Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Gabi! A hasmars sajna nem került el. Igaz nem olyan vészes mint pl a Curamtól, vagy Supraxtól (akkor napi 6x-7x). Most 3x-4x van kaki, de a fenekét totál fölmarja. Mi lehet ezekben a gyógyikban? S ha a feneke ilyen vérvörös mit okozhat a belekben??????
A Normafloret az első pillanatban adtam, de hiába...
Doki néni szerint muszály folytatni, mert augmentint tud helyette csak írni (erre a nyavaláyra az való) attól meg tutir még jobban megy a hasa. Nem tudom írtam e most Zinnatot szed.

Nika! Az első babónk nekünk is lány volt, s az nekünk is úgy jött össze, hogy peteérés előtt voltunk együtt,Aztán peteéréskor semmi....én úgy gondoltam tutira nem is jött össze...aztán mégis. Szilárd esetében hétfőn,kedden, szerdán, csütörtökön,pénteken, szombaton és vasárnap.... Szóval győzőtt az y kromoszóma. De így is jó! Pedig lélekben mi is lányra gyúrtunk.

Csajok a nyugtatóktól minden délután szunyálok. És este is altatáskor bealszok, volt, hogy ruhástul.....De legaább pihenek.
Egyenlőre ennyi változás.

Móni! Gratulálunk a Bálint születéséhez. Sok erőt hozzá, sok tejcsit, és persze jó egészséget mindkettőtöknek!
És utólagoson Boldog Névnapot is kívánok neki!

Vera! Kitartás. Jósló fájásaim nekem is voltak folyamatosan, az igazit nem éreztem .....


Na üdv mindenkinek!

Kép
szuzy
 
 


hát én előtte is együtt voltam apával meg elvileg a számolás szerinti pé-kor is szóval ez most bármi lehet ha megfogant :) :wink: :wink:

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Móni én is szívből gratulálok, sok erőt kívánok a lurkóhoz!
Szerintem én ismerlek téged, vagy legalábbis ismernem kell téged és a férjedet, mert én törzsgyökeres karancssági vagyok!!!!

Ha majd tudsz írni kérlek írj magatokról, rendben?

Nálam még semmi, de már annyira várom, hogy megszülessen az én Bálintom is!!!!!!!!!!!!!!!!

Jók legyetek!!!
Puszika :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Kép

Kép
bné.vera
 
 

 
 

Sziasztok!

Vacsi és szopi közben bekukk.

Vera: üdv köztünk mégegyszer.
Ha ismersz, úgy írom hogy 100%legyen, zöldséges Margó menye vagyok. Őt biztos tudod hogy kicsoda.

Gyors mesélés.

Sajna nem Berzénél szültem, elment pestre szombat reggel, így maradt Márkus doki. Ő volt az ügyeletes.
Sajna pénteken este még azt mondta Berze, ez nem fájás, ami nekem jön, és még úgysem szülök. Hát tévedett.Szombaton reggel a szülőszobáról indítottam, és 8-kor már igen erős fájásaim voltak. 10:02kor pedig meglett a picikém. Hagy ne mondjam, le a kalappal Márkus előtt. Nagyon rendes volt. És segített is az izgulásban, stb-ben.Legnagyobb gond az volt, hogy előző napokban magas lázzal küzdöttem, ami legyengített, szülés közben lázcsillapítót és antibiotikumot is adtak. Mindegy, túlvagyok rajta, de már jobban vagyok.

Ha tudok, még jövök később és folyt.

Móni
Kép

Kép
horvathne.d.m.
 
 


Sziasztok!

Móni :)
Ismételten gratulálok az új jövevényhez, és várom a többiekkel egyetértésben a történetet, hgoyan ismerte meg Bálint a mi kis olykor furcsa világunkat! :lol:
Képeket megnéztem, Benedeknek is nagyon tetszettek, mondta is mindegyiknél: BABA! SZÉ!

Lányok: Visszaállítási ötleteket nagy-nagy szeretettel várjuk!

Nika :)
Gratula és mindent bele! Kínai naptár: Benedeknek szerinte Violettának kellene lennie, a fogantatás előtti és utánni 2-3 hónappal egyetértésben! :lol: :lol: :lol: :lol:

Szuzy :) :(
Szilárdot sajnálom, remélem, hogy mielőbb túljuttok az hasmarsos időszakon! Szabi be volt rendelve csütörtökön? Szerencsére Krisztiánomnak nem kellett mennie, mert akkor voltunk éppen útban Gyöngyösre a fősulira, így őt nem hívták be, vagyis hívták, de a főnöke aztán mégis továbbengedett bennünket! De hazafelé a szőlősi parkolónál megállítottak, majd mosolyogva elengettek! :lol:

Vera :)
Nekem is volt jóslófájás, pár nappal a tényleges szülés előtt beriasztott a fiatalúr hogy lehet hogy szeretne már megismerni, de szerencsére mire beértünk Pásztóra a kórházba már semmi nem volt, sőt békésen alukált az NST semmit nem akart kimutatni! :lol:
Egyébként nekem is volt Karancsságról osztálytársan a középsuliba, Győri Annamária! Gondolom ismered!

Gabi :)
Gyerkőcöknek jobbulást! Remélem, ahogyan írtad hamar eljön a tavasz és semmi gond nem lesz velük egy időre!

Most megyek, majd még lehet hogy később benézek, mert apa megint éjszakás! :evil:

Pusza

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


sziasztok!

Móni
sajnálom, hogy Berze nem volt, viszont az a jó, hogy így is olyan orvos volt akivel 100%-ban meg voltál elégedve.
Megnéztem a pici fiadat, gyönyörű, és micsoda haj :wink: :wink: :wink:
Nagyon ügyesek voltatok ám.

Szuzy
Szilárdnak mielőbbi gyógyulást. Eszterkének egyedül a Curam okozott hasmenést, a többi antibiotikum, főleg a Cedax baby inkább megfogta a székletét.

Szerencsére Krisztiánon nem nagyon jött most ki a köhögés. Éjjel köhög, de nem vészes kapja a köptetőt. Eddig Eszterke nem kapta el, remélem nem is fogja :wink: :wink: :wink:

Vera
még egyben????

Mi ma megyünk anyuékhoz, de ha lesz időm onnan is benézek :wink:

Mindenkinek kellemes hétvégét

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok!

Móni! Szörnyű lehetett, hogy a dokihoz akihez végig jártál, s akire számítottál nem volt benn.
A nővérem is majdnem hasonlóan járt nála. Este fájások, aztán ő kegyesen haza ment, hogy ebből úgy sem lesz szülész. S a végén majdnem a sima ágyon szült. Ha a szülésznő nem elég szemfülés. Ő ment vizsgálni, s akkor már nem volt méhszáj, épp, hogy csak bejutott a szülő szobába. Beöntés, előkészítés semmi. A doki is épp, hogy vissza ért, mert 5 percre lakik a kórháztól... No komment!

Szegény, pont influenzásan szülni! S ilyenkor egy ágyas kórtermet kaptál szülés után, vagy engedték hagy fertőzd végig az összes kismamát és újszülettet?

Dina! Párom betegállományban volt, így riasztva sem volt, de ha nemlett volna akkor tutira behívják.

Tudtátok, hogy drága eü miniszter asszonyunk Starjánba járt? Ha tudtam volna én is megyek. Úgy hallom jól megdobálták tojással. Remélem legaább záp volt!

Gabi! Ez már tényleg kiakasztó, hogy valamelyik gyerkőc mindig beteg. Szegény Krisztike! Mielőbbi gyógyulást, és persze fertőzésmenteset!

Szabolcs tegnap volt a fülészeten, még mindig nem ok a füle. Harmadik doboz antibiotikumát kapta. Hát mondtam neki ő is szedje a Normafloret, mert már bélbaci nem nagyon lehet ennyi antibio után neki sem.

Szilárd látszólag jól van, de a torkát mutatja, hogy fáj. A gyógyit úgy kell bele erőszakolni. Persze ordít ezerrel. Pedig nem is rossz.
Szedjük a Zinnatot, nem túl vészes a hasmars. (le is kopogom) Remélem be birjuk szedni az 5 napi adagot. És, hogy meg is gyógyul tőle. Többet nem szivesen adok neki. Ha elfogy akkor megpróbálom legfeljebb a Homoegénét vízben feloldva.

Vera, Alíz?

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Móni így persze, hogy ismerlek titeket, főleg anyósodékat!!!
Épp tesóm mondta, hogy megszületett Laciéknak a baba, mostmár tudom, hogy ti vagytok!
Te pedig ismered az én sógoromat, Brunda Petit, a játszótér másik oldalán laknak a szülei és a huga Eika!

Dinadin
Igen ismerem Anit, unokatesóm és a szüleim szomszédja!
Akkor tesómat is ismered, ő eladónak tanult, nem vendéglátósnak, Máth Bernadett!!!

Még egyben vagyok csajok, de szerintem már nagyon nemsokáig!
Reggeltől mindentől keményedik a hasam, de semmi fájás, sajnos nem értek a dolgokhoz, hogy így még mennyi van hátra, de a keményedés csak azt jelentheti, hogy hamarosan kibújik Bálint!
Hétfőn megyek NST-re, lehet, hogy már bennt is tartanak! Ha addig kihúzom persze!!! :D :D

Kép

Kép
bné.vera
 
 


Kép
Hát ez vagyok én!!!!!!

Kép

Kép
bné.vera
 
 


Sziasztok!

Vera!
Nagyon csini vagy! A keményedések szerintem is már jelzik az időd közeledtét!
Megtaláltam Katit a Myvipen. Kisfia van, Martinnak hívják. Levelet is írtam neki, remélem válaszol!
Na mennem kell, mert picur gépezmi akar!!!!!

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Szuzy :)
Öröm az ürömben, hogy a párod betegállományban volt, hát igen milyen már hogy ha valaki "nagyfejes" jön őket mindig ugráltatják! :( ez szemétség! :evil: a záp tojással én is és anyukám is egyetértünk! :twisted: :twisted: :twisted:

Móni :)
Örülök, hogy meg voltál elégedve Márkussal! Ugye hogy nem is olyan rossz doki?

Gabi :)
Még egyszer és 10000000....x jobbulást! Hát a mai nap után nem igazán akar eljönni az a fránya tavasz! :twisted:

Vera :)
Úgy izgulok már én is! biztos minden rendben lesz, főleg ha bízol az orvosodban, bár ld. Móni neki is volt orvosa és mégis másnál szült és jól sült el a dolog! Hasonló jó élményeket kívánok neked is mint amilyen neki volt, vagy mint amilyen nekem, mert hozzám bejött szerencsére az orvosom úgy hogy tp-en volt! :lol: :lol: :lol:
Mutattalak a páromnak, ő azt mondta hogy nem vagy ismerős, pedig ő terenyei! Nekem ismi vagy, de nem tudom hová tenni, hogy hol találkozhattunk volna! Tesód hasonlít rád? Sajna nem igazán emlékszem rá!
Aniról mit tudsz? Ha jól emlékszem, akkor ő férjhez ment ugye?

Lassan megyek, mert készülődöm, elvileg megyünk ma farsangi buliba! Az iskoláson már voltunk, Benedeknek nagyon tetszett!

Na pusz, jók legyetek!

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Dina!

Irigykedem rátok! Én is úgy buliznék ismét egy kicsit. Minden hétvégén is jól jönne néhány óra szórakozás. Egy kis tánc s miegymás.
Hol lesz a buli? Édes kettesben vagy barátokkal mentek?

Megyek én is fürödni meg csicsikálni.

Nika! Képzeld a bankból azóta sem írtak egy sort sem, így szerintem a távmunkára keresztet vethetünk......

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!
Dinadin
Nagyon hasonlítok tesómra, lehet, hogy azért vagyok ismerős!
Hát Ani férjhez ment azt hiszem 2002-ben, de most váltak el Krisztiánnal! Ani Pesten tanul, már a sokadik diplomályát szerzi!
Többet én sem tudok, rajta van a myvip-en és az iwiw-en is, ott megtalálod, azt hiszem Virág Annamária néven van fönn!
Most mennem kell, később még jelentkezem! :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Kép

Kép
bné.vera
 
 


Sziasztok!

Vera :)
Sajnálattal hallom, hogy Aniék elválnak! :( De lehet hgoy nyomós okuk van, rá, és így jobb lesz nekik! Valamilyen szempontból becsülöm azokat az embereket akik elválnak, mert tudnak tovább lépni egy rossz kapcsolatból, és nem pedig évekig benne élni, boldogtalanul!
De én akkor is a boldog házasság és párkapcsolat mellett vagyok, és úgy gondolom, hogy kötelesek vagyunk mindketten a kapcsolatban tenni is ezért hgoy örökké boldogok legyünk! :D :lol:
Gondolom, hogy ezzel mindenki így van!
Egyébként még mindig egyben? Ja és esküvői kép nincs rólatok? Ha mégis tehetnél fel!

Tegnap voltunk buliba! Nagyon jó vol! Olyan jó volt egy kicsit kikapcsolódani! Mióta Benedek megszületett, ez volt az első úm. szabad esténk! Persze mentünk már el nélküle, de altatásra mindig otthon voltunk! Táncoltunk is, igaz Krisztiánomnak nem az erőssége, de táncolt velem! :twisted: De sógorom jó megtáncoltatott! Szeretek vele táncolni, mert nagyon jól tud! :lol:

Szuzy :)
Azt hiszem, hogy lesz majd húsvét környékén is bál, elvileg mi is megyünk, és ha gondoljátok jöhetnétek ti is!

Most megyek, majd még benézek! Pusza

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Szuzy :)
Berni egyébként fenn van a myVip-en!

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Szuzy ne aggódj majd csak lesz valami. Képzeld apa volt pénteken dolgozni és 20 ezret kapott most egy kicsit bevásároltunk :wink:

Dina: irigy a buli miatt:) én amióta itt lakom tarjánban három éve talán kétszer voltam el úgy igazán kikapcsolódni az első szilveszterkor meg egyszer bográcsozni voltunk egy jó kis társasággal.

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!
Dina! Örülök, hogy jól sikerült a buli.
Szerintem most mi egy ideig nem igen megyünk ilyen helyre. Szabi mamija nagyon beteg, szegénynek talán jobb lenne ha már nem kellene többet szenvednie.
Bernit megtaláltam, írtam is neki levelet.

Vera! Sajnos Kati még nem válaszolt, nem tudom miért lehet, hogy még nem volt ideje. Remélem nem zárkózik el tőlem.

Nika! Ennek igazán örülök! Ha bele gondolok a helyzetünkbe azért aggódom. Persze éhen tutira nem fogunk halni, mert ugye a szülők mindenben segítenek. De nem szeretek senkire szorulni. És nem akarom megint azt átélni, hogy még egy csokira sincs pénz.... Jó ha az ember a maga ura...

Válás: ha másként nem megy akkor szóba jöhet. Az igen fárasztó, hogy ha csak az egyik ember erőlködik azon, hogy minden jól menjen. Tartósan ha egymás idegeire mennek jobb külön. De ha van már gyerek....Neki vajon mi a jobb? Nem tudom. Elgondolkodtató. Ha mondjuk minden naposak a veszekedések jobb külön. Mert az sem tesz jót gyerkőcnek. De ha külön mennek azért jó ha egymáshoz közel laknak, mert azért mindkét szülőre szüksége van. Na és ha jönnek az új párok anyának meg apának...Vajon azok, hogy fogják szeretni a gyereket???????????
Szóval nagyon bonyolult dolgok ezek. Nem tudnék dönteni.
Na jó éjt!

Kép
szuzy
 
 


Hát át tudom érezni ami mondasz te tudod a legjobban nekünk sem volt semmi pénzünk és talán ha sikerül és nagyon úgy néz ki jobban állunk majd és ha én tudok bármiben segíteni viszonozni amit tőletek kaptunk akkor szólj nyugodtan.

nika70
Salgótarján
 
 


Nika!
Nagyon köszönöm!

Vera! Csak nem helyzet van??????????????????????

Dina! Sikerült Bernivel kapcsolatot teremteni. Úgy örülök neki!

Puszi mindenkinek!

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Sehol senki? Én úgy érzem, hogy Vera talán már babázik. Kívánom, hogy így legyen és persze minden a legnagyobb rendben follyon!

Na ha nincs itt senki, én is megyek alukálni.
Jó éjt!

Kép
szuzy
 
 


Nekem tegnap az ügyeleten telt az éjszakám.Sad Annyira begörcsölt a hasam olyan volt mintha mensim lenne pedig jövő kedden kéne megjönnie és egyre jobban görcsölt meg minden kijüött belőlem. Szóval persze mikor nem ha 4 után amikor már csak ügyelet van szóval irány a kórház ott felküldtek a nőgyógyihoz és azt mondta miután megvizsgált hogy valószínűleg tüszőrepedés mondtam neki hogy én még sosem éreztem ilyet azt mondta erre viccesen hogy vakbélgyulladásunk is csak egyszer van szóval van ilyen és hogy van aki ennél sokkal rosszabban éli meg magát a tüszőrepedést mint én. szóval kaptam algó-nospa koktélt és benttartottak éjszakára. Végre aludhattam volna de pesrze ugyanúgy felébredtem 3 óránként mindtah itthon lettem volna meg persze Gege is meg apa is nagyon hiányzott ő sem tudott aludni:)

Én nekem ezáltal felmentésem volt:):):):):) ja és a nőgyógyin pont Berze volt ügyiben szóval nagyon rendes volt le a kalappal előtte mindent elmagyarázott stb szimpi volt nagyon:)

nika70
Salgótarján
 
 


Gyors hírhozás!

Most hallottam Vera rokonaitól, megvan a babája.

Hétfőn hajnalban megszületett Bálint György, 2950g és 52cm v 53cm.

Vasárnap este elfolyt a vize és befeküdt a kórházba.

Gyorsban ennyi amit tudok.

Móni
Kép

Kép
horvathne.d.m.
 
 


Sziasztok!

Hétfőn bent akart fogni a dokim a klinikán. Nem igazán akart összejönni a CTG. 27-én kell majd mennem a dokihoz, UH-ra valamint CTG-re.
Vendég
 


Sziasztok!

Vera
Nagy-nagy gratula a legénykéhez!!! Jó egészséget Nektek!

Móni
Megnéztem Bálint képeit, tündéri kisfiu!!! És hasonlit Levire :wink:

Nika
A kórházért nem irigyellek! Én is voltam már igy, csak én először felfázásnak gondoltam :lol:

Aliz
Most látom, h már van nevetek! :lol: Már Te is nagyon a végén jársz! Hogy érzed magad? Petike várja már a tesót?

Mi javulgatunk, Lili már ment a héten oviba, Dani még köhög egy kicsit, de egyre ritkábban kell orrot fujni. Még én vagyok kicsit göthős, meg időnként elkap a gyengeség, fáradtság.

Most mennem kell, mert egyedül vagyok a lurkókkal, fürdeni kéne...

Kép
Kép
mókuska
 
 


Sziasztok!

Kisfiam is már nagyon várja a kistesót. Egyébként még egyben illetve jól vagyok! :lol: Ámbár már néha szeretnék rajta túl lenni. Annyira várom már, hogy a kezemben tarthassam babócát.
Vendég
 


Mókuska: én még nem hallottam ilyt de biztos igaz ha a Berze mondja:)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Vera :)

Nagy - nagy gratula az új jövevényhez! Jó egészséget, és rengeteg tejecskét kívánunk!

Kép

Nika :)
Tüszőrepi? Az meg mi? Hallottam már róla, de hogy mikor van és hogy miért azt nem tudom! Egyébként sajnállak! :(

Nekünk is voltak fejlemények a héten, de majd holnap megírom, és jövök bővebben is!

Pusza

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Nika!

Bocs, de én ebben nem hiszek. Mármint a diagnózisban.Nem lehet, hogy olyat ettél amitől mondjuk az epéd görcsölt, mert a görcsoldó arra is hat ám. Minden esetre nagyon sajnálom, tudom mennyire rosszak ezek a fránya görcsök. És még azt is elképzelhetőbbnek tartom amit Ildi írt, mármint, hogy fölfázás okozta gyulladás. Nekem a mensim régebben mindig úgy jött meg, hogy a falat kapartam, s nem csak az első nap. Sokszor szuri is lett belőle. Na meg Ridol. Ami nagyon erős, bánom is már, hogy évekig szedtem, ki tudja nem e ez is hozzá járult az emésztőszervi problémáimhoz. De réggebben senki nem mondta pl, hogy az antibiotikumok kiölik a bélflórát...

VERA! NAGYON ÖRÜLÖK A KISLEGÉNY ÉRKEZÉSÉNEK! JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁNOK MINDKETTŐTÖKNEK, NA ÉS PERSZE BOLDOGSÁGOT, JÓ SOK TEJCSIT! Majd ha haza jössz és kicsit bele rázódsz a hétköznapokba írj a Bálintról, hogy milyen fiú.
Móni! Ez a kérés rád is vonatkozik. Jól szopiznak e? Van e tejcsi? Éjszaka gyakran vannak e föl? Nappal sokat alszanak e?

Alíz! Nagyon vigyázz magatokra, s ha a doki azt akarja feküdj be , cselekedj úgy!!!!!!!!!Jobb a biztosnág! Persze tudom, hogy ha már van egy gyerkőc nemolyan egyszerű, de ha meg tudjátok oldani az elhelyezését, meg, hogy gyakran tudjanak látogatni akkor menj!
Nekem a császár éjszakáján nem akart a ctg össze jönni, annyira ficánkolt a bébi. Lehet ez már előjel. Szilárdnak a nyakán volt a köldökzsinór. Lehet, hogy ezért ficánkolt annyira??

Na puszi mindenkinek!
Gabiék vajon jól vannak már?

Kép
szuzy
 
 


szuzy az epém nem ott fájna és nem úgy mintha mensim lenne. utánaolvastam a neten minden 5. nő szenved vele :)mondjuk lehet fel is vagyok fázva mert sokszor megyek pisilni de a vizeletem meg tök rendben volt.azt megnézték.
Dina: tüszőrepi:):) a mensi középidejében amikor peteérés van :):):):) igy már biztos tudod miről van szó.

nika70
Salgótarján
 
 


Dina!

Csak nem jön nálatok is a kistesó???????????????????
Várjuk a beszámolót.

Nika! Nekem görcsölt már az epém, hát nem biztos, hogy meg tudnám különböztetni, a hasmenes kivételével. Bár nekem a mensi elején is gyakran megy a hasam....
Remélem azóta már jól vagy! Bármi is legyen az. Bár a gyakori pisilés felfázásra utal, mégha a laborod rendben is volt.

Egyébként tegnap én is voltam laborban, minden értékem rendben. Hát ez is valami. Még a vasam is elég jó!!!!!!!!!

Sziasztok
Szuzy

Kép
szuzy
 
 


Hát szuzy nem tudom egy másik topikban meg azt mondták lehet a beágyazódást éreztem meg :) majd meglátjuk most émelygek ,szédülök,sokat járok pisilni :) tesztet csináltam de még negatív szerintem korai volt meg valami no name teszt majd a jövő héten újra megcsinálom ha nem jön meg addig.

Ja igen a gyakori pisi de akkor lenne fehérje a vizeletemben a gyulladás miatt. de tökéletes volt az üledékem. szóval nem hiszem hogy felfázuás lenne :)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Nika drukkolok, hogy úgy legyen. Mindkét terhességem elején fájogatott a hasam, olyan érzés volt mint akinek meg fog jönni. Így lehet, hogy igaza van a másik topikban lévő hölgynek. Várj még egy-két hetet a teszttel, valamelyik csak később mutatja ki a poci lakót!

Ma kirohantam magam. Mióta a nyugtatót szedem egyébként is ko van. Délelőtt volt két halom mosogatni való, minden edényben volt egy kis maradék, már kiöntöttem őket, így nagyon össze gyűlt. Főznöm is kellett. Szilárd a végét már nagyon nehezn birta.Ki is kellett vennem a járókájából.Na de ugye ment minden felé, alig birtam vele amíg megfőtt a kajcsi. Utánna fönnt játszottunk kicsit. Mostanában szeret meséskönyveket nézegetni. Van egy nagyon szép mondókás könyvünk az mellett még fél órát is el tud lenni. Persze a képekről kell mesélnem. De ennek már nagyon örülök, hogy legalább egy kicsit leülünk!!!!!!!!!!
Aztán ebéd, most elég jól evett mucus. Utánna altatás. Tényleg még nem igen írtam, hogy itt is hatalmsa előrelépés van. Már nem kézben alszik el délután sem. Mellé fekszem, kicsit még ugri-bugrizik, majd elalszik. Igaz ha fölébrde vissza kell bújjak mellé, s utánna még van szunya. Mióta szedem a dili bogyókat én is alszom, lehet előbb mint Szilárd úgy egy órát, Utánna próbálok kiosonni.
Új atrakció: már vasárnap történt de elfelejtettem megírni: kimászik a kiságyából!!! Na most már nem lehet otthagyni.

Aztán hozzá kezdtem mosni, még most is terigethetek. Majd mondtam anyumnak jöjjön már be segíteni takarítani mert holnap vendégek jönnek, s hát bizony ilyen piszkosság és rumli rég volt nálam. Szerencsére bejött és így ketten kitakarítottunk. Igaz a vendégek előtt nem minden fiókot kellene kinyitni, mert lehet kidől a mi benne van................

Holnap főzőcske a vendégeknek. Fasírozott, rántott husi, kolbásszal töltött husi+francia saláta lesz. Tortát, sütit rendeltem, egyszerűen nincs időm sütni. Egyébként gesztenyés lesz a torta.

Egyébként tegnap fölszaladtunk Starjánba fekete kosztümöt venni (sikerült is,) hogy ne akkor kelljen szaladozni érte ha már kell. Sajnos bármikor kellhet.
Egyébként az Albában találtam egy tök jó butikot, ami nem drága, magyar árú és jó szabásúak. Én pl ki nem állhatom a csípő nadrágokat, ott pedig rendes magas derékkal tudtam már karácsony előtt is venni nadrágokat.

Úgy látszik Vera anno fellendítette a topicban az életet, de most, hogy nem tud jönni megint mindenki hanyagolja.
Lányok gyertek!

Gabi, Ildi! Végre meggyógyultatok már????????
Ildi! Van már fejlemény a munkával kapcsolatban??????

Jó éjt!

Kép
szuzy
 
 


Hát nem kell várni a teszttel:) sajnos megjött :(:( igy szerintem igazad lehetett Szuzy hogy nem tüszőrepi szerintem csak premensis fájdalom vagy mi a szösz:) na mindeyg majd jövő hónapban :)

Szuzy akkor nem volt egy nyugodt napod de az tényleg jó hogy Szilárd már egyedűl alszik el. Gergő nem tudom mikorra fog idáig eljutni mert ha már nagyon álmos sír de azt meg nem akarom hagyni hogy álomba sírja magát. majd csak megtanulja előbb utóbb

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Nika! Sajnálom. Na de nem nagy tragédia ez szerencsére, ha nem most majd legközelebb!!!!!!! Drukkolok,hogy mielőbb össze jöjjön. De ne nagyon stresszeld magad miatta, mert az sajnos pont hátráltatja a dolgot.

Nika! Két heti kemény munka volt az, hogy elalszik mellettem ringatás nélkül. Eleinte nagyon nem akart. Meg kell mondjam az idegeimen táncolt. A fejemen ugrált, rúgott, csípett, harapot. Sajnos sokszor elveszítettem a türelmem...Sokszor föl is adtam és elringattam. De aztán csak meghozta a kitartás a gyümölcsét. Igaz ebben az is segít, hogy a szomszédban még mindig fúrnak, kalapálnak, zörögnek. Ha nagyon rosszcsont mondom neki, hogy a rosszgyerek szedő zörög. Na akkor hozzám bújik és elalszik. Ma anyukám volt a rosszgyerek szedő, amikor sokáig énekeltünk bekopogott, több se kellett, két perc alatt aludt is.

Na jó éjt!

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Megérkeztem! A múlt hét elég rázósra sikerült, így nemigazán volt kedvem és időm sem írni, volt, hgoy bejelentkeztem hogy írok, de elmaradt! :( :oops:

Nika :)
Sajnálom, hogy megjött, bár ahogy Szuzy írta, ami késik nem múlik! Ha nem ez volt a ti hónapotok, akkor majd a köv. a tiétek lesz! :) És tudod, csak pozitívan állni a dolgokhoz! :lol: Egy kis cunós vagy egy kis kukis már alig várja hogy letelepedjen nálatok és az idegeitekre menjen a bátyuskájával! :lol: :twisted:

Szuzy :)
"Csak nem jön nálatok is a kistesó??????????????????? "
Erre csak azt tudom mondani hogy nem! :) :(

Másféle fejlemények vannak! Benedek múlt hét vasárnap belázasodott, de semmi egyéb tünet, Panadol, kúp, hűtőfürdő, és lassan lement a láza, de már másnap reggel 6-kor 38.1-gyel kezdtük a napot. :( Aztán átvittem dokihoz, ő meghallgatta, írt gyógyit, de azt mondta hogy mivel csúnyának hallja a tüdejét, így vigyem fel a gyerekszakrendelésre! :roll:
Következmény: vérvétel - ordítás :cry: , röntgen - ordítás :cry:
Eredmény: negatív! :shock: Kérdem én, akko rmiért kellett kitenni egy ilyen kis gyereket mindennek, tavaly egy vizeletből ki lehetett mutatni mindent most meg...... Na de mindegy, a lényeg, hogy a doki azt mondta a vizsgálat után, hogy olyan tünetmentes, hgoy vagy már helyrejött, vagy nem is volt beteg! :shock: Tiszta ideg lettem! De szerencsére nem viselte meg Benedeket annyire, hgoy éjszaka is felébredjen! szépen aludt végig! Elkezdett közben köhögni is elég szépen! Sőt a hét vége felé egyre jobban, így újból doki, de már akkor nem sírt! :) Most kezd már szinte teljesen jól lenni!

Ma már voltunk nagyot sétálni, igaz ebből csak én sétáltam, mert őt ősz óta először tettem babakocsiba, mert a faluba mentünk vásárba, és oda még nem igazán akartam gyalog vinni, így kocsikáztunk, nagyon élvezte, hgoy süt a nap, friss levegő, és neki semmit sem kell csinálni, csak lógatta a lábát! :lol: :lol: :lol:

Vettem neki az új Micimackós kiadványt, amihez most lapostányér és villa van, 2 hetente fog megjelenni, és mindig lesz valami ajándék hozzá! Nagyon örült neki! :lol:

Vera :)
Ha már kicsit belerázódtál a babás hétköznapokba kérhetnénk egy kis beszámolót, és persze képeket is ha lehet! :oops:

Most megyek, mert valami telefont kellene böngésznek a neten, mert a párom most telefonált, hogy elhagyta újfent a telcsijét, letiltani már letiltottam a kártyáját, de a telefonját majd csak holnap tudom! Tiszta ideg vagyok miatta!

Gabi :) Ildi :) Alíz :) Thimó :) Ti merre vagytok!

na pussza mindenkinek![/quote]

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Sziasztok!

Vagyok én is, csak hétvégén vendégeskedtünk, tegnap meg főzés, takaritás, aztán ovi, játszás a jó levegőn... Szóval a jó idő beköszöntével kevesebb időm lesz...

Nika
Sajnálom :( , de én is csak biztatlak, h majd a következő hónapban :wink:

Dina
Sajnálom, h ilyen torturának kellett kitenni Benedeket :( Én ugy tudom, h tüdőgyuszi gyanuval sem küldenek egyből röntgenre :shock: Most éppen apósom van igy, de kapott gyógyszert és egy hét mulva kontroll, ha akkor is csunya a tüdő, akkor röntgen... Lehet, h csak a virusos influenzát kapta el, nekem is többször lázasodtak, orrfolyás, köhögés, de ezen kivül semmi...

Szuzy
Hát lassan kivehetitek Szilárdot a kiságyból :wink: Nem gondolkoztatok még rajta? Nekem mindkettő nagyon élvezte, h már nem abba kell feküdniük :lol:

Szép napot mindenkinek!

Kép
Kép
mókuska
 
 


sziasztok csajok megérkeztem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
PÉnteken jöttünk haza a kórházból, nagyon jól vagyunk, és eszméletlen jó baba!
De tényleg csak eszik és alszik!
Sajnos tejcsizni nem tudunk lázas vagyok és kisebesedtek a mellbimbóim, így sajnos tápszerezni kell, de hála istennek azt is elfogadja!
Csak attól félek, hogy mire lehetne szopiztatni elmegy a tejem!
Napról napra levesebbet tudok fejni, és sokkal hígabb is!
Az éjszakáink nagyon jól telnek, 2*kel föl enni!
Apa sokats egít, nélküle bealudnék, még nagyon bele kell rázódni!
Veletek mizu?
Mihelyt tudok rakok föl képeket!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
SOK-SOK PUSZI MINDENKINEK :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Kép

Kép
bné.vera
 
 


Vera gratula Bálintkhoz :)

sokat fejd le mert igaz nem ugyanolyan mintha szopizná de legalább a reflex megmarad és mondjuk nekem mikor kisebesedett ugyan csillagokat láttam de visszarakta rá Gegét és begyógyult tegyél rá anyatejcsit az nagyon jó neki.

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Vera
Ezt nem értem, miért nem szoptathatsz? Nem lehet, h éppen attól vagy lázas, h nem szopizik? A láz mellett nyugodtan szoptathatsz, és csak attól indulna be igazán a tejcsi!!! Kisebesedett mellbimbóra legjobb, ha tejcsivel bekened :wink: , de a Bepanthen is csodákra képes!!! Ne add fel, szoptass-szoptass-szoptass!!! :wink: :lol:
Képeket kiváncsian várom :wink:

Kép
Kép
mókuska
 
 


Sziasztok!

Lehet, már nem is emlékeztek rám.... :oops: :oops:

Vera!
Először is sok-sok gratula a kissráchoz! :D
Szoptatás: Szerintem is lehet lázasan szoptatni, én is tettem már... Lehet, kaptál valami gyógyszert és azért nem szoptathatsz???
Van itt a babaneten egy csajszi, (Gabinak bizti ismerősen cseng a neve: Rókica), aki állítólag egy tök jó összefoglalót alkotott a szoptatásról. Na, majd mindjárt megkeresem neked, hátha hasznodra lesz. :wink: Ja, nagyon csini vagy! :D
Képeket én is várom...

Ildi!
Mizujs? Meggyógyultatok már teljesen? Suli-tanulás?

Gabi!
És Ti? Lehet, hogy még anyudéknál vagytok és azért nem írsz?? Hogy vagytok?


Móni!
Gondolom ezer más dolgod-gondod van most a két lurkó mellett, mint netezni... Remélem minden rendben van és jól vagytok. Láttam az iwiwen a képeket... :D

Nika!
Hajrá babaprojekt!!! Drukkolok, hogy hamar beköszönjön a gólya hozzátok. A párod és a férjem szakmabeli. :wink:

Dina!
Jaj, szegény Benedek. :cry: Lényeg, hogy tényleg nincs tüdőgyuszija. Mondjuk, én sem értem, hogy miért kellett ez a tortúra. Beni nekünk már volt tüdőgyulladásos és először ő is csak antibio-t kapott, vérvétel stb. nem volt egyből. Tudod, orvosa válogatja...

Micimackós kiadvány: :D Mi is láttuk a reklámban. :roll:
Telcsielvesztés: :evil: :( Találtál a neten végül?

Szuzy!
Gratulálok az alváshoz! :D Rosszgyerek szedő: :)

Felétek milyen idő van??? Nálunk most borongós és hűvös. :( El voltunk kényeztetve az előző pár napban ezzel a szép tavaszi idővel, jó lenne, ha már nem változna meg. :wink:

Azért próbálkozik a napocska... :)

Szép napot mindenkinek!

Timi

Kép

Kép
thimó
 
 


Vera!

Erről az irományról beszéltem:

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 32.588.txt

Kép

Kép
thimó
 
 


sziasztok!

Bocsánat, de az elmúlt 2 hét annyira zsúfolt volt.
Folyamatosan intézni kellett valamit, meg ugye a nagyoknak a szülinapjára készültünk :wink: :wink: :wink:
Én is kihasználtam a jó időt is. Apa tegnapelőtt elég sokat itthon volt :roll: :roll: végre elkezdtük a kert-udvar rendezést.
Közben meg bográcsgulyást főztünk :D :D
Nekem évek óta örök "mumus" volt a szennygödör. 3 téglasor magasra volt a tetje felemelve és hiába volt letakarva, féltem ha elesnek beütik a fejüket.
Ugye mikor felverük a betont a sittet oda hordtuk, így teljesen fel lett töltve, most leszedtük a tetejét és a földet róla, és le lesz betonozva :wink: :wink: jó is, mert ide tesszük majd a medencét, mert a fű tavaly teljesen kipusztult azon a helyen ahol volt :cry: :cry:
Később meg ezt a kerti-kerek szárítót tervezünk oda.

Nika
sajnálom :cry: :cry: :cry: viszont így dátumokat tudva ügyesen kiszámolhatod mikor is volt a tűszőrepedés.
Ugyanis ugye mindegy kinek hány napos ciklusa van, ami 100% tűszőrepedés napjától pontosan 14 napra van mensi :wink: :wink:
Így kiderül a kórházi görcsölés mi volt.
Mondjuk nekem tüszőrepikor elég intenzíven görcsöl a hasam, így ez jó is :roll: :roll: babatervezéskor is az volt, meg majd most is az lesz, de egyenlőre még nincs mensim, jól szopizunk :lol: :lol: :lol:
Én elég könnyen teherbe esek, és ha mégsem gyógyszereznék később akkor ilyenkor lehet duplán vigyázni :oops: :oops:

Dina
fránya orvosok :evil: :evil:
Remélem azóta Benedek teljesen redbejött.

Nálunk valószínűleg Krisztike megint beteg lesz.,.Szemén már látszódott tegnap, meg kezdett picit folyni az orra :evil: :evil: Mindegy egyenlőre semmkit nem csinálunk, szedi a vitamint egyenlőre ennyi.

Thimó
de jó, hogy jöttél ismét.
Beleolvastam a cikkbe, én erre nem emlékeztem.
Amúgy Rókica írásait imádtam, de nincs már időm ott olvasgatni :cry: :cry:
Amúgy már anyuéktól is lehet írni ott is van net :wink: :wink:
Sajna a párom új munkahelye mellett nem sokszor tudunk lemenni :cry: ugye ő ezekkel a 4 napos váltásokkal dolgozik. A múltkor is egyik nap szabin volt amikor lementünk.


Szuzy
ti teljesen meggyógyultatok már?
Jön a tavasz, lassan végre mehetünk játszani a játszótérre, mit szólsz? :lol: :lol: :lol: Ti az újon (Delikátoson) voltatok már? Az is nagyon jó :wink: :wink:

Vera
üdv. most már igazi anyukaként is közöttünk!!!
Én is csak azt tudom javasolni, szopi előtt jól bekenni bimbót tejcsivel és szopi. Az első napok fájdalmasak, de utána hozzászokik a bimbó.
Kisebesedés, az a rossz szopitól szokott lenni, rosszul veszi be a szájába, ha annyira érzed, hogy cumizik rajta, nem szívja rendesen, kisujj be megszűnik a vákum, levenni majd újra fel.
Védőnő segítségét kérd mindenképp, mert szuper dolog ám ha szopiznak :wink: :wink: Van akinek bimbóvédő jön be :roll: :roll:

Móni
ti, hogy vagytok?
Kezdenek összecsiszolódni a lurkók?Levente, hogy fogadta a kistesót?

Alíz???
hogy vagy???Még egyben? ha igen, hogy bírod a végét?

Mindenkinek szép napsütéses napot kívánok mára!!!

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok, köszönöm a tanácsokat, már szopizunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nincs sok tejcsim, nehezen jön a kicsi szájába, így beidegesedik és sír!
Mindent megteszek, hogy szopizzon, de így is sajnos tápszerrel kell pótolnom mert napi kb:50ml tejcsim van csak!
Az is úgy, hogy nagy nehezen lefejem! Iszom a szoptatós teát is, eddig nem sok eredménnyel!
Majd meglátjuk, hogy mi lessz!
A lényeg az, hogy nagyon jó baba, és folyamatosan nől és hízik, és szerintem ez a lényeg!
Hamarosan teszek föl képeket!
Aki tud menyjen föl a myvip-re ott vannak már képek róla!
A teljes nevem: Bereczné Máth Veronika
Puszi csajok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D :D :D :D :D

Kép

Kép
bné.vera
 
 


Sziasztok!

Vagyok én is, bár utóbbi napjaim nagyon zűrösek voltak, s ráadásul a gép is állandóan rossz.

Sajnos Szabi nagyija tegnap meghalt. Szegény talán jobban járt, mert nagyon sokat szenvedett. Holnap lesz a temetése. Így tegnap, meg ma ilyen irányban szaladoztunk, előtte lévő nap Bpesten voltam a Biovitálban.

Nika! Ildi! Arany János úton másfél szobás lakást (talán54nm) bútorzva vagy anélkül mennyiért lehet kiadni albérletbe? Majd priviben légyszi írjátok meg nekem!

Vera! Gratulálok még 1x a pici érkezéséhez. Szoptass ezerrel. Az én cicim is az első nap vérsere szopizta, de nem adtam föl a dolgot. Igaz utánna már bimbó védővel, de szopiztunk. Sajnos Szilárd is nagyon nehezen tanult meg szopizni! Mi úgy csináltuk (mert nagyon nehezen indult meg az első pár csepp), hogy minden szopi előtt fejtem egy-két szívásnyit, így utánna könnyebben jött neki. (mert bizony vagy 10-et tutira szívtam a fejővel mire az első csepp beindult) Nekem a Medela Purelan nevű krémje nagyon bevált. Mient bekentem vele megszünt a fájdalom. Pedig jó sokáig varas volt. Aztán mikor már jobb volt én is anyatejcsiztem.

Timi! Jó, hogy jöttél újra. Szilárd tényleg egyre ügyibb. Bár iszonyú hisztis mostanában. Már úgy érzem hamarosan beindul a beszéde is. Már nagyon gagyarászik, s már próbálkozik is egy-két szóval. Nagyon édes.
A Te fiaid hogy vannak?

Nika! Hőmérőzz. Nekem a peteérésem a 20. nap körül volt. Így a 14.-en hiába is próbálkoztunk volna....

Dina! Van olyan orvos aki a tüdőgyulladást simán kiszúrja ha meghallgatja a gyerkőcöt. Van aki nem veszi észre. Nos ebben az esetben jobb ha megröntgenezik. A nővérem lányának volt olyan, hogy nem vették észre időben. Dokit váltottak és azóta nem kell állandóan röntgenre járniuk. Az antibiotikum nem valami jó dolog.

Most megyek, mert lurkó nem tudom mikor ébred, elő kellene készíteni a ruhákat holnapra. Na meg a mosógépet is ki kellene szedni.

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Szerdán voltam UH-n, minden rendben van a kisbabával. Hétfőn mennem kell a dokihoz. Nagyon szeretném kihúzni március 12-ig.
Vendég
 


Sziasztok!

Bocsi de sokan vannak a fejemben mostanság, csak olvasni jártam ide.

Levi szuperul fogadta tesót és szereti is. Segít sokmindenben és szót is fogad. Szól ha tesó sír, én meg főzök, Levi mesét néz. Ugye nem a szobában főzök, így kiabál: "anya baba sír."

Szépen tudunk boltba menni, sétálni, játszani. Kezdettől megérti hogy kicsi Bálint és tejcsizik, nem úgy eszik még mint a nagyok, stb....

Vera, szopiztass sokat és többször, v amikor óhajt enni a fiad. + sok folyadék, kaja mintha terhes lennél (ami jólesik). Nekem is apad a tejem és pótolom tápival, de bízok benne hogy visszajön még.

Csajok a betegeknek jobbulást, a dolgozónak jó munkát. Majd jövök, ha lesz időm és energiám.

Móni
Kép

Kép
horvathne.d.m.
 
 


Alíz!

Csak most nézem, hogy kicsit lemaradtunk Peti fiad szülinapjáról. Utólagosan is Éltesse az Isten erőben egészségben. Természetesen kívánunk neki nagyon sok boldogságot.
Drukkolok, hogy kihúzd 12-ig.

Vera! Móni nak igaza van, igyál nagyon sokat, egyél is sokat, és pihenj is sokat. És szerintem szedd az Elevitet. Nekem a védőnő ajánlotta, hogy legalább 3 hónapos koráig szedjem, mert vashiányos lehet annélkül a pici. Meg hát a maminak is kell a vitamin, mert ugye a szopival kiürül a szervezetből!

Mára ennyi voltam.
Puszi mindenkinek!

Nika! Tudnál priviben írni nekem a kérdésemre választ. Ha nem vagyok túl indiszkrét nektek mennyi az albi?

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok, köszönöm a tanácsokat, megfogadom őket! Visszatérve arra, hogy miért nem szopiztathattam? Miért volt lázam?
Tejláz volt, mert a kórházban az egyik csecsemősnővér nem engedte, hogy fejjem a tejcsit, mondván az még nem a tej miatt görcsös!!!!!!!!!!
Másnapra ödémás lett mind a 2 mellem ettől lettem lázas és azt mondta a gyerekorvos, hogy lázas tejcsit nem ehet a baba!

Fejem, szopiztatok iszom a teát, de nem akar több tejcsi jönni!
(nálunk ez családi vonás)
Remélem még lessz tejcsi!!!!
Jók legyetek

Kép

Kép
bné.vera
 
 


Sziasztok!

Vera! Ilyet még nem hallottam. Ez a doki hol él. Mindenhol azt nyomják mostanság, hogy a baba szopizzon. Még ha azért vagy lázas mert elkapsz valami vírust akkor is szoptass nyugodtan, ugyanis pont az anyatej fogja megvédeni attól a kicsit, hogy elkapja a vírust. Ilyenkor mindössze annyit tégy, hogy napi 1000mg c vitamint egyél meg. Tejlázra legjobb orvosság a szopizás, fejés!!!!!!!!!!!!
Egyél és igyál sokat. Légy kitartó lesz még ott több tej is. Minden szopi után fejjél! Meglátod egyre több lesz. Ha pedig nem elég neki a tejcsi szoptass akár óránként is.

Puszi

Kép
szuzy
 
 


Szia!

Úgy látom hétvégén megint pang a topic. Nos egy pár napig én sem jövök. Holnap kimegyünk anyuékhoz, s mivel Szabit fölvezényleték Bpestre ott is maradunk. Csak kedden vagy szerdán jövünk haza.
Ott nincs net, így majd csak utánna jelentkezem.

Nika! Remélem nincs semmi baj, hogy nem jelentkezel! Pociddal minden rendben?

Vera! Van egy homeos szer, ha jól emlékszem Phytolocca a neve. Én ha begörcsösödött a cicim ebből elszopogattam 5-öt (este) borogatást tettem (garmastan kenőccsel) a cicimre és reggelre semmi baja nem volt. Kitartás! Nekem Szilárd három hetes korára tanult meg szopizni rendesen. Sajnos a kórházban (császár után csak az 5. nap indult be) rászoktatták Szilárdot arra, hogy én fejek, ő cumisüvegből megissza. Persze utánna még annyira sem szopott. A súlyunk is fogyott. De itthon 3 napi csak szopi után sikerült megtanulnia. Utánna pedig a tejcsi is egyre több lett.
Tudsz pihenni? Van segítséged? Mert szerintem az első hetekben jó lenne ha csak a szopival, fejéssel, evéssel, ivással, pihivel tudnál foglalkozni. A házi munkát valaki más csinálná meg helyetted.

Alíz! Egyben vagy még?

Móni! Szupi, hogy a kis Levi nem féltékeny és a pici Bálint is ilyen ügyes. Mindenki azt mondja a 2. bébi ilyen nyugis neki. Így volt az unoka nővérem is. Másként nem is tudom, hogy lehet két picivel birni.

Na jó hétvégét mindenkinek!

Kép
szuzy
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: