Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

nagyon elhallgattunk valóban. biztosan a tavaszi kerti munkák vagy a tavaszi fáradékoyság vagy egyszerűen az élet. Azért remélem ez csak átmeneti jelenség.

Nálunk minden rendben (kopp-kopp-kopp). Anna szülinapján sikeresen túlestünk és tinédzser lányom egyre többet foglalkozik a külsejével és kevesebbet a tanulmányi eredményeivel. nagy gond nincs, egyelőre apróságokon van csak vita köztünk (pl. lehet-e félvállas, köldökig érő pólóban menni iskolába áprilisban). Szerintetek?

Köszönjük, Orsi a gratulációt! Hogy állsz a munkakereséssel?

Pénteken beiratom a kicsiket a helyi óvodába. Még mindig filózom kicsit, hogy ugyanabba a csoportba vagy külön csoportba kérjem-e őket. De azt hiszem inkább az utóbbi lesz. Mindkettő erős egyéniség és eddig is jól boldogultak a saját "szemétdombjukon". Itthon meg úgyis kiosztották már a szerepeket. hadd legyen egy kis terror-csend Dávidnak az oviban. Úgyis sokat lesznek együtt az udvaron, így a biztonságérzete meglesz. Meg Sárának csak 1 éve lesz itt, Dávidnak meg 3.

Apjukom dolgozik, így egyedül küzdök velük esténként. De valahogy könnyebb így, mert egyértelműbb ki a főnök (ők :wink: ).

Hallottatok a vasárnapi játéknapról valamit? Nem futunk ott össze?

Tűzmadár!

Szívesen látunk a csapatban, de sajnos móvári helyi hírekkel nem szolgálhatunk. legalábbis én biztos nem.

Üdv,

Piros

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Sziasztok!

Zsu
Kösz a számot.

Piros
Még a keresési fázisban vagyok munkaügyben. Mi lesz vasárnap? Nálunk vendégek lesznek, de valami programot ki kell találni, mert szétszedik a házat. :)


Tűzmadár
Sajnos én se tudok bölcsit Óváron. Kérdezd meg az ottani védőnőket.

Lányok!
Csinálhatnánk valami szabadtéri programot a közeljövőben.

További szép napot!

Orsi

Kép
sorsoly
 
 


Sziasztok!

Jelentem a torta finom volt, mivel ma van a szülinapom, mára kértük az elhozatalt, pont jókor jött :)
20 szeletes dobos torta volt, és egész jól sikerült :)
Ünneplés nem nagyon volt, majd talán Pirosékkal össze tudunk hozni valamit, ha az ég is úgy akarja.

Tényleg Piros, mi lesz vasárnap?

Nálunk holnap lesz a beiratkozás. Lili már örvendett, hogy akkor Katica holnap már ott alszik vele az oviban :)

Orsi!
Kerestelek msn-en, de nem jött össze a dolog.
Nálunk itt nem olyan régóta vannak vegyes csoportok, amúgy azt hiszem erről én már kifejtettem valahol a véleményem.
Nekem a húgom már 14 évvel ezelőtt is vegyes csoportba járt Győrben, itt csak 2 éve vezették be a dolgot, de én úgy látom, hogy jól működik. Bár ez szerintem óvónő függő is, mert nálunk is van olyan csoport, ahol az óvónéni arra hivatkozva, hogy sok a kicsi, nem nagyon viszi a csoportot sétálni pl. az ovin kívül, pedig Liliéknél is sok a kicsi, de a mi óvónénink viszi őket.
Én azt tapasztalom, hogy a piciknek azért jó, mert a nagyoktól sokat tanulnak, és sokat fejlődnek, a nagyokban meg kialakul egyfajta érzékenység a kicsik iránt, pátyolgatják őket, úgyhogy szerintem szocializáció szempontjából is nagyon jó dolog.
Az egyetlen szerintem akinek nehezebb, az az óvónő, mert neki kell leleményesnek lennie, hogy lekösse a kicsiket is és a nagyokat is. Nálunk úgy látom ezzel nincs gond, pedig nálunk még az is gond, hogy van a csoportban egy hiperaktív kisfiú, aki külön tészta, rá jobban kell figyelni.
Szóval én a tapasztalatok alapján csak jót tudok mondani a vegyes csoportokról.

Na ennyi.
Jó éjt: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 

 
 

Sziasztok Lányok!
Valóban kicsit lassabb tempóban forog most a topik, aminek én is oka vagyok ritkán irok nektek.
Szerintem a Pirosnál van az igazság a tavaszi kerti munka vagy éppen a játszóterezés kissé elviszi az időt a topiktól, a munkákról nem is beszélve.

Mi szépen belezökkentünk a lányos hétköznapokba és az apás hétvégékbe. Szerintem igy még nyugodtabb is. Egyértelműbbek a szabályok. Szerintem elég jól alkalmazkodtak a lányok is bár az elválások apától nehezen mennek. Egyébként is nagyon érzékeny mostanában Anna. Nem akar ovodába menni, ott alig enged el arra a pár órára is. Mondtam az óvónőnek ezt a helyzetet. Szerinte menjünk reggel korábban hogy több ideje legyen játszani és barátkozni a többiekkel. Egyébként is nehezen barátkozik két kislányt szokott emlegetni, most az egyik beteg a másik meg el kezdett mással barátkozni és Annát hanyagolja, igy ő meg egyedül játszik. Többször mondta, hogy ő inkább a tesoval akar játszani.

A Fanni is szépen fejlődik, jövő héten lesz a születésnapja, hogy telik az idő.
Most nézem az órát jól eltelt most is pályázati anyagot irtam és nem is figyeltem az idő múlását. Azt hiszem megyek aludni egy kicsit, mielőtt Fanni ébredne a szoptatásra.

Üdv. mindenkinek
Ági
nicsi1
 
 


Sziasztok!

Vagyok én is,végre jó a laptopom,nem kell senkivel osztoznom. Hol a Dani gépét,hol a férjem gépét oroztam el.
Ahogy olvasom nem maradtam le olyan sok mindenről :wink:

Bogi!
Boldog szülinapot Neked!
Hogy Veletek mennyi jó dolog történik :D

Niki!
Szegény kis Zalán jól megjárta. Bírja még a gipszet?

Brigi!
Örülök,hogy minden rendben Veletek.

Orsi!
Nálunk Kyra tiszta csoportba jár,Marcell az első évben vegyesbe fog,utána tisztába.
Szerintem nem lehet általánosítani melyik jobb, óvónőtől függ az egész.
Mi nem csoportot választottunk hanem óvónőket. Mikor Kyra óviba került én vegyes csoportot szerettem volna, de ő kiválasztott magának egy nagyon kedves óvónénit aki kiscsoportot kezdett,így nem ragaszkodtam a vegyeshez.
Most könnyebb volt a helyzet mert nagyjából már ismertem az óvónőket az óviban. Azt biztosan tudtam,hogy kiket nem akarok.....

Mi ma voltunk Marcellel az óviban nyitott kapuk napján, hát elég érdekesen viselkedett az én nagyszájú fiam,aki naponta jár ide.A hely ismert volt számára mégis nagyon megszeppenten viselkedett. Alig bírtam lerakni,senkivel nem állt szóba,játszani sem akart.Pedig mikor megyünk Kyráért mindig szalad be a csoportba haverkodni. De most úgye nem erről van szó, és ő közölte hogy nem akar óvis lenni,menjünk a bölcsibe :roll:
Nagyon kedves volt az óvónéni,áthívta Kyrát,hogy hátha majd így könnyebb lesz,valóban onnantól már játszott. csak hát Kyrának mennie kellett tornára,onnantól újra bújt belém. Pedig olyan kedvesek voltak vele a gyerekek,de ő nem barátkozott.
Mondjuk januárig még van bőven ideje megszokni az új helyzetet. Többször meg fogjuk látogatni ezt a csoportot,főleg szeptembertől.

Most mennem kell a kicsikért,remélem sűrűbben tudok jönni.
Szabadtéri taliban benne lennék, már mi is el kezdtük a játszótérre járást,nagyon élvezzük.

Puszi Mindenkinek!

Bea
beátab
 
 


Hahó!

Sziasztok!

Na, utánanéztem ennek a játékfesztiválnak. persze nem olyan szép a kép. Nem ócsó. Bővebb infó itt:

http://www.jatekfesztival.hu/

Az én legnagyobb gondom, hoyg nem szabadtéri és nekem már nagyon hiányzik a levegő.

Egyéb ötlet?


Piros

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Sziasztok, jó reggelt!

Piros!
Így van, drága, de esetleg ha esni fog, ami mostanság nem kizárt, azért ez jó program. Amúgy én is láttam egyszer a hirdetést, aztán soha többet, pedig ez jól hangzik.
Másrészt, mi két gyerkőccel nem tudom elmegyünk e arra, max úgy ha én addig sétálok a környéken a picivel..nem tom, Krisznek biztos tetszene. De ha ilyen jó idő lesz, akkor a kintlétet fogom erőltetni.

Nagyon élvezzük a jó időt, Krisz tegnap önhatalmúlag elkezdett vetkőzni kint, csak polóban akart lenni, persze ő hamar kimelegedik a rohangálásban. Sajna Kitti ettől a melegtől már nem alszik úgy el a babakocsiban, mint amikor hirtelen kijöttünk a hidegre, úgyhogy már elég sokat van kézben, mert hát nézelődni akar.Úgyhogy kezdek izmosodni, mert Kriszt meg ugye bekönyörögni..hajjaj!
Krisztofernél amúgy most kezdődött a mindenre felmászok- korszak, én meg csak lesek nagyokat, eddig abban voltam, hogy neki most biztonságos legalább a lakásunk-hát nem. fent van még az etetőszék, nem vittük le a pincébe, pedig nem használja már, hát felmászik rá. Az emeleteságyról le kellett szerelni a létrát, mert megtanulta hogy kell felmenni. Na jó, egyszer megmutattam neki, hol kell kapaszkodni.. :oops: Aztán lazán kinyitja kulcsal a kaput, pedig eddig ha bezártam, legalább tudtam kicsit gazolni, abban a tudatban, hogy nem szökik meg. Most imád lépcsőzni, tegnap simán felrohant, váltott lábbal, kapaszkodás nélkül.
Ez persze okés, jó hogy fejlődik, de pl Kittivel a kezemben utána rohanni, két szívroham közt..na mindegy, ti is tudjátok, miről beszélek!
Ma a két törpémmel aludtam ,illetve ők aludtak velem, Tamás már éjjel elment Romániába, úgyhogy ma este én rendezem a két gyerkőcöt. Forgatókönyvem még nincs..de tuti kifárasztom őket estére :twisted: :lol:
Ilyenkor reggel nálunk nyugi van, egyenlőre ez a biztos pont a napokban, kialakult napirend még mindig nincs a Kittivel. illetve mindig azt hiszem hogy van, aztán két nap után mindig változnak a dolgok..
Na jó, abbahagyom hogy csak magunkról írjak!

Ági!
Szia!! Aranyos lehet Anna, hogy hiányolja a tesóját!! Meg persze az apukáját! Tényleg hogy eltelt az idő, hogy már Fannika is egy éves!! Szívesen megnézném őket!! Jó, hogy ilyen erős vagy, és meglátod a jót is az egyedüllétben, de azért biztos nagyon hiányzik neked is Sato!! Látom, fanni még kel éjszaka! Akkor te nem aggódsz ilyenek miatt, hogy túl sokat enne, ugye? Engem már megint ferde szemmel néznek a lányom súlya miatt, pedig csak szopizik ő is..

Bea!
Gratulálok a beíratáshoz! Azt hittem Marcellnek majd meg se kottyan ez, hisz eddig is járt közöségbe! Megnéztem volna, milyen ő megszeppenve...mert nagyon bátor kisgyerek!! Sajnálom, hogy ezen a héten sem jött össze a randink...kissé nehezen mozdulok.

Bogi!
Nagyon boldog születésnapot!!!

Puszi mindenkinek, lassan kel Krisz is!!

Zsu

Kép
Kép
deaknezsu
 
 


Bocs a rengeteg helyesírási hibáért!!

Kép
Kép
deaknezsu
 
 


Sziasztok!

Zsu!
Olvastam, hogy Krisz mindenhova felmászik. Katica már 10 hónapos korától csinálja ezt, persze ő második gyerek, de nagyon korán kezdte.
Tegnap ez odáig fajult, hogy (Piros talán tudja is) az utcánk végén van egy földút, ami a két utcát (Pirosékét és a miénket) összeköti. Van egy fa ott a sok között, ami benn van az árok belső szélén, és egy jó mély árkon kell keresztül menni hozzá. Na Katica fogta magát, átment az árkon, és felmászott a fára a fa közepéig, ami azt jelenti, hogy a feje olyan 2,5 m magasan volt, a lába meg kicsivel felljebb volt, mint az én fejem. Na én is azt hittem infarktust kapok, pláne, hogy a gyerek kiabált, hogy segítség, mert lemászni már nem tudott.
Úgyhogy most tényleg ebben a korban vannak.

Tegnap voltunk beíratkozni az oviba Katicával. Ő már ott is akart maradni.

Piros!
Nektek is minden oké volt?
Nem tudom melyik csoportba tudtatok menni, de a Nyusziból sok gyerek megy el, biztos oda írták az egyiket, Levente is oda fog menni, úgyhogy ismerős már lesz :) Igaz ő csak decemberben, hogyha szobatiszta lesz addigra.

Tűzmanó!
Nekem vannak ismerőseim Móváron, megkérdezhetem tőlük a bölcsit, ha gondolod.

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok csajok!

Lenne egy kérdésem: nem tudja valaki, ha nagyon szorulásos gyerek esetében műtétről beszélnek, akkor az konkrétan mit jelent? Úgy értem, mit műtenek?
Vagy esetleg nem hallottatok szintén szorulásos gyereknél valamiről, ami megoldotta ezt a problémát?

Köszi ha válaszoltok,puszi: Zsu

Kép
Kép
deaknezsu
 
 


Zsu!
Én ezt találtam, de elképzelhető, hogy nem ilyesmire gondoltak a gyereknél. Amúgy én sem tudom elképzelni mit jelenthet ez.


"Kínos következmények

A sokáig figyelmen kívül hagyott székrekedésnek nemcsak a közérzetre van hatása, komoly, akár mûtétet igénylő betegséget is okozhat. Gyakran jelentkezik fájdalmas aranyér, a felhalmozódó salakanyag a vastagbélben gyulladást okozhat, a kemény széklet felsértheti a bél falát, a bélelzáródás pedig már sebészeti beavatkozást tesz szükségessé.

Tipp


Fél pohár szilvalé vagy 4-5 szem aszalt szilva eredményes megoldás lehet székrekedés ellen. A szilva olyan szerves savakat tartalmaz, amelyek elősegítik a bélmozgást. Az aktív életmód – séta, torna, úszás, biciklizés – fontos a székrekedés megelőzésében és kezelésében.
Bélmozgásokat elősegítő élelmiszerek: fekete kenyér, nyers zöldségek és gyümölcsök, aszalt gyümölcsök, rostos kenyerek, müzlik, hajdina, árpa, zab, kötőszövetekben gazdag húsok, savanyított ételek, füstölt húsfélék, ásványvíz, gyümölcslevek, savas ételek; aludttej, joghurt, kefir."

http://www.gasztroenterologus.hu/main.p ... hdA==Njc0M

Ez egy másik link, itt is megnézhetsz pár infot, bár itt műtétről nincs szó.

Szia: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Szia Zsu!

Nálunk az Annának vannak ilyen jellegű gondjai. Régebben többször most már ritkábban.
Szóval mi úgy oldottuk meg, hogy mindig kell neki kenyeret ennie (nem szereti) és akkor is teljeskiőrlésüt kap ( én is azt eszem).

Ha már meg van a probléma akkor hatásos a narancs illetve a mandarin evése. Általában még aznap meg van az eredménye.
Könnyít a helyzeten ha mellette elég sok folyadékot iszik, azt egyébként is kell adni.

Szóval nekünk ez vált be.

Üdv. Ági
nicsi1
 
 


Sziasztok!

Hétfőn voltam amniocentézisen.
Az orvos elsőre nem találta el megfelelő helyet a szúrásra, mert útban volt a másik baba,így nagyon sokáig tartott a dolog.
Kellett Neki mégegyet szúrni, máshol, lejjebb, az jobban fájt.
Utána mondta, hogy így sajnos a dupla szúrás miatt dupla kockázat is a vetélésre.Utána nagyon fájt a hasam, nem győztem párosával kapkodni a Magne B6-ot.Így most sokat fekszem, hogy ne legyen gond.

De a legszörnyűbb az egészben, hogy utána jött a genetikus doktornő, és mondta, hogy valószínűleg értékelhetetlen lesz a mintám,mert nagyon barna a magzatvíz, a másik baba miatt.Úgyhogy lehet, hogy feleslegesen kíntattak.
2 hét múlva kiderül, hogy jó-e a minta, ha igen, 3 hét múlva lesz eredmény.Ha nem, akkor meg kell ismételni, és újabb 3 hét várakozás.
Addigra 22 hetes leszel...

Most mondjátok meg, mi jön még????? :cry: :cry: :cry: :cry:
Vendég
 


Szia Brigi!

Sajnálom, hogy még ilyesmiken is keresztül kell menned.
Nem nagyon értem én már ezeket az eljárásokat, hogy milyen vizsgálatot miből végeznek, sokat hallom, hogy az anyai vérből rengeteg rendellenességet ki lehet szűrni, de elképzelhető, hogy ehhez a vizsgálathoz a pocakodat kell szúrni.
Nagyon sajnálom. Vigyázz magatokra!

Kedden éjjel megszületett a barátnőm kislánya is, ő meg haránt fekvésű volt. Császár lett, de nem tervezett, hanem megindult a szülés. A babát egyből a koraszülöttre vitték, mert gond volt a légzésével, még ma sem látta eddig a barátnőm, talán ma már átviszik neki, és szoptathat.

Amúgy egyre több ismerősömnél jön a 2. és a 3. baba.

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Jaj még nem is mondtam, képzeljétek járok gitároktatásra :)
Itt van Győrújbaráton csütörtökön 3-5-ig, és ingyenes. Gitárom van, gondoltam akkor miért ne tanuljak meg?

Tornázni is járunk Pirossal hétfőnként, ami nagyon jólesik. Igaz még nem tudom végigcsinálni, mert bár gyógytornász tartja, de elég jó kis izomerősítő gyakorlatok vannak, ami nekem meg még elég tunya :)
De alakulok azért lassan.

Puszi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Bogi
Boldog szülinapot, így utólag ! :) Igyekszem msn közelbe kerülni, de lehet, hogy majd hívlak. Torna miatt írigyellek benneteket, én lusta vagyok. :(

Brigi
Biztos jó lesz a minta. Kicsit érdekes, hogy ilyen sokat kell várni arra is, hogy jó-e a minta? Ha van kedved egykis sétálni, szóljál.

Ma megvolt nálunk is az ovibaíratás, úgy néz ki, hogy nem lesz vegyescsoport, mert túl sokan lennének. Zselyke reggel bejelentette, hogy ő már nagy és oviba megy. De mikor bementünk a beíratkozásra, úgy gondolta, hogy a bölcsi csak jobb. :)

Jó éjt!

Csók: Orsi

Kép
sorsoly
 
 


Kép
Vendég
 


Köszi Orsi! :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Köszi Bogi És Ági a hozzászólásokat szorulás ügyben. Úgy néz ki a legnagyobb baj a gyerkőcnél, (sógornőm kisfia) hogy nagyon keveset iszik.. :(

Fel akarok rakni két képet a gyönyörűségeimről, még nem tudom össze jön-e...bár Krisz is és Kitti is játszanak most..
Puszi: Zsu

Ja, mi állatkertbe készülünk ma, remélem nem lesz vihar!!

Kép Kép

Kép
Kép
deaknezsu
 
 


Szóval Krisz ilyeneket csinál, amikor csöndben van.... :x :evil:

Kép
Kép
deaknezsu
 
 


Sziasztok!

Zsu!
Nagyon aranyosak a képek. Jól áll Krisznek a barna smink :lol:
Kitty milyen nagy már.

Brigi!
Ki volt ez a szerencsétlen doki? Nekem 2x is csináltak amniót ill. chorion biopsziát,de egyiknél sem volt ilyen ügyetlen a doki.
Hát nagyon sajnálom,hogy ennyi negatív dolog történik Veled.
De ahogy látom szépen növöget a bébi, és gondolom ez kárpótol mindenért.

Orsi!
Marcell is azon a véleményen van,hogy jobb a bölcsi :D

Kriszi!
Tudom,hogy olvasol bennünket :wink: , melyik óviba irattad Marcit?
Azért néha írhatnál is!!!

Piros!
A csanaki játszótéren nem futunk össze valamikor?

Ma a Batyiba készülünk a kicsikkel,remélem nem romlik el az idő.

Jajj még nem is meséltem Nektek, Marcell már nem pisil be napközben,csak éjszakára kell rá pelus. És megtanultunk állva pisilni/mint az apa :wink: /, ezt nagyon élvezi,és már az utcán is sikerrel jártunk :)

Képzeljétek tegnap volt Csabi születésnapja és Kyra versett mondott az apjának,imrovizált a drágám,egy szuszra mondta,de úgy hangsúlyozta mint egy igazi verset. Először amikor kezdte azt hittem valódi vers :lol: ,de aztán rájöttem....
"Édes kedves apukám,születésnapod van ma,milyen jó hogy siettél haza. Olyan kár hogy sokat dolgozol, de igyekezz többet játszani velünk. Boldog születésnapot."
Hát bizony apa eléggé meghatódótt.... Szép rajzokat is kapott a lányától.

Bea
beátab
 
 


Sziasztok, örülök, hogy csatlakozhatok hozzátok, nekem még 1,5 hónap van a szülésig...és remélem, hogy sok tapasztalatot szerzek majd tőletek!!!
zsomboremi
 
 


Bea, nekem állítólag a másik baba miatt nehezebb volt eltalálni a megfelelő helyet.Bár ez nem nyugtat meg.A dokit nem szeretném ide írni...
Vendég
 


Sziasztok!

Zsu
Nagyon aranyos Kitty. Krisztofer le se tagadhatná. Ha csönd van én szaladok Zsezsihez, ő múltkor a popsikenőccsel kente be a kisszékét vastagon. :twisted:
Állatkertbe eljutotattok? Mi vasárnap voltunk, elég sokan voltak, de azért jó volt.

Bea
Kyra nagyon aranyos lehetet. Valami találkát összehozhatnánk.

Zsomboremi
Hogy bírod az utolsó időszakot? Fiú vagy lány lesz?


Képzeljétek Zsezsit megharapta az egyik bölcsistársa, nagyon csunyán néz ki a karja. Az elmésélése alapján inkább, kalandnak, mint bántásnak tekintette a dolgot. És ma már azt mondta, hogy aki megharapta, az is kedves fiú. :)

Jó éjt!

Orsi

Kép
sorsoly
 
 


Sziasztok!

Orsi!
Szép kis kaland!
Egyik nap én is arra mentem az oviba, hogy a csoport java rohant hozzám, hogy képzeljem el, a rosszGergő a Lilit hasba vágta nagyon, pedig Lili nem is csinált semmit.
És hogy jókor jöttem, mert így legalább elkaphatom a Gergő frakkját. Benéztem a nyitott ajtón a csoportba, hát a Gergő már a földön volt, az óvónéni húzta a lábánál fogva, és kiabált vele.
Lili épp a mosdóban volt, láttam, hogy nem sír, épp kezet mosott, odamentem, megkérdeztem mi van, azt mondta semmi, a Gergő hasba vágta, de már nem fáj.
Bementünk a terembe, mikor Gergő meglátott, láttam rajta, hogy megijedt. Mondtam neki, hogy jöjjön oda hozzám, de elszaladt. Utána mentem, lefeküdt egy pamlagra, odaültem mellé, megsimogattam, és mondtam neki, hogy semmi baj, előfordul az ilyesmi. Megkérdeztem tőle, hogy bocsánatot kért-e a Lilitől, Lilinek mondtam, hogy mondja meg, nem haragszik, Lili mondta is.
Aztán a kocsikulcsomat mutattam a kisfiúnak, hogy felismeri-e rajta az emblémát, mondta, hogy igen. Ez már a többi fiú érdeklődését is felkeltette, odajöttek, de egyik sem találta el, Gergő viszont igen, és akkor megtört a jég. Tudni kell, hogy a kisfiú hiperaktív, vagyis beteg. Éppen az az óvónéni volt, aki kevésbé tud bánni vele, de aztán látta, hogy én nem akarom bántani meg megszidni, és onnantól teljesen normálisan viselkedett.
A vicc, hogy minden lány a Gergőért van oda :)
Nehéz az ilyen helyzeteket kezelni, és mostmár megértem Piros álláspontját is. (Lehet, hogy ezt csak ő érti :) .

Zsomboremi!
Üdv köztünk!
Ma beszéltem Marikával más ügy miatt, és most is a régi volt :)

Jaj lányok!
Képzeljétek, szépül a szülészet! A gyermekágyas részen minden kórterembe került új függöny, sötétítő és szúnyogháló is, valamint egy csomó felújítást fognak csinálni.
Lesz egy rendes váró az apukáknak és a hozzátartozóknak, ki akarnak alakítani itt is egy ágyas fizetős szobákat, mosdók felújítása ha jól tudom volt is, meg folyamatban van!
Mondtam meg kell néznem a saját szememmel, kell még egy gyerek :)
Persze ez csak vicc volt!!!!!

Szóval leendő anyucik, mire mentek szülni, szép új részlegen lesztek!

Zsu!
:) Hihi. A gyerekek nagyon szépek.
Nekem most kétszer volt olyan élményem, hogy Katica már egy órája csendben volt (épp dolgoztam, és csak az órára nézve láttam, hogy eltelt egy óra úgy, hogy Katica nem rajtam lógott). Már rémségeket láttam, felugrottam és rohantam a szobájába, hogy mit csinált, de csak ült a kis asztalkájuk előtt, és játszott. Lovacskákkal, meg beszélgetett velük.
Meglepődtem nagyon.

Brigi!
Szépen fejlődik a babóka. Szerintem mostmár csak pozitív dolgokra gondolj, ahogy az elején!
Hidd el, hogy az nagyon tud befolyásolni, hogy mit gondolsz.
Tudod, tudjátok, hogy én szkeptikus vagyok, és tudomány párti, de az biztos, hogy a hozzáállás rengeteg dolgot befolyásol, hiszen fejben dől el minden!

Bea!
Kyra rettentő jó dolgot talált ki Csabinak. El is hiszem, hogy meghatódott.
Kis költőnő :)

Na megyek!
Jó éjt: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Bogi!

Írok privit!
Vendég
 


Sziasztok!

Most csak gyorsan beköszönök.

Nincs otthon netünk, szolgáltatót váltunk, de már lehet bánom, na mind1.

Most anyuméknál vagyunk a hétvégén mert otthon teraszt csinálnak.
Anyum is és Zalán is élvezi a helyzetet, no meg nekem is van némi szabad időm :)

Ja és Zalánon kedd óta nincs gipsz és élvezi, hogy tud már rendesen menni, csak még lassú és pingvines.
Ne most megyek, mert éhes a család, mindenki a Zalánhoz igazodik most :)

Üdv, Niki

kancellárka
 
 


Niki, akartam is kérdezni, hogy hogy van Zalán?Ezek szerint már jól, örülök neki! :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Csak remélhetem,hogy emlékeztek még rám :oops: .Nagyon sokáig nem volt itthon net,a levelezéseimet (meg a munkákat)házon kívül kellett intéznem és ebbe már nem fért bele az hogy titeket is olvassalak,pár oldalt vissza olvastam,hogy képben legyek és vettem egy nagy levegőt,hogy legyen elég bátorságom ujra bejelentkezni hozzátok.(hülye dolog ,de olyan mintha elhagytalak volna titeket :oops: )
Jó látni,hogy ti még mindig aktívak vagytok és folyamatos az infócsere!
Tényőn elindult egy civil szervezkedés ,juli 12-13-án lesz a Sokoró-fesztivál jó programokkal,kézműves vásárral,játszóházzal,lovaskocsikázással,ha meglesznek a konkrét helyszinek,időpontok stb... akkor majd bemásolom.
Azt hiszem kezdetnek ennyi elég is belöllem.Minden jót nektek!
Eszter' KépÉs itt vannak a gyerekek!

seszter
samu eszter
 
 


Sziszatok!

Eszter!
De jó,hogy jöttél!!!!!
Szépek a gyerkőcök!
Ez a fesztivál érdekel,mindenképpen átmegyünk majd.
Jól vagytok?

Bogi!
Örömmel olvastam a szülészetről. Hát már épp itt volt az ideje ennek. Sok kismama kellemesebb élménnyel fog távozni az tuti.

Zsomboremi!
Üdvözöllek közöttünk! Nem Veled váltottunk pár levelet szülésznő ügyben?

Niki!
Örülök,hogy levették a gipszét Zalánnak.
Szolgáltató váltáson mi is gondolkodtunk,de pont amiatt,hogy asszem 2 hónapig nem lehet új adsl előfizetést kötni máshol,inkább nem váltottunk.

Jó hétvégét Mindenkinek!
Szép időnk lesz.

Bea
beátab
 
 


Sziasztok! :cry:

Hétfőn megyek a kórházba. :cry:
Beteg Tesóbaba is, rossz lett az amnio eredménye, be kell fejezni a terhességet. :cry:
Ez már durva, 11 hónap alatt 3 babát elveszíteni... :cry: :cry: :cry:

Úgy néz ki, egypetéjűek voltak, és két édes pici lányunk lett volna...

Nem mondom, hogy nem vagyok összetörve. :cry: :cry: :cry:

Mindenkinek minden jót, én elbúcsúzom Tőletek.

( Bogi, amiről beszéltünk, sajnos már nem lesz rá szükségem... :cry: :cry: :cry: )
Vendég
 


Brigi!
Jajjjj!!!Nagyon sajnálom ami veletek történt!Nem is nagyok tudok mit írni,csak együttérzésemről biztosíthatlak.

Eszter'

seszter
samu eszter
 
 


Brigi!
Nem hiszem el,hogy ez mind Veled történik :cry: :cry: :cry:
Én is együttérzek Veled,őszintén sajnálom!!!
Írtam Neked privit.
Puszi!
beátab
 
 


Brigi!

Rettenetesen sajnálom a történteket, és minden együttérzésem a tied!!!!!

Zsu

Kép
Kép
deaknezsu
 
 


Brigi!

Nagyon nagyon sajnálom, nem is tudok mit mondani, egyszerűen nem hiszem el. Lelkiekben sok erőt és kitartást küldök nektek.

Üdv, Niki

kancellárka
 
 


Szia Brigi!
Teljes szivvel együttérzek veled. Sok erőt és kitartást kivánok.
Ági
nicsi1
 
 


Sziasztok!

Nekem állandóan Brigin jár az eszem, annyira felkavart ez a dolog.
Brigi! Veled vagyunk!

Képzeljétek ma lesz nálunk az anyáknapi műsor, erre Katica megbetegedett. Ki kell valamit találnom, valószínűleg a papa lesz itthon vele, mert nagyon csúnyán köhög, egész éjjel szinte semmit nem aludtunk, mert az ugatós köhögés eddig legrondább általam hallott fajtáját műveli.
Annyira fájt a köhögéstől a torka, hogy visított. Fájdalomcsillapítót, mézet meg köhögéscsillapítót adtam neki.

Viszem dokihoz is, jó zsúfolt napunk lesz.

Na puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Brigi

Nagyon sajnálom. :cry: Vigyázz magadra!!



Orsi

Kép
sorsoly
 
 


Sziasztok!

Bogi!
Sikerült részt venni az anyáknapi műsoron?Katica jobban van?

Tegnap voltak a nagyok az ovival kikrándulni Bábolnán,jól érezték magukat,de el nem fáradtak...
Mirjamom esett ki a kocsiból(az anyósülés padlojáról)kicsit összezuzta a homlokát,de nem történt semmi komoly baj.
Multkor voltam nagy gondban,Mirjamot beraktam a kocsiba a kulcsot meg elcsente és a távnyitóval bezárta az ajtókat...2 pillanat alatt átfutott rajtam mindenféle rossz dolog gondolata,aztán szerencsére megnyomta a nyitógombot.Azóta nagyon vigyázunk!!!

Brigi!
Csak remélem,hogy olvasod te is az írásainkat.Nagyon együttérzünk veled!Nem tudom mit írhatnék amitől jobban éreznéd magad.Nem is merek ...

Minden jót nektek!

seszter
samu eszter
 
 


Sziasztok!

Eszter!
Igen, sikerült elmenni, nagyon tetszett a műsor. Meséltem a hiperaktív kisgyerekről, hát ő feldobta még plusszban a műsort, mert annyit nevettünk rajta. Intézkedett, rendezte a többieket, nagyon jó fej volt.

Katicának légcsőhurutja van, nem vírusos így kapott antibigyót.

Ma az öcsém ballagására megyünk délután, remélem nem fog esni az eső.

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Másik topicban olvastam, hogy Brigi túl van rajta :( (nem ő írta)

Én is nagyon sokat gondolok rá.

Ja újra van netünk. Míg anyuéknál voltunk ez is meg lett, meg a terasz is.

Bea!
Nálunk kábelnet volt, csak megszüntettük a tv-t így muszály volt a netet is, de ez ennél jóval bonyolultabb és bosszantóbb történet.

Bogi!
Végül odaértél az anyáknapi ünnepségre? És hogy van Katica?

Mindenkitől kérek anyáknapi beszámolót és képeket is!!!

Na megyek, mert hegyekben a vasalnivaló.

Ja mégegy! Ki mit csinál hosszú hétvégén? Hova mentek?

Üdv, Niki

Niki és Zalán
Kép
A világ anya szemével
kancellar
 
 


Sziasztok Lányok!

Bea!
Ha nem baj a sapkát még nálunk tartanám, mert Fanni folyamatosan náthás és a fülére is megy. Természetesen ha nektek szükségetek van rá szólj és adom.

Nálunk az egész lányos családrész lebetegedett. Kezdte a Fanni a náthával, ami a fülére ment. Fő ok hogy jön a foga és ezért legyengült az immunrendszere. Gondoltam én, alapvetően helyesen, de mire észbekaptum egy hét alatt 3 foga jött ki és még van hely ahol mostanában várható. Igy egy évesen 9 foggal mosolyog.
Ennyi nyüg mellé még a mandulája is megduzzadt, tegnap 39 fokos volt a láza este, de még hajnalban is 38 volt. Délelőtt nem volt neki estére majd meglátjuk.

Anna nem annyira vészes ő "csak" köhög főleg a náthától, meg ha sokat futkosik. Mindig futkosik, ugrál, és mindenre felmászik. Azt gondoltam ez a felmászósdi az egy évesek specialitása, de nem. Három és fél évesen is újdonság, bár sokkal merészebb és magasabbra mászik ahonnan gondolkodás nélkül leugrik.

Fanni meg utánozni próbálja, de alacsonyabb helyekről. Szóval mozgalmasak a hétköznapok.

Ja nekem csak arcüreg gyulladásom van, antibiotikumot kaptam, de nem nagyon használ.
Nekem már volt ilyen gondom évekkel ezelőtt, akkor másfajta, erősebb gyógyszereket kaptam, de most nem lehetett, mert szoptatok.

A felnőtt orvosi rendelés is érdekes volt. Anna eljött velem, mert nem akart a mamánál maradni és mivel nem volt sok beteg ( a végén mentünk) igy gyakorlatilag nem is vártunk. Előtte Anna azt mondta legalább megnézi, hogyan vizsgál meg engem a doktor néni. A körzetes nem volt, helyettesítő volt. Bemenetünk elmontam, hogy megfáztam és szerintem arcüreggyulladásom is van, de szoptatok igy nem tudom mit tudnék tenni. Erre a doki néni felirt két gyógyszert és passz végeztünk. Amikor kijöttünk Anna csak annyit kérdezett miért nem vizsgált meg? Mit mondhatnék én sem tudom? Mivel köhögtem is esetleg egy tüdőre hallgatás vagy valami kellett volna? Nem vagyok doki, nem tudom. Csak a véleményem van meg.

Anyák napi sztorit nem tudok írni, mert az Aporban nincs anyák napi műsor. Viszont készitett nekem Noriko egy ajándékot és apa is kapott egy lezárt borítékot ( még oda kell adnom neki, ha holnap hazajön) abban vannak kettejüknek az információk az én meglepésemre. Kérdezgettem Annát de azt mondta az óvó néni azt mondta csak apával együtt lehet. Igy ennyiben maradtunk.

Hosszú hétvén ha nem esik az eső állatkertezést tervezünk, de hogy melyik nap lesz még nem tudom. Egyenlőre legyen együtt az egész család, aztán majd megtervezzük.

Szép napot mindenkinek.
Üdv. Ági
nicsi1
 
 


Sziasztok!

Itthon vagyok.Kegyetlen volt, inkább nem írnék részleteket. :cry:

Mindenkinek köszi, hogy szorítottatok!
Nagyon köszönöm a priviket, rengeteget segített a szeretetetek.

Arra nincsenek szavak, hogy most mit érzek...kívánom, hogy soha ne tudjátok meg!
Vendég
 


Lányok, én elbúcsúzom Tőletek.

Többet nem írok. Le akarom zárni életemnek ezt a szomorú fejezetét, és ez csak így fog menni nekem.

Mindent nagyon köszönök Nektek, mindig nagy szeretettel fogok gondolni Rátok!

Puszi: Luca
Vendég
 


Szervusztok!

Nagyon sajnálom a döntésedet, Brigi, de el tudom fogadni. Nagyon fogsz hiányozni nekünk, de ha ez egy kicsit is segít neked, akkor tedd csak meg. Remélem egyszer majd túl leszel ezen és megtalálod a lelki békédet.

mostanában én sem jövök, mert sajnos hétfőn elhunyt az anyósom, így most kicsit súlyos a szívem. Még úgyis nehéz, hogy tudom, neki már jobb így. Kedden lesz a temetés, talán utána jobb lesz.

P.

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Piros!

Részvétem.
Zsu

Kép
Kép
deaknezsu
 
 


Sziasztok!

Brigi!
Kívánom Neked, hogy az életed a lehető legjobban alakuljon a továbbiakban, és bár ezen úgysem lehet túllépni, ezzel meg kell tanulni együtt élni, de majd idővel biztosan könnyebb lesz!
Vígasztalódj a nagylányokkal, egyik nap néztem őket az iwiw-en, annyira szépek vagytok!


Piros!
Ha kellek majd hívj nyugodtan!


Most egy kis sikeréményről:
Azt hiszem írtam már, hogy járok gitározni.
Na már megtanultam a Ha én rózsa volnék-ot eljátszani :)
Egy darabig gyakorolgattam, aztán nem ment, és egyszercsak jött az isteni szikra :)

BOLDOG ANYÁK NAPJÁT NEKÜNK!

Jó éjt, puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Szia Brigi!
Sajnálom a döntésedet, de meg is értelek. Remélem sikerül feldolgoznod a történteket, ha szükséges kérj segítséget szakembertől. Én nem tettem és már bánom. Haggy időt magadnak.
Remélem a nagy lányaid és a szerető férjed kitöltik valamennyire az ürt, majd később, nem is olyan soká pedig az unokáid.
Vigyázz magatokra.

Piros!
Részvétem. Volt egy rossz érzésem, úgy látszik ez volt.
Igen a temetés után könnyebb lesz, akkor tudsz hova menni, ha meg akarod látogatni, van hova vinni az ajándékot. Férjednek is add át részvétemet, gondolom neki még nehezebb igy anyák napja körül.

Üdv. Ági
nicsi1
 
 


Sziasztok!
Egy gyors kérdés:hol van Csanakon a gyermekotthon (ut,házszám vagy valami ...)?
Köszönöm!

seszter
samu eszter
 
 


Szia Eszter!
A Szél utcában, de úgy kell menni, hogy lemész a vasút mögött a Zsigmond király utcán legvégig, de még az új lakótelep előtt lekanyarodsz, amerre van a Metro hátulja, és ott egy nagy zöldre festett héz fehér kerítéssel.
A Bóbita gyermekotthont keresed gondolom.
Én ma vagy holnap viszem oda a pelenkát.

Puszi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?