Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Andi! Akkor mi holnap megyünk!
Anita! OK, elviszem a kendőt.
Most raktam föl egy csomó cuccot a tesz-veszre, Mazsi 70 néven, ha valami érdekel még valakit, leveszem.

zsebi_baba
 
 


Sziasztok!

Oké, lányok, gyertek holnap.
Dorcsival 4-re esünk haza, így 4-től jöhettek. Fél 6-ig a fiúk edzésen vannak,addig ráérünk. Utána már "etetnem " kell Bencét, fürdik edzés után stb. De addig mindenképp jöhettek.

Zsebi!
Béna vagyok, nem tudom a teszveszen megnézni a cuccaidat. Azt sem tudom hogy kell rákeresni név szerint. Gondolom be kellene oda előbb jelentkeznem, nem? Egyszer regisztráltam, de az általuk küldött megerősítő levélre sem reagáltam, a teszveszes jelszavamat sem tudom. :oops:
De amit feltettél a picasára azok közül Dorkának tetszik a rózsaszín kabátka. Azt mondta azt hordaná,(feltéve ha jó rá) de a piros kabátot és a lila nacit nem. :roll: Csúcs ez a kis nő. Elég határozott. De azért ha nem nagy teher elhozhatod, megnézzük, hátha.

Anita!
El is hiszem, hogy szépen kicsinosítják Zitáék a házat, kivülről a képek alapján már most is szép. :wink:
Igen, igazi őszi idő van, reggel -este hűvös, éjszaka még hűvösebb, de napközben még elég szép idő van. Jó lenne fűtési szezonig még ilyen szép idő lenne, nem kellene fáznunk a lakásban. Persze ha nagyon hideg van , van villanyradiátorunk, meg a klimával is lehet fűteni, de ezek nem fűtik be az egész lakást. Szerencsére még nem fázunk. Nem is szeretnénk. :lol:

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Kriszti!
Köszönöm a ruhanézelődést, de ilyen ujjatlan ruhánk nekünk is van, igy azt nem kérném, folytatom még a keresést, ha a héten nem találok, akkor anyukám fog hasonlót varrni, hiszen anno ami rajtam volt, azt is ő varrta. :wink:
Viszont azt a téli kocsizsákot megnéznénk!
A tesz-veszen azt irod, hogy 1-1,5 éveseknek ajánlod?!
De te nem is akkor hordtátok?
Mi célt szolgál? Mert Kami nem sokat ül meg babakocsiban, nem tudom télen mennyit változna a helyzet, de ha netalántán mégis rávennénk, akkor biztosan jobb mint a pléd.

Andi!
Holnap délutánra mi már eligérkeztünk vendégségbe, igy ha nem lenne gond, akkor csak én szaladnék fel egy perce a kiscipőért, ha megtaláltad. Esetleg szétnéztél a ruhák között, ilyen kis bordó vagy piros ruhácskát nem találtál.?

Zita!
Nagyon szép kis otthonos igy kivülről is az uj házatok!
Megérte a nagy várakozást!!!!
És az a kis játszótér rész is fantasztikus! Patrici biztosan fogja élvezni! :wink:
Jajj a kis drágát puszilom, remélem már nem fáj neki a kis sebe.
Biztosan nagy volt a riadalom, de szerencsére a baj annál kevesebb.
Át tudom érezni, Kami arcán is volt már lila folt, olyan kis ügyetlen volt, de még gondolom ez lesz egy darabig.

Kép
dinaedo
 
 

 
 

sZIASZTOK!!
Andi!!! Jöhetnénk mi is 4 körül????? :roll: :roll: :roll: :lol: :lol: Olyan jó lenne talizni kicsit. Multkoriról is lemaradtunk.

Most csak enyit akartam gyorsan kérdezni.
Puszika
Vendég
 


Andi! Köszi mindent, jó volt talizni veletek.
Patricia édes volt Szabival!!!! :lol: :lol: :lol: :lol:

zsebi_baba
 
 


Sziasztok!!!

Andi:
Sajna nem tudtunk menni ma amint írtam is sms-ben ,mert anyósommal ruhát kajtatunk,neki már meg van.
A kosztüm nekem is ,csak még egy felsőt szeretnék venni a vacsora utánra.Végül a nyíregyi piacon vettem magamra a kosztümöt , a nadrágját fel kellet varrni,de egyébként nagyon jó,legalább is nekem tetszik.most elég jó volt a felhozatal azon a pár helyen ahol árultak alkalmi ruhákat.
Kár hogy nem találkoztunk,nem baj majd máskor.
A képekhez oda írtam amit szretnék,3 pulcsihoz,a carter's együtteshez meg a majmos dzsekihez.Ezeket kérném ,nem baj ha nagy is Balázsra ,ezekért majd elmegyek valamikor.A többit azt szerintem meg már láttam a múltkor.

Zita:
Nagyon jó a házatok,gratulálok hozzá,sok a meló vele,de biztos meg lesz a gyümölcse.
Otthonossá fogjátok varázsolni.
Patrícinek gyógypuszik!!!!!
Elég egy pillanat és meg van a baj.Nálunk is mindig így volt,egyik prezúr után jött a másik. :( Nemsoká megint ez lesz ha Viki beindul. :?
Kérdezted Balázst:Hááát szokja Balázs az ovit,eddif sírdogált,meg nem volt hajlandó egyedül enni,de ma már nem sírt.
Remélem most már lassan beszokik,bár vágyni vágyik mert reggel ahogy felébred kérdezi hogy megyünk-e.
csak napközben eltörik a mécses néha.De igen,hiányzik a csacsogása,délelőtt,de ebéd után elhozom,így itthon alszik és délután együtt vagyunk.
:lol:

Na egyelőre lépek.
Jó éjt ha nem jönnék.

Kép

Kép
aliza
 
 


Andi!

Bocsi, hogy nem tudtam felugrani ma hozzátok, de mindenképpen mennék.
Mikor jo nektek?
Vagy áltban 4 után otthon vagytok?
Esetleg holnap nem lenne jo?
Pénteket nem merem mondani, mert délelőtt megyünk kilövetni Kami fülét, és nem tudom, hogy viselné magát a nap többi részében. :roll:
Hétvégén meg gondolom mentek ti is vhova,
tényleg, ugye ezen a 7végén lesz a Mihálynapi vásár?
Mi megyünk, csak ott nehéz összefutni :lol:

Képeket majd teszel fel a mai minitaliról?!

Kép
dinaedo
 
 


Sziasztok!!!

Andi! Nagyon szépen köszönjük a vendéglátást, nagyon jól éreztük magunkat. Patrícián látszott is, Dorkát is és Szabikát is gyámbászta egyfolytába.
Bocsika a nagy kupiért... :roll: :roll:

Az éjjel Patrícia felébredt 3kor sírva, nem tudom mitől, sose szokott és nem akart vissza menni a kiságyba, ahogy le tettem ordított, így a nagy ágyba vittem és ott eljátszott a sötétbe, mondikálta a saját dolgait, én elaludtam és 5kor megébredtem addigra már valamikor elaludt ő is és be tettem a kiságyba. Valamikor éjjel le esett a seb a szeméről, egész szépen és hamar gyógyul.

Most alszik a drágám. Aztán jönnek Anitáék a házhoz és eljátszanak a gyerekek.

Kriszti: Nagyon jó a kis kabát Patríciának, olyan édes benne, csak úgy illegette magát anyunak, neki is tetszett. :lol: Légyszike szoljál ha lesznek még cuccok.
Bocsi hogy nem tudtam biztosra tegnapelött hogy megyünk Andiékhoz, szivesen elvittem volna a pénzt, de biztosan megoldjátok valahogy. Nelly egy tündérmanó. Olyan jól eljátszottunk, csak úgy bújt hozzám, Sanyi is nagyon élvezte, egyfolytába azt mondogatta hogy Patrícinek mikor lesz ilyen gyönyörű haja. :lol: :lol: Bár szerintem sose, mert nem lesz göndör. Olivér meg egy energiabomba, hihetetlen menyit rohangál és nem fárad ki. El tudta intézni Laci a papírt? Nagyon szépen köszönöm.

Éva, Zsuzsi, Olgi??????????????????????????Mi újság??????????

Puszika

Aliz: Sajnálom hogy nem találkoztunk veletek tegnap. Örvendek hogy Balázs mostmár egyenesbe vana az ovival, hamar megszokja majd és nem lesz többé gond. De így hogy ebéd után elhozod többet is van veletek. Vikikével hogy viselkedik?
Vendég
 


Sziasztok,

Zsebi köszi a hordozót, remélem rájövök hogyan kell majd használni. Na meg azt is hogy Benedek is szeretni fogja.

Eredetileg úgy terveztem, hogy mi is megyünk Andiékhoz tegnap, de aztán másképp alakult. István szabin volt, együtt töltöttük a napot. Sétáltunk egy nagyon a városban, Anna kergette a galambokat a téren meg élvezte a jó időt. Délután meg anyósomékhoz mentünk bográcsozni.

Aliz lagziba kerestél ruhát?Mikor lesz?Majd kérünk fotókat!!Jó, hogy Balázska fél napot oviba van, neked is biztosan könnyebb kicsit, meg neki is kell már a gyerektársaság sztem. Az meg különösen jó, ha reggel szeret menni. Idővel majd biztosan elmarad a sirdogálás is. Csak akkor lesz egész napos, ha már te is visszamész dolgozni?

Kriszti bocs, hogy még mindig nem tettem fel a sapikról fotót és nem fizettem ki. De nem felejtettem el és ami késik nem múlik :-)))

Már én is nagyon hiányolom Zsuzsit, Évit, Olgit . . . mi van veletek lányok?

Szép napot!

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Éva!!!

Láttam tettél fel új képeket!!! Nagyon szép fiú Szasza!!! És milyen nagylegény már!! Horgászik, napszemüveggel biciklizik, nagyon édes. De amin ledöbbentem.... megmondom őszíntén, az te vagy!! nagyon jól nézel ki! Alig ismertelek meg! Szőke lettél??? és nagyon lefogytál. Gratulálok!!! olyan jók a képek!!!
Írjál is ha van kis időd!!!!

Puszi
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Adok már egy kis életjelet magunkról. Jól vagyunk, csak eléggé összefolynak a napok, hip-hop este lesz, és semmi különöset nem csináltam. Pannika mostanában gyakran nem alszik semmit egész nap, a héten pl még egyszer sem aludt. :? Most is letettem, de dumál, hallom. napról-napra egyre okosabb, 2-3-4 szavas mondatokat mond, és ha megkérdezzük, hogy hívják, mondja, hogy Jászanna :D , így egyben. :lol: Mi mindketten munkát keresünk, amelyikőnk hamarabb talál, az kezd dolgozni. AMiatt viszont aggódom, ha dec-ig nem lesz melóm, ugrik a bölcsi is. :( A napi kis szabadidőmben a netet bújom, álláshirdetések után, rohadt egy helyzet.... :( na, mindegy. Szerintem nem is írtam még, hogy valószínűleg megvan, hogy mi bajom van, mi miatt vagyok képtelen fogyni, akkor is, ha semmit nem eszem, mi miatt nincs peteérésem, meg úgy ciklusom egyáltalán. Én már régebben is gyanakodtam, mert a pcos majdnem minden tünete rám illik, de elhesegettem a dolgot. Aztán most úgy döntöttem, mivel babaügyben egy ideig úgyis kényszerpihenőn vagyunk, utánajárok. van egy doktornő, aki nagy szakértője ennek, nála voltam 2 hete, az elmondottak alapján szerinte tuti az vagyok, de persze diagnózist csak a laborvizsgálat eredménye alapján állít fel. voltam is laborban, csak az a gáz, hogy okt. 29-re kaptam kontroll időpontot. Na, de addig már kibírom. Viszont ha bebizonyosodik, hogy pcos vagyok, akkor összetehetem a 2 kezem, hogy terhes lettem és nem vetéltem el Pannikával. Tényleg nem tudom, mi jön még. Mi a fenét vétettünk, hogy velünk egy jó ideje csak csupa szar dolog történik???? :(

ne haragudjatok, hogy nem reagálok, megyek csinálom a dolgom, mert ha Pannika ma se alszik, akkor utána nem érek rá.

Puszilok Mindenkit!

Kép
zsuzska81
 
 


Zsuzsi!

Én is PCOs vagyok, és látod, nekem se volt gond a terhességgel. Vagyis nehezen jött össze Anna, de utána nem volt gond.
Vagyis még én se tudom, hogy tényleg Pco-s vagyok-e, nekem is csak a nődokim mondta. Pont én is a napokban gondolkodtam, hogy el kéne mennem rendesen kivizsgáltatnom magam, hogy tényleg az e a bajom. :roll:
Ha lesz időd, leirnád, hogy kinél voltál?
Vendég
 


Lilla! Valicskó doktornőnél voltam az OTI-ban. A pcos honlapon van orvosajánló, Debrecenben egyedül Ő van, aki ért hozzá. Én már eléggé utánaolvastam, és a tünetek mellett a terheléses cukor és inzulin vizsgálat mutatja ki egyértelműen. Én ezen voltam (meg női hormonokat, pajzsmirigy hormonokat, meg még vmiket kért), de sajnos a labor nem tudja megmondani az eredményt, mert állítólag ők nem látják, csak a doktornő, mivel ő kérte a vizsgálatot (mondjuk ez elég abszurd, na mindegy). Szóval 29-én tudok meg mindent. A doktornőhöz kb 2 hónap múlvára tudnak időpontot adni, ezt csak azért mondom, hogy kicsit lassan megy a dolog. Amúgy mikor kérdezgetett, azt mondta, hogy valószínűleg a terhességi vérnyomás, cukor és toxémia is emiatt volt.... :(

Kép
zsuzska81
 
 


Sziasztok!

Anita!
Elküldöd nekem a szülésznő nevét és elérhetőségét?

Mi ma voltunk a terheléses cukron, számomra borzasztó volt.Küzdöttem egy fél óráig, hogy vissza ne köszönjön.De túléltem.Holnapra kész, remélem nincs gáz, bár tegnap a tg-n volt glükóz a vizeletembe, remélem csak hiperérzékeny volt a teszt. :D
zsanna7
 
 



Sziasztok!
Megvagyunk mi is, hétfőn lesz felvételim a doktori iskolába, zongorázom sokat, koncert felvételt is készítettünk, most aggódom, mert vasárnaptól-csütörtökig nem leszünk a babákkal, nygaszülőkkel lesznek. Még ilyen nem fodrult elő, pláne Tüncsike nagyon de nagyon anyás :?
Ma voltunk a szemészeten, képzeljétek szemüveget kell hordanija Tücikének :cry: Azt, hogy takargattunk a szemét most már kevés neki, nagyon csekély mértékű a kancsalsága, de ha nem lépünk, akkor megmaradhat és suliban még fokozódhat :cry: Már megrendeltünk a kis szemcsit, rózsaszín SZTK-s keret, de ez az egyetlen anatómiai keret, ami veszélytelen esésnél meg jó a kis pisze orrára. :cry:

Zolcsika meg csak ebédig van óviban, nem alszik és ezért sírt, amíg megtehetm, hogy elmegyek érte, miért nem? Amúgy meg tetszik neki.

Zsu: annyi rossz után már csak jó jöhet, én is benne vagyok :cry:

Puszi, majd jövők.

Kép
Kép
Kép
olik22
 
 


Zsebi
Tegnap elhoztam a hordozót Zitától. Nem gondoltam, hogy ilyen egyszerű vmi. Viszont félek mi lesz ha mégsem lesz jó. Mármint méretben. Most még a pocakom miatt nem tudom megitélni, de azt szeretném kérni, hogyha megszületik Benedek és mégsem tudom használni - a méret miatt - akkor visszatudjuk csinálni?Visszaveszed?

Zsanett küldök privit.

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Zsebi
Mi annak a honlapnak a cime, ahonnan ezt a kendőt rendelted?Meg akarom nézni hogyan is kell használni . . .
Köszike

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!

Anita!
Köszi a nevet és a számot, róla már azt hiszem mondta valaki, hogy jó, szerintem ha lgközelebb megyek Majorhoz, akkor utána felkeresem. :)

Kész lett a cukorterhelésem, szerencsére az jó.Van egy kis gyulladás a szervezetemben, szerintem a mandulámon levő tüszőket jelezte :( , de majd a doki mond rá valamit és a vasam egy kicsit kevesebb, pedig folyamatosan szedem, dehát a kisbébinek sok kell. :D
zsanna7
 
 


Sziasztok!!!

Olgi:
Jó volt találkozni,meg dumcsizni egy kicsit. :)
Tüncsi egy édes pofa, ahogy mondja amondókáket,Nagyon aranyos.
Köszi a ruhát,kár hogy a bordó mégsem lett jó,de ez is nagyon szép,kis mennyasszony lesz benne. :D
Jó utat nektek és sok sikert a vizsgához.
Drukkolok ezerrel!!!!Majd írd meg hogy mi volt,de biztos sikerülni fog,ügyes csaj vagy!!!

Edina:
Ha esetleg érdekel még a bordó ruha érte mehetsz nyugodtan,mert Vikinek kicsi, még a hossza határ eset,de az újja rövid ,meg még novemberig nő is.Bár szerintem Kamira sem lesz jó mert ő még nagyobb.

Anita:
Igen a lagziba kell ruci,a kösztüm már meg van ,egy barnás-szürke árnyalatú nadrág kosztüm ,meg estére szeretnék még egy felsőt a nadrággal,de lehet veszek hozzá egy szoknyát,majd meglátom. :D
november 14-én lesz a névnapomon. :D A sógórnőméknek.
Persze majd teszek fel képeket,nekünk csajoknak már meg van a ruhánk,már csak a fiúknak kell.
Igen most már azért kezd bele rázódni, szerda óta már egyáltalán nem sír, scak hát most sem járt több mint egy hétig,nehezebb vissza szoknia.De alapvetően szeret járni, nem szokta mondani hogy nem megy,azt mondta az óvónénije nagyon ügyesen rálát dolgokra ,a formákat secc-perc alatt berakosgatja.
nagyon jó gyerek!!!Nem nagyon beszélget velük,csak ha kérdezik,de ,na meg egyedül nem mindig eszik,de egyébként nagyon jó az étvágya.De majd belejön Ilike néni szerint.
Igen én is így látom ahogy te hogy már kell neki a társaság,csak ugye 3 év alatt hozzá nő az emberhez és kicsit nehéz a leválás.
Most még úgyis itthon vagyok,így elhozom inkább,ebéd után.
Hát hogy meddig azt még meglátjuk.lehet hogy ebben azévben így marad és jövőre lesz egész napos.
Még nem tudom.

Zita:
Igen így jó mert délután tudnak még Vikikével is játszani.
Nagyon aranyosak amikor pl:kockázik Balázs,Viki meg bekapja,és akkor szépen elveszi tőle megsimogatja a kis fejét és mondja neki hogy:nem szabad Vikike. :lol:
Egyébként nagyon szereti,mindig puszilgatja,ölelgeti,csak Viki már kúszik-mászik felfedező körúton van,és nem mindig állja.
Így ő meg vísít.
így aztán nem unatkozunk. :lol:
Nagyon jó hogy így szereti és nem féltékeny rá,ha nagyobbak lesznek majd biztos összekapnak néha. :?

Képzeljétek tegnap este a VIT(Villamosenergia-ipari társaságok) nyugdíjpénztárának voltunk tegnap a 15 éves szülinapi partiján.oon Café-ban,ez egy hajó az Intercontinental előtt a Dunán.Szemben a budai vár ,oldalt a Lánchíd kivilágítva,nagyon gyönyörű volt, nagyon exkluzív hely volt,a berendezés a kaja,a műsor csúcs szuper volt.
Anyósom eljött vigyázni a gyerekekre és délután indultunk mert 5-től kezdődött ,volt köszöntő,beszámoló.majd vacsora.
Mondanom sem kell azt se tudtuk mit együnk, svédasztalos volt. 5 féle előétel,4 főétel körettel ,3 féle desszert meg még egy hatalmas szülinapi torta, vagy 3 kiló biztos felment. :lol: :lol: :lol:
vacsi után Szulák Andi lépett föl,nagyon jópofa volt és közvetlen,és nagyon jól énekelt,9 körül volt vége,még vissza sétáltunk a parkolóba utánna indultunk ,majd csak éjfél volt mire hazaértünk.
Jó kis este volt.

Na jó hosszúra sikeredett,most már lépek vasalni.
Szép hétvégét mindenkinek!

Kép

Kép
aliza
 
 


Zsanna:
Örülök hogy jó az eredményed.

Kép

Kép
aliza
 
 


Sziasztok,

Nagyon ki vagyok készülve. Anna olyan keveset eszik, hogy az már szinte nulla. Ma már a tápszer sem kellett neki. Már egy újabb vérvételen gondolkodunk Istvánnal. Egyik oldalról ott van amit anyósom mond, hogy István is gyakorlatilag semmit nem evett, teán nőtt fel. Na ehhez képest Anna még eszeget is valamit. De közben csak nem vagyok nyugodt, nem tudok az lenni, amikor alig eszik valamit. Mai menü eddig:
Reggel fél8kor megivott 2 dl tejet. Fél10kor megevett egy kis sajtos pogit. Délután 3kor megevett kb 8 falat pulykahusit,ananásszal,sajttal egybesütve köret nélkül.
Általában késő délutánra/estére éhezik meg jobban, olyankor jobban csipeget, de akkor is csak csipeget. Ha felbontok egy bébiételt, akkor már jónak számit, ha a felét megeszi.

Ezt ki kellett irnom magamból.

Aliz nagyon jó bulizást az esküvőre!

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!

Olgi! Hova utaztok? Drukkolok a felvételidhez, tutira fog sikerülni! :wink:

Alíz! De jó kis programotok volt tegnap!

Anita! Totál átérzem az aggodalmad! Nálunk is ez ahelyzet. A mai napunk jónak számít, reggel kb 2 dl tej, most kivételesen ebédelt, néhány szem csirkemellett egy kis rizzsel meg csemegeuborkával, uzsonára egy fél túrórudi. De a tegnapi nap a reggeli és esti 2-2 dl tejen kívül néhány szem kölsegolyó (10-15) és egy túrórudi volt az összes evése, meg néhány falat kolbász, de kenyér nélkül. :( Ugyanakkor nem sovány, hízik és nő is hónapról hónapra, nem is értem, mitől. Csak persze nem túl változatos ez így, félek nehogy vmiből hiánya legyen. Anna amúgy hízik folyamatosan? Orvos mond vmit? mert én mondtam a dokinéninek, de mivel hízik és makk egészséges, így azt mondta, ne aggódjak. csak nagyon idegesítő ám, gyakorlatilag január óta ez van, akad 1-2 jobb nap, de inkább ilyen szenvedés. csecsemőként még jobban evett, meg sokat szopizott ugye, így akkor nem aggódtam.

Kép
zsuzska81
 
 


Sziasztok Lányok!

Anita, Zsuzsi!
Na akkor tudjátok én is min mentem keresztül Dorkával hónapokon, sőt, majdnem egy éven keresztül, valóban rémálom volt. De a dokink mondta, higgyem el eszik annyit amennyi neki kell. Persze ezt nagyon nehéz volt elhinni, de igaza lett. Ha éhes úgyis eszik többet a gyerek. Mikor túljutottunk a kritikus másfél éves kortól kb. két és fél éves korig utána javult a helyzet, sőt ma már kifejezetten vannak nagyon jól evő napjaink. Ma már én sem aggódom ha 2-3 jobban evős nap után vannak alig evős napjaink. De mikor csak utóbbi volt az nagyon idegesítő tudott lenni. Így átérzem a problémátokat.
Tudom Anita, Zsuzsi nem vigasztal, amit most írok, de: leirtátok mit evett ma a lányotok.... na Dorka nekem ennyit sem evett. Ő ráadásul alig-alig hízott valamicskét ebben az időszakában, amit azóta persze pótolt. De emlékszem, majdnem egy évig volt 12.5 kg, azt hittem sosem kúszunk fölé. Ti lányaitok is lesz kicsit jobb evők is, türelemmel legyetek.
Zsuzsi, miket írsz, pcos vagy? Hátha mégsem, nem? Bízzunk benne.

Zsani!
Örülök, hogy jó lett a terheléses cukrod. A vashiány pedig gyakori terhesség alatt. :? Ezek szerint Téged sem került el.
Nekem jó volt Bencével, Dorkával pedig az alsó határon mozgott a hgb-om , így kiirta Póka, szedjek egy kicsit. Ugyhogy nekem csak néha kellett bevennem, ha éppen eszembe jutott. :lol:

Alízka!
Jobban van már Viki babád? Remélem igen.
De szupi estétek lehetett tegnap, én is imádom az ilyen kis kiruccanásokat, már amikor megadatik nekünk. Kb. szökőévente egyszer. :lol:
Örülök, hogy találtál nadrágkosztümöt magadnak Nyíregyházán. Biztos kapsz valami szép felsőt is.
Balázska is meg fogja szokni az ovit annyira, hogy a sírás is szépen lassan elmarad. Neki is szokni kell az új helyzetet, akármennyire is érzi ott jól magát, csak új környezetbe került, új emberek közé. Nagy változás ez egy kis ember életében.
OKés, azokat a rucikat félrerakom Neked amiket lestopiztál, a többit pedig tényleg megpróbálom mielőbb elpaterolni, mert lassan kiszorulunk a zsákok miatt a lakásból. :lol:

Olgi!
Biztos, ügyes leszel a felvételin, mennek a drukkok.
Hova utaztok???
Gyerekek biztos jól ellesznek a nagyszülőkkel nélkületek is.
Tündike biztos hamar "kinövi" majd a szemüveget, hisz minél hamarabb kezdi el hordani a baba kicsi korában annál gyorsabban szüntethető meg a kancsalság. Én legalábbis így tudom. De biztos kis aranyos lesz a rózsaszín szemüveggel (is).

Évi!
Én is megnéztem Szasza baba új képeit. Szenzációs a kis drága a napszemcsiben. Milyen sokat nőtt és változott a nagyfiad. Nagyon helyes kisfiú. És Te valóban sokat fogytál. És a hajad is kivilágosodott mióta nem láttalak. Tök jó. Mármint nem az hogy nem láttalak, hanem a hajad. :lol:

Edina!
Hát, hogy mi éppen mikor vagyunk itthon azt előre szinte lehetetlen megmondanom, mert mindig van valami programunk. De ha irsz sms-t, vagy rám csörögsz 1-2 nappal azelőtt mielőtt elugranál akkor megpróbálok itthon lenni. 4 óra előtt nyilván nem vagyunk, de utána azért előfordulunk itthon. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Hétvégére is van programunk mindkét napra. Holnap, (ha nem mossa el az eső,) akkor megyünk a Bence osztályával gyerekek-szülők közös főzésére a Hármashegyaljára. Ez amolyan ismerkedési, összeszokós nap is lesz egyben. Szülők kicsit megismerhetik egymást, a gyerekek pedig együtt játszhatnak. Csak tényleg kedvezne nekün az idő, az nagyon jó lenne.Megy a szervezkedés napok óta, kár lenne ha meghiúsulna. Természetesen "izzitom" a fényképezőgépet, mert ugye egy ilyen eseményt meg is kell ám örökíteni. :lol:
Vasárnap pedig, szintén ha az idő engedi akkor Tibi menne horgászni, anyuék pedig jönnek be és mi pedig együtt elmennénk a Mihály-napi vásárba .
Te is készülsz, melyik nap fogsz vásározni???

Kép
Kép
bendor
 
 


Andi!
Vásárba én biztosan megyek szombaton, de lehet még vasárnap is :wink: , de gondolom ott nehezebb összefutni.
Hogyha nem sikerül, akkor majd jövö7 elején csütörtökig hozzuk már légyszi össze a talit. Egyébként csütörtökön is ünneplünk, de szombaton lesz a nagy családi buli.

Akkor jo kirándulást nektek holnapra! Biztosan jol fogjátok magatokat érezni ezen a kis összeszoktatós bulin! Kellemes időjárást kivánok nektek hozzá!
Várjuk a képeket! :wink:

Aliz!
Köszi az infot, mondam Olginak majd majd leméri a rucit.
Ilyen nagy már Vikike? szépen fejlődik, tudod még szoptatni?és novemberig meg még nagyobb lesz :wink:
Balázska ügyes nagyon az oviban, és ahogy Vikikével is játszik, nagyon aranyos, igazi nagyfiu lett! :wink:

Olgi!
Ment a privi! Akkor a 4 napban nem is lesztek itthon?
Sok sikert a felvételihez!

Kép
dinaedo
 
 


Képzeljétek ma kilövettük Kamilla fülét :wink:
Olyan jól viselte a drágám, majd leesett az állam, én az elején sokkal jobban paráztam, itthon enni sem tudtam olyan gyomoridegem volt, majd mikor odaértünk teljesen le voltunk izzadva a párommal mindketten, annyira feltettük, pedig tényleg csak egy pillanat volt az egész.
Belőtte a kozmetikus, az olyan lehetett mint egy szuri, akkor sirt egy kicsit, majd hallgattuk a Süsüt :wink: és akkor már jobb kedve volt, majd jött a következő, az sokkal rosszabb volt mikor lefogtuk neki, és szerencsére olyan kis rövidtávú a memóriájuk, hogy mikor végeztünk már el is felejtette az egészet :wink:
Képeket majd teszek fel, ilyen szép kis rózsaszin, virág alakú az ideiglenes fülcsije.
Egyébként én olyan büszke voltam rá, hogy ilyen hősiesen viselte, hpgy még mindig nem térek magamhoz, ugyanis azt mondják, hogy minél később lövetjük annál rosszabb, biztosan igy van, de még határeset voltunk.

Kép
dinaedo
 
 


Sziasztok!!

Andikám:
Egész jó az idő,így biztos jól sikerül a buli.
Holnapra meg jó vásásrozást.
Mit akarsz venni? a gyerekeknek ruhát vagy amit meglátsz és megtetszik?
Igen igazad van szoknia kell az új helyzetet,de majd biztos bele rázódik.

Edina:
Igen már ilyen sokat nőtt Viki mert már 8.5 kg és 72 cm, még msot lehet jó lett volna rá,meg még az esküvőig,de már Karácsonykoe nem igen tzdtam volna ráadni.
Igen még szopik ,így hogy most már mást is eszik elég.
Balázs is 1 éves koráig szopott,remélem ő is fog addig.

Anita,Zsuzsi:
Bár én nem igazán tudom milyen mikor nem eszik a gyerek,mert nekem mind a kettőnek jó étvágya van,de szerintem sem kell aggódnótok ,mert valamit azért esznek amiket leírtatok ,és tényleg azt szokták mondani adokik ,meg a szakemberek hogy annyit eszik a gyerek amennyi kell neki.Ahogy Andi is írta.

Zsuzsi:
Sajnálom hogy ilyen rossz időszak van az életetkben,de biztos rendbe jön minden,és hátha mégsem vagy pcos.

Anita:
Láttam a képeket amiket csinálattok a lányokról Zitáéknál,nagyon édesek együtt.Két kis hölgyike,neked meg nagyon csini a pocid,nagyon sokat nőtt!
Ugye milyen hamar telik az idő?A második terhesség mintha hamarabb eltelne.

Évi:
Vagány kis krapekod van. :D
Mekkora ez a fiú!!!!!!!! :shock: Mint egy kétéves. :D
Te meg tényleg jól nézel ki,jól áll ez a szöszi, én meg vissza barnultam a múltkor,kicsit untam már a csíkokat a hajamban. :wink:

Na sziasztok,további szép hétvégét.
Teszek még fel képekt a Picassára.

Kép

Kép
aliza
 
 


Sziasztok!

Köszi lányok, tényleg nagyon jól sikerült a mai ismerkedési-főzőcskézős osztálybuli. Nagyon jól éreztük magunkat, a gyerekek sokat játszottak, a szülők dumcsiztak, az ételek finomak lettek, az időjárás pedig nagyon velünk volt, szerencsére. Szóval minden úgy sikerült ahogy terveztük. Nagyon jó fejek a Bence tanító nénijei, az osztálytársai és azok szülei is. Az nagyon tetszett, hogy a szülők nem klikkesedtek, megfért egymás mellett a villanyszerelőtől az országgyűlési képviselőig, a kozmetikustól a bírónőig bárki.
Körbeálltunk egy nagy udvaron és minden család bemutatkozott pár mondatban, melyik családban hány gyerek van, mekkorák, mi a nevük, szülőket hogy hívják, hol dolgoznak, mit csinálnak.
Az ofő nagyon köszönte a szülői munkaközösség munkáját, és persze fényezett is bennünket (irulhattam-pirulhattam :oops: ) , gyerekekkel elégedett, nagyon ügyeseknek, okosaknak tartja őket,jó velük dolgozni.
Szülők nagy többsége konszolidált bulira gondolt ma, nem mert szeszesitalt sem hozni. :lol: Na persze volt két apuka aki hozott, nem is kis mennyiséget, pótolta a többiek italhiányát is. Az apukák annyira belejöttek a főzés mellett az iszogatásba is, hogy nagyon jó hangulatuk lett. :lol: Mindenki mondta tavasszal az első jó időben meg kell ezt az összejövetelt ismételni, aztán pedig rendszeressé tenni. :lol:
Tettem fel képeket is:
www.picasaweb.google.hu/kisibolyak
(Itt más időpontban készült osztályképek is vannak fent :wink: )

Alíz!
Dorkának kellene a vásárban pár nadrágot vennem, szinte mindet kinőtte. De persze meglátom mi a felhozatal, tudok-e mást is venni. :lol:

Edina!
Ma vásároztál? Miket vettél? Elégedett voltál a felhozatallal?

Kép
Kép
bendor
 
 


Andi!
Nagyon jó volt a vásár, rengeteg minden volt, de biztosan a legrosszabb időben mentünk ki, mert ebéd után rengetegen voltak.
Mozdulni nem lehetett és olyan tömegundorom lett.
Igazából szerintem bolti áron voltak ruhák, ugyhogy azt inkább boltban, blokkal veszek. Szerettem volna farmert is, de vetkőzni nem volt kedvem , ugyh azt is inkább üzletben nyugisan, egyedül :wink:
Egyébként ami hasznos volt az a Kézműves utca, ahol viaszgyertyát vettünk, gyógyászati célból, elsősorban fülbe, meg szappant.
Kamillának játékot, meg téli sapkát.
Sétálni és nézelődni jó volt, legalább 3 óra hosszán keresztül. :wink:

Biztosan nagyon jol sikerült az osztály összejövetele, szerencsére jó időtök is volt :wink:

Kép
dinaedo
 
 


Sziasztok!

Érdekel vkit egy 80-86-os overall? Nellynek vettem, de kicsi lett.

Kép

C & A-s (Babyclub)
Teljes hossz: 70 cm, ujja a nyakától: 33 cm.
Kapucnija levehető.
Belül polar anyaggal bélelve.


3000 Ft.

Most ennyi voltam, szelektálom a ruhákat.


Kriszti



Sziasztok!

Régen voltam, most is csak gyorsan:írtam a közösre, meg a blogba is, ha érdekel vkit, vannak képek is.:)

Olvasgattalak titeket, de este 10kor már csak ennyire van energiám.Minden nap 6kor kelünk, és csak este jutok géphez.Pedig jó lenne írni is, hiányzik a közösségetek!

Emikém asztmás lett, most a 7en itthon vagyunk, ezért is tudtam írni, meg blogolni.Szerencsére nem súlyos, én nem is gondoltam volna, hogy ez a baja, mert mindig vmi takonykórnál jött elő, és betudtuk annak.De most láztalan volt, és csak sípolt, fulladt.
Bővebben a blogban.;)
pankaa
 
 


Panka

De jó hogy irtál és a házikótok is nagyon szép:-))
Mi is Emili blogjának a cime?

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!

Ma megjártam a szájsebészetet, egy letört fogam gyökerét vésték ki, szörnyű volt, gondolhatjátok. Igaz kaptam Lidocain szurit, de annyira mélyen volt a gyökér, hogy alig tudták kiszedni. 2 orvos is kellett hozzá. Jól széttrancsírozták az ínyemet, varrni is kellett. Délutánra kiment az érzéstelenítő hatása, aztán bevettem egy Algoflex fortét , az jó szolgálatot tett, sokáig hatott. Most kezdem újra érezni,kezd érzékeny lenni, ugyhogy nem is csacsogok itt sokat, fekszek le aludni, ne is érezzem. :lol: Remélem holnap már jobb lesz.

Panka!
De rég írtál. Hiányoztál.
Megnéztem a képeket, minden nagyon szép.
Emilinek jobbulást a fránya asztmából. De gondolom ezt ki fogja nőni, nem? Mit mondanak???? Nagyon fulladt?

Edina !
Oké, hozzuk össze. A kis lakkcipő már ki van készítve. De sajnos folyik az orrom, köhögök, fáj a torkom, nem akarlak benneteket lefertőzni. Így ha felugrasz 2 percre, vagy leviszem a parkolóba gondolom annyi idő alatt nem kapod el.Bencének holnap fociedzés, én viszem, majd csak 6 után vagyok itthon, de úgy néz ki csütörtökön 4 után már itthon vagyok. Jó bulizást a kis ünnepelttel!
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára bendor 2009.10.14 00:11-kor.

Kép
Kép
bendor
 
 


Jóéjt Mindenkinek és holnapra (mára) szebb napot, jobb idővel!!!

Kép
Kép
bendor
 
 


Andi!
Igen, kinőheti 4-5 éves korára.Szerencsére nem volt súlyos.
Sajnálom a fog mizériádat, gyors gyógyulást kívánok!!!

Zita!
Köszi!
A ti házatok is nagyon klassz, jó nagy kertje van!Mikor költöztök be?

Nem evés:mi is így voltunk Emilivel, főleg babakorában nem evett.
Aztán a főzelékek, üveges kaják nagyon mentek neki.Most megint keveset eszik, bár állítólag a bölcsiben jóevő. :roll: Itthon csak a nass, gyümi megy, főtt ételből is csak keveset, főleg levest.De én már nem izgatom magam rajta, ha éhes, akkor úgyis eszik.Hízik is, nő is, uh. nem aggódom:)Kap multivitamint, és kész. :lol:
pankaa
 
 


Sziasztok!

Andi!
Durva lehetett ez a fogászati dolog, most még jobban vigyázz a torkodra, én egyszer így jártam, amikor a bölcsességemet kellett kiműteni és utána olyan torokgyuszim lett, az is ilyen jó időbe volt.

A nem evős és az asztmás témához még saját tapasztalatom nincs ugyebár, de ez nálunk is megvolt, én voltam a nem evős, tesóm meg az asztmás, de azt hiszem ő még ovi előtt kinőtte és neki se volt olyan súlyos.Én meg csak a sütőtököt ettem, amitől mindig sárga lett az arcom, ahogy kijött a karotin, max egy fél kifli, az is egy óra hossza alatt, szerintem közösségbe kezdtem el én is jobban enni, meg ott olyat is megeszik a gyerkőc amit otthon nem. :D
zsanna7
 
 


Sziasztok!

Andi!
Jajj te szegény, jobbulást neked!!! Akkor majd hivlak tali ügyben!
Most el kezdtem parázni, páromnak is hétfőn húzták ki a bölcsességfogát, előtte napokig szenvedett és másnap mondja, h fáj a torka, gondoltam ez nem lehet igaz, de akkor mégiscsak jobb elővigyázatosnak lenni egy foghúzás után :roll: :x

Panka!
Örülök, h hirt adtál magatokról, és a házatok is szép!
Asztma ügyben: én tegnap voltam tüdőgondozóba allergia vizsgálaton, negatív lett , pedig nagyon sokat köhögök össze-vissza mikor rámjön a nap bármely szakában.
Erre mondja a dokinő, hogy lehet asztmás vagyok, kaptam ilyen befúvó gyógyszereket is. Érdekes módon már kiskorom óta köhögök, de jobban csak a panel házban jön ki rajtam, és a lényeg h eddig még sajnos nem mondták soha h ez asztma is lehetett, szóval kezelni kellett volna hamarabb. Sajnos én nem nőttem ki, de nem is állapították meg soha rendesen hiába köhögtem, ugyh szerintem jobban jártok ha már most diagnosztizálták, és tényleg kinőheti Emike.


Csajok!!!
Segítsetek már abban, hogy Debrecenben hol gravíroznak üveg kristályba? Kb milyen árakon dolgoznak? Esetleg van -e honlapuk?
Hogyha nincs akkor helyileg hol?
Mert Bp en találtam a Camponában egy nagyon szupi helyet (honlap alapján szépen dolgoznak) csak kiváncsi vagyok az itteni árakra is, hogyha hozzáadom a postaköltséget akkor már lehet nem érné meg, vagy mégis?! Köszönöm!

Kép
dinaedo
 
 


Sziasztok!

Anita! Először én is meglepődtem, amikor megkaptam az erszényt, hogy ilyen egyszerű, de hidd el, nagyon jó! Méretileg elvileg jónak kell lenni, és nem nehéz megtanulni a használatát, de azért majd gyakorolni kell kicsit, de azt majd csak a babával tudod.
A honlap, ahonnan rendeltem: www.babakozelben.hu

zsebi_baba
 
 


Hú, Andi! Jobbulást neked! Szörnyű lehetett a szájsebészet! Az egyik ismerősömnek múlt héten csináltak fogbeültetést, ő is szenvedett nagyon napokig!

zsebi_baba
 
 


Sziasztok!!!!


Andi:
Te szegény, remélem hamar rendbe jössz.
Jobbulást neked.
Voltál végül a vásárban?Elég szutyi idő volt már akkor is.
a tegnapiról ne is beszéljünk.
Megnéztem a képeket,látom jól sikerült,mindenki jól érezte magát gyerekek,felnőttek egyaránt.
Köszi Viki most már jól van.
Balázs hányt két napig meg lázas volt ,de most már szerencsére nem hány " csak" hőemelkedése van,így megúsztuk a Klinikát.
A héten még itthon marad.

Panka:
Nagyon jó a kis lakád,szépen berendezkedtettek.
Szegény Emikéd. :cry: .szerencse hogy kinövi,reméljük minél hamarabb.


Ennyi voltam,megyek kirakózni. :D

Kép

Kép
aliza
 
 


Sziasztok Lányok!

Zsani!
Nagyon "jókat" írsz ezzel a fogászat-torokgyulladással kapcsolatban, mit ne mondjak. :roll: Olvastalak és már tudom mi a jófenétől fáj a torkom. Eddig is fájt szó se róla, de közel sem ennyire. Ma reggel felkeltem és nyelni is alig bírtam. Pedig tegnap szinte semmit nem is ettem, vagyis vacsira csak, az sem volt hideg. AMit ittam egész nap annak a hőmérsékletével sem volt gond, így nem is értettem, mitől fáj ennyire a torkom.

Panka!
Én gyerekeimnek is asztmatikus hörgurutja volt, régebben, de ez nem egyenlő az asztmával, legalábbis aszerint a pulmonológus szerint nem akihez jártunk. Azt mondta kezelni kell ezt is, mert átcsaphat később asztmába, de azért a gyerekek nagy többsége kinövi pár év alatt. Ezért is kérdeztem Emili fulladt-e mert nekünk nem volt ilyen panaszunk.

Alízka!
Szombaton ki akartam menni az iskolás program után a vásárba, a kicsi szivem húzott, de a lában nem igazán,(fárasztó volt a délelőtt) így maradtam itthon a fenekemen. Pedig akkor nagyon szép idő volt, így utólag jó lett volna kimenni. Vasárnap anyuék bejöttek hogy majd együtt vásározunk, de mivel egész nap esős-borongós idő volt így nem mentünk. Ki sem mozdultunk aznap a lakásból. Hát a tegnapi nap ettől még szebb volt. És ma is esett ár minden. Eső, hó, jég, havas eső.... nem tudom mi jön még. :roll: :roll: :roll:

Edina!
Nem tuti, de szerintem az Interspar fölött az emeleten is gravíroznak. A kínai és a Media Markt között van egy késeket áruló fickó és mintha ott gravíroznának is, de nem tuti. Oké, majd csörögj kiscipő ügyben.
Férjed is vigyázzon a torkára.
Panelben nagyon-nagyon száraz a levegő, ettől is köhöghetsz: én legalábbis ha a gyerekorvosunkhoz köhögéssel vittem a gyerekeket a doki mindig mondta hogy párologtassunk éjjel-nappal, ne legyünk cigifüstben, minél kevesebb kipufogógázt szívjunk be (vagyis olyan környéken sétáljunk ahol kevés autó közlekedik) . Egyébként frontok (légnyomáskülönbségek) is előhozhatják a köhögést, dokink szerint legalábbis. És ő tényleg jó szakember, tudja mit beszél.

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Andi!
Remélem azért minél hamarabb kilábalsz a torokgyuszidból.Nekem anno a strepsils segített, az kifejezetten fogászati műtétek előtt és utánra is való.Én is mézesteázok ezerrel, bízom benne, hogy nem fázok meg.Itthon is már fűtünk éjjel-nappal, de a folyosón így is hideg van, remélem, hogy most se meg ha már meglesz a baba akkor se lesz gond a hideggel.Úgy félek, hogy megfagy a gyerkőc.
zsanna7
 
 


Asztma:több fajtája is van, szerncsére Eminek nem az a hirtelen bármikor befulladós, hanem csak betegség kapcsán jön elő.Sípol, nehezebben veszi a levegőt, de szemmel láthatóan ez őt nem zavarja, nincs megijjedve, aludna is, ha a köhögéstől bírna.De vannak már jelek is, amik az ilyen asztmára utalnak, pl. hogy síráskor, nevetéskor köhög.Mert nem minden gyerek köhög ilyenkor, de ő igen.

Esik Debiben a hó???
pankaa
 
 


Jelentkezem: úgy néz ki fel vagyok véve :D Nagyon jól sikerültek a koncert meg vizsgáim, hatalmas szikla esett le a vállamról :D
Most ennyi, babák hiányoztak negyon, de ügyik voltak mamáékkal 4 napig :D
puszi

Kép
Kép
Kép
olik22
 
 


Sziasztok!


Kamilla bébibogyónak nagyon sok boldog első szülinapot kívánunk!!!

Kép

Mit kap a drága ünnepelt? Mikor tartjátok? Siekrült ruhát szerezni?Tegyél fel fülcsis képeket!
Összeraktam egy nagy szatyorba a rucikat, bármikor elvihetitek.

Panka, sajnálattal olvasom az asztmát. :cry:
Hátha kinövi a kis morzsa.
Meg lehet vhogy előzni vagy jön a hidegfronttal , betegséggel?
A házikótok nagyon barátságos és otthonos, a hiányzó "részek" ellenére.
Tesóbaba szoba, hihi...
Mikorra várható? :wink:

Andikám, ne is mond a fogászatot. :shock: :shock:
33 év alatt lett 2 tömésem, az utóbbi egy évben még plusz 2.
Ez hogy lehet????
Az egyik le is tört, de nem olyan vészes, mint a tiéd, "csak" tömni kell.
Szegénykém, tudsz vmit enni?
A vásárral mi is így jártunk, mire kijutottunk szakadt az eső, délután meg már alig volt árus.
Torokgyuszi, huss el !

Pintyus, örült a kis szolgálólány a takarítószettnek?
Felháborító, hogy ilyen korán dolgoztatják azt a szegény gyereket. :lol: :lol:
Házzal helyzet?
Aranyos volt Sanyi, ahogy elszégyelte magát miután megdícsért, hihi.

Anita, ne izgasd magad a sapik miatt, én már azt sem tudom melyiket vitted. :lol:
Nem evés,áááááááááááá, ismerős.
Gyűlölöm, totál kikészít.
Nelly is mióta egyedül eszik (15 hó) gyakorlatilag a 1/3-át fogyasztja az eddigieknek és kezd válogatni.
Mindenki azzal nyugtat, hogy a gyerek tudja mi kell neki. Tudja a frászt, nekünk kell tudni!
Felnőnének csokin, Olivér meg virslin. :evil:
Bár ő legalább az oviban jól eszik (állítólag). :?
Pedig tényleg figyelünk a nasira, kizárólag kaja ehetnek, helyette, közötte nem.
Hogy bírod ezt az időt?
Mikor kezdődik az NST? 4D-n nem voltatok?

Alízka, jobban van Balázs? Viki nem kapta el?
Rajtunk is átment egy ilyen egynapos kórság. Na de most ez a hideg kinyírja a bacikat.
Vikike olyan kis édes ártatlan, amikor az öledben van, igazi kishölgy.
Biztos unod nagyon hallgatni, de szenzációsan hasonlítanak egymásra!!

Olgi, hogy sikerült a felvételi?
A múltkor kérdeztem, hogy hogy van neked 180 nap szabid??
Tücsi hogy viseli a szemüveget?

Képzeljétek tegnap fűteni kellett, mert Nellynél 17,7 fok volt. :shock:
A csiricsavari fánkat meg ki kellett kötözni, támasztani, mert majd elvitte a szél, félig kifordította.
Nelly egy dumaláda rongy alak, egész nap "rosszalkodik".
Egy perc nyugi sincs tőle. Mindenre felmászik, a múltkor az emeleten a korlát tetejéről kiabált. A hálóban voltam, gyorsan leszedtem, de megállt bennem az ütő.
Tiszta őrült!
Kezd "mondatokat" mondani (na jó mondatkezdeményeket) ,mutatja a szobáját pl. Ágyi( ágyikó) á-á .
Sok szónak mondja az elejét, a vége még lemarad, de már magától mondja.pl. lám (lámpa), mac (maci).
A Bogyó-t ( Olivért hívjuk így) tisztán, jól megnyújtva az ó-t.
Érdekes Olivér ilyenkor már többszavas
A kajálás kínszenvedés, 3-4 félét főzök, ezekből eszik összesen egy fél adagot (vagy még kevesebbet).
tejet, gyümölcsöt semmit, néha egy kis szőlőt.
Végre alszik éjjel, nappal nem nagyon.

Megvettem minden karácsonyi ajándékot nekik, csak L.-nek kell még vmit kitalálni.

Ennyi voltam, megjöttek.

"Szép" napot mindenkinek!



Sziasztok!

Edina!
Kami babának nagyon boldog 1. szülinapot kívánunk!!!!!!
KépKépKépKép

Kriszti!
Nagyon ügyi vagy a karácsonyi ajándékokkal! Nekem karácsonyig még öcsém szülinapja, sógornő szüli - és névnapja is lesz. Anyunak most volt a szülinapja. Szóval annyira nehéz kitalálni kinek mi lenne a legnagyszerűbb ajándék. Meg most az agyam is le van terhelve, nincs is erőm ilyenekkel foglalkozni, pedig imádok ajándékok után kajtatni. Lehet most ez az időjárás is lenyomja a hangulatom, nem tudom.
Tegnap vettem Dorkának sidzsekit és nadrágot hozzá.
Tibinek is egy dzsekit, amit a nő elfelejtett beütni, így az ingyen volt. Galád módon nem szóltam, nem vagyok a saját pénztárcám ellensége. :lol: Na ennek az árából visszamentem és még vettem két farmert a csajomnak, magamnak szintén , Bencének meg egy bermudát (jó lesz jövőre) . Ugyhogy tegnap egész jó napom volt. :lol:
Fogam helye gyógyul , de azért még nagyon érzékeny, a másik oldalon próbálok enni.
Torkom állapota sem rosszabbodott tegnap óta, igaz szerintem nem is javult. Bár ma is szintén köhögős, torokfájós munkatársam volt a közelemben, ugyhogy ne is nagyon várjam a gyors gyógyulást. Csak a kicsik el ne kapnák. Tegnap Dorka mondta párszor , hogy neki fáj a torka, de ma szerencsére nem mondja magától, csak ha rákérdezek. Ezért talán nem annyira vészes nála.
Huuuu.... az a 17.7 fok nem valami sok. Abban megfagynék, ugyanis elég fázós vagyok. Tudod nálunk "szauna" van általában, ahhoz vagyok szokva. Szerencsére 3 napja fűtenek, ugyhogy most sincs gond, 24-25 fok van.

Kép
Kép
bendor
 
 


Kamillának kívánunk Nagyon sok Boldog 1. Születésnapot!!!!
Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Kamillának nagyon boldog szülinapot kívánunk!!!!!

Panka! De jó, hogy jelentkeztél! Az már nem, hogy Emike asztmás. :( Reméljük kinövi hamar! Házatok nagyon szép lett, a konyhád különösen tetszik! :wink:

Olgi! Megelőlegezem akkor a gratulát Neked! Nagyon ügyi vagy! Hol kellett felvételizned? És 4 napig? vagy összekötöttétek egy kis pihenéssel? És látom, a gyerekek is jól viselték, de jó!

Andi! Jaj, ez a fogászati műtét..... :? Én nem tudom, milyen, de nem is szeretném. Jobbulást, meg torkodnak is! Dzsekivel ügyes voltál! Hát, tudod, ha az embert próbálják az eladók átverni, ha nincs résen, akkor néha fordítva is jár, szerintem is!

Kriszti! Nelly teljesen egyedül eszik? Pannika is azt szereti leginkább, de kanállal nem tud enni még. Illetve 1-2 falatot sikerül, na de az semmi. Persze sokszor szerintem azért nem eszik, mert nem akarja, hogy én etessem.... Vacsival pl. szinte sosincs gond, mert azt eheti egyedül. :roll: Persze a kenyér luxus a felvágott mellé :? 17 fok? Nálunk hétfőn indult a fűtés, de persze pont a Pannika szobájában jéghideg volt a radiátor. tegnap sikerült felhívnom a Hőszolgáltatót, ma kijöttek, a pincében nem volt kinyitva vmi szelep, nagy okosak. :twisted: Most már jó, de szegénykém napokig úgy aludt, mint egy kis hajléktalan: a szokásos body, hosszú ujjú rugira adtam egy melegítő nadrágot és egy kötött mellényt, és úgy rá a hálózsák. :) Nagyon hideg volt, hiába ment a többi helységben a fűtés.

Velünk semmi különös. Ez az idő kikészít. Kedd, szerda nem voltunk kint, ma kimerészkedtünk, de már esőben jöttünk hazafelé. :? És Pannika hisztizik a sapka és kabát miatt, mondjuk egy hete még rövidujjúban mentünk ki, nem is csodálom. De így nehéz lesz a tél.... :roll:

Kép
zsuzska81
 
 


Kamilla babónak nagyon Boldog 1. szülinapocskát kívánunk!!!!


Zsu: Doktori iskolába Lembergbe( odaát) Pihenés volt a vizsgáktól szabad napon. Amúgy rohantunk haza :roll:

Kép
Kép
Kép
olik22
 
 


Sziasztok!

Kriszti!
Tényleg nagyon ügyes vagy, általában én is megveszem hamarabb, de nem ennyire. :D Tök jó hogy a nagy tömegnyomit el tudod kerülni. :D

Andi!
Tettem a picasámra képeket a rajzolt képekről.
zsanna7
 
 


Hali!!

Még mindig egyben,37 hét,1 nap!!!
1 ujjnyira nyitva vagyok,úgyhogy bármikor jöhet picur.
A méretei is megvannak,sőt már a haja is 2 cm :D :D :D

Testileg jól vagyok,lelkileg meg már nagyon akkor lennék nyugodt ha a kezemben lenne a kis hajas babám.
A szüléstől nem félek,csak attól hogy időben beérjünk a kórházba.

Remélem mindenki jól van,és elkerül titeket ez a hülye infulenza.

Kép

Kép
krisztinaa
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: