Új privát üzeneted érkezett!

Berni!
Minket is eléggé kikészített a "beszorultunk a házba" helyzet, bár a múltkor vettünk Máténak esőköpenyt és gumicsizmát, úgyhogy amikor nem esett annyira muszáj volt kimennünk. Először nem akarta az esőköpenyt, de aztán teljesen megbarátkozott vele. Olyan volt, mint egy kis manócska :lol: .
Haladunk a szobatisztaság felé vezető úton is, bár az esős idő oda is bekevert egy kicsit, mert ugye a hosszúnadrágot macerásabb levenni. Máté nagy lendületében az esős napon csak felhajtotta a bili tetejét, aztán már tottyant is le, persze a nadrág rajta volt :oops: . Aztán mostanra már alakult a helyzet. Nem várom meg, amíg szól, inkább többször ráültetem a bilire, de van amikor nagyon hevesen tiltakozik, hogy nem kell pisilni. De van olyan is, amikor ráültetem, és azt mondja : anya figyelj! (mert zenélő bilink van, és olyan örömmel hallgatja a hangot, amikor pisil). először azt hittem, hogy majd ha meghallja a zenét, akkor hirtelen abbahagyja, de nem így történt. Úgyhogy most nagyon lelkes. De anyuéknál is bilibe pisil, pedig ott hagyományos van neki.
Azt hiszem, hogy az éjszakai tisztaság azonban még odébb van, mert az éjjeli pelusban van, amikor angyon sok a pisi. Persze nem kell elkapkodni, nem is erőltetem, inkább lassan, de biztosan ... :wink:

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Keresztlányom 2 lesz 3 hét múlva, ő is nagyon ügyes és már éjjel sem pisil be, bár rajta a pelus biztonság kedvéért. Utolsó pillanatban szól mindig: gyorsanbiligyorsanbili :D Kell a kezébe adni 2-2 kocka wcpapirt, olyan ari. Közben mindig bele-belenéz, van-e már eredmény :lol:
Máté meg zeneszóra, jó lehet 8)

Kép
bernini
 
 


Hahó!
Sehol senki? Vagy senkivel nem történik semmi említésre méltó?
Vagy mindenki nyaral?

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 

 
 

Sziasztok! Hazaértünk, minden rendben. Az esős időt mi is megszenvedtük, de nem baj, volt program bőven :D El is romlott a kicsi kislányom, ha fekszik fáj a dereka, mert rögtön üvölt, ha nincs ölben. :) Remélem, hamar visszaszokik az itthoni ''rendhez''. Ébredni csak az első éjszaka ébredt 3 körül, egy fél órát brümmögött, nem sírt, úgyhogy ki sem vettem, nem is mentem oda hozzá,magától visszaaludt. Viszont, annyira be van gyulladva a nagy lábujján a kis körme, hogy most már vérzik is, holnap megyünk a dokihoz, megmutatom neki.
Köszi a bíztatást, remélem tényleg csak valami gyulladás lehet, és semmi komolyabb.
Pelenka: Mi amikor kicsi volt pampers-t használtunk, a 2-es méretből a libero volt a jó. Minden fajtát kipróbáltunk szinte, amit a Lidl-ben lehet kapni, az is jó.Ja, a huggies-t nem próbáltuk, akartuk, de aztán az valahogy kimaradt :) 3-as, 4-es méretből pampers + napközben váltakozva a lidl-es vagy milyen toldalék is kell hozzá :)
Gabi, Dorka is 10 és fél kg körül van :oops:
ja, popsitörlőből mi is j&j-t használjuk, de most kipróbáltuk a babylove-osat a dm-ben, és ez is jó.

Kép
roberta80
 
 


Két kép a nyaralásról:

baracknyalogatás :D

Kép

reggeli ébredés a messzi maminál :)

Kép

Kép
roberta80
 
 


jaj, az első képen látszik, hogy milyen kopasz Dorcsi. Még eddig nem hullott a haja, zt hittem, hogy akkor nem is fog, aztán most meg marékszám hullik :cry: TEljesen meg fog kopaszodni, muris lesz :)

Kép
roberta80
 
 


Nagyyon helyes Dorka, ahogy kidugja a kis lábait a rácson :lol: :lol: !

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Nekünk körbe van az ágy párnázva, hogy ne dugjon ki semmit :D de néha elrúgja a plédet, és kinyúl.
Holnap valószinű mi is megkóstoljuk a baracklevet. 25 hetes lesz, ez lesz az ajándék :P
Barnabás 1 hete kb 1x eszik, de ébredni sajna ritka, hogy 1, inkább 2szer szokott , de az elsőnél csak a cumit adom oda, és visszaalszik vele. Reggelre jó kemény a cicim, de folyni nem szokott.
Ma voltunk a Balcsin, kiugrottunk rokontalálkozóra, aludt du.2 órát a kiságyában, érdekes módon ott mindig jobban alszik éjjel is. Itthon sem panaszkodom, már nappal is nagyon könnyen elalszik, 2 nagyobbat mindig alszik, 1,5 óra körül, meg néha még egy kisebbet is.
Pénteken mi is megyünk a messzimamához,most itt vannak anyukámék, aztán velük megyünk hozzájuk, apa 10 napig nélkülöz minket :(

Kép
bernini
 
 


Jelentem evett baracklevet Barnabás, és elég fancsali képet vágott :? Beszopogatta ami a kanálban volt, aztán odaadtam egy darabot, hogy fogja meg, alig ért hozzá, viszolygott tőle :lol: olyan cuki volt. Kiváncsi vagyok holnap mit szól hozzá megint.

Kép
bernini
 
 


A védőnő volt itt valamelyik nap, én nem voltam itthon, anyukámmal beszélt, hogy haladjunk a gyümölcsökkel, meg aztán krumpli, répa és 2 hét múlva már együnk húst is mert szüksége van állati fehérjére. Én azért nem gondoltam volna ilyen "drasztikusan" haladni, jó hogy nem már 1 hónap múlva a mi kajánkat eszi! Szerintem jópár hétig csak gyümit , zöldséget kóstoltatok vele. Azt olvastam, hogy mire egy szoptatást kiválthatunk, az kb. 2 hét. De az sem biztos hogy egyelőre akarok lecserélni evést.

Kép
bernini
 
 


Berni!
Szerintem jól gondolkodsz, ha nem akarod elkapkodni a hozzátáplálást. Főleg, ha bőven van tejed. Különben is mindenhol azt lehet olvasni, hogy egy egy új el bevezetése 1-2 hét. Persze én ezt is túlzásnak tartom, de a túl hirtelen se jó. Mi először mindig szopiztunk, aztán kapta a pótlást (hol babakaját, hol tápot). De az sem biztos, hogy 6 hónaposan igényt tart a tejen kívül másra. Nem egyformák a babák.
Nyugodt szívvel hagyatkozz Barnabásra. Ha igényli, adj neki, ha nem ne erőltesd!
Jó kóstolgatást, és próbálozást!

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Bocs, javítás: egy-egy új ÉTEL.
Mert az én kisfiam is bele-belegépel az irományomba.

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Voltunk tegnap a dokinál, elküldött minket a sebészetre, ott meg nem csinált semmit a sebész, pedig nagyon be van gyulladva Dorcsi ujja, meg gennyes is. Hívott a védőnő, hogy mi van, aztán beszélt a gyerekorvossal, aki ki volt akadva, hogy nem csináltak semmit. Felírt egy kenőcsöt, azzal kell kenni, meg mondta, hogy figyeljük a lábát, ha elindulna a piros csík rohanjunk a kórházba. Tök jó :( Voltunk az anyatej- világnapi programokon, amit a védőnők szerveztek, nagyon jó volt, pont a babamasszázsra értünk oda, tetszett Dorkának a masszírozás. Kaptunk leírást is, itthon majd tudom csinálni. Szeptembertől meg lesz tanfolyam, ha lesz elég jelentkező.
Tényleg, úszósok, mikortól lesz megint úszás szombatonként? Tudjátok?

Kép
roberta80
 
 


Sziasztok. Bocsi, dee nincs időm vissza olvasni. Bogi teljesen leköt, amikor meg alszik akkor ott a nagylány. Most elmentek a strandra azért van egy kis időm, de közben fözök is. Igazából aludnék csak félek, hogy leég a husi. Bogi aranyos, a nővée szerint még akkor is aranyos ha éppen sír. 3-4 órát alszik utána sokáig eszik, és pusztítja a pelusokat, akcios huggist vettem, mert ugy is egyből cserélni kell, ha kakis, mert egyből jelezz. Most kedden 4370g volt, kicsitt lassan indult be a sullya ezért minden kedden vinnem kellett tanácsadásra. A köldöke már szép, már csak vissza kéne huzódnia. Gabcsika már nagyon várja az ovit, hiányoznak a társai. Találkoztunk egypár 5 évessel, ill. nagycsoportossal a játszótéren, nem is gondoltam, hogy ennyire magas, mindenki azt mondja magas kislány, van benne igazság. 8) :D

Kép
Kép
zslebi
 
 


Roberta, milyen piros csík??? Barnabásnak is be van picit nőve a körme, piros, de szerintem nem vészes.
Tegnap volt az első éjszaka itt mamánál, egyszer kelt a drágám, jól aludtunk. Nem kiabálom el mert legutóbb is így volt hogy első éjjel ok, a többi meg ramaty. De enni már több mint 1 hete nem adok neki csak 1x 4-5 körül, a többi ébredésnél cumit kap és pár percen belül alszik is.
Bogi cuki lehet, már 1 hónapos, az igen!

Kép
bernini
 
 


Sziasztok!

Roberta: én is azt kérdezem, milyen piros csík??? :roll:
Mondjuk sztem is hozzá kellett volna nyúlnia a sebésznek. Vagy meg akarják várni, míg apad kicsit a gyulladás?
Szép nagy a képeken Dorka! Az meg, hogy kopasz, ebben a hőségben még előny is. Esztétikailag nekik meg még nem számít! :wink:
Berni: valóban azt szokták javasolni, hogy ha 6 hónapos kor körül kezdik a hozzátápit, nagyobb léptekben lehet haladni. A dokinéni meg igazán megérthetné, hogy te meg akarod várni vele a fél éves kort. Sztem nem késtek le semmiről ha addig szopi marad.
Aztán meg gyümölcs és így tovább.
Zslebi:jujj, te házimunkázol rendesen már most? Bevallom, én ilyenkor még ki voltam purcanva :oops:

Tegnap voltunk a Balcsin. Annyira élvezte Ádika. Kis vizi csirke. Most strandolt először. Menni önállóan még nem akar, csak a bútorokat fogva oldalazva és ha vezetjük.
A pelus témához még annyit, hogy a Tescos bugyipelust neeem ajánlom. irtó szar!
További szép napot mindenkinek!

Kép
Kép
gabcii
 
 


Ja és tervezi valamelyikőtök szeptembertől a zenebölcsit?
Mi megyünk!

Kép
Kép
gabcii
 
 


Roberta!
Gondolom az a piros csík, ami akkor kezd el felfelé (a szív felé) "futni", ha baj van! De ez nagyon durva :roll: ! Hogy figyeljétek a piros csíkot! Őrület, hogy a mai világban ilyet mondanak a dokik! És hogy egy kisbabánál!

Nálunk sajnos ebben a rettentő kánikulában belázasodott Máté, csak tudnám, hogy mitől :? ! Azt állítja, hogy a pocakja fáj, de szerintem inkább a torka lehet. valahol azt olvastam, hogy a kicsik gyakran mondják azt torokfájáskor, hogy a pocakjuk fáj. Na meg tegnap este nem volt hajlandó semmit enni, talán fáj neki a nyelés. Vagy esetleg a foga bújik, de abból még 4 hiányzik!
Remélem, hamar túl lesz rajta, de ha még holnap is lázas lesz, elviszem a dokihoz.
Ezzel a lázzal ugrott a mai Balcsi,a jövő hét végén pedig az andocsi művészeti napok miatt maradunk itthon. Remélem, még utána is lesz fürdőzős idő!

Én egyébként holnap megyek vért adni, és a férjem is odamerészkedik (legalábbis ma még ezt állította -ő még soha nem adott). Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha alvásidőre időzítem az akciót, mert utána muszáj egy kicsit feküdnöm :oops: .

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Igen, az a piros csík, amit írtál Moncsi. A gyerekorvos szerint még vérmérgezést is kaphat, olyan csúnya. A csík a vérmérgezéstől fut. Ezért volt kiakadva, hogy a sebész nem csinált semmit. Bár, nem akarom elkiabálni, de ma talán egy kicsit szebb az ujja. Remélem, hogy segít a krém, amit a doki felírt. Most viszont meg úgy látom, hogy a bal lábán is be fog gyulladni a nagyujja. Már azt is bekentem, megelőzésképpen. Kedden megyünk a dokihoz, majd meglátjuk, hogy mi lesz.
Zslebi, én sem tudtam 4 hét után még ennyi mindent csinálni, sőőőt.
Gabci, hol lesz a zenebölcsi?

Kép
roberta80
 
 


Roberta: sztem meg a piros csík helyett figyelgesd, nem lázas-e Dorcsi! Igen, tényleg kaphat "vérmérgezést " tőle. Én a helyedben tuti vissza vinném a sebészetre! Most majdnem mondtam vmi csúnyát a sebészre! :evil:
Móni: Ádika is belázasodott ma. Holnap elviszem megmutatni a doktornőnek. Nem bágyadt, csak nyűgös és nem akar aludni. Meg sokkal többet iszik, mint szokott, de ez nem is baj.
Én sem tudom, hogy a foga, vagy a tegnapi Balcsi túránk eredménye, vagy beteg... :(
Na véradást én tuti nem. 1x adtam és estére felkelni sem tudtam. :?
Ja és a zenebölcsi a zeneiskolában lesz. Majd még megkérdezem melyik napokon és hány órától. Esetleg ott össze is furhatnánk ha van vkinek kedve.

Kép
Kép
gabcii
 
 


Szegény "nagyfiúk", jobbulást kivánok a lázasoknak!
A lábujjasoknak is, én sudokrémmel kenem! A piros csíkról nem is hallottam... És mégis hol látszik ha látszik? A lábától felfelé? Azt meg elképzelni nem tudom miért nőtt be, nekünk is mindkettő, óvatosan vágom tompa végű babaollóval :?
Ez a zenebölcsi micsoda? Heti 1 zenés foglalkozás, éneklés, játék? Gondolom nem benthagyós, ahhoz még Ádi is kicsi :D Barnabás nagyon muzikális, apukája oltja belé a gitárt, zongorát, éneklést szereti.

Kép
bernini
 
 


Nekem csak az első hét végén segített kicsit anyukám a főzésben, de mosni én mostam , és vasárnap már vasaltam. Bár néha besegít a férjem, de a bevásárlást is én csinálom. Mikor Bogi hajnalba felkell, eszik tisztába teszem, újra elalszik én akkor már nem. Sokszor olyankor megyünk le a boltba. Bár apa segít felhozzni a kocsít és levinni is. Volt hogy 2-3 órát aludtam, ma éjszaka a dupláját, de egy tejes kávé jól esne. Most még elugrom a pékségbe, ha apa nem kell fel.
Ez a pelus téma jó. Pl: én mindig azt veszem amelyik akcios, ha nagyon mocorog a baba ugy is kifolyik. Bogi már majdnem oldalra tud fordulni. Hason fekve már 3 hetesen forgatta a kisfejét jobbra balra. Megyek teregetni,mert még sok a mosni valom. :D

Kép
Kép
zslebi
 
 


Berni: a zenebölcsi pár órás foglalkozás. Kötetlen. Mászkálhatnak a gyerekek, nézelődheznek. Hangszereket adnak a kezükbe, ilyenek.Jajj, neem ottmaradós! :)
Zslebi: aztaa, neked aztán van energiád. Boldog elsó hónapot Boginak!
Mikor Ádika volt 2 hetes, mentünk le a doktornénihez. Hát, még szerencse, hogy Apa is jött velünk, mert nem sok tartotta, hogy ki ne nyúvadjak az úton. Szal, nekem simán kellett a 6 hét, hogy regenerálódjak.
Ádika hője reggelre megint 38fok. Oké, nem nagyon lázas, de mégis...
A doktornő mától szabin van, a rendelőt felújítják, helyettesítés a felnőtt rendelőben. Fasza! :evil:

Kép
Kép
gabcii
 
 


Nagyon nem volt forgalom tegnap!

Ádika ma reggel nem volt lázas! Csak így is maradjon!
Voltunk dokinál, aki vírusfertőzésre gyanakszik. Mondjuk én is ezt gondolom, mert a Balcsin a legjobb szórakozása a gazolás volt . Hiába mostam le a kezét. Jön a foga, könnyen bejutnak a kórokozók.
Roberta: Dorcsival mi van?
Móni: Mátéd láza lement?
Tercsimamával mi lehet? Nem sokára szül nem?

Kép
Kép
gabcii
 
 


Ma megyünk 11 után tanácsadásra, és akkor megnézi a doki Dorcsi lábát, én szebbnek látom, bár a pici húsa is kilóg, és persze a másik lábán is kezdődik, nagyon szuper. :(

Kép
roberta80
 
 


Máté láza szerencsére csak egy napig tartott, igaz, akkor 2-szer is kellett neki kúpot adni. Nehezen tűrte szegénykém! Áttértünk a popós lázmérésről a hónalj-belire (hogy is kell írni ?? :oops: ). Ez most már talán könnyebben megy. Úgyhogy valószínű, hogy a foga miatt lehetett (máskor is előfordult), de nem éreztem, hogy előbújt-e. Képtelenség megtaperolni, állandóan harap :twisted: !

Véradás:
majdnem sírva fakadtam, mikor közölte a doki, hogy nem adhatok (pedig annyira készültem). Alacsony volt a hemoglobin-szintem, de nem ez volt a gond, hanem a szoptatás miatt nem vettek. Érdekes, mert télen már adtam egyszer, és akkor is szopott Máté. A doki szerint akkor nem mondhattam, egyébként akkor sem vettek volna. Nem is emlékszem, hogy említettem-e vagy nem is kérdezték.
na, mindegy, mostanában úgysem szeretnék menni (ugye a tesó miatt).
A vashiány egyébként jó, hogy kiderült, legalább helyrejövök, mire indul az akció. Most akarom elkezdeni szedni az Elevitet és a folsavat is, plusz egy kis vas nem árthat :wink: , remélem.

Roberta!
Kíváncsi vagyok, mit mondanak Dorkának. Egyébként nem fájt neki nagyon, vagy hogy viselte?

Gabi!
Remélem, Ádi is meggyógyult, nem valami nyavaját szedett össze.

Zslebi!
Én is irigylem az energiádat, nekem is, mint Gabinak , több idő kellett, hogy helyrejöjjek, és nagy segítség volt, hogy hol anyu főzött, hol az anyósnál ettünk (ami persze könnyen megoldható volt, mert 5 házzal lakik odébb, és anyu is a faluban van).

Berni!
a piros csík a problémás hely felől fut a szív felé, és semmi jót nem jelent, mihamarabb meg kell állítani, nem szabad, hogy elérje a szívet. Ez láb esetében egyszerűbb (mert hosszabb az út), de a bal kéznél hamar odaérhet, és kész a baj!
Ne találkozzunk vele!!!!

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Sziasztok! Doki szerint is szebb a lába Dorkának, de nem örült neki, hogy a másik is kezd begyulladni. Azt mondta, hoyg visszaküldene a sebészetre, de ha nem csinálnak úgysem semmit, akkor ne fáradjunk. Kenjük a kenőccsel, talán megjavul. Dorka 10 kg. és 55 dkg. Nem tudok mit csinálni, ez van.
Dorkaelég jól viseli, nem fáj neki szerintem, csak mikor hason van, akkor rosszabb lehet, mert húzogatja a lábát, és furcsa fejeket vág :)

Kép
roberta80
 
 


Sziasztok! Gabcii, tök jól esett hogy gondoltál ránk :-) Megvagyunk még egyben, hivatalosan még 30 hetesen, amúgy a doki szerint 32 hetes. Múlt héten a 29 hetes UH-n Nórika 40,5 centi és 1600 gramm, a doki szerint kicsit nagyobb lesz ha így folytatja. Megnézett és azt mondta minden zárt, így ne is reménykedjek abban, hogy előbb jön a Törpe. Kicsit aggódom is, mert iszonyatosan fáj a derekam és a hátam, de ezzel együtt kell élnem októberig. Amúgy olvasgatlak titeket, de a babás témákhoz nem tudok hozzászólni sajna...

Kép

Kép
tercsimama
 
 


Roberta, Dorka eszik már barackot vagy még csak nyalogatta párszor? Mi már majdnem 1 hete adjuk neki kicsiben persze, de nem tűnik hogy nagyon javulna a megitélése :lol: Nyitja neki a száját, és talán nem is fintorog annyira, mint először, de nem kapálózik hogy mééég méééég :P Talán holnap kap almát. Hátha az... Meggyet mivel jó vegyíteni? Van fagyasztva, de magában savanyú.
Juditék nyaralnak vajon, régen volt?

Kép
bernini
 
 


Berni!
Én a meggyet/cseresznyét babánnal turmixoltam, és nagyon imádta Máté. De egyszerre a kettőt ne próbáld addig, amíg külön-külön nem adtad neki (bár nem hiszem, hogy van olyan baba, aki allargiás a banánra :? ). De anyatejjel is hígithatod, bár el sem tudom képzelni, hogy úgy milyen ízkavalkád születik ... :?

Tercsimama!
ne keseregj: " de a babás témákhoz nem tudok hozzászólni sajna...", mert ugye ami késik, nem múlik ... Kitartás!

A véradás-próba után meglátogattam a háziorvost, aki laborba küldött. Holnapra már eredmény is lesz. Talán ...

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Móni: furcsállottam is, hogy mész vért adni szoptatás alatt.
Mikor indul a tesó project?
Meddig akarod még szoptatni Mátét?
Örülök neki, hogy nem beteg a nagylegény!
Ádika sem lázas már. Valszeg ez a 3 napos láz volt nálnk is, mert mára megjelentek rajta a kiütések is. Nem durván, de ott van.
Tegnap és ma, magához képest sokat aludt. Míg lázas volt, nem akart napközben aludni. Biztos most piheni ki a betegséget!
Roberta: Dorcsi irtó ügyi, hogy ilyen jól viseli a begyulladt körmét.
Te csak szoptatod Dorkát, nem adsz pótlást ugye?
Az meg hogy ekkora, hát istenem. Elég nagy súllyal is született.
Ez csak Anyukájának szupi, hogy cipelgetnie kell! :wink:
Tudom, mert nekem is irtó nehéz Ádikát cipelgetnem. Közel 11 kiló és 78cm, szal mire fölérünk a 4.-re kidöglök teljesen.
Na meg akkora vállaim vannak, mint egy NDK-s úszónőnek.

Csajok! nem szoktatok a Berzsenyi parkban sétálni? (vagy milyen park a neve. Szal, a Berszenyi suli mögött lévőről beszélek)

Kép
Kép
gabcii
 
 


Tök jó, hogy írtál Tercsi!

Nem csak a babás témákról lehet beszélgetni. Engem spec érdekelnének Nórika épp aktuális "paraméterei" és hogy hogy viseled így a végéhez közeledve, meg pocakfotót is mutathatnál.
Szal írjál ha van kedved!
Na el :arrow:

Kép
Kép
gabcii
 
 


A banánnal tudtam én is, de azt majd később irja, hogylehet, 7-8 hónaposan, gondolom mert székletfogó.
Mi szoktunk a parkban sétálni néha. Olyankor mindig betérünk a park pékségbe, annak nincs jó vége, szeretem a csokis csigájukat, meg va negy nagyon fini sütijük is, valami joghurtos piskóta, rajta vaniliakrém és áfonyalekvár, és ez van kakaós meg még valami változatban

Kép
bernini
 
 


Gabi!
Épp ma kezdtem el szedni az Elevitet és a folsavat (mert ugye jó, ha legalább egy hónappal a fogantatás előtt szedjük -bár Máténál előtte nem szedtem). Az első verzió szerint szept. második felében indul az akció, de egyre jobban félek, hogy nem fog azonnal összejönni a tesó, ezért egy hónapot előrehoztuk a kezdés időpontját. Úgyhogy kb 2-3 hét, és hajrá!
Remélem, mindenki szorít majd nekünk :wink: !!!!
A szopizás nagyon kényes téma. Nehezen gondolok bele, hogy le KELL szoktatni Mátét. Egyelőre még reménykedem, hogy a teherbeesés miatt majd magától lemond róla, de szerintem ez csak egy álom. Nagyon lelkesen és mindig kitartóan követeli, biztos keserves lesz, ha nem hagyja magától abba. Az is aggaszt, hogyha szeptembertől visszamegyek dolgozni, nem lesz-e neki sok egyszerre az, hogy kevesebbet van anyával, és még cici sincs. Talán majd az idő megoldja ... remélem.

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Féléves a drágám, délután lesz babazsúr, torta, meg minden :D
Elvittem itt a védőnőhöz, megmértük, 20 dekát hizott 3 hét alatt, 6850, szép komótosan :P Kicsit bánt, de nincs semmi gond, tudom. Ma kap almát. Azt mondta az itteni nőci is, hogy ha megvolt az alma, krumpli, répa, meg a kombinációk, akkor lehet belekeverni húst, pici májat is.

Kép
bernini
 
 


Jó bulizást Barnabásnak meg a vendégeknek!
Éljen a kis ünnepelt! Sok boldogságot neki és a családjának :lol: !

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Berni: Boldog felediket Barnabásnak!
A súlya miatt ne aggódj, ha szépen eszik. Nem gyarapszanak egyformán a babák. Késöbb meg már nagyobb eltérések is lesznek köztük súlyban, ami még simán természetes. Ádika 11 kiló körül van, de van olyan kortársa, aki "csak" 9 kiló és ez is okés!
Megjegyzem, abszolút nem kövér a fiam, inkább nagy gyerek. A babaháj már nincs meg, hurkái sose voltak, kilóra mégsem nyom keveset. Nem baj, csak legyen is szép sudár nagykorára. :)
Móni: ha máskor nem, a tesó érkezésével tuti leszokik Máté a ciciről. A terhesség alatt megváltozik a tej íze, lehet hogy magától mond le róla!
Hajrá tesó project! :D
Ja Berninek még akartam, hogy a meggyet keverheted almával is

Kép
Kép
gabcii
 
 


Sziasztok. Köszi az érdeklődést. Múlt héten voltam dokinál és Uh-n is. Doki szerint zárt minden, nem valószínű, hogy sokkal előbb jönne a kiscsaj, pedig a méretei alapján jöhetne akár két héttel is. Fejjel lefelé van már, és 29 hetesen 1600 gramm és 41 centi. Nálatok ezek a méretek kb hogy álltak? Amúgy egyre nehezebben viselem, fáj a derekam, gerincem, kicsit vizesedik a bokám, és ha nem eszem sokat akkor is hízom mint állat...Nórika sokat mocorog, rosszul alszom, melegem van állandóan, és mivel kicsi vagyok (158 centi) mindenemet eléri szépen. Doki szerint lehet még ájuldozni is fogok, mert teljesen kitölti már most a pocakot és elnyom egy csomó fontos szervet. Kicsit aggódom, de más is túlélte már. Nektek volt szülésznőtök? Én felfogadtam a Gyöngyvért, remélem segíteni fog, hogy ott lesz velem... Kép Pocak
Kép Babasarok készülőben

Kép

Kép
tercsimama
 
 


Sziasztok! Boldog feledik szülinapot Barnabásnak. Dorka is elkezdte a barackot, levet, ízlik is neki, csak fáj a pocakja tőle, pedig nem sokat kapott. Tegnap ki is hagytuk. Amúgy nem kap pótlást, csak szopizik.
Moncsi! HAJRÁ KISTESÓ-PROJECT :D drukkolunk
Tercsi: hatalmas a pocakod, nem csoda, hogy fáj mindened. Nekem is volt szülésznőm. Azt hiszem, hogy a Gyöngyvér Juditnak volt, és teljesen meg volt vele elégedve. Én is az enyémmel :) Egyébként most meg vagyok fázva. Nem tudom, hogy csináltam a 120 fokban, de olyan náthás vagyok, hogy csak na.
Dorka még mindig nem tud átfordulni hasról hátra. Ez baj? Nem bírja el a "nagy" popóját :D Viszont már inkább ülne, magától olyan magasra emeli a mellkasát, hogy csak nézek.
Megnéztem az ultrahangos eredményemet, Dorka a 30. héten 1720 g. volt. Ő is két héttel nagyobb volt az uh szerint, mégis túlhordtam. 4 kg - val született.

Kép
roberta80
 
 


Roberta!
Jól írtad, a nagy popó miatt nem tud átfordulni Dorka, és egyáltalán nincs is elkésve vele. A ducika babáknak nehezebben megy (Nálunk is így volt). Egyáltalán ne aggódj emiatt!

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Hahó mindenki! Jól vagyunk, tegnap strandon voltunk a picimmel, gyakoroltuk az úszáson tanultakat a gyerekmedencében :) annyira élvezte Barnabás, nyüszögött és kalimpált amikor kijöttünk, vissza kellett menni pancsizni. Aztán mikor befáradt, betettem a kocsijába, toltam kicsit és már aludt is be. Holnap is megyünk ha megint jó idő lesz.
Apa jön értünk holnap és hétfőn megyünk haza. Már 9 napja nélkülözzük :(
Roberta, gyógyulj meg! Jövő héttől otthon vagyunk, összefuthatnánk, majd beszéljük meg Judittal és Andival megint. Lerakjuk valahol plédre a kisbabókat, hadd ismerkedjenek :P Andiék voltak nálunk mielőtt eljöttünk, olyan cuki volt Barnabás és Orsi, "játszottak".
Tercsimama, nagyon jó a kuckó. Mi az a kispad a kiságy mellett? Tv van ott mellette? Azt nem biztos hogy fogjátok tudni nézni igy :lol: bár van olyan baba akit nem zavar, biztos szoktatás kérdése is, én nagyon csendhez kapattam Barnabást, igy ha alszik fent, még igy is csendben vagyunk lent, na nem lábujjhegyen. A szülésznő meg jó hogy van, nem fogod megbánni, bár őt pont nem ismerem.

Kép
bernini
 
 


Roberta, megtaláltam a papirt a táskámban, úszás indul szept.13
1-5-ig kell beiratkozni

Kép
bernini
 
 


óóó, köszi. Szeptembertől mi is megyünk. A találkában is benne vagyunk, majd pontosítunk, úgyis, hogy ki mikor ér rá.

Kép
roberta80
 
 


Sziasztok. A kispad a kiságy mellett egy ágy mellé tolható mini babaágy, az első időkben jól jön ha nem kell mindig felugrani hozzá-legalábbis így gondoltam amikor megvettem. Három oldala zárt, a negyedik csatlakozik az ágyunkhoz, és ott van mellettem éjszaka de mégsem a mi ágyunkban...A tv még mellette van de lesz másik helye :-) Szülésznőt többen is ajánlottak, dícsérik a Gyöngyvért, és mint kiderült ismerem is látásból valahonnan. Hú csajok ahogy jön az idő egyre idegesebb vagyok...Hivatalosan még 60 nap, de Nórik sokkal nagyobb mint az átlag, doki szerint is kb 50 nap és jönni fog. Félek...

Kép

Kép
tercsimama
 
 


Én is nagyon féltem, de hamar túl leszel rajta. Aztán eltelik pár hét, és nem is fogsz a szülés fájdalmaira emlékezni :) Nórika kárpótol mindenért. Majd mi izgulunk helyetted :D

Kép
roberta80
 
 


Köszi a vigaszt, remélem tényleg nem lesz durva, rossz élményem...Mondjuk ezt úgy veszem, hogy kötelezően le kell tudni és kész. Ti már szültetek, van pár kérdésem, ha tudtok rá válaszolni...
1., Van az itteni kórházban epidurál, és ha igen választható vagy csak akkor adják ha muszáj (pl császárnál)?
2., Hány ágyas szobák vannak?
3., Van olyan lehetőség mint máshol, hogy lehet egyágyas vagy családi szobát kérni pénzért vagy itt ez még luxus lenne?
4., Egész nap velem lesz a baba, vagy elviszik valamikor?
5., Varga Tamásról van valakinek tapasztalata, milyen szülés közben?


Hirtelen ennyi, köszi ha válaszoltok...

Kép

Kép
tercsimama
 
 


1. van, de a dokit külön fel kell fogadni. Amúgy anélkül is ki fogod bírni szerintem. :) persze mindenki másképp reagál a fájdalomra...
2. 1,2,4 ágyas szobák vannak, ha jól tudom.
3. van egyágyas szoba, ingyen :D családi szerintem nincs. Jobb, ha van szobatársad, mert ha kimész valahova, tud vigyázni a babádra, és viszont...
4. nekem az első éjszaka Dorka benn aludt a csecsemőosztályon, aztán velem volt végig. Este elviszik a babákat fürdeni. Jaj, még egy éjszakát benn töltött, mert besárgult,és betették a kékfény alá.
5. Vargáról nem tudok semmit, egy előadását hallottam, szimpatikus, de nem tudom, hogy milyen lehet szülés közben. Nem hiszem, hogy sokáig el fogja húzni a dolgokat...pikk-pakk és kész is lesztek... :D Na jó, könnyű mondani.

Kép
roberta80
 
 


Azért gondolkodom az egy ágyas szobán, mert a párom szeretne velünk lenni, hogy már ott összekovácsolódjunk egy kis családdá, és nem tudtam van-e erre lehetőség. Ha már két ágyas a szoba akkor ugye nem lehet bent a párom, csak rövid időkre, ő pedig nem akarja ott hagyni az ő kicsi lányát :-D Így a szobatárs helyett rá tudnám bízni a picit. Lehet hülyén gondolkodom? Az epidurált csak végszükség esetére kérdeztem, Nóri kb hasonló méretekkel rendelkezik mint anno Dorka, én viszont messze vagyok a te méreteidtől :D 158 centi vagyok csak, már most nem fér el az óriásbébim, állandóan feszegeti a hasfalamat mindkét oldalon, elég durva érzés, és még két hónapom visszavan. Párom szerint úgyis császározni fognak mert kicsi vagyok ehhez az Óriáshoz :-)
Varga amúgy jó dokinak tűnik, és mint már mondtam fogadtam egy szülésznőt is, tehát majd ők kitalálják, mikor mi kell nekem. Csak ha menet közben kérek epit, akkor már nem tudok dokit fogadni...

Kép

Kép
tercsimama
 
 


Hát igen, lehet, hogy császár lesz a vége, ha tényleg ilyen óriásbébitek van :D lehet, hogy nem lesz elég széles a csípőd ahhoz, hogy kiférjen, de ne így legyen. Sajna, az biztos nem megoldható, hogy apuci is veletek legyen... :( Elvileg már a folyosóra sem mehet be senki.

Kép
roberta80
 
 


Tercsimama!
Én egyágyas szobában voltam, de oda sem jöhetett be senki, még apa sem, őhozzá is a folyosó elé kellett kimenni. Úgyhogy a családdá kovácsolódáshoz marad az otthon. De ha hamar hazamentek, nem lesz semmi gond, és így pihenni is tudsz, ha egyágyas szobába kerülsz. De jobb lehet a többágyas, engem csak a fertőzésveszély miatt tettek egyágyasba.

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: