


Sziasztok!

Én csak vizsgázgatok szorgalmasan...
Megírtam kettőt, abból az egyikről biztosan tudom, hogy sikerült, a másikról még nem tudok semmit. Egy biztos, szörnyen nehéz volt. Úgy éreztem magam utána, mint aki agymosáson ment át.
Az a kellemetlen, hogy közben megkaptuk az első szóbeli időpontját, jogból márc. 8-án. Teljesen elkeseredtem, mert az nagyon közel van. Azt hittem több időm lesz az írásbeli és a szóbeli között. Ráadásul van egy rakás adóbevallásom, amit elvállaltam, hogy megcsinálok - szóval van megint dolgom bőven. De legalább a Dávidnak most nem nő egy foga sem, szóval tudunk aludni.
Képzeljétek, a Dávidnak már nem kell a cumi. Volt némi lelkiismeretfurdalásom, mert én szoktattam rá, de most így utólag már nem bánom, mert már néhány napja nem kell neki. Amúgy is már csak alváshoz kellett, de most már ahhoz sem.

Reni!
Teljesen elfeljtettem a nagy vizsgázások közepette felhívni azt a számot. Vissza fogom keresni, és szerintem felhívom hétfőn őket.

Szoktalak olvasni titeket, csak mire ide tudok ülni, mindig elkap a lustaság, és azért nem írok.

Szia Annamari!
Azt hiszem, te kérdeztél arról, hogy milyen volt a tatabányai szülészet. Én is a baba-mamás részen feküdtem, (sajnos a Dávid egy emelettel lejjebb volt az PIC-en), de nekem tetszett. Már amennyire ilyenkor az embernek tetszhet egy kórház. Azt bizony cseppet sem bánom, hogy szülésznőt fogadtam, nagyon sokat foglalkozott velem, segített fejni, ápolta a lelkemet. Ettől függetlenül úgy láttam, hogy normális volt a többi szülésznő is. Egyre akkor felhívták a figyelmünket, hogy nem nagyon tudnak megküzdeni a hangyákkal, időnként előjönnek, és kaját ne nagyon hagyjuk elöl. Én tisztának találtam a helyet, tényleg legalább kétszer jöttek takarítani.
Amikor már lemehettem szoptatni a babucit, nekem azzal volt a legnagyobb gondom, hogy a Dávid besárgult, és állandóan aludt, ahhoz kellett segítség, hogy egyátalán fel tudjam kelteni. Bármit csináltunk, ő csak aludni akart. Úgy kellett betuszkolni a cicit a szájába Kép

Na, jól van, eleget írtam már, megyek fürdetni és a többi szokásos...

Jaj, azt majdnem elfelejtettem írni, hogy én is szoktam énekelni, arra alszik el sokszor a Dávid. Nem tudom milyen lehet, amikor énekelek, de apa mindig kimegy és becsukja az ajtót...Kép

sziasztok

Lilla

Kép
lillaka
 
 


Sziasztok.
Én most léptem be ide előszőr.Előszőr is üdvözlök mindenkit,ha jól látom és gondolom egy-kettőtöket felismerem.
Sokszor írjátok hogy van itt tatabányán kismamaklub.Hol található meg mikor lehet és érdemes e odajárni.Nekem most múlt 3 hónapos Tímea nevű lányom, akiről elmondhatom hogy nagyon jó gyerek. Én egyébként dózsakertben lakom.
Isten igazából most nem is tudom igazán hogy mit írhatnék még,úgyhogy kezdésnek ennyi.
Addig is szia mindenkinek Lívia

Kép
slivia
 
 


Sziasztok!

Üdv köztünk Lívia.
Engem Erikának hívnak,kislányom,Viktória Lili 11 hónapos és itt lakunk a Bánhidai ltp-en.
Téged sztem a baba-mama klub érdekel,nem?
Két hét múlva lesz pénteken a dózsakerti közösségi házban,10-12-ig,gondolom tudod,hogy hol van.
Van képetek magatokról?Vagy albumotok?
Dózsakertben merre felé laktok?

Szia:Erika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Íme pár mai kép...
KépKép
KépKép
KépKép

Sziasztok:ERika,Viktória Lili

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Köszönöm az énekkel kapcsolatos hozzászólásokat, van hangom mert népitáncon mindig nekem kellett énekelnem csak nem bírok magas hangon, és ez a dal magas volt nekem sajna Kép és szerintem erre a hangra lettek a gyerkőcök figyelmesek, mert más dalra rá se bagóztak mivel alacsonyabban énekeltük.

Szia Lívia!
Mi is a Bánhidai ltp-en lakunk van egy kis gengszter kisfiam a Lackó aki 5 hónapos. It szültél Tbányán? Kinél? Meséld el az élményeidet Annamari még állapotos és gyűjti az infókat. Fogadtál szülésznőt?

Erika!
Megváltozott az emilcímem gangi28@t-email.hu

Holnap újra hétfő és újra egyedül Kép

Képzeljétek lehet hogy március végén elutazunk apával Prágába, mert apának ott lesz konferenciája és ha tudnuk szobát foglalni megyünk mi is.
Jó lenne Prágában még nem is jártam!!!

Kép
Kép
gangi
 
 


Szia mindenki.
Köszönöm hogy válaszoltatok.Ez gyors volt.
Rólunk röviden annyit hogy dózsakertben a Réti u 25-be lakunk, a 4.dik emeleten.Ez abból a szempontból gond csak hogy a babakocsit sajna cipelhetem fel le,mert frankó lakóközösségünk vanKép
De sebaj,legalább remélem hamarabb lemennek a kilók.

Angi szerintem te dolgozol(tál) az illetékhivatalban.Ha ez így van akkor mi ám ismerjük egymást,mert én meg az okmányirodában.

Szülésem történetéről jövő héten írok,mert most jön Apa a géphez,aztán már nagyon türelmetlen.

Addig is pár képet rakok fel Timiről.

Erika nagyon aranyos a kislányod.Mennyi idős?KépKépKép

Kép
slivia
 
 


Sziasztok mindenkinek!
Erika köszönönöm a leveleket. A lányod nagyon szép baba. Ma elment a kép rólam is. Hátha ismerjük egymást!
Silvia a Te babád is nagyon szép. Előre is köszönöm az infókat a szüléseddel kapcsolatban.
Gangi, köszönöm, hogy nem felejtesz el, hogy várom az infókat! Jól esik.
Puszi mindenkinek
Annamari
amnam30
 
 


Sziasztok!

Lívia
Én is üdvözöllek! Nekem sajnos csak most jutott egy kis időm írni. Anita vagyok, van két fiam, Kevin 4éves, Roland most 18.-án volt 4 hónapos. A kislányod nagyon aranyos!Kép

Lola
Még egyenlőre nem volt időm ide feltenni képeket a Farsangról. De meg tudjátok nézni a honlapunkon.

Képzeljétek a Roland 22.-én este 8-kor elösször hasra fordult, azóta le sem lehet állítani. Meg már próbálkozik mászni is. Voltunk tanácsadáson, most 7800g és 70cm.
Még egy jó hír, legalább is nekem a Lacival Májusban lesz az esküvönk, persze nem nagy csak szük családi körben. Templomi sajnos nem lesz, mert ő már volt házas.

Lányok!
Ha van kedvetek nézzétek meg a honlapunkat, ha jártok ott értékelhettek is, és a megjegyzésre kattintva írhattok is. Most már volt ideje a Lacinak, /párom/ hogy videót is rakjon fel a Rolandról. Meg adom a közvetlen címeket.

Kevin Farsangi bulija: http://www.karo-comp.hu/fototar/listpics.asp?dir=Kevin%5CFarsang

Roland képei: http://www.karo-comp.hu/fototar/listpics.asp?page=1&fid=123

Roland videó: http://www.karo-comp.hu/fototar/listpics.asp?page=2&fid=123
Vendég
 


Szia Anita,
Gratulálok az esküvőtökhöz és persze a gyerekekhez. Rolnad jó aktív baba.
A képek is nagyon jók, néztem.

Sziasztok
Annamari
amnam30
 
 


Szia Annamari!
Köszi a jókivánságokat! És örülök,hogy megnézted a képeket meg a videókat.Kép A Roland elég aktív, meg szerintünk a koránál sokkal többet tud. Amúgy probléma meg nem igen van vele. Nagyon jó baba.
Vendég
 


Sziasztok!

Angi
köszi az értesítést e-mail címed miatt.
Nyugodtan énekeljél Lackónak,én is szoktam a Vikinek,nagyon szereti.Az éneklésnél már csak a mesélést szereti jobban.
Prágában még mi sem jártunk,biztos jó lesz,remélem összejön nektek.

Lívia
nagyon édes a kislányod!Rólad is van kép?
Látom szeret hason lenni,ő fordul oda vagy ti rakjátok úgy?
Nyugodt babának látszik,az is?Még szopik?
Mennyivel született és kinél szültél?

Annamari
megkaptam a képedet,csinosak voltatok!Nem ismerlek,sajnos,pedig azt hittemKépLehet,hogy mindig elkerültük egymást a SparbanKép

Anita
gratulálok a kisfiadhoz,nagyon ügyes!És szépen fejlődik ahogy elnézem a méreteietKép
Még nem volt időm megnézni a honmlapotokat,de meg fogom.
És gratula az esküvőtökhöz!Tudjátok már,hogy hányadikán lesz?
Nekünk is májusban volt,az a legszebb hónap szerintem/2004.05.08-án/.

Többiek hol vagytok?
Betegek meggyógyultatok már?
Én szerncsére már jobban vagyok,bár még elég csúnyán köhögök.

Puszi mindenkinek:Erika

cseriviola
 
 


Sziasztok!Most írok először,bár már egy ideje olvasgatlak Benneteket, szomszédom, Erika ajánlotta az oldalt.
Aranka vagyok, 2005.05.21-én született kislányom, Izabella. A Bánhidai lakótelepen lakunk, öt éve költöztünk ide, Szolnokról.
Egy kép a kiscsajokról ahogy szomszédolnak:-)
Lehet egy kérdésem?
sziasztokKép

Kép
smariza
 
 


szia mindenki.
Hirtelen annyi kérdést zúdítottatok rám hogy azt sem tudom hol kezdjem.
Előszőr is a Timi 2005.11.18-án született 3kg-val és 47 cm-el.Jelenleg a súlyát pontosan nem tudom mert már visszaadtuk a mérleget,de kb 5 5,5 kg között van,és ma mértem 60cm.
Sajna már nem szopik,kevés volt a tej,aztán jött a pótlás, ügyebár cumisüvegbő,aztán az jobban bejött neki.Kép
Hason fekvéssel most kezd megbarátkozni,eddig nemigen csipázta,de még nem ő fordul át,de igyekszik.Viszon hason fekve már kúszni próbál,de édes mert nem a kezével próbálkozik,hanem a fejével meg a lábával.
Egyébként nyugodt baba,bár állítólag a 4 hónapos kor a vízválasztó,de remélem mi maradunk ilyenek.
Egyébként nekem az orvosom dr Varjú János volt,és nagyon megvoltam vele elégedve.

Annamarinak üzenem hogy nem kell félni a szüléstől.Én nagyon féltem tőle,de gondoltam ha előttem ennyi nő túlélte akkor csak nem lesz vele gond.Az igazság az hogy én elég gyorsan szűltem,kb 2 óra alatt megvolt a Timi.Szerencsém volt mert gyorsan tágulta.Mikor bementem a szülőszobára kb 2-körül,akkor bő 1 újjnyira voltam nyitva,azt mondta a doki kb 7 körül lesz gyerek,de burokrepesztés után felgyorsultak az események,és 15 45-kor már kint is volt a Timi.
számomra a varrás az jobban fájt.

Hű mennyit írtam így hirtelen,na majd még írok,meg nézek valami elfogadható képet magamról.
Addig is üdv mindenkinek.
sziasztok Lívia

ui. tudtok a közelben valami jó baba mama tornáról?

Kép
slivia
 
 


Szia Lívia!

A Millenium lakóparkban működik a Tündérlak nevű kreatív játszóház és az ő szórólapjukon olvastam baba-mama tornáról.
Ezen a tel.számon lehet érdeklődni:06-70-9433943
Réti u.162.fsz.1.
ha megkérdezted ide is beírnád a választ,lehet,hogy minket is érdekelne.
Köszi,szia:ERika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Aranka
üdv köztünk!

Többiek merre jártok?

Nincs senki,akivel lehetne dumcsizniKép((((((((((((((


Sziasztok:Erika

cseriviola
 
 


Üdv.

Köszi Erika a baba mama tornáról az infót.Azt hiszem a héten valamelyik nap akkor arra fogunk sétálni,aztán megérdeklődöm,hogy hogy s mint.Isten igazából én vettem ilyen jellegű könyvet is meg dvd-t,de valahogy sosem veszem rá magam,így talán a gyerek is komolyabban tudja venniKép,de igazából a társaságban biztosan jobban menne a dolog.
Meg aztán most vagy olvasom,ill. nézem vagy csinálomKép (jó kifogás).

Üdvözlöm Arankát is,örülök neki hogy nem én vagyok az egyetlen új belépő.

Na mindenkinek szia
Lívia

Kép
slivia
 
 


Sziasztok!

Bocs, hogy ritkábban jelentkezem, mostanában sokat iwiwezek, megtaláltam 1-2 régi ismerőst, velük levelezek pár napja!

Üdv Lívia és Aranka!
Ha még nem hívta fel senki a figyelmeteket, akkor én megtenném. Honlapunk: http://www.gportal.hu/portal/tatabanyaianyukak/
szívesen várnánk ha Ti is felíratkoznátok, akkor priviben elküldi valamelyikünk nektek a belépéshez szükséges nevet, jelszót. Képeket is lehet feltenni!

Lívia, nagyon aranyos a lánykád, mostanában ritka név lett a Tímea, hogy-hogy emelett döntöttetek?
Nagyon jó, hogy földre teszed, sokan ilyen korán még nem merik, pedig szerintem így van tere a mozgásfejlődéshez!
Én is (meg még itt egy páran) a Varjúnál szültem! Kép Régóta jársz hozzá?

Anita, tényleg jók a képek+videók. Ahogy Roland már áll, igencsak val.szeg, hogy hamar el fog indulni. Szeret úgy "rugózni" ilyenkor, ugye?

Aranka-Erika!
Milyen jó hogy ilyen kis korkülönbség van Izabella és Viki között és szomszédok vagytok, ez jó lehet, később is barátkozhatnak majd a lányok, meg átmehetnek egymáshoz majd a szülő nélkül!
Mit szerettél volna kérdezni? Azt nem írtad!

Mindenkinek minden jót, viszlát!

lola77
 
 


Sziasztok!

Üdv az újaknak!Egyre többen leszünk,ez nagyon jó!!!
Esetleg egy új baba-mama tali???Lányok,kinek van hozzá kedve?A múltkor valaki mondta,hogy valahol lehet termet bérelni egész jó áron.(nem túl jó a memóriám,amortizálódok itthon rendesen:-)))
Véleményt kérek!!

Olvastalak benneteket sokszor,de nem volt már erőm válaszolni!
Túl vagyunk a Dávid szülinapján!Hát érdekes,tanulságos nap volt,az egyszer biztos!
Amúgy a helyzet mifelénk változatlan:fogzunk,nem eszünk és talán kimásztunk a köhögős,tüszögös kórságból(kop-kop-kop).

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Sziasztok!

Én is üdvözlök mindenkit az újak közül!
Én is a Varjúnál szültem, csütörtökön megyek hozzá. Nem jön valaki? Úgyis olyan unalmas várni.

Magunkról: Hétvégén megint ügyeleten voltunk, most Benedekkel. Nagyon köhögött, egész nap sírt, szombaton is, vasárnap is. Majdnem mindig kézben volt. szombaton kaptunk antibiotikumot, és köptetőt, vasárnap felhívtuk a saját orvosunkat, ő mondta, hgoy adjunk Cataflam cseppeket. Attól jobban lett. Egyébként torokgyulladásuk volt. Most már kifelé megyünk belőle.
Benedek 26-án rájött, hogy mászni is lehet, és ezzel egyidőben már lépeget az ágy mellett. Darabos ételeket is eszegeti, pedig nemrég még fuldoklott mindentől.

Edit:
A babatali jó ötlet, a dózsakerti közösségi házat lehetne kibérelni, nem is volt drága, főleg, ha sokan osztoznánk rajta. Én benne vagyok. Többiek? Ki tudna még eljönni?
Ha lesz időd, írj majd Dávid szülinapjáról. Megint "alkotott" az anyósod?

Rita: Mi van Veletek? Régen írtál.

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok!

Nincs túl sok időm a kisfiamra rátört az "anyaseggébe akarok lenni" korszak elég nehéz így bármit is csinálni.

Lívia!
Persze ismerjük egymást. Kép Üdvözöllek itt

Ja és persze az újakat Kép

Én benne vagyok aterembérlésben

Rena!
Én majd a hónap közepe után megyek hozzá akkor lesz a féléves kontorl, annyira rohan az idő!

Puszi
Angi+Lackó

Kép
Kép
gangi
 
 


Sziasztok!
Köszi,hogy ilyen kedvesen fogadtatok. Én Ferencz Zoltánnál szültem, naon rendes, bár a szülés nem annyira, inkább az azt követő időszak volt iszonyatos...
Izabellával az a gond, hogy nem alszik normálisan. Nem szopizik, nem is szopizott sajnos egy percig sem:-((((
Fürdetés után leteszem, kb 7-fél8körül, és utána két óránkét felébred. Egyszer még eszik. Van valami jó ötletetek? Ki van szellőztetve fürdetés előtt, citromfű teát iszik, levendula olaj van a párologtatóban, át volt már kétszer rendezve a szoba, aludtam már vele, aludt már egyedül.....Mióta megszületett, azóta nem aludtunk végig egy éjszakát sem, a gyereknek sem jó, és már én is kezdek kimerülni.előre is köszi a tippeket.
Tegnapi kép a csajszikákról:-)
sziasztokKép

Kép
smariza
 
 


Sziasztok!

Jaj,lányok,ma megyek egy előadásra ide Tatára a bölcsibe.Egy pszichólogus jön.Remélem,sok érdekeset mond!Meg már végre olyan jó lesz a fiúk nélkül kimozdulni egy kicsit!

Rena!
Jobbulást Benedeknek!Nagyon ügyes,hogy mászik,lépeget.Képzeld,a Benike nálunk is egyre többet mászik és feláll.Tegnap pedig először az életében elfogadta a darabos kaját: kifli+parizer.Én ettem és felkéredzkedett az ölembe.Akkor tátogatott és adtam neki.Legnagyobb meglepetésemre meg is ette.Talán az idegrendszerük most érett meg rá,hogy elfogadjanak valami újat!!!
Szülinap:
mi általában fél 12-kor szoktunk ebédelni,mert az ikrek 12-kor esznek.Így ha anyós itthon van,akkor ő vigyáz addig a fiúkra.Szombaton - Dávid szülinapján - is így volt.Lementünk enni,anyós addig feljött.Asztalon egy doboz csoki (5 Nesqiuk tejszelet benne)volt. Mellesleg jöttek a sogoromék, az ő gyerekük is ezt kapta.Tehát nem feltétlenül gondolnám,hogy ez szülinapi ajándék.Az asztalon volt egy torta:túró+gyümi.A Dávid utálja a túrótortát.Persze semmi jelzés (gyertya vagy bármi),hogy ez a Dávidnak készült.Meg se kóstolta. Az ebéd gyümölcsleves ( a Dávid a megylevest szereti) és fasírt krumplival (utálja a fasírtot,ezt anyós is tudja,de azért pár falatot evett belőle).Csak após kívánt neki boldog szülinapot.Ennek ellenére a Dávid megköszönte anyósnak is a csokit.
Ebből is látszik,mennyire volt fontos az elsőszülött unokája!!!
Amikor a férjemnek megjegyeztem,hogy minek volt torta,azt mondta,hogy az anyja mindig süt tortát,ha valakinek szülinapja van (nekem még sosem sütött).Én meg közöltem vele,hogy esetleg olyat kellene sütni,amit az ünnepelt is szeret!( a férjem kedvence a túrótorta)

Talival kapcsolatban:
Jelentkezőket kérek,hogy kit érdekel?!Lehetne jövő héten kedden vagy szerdán (7-8-a)?Addigra talán minden kisbeteg meggyógyul!Ki lenne olyan aranyos és rákérdezne a közösségi házra,hogy mikor van üres terem? Jövő héten van nőnap,lehet hogy az azért nem jó.De akkor lehetne később is!

Smariza!
Hogy szólíthatlak?
Kicsit össze-visszának tűnik ez az altatás dolog.Én eléggé következetes vagyok (ennyi gyerekkel nem is menne másképp),ezért azt gondolom,hogy neked kellene megmondanod,hogy mikor és hol kell aludnia.És azt minden éjszaka betartatni vele.Van egy szerintem jó könyv :Aludj jól gyermekem a címe.Nem mindenki hisz ebben a módszerben és néha talán brutálisnak is hat,de nálunk ez vált be.
Viszont csak akkor vágj bele,ha 100%-osan hisztek ( a férjeddel együtt) benne,mert csak akkor van eredménye!
Ha érdekela könyv,kölcsön tudom adni.

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Sziasztok lányok!


Én is élek még, csak eléggé elfoglalt vagyok. Kép

Üdv az újaknak. Kép

Képzeljétek, ha kapok időpontot, akkor jövő héten szerdán megyek vizsgázni városiból. Szorítsatok ám majd nekem, és ne merészkedjetek az utcára! Kép

Lola!
Nincs véletlen meghívód az iwiwre? Hallottam már róla, és szívesen kipróbálnám. Tényleg csak meghívóval lehet oda bejutni? És hol van az oldaluk? Hogy működik ez az egész?
Előre is köszi a sok kérdésre a választ. Kép

Képzeljétek!
Ma voltunk Anitáéknál, és egész jól elvoltunk. (Remélem, hogy ezt te is így gondolod Anita. Kép ) Nagyon tündéri a Roland, és Kevin egy kis dumagép. Kép Legalábbis most elsőre úgy tűnt. Elfelejtettem mondani, hogy ha ilyen jól sikerült a konyhátok, segíthenél majd nekem is a tervezésben. Kép Persze, csak ha van kedved meg időd. Kép

Betegeknek mielőbbi gyógyulást!


Pusszancs mindenkinek
Szép napot!


Melinda
oslany
 
 


Sziasztok Lányok!
Elöször is üdv minden új belépőnek! Kép
Lola
A Roland nagyon aktív baba,nem szeret feküdni, álandóan ülni, meg állni akar. Már vagy másfél hete megfordul a hasára.

Erika
Köszi a gratulációkat. Tudod a Lacinak Május 7.-én van a Szülinapja /kerek/ Ezért biztosan jönnek egy páran, ezért úgy gondoltuk, hogy jó lenne együtt tartani a kettöt, de ez sajnos vasárnapra esik. Nem tudom akkor lehet-e a hivatalban esküdni, vagy csak szombaton lehet.

Lini /Melinda/
Szerintem is jó volt, nem is gondoltam vona, hogy ilyen jól sikerül majd a találkozásunk. A Kevin mindig is dumagép volt, meg az is marad. Kép
Szivesen segítek a konyhátokban, bár mi egy lakberendező csajjal csináltattuk meg szinte az egészet, mi csak elmondtuk az elképzeléseinket, ő meg meg rajzolta. De majd beszélünk még erröl mail-ben. Nem gondolta volna, hogy a Gergő ilyen aranyos. Nagyon édes.Kép

Tegnap voltunk Csornán a fogrvosunknál, mert csináltatom a fogaimat, és azt mondta az orvos, hogy jön a Rolandnak a felső bal 1-es és az alsó jobb 3-as foga. Jó mi? De gondom nincs vele.

Most egyenlőre csak ennyi, nem érzem magam olyan jól, most én is beteg lettem és így nem igen van kedvem semmihez. De azért írtam egy pár sort, hogy ne maradjak le. És rendszeresen olvasgatom amiket írok. Porbálok meggyógyulni aztán majd többet leszek. Hála Istennek a gyerekek nem betegek.Kép
Vendég
 


Edit!
Ez jó, hogy mehetsz külön programra, milyen előadás amúgy?
Anyósodnak lehet, hogy feltűnési viszketegsége van, nem gondolod, így mindig kitűnik v.mivel! Kép

Melinda!
Nincs meghívó lehetőség már, mert nagyon telített a rendszer, egyetlen egy volt eddig. Tegnap olvastam az origon, hogy állítólag kábé 2 hónap múlva lesz újra, addigra fejlesztik a rendszert, gondolom. Amúgy rég nem látott ismerősöket, osztálytársakat, kollégákat, gyerekkori kapcsolatokat, régi szerelmeket (Kép) lehet megtalálni.
Szorítunk a forgalmi vizsgádhoz, koncentrálj, ne parázz!

Anita!
Gratula az esküvőhöz, a gyerkőcök is ott lesznek? Kevin mennyire önálló (na jó a mosogatást múltkor írtad...) pl. egyedül megy wc-re, kiveszi magának az enni-, innivalót a hűtőből, elfoglalja magát amígy te a kicsivel vagy, szoptatsz, pelenkázol? Nem féltékeny a Rolandra?
Jobbulást amúgy!

Én is benne vagyok a taliban, de inkább a jövő hét után hét lenne jó, jövő héten nőnap+nálunk Zoltán nap (apa!)
De utána szerintem én is szabaddá tudom tenni magam!

Aranka!
Ez az alvásdolog lehet, hogy összefügghet nektek a nemszopizással? Olyan bújós kislány Izabella? Végül is nem tudtál még rájönni, hogy mi lehet a jobb neki, ha összebújva alszik el, vagy úgymond egyedül.
Meg kell TANULNIUK ám egyedül elaludni, a legtöbb babának ez nagyjából megy is, de vannak kivételek, a Te babád ezek közé tartozik! Figyeld a rezdüléseit, lehet, hogy mostmár okosodik és nehezebb "átverni", ha kimész a szobából! De tényleg légy következetes, ha meggyőződtél róla, hogy száraz a pelus, nem beteg-lázas, nem éhes, nem fázik, nincs melege, akkor hagyd pár percig sírni. Hidd el, nap nap után kevesebbet fog. Tudom, hogy nagyon-nagyon nehéz, én sem bírtam mindig ki, kegyetlennek éreztem magam ám!
Nekem Soma (régiek tudják) volt hogy még hányt is annyira sírt, pedig 5-10 percnél nemigen hagytam többet sírni. De 1,5-2 hét alatt megtanulta azt, hogy egyedül kell elaludnia!

Na most ennyi,puszika minden kis vasgyúrónak és kishölgynek!

lola77
 
 


Sziasztok!

Én még mindig benne vagyok a taliban. Nem tudom, hol kell megkérdezni a Közösségi Házba csak be kell menni? Ott mindig van valaki???

Melinda!

Engem meghívtak az iwiw-re de tényleg jó az általános osztálytársaimat kezdem megtalálni.
A bejelentkező oldalon van egy olyan, hogy nem vagy még iwiw tag?? próbáld meg ott hátha ott sikerül regisztrálnod. A címe: http://iwiw.hu/pages/user/login.jsp

Gyógypuszo a betegeknek!!

Angi+LAckó

Kép
Kép
gangi
 
 


Sziasztok!

Öröm volt olvasni,annyit írtatok!
Most győzzek válaszolgatni meg írniKép

Egész nap nem voltunk itthon,mert hazajött látogatóba az egyik barátnőm Londonból és együtt töltöttük a délelöttöt.
Neki is van egy édes kislánya,Jessica May,ő május 20-án lesz egy éves.
Teszek fel képeket a mai délelöttről,csináltam bőven,62 db-otKép))))))))))))

Megkérdezem a közösségi házat valamelyik nap a héten,mi is benne vagyunk egy újabb babataliban.

Reni
örülök,hogy már jobban vagytok!
Milyen ügyes a Benedek!Gratulálunk neki!
Úgy látszik,hogy Benedek is későn érő típusú gyerek mint a Viki.
Viki is egyre több mindent megeszik darabosan/banán,alma,narancs,virsli,kifli,zsemle,sajtosrúd/.

Edit
hát nem semmi az anyósod,amúgy teljesen normális?
Én biztos azt csinálnám,hogy direkt olyat adnék neki alkalmakkor amit nem szeret,talán kapcsolna.
Szegény Dávid,nem lehet könnyű neki ilyen mamávalKép
Majd várjuk a beszámolódat az előadásról.
A legközelebbi babatalira elviszem a képes cd-t.
Engem érdekelne a könyv,kölcsön adnád?

Ari
tényleg jók lettek a képek a csajainkrólKép
Holnap akkor ebéd után felmegyünk,ahogy megbeszéltük,már várjuk.

Melinda
nagyon szorítunk a vizsgádhoz!!!!!!!!!!!
Olyan jó,hogy ti is ilyen közel laktok egymáshoz Anitával,így ki tudtok egy kicsit mozdulni otthonról és jót tudtok dumcsizni.
Legalább a Gergőnek van egy kispajtása akivel jókat játszhat.

Most már befejezem,jöjjenek a megígért képek!

Sziasztok:ERika

cseriviola
 
 


Íme a képek Jessica May és Viktória Lili mai délelöttjéről.....
KépKép
KépKép
KépKép
Kép

Erika

cseriviola
 
 


Sziasztok!
Köszi a válaszokat, a könyv amit mondtál, már hallottam róla, de inkább nem, de azért köszi.
El bir egyedül aludni, inkább az a baj,hogy állandóan felébred :-((Nem úgy ébred, hogy kaszinózik, hanem kiesik a cumi a szájából, hanyatt fordul, és felijed, meg ilyesmi....Lehet,hogy a nemszopi a baj, de ezen sajnos nem tudok segíteni:-((((Egyáltalán nem bújós Izababa:-(((
Vitte valaki a kicsinyét az alváscentrumba? Én már ott tartok, hogy elviszem, érekelnének a tapasztalatok.
sziasztok

Kép
smariza
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?