Új privát üzeneted érkezett!

Hello lányok!
Enikő én még visszagondolni sem szeretek,hogy engem a Csengével,hogy meghúrcoltak,elég legyen az bevezetőnek,hogy nem volt jó az afp és ebből kifolyólag még magzatvízvételem is volt,aztán mondtak fűt-fát,végül hála született egy egézséges kisbabánk!KépÉn is mindenkinek a szavára adtam,mindenkinek mindent elhittem,pedig most már utólag visszagondolva volt,hogy őrült hülyeséget mondott!Na nem estem ebbe a hibába a Gergővel,olyan nyúgis terhességem volt a rosszullétektől eltekintve,mert nem ültem fel mindenkinek a szavára,és nem stresszeltem magam,hogy most mi lesz,bár leszögezem,hogy az első babánál én sem voltam különb nálad,de a másodiknál már tudod,hogy mit,hogy kell csinálni.
Hát én biztos fel vagyok "villanyozódva",végre valami történik,szürke hétköznapjaimban,új emberkéket ismerek meg!KépÉn is a móndója vagyok,hogy későbbre beszéljuünk meg egy időpontot,mert most mindenki eléggé nyavajás is,meg elég hideg is van!Én is tudok autóval menni,bár én még nem tudom,hogy mind a két gyereket visszem vagy csak az egyiket,a kettővel macerássabb volna,de ezt majd még eldöntöm!
Ildi
dildi
 
 


Vagyis csak akartam volna kuldeni,mert veletlenul kitoroltem a freemailbol az osszes beerkezett levelemet az elobbKép
Ugyhogy megiscsak meg kell varnod,amig Kinga elokerul...
dorka34
 
 


De ráérős most mindenkinek?KépÉn gyerekeim ép alszanak,bár a Gergőt már hallom mocorogni.
dildi
 
 

 
 

Sziasztok!
Igen Enikő, itt szoktam ülni. Kép Bár csak olyankor amikor MAtyi alszik, vagy elvan. Ez kb. 2 óránként 10 perc Kép De ha aludna úgy mint ma... 2 órát aludt délután. Teljesen megijedtem, hogy valami baja van, pedig csak aludt Kép
Ildi!
Szerintem hozhatod mindkettőt, ha bírod! El kéne gondolkodni, hogy hányan találkozunk és aszerint választani egy helyszínt. Persze ez attól is függ, hogy mennyire érünk rá és kinek milyen igényei vannak. MErt én szívesen látnálak titeket nálunk, csak nem túl nagy a ház. Bár ha ez húzódik, akkor lehet, hogy meglesz addigra a nappali és akkor elférnénk Kép De jó beszélni róla Kép
Hajni
cshajni
 
 


Sziasztok!

Nos látom nagyüzem volt délután, most meg kihalt a net! Na jó én itt, de Mi ez a Kinga féle levél?
Most kaptam egy emilt, amelyben valami nagyon veszélyes számítógépes vírusra figyelmeztetnek, ami Virtuális képeslappal terjed, úgyhogy figyeljetek majd oda!

Matyim sajna nincs jól, lázas volt ma egész nap, a kúpok se használtak.Kép Holnap megint doki, nem tudom mi lehet vele? Szerintem az oltásnak már csak el kellett volna múlnia a hatása, nem?
Párom végzett, sikerült a szigorlata, így már csak a szakdoli megvédése és az államvizsga van hátra. Amúgy ha nagy lesz, jogász lesz, bízom benne Kép

Szóval a dokik: nos én nemigen vagyok megelégedve a gyerekorvosokkal, mert a homeós doki nem ír fel antibiotikumot, és nem biztos, hogy a gyereknek ez feltétlenül rossz. Én nem értek hozzá, de azt tudom, hogy keresni fogok egy olyat akiben megbízom majd.

A nődokimmal elégedett vagyok, voltam. És ő olyan volt, hogy a 16.héten elküldödd az Afp-vek együtt egy nagy laborra, aztán nem is kellett mennem csak a végefelé. no meg a legeslegelején, mert ugye akkor a védőnős bejelentkezéssel el kellett mindent indítani. Én szerettem eljárogatni, mert addig sem itthon ültem. Akortól már jó volt, amikor megmozdult Matyi a pociban és egész nap szinte mesélgettem zenét hallgattunk, és egyebek. Mindig beszéltem hozzá, mint egy dilis. Néha az utcán is Kép

A talival kapcsolatban: mit szólnátok, ha március közepe, vagy vége felé tennénk, nelem jó a Pest, ha jó idő van vinném Matyit, ha nem akkor csak egyedül. A hely attól függ beszélgetni akarunk csak, vagy gyerekek esetén legyen program is? Pl: úgy olvasgattam itt a babaneten, hogy az Ikeában pl van valami jó kis játszósarok, ahol elvannak a gyerkőcök...
Ha meg valakinél, akkor valahogy úgy lenne jó, hogy ne essen nagyon ki, pl Délitől vagy Népligettől, mert Matyival kicsit nehézkes lenne 2-3-4-5x átszállni.

Kinga: Merre vagy?

Ildi: Boldog névnapot Csengének!!!

Hajni: mit mondott a dokitok?

Jó éjt, Zita
zitus
 
 


Szia Zita!
Sajnálom, hogy még mindig beteg a MAtyid Kép Szerintem vidd el újra dokihoz, mert az az oltás már régen el kellett volna múlnia. Legalábbis eddigi tapasztalataim szerint.
Az IKEÁ-s játszó jó lenne, de kisbabáknak nem jó. Bence volt már benne párszor. DE gyakran tele van. Azaz véges a létszám akit beengednek. És csak 1 felügyelő van velük. Ilyen játszó szinte minden plázában van. Olyanokat is ismerek, ahova pici babával is be lehet menni. Persze az már nem ingyenes. Kép De, igazad van olyan helyet kéne megbeszélni, ahova könnyű eljutni. Sajnos ez Szigetszentmiklósról nem mondható el Kép A március közepe nekem jó!!!! Kép
Matyi ma nagyon nyügösen ébredt. És mi is. Feri egész éjjel dolgozott. Hajnali fél 4-kor feküdt le és állítólag akkor már beszélgetett Matyi. Én 5-kor hallottam felsírni és azóta szinte folyamatos hangos sírással sírt. Kép Aztán nagy nehezen elaltattam. MOst remélem kialussza bánatát. Mert a doki néni szerint már gyógyulgat és tegnap úgy is viselkedett. A szokásos jó rossz gyereket adta Kép Szóval nem értem a mai reggelt Kép
Na, megyek is, mert hamarosan jön Bencének egy kisbarátja (oviszünetünk van) és addigra kicsit össze kell kapnom a szobáját.
Sziasztok
Hajni
cshajni
 
 


Sziasztok!!

FESTETÜNK.
fúj, de utálom, romokban a lakás, mindent ki kell bányászni valahonnan...gyerekeket is a koszból-és naponta takarítani a munkások után...UTÁLOM.
találkozni van kedvem, nekem akármerre jó, autózunk eleget amúgy is, belefér.
Időpont és helyszín!
Ma megyünk Váradra bulizni, múlt csüt.-ön volt a játszóház, készülhetek a jövőhetire.
Még nem tudtam visszaolvasni mndent, de remélem senki nem beteg újfent a régiek meg kilábaltak.
Ne nehezteljetek rám, nem az érdektelenség nem hoz ide, de majd minden este csak a leveleket futom át, elküldöm a hülyeségeket ide-oda Kép
és dőlök el.
Meg hát este van pár percem a kedvesemre is, igaz nem sok.
Most a kamasz gyerekem is nagyon gügye, rengeteg energiámat elszívja a vele-miatta való mérgelődés-önmarcangolás, sokszor e miatt nincs kedvem élni sem...
ha nehezen boldogultok a 2 gyerkőccel, szorozzátok kettővel és dobjatok rá egy lapáttal-na ez van itt állandóan...tehát ne nehezteljetek rám, nagyon szívesen vagyok köztetek és várom a találkozást is!Nagyon.
Most húzok szánkózni, ja síszünet miatt +2 gyerekem itthon az amúgy is 2-höz, tehát ebéd naponta és hosszú szánkózások sora....
jó hétvégét, hétfőn leszek!!
pkinga
 
 


Kinga!
jo,hogy elokerultel,hat nem semmi az energiad,en a negyedevel-vagy otodevel?Kép-is kiegyeznek majd...
Mi van Varadon?De jo Neketek,mi Karacsony ota nem voltunk,es szerintem tavasz elott nem is megyunk,foleg most,hogy rossz az auto..
A talalkozas nekem is jo,varom az ujabb javaslatokat helyszinre..ha babak is jonnek,Ti jobban tudjatok,hol jobb nekik.
Jo hetveget mindenkinek,Eniko.
dorka34
 
 


Szia KInga!
Csatlakozom az előttem szólóhoz: Nekem is ennyi energia kel!!!! Kép Honnan van? És még bevállalnál egy kislányt! Kép Azért időnként gondolj magadra is és pihenj sokat! Főleg ha már túlleszel a festésen. Kép
Hajni
cshajni
 
 


Sziasztok!
Kőszi Zita a Csenge nevében!Most szedtem egy kicsit össze a házat mert ma tartottuk a Csengének a névnapját,de csak szük családi körben.Zita,Hogy írtad,hogy a Matyi pöttyös és lázas,nekem rögtön a Csenge jutott eszembe,hogy ő is mielőtt hímlős lett 3-4 nappal állandóan lázas volt,és azt hittük,hogy meg lesz fázva,aztán derült ki,hogy hímlő.na most ezt nem azért mondom,de skarlát,meg mit tudom én milyen járvány is van,nem véletlenül az,mert ezek mind előtte pár nappal hőemelkedéssel járnak?Lányok itt valami nagyon nincs rendben,én nem tudom mindenki beteg és olyan a betegsége ami megfejthetetlen.Az én gyereimnél sincs valami renbe,nincs ugy semmi bajuk,de azért valami nem stimmel,ugy érzem ebből még lesz valami!Hajni Matyija is egyik nap jobban van másik nap rosszabbul,pedig ő is szedi talán még az antibiotikumot.Jobbulást !
Találkozással kapcsolatba,nekem is jó a március,csak azt döntsük el,hogy mikor és hol?Meg mondom öszintén semmi ötletem nincs,ti döntsétek el,én szeintem lepasszolom a gyerekeket mert akkor nekem egy perc nyúgtom sem lesz,az én lányom nemhogy fél percet,de fél másodpercet nem ül meg nyúgton.Tehát ha csak tehetem én lepasszolom az anyósnak.Nekem igy tök mindegy,hogy hol,bár azért nem mert szerintem én ismerem legkedésbé Pestet közületek,az Enikő után,de ő lehet mivel ott él jobban eligazolódik a nagy fergetegben.na kíváncsian várom a döntéseteket!Jó hétvégét mindenkinek!Ildi
dildi
 
 


Sziasztok!!

Nagyon jó hétvégénk volt, feltöltődtem, jöhetnek az újabb kihívások!
Enikő, melyik volt az a bizonyos hülyeség, mert nem emlékszem már és én is törlöm gyakran a postafiókom, szándékosan ugyan.
ha előkerül, mindenkinek postázomKép
Váradon a nagy hidegen kívül nagyon jó volt.Találkoztam régi, nagyon régi ismerősökkel, akik felismertek most is, holott első 4 elemiben láttak utolszor!
Találkoztunk a "kedvencemmel" Tőkés Lászlóval, fantasztikus ember, ilyen kisugárzást még senkitől nem éreztem--nemhiába ő az, aki,és nem más.
Ma duplán szülőin voltam, szerdára is jut egy, holnap meg főznöm kell, semmi kaja nincs, szerda-csüt. játszóházas napok ismét-most a farsangi témából
készülökKépKép
Megyek, meséljetek hogy telt a hétvége, bírjátok ezt a sarkköri klímát?
puszi mindenkinek:
pkinga
 
 


Sziasztok!
Kicsit elmaradtam, bocsika. de elment anyu és megint egyedül vagyok. Kép Azaz a fiúkkal, de akkoris minden rajtam van. Nem tudom Kinga hogy bírod ennyi gyerekkel? Kép Még mindig nem tudtuk meg, hogyte tartod-e a játszóházakat is.
Mennem kell lányok, mert közben felsírt a gyerek
Hajni
cshajni
 
 


Sziasztok!

Talán már gyógyulófélben vagyunk, bár még elég sokat szipákok, szörcsög a gyermek. Infralámpázunk, már amikor engedi és szedjük a gyógyókat. Pénteken megyünk vissza, remélem gyógyultnak nyílvánítja a doki.

Hajni: biztos nagyon jó lehetett, hogy anyud itt volt, de ilyenkor ha volt egy kis segítség az ember utána még elveszetebbnek érzi magát. Nekem is szoktak a nővéremék segíteni, Matyi jól elvan velük, de van, hogy itt van a nővérem kislánya és akkor a 2 gyerekkel úgy elfáradok, és még így is történnek kisebb-nagyobb baleseek(pl harapás)

Kinga: mi jólbírjuk, mert nemigen mozdulunk ki, nehogy még rosszabb legyen utána, próbálom egy egyenletes melegben tartani Matyit, hátha segít.
De legalább nincs jég, mert én attól nagyon félek, hogy elcsúszom és akkor jön a fehér szörnyeteg(gipsz). Még sosem tört el semmim, ezért még jobban félek!
Mit festettetek? ilyenkor jó agy lehet a rumli. Mi csak a gyerekszobát csináltuk meg nyárn, hogy különkerüljön Matyi, de 3 napig mostam és törölgettem, takarítottam és suvickoltam a férjem után!

Enikő: mivan veled? Hogy állsz a vizsgálatokkal? Írj ám magatokról, mert bizony alig várom a híreket. Szoktam a Pöttömök topikba is írogatni, és ott a múlt hétvégén szült az egyik mami, ő már a második csemetéje, az első még Matyinál is fiatalabb, így hamar vállalták a következőt, de olyan édes, mert már tettek fel képeket is!

Ildi: a pötyösségünk tényleg az oltás következménye volt, szombatra elmúlt és vele együtt a láz is. És ti? Remélem nem betegedtetek meg? Lehet, hogy neked van igazad és gyerekek nélkül kellene talizni, mert nekem sincs igazán nyugtom Matyi mellett, kivéve ilyenkor mikor alszik! Akkor viszont jó lenne bármerre, esetleg egy étterem. De azért légyszi majd fényképekkel gyertek majd!!!!

Mennem kell, Zita
zitus
 
 


Sziasztok!
Zita!
Pont úgy érzem magam, mint ahogy írtad: elveszettnek. Hiányzik a szervezett élet amit anyu biztosított. Bár, időnként elég volt az is, hogy itt ült csendben és mosolyogva Kép Most meg, majdnem elfelejtettem ebédet főzni és reggel vártam, hogy csinálja meg a kávét. Kép Lehet valakit 2 hét alatt elkényeztetni? MErt velem ez történt. Kép
Talival kapcsolatban. Nekem nem igen van kire hagyni Matyit Kép De ha gyerekek nélküli találka lesz, akkor megoldom valahogy. Szavazzunk: Ki hozná a gyereke(ke)t?
Hajni
cshajni
 
 


Sziasztok!
Tegnap reggel ota nem engedett be a babanet tarsalgo,azert nem jottem..
Kinga,a szexrol szolt,amit kuldtel,jotanacsokkal es kepekkel,vegulis aranyos volt,elkuldtem par baratomnak,ok is elveztek,csak tul nagy meretu volt,muszaj volt kitorolnom...
Zita,jol esik,hogy hianyolsz,minden rendben velunk,csak tudod,ilyenkor meg nem sok minden tortenik,meg nem erzem,hogy mozog,regen lattam utoljara uh-n,ugyhogy csak onnan tudom,hogy jol van,hogy en is jol vagyok...Jovoheten megyek afp-re,aztan 2 het mulva a genetikai uh...de ez meg olyan messze vanKép
Kozben kene intezni a hazassagkotest,most vittem el fordittatni a papirokat,amiket nekem kell beadni,meg gondolkozunk a tanukon,az uj rendelet szerint ezt is kell tudni mar,amikor bejelented,mert az o adataikat is le kell adni.
A hidegbol en sem sokat erzek,mert alig mozdulok ki,raadasul meg mindig nem jo az autonk,igy a hetvegi kiruccanasaink is elmaradtak mostanaban.
Ami a talis szavazast illeti,4-en vagytok rajtam kivul,ha dontetlen lesz,hogy gyerekkel,vagy nelkule,akkor nekem kell eldontenem?!Képbar en ugyis gyerekkel leszekKép
Kellemes hetet mindenkinek,Eniko.
dorka34
 
 


Szia Enikő!
Ez jó Kép Tehát egy baba eddig a listán Kép
Jó sok tenni valód van akkor mostanában az esküvő miatt. Vagy nem akartok felhajtást? Nekünk sem volt. Alig voltak vendégek, de a lényeg az volt, hogy akkor már jöhet a gyerek Kép
Hajni
cshajni
 
 


sziasztok!
Én vinnéem az ikreket,de ha magam vagyok csak ezzel a gonddal, akkor a d.u. lenne nekem kedvezőbb, mert d.e. valóban magam vagyok csak!
Enikő-a szüleid nem mostanában jönnek látogatni?
Nekem sajna rég nem volt itt az anyukám, amikor itt van, akkor is inkább én kényeztetem, fárasztó neki még csa nézni is az 5 kispasit---de nagyon szeretem én is, ha van velem valaki!
A játszóházat itt helyben én tartom-ott is lehetne gyerkőccel találkozni, ha a hely a gond-kéthetente van, de igazodom hozzátok!
Ma kerestem 20e. pénzt, eladtam a babacuccaink közül néhány nemhasználatosat-bébiszék,babaörző, kiságyak-és olyan boldog lettem, hogy nem itt tologatom és az anyuka is boldognak tűnt, aki elvitte.
holnap is jöhetne valaki...
pkinga
 
 


Szia Kinga!
Az ötlet nem rossz. Mármint egy játszóházban találkozni. Akár a tiedben. Na, de MAglód kicsit kiesik. Nekem mondjuk nem lenne nagy gond, de mi van pl. Zitával? De az ötlet nem rossz. Mi lenne, ha az autós anyukák (én is) bevállalnánk a Budapestről való szállítást? Én pl. befogadnék 2 személyt az autómba utasnak Kép Csak egyezzünk már meg valamiben. MErt így csak beszélünk róla, ahelyett, hogy boldog várakozással beixelnénk a naptárban a napot! Kép
Hajni
cshajni
 
 


Sziasztok!
Hát kezd ebből a babanet-ből elegem lenni,délután megírtam egy hosszú levelet és utána nem tudtam elküldeni mert nem ment fel rá,de a héten nem ez volt az első alkalom,hogy nem enged be!Kép
Hát lányok még mindég nem értek véget a viszontagságaink,és ismét csak rossz dologról tudok beszámolni.KépGergővel a tegnap a Heim Pálban voltunk mert kiderült,hogy ekcámás,nem tejallergiája van amire gyanakodtunk hanem ekcéma,és az a legszomorúbb,hogy ez még hosszú ideig meg marad neki télen,mert állitólag nyáron nem terjed,de azzal biztatott a doktornő,hogy reméljük kinövi.Ugyhogy még mindég nem ért véget a kálváriák sora nem tudom mi jöhet még de lassan kezdek bekattani,mert nehezen viselem ezt a dolgot,Csengével egyetlen egyszer volt komolyabb baj mikor bárányhímlős lett,még megfázva sem volt ugy isten igazából,de nem akarom elkiabálni,mert ugy láttom nálunk fog az átok!Ugy érzem ez az év nekünk nagyon szerencsétlenül kezdődött és ugy láttom folytatódik is!De még meddig?Kép
Lányok nekem jó bárhol én is beválalok utasokat,ha erre kerül a sor.Engem érdekelne a játszóház mert én bevallom őszintén még soha nem láttam és nem jártam ilyenre,csak elképzelésem van,hogy milyen lehet!Tehát ha arra kerül a sor,hogy Kingánál találkozzunk,persze ha ez neki nem külön teher,akkor én benne vagyok:ha igy lesz akkor nekem van egy elképzelésem,hogy hogy legyen,de ezt majd csak akkor ha konkrét a dolog,mert még bármi is lehet,csak legyen már valami, már azt mondom én is,mert most nagyon rám fér kicsit a kikapcsolódás,úgy érzem az útóbbi időben nagyon kijutott nekem!Na lányok mi legyen?Döntsük már el!
Ildi
dildi
 
 


Szia Ildi!
Csak bíztatni tudlak. Kép A volt szomszédunkabn volt egy kislány akinél nagyon csúnya ekcéma jött ki kiskorában és kenték mindenfélével. Aztán olyan 4 éves kora körül úgy elmúlt, hogy most már nem is emlékszik rá, hogy volt valamije. Kép Szóval, kitartást! Kép
Nálunk kicsit rohanós lett az élet! Ezen a héten alig volt olyan napom, hogy csak úgy unatkozzam. Tegnap is egész nap kb. 2 órát voltunk itthon. És ma is így lenne, ha nem kezdett volna ónos eső esni Kép Így viszont nem merek elindulni. Na, de ezt nem panaszként írtam. Mármint a rohanós napokat. Nincs ennél jobb búfelejtő Kép Próbáljátok ki! Kép
Hajni
cshajni
 
 


Sziasztok!

Ildi: kérnék tőled egy nagy szivességet! Nem tudnád lefotózni milyen az az ekcémás bőrfelület? Ugyanis Matyimnak is az arca tele van piros olyan száraz foltokkal.Én arra gyanakszom, de doki még nem látta. Én is úgy hallottam kinövik ezt, de még sosem láttam hasonlót.

Hajni: merre rohangálsz te ebben a hidegben?

Kinga: nagyon jó lehet egy ilyen játszóház, én is szívesen megnézném! Mi voltunk már Pesten egy nagy játsziban, nagyon élvezték a gyerekek, mert a nővéremék vittek el a kislányukkal és Matyival!

Tali: Ha bevállalna minket valaki, akkor mennék Matyival, írjátok meg, hogy pesten merre kellen menni, valszeg vonattal mennék az 10 óra felé érne fel vagy ha délutánra gondoltok akkor busszal az ebéd után, mert akkor bealszik és úgy 3 felé érnénk fel, de akkor ugye nagyon rövid a délután! Majd Kinga megírja mikor is tart ilyen játsziházat és akkor mehetünk!

Enikő: nagyon tetszett, hogy te is gyerekkel leszel, bárlegalánbb jó tapasztalat lesz, mi mindent kell majd kiállni később. Mert ott aztán lesz mosolygás, sírás,hiszti, harapás... Na jó nem ijesztgetlek!

Felébredt Matyi, Mennem kell, Zita
zitus
 
 


Szia Zita!
Hát mindenfelé rohangálok. Tegnap pl. elmentünk Pomázra a barátnőmhöz, utána Csepelen voltunk egy suliba, mert a rajzpályázaton Bence is indult. Na, nem nyert, de iszonyú büszek volt (ő is), hogy kirakták a rajzát. Ehhez tudni kell, hogy Bence nem rajzolt ember egészen pár hónappal ezelöttig. Azaz szinte semmit nem rajzolt házakon és virágokon kívül. És most a család volt a téma. Kép
Ma menni akartam Ikeába (mert akcióznak) és egy Tavasz nevű egyesület talijára is. De ez az eső... Kép
Én bevállallak, ha gondolod! Kép Mármint furikázni. Persze ahhoz még helyszín kell!
Hajni
cshajni
 
 


Sziasztok!
Zita,Gergőn egész szépen visszahúzódott a kiütés,igy hiába fényképezném le most nem látszik mert ez olyan,hogy elmúlik és újból megjelenik,2-3 napig van,ha kezeled,és mi kaptunk a Heim Pálba egy speciális kenőcsöt amit csak ott készítenek,az jelenleg nagyon jót tett a Gergőnek.De le tudom írni,hogy milyen,általában karon,lábon,arcon jelenik meg,de a testen is nagy valószinűség szer
int majd a későbbiekben,bőr száradásnak néz ki,foltokban van,és piros bár a Gergőnél először sárga volt,és akkor kentük neki valami krémmel el is múlt,de egyik elmúlt jött a másik!azt ajánlom vidd el orvoshoz a Matyit,jobb ha szakember nézi meg!
Nem tudom,hogy Kinga még,hogy dönt mert itt mi már ugy beszélünk róla mint ha mennénk,de mindenesetre van egy ötletem:néztem valamelyik nap a térképet,és azt szeretném Zita megkérdezni,tudod e,hogy Dunaújvárosból az 51-es úton jönn e busz Pest fele,és mikor ha igen?
Hajni én tudom milyen mikor kicsit kiszabadulok a monoton hétköznapokból,már csak azért is mert egy állandó mászkálós vagyok,szeretek csavarogni,már amig megtehettem,mert most a gyerekek miatt nem nagyon lehet,a télre való tekinntettel.De nyáron még mikor a Csenge volt csak sokat mentünk ide-oda,most már nem tudom,hogy itt a fiú is mennyire fogom bírni?De majd csak megnőnek,ugy vagyok vele,és akkor könnyebb lesz!Most hétvégén is le akartam menni Miklósra,de a barátnőmék festenek,meg parkettáznak igy elhalasztottuk egy héttel,a szülinapi partit.
Enikő mi van veled,rég nem hallottunk felőletek?
Ildi
dildi
 
 


hahóóóóó!!
Gyertek csak libuskáim, gyertek csak ...KépKépKép
Sajnos ez nem egy Mikka-Makka típusu dolog, ok.-től működünk és nincs semmilyen saját szuper játékunk, néhány kimustrált , örökölt cuccon kívül...de ha már ennyire belelkesedtünk és a Maglód sem gond, legyen itt nálunk a buli!!
Akkor a sok játék +kaja sem gond!!Itt aztán van minden, kupi ezerrel alapfelállásban is.
Időpont.jövőhéten tart a festés még, a rá köv. héten ellenben nincs akadálya, akkor a hétfő és a péntek jó, szerdán és csüt.-ön nekem van játszóházam, a csütörtökibe is jöhettek akár, ha a mellett a nap mellett dönt a lakosság!!
Nálunk is alig ittthon maradós napok voltak, tegnap az emeletről lökte le Kadó Csanát, repült, mint a zászló március 15-én a tavaszi szellőben...
Utána doki, koponyaröntgen--de megúsztuk-kopp-kopp-kopp, talán agyrázkódást sem kapott!
Kicsit az arcán a lágy részek beszínesedtek, a szája cakkos, de mi ez egy koponytöréshez mérten??
Szóval itt sem áll a levegő!
Most maszkíroztam ki részegnak a 12 évest farsangra, nagyon jó lett, remélem a buszra felengedik azért, mert pont ma kellett a páromnak szereltetni a kocsiját, és ezért az enyémmel húzott a melóba Kép
holnap indulunk Kehidakustányba, remélem beváltja a reményeinket és az árához mérten jól érezzük magunkat mind a heten...már bánom, hogy bejelentkeztünk,de akkor nyoma sem volt a festési szándéknak+mindannak ami ezzel jár anygilag.
Tehát holnaptól nem jövök, csak hétfőn, de ezt megszoktátok már nálam..
Legyen békés a hétvége és nagyon készüljetek ám hozzám,amennyire én várlak mindőtöket.
Kinga
pkinga
 
 


Sziasztok,
latom,ma mindenki irt,ugyhogy en sem maradhatok leKép
Nalunk nincs semmi uj,orulunk a hetvegenek,legalabb ilyenkor egyutt lehetunk a parommal.
Ha jol ertem,Kinga maris egy februari idopontban gondolkodik,vegulis,ha mindenkinek jo,nincs miert halogatni,aztan majd tavasszal johet a kovetkezo...
Szerintem maradjunk annyiban,hogy Ti probaljatok egy idopontot talalni,ami mindenkinek jo,es en megprobalok alkalmazkodni.Biztosra semmit nem tudok mondani,mert valamikor a honap vegen jonnek a sogornomek par napra,aztan meg a szuleim,de mivel nem tudok pontos datumot,inkabb ne hozzam igazodjatok...
Az viszont biztos,hogy amennyiben el tudok majd menni,a szallitast en is igenybe vennem,engem eleg lenne a maglodi uton felvenni valahol,mert mellette lakunk.
Jovok meg,Kinga,Nektek jo pihenest-hol van ez a Kehidakustany?-es mindenkinek jo hetveget,
Eniko.
dorka34
 
 


Sziasztok!
Szerintem maradjunk márciusban. Mert ez a sok hideg, hó, jég engem nagyon nem késztet útnak. Egyébként, Kinga, mennyi idő a központból hozzátok az út? Mert akkor, ha mindenki így gondolja, megnézzük a játszódat KépNa, ki jön?? SZámoljuk már össze! Én, Enikő, Zita! Ildi?? Más??? Kép
Hajni
cshajni
 
 


Sziasztok!
Hát lányok ez a hó?Azt mondták,hogy jönn a jó idő,erre meg itt van még több hó?
Hajni voltál Ikeába?Láttál valami jót?Mi is szoktunk oda járni a lányomnak a kedvenc helye,már előre mondja,hogy Ikeába megyünk mert ő ott eszik!
Hát nagyon nehezen jön össze ez a tali,tűzünk ki már legalább egy dátumot,mert lehet az sem jó mindenkinek?Én is a mondója vagyok,hogy várjunk a jó időre mert ebben az időben nem valami kellemes vezetni,én kimondottan nem szeretek,ma is el akartam menni a Lidl-be,de én inkább nem indulok el,minthogy valamelyik árokban kössek ki!
Na mi legyen lányok?
Ildi
dildi
 
 


Sziasztok!

Akkor maradjunk a márciusban és ha Kinga szerint jobb a hétfő vagy péntek, mert akkor ő is tud velünk dumcsizni, akkor legyen valamelyik. Kinga: mikor veszi kezdetét a játszóház? És meddig tart? Meg akkor hogy lehet felétek lejutni és mikor kellen elindulnunk Pestről, hogy én is ehhez tartsam magam.

Ildi: a 6-os út megy tőlünk Pestre, az 51-es a Duna másik partja. És akkor azt is rögzítjük, hogy hogy jutunk el Maglódra! Akkor vinném Matyit, de ugye elfér az ölemben!

Hajni: rajzpályázathoz és kiállításhoz gratula Bencének! Ezt neki küldöm, mert ilyen ügyi! És ha a kiállításról visszakapjátok a rajzot, én is szívesen megnézném itt!
Kép

Jó hétvégét!

Enikő vigyázz magadra, nagyon csúszósak az utak, párodba kapaszkodj, ha kimerészkedsz!!

Zita
zitus
 
 


Sziasztok!
Mit szóltok a március 14-hez? Akkor a köv. nap úgyis szabad nap és mindenki rendezheti a sorait! Főleg Kinga Kép
Zita! Nálam 2 hely van az autóba. Az azt jelenti, hogy anyuka+1 gyerek! Köszi a képet, Bencének is tetszik Kép Azért ne nagyon számít nagy rajztudományra tőle. Mint írtam eddig nem volt emberábrázolása. És ezek olyan... fura emberek. De én nagyon büszke vagyok rá Kép) Egyébként most épp beteg szegénykém. Migrénes fajta és most is fáj neki a feje Kép
Ildi! Nem voltunk Ikeába, mert olyan csúszosság volt, hogy nem mertünk nekiindulni. Pont mind te ma Kép De én is szeretek oda járni: a fagyija miatt Kép
Na, megyek is, mert Bence teljesen elanyátlanodott Kép
Hajni
cshajni
 
 


Sziasztok,
nekem elmeletileg jo az idopont,addigra csak lejar a vendegsereg...
Hajni,mi a furcsa a Bence emberabrazolasaban?Engem is erdekelne,kepzeld,en ebbol irtam anno a szakdolgozatomatKép
Az Ikeat en is imadom,szinte az osszes butorunk onnan van...
Na,tovabbi jo hetveget,
Eniko.
dorka34
 
 


Enikő!
Hát olyan jó hosszú pálcika kezeink vannak, meg nagy labda fejünk. Olyan mintha egy 3 éves rajzolta volna, nem egy majdnem 7 éves. Szóval ennyi a furcsaság. De hamar fejlődik Kép Viszont a házban verhetetlen. Mármint ház rajzolásban Kép Kár, hogy nem tudom beszkennelni. Kép
Egyébként beteg lett Bence. Ma 38 fokos láza lett. Holnap akartunk Ferivel házassági évfordulós ünneplést tartani Kép Majd! Ez nálunk mindig így megy Kép
Hajni
cshajni
 
 


Na, most jöttünk haza a dokinénitől! Skarlátosak vagyunk! Szóval maradjunk taliügyben március közepében!!! Addig már nem fertőzünk!
Hajni
cshajni
 
 


Szegeny BenceKép...de legalabb tullesztek rajta,nem?
Ami az emberrajzot illeti,hat,valoban,altalaban lehet ugy jellemezni egy 3 evest,hogy fej-lab emberket rajzol...de ebbol nem kovetkezik a forditottja,hogy a fej-lab rajz 3 eves szintnek felel meg...nem irtad ugyan,csak kovetkeztettem,hogy torzset nem rajzol.A rajzkeszseg,vagy az,hogy mit abrazol szivesen a gyerek,nagyon sokmindentol fugg,es nagyon erdekes tema...majd beszelgetunk rola,ha talalkozunkKép...es egyszer talan majd szivesen megneznem a Bence rajzait is!
Konnyu es gyors gyogyulast Nektek,
Eniko.
dorka34
 
 


Sziasztok!
Hajni-gyógyuljatok hamar!hol szedtétek össze azt a skarlátot?
Nagyoooon jó volt a thermálfürdőben, élvezték a fiúk mindannyian, sjánlom egyszer kipróbálni mindenkinek.
Kehidakustány a Balatonon túl, déli parthoz közel , Zalaegerszeg mellett van, Hévíz is abból a melegvízből él!
Nálunk mindenki taknyos lett, nem a fürdő miatt, gondolom, mert már előtte is volt 2 betegecske kölök, na most van 4.
De nem komoly, az ilyet itthon kikúrálom én simán!
Maradjon a március, de a 14 nem jó, elutazunk 4 napra Aranyosvölgyébe-Arieseni-abban a reményben, hogy némi sízés is belefér még...
Előtte-utána állok rendelkezésetekre!
Maglód a 31-es út mentén van, Örs vezér tértől kifele, de lehet Ferihegy fele is jönni a gyorsforgalmin, autóval 30-45 perc. között, attól függ honnan mérjük!
Akkor egyeztessünk meggyógyulós-mindenkinek jó időpontot-nemhavas-autózós időben!!
Az IKEA nekünk is favorit, bár a tavalyi inernetes cirkusz után megrendült a vásárlási kedvem náluk...
na, megyek , főznöm kell megintKépKép
legyetek óvatosak autóval-gyalog-gyerekkel-pocakkal
pkinga
 
 


Sziasztok!
Dorka! Már MAtyi is beteg Kép Ezért én sem vagyok túl jó kedvemben! Ami Bence rajzát illeti: Van testünk, minden részlet megvan. Legalábbis nagyoltan. De ebben a korban a gyerekek kicsit másként rajzolnak már. Nem olyan nagyon pálcikában és sokkal több részlettel. De fejlődik és ez a lényeg. A talira majd viszek rajzokat Kép
Kinga! Valószínüleg az oviba szedtük össze. November óta fel-fel üti a fejét a skarlát. Eddig bírtuk. Kép A nagytakarítástól félek, ami utána kell legyen Kép
Tali: Akkor ne 14-e legyen. Az utána való héten viszont már vészesen közel lesz a húsvét! Halasszunk egy hónappal? Vagy legyen hamarabb?
Hajni
cshajni
 
 


Sziasztok!
Hát lányok nem tudom mi van,én már csak a rossz hirekből állok ki,nem fogjátok elhinni!KépÉn szombaton lázasodtam be,pedig mikor én lázas vagyok az már élból rossz,van vagy 4-5 éve,hogy nem voltam lázas,tegnap éjjel meg a Gergő,visszaestem valószínűleg a Gergő elkapta tőlem,próbáltam minnél távolabb tartani magamtól,de ennél jobban nem ment.Tüdőgyúlladás gyanús vagyok, mivel visszaestem az antibiotikum szedése ellenére.Félek Gergőnek is nehogy az legyen,voltunk mind a ketten dokinál,kaptunk ismét gyógyszert,de semmivel nem jobb!Kép
Hajni együtt érzek veletek,és Bencének kitartást,én 20 évesen voltam skarlátos lettem, tudom milyen eszeveszet rossz!Gyógyúljatok meg ti is minnél hamarabb!
Talival kapcsolatba,annyit,hogy mi még pontosan nem tudjuk,és nem is biztos,attól függ milyen lesz az egézségi állapotunk,de márc. végén vagy ápr. elején attól függ melyik hétvége lesz a melegebb,Németországba megyünk!És ezt ápr. közepéig meg kell ejteni,mert utána nagy hajtás van nálunk a mezőgazdaságban.Jó utána is csak akkor mind a két gyereket kell vinnem magammal,mert nincs ki vigyázzon rájuk!Tehát nekem előtte jobb volna,már mint 14 előtt,ha lehet választani.
Ildi
dildi
 
 


Hahóóó!

Ildi-ez nem hiányzott, lábaljatok ki mielőbb belőle, kitartást és sok erőt-betegen ápolni egy elesett kisgyereket-óriási erő kell hozzá!
Ezt is csak az anyák képesek végigbumlizni, az biztos.
Legyen március eleje inkább, 14 előtt, kint úgysem tudunk ülni a kertben, mert hideg van akkor még rendesen.
Hozzám jösztök vagy inkább játszóházas csütörtök legyen??
Mihez van kedvetek?
pkinga
 
 


Sziasztok!

A betegeknek: GYÓGYULJATOK!!!! Skarlát, jesszusom nem semmi, hogy mindkét fiad megbetegedett, és ti Ildi, nos tényleg nagy kitartást, hogy mielőbb kilábaljatok.

tali: legyen a március elejei, akkor egy játszóházas, hogy mégse szedjük szét Kingáék házát, ha mindenkinek megfelel.

Enikő: hozzátok mikor is jönnek, remélem neked is jó lesz és mindeki meggyógyul!!!!!

Addig is: küldöm a gyógypuszikat
Kép

Zita
zitus
 
 


Sziasztok!
Köszönjük a jókívánságokat. A fiúk kicsit jobban vannak, most én vagyok csak lestrapált. De ez is javulni fog. Kép
Ildi! Gyógyuljatok!!!! Kellettek a talira Kép
Akkor jó lesz március 10? Vagy ez még mindig késő?
Hajni
cshajni
 
 


Sziasztok!
Nekem jó a 10-e!Nekem is az a véleményem,hogy játszóházas tali legyen,ne kelljen Kingának még mi utánunk is pakolászni.van szegénynek ép elég dolga!
Akkor beszéljük meg,hogy hogy legyen a menetel,és merre?Nekem tulajdon képpen itt a "kertek alatt"közelebb van,Ócsa,Üllő-de igazodom hozzátok.Azt javaslom Hajni,hogy valahol találkozzunk és menjünk együtt,ugy is Zitáékat és az Enikőt is fel kell venni.Zita ha kell nekem van még egy gyerek üléssem,jöhetsz velünk is,de nem karlak hajnitől elvenni,mert ti már megbeszéltétek,hogy együtt mentek,szívesen oda adom,majd átrakjuk az ő autójába.Csak azért mert kötelező a gyerekülés és nem foghatod a Matyit az öledbe.Ugy döntöttem,hogy a Csengét viszem,de a Gergőt itthon hagyom,mert két gyerekkel kicsit húzós volna,nem maradna időm rátok.Na írjatok kinek mi a véleménye?
Jobban vagytok Hajni?Mi egy fokkal-igen,remélem véget ér már a betegségek sora!
Vigyázzatok magatokra!
és szóljatok már valakinek,hogy elég ebből a hóból!
Ildi
dildi
 
 


Szia Ildi!
Előbb egyezünk meg az időpontban, aztán elosztjuk a csajokat Kép Én sem engedném meg senkinek, hogy a gyerek az ölében utazzon. Szerintem az a legveszélyesebb. Mind a 2 gyerek székben ül.
Örülök, hogy jobban vagytok Kép Te is?
A hóbol is megárt a sok Kép De sajnos ez egész hónapban maradni fog Kép
Hajni
cshajni
 
 


Sziasztok!
remelem mindenki jobban van,nekem csak sejteseim vannak,hogy milyen lehet,ha beteg a gyerek(ek),es annyira sajnallak Benneteket ilyenkorKép
Elmeletileg nekem is jo a marc.10,de 100%-osan nem tudom megigerni,mert anyamek lehet,hogy pont azon a heten lesznek itt-azert meg remenykedem,hogy sikerul nekik egy hettel hamarabb jonni,ennek viszont az a feltetele,hogy a sogornomek tudjanak eljonni mar febr.vegen,hiaba,nagyon be vagyunk tablazva most,szandekosan,hogy utana,aprilisban es utana mar csak magunkkal tudjunk foglalkozni-szoval meg semmi nem biztos,de mindenkeppen szeretnem,ha tolem fuggetlenul maradna minden ugy,ahogy Nektek jo,legfeljebb a kovetkezore mar biztos megyek.En azert 90%-ban ugy gondolom,hogy elsore is osszejon majd...
Voltam ma az afp-n,remelem,meglesz 10 nap alatt,mert marc.1.-re van idopontom a genetikai uh-ra,nem szeretnem azt is eltolni egy hettel,mert mar nagyon varjuk...
Egy kerdes:Ti Mindannyian kertes hazban laktok?Mostanaban mind ezen gondolkodom,hogy hogy fogok en feljarkalni nagy pocakkal,aztan pedig gyerekkel,gyerekkocsival az 5!!!-re,lift nelkulKép...tetoteri lakas,4 emeletesre epitve...
Na megyek,mert esem ossze,az ejjel nem tudtam aludni,mindig ez van,ha reggel korabban kell kelnemKép
Eniko.
dorka34
 
 


Szia Enikő!
Hú, lehet, hogy nem jössz a talira? Kép
Én kertes házban lakom. De bár ne így lenne. Egyszerűen nincs időm a kertre, pedig a gyerekek igényelnék. Egyelőre tele van építési hulladékkal, tehát nem nekik való Kép Én inkább laknék egy sorházban mondjuk. Ott legalább kis kertet kéne rendbe tenni Kép
Hajni
cshajni
 
 


Sziasztok!

Enikő: nem akarlak elkeseríteni, de mi is tetőtérben lakunk, igaz "csak negyedik", de a babakocsival az elején, főleg, hogy császáros voltam csak segítséggel közlekedtünk. Aztán vettem egy 5 kilós brevi kocsit és azzal gyerekkel benne elég könnyen tudtam mozogni, de ez már csak akkor mikor stabilan ült. Addig vagy kenguru vagy vártuk, hogy valaki levigyen bennünket kocsistul. A pocakosság idején jó volt, azt mondták, hogy szülés előtt jó a sok lépcsőzés, én szerettem is, bár a végén ugye nem szültem természetes úton.Kép
De a babakocsira próbálj találni valami megoldást! Nincs babakocsitároló vagy pince? Ja a kengurut csak 3 hónapos kórtól használtam én, mert a milyenk kölcsön volt és elég gyenge, de ha van egy jó masszív akkor lehet korábban is. De kérdezz ám, mert ha tudunk segítünk. Én amúgy szeretek itt lakni, mert a kertes házban tudom mennyi a munka és még azt is megcsinálni munka, gyerek és főzés-háztartás mellett már biztos nem tudnám!

Tali: nekem jó a márc.10, csak beszéljük meg azt is, hogy hogy tudnátok felvenni, meg mikor induljuk Pestről, hogy tudjam magam mihez tartani!

Afp-hez szorítunk, bár szerintem ne foglalkozz nagyon vele,mert legtöbbször az értékek elcsúszank, ha nem időben veszik le!

Jó éjt, Zita
zitus
 
 


Jóestét mindenkinek! nekem jó a március 10, gyertek, amikor értek, de mielőbb lenne jó, mert alig lesz idő egymásra.
Ott akkor valszeg. a húsvét+tavasz lesz a témakör, majd a ti gyerkőceitekre is gondolok a készülődés során, mekkorka gyerekekkel jösztök éss hányan is??
Általában csak délig szokott tartani, igaz addig maradunk, amíg kedvünk tartja, meg amíg a kiskrapekok bírják a gyűrődést.
Akkor bízzunk a jósorsban, hogy semmi nem jön közbe!!
pkinga
 
 


Reggel beirtam egy levelet,aztan elszallt,mostanaig buntettem a babanetet azzal,hogy nem jottem visszaKép
Zita,hat nem nyugtattal meg,en mar most sem birom a lepcsozest,amugy se vagyok egy sportember,sosem volt jo a kondim,azelott a cigire fogtam,most meg a koromraKépUgyhogy szerintem is marad a kenguru,ill.a hordozokendo,mert azt a kezdetektol lehet hasznalni,aztan,ha hazajon apuci delutan,meg hetvegen,johet a kocsi...merthogy pincenk,tarolonk sincs,a tetoteri lakasokhoz mar nem jar ilyenKép
Hajni,en szeretnek nagyon elmenni a talira,mar csak a rokonoktol fugg,hogy osszejon-e...de ha nem,az sem tragedia,biztos vagyok benne,hogy lesz utana kovetkezoKép
Kinga,tudom,hogy meg messze van,de kell-e vinni valamit,barmit?hogy ugy keszuljunk...
Mindenkinek szep napot,Eniko.
dorka34
 
 


Sziasztok!
Már megint csak gyors leszek. A gyerekek kb. 5 perc időt adnak. Kép
Kinga! Köszönjük, hogy ott lehetünk. Mikorra menjünk? Melyik a jó időpont neked, hogy ne legyünk nagyon láb alatt. És, igen, mit kell vinni?
Mennem kell, mert Matyi meglátott a gép előtt Kép
Hajni
cshajni
 
 


Sziasztok!
Jó hír!KépMa mindannyian jól vagyunk!Éjjel a Gergő is egész jól aludt,igy én is ki tudtam pihenni magam.Csak Csenge sattyogott át fél 5-kor de szerencse vissza aludt.
Enikő,hát nem lesz könnyű,de megláttod megszokod majd.Mi is kertes házban lakunk és én is ugy vagyok vele mint a Hajni,hogy jobb volna egy kissebb telek,mert megmondom őszintén nyáron annyira nem jutott időm,hogy levágjam a fűvet,igaz nem is nagyon strappáltam magam,mert Gergővel a pocakomba semmi kedvem nem volt,a gépet tologatni.Annyiból jó,hogy nyáron jobban kimehetünk,de nálunk nem biztonságos,mert állandóan valaki jönn vagy megy a traktorokkal vagy a teherautóval,igy a kaput nyitva kell tartani,és nem vagyok nyúgodt egy pillanatra sem,nehogy a lány kiszaladjon,nem beszélve róla,hogy velünk szembe egy kis abc.,e miatt elég forgalmas az utca.Kép
Hajni mintha a lányomat látnám,engem sem engedett egy pillanatra sem,nyugodtan ülni a gép előtt,tiszta ideg volt és ordított,most már azért kicsit megnyúgodott!
Ha délelőtt van a játszóház,szegény Zitának korán el kell indulni!Most én is azon gondolkodom,hogy kire hagyom a fiút,mert a párom csak 11-12 fele ér haza,ha nem lesz más akkor viszem őt is,remélem fogok bírni mind a kettővel!Inkább csak az utazástól félek,mert ilyen hosszú úton hárman még nem voltunk.De majd csak lesz valahogy!
Ildi
dildi
 
 


Sziasztok!
Nem olyan hosszú ám az az út, Ildi, biztos bírni fogsz mindkettővel, mert lesz ott gyerkőc, akikkel ellesznek a gyerkőceink ideig-óráig.
Ne hozzatok semmit, csak ami nélkülözhetetlen a kölköcskének(teája, cumija)
Minden alkalommal valaki készül kis uzsival, akkorra bevállalom én.sütök kuglófot és gyümölcs meg tea is van mindig.
ha ezen felül vannak óhajok, állok elébe, csak kérlek időben szóljatok!
Enikő-majd személyesen elmondom a kocsis-emeletes tapasztalataimat, anno 2 kiskölyökkel éltünk mi is emeletesben, vannak emlékeim...
A létszámra lennék kíváncsi még.
Kinga
pkinga
 
 


Sziasztok!
Ildi! Hát úgy látom, a gyerekek mindenütt gyerekek Kép Most szerencsére a kicsi alszik, de Bence is itt lóg a nyakamon. Játszani akar a géppel. Kép Szóval megint rövid leszek. Ma voltunk doki néninél. Állítólag már jól vannak, de oviba még nem mehet a nagy. Jövő héten menni kell vizeletvizsgálatra (vesekárosodást kizárni) és Bencének EKG-ja is lesz. Mert ez a skarlát a szívet is bánthatja. Kép Remélem minden rendben lesz. Már csak arra leszek kíváncsi, hogy hogyan sikerül Matyit rávenni, hogy zacsiba pisiljen. Mert hogy kaptunk ilyen pisigyűjtő zacsit, de az más kérdés, hogy hajlandó lesz-e rá. Valaki használt már ilyet?
Kinga! Én múltkor összeszámoltam: Ildi+2 gyerek, Zita+1 gyerek, én+1 gyerek és Enikő+1 gyerek (de ő még nem fog teázni Kép ) Tehát 3 felnőtt 4 gyerek plusz akik még ott leszenk. Kép Hányra menjünk?
Hajni
cshajni
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: