Sziasztok!
Tegnap jöttünk haza. Dórika nagyon édes kislány, d mi még szörnyen bénák vagyunk, tegnap a fél este azzal ment el, hogy kitaláljuk, hogy épp miért sír... A páromnak teljeen gyomoridege van, hogy valamit elrontunk.
Tejecske van bőven, Dóri szépen eszeget. A védőnő azt mondta, hogy két óránál gyakrabban ne agyjak neki enni, de ő van, hogy óránként akar. A kórházban meg azt, hogy amikor akar egyen, mert kicsi a súlya (2850 grammal engedték ki) és van egy kicsi sárgasága is. Szerintetek?
A szülés fantasztikus élmény volt, megérte ennyit göcsölni, nagyon könnyen tágultam. Hajnali egykor ébredtem fel az első fájásra, de az előzmények után nem vettem túl komolyan. Háromkor azért kijöttem a nappaliba, de nagyon rendszertelenek voltak, csak sokkal erősebbek, mint a korábbiak. Még aludtam is néha két fájás között. Fél tízkor felkelt a férjem, elmentünk sétálni a környékre. Akkor kezdtek rendszeresek lenni, 7, 5, majd 4 percesek. Akkor már mindig meg kellett állnom, ha rámjött. Hazaértünk, beléptem a lakásba és elfolyt a magzatvíz. A párom még nem volt otthon, elszaladt a kínaiba kaját venni magának.
Na innentől már nem volt olyan kellemes a dolog, hánytam, hasmenésem volt, folyt valami véres izé 8gondolom a nyákdugó). Kicsit összekaptam magam és bementünk a kórházba (2 perc kocsival szerencsére) A szülőszobán nagy tömeg volt, a felvételre is várnom kellett negyed órát a folyosón. Közbe már jötek a tolófájások. A nyőgésre előkerült egy orvos, de persze nem vizsgált meg, a rezidenst hajkurászta. Végül végre megnéztek és közölték, hogy azonnal hívják az orvosomat, 3 ujjnyira nyitva vagyok. Beengedték a párom, nem volt üres szülőszoba, így az alternatív vajudóba mentünk. A szülésznő mutogatta a labdát, meg a bordásfalat, én engedelmesen ráis ültem, de már semmi nem volt jó. Hozott egy halom papírt, hogy írjam alá, én meg mondogattam, hogy kakilni kell. Lefektetett a franciágyra, hogy megvizsgáljon, de már rohant is, mert kiderült, hogy Dórika elindult. MÁr nem tudtak átvinni szülőágyra, a dokim is még csak a Lágymányosi hídnál járt. Bejött a rezidens,és a szülésznővel kettesben fogták a lábam, meg maszírozták olajjal a gátat. Közben álmélkodtak, hogy az nem létezik, hogy az első gyerek ilyen fürge legyen.. A kitolás nekem már nem fájt, érzetem, ahogy megy lejjebb bennem a fejecske. A dokim végszóra érkezett, blépettt, felkapta az ollót, kicsit metszett és kicsusszant az ágyra Dorottya. Egyből a hasamra tették. Én meg hitetlenkedve kérdeztem, hogy kész is vagyunk?
Õ meg üvöltött.
Aztán jöttek e kevésbé kellemes dolgok, fél órát varrtak, meg kitisztították a méhet, az nem volt annyira kellemes. De ott ült a férjem mellettem, kezében a lányunkkal, őt nézni volt a legjobb fájdalomcsillaptó.
Atán még másfél órára visszamehettünk hármasban a franciágyra, utána elvitték Dórit, negm meg betoltak egy kórterembe. A kórház elég rémes volt, olyan szobába kerültem, ahol veszélyezett terhesek voltak, mert már nem volt hely a kétágyas gyerekágyas szobákban. Dóri végig velem volt, de voltak konfliktusaim, a végén már könyörögtem a csecsemősöknek, hogy had menjünk haza.
Megyek, mert felébredt a kisasszony
Orsi, köszi a tudósítást, meg a képeket, majd még teszünk fel.
Z.
