Új privát üzeneted érkezett!

Jah mai kép,de azt pont nem tudtam lekapni amint ismét hasról hátára fordult.MÁr két napja ezzel prószálkodik amikor nyüzüge.
Kép Kép Kép

Kép

Kép
jucu
 
 


Jó reggelt!

Hát ma nem volt olyan jó éjszakánk, mint tegnap amit saját magamnak köszönhetek, mert éjjel az egyik szopi után nem böfiztettem meg, mert elaludtunk és ennek lett meg az eredménye, de szerencsére egy következő szopival, illetve szopi közben kijöttek a pukik.

Jucu, nagyon édes a kis vasgyúród, kondiban fog tartani az biztos :lol: Nem semmi mennyiségeket eszik. Ma én is lemázsálom Adriennt, mert 1 hónaposak lettünk :D bár holnap is mérik majd a tanácsadáson, de legalább nem lepődök meg :lol:

Tényleg, Mona már kérdezte, de senki sem válaszolt neki a Start számlával kapcsolatban. Mi kaptunk a kórházban egy tájékoztatót amiben az állt, hogy majd a MÁK-tól kapunk egy értesítést, hogy ők megnyitották a számlát a babának és ha én pénzintézetnél akarom vezetni, akkor ez után lehet ott megkötni. Ti kaptatok ilyen levelet az államkincstártól?
A múlt héten megkaptam Adrienn adókártyáját és a mellékelt levélben ott is az van, hogy csak azzal lehet megnyitni a start számlát.

Még egy kérdés, aki már igényelt TGYÁS-t, annak utalták már? (olyan érdekelne, akinek a MEP, vagy OEP utal és nem a munkáltató)

Köszi :wink:

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Szép napot mindenkinek!

Legalábbis szebbet, mint ami tegnap nekünk volt. Délután teljesen kikészültem, alig vártam már, hogy Márk és apa hazajöjjenek és egy kicsit átvegyék Ádámot. De előtte még elmentek vásárolni a Lidl-be, úgyhogy fél 6 volt, mire hazaértek. Nálam pedig eltörött a mécses, de nem tudtam magam rendesen kisírni, mert ha a Márk látja, akkor ő is elkezd velem együtt sírni, sajnál a drágám. Így is megjegyezte, hogy könnyes a szemem, talán sírtam, mi pedig mondtuk apával hogy nem, csak fáradt vagyok. Ami tényleg így van. De én már nem is próbálkozom azzal, hogy együtt aludjak a kicsivel, mert akkor biztos felébred, eddig mindig így volt.

Szóval a délutánunk pocsék volt, ordítás ezerrel. Nem volt jó se háton, se hason, se ölbe, se hordozóba, se a kiságyba, se a játszószőnyegen, se sétálva, se ülve. Ekkor elfogyott a türelmem megszoptattam, hátha éhes, jóllakik és elalszik. Megetettem, csukódtak a szemei, na mondom de jó, alszunk egyet. Ez volt délután fél 4-kor. Ekkor csörög a telefon, azt hittem kihajítom az ablakon. Hát a drága jó édesanyám volt. Nagyon mérges voltam. A gyerek természetesen ordításba kezdett, visszaalvás nuku. Ekkor magamhoz fordítottam, hát érzem, hogy tiszta pisi a ruhája. Na akkor átöltözés. Utána folytatódott az ordítás. Gondoltam, hogy ha már úgy sem alszunk, akkor megnézem a múlt heti Doktor House-t, gyereket a hasamra fektettem, feje a bal cicimen, hogy hallja a szívverésemet, erre állítólag meg szoktak nyugodni. Nagy nehezen sikerült elaludnia, magam mellé tettem, majd amikor megnéztem a filmet, letettem a fejemet, hogy alszok, erre a drágám 4 perc múlva felébredt. Hát ezért vártam már annyira a felmentő sereget. Aztán az esti fürdésig kb. 2x20 percet aludt. Utána szopizás, de még 10 óráig nem aludt, de apa karjaiban nagyon jól elvolt. Én már sajnos nem bírom annyit tartogatni, elég nehéz, fájnak a karjaim valamint a derekam. De szerencsére olyan álmos volt, hogy aztán 3 órakor ébredt fel enni, majd pedig reggel 7 órakor, szerencsére a Márkot még sikerült elrendeznem előtte.

Én már a tegnapi nap leírásába is elfáradtam, remélem csak valami front volt, és nem sokszor lesz ilyen.

Kép
Kép
márkanyuka
 
 

 
 

Amúgy nagyon mohón eszik Ádám, utána a böfivel mindig jön vissza tejcsi is.

Ja és ma reggel nagyon aranyos volt, először lepisilt, aztán pedig jól lebukott, gondolta ezt érdemlem a tegnapi türelmetlenségem miatt. Ja és tegnap este még jól bekakált, még a háta közepe is trutyis volt, úgyhogy többet nem is veszek Pampers-t, mindig lecsúcsik a derekán.

Jucu: nagyon édes a Bálint, szerintem Ádámmal össze lehetne kötni őket, ugyanis az én fiam is olyan, mint egy kismalac, folyik ki a szája szélén a tej, van hogy fröcsög a szája csücskénél, nem bírja nyelni, nagyon mohó. Teljesen más, mint a Márk volt, ő már akkor sem szeretett enni, mint ahogy most sem, jó ha 21 kg 8 évesen.

Amúgy már az Ádám is sokat vigyorog és szerintem tudatosan.

Mona: nagyon aranyos a kisfiad apa hasán!

Kispupu, Tipetupa: gratulálok a kicsikhez! Kispupu: nagyon ügyes voltál a szülésnél, jó volt a szüléstörténetedet olvasni.

Bee: nem irigyellek a gyakori szopizás miatt, de így hogyan tudod a nagyobb fiúkat hozni-vinni és még főzni is?

Pattogo: férfiak! (szokták mondani, hogy külön állatfaj) (bocsi)

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Mona
Fejés? Miért? Normális esetben egy idő után beáll a kereslet-kínálat egyensúlya...
Tejcsi... összetétele nem állandó... mindig a gyerek igényeihez igazodik...

Jucu
Nehogy mégegyszer sírjál, hogy kevés a tejcsi...
:wink:
Bálint édes kis "hörcsögképű" :lol:
Vendég
 


Mona
Nagyon édes Dani baba is... apa hasán aludni... Királyság :lol: :lol: :lol: :lol:

Mikegirl
Védőoltás...amit Valentin és Felipe megkap....ami otthon is kötelező (infanrix_Hib), Hepatitis-B (itt ez egy kombinált oltás a 6 betegség ellen), rota, és a pneumococcus... a meningococcusost a második félévben fogják megkapni...
A pneumo sokkal gyakoribb, fül-, tüdő-, agyhártyagyulladást, szepszist okozhat... az őszi-téli nyirkos, párás időben főleg gyakori...
Vendég
 


Hello!

Jucu: Te még éjjel is méred, hogy mennyit eszik?

Édesek a babaképek! Én a fotoblogra tettem fel párat, mert ide nem akartam meztelen képeset feltenni!

Ma reggel volt kaki, ez volt az 5. nap már az előző óta.:( De most nyugodtan alszik. Tegnap reggel 10-től délután 3-ig bírta ébren, illteve azért aludt vagy 2-szer 10 percet! Ez van...ha pocija nem fájna néha, nagyon lusti lenne, mert egyébként hatalmasakat tud aludni!
A cicizéssel mi is küzdünk...nem tudom mikor marad éhes és mikor csak nyűglődik, de látom evvel nem vagyok egyedül!

Márkanyuka: Naq néha nekem is sírhatnékom van! De szerintem ez nagyrészt a fáradtságnak tudható be! Éjjel mi is fent voltunk, mivel Matilda hányt...vmit összeehetett az oviban, szerencsére reggelre teljesen rendbejött, csak picit fáradt volt ő is!

Férjecském is alakított vmelyik nap, csak hogy párakat megnyugtassak! Beszélek hozzá...ő meg közben felvette a telefonját és elkezdett beszélni valakivel...hát meg is mondtam neki, hogy mekkora paraszt, meg hogy ilyenkor minimum annyi, hogy bocs, hívnak...mindjárt beszélhetünk tovább...vagy vmi hasonló!

Felkelt manóm!!!

mamiblue
 
 


Sziasztok!

Olyan vegyes napjaink vannak. Egyik nap egész nap alszik, másik nap egész nap fent van... Tegnap az egész nap alvós nap volt, de mondjuk délelőtt megkocsikáztattuk (elmentünk a munkahelyemre leadni a papirokat) és a kocsiban úgy bealudt, hogy csak enni kelt fel délután is, aztán vissza alvás. Persze este meg megszivtam, mert éjfélig nem aludt, addig csak lógott a cicimen. Nálunk is az van, hogy cicizik, bealszik, de ha leteszem 5 perc mulva újra ordit. Na akkor megint cici, megint bealvás, megint leteszem és megint felriadás 5 perc mulva... és ez igy ment tegnap éjfélig. De azóta megint csak alszik és csak enni kel fel, aztán vissza is alszik. Így ma mosok, meg mindjárt nekiállok főzni, remélem azt még megvárja :)
Rakok fel új képeket.
Holnap lesz Fanni 1 hónapos, nekem meg a 29. szülinapom, szóval ünnepelünk :D :D :D Kép Kép Kép

horvviki
 
 


Jucu:Nagyon helyes a "nagyfiad", és a lányocskád,Bálint, már nyomja a fekvőtámaszt :lol: ??Mi is elkerültük az 5kg-ot 20 dekával
Szabina:Hogy zajlik nálatok az este, a fürci hány órakor van, 11-kor még fennt vannak a fiúk, vagy ébreszted őket kajcsira?
Mi csak egyszer kelünk 3-kor utána 6.30 körül, mert így "idomítottam" :) , de jobb lenne egyszer sem.
Pattogó:pasik :twisted:
Mandala:Kitartás neked, sajnállak nagyon, hogy fáj a pocid, jobbulást!
Mellgyulladás: Úgy néz ki mára helyrejött a cickóm, aki még szenved annak mielőbbi gyógyulást, nekem ami bejött masszírozás kézzel fejés, és közben infra lámpával melegítés, utána szopi váltott testhelyzetes 2 óránként.

Kép
Kép

Kép
Kép
zeze
 
 


Horviki:Nagyon szép Fanni, és a rózsaszín ruci váóóó:D pont jó lesz menyjelöltnek :D

Kép
Kép
zeze
 
 


Horviki: Boldog szülinapot nektek!
Erőt egészséget!

Kép
Kép
zeze
 
 


Sziasztok!

ZSófi nekem is eljátsza ezt a szopizós-bealvós dogot.Pedig azt hittem már leállt róla,de most megint kezdi.Tegnap este kezdte.Nálunk ez abból áll végülis,hogy jól belakik,és még enne de nem bír.Ilyenkor tiszta ideg lesz,morog,ráncigálja a bimbót,végül csak cummog rajta és elalszik.De ha meg elveszem tőle,felébred,és ordít.Tegnap eljátszottunk így fél 12.-ig.Én meg már kezdtem zombiba átmenni.Azt hittem sosem alszik el.Ja,és ezt játszuk most is,csak már nem adom neki oda a cicit,mert nem bírja a bimbóm.Most cumizik.Pedig úúúgy nem akartam cumit adni neki :( .Majd csak leáll róla....remélem.

Viki,Boldog Születésnapot!!

Kép
Kép
huni
 
 


Horvviki: nagyon szépek a képek! Boldog szülinapot!

11 órakor elmentünk sétálni a környéken 1 órát, hazajöttünk, de mivel még aludt a kocsiban, így kitoltam az udvarra, azóta is alszik. Én pedig végre nyugodtan megebélhettem! Hurrá! Délután pedig szeretnék egy kicsit vasalni, ha hagynak!

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Huni: olyan nálunk is van, hogy szopizás közben ideges, morog, rángatja a cicimet, de úgy vettem észre, hogy ez akkor szokott lenni, amikor sok levegőt nyel, mert ha ilyenkor nem büfiztetem meg egyből, akkor a kajcsi egy része még fekve visszajön. Mondjuk attól is ideges, ha ilyenkor felveszem, azt hiszi, hogy nincs több cici, elkezdi szopni az öklét!

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Márkanyuka,ez nálunk büfi után is fenáll :D .Csak nagyon torkos a kisasszony.Egy csomó kajcsi után még enne,de nem bír.Mintha félne,hogy valaki elveszi tőle :lol: .Pedig magyarázom neki,hogy az csak az övé :lol: :lol: .Általában 120-150-et eszik,de van hogy kevesebbet.

Kép
Kép
huni
 
 


Zeze !!!
Plííííz áruld el a trükköt ,hogy csinálod az egyszeri felkelést?

Viki
Szép kiscsaj Fanni.Neked boldog szülinapot!

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ megint kel és 12.30 kor evett :shock: ordítás van mennem kell.

Kép

Kép
jucu
 
 


Kép

Kép
sziszike77
 
 


Kép


ez egy nagyobb bekajálás után készült!

Kép
sziszike77
 
 


és még egy kép, ami etettés közben készült :D Kép

Kép
sziszike77
 
 


és még egy aztán már abbahagyom :D:D:D:D

Apaszerelem

Kép

Kép
sziszike77
 
 


Hanga szerelem holnap lesz 1 hónapos!!! Hihetetlen mennyire szalad az idő, nemrég még azt vártuk hogy szüljünk már és tessék már mindjárt vége a szeptembernek.

Akinek még nem érkezett meg a TAJ kártyája postán, menjen be érte személyesen a teve utcába, nekünk ott adták oda.

Megkaptuk már anyasági és az első családi pótlékot. 11.700Ft és augusztusra már járt, sőt mona neked még júliusra (azt hiszem te kérdezted) is jár.

A többit (TGYÁS) amivel most nyitunk a melohely intézi, de egy csomó papir kell hozzá amit érdemes akkor odaadni nekik amikor már mindent elintéztettek (csp, segély, és a babkötvény).

Nekünk Hanga egy alkalomra kb 130at szopizhat, bár én nem mérem a mennyiséget csak egy nap este fürdetés előtt a súlyát. 4 hét és 2 nap alatt Hanga 1350grammot hizott. Tud enni és aminek nagyon örülök hogy kaka is van mindig rendesen.

Én az éjszakai világitását úgy oldottam meg, hogy észrevettem hogy a napi aktiv időszaka a gyereknek este 8tól éjfélig van. Ez igy ment kb másfél héten keresztül. Aztán rájöttem hogy nem szabad őt aludni hagyni 4 óra után fürdésig, max 10-20perces bealvások lehetnek és igy este 8 ra a fürdetésre már hulla fáradt, adok neki egy jó nagy adag tejcsit és alszik hajnal 4-5ig. sőt most hétvégén reggel 6kor úgy keltettem fel, mert már sik ideg voltam hogy miért nem ébred már!
Az aktiv időszakban meg megpróbálom őt ébren tartani, szines játékállatokkal, zenével,sétával és beszélgetéssel. Ha meg másik időpontban akar fellenni pl reggel az nem baj, azht hagyom mert annál fáradtabb lesz.

na megyek mert még éalszik ,addig a kaját befejezem.

Kép
sziszike77
 
 


Ádám még mindig alszik, igaz 2 órakor behoztam a teraszról, mert már aggódtam érte, olyan hideg volt a kis kezecskéje. 4 és fél órája evett utoljára, most már jó lenne, ha felébredne, de lehet, hogy a tegnap délutánt is most pótolja be! Remélem hogy szopizás után tudok vasalni, nem lesz megint cirkusz, már annyi vasalnivalóm van, hogy kidől a szekrényből, ha kinyitom az ajtaját.

Sziszike: nagyon szép a kislányod, látom ő is nagy "cicibúvár".

Ádám ébredezik, mindjárt jön a balhé, hogy miért nincs még a cici a szájában. Pedig előtte még peluscsere!

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Viki
Boldog szülinapot!

Zeze
Este 6-3/4 7-ig evés... aztán 1/2 8-8 között fürcsi... egymás után gyorsan a két fiút... olyankor már otthon van apa... egyikünk fürdet, másikunk vetkőztet-öltöztet... aztán kicsi játék... 1/2 9 körül esznek, lefekvés... és általában kelnek 11 körül... akkormegtömjük őket és alvás reggelig... :lol:
Vendég
 


Jucu:Mi
-8.30-kor fürcizünk
-9.00 szopi 10-ig nézelődés sírás
-2és 4 között valamikor gyors szopi, aztán alvás
-6-7 körül ébredés
zeze

Kép
Kép
zeze
 
 


Sziasztok!

Ki is írta, hogy papaverin-cseppeket kapott a babócája? Bocs, most nem tudom visszaolvasni... Merthogy ma mi is voltunk dokinál és mondtam neki, hogy ugyan Enikő nem ordít (mint annó a bátyja), de rengeteget nyög hangosan éjszaka is... nem is tudok tőle aludni :) :(
És dokibácsi egyből felírta ezt a papaverines cuccot. Azt mondta, ez sokkal jobb, mint az infacol.

Sabine!
Szerinted ez nem nyugtató? Papaverin a pipacs latin neve, az meg ugye közvetlen rokonságban áll a mákkal, amiből meg tudjuk mi minden készül... Szóval, azért nyugtatózni nem akarom a gyereket. Bár biztosan lehet, ha adják a babócáknak...

Amúgy tényleg elég nyűgös a kisasszony, sokat kell tartogatni, mert semmi sem jó. Csak az a gáz, hogy Beni is igényelné az állandó vele való foglalkozást. Jó, nem panaszkodom, anyukám sokat segít a héten, mert szabin van direkt miattunk, ma ott is alszik a nagyfiú.

Encsi két hét alatt kb. fél kilót hízott, egy lánytól ez nem is olyan rossz. Bár látom, hogy legtöbbetek babócája nagyobb ütemben nő. Beni is 400 grammokat hízott az elején.

Na, lejárt a 20 perc pihenőidő, újra nyüszi van...

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Franciska
Nem nyugtató... görcsoldó hatása van... én nagyon kívételes, nagyon indokolt esetben adnám csak a gyerekeimnek...
Vendég
 


Sziasztok!

Gyönyörűek a babák!!!

Viki!
Boldog szülinapot!

Márkanyuka!
Valóban nem könnyű Leila mellett elintézni a srácokat. Annyi a könnyebbség, hogy Tomi az idén már egyedül jár suliba. nem bírnék kétfelé szaladni, hogy reggel fél 8 körül Tomival a suliba a két kicsivel, aztán Bazsóval fél 9-re az oviba, ami ráadásul az ellenkező irányban van. Ő nem mehet korábban, mert nem bent eszik, így fél 9 előtt nem lehet vinni. Szóval csak Balázst visszük, aztán futás haza, főzés, mert fél 12-ig el kell Balázst hozni. Ő kajál, aztán alszik, addigra befut Tomi is, ő is eszik. Mindezt úgy, hogy a kisasszony folyamatosan rajtam lóg...Úgy próbálok segíteni magamon, hogy amit lehet megpróbálom előző délután előkészíteni, illetve hétvégén telepakolom a fagyasztót félkész kajával, hogy hétközben minél kevesebb legyen a dolgom. Azt is iszonyatosan nehéz kitalálnom, hogy mit főzzek. Nem elég, hogy a szopi miatt sok mindent én sem ehetek, de még van két iszonyatosan rossz étvágyú gyerekem is...
bee73
 
 


Sziasztok!

Olvasni nem tudtam, holnap pótolom. A képeket azért megnéztem - édik :D :D :D
Ma voltam kontroll vizsgálaton: rákszűrés, ultrahang + kézi kitapogatós vizsgálat
Nagy vagányan dobtam fel magam az ágyikóra, mondván, hogy csaszival szültem, nagy meglepi nem érhet, ugysem történtek lent nagy dolgok....Hát a rákszűrés úúúúúgy, de úúúúúúgy fájt.....kicsit mindig is kellemetlen volt, de erre azért nem számítottam...... eredmény 3 hét múlva, a többi rendben.
Csajok, használ valaki olyan fogalmazásgátlót, amit a hüvelybe kell helyezni? Kúp, golyó....

mikegirl
 
 


A papaverines cuccot nekünk is felírták. Egyszer adtam Leilának, amikor látszott rajta, hogy nagyon fáj a pocija. Egyébként a gyógyszertérban azt mondták, hogy csak kb. 1 hétig tartható el a hűtűben, így lassan dobhatom is ki.

Még valamikor a nyáron írta valaki a Kinder Bueno receptjét. Mamiblue, talán te? Nincs időm visszakeresni, de nagyon szeretném megsütni. Nagy gond lenne újra leírni? Előre is köszi!
bee73
 
 


Sabine!
Kösz.
Azt hiszem, kezd indokolttá válni...
Eddig ilyeneket nem csinált a lány... fél délután ordított. Na, jó, kétszer 3/4 órát... eddig. És a szopi sem jó. Nem tudom. Remélem, nem maradunk így. Pedig már 2-szer adtam neki a papaverinből is.

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a szülinapi felköszöntést :)
Fanni még nem alszik, most apa szenved vele, hogy elaludjon, de Fanni nem úgy néz ki, mint aki az elkövetkező egy órában el fog aludni...

horvviki
 
 


Hello!

Márkanyuka: Én a vasalást úgy oldom meg, hogy mindig csak azt vasalom ki előző este, amit felvesznek másnap! Egyébként mindent szépen behajtok a szekrénybe, vasalás után meg kiterítem egy székre és reggel vehetik is fel! Persze sebi cuccait azt egyben kivasalom és úgy mennek be a szekrénybe, de az nem olyan sok meg olyan picik, hogy hamar megvan!

Pocifájás: Én úgy érzem az infacollal a mecsek bébi teával, meg a melegítőpárnával elég jól kordában tudjuk tartani. Persze sír miatta de elég gyorsan távozik belőle (5-10 perc) és utánna megnyugszik. Tegnap átestünk a ló túlsó oldalára kaki ügyben...volt neki vagy 5-ször...pici.

Viki: Boldog Szülinapot! Tényleg hamar elrepül az első hónap!:)

Bee: Én nem vagyok egy konyhatündér...nem én írtam a receptet. Kaját is hordatom, de nekünk így a jó! Csajok esznek oviban. Apa visz hideget napközben, este meg vacsira van meleg étel és én sem zabálom fel állandóan a maradékot...hajlamos vagyok rá!

Mikegirl: Ne rémisztgess! Én már előre félek a 6 hetes vizsgálattól!

Mára az egyik könyvespolc összepakolását terveztem be! Remélem hamar megleszek vele és Sebi is alszik 11-ig!

ja igen, édesek a babócák! Ha nem szuszogna nekem is egy a kiságyban, nagyon irigykednék!

mamiblue
 
 


Jó reggelt!! :D

Most három óránként ettünk, ébredéskor hulla voltam. Most mégis viszonylag energikus vagyok :) Kérdés: meddig?

Jucu
Nem gyengén szopizik Bálint :D Minden elismerésem! Ezt megtermelni.... :D Doki néni mit mondott?
Egyébként nagyon édi, és a képek alapján nem mondanám, hogy többet enne, mint az átlag. Nagyon cuki!!!! :D
Mi az utolsó hét alatt 310g-ot híztunk.
A gyógyszert szedegetem, és rettegek, hogy vajon Babszika elkapja-e. Remélem a tejcim megvédi. Már jobban vagyok, köszi.

Cicin bealvós baba - anyósom "király, bababarát" tanácsa, hogy fogjam be az orrát, nem kap levegőt, aztán akkor majd felébred - hát erre nem lennék képes!! :twisted: És hogy ezt védőnő tanácsolta neki..... :evil: Na ez is az egyike az "én pedagógus vagyok, és három gyereket neveltem fel, persze nem akarok beleszólni, de...." típusú jótanácsoknak.

Márkanyuka
Én ma reggel majdnem elbőgtem magam. Atus velünk alutt hajnaltól, hason, és amikor megfordítom - csupa pisi. Teljesen kész voltam, hogy hogy nem vettem észre korábban...... :twisted: :twisted: :twisted: Meg is fürdettem szegénykét gyorsan - nagyon élvezte még így reggel is :D - hogy a bőrőcskéjében nehogy kárt tegyen. A hasát azért nem krémezem.

Popsikenőcs - ti ismeritek a Sudocream-et? Annyian mondogatták, hogy mennyire király, az egyik újságban láttam is, hogy valami baba-mama aranydíjas.....szóval vettünk, és ezt használjuk, bár ez még csak anyatejes kaki. Majd ha mást is fog enni, nyilván akkor lesz majd igazán brutális a kakija.....

Sabine
Meningococcus - itt nálunk opcionális?

Viki
Boldog szülinapott!!!! :D - így utolsóként :oops: De van ám élet 30 után is .... :D :D :D
Fanni nagyon dögös kiscsaj :D És már ő is érdeklődve nézi a játékait :)

Zeze
Örülök, hogy meggyógyult a cickód!!! :D
Gergő baba nagyon helyes :D

Huni
Zsófi tud cumizni? Atus szájából állandóan kiesik...szóval vagy egy fél állatkerttel támasztom ki, vagy én ugrálok félpercenként.

Sziszike
Szépek vagytok! Az egész család!! :D

Sabine
Irigyellek a napirendért. Nekünk csúszkál a szopi időpont nap közben is, éjszaka is.....

mikegirl
 
 


az elmúlt 10 perceben kaptam 1 jó és egy rossz hírt!
1. Megjött a TAJ kártyánk! Juhééé4
2. Anyukám visszahozza a kutyusunkat...kezdődhet a napi porszívózás meg állandóan csukogatni kell majd az ajtót. :evil:

mamiblue
 
 


Mikegirl: Sudocream...jó! Én Tamaránál csak azt használtam. Még magamnak vettem egy nagy dobozzal, mert mikor terhes lettem kijött rajtam vmi ekcéma szerű és arra is nagyon jó volt. Bár végül nem attól jött teljesen rendbe.

mamiblue
 
 


Sziasztok!
Most 1-2 napig csak olvasgattam, nem volt kedvem írni.

Viki, boldog születésnapot kívánok!!

Sabine, köszönöm a tanácsot. Sajna ha csak szopik, nem bír ki 2-2.5 órát, így néha befigyel egy kis pótlás.

Sziszike, azt hiszem, kipróbáljuk, h 6 után nem hagyjuk elaludni, ugyanis tegnap elaludt sokáig, utána meg fél 11-kor este még élénk volt, velünk aludt az ágyban. Na, ez az, amire nem akarom rászoktatni, szóval ma nem hagyom estefelé szunnyadni!

Mikegirl, a Sudocreamot mi is használtuk, mert a Felicitas csomagban, amit a kórházban kaptam, volt egy pici minta, majdnem 2 hétig kitartott, pedig én nem sajnálom a kis popójától. A krémről rosszat nem tudok mondani, de eddig nekem a gyógyszertári kencével sem volt bajom.

Babák-mamák gyönyörűek!!

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


sudocream a legjobb a világon, de baromi drága, mi mindenre azt használjuk.

nálunk ez a nem hagyom aludni technika vált be, és este már alszik is fürdetés és etetés után. Igaz hogy az esti alvásnál ő igényli hogy sötét legyen fullra a szobába, igy most mi átköltöztünk egy másikba apa meg hadd tévézen hajnalig (11 óra).

Imádom amúgy amikor reggel ébredezik a kis drága és olyan kis aranyos az álmos arcocskája és ahogy nyújtozkodik hát egyszerűen zabálnivaló.

Hangának ma van az 1 hónapos születésnapja :d:d:d

Kép
sziszike77
 
 


franciska,mi isszuk a papaverint. naponta 6szor lehet, kis mokkáskanálnyit. és nekünk bevált. pocifájás ritka!!!

Kép

url=http://babafalva.hu]Kép[/url
dimet
 
 


Sziasztok

Tegnap olyan szar napunk volt miután bejelentkeztem,hogy csak na.
1,5-3 óránként cici.,lehet tényleg a szeles idő betesz nekünk.Délutánra hulla voltam,estére meg drakula grófnő.
pill enni kér

Kép

Kép
jucu
 
 


Vendég
 


Sziasztok!

Tegnap kipróbáltam Sziszike módszerét, a nem hagyom aludni délután módszert... hát sajna nálunk nem vált be... Este fél 6-tól nem engedtem elaludni, játszottam vele, "beszélgettünk", 8-kor fürdettünk, utána kajcsi, amin egyből el is aludt. Na mondom, de jó, ilyen hamar szabadulok??? Hát az alvás kb. 10 percig tartott, utána a szokásost játszottuk 11-ig: evés, alvás, sírás, evés, alvás, sírás... Na de nem adom fel, ma is kipróbálom :) Hátha. Főleg azért mert ma megyünk át anyuékhoz, ő főz nekem szülinapi ünnepi vacsit, és ott Fanni ugyis egész délután-este kézről kézre fog járni... Hátha elfárad benne. :wink:
Ja, és elfelejtettem írni, hogy a pöttyei már egy hete elmultak, de nem tudom, hogy a kenőcstől, vagy amugy is elmultak volna. Eddig nem jöttek elő neki újra, remélem így is marad.

horvviki
 
 


Viki
Pöttyök - mi ma megyünk börgyogyihoz....

mikegirl
 
 


Dimet!
Köszi a választ.
DE egyenlőre maradunk az infacolnál. Nem tudom, van-e összefüggés, de a tegnap esti kétszer 3/4 óra ordítás pont a cseppek bevétele után volt. Esetleg nem jól keverték ki a patikában? Nem tudom. Meglátjuk. Még lehet, hogy kísérletezünk vele.

Ma voltunk gyermek-neurológusnál. Mert bár nem láttam Enikőn semmi rendelleneset, a születése körüli problémák (lélegeztetés, oxigénhiány) miatt úgy éreztem, hogy jobb, ha megmutatom szakembernek. A lényeg: minden tökéletesen rendben van a kislányunkkal. A doktornéni is azt mondta, hogy örülni kell a szép és egészséges kislánynak. :) Örülök is.
De azért kaptam egy letolást is, mert elfordultam és eltávolodtam kb. 1 méterre a vizsgálóágytól Encsi ruháiért. Azt mondták, hogy egy pillanatra sem szabad egyedül hagyni a babákat a pelenkázón, hiába tűnnek még tehetetlennek. Sok olyan esetük volt, hogy pár hetes csecsemők egy rúgással leestek innét-onnét. Eddig nem éreztem, hogy felelőtlenség lenne pár pillanatra a pelenkázón egyedül hagyni a picurit, de akkor most átértékelem a helyzetet.

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Elírtam nem 3 hanem 2 óránként volt cici.
Szóval estére már kész voltam.Gyors fürcsi és szopi utána meg 21.30 kor kidőltem.Azt sem tudom mikor aludt el Bálint.
00.30 evett és utána 3 kor csak egy slukk tea volt és 5 kor volt szopi.:-) majd 9 kor kelt.
Diust is nyugiba elkészítettem ,elvittem suliba és még dolgom is meg tudtam csinálni.
Dokihoz kéne ma mennem de kedvem nem sok ,lehet elhalasztom jövőhétre.
ELmegyek inkább sétizni babóval,meg vásárolni egy két apróságot.,ma itthonhagyta apa autót/doki miatt/.
Zeze
Nagyjábó lmi is így csináljuk,kivéve hogy most ilyen hidegbe kimaradt egy egy fürcsi.Hiába kapcsoljuk be melegfújót szart se ér.Fázik,vacog szegénykém még lila is volt a kis szája.Nemhiába ő meleget szeret.
Ha hamarabb szopizunk mint 9 akkor nekem már éjfél előtt kér, jóesetben picivel utána,de ha 9 kor van szopi vagy utána akkor nekünk is kell egy óra mire elalszik/nem ringatom,arra nem akarom rászoktatni/ és akkor 2-3 -4 ig bírja.utnameg reggel.
De mostanában megborult a rend :x

Sziszike
Szépek vagytok nagyon.Jó kis cicibúvárod van neked is.
Kis édes abba a rózsaszín angyalkásba,meg apás is tök jó,de legjobb a beájulós kép.
Már volt reggelig alvás egyhuzamban?húúúúú
Boldog 1 hónapos fordulót :lol:

Tényleg mikorra áll be nagyjából a rend náluk?

Bee
Tudod...én a te helyedben már váltottam volna jegyet a lipótra.Nekem nem menne segítség nélkül ugyanez.Kalapom le!!!!

Mikegirl
Orrbefogos ...nagyon fa....a :twisted: őrült öltet,bár lehet valakinek jó.Én se tenném.
Szerintem nem most volt utcsó pisis éjszaka. nálam már többször előfordult a régebbi pelussal.Most libivel hála nem :-)
Megjegyzem ma hajnaltól velem is ottaludt a Bálint ,de soha többé....nem tudtam viszaaludni,minden szusszanásra ,mozzanatára nyílt a szemem.Nagyon jó érzés ha ot van ,de aludni nem tudok.

Agi
Mennyit bír ki?Általában délutánra nem bírja?Bocsi ,nem okoskodom nekem is volt így...és most kétcicis megoldás jónak tűnik,talán termelés is jobban beindult ,persze a gyakori szopitól is amit művelt 1 hónaposan is.
Egyébként meg attól senki nem rosszabb ha pótlást ad ,az a véleményem.BÁrmilyen oka lehet...betegség,lelki stb....
Nekem is Dius kapot,remélem Bálinttal tovább bírjuk,de ha majd úgy adódik nem fogom összefosni magam ki mit szól hozzá ,hogy kap majd pótlást.
Van itt a környezetemben is aki azon véleményen van ,hogy tápot soha.De ha nem lenne tejci vagy nem hízna gyereke kellően és kéne adni mit adna??
Sztem ez adottság is,persze óriási türelem és akaraterő hiszen 90 % a nőknek képes szoptatni több kevesebb sikerrel.

Jah Bee íme a recept :Kinder bueno

6 tojás fehérjét fel kell verni 6 kanál cukorral, ha kemény bele kell keverni 2 kanál lisztet, fél sütőport, 2 kanál zsemlemorzsát, 15 dk darált diót. Ezt egy közepes tepsiben meg kell sütni. Ha kisült, még forrón meg kell kenni 20 dk nutellával, és hagyni, kihűlni, közben a krémet elkészíteni.

Fél l
tejet a 6 tojássárgájával, 1 vaníliapudinggal, 3 ek. liszttel és 25 dk cukorral kikeverni és felfőzni. Ha kihűlt 1 rámát belekeverni. A felébe kakaót kell keverni. A kihűlt nutellás piskótára rá kell kenni a fehér krémet, majd ennek a tetejét kirakni háztartási keksszel. A kekszre jön a barna krém, a barna krém tetejére pedig 2 cs. tejszínhabport elkészíteni, bele 2 habfixet , és ezt a tetejére. Szép is és fini és, és a látszat ellenére nem nehéz elkészíteni.


[quote][/quote]

Kép

Kép
jucu
 
 


imádunk fürdeni, de sajnos a cumi már itt is elmaradhatatlan :?
Kép

Kép
mona76
 
 


Szabina: Köszike, a napirendet, lehet, hogy megpróbálom én is így.
Sziszike: Nagyon szép Hanga baba, és az egész család.

Mikegirl: Nem semmi a mama…J

Sudokrém nekünk bejött, de csak azt használjuk eddig amit a kórházban kaptunk egy picikét, még nem vettem másikat, mert nekünk jó a gyógyszetári is, ezt vészhelyzetre tartogatom.

Jucu:Szerintem nagyon ügyes anyuka vagy, ne görcsölj túl soktat, a fiad egy gyönyörű vasgyúró, ráadásul még Diust is te viszed reggel, nálunk ezt apa oldja meg 2 hónapos koráig, így beszéltük meg aztán átveszem újra Lindát is.
Fürci, meleg: Eleinte én is nyomattam a hősugárzót, de amire bemelegszik addigra végzünk.
Mivel úgyis minden nap mosunk hajat,( ha akarjuk ha nem vizes lesz), és ezért hajszárítóval megszárítjuk, de nem csak a haját hanem az egész gyereket, (ezt nem így terveztük ez így alakult), Gergő hihetetlenül imádja, amint bekapcsolom abbamarad a sírás, ezért már nem bajlódok a hősugárzóval, és még spórolok is.

Mona: Nagyon szupi kádatok van… édes a manócska benne. Én tegnap 2in1-bent játszottam, mivel apának későig dolgoznia kellett, ezért úgy döntöttem mivel egyedül kell fürdetnem egy kádban fürdetem meg a kölköket. Sarokkádba betettem Gergő kis ülőfürdő székét (ami szép rózsaszín) aztán Linda szépen megfürdette, naaagyon élvezte mindkét gyerkőc a pancsit. Ezt máskor is megejtjük.
Tényleg aki fiús lányos anyukák: Meddig egészséges még a különböző nemű gyerekek együtt fürdése, mert most még oké de később?? Linda most 6 éves.

Kép
Kép
zeze
 
 


Szép délutánt mindenkinek!

Megvolt a mai séta is, Ádám most ismét a teraszon alszik kb. 1 és negyed órája. Igaz egész délelőtt nem aludt, csak pár perceket szundított.

Az este nem akart elaludni, fél 11-kor kellett neki cicit adnom, utána elaludt. Aztán 2 óra után ébredezett, és egyszer csak úgy elkezdett visítani, hogy én még így nem hallottam és az orra iszonyatosan szörcsögött, szerintem nem kapott rendesen levegőt, ezért megijedt. Gyorsan előkerestem egy orrszívót (hagyományos), egy picit sikerült kiszívnom az orrából. Utána szopizott és elaludt, az orra azóta sem szörcsögött. Már arra is gondoltam, hogy bukott és valahogyan (még én sem tudom hogyan, hiszen háton alszik) belekerült az orrába. Mit ne mondjak, nagyon megijedtem. Ezután reggel 7-ig aludt. Amúgy eddig nagyon aranyos volt (remélem így is marad), mert a Márkot eddig minden reggel sikerült elindítanom az iskolába (ébresztés, belefekszik az ölembe, simogatom a fejét, fogmosás, mosakodás, öltözés, reggeli).

Mona: nagyon aranyos Dani, ő már egy komoly fiatalember.

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Sziasztok!

a babák gyönyörűek!! :D :D :D :D

Viki: boldog szülinapot!! :D

Akinek van, vagy volt aranyere azzal tárgyalhatok az enyémről priviben? :oops: :oops: Nem tudom, hogy ez most az-e vagy sem. köszi

tegnap megint örihari volt/van apával. Nem képes felfogni, hogy mostanában nem a szex a legfontosabb az életemben. :oops: Neki a 2-3 naponta most nem elég.. :cry: :oops: Ma hajnal 2-ig pakoltam. Apa meg b..ogat, h miért vagyok fáradt.. :evil: :evil: Mindegy. Este már nem volt kedvem magyarázkodni. Minek a következménye, hogy biztos szarok a kapcsolatunkba. Majd akkor a testi igényeit kielégíti máshol... :shock: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: Na megyek alszom egy nagyot!! :twisted: :lol:

Majd még benézek. puszi

Kép
Kép
Kép
pattogobolha
 
 


Sziasztok csajok!

Ma már egy fokkal jobb volt az éjszakánk, de még mindig nem az igazi, de nem panaszkodom....

Köszi mindnekinek a jó tanácsokat, és bocsika csak sokszor olyan ügyetlennek érzem magam.....

Akkor a kérdések:
Honnan tudom majd, hogy szükésg van pótlásra?
Mikor vitéttek ki és mennyi időre a babókat?

Sziszike, ha tudsz jösz Msn-re?

Midenkinek gartula a szép babákhoz, a hónapforulókhoz illetve Viki neked meg Bolodg születésnapot!!!!

Kép
kis pupu
 
 


Hello!

Egyébként megértem, hogy sokan fáradtak vagytok (vagyunk), de az hogy 11-kor alszik el egy baba az teljesen normális! A suttogóban is ezt írják, ha jól emlékszem!:) Én sokszor hagyom aludni 8-ig is, mert sajnálom felkelteni, de így is 10-11 között alszik el este.

Én meg közben elkezdtem csiszolni az angol tudásom, a nagy ráérő időmben:) a www.netangol.hu tök jó oldal!

Van még 1 oldal amit ajánlhatnátok másnak is a www.kismamaberlet.hu ,aki még nem találkozott vele az iwiw üzenőfalon!:)

mamiblue
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: