Sziasztok!
Tök jó, hogy Kata pont most írt szüléstörténetet, én meg 3 napja írtam le egy papírra az enyémet..
Ha megengeditek, én is közzé teszem, hogyan jött világra a pici fiam! (Kata, jó sok közös vonás van ám… mikor olvastam, újra átéltem én is
nagyon megható dolgok ezek…) Előre is bocsi, nagyon hosszú lett…
Tehát SZÜLÉSTÖRTÉNET
2008.03.29-én, este 7:20-kor elmentem zuhanyozni, hajat mostam, jó sokáig voltam bent, mert aznap jól elfáradtam, bejártuk a nagyteszkót, takarítottam, ilyesmi. Előző nap meg jó nagyot sétáltam a barátnőimmel, majd órákon át üldögéltem velük a KVszínházban. (pont azon poénkodtunk, hogy remélem utoljára látnak 2 in 1 ) Szóval megtörölköztem, „belőttem” a hajam, és megbeszéltük apucival, hogy nézzük 8-ig az Uri Gelleres műsort, hátha kicsalja belőlem Kisatit, utána meg átkapcsolok a Társulatra, amit imádok nézni. Ezt meg is tárgyaltuk, leültem az ágyra, hogy felvegyek egy zoknit (már picit nehezen ment…
) mikor leért a fenekem, éreztem vmi fura kis roppanást belülről, mint mikor a vállam roppan, csak hát a hasamban…még mondtam is, hogy „jaj”, Attila jött befele és megkérdezte, hogy na mi történt, de akkor már robogtam kifele az ajtón, őt is félresöpörve, mert zúdult kifelé a magzatvíz, csak annyit hajtogattam, hogy „magzatvíz, magzatvíz.”. Attila arcán átsuhant vmi őrült pánik, alig kapott levegőt. Na ekkor láttam őt utoljára idegesnek, a nap és a következő nap többi részében maga volt a megtestesült higgadtság. Én addigra átértem a budira, leültem és vártam, hogy zubogjon még. Ja meg előtte még meg is csúsztam benne picit
Nem nagyon tetszett a cucc színe, sárgászöldes volt, de eléggé átlátszó. Kis naiv, azt hittem kifolyt a nagyja, hozattam egy bugyit, betettem egy pici (
) betétet, kimentem és mindketten felöltöztünk, Attila hívta a szüleimet. Nem hagytunk itthon semmit, amin baromira meglepődtem . 8 körül lehetett mire beértünk, Attila át a piros lámpán
Mondom ennyire nem kell rohanni, nem babázok le a kocsiban
Beértünk, fel a szülészetre, Attila előtt becsukták az ajtót, nekem meg adtak jó nagy betétet meg hálóinget, levetkőztem, a szülésznő kiakadt, hogy mennyi cuccom van (a köntösön miatt, mert az nem fért be a másik tatyóba) . A szülésznőről annyit tudok, hogy Andi a neve, vállig érő, hullámos szőke haja van, és 35 körül lehet. Nem mutatkozott be és nem volt névtáblája…mindegy. Átöltöztem, bejött a nőci megint, megnézte a betétem, nem nagyon tetszett neki se a színe, eszembe jutott Judy szüléstörténete, hogy neki is zöld volt a víz, picit megijedtem…Átmentünk a vajúdón át a vizsgálóba, szűk 1 ujjnyira voltam nyitva, fél kilenc volt. Mikor leültettek adatokat felvenni, akkor kezdődtek a fájások, és onnantól 10 percesek voltak kb 1 órán keresztül, majd 5 percesek. Amúgy egy fiatal, szemüveges, szőke doki volt az ügyeletes, először azt hittem róla, valami beteghordó fiú
. Ő azt mondta ne aggódjak a víz színe miatt, csak jelzi a baba, hogy már kint a helye. A vajúdóban volt még egy nő, de ő csak infúziót kapott, mert görcsölt, kb mint én januárban. Lefektettek, rám tették a CTG-t és elkezdődött a szokásos mizéria a nemlétező vénám abajgatásával..nagy nehezen akadt egy a bal csuklómban. Otthagytak ,mondták, hogy szólnak a dokimnak, bár szabin van…mondom tudom, elvileg átadott a Blaskó doktornak. Elkezdtem én is telefonálgatni embereknek, akik kérték, hogy hívjam őket. Bejöttek vért venni, aztán Andi átvitt az előkészítőbe, bekúpozott, meg leborotvált, mondta, hogy 20 perc múlva hat a kúp. Én tudtam, hogy semmit se számít majd, mivel nem vacsoráztam (tv előtt akartunk ) és 7 körül szerintem mindent „kiprodukáltam” magamból…mindegy, igazam lett. mikor visszaértem a zuhanyzás után, mondták, hogy a dokim 3 órán belül megérkezik! (mint később kiderült, az osztrák határon keltek át hazafele, mikor telefonáltak neki) Végre átmehettünk a szülőszobába, igazából nem tudom, miért nem a szülőszékesbe, mivel én voltam az egyetlen aznap éjjel…Andi mondta, hogy kezdhetem enni a homeopátiás bogyókat félóránként felváltva. Attila is bejött a kék cuccban, Andi megmutatta, mit hol találunk, meg hogy hogyan kell „labdázni”. Egyből ezt csináltuk, kezdtek rövidülni a fájások, de hát, ezek még semmik nem voltak, sejtettem is, hogy ez lópikula, röhögcséltünk 2 fájás között. Bejött az Orosz doki megvizsgálni, na hát az volt ami először igazán fájt…hogy ez milyen brutális…még mindig 1 ujjnyi, fájások gyengék. Andi rátett az NST-re, megtudtuk, hogy tényleg állati gyengék…11 körül érkezett meg Svarci, azt mondta rögtön oxitocin, mert így nem jutunk semmire, plusz neki nagyon nem tetszik ez a meconiumos trutymó (ami egyébként azóta is minden mozdulatnál dőlt kifele, mert a pici feje még nem zárta el a kijáratot) Azt mondta, hogy szerinte azért kakil a vízbe, meg azért repedt meg a burok, mert a méhlepény már nem szuperál. Frankó…azt is mondta, hogy ha nem tágulok továbbra sem, készülünk a műtőbe… Ő is megvizsgált, tágított is, de érdekes módon az nem fájt! Attila masszírozott, simizett, tartott a labdán (ami az infúzió meg a kábeleim miatt eléggé fix helyen volt) és közben folyton az NST fájásgörbéit figyelte, meg a számokat, ezzel az őrületbe kergetve Andit
én is folyton azt kérdezgettem, hogy miért nem mutat erősebb fájásokat, mikor én igenis egyre erősebbnek érzem…de ez még mindig simán kibírható volt, és a légzés is sokat segített, állítólag jól csináltam. Sokszor bejött a szülésznő, adatokat írogatni, aztán megint bejött Svarci, az oxi adagján emelt, mivel még mindig csak 2 ujjnyi…na innentől kezdett durvulni, még bírtam, Attila nagyon sokat segített továbbra is, esküszöm nélküle nem bírtam volna ki. Svarci adott egy méhszájpuhító szurit, ez kb 2 óra körül lehetett, de időérzékem az nekem se volt, Attilától kérdezgettem meg utólag ezeket az időpontokat…a homeos bogyó szopogatástól totál cserepes volt a szám, nagyon kiszáradt a torkom, de nem ihattam, mert hogy lehet hogy császár lesz…
Mondta Andi, hogy próbáljam ki a gázt, hátha segít, ha már úgyis fekszem, az oldalamra fordultam és ő megmutatta hogy kell. Hát szerintem nagyon rossz ez a kéjgáz, nem fáj tőle kevésbé, viszont büdös, fekete gumiizét nyomnak az ember pofájába, és hirtelen kell beszippantai a levegőt, ami ugye alapból nehéz, mert a lassú légzés lenne ilyenkor az ember legjobb barátja. Plusz nekem ez olyan érzés volt, mintha most ölnének meg azzal a micsodával, megfojtanak…meg hát nem tudtam egyszerre Attila kezét is meg azt a szart is fogni, így inkább feladtuk…ja meg fekve vajúdni nekem kibírhatatlan volt. Lemásztam, a szülésznő közben hozott forró cseresznyemagos zacskót a derekamra, Attila tartotta, nagyon jólesett. Kár, hogy nem zuhanyozhattam, de hát az infúzió miatt pisilni is csak macerásan mehettem ki. Egyszer nagyon megijesztett a szívhangfigyelő, nagyon belassult a picur szíve, ez akkor volt mikor még háton feküdtem. Ezután már 2 és 1 perces fájásaim lettek, kiugrott a görbém is és iszonyat nehéz lett az egész….már majdnem 4 óra volt, régi idő szerint (új szerint 5) és ez az utolsó félóra volt az, ami nem én voltam…Meg akartam halni, a kilégzésnél hangosan kiáltottam (nem esett jól, de nem tehettem róla…) sokszor nem tudtam szép lassan belélegezni, nem is igen kaptam levegőt, kezdtem pánikolni, hogy elájulok és akkor mi lesz. Attila is eléggé megijedt, ilyennek még nem látott, elszaladt hogy jöjjön valaki, epit kérek, meg császárt inkább, mert elájulok….Ki akart szakadni az egész belső részem. A szülésznő bejött végre, megvizsgált és kijelentette, hogy érzi a baba fejét, nagyon közel vagyunk, bár még csak 4 ujjnyi, de ha most kibírom és nem nyomok, 1 órán belül megszülethet a kisfiam. Na ezt nem kellett volna mondani, mert addig nem is gondoltam nyomásra, de innentől valahogy csak ezt éreztem. És mondtam is, jó sokszor, hogy nem bírom, nyomnom kell. Na akkor meg azzal ijesztgetett a nőci, hogy ha nyomok beödémásodik a méhszájam és meghosszabbítom órákkal. Itt már lapáttal csapkodtam volna a fejét, de tudtam, hogy jót akar és igaza van. Az ágyról már nem jöttem le, mert Andi szólt a dokinak, hogy jöjjön nézzen meg mert nagyon elkezdtem tágulni és tolófájásaim vannak. Bekukkantott, meglepődött és közölte, hogy megszüljük a babát! Ez a mondat megváltás volt
Kb 3-4 tolót kellett még kibírnom, az utolsónál már nyomtam, akaratlanul és éreztem ahogy dől ki mindenféle folyadék…de nem láttam pánikot senki arcán, így én se aggódtam már. Csak nagyon vártam, hogy megláthassam Kisatit, bőgni akartam, teljesen kikapcsolt az a negatív hang. Feltettem a lábam, Attila a jobb oldalamon tartotta-emelte a fejem, azt mondták, ha jön a fájás, ne is szóljak, csak emeljem a fejem és csukott szemmel, hang nélkül toljak. Eszembe jutott anyukám intelme, hogy ne „kakilósan” hanem „pisilősen” nyomjak, az inkább az az izom. Lehet, hogy ez segített, lehet, hogy csak jó volt a technikám, de 3 fájás alatt kibújt, 7-8 perc alatt, minden fájásra 3 nyomás jutott pont, közben dicsérgettek, hogy ügyesen csinálom és gyorsan meglesz. Attila is mondta közben, hogy mi történik, mit lát, de nem emlékszem… A második „menetben” volt a gátmetszés, na az nagyon csípett, meg is lepődtem. Picuromnak a fejecskéje mellett „szupermen” tartásban bújt ki a kis keze, azt mondták lehet ezért repedt a méhszájam, de nagyon sokat számított, hogy adtak olyan puhító szurit, meg szerintem a homeos bogyók is használtak. Bár ezt nem tudhatom meg… A harmadik menetben éreztem, ahogy feszít szét a pici teste, de NEM fájt, nagyon jólesett tolni, egy nagy nyomás kellett még és kicsusszant. Anyukám halacska-érzésnek mondta ezt, nekem nem olyan volt, forró és puha, nagyon jó érzés
Ahogy kibújt, rögtön felsírt, Nekem meg betöltötte az egész agyam, minden érzékszervem egy gondolat, POCIMANÓ, és szerintem mondtam is, ömlöttek a könnyeim és próbáltam meglesni Őt, de még nem láttam, Attila elvágta a köldökzsinórt és apa lett, én pedig megkaptam a hasamra a drágámat, belenéztem a kis szemébe és anya lettem…leírhatatlan ez az érzés, fel se lehet fogni. Új idő szerint 5:13 volt. Elvették őt és megtisztították a száját-orrát, meg betették pólyába, ezután újra visszaadták és még egy picit nézhettem. Attila fényképezett közben, fel se fogtam, hogy miket, csak később néztem meg, már itthon, ezeket a képeket. Ezután elvitték Kisatit a babás szobába, megfürdetni meg betenni egy picit inkubátorba, mert kihűlt. Attila vele ment, én meg megszültem a méhlepényt (tök könnyen kijött) és mint kiderült, nem ez volt a baj, nem ezért volt dzsuvás a magzatvíz, hanem azért, mert rátekeredett a lábára a köldökzsinór. Mikor ezt meghallottam, picit megállt a szívem, tragédia is történhetett volna… Aztán összevarrtak, jó sok öltéssel, vagy 20 percig tartott. Attila visszajött hozzám, egyedül hagytak minket, a doki még odajött gratulálni, meg a szülésznő is, és úgy negyed óra múlva végre megnézegethettük a kisfiunkat
Ébren volt, nyitogatta a kis szemét, és az jutott eszembe, mennyire Pocimanós, tök hasonlított magára
remegett a lábam meg a szívem is a boldogságtól, csak nézegettük őt, amíg engedték.
) minta fut rakta körbe. Azt hittem, valamelyik gyerkőcének volt a pulcsija (2 lánya, meg egy fia van). De aztán tegnap teljesen ledöbbentem: kiderült, hogy azt a pulcsit még anyukámtól kapta, és az enyém volt!!! Teljesen meghatódtam!!! És állítólag most már megtalálta a hozzá tartozó kis sapit és rugdalózót is!
nem'tom,talán be akarja hozni az egy éves kimaradását,mert úgy ömlik belőlem a vér,mint állat,meg görcsölök is 
Nem egy halacska típus ma sem node sebaj, attól még nagyon mókás a babaúszás 
A baba biztos szépen fejlődik. Aranyos a pulcsis sztori. 
Kis részeges 
