Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Judysz: az én dokim szerint nem az utolsó menszez időpontja a mérvadó, hanem a 12. hétig készült ultrahangok a legfontosabbak, azok adják a legbiztosabb dátumot!
Jelentősége leginkább 2 esetben van: ha valaki a 36. hét tájékán szül, akkor mindenképp fontos, mert vannak kórházak, ahol a koraszülötteket nem tudják ellátni, így csak betöltött 36. hét után lehet ott szülni, ha előbb indul meg, átirányítanak egy másik kórházba!
A másik eset a túlhordás, ott meg ugye nagyon nem mindegy, hogy megindítják-e a szülést, vagy pl. adnak még egy hetet (az ultrahang eredmények alapján), hogy a baba döntse el mikor akar megszületni (mi amúgy pont így jártunk Benivel)!

Rumciné: üdv. itt, most már tuti minden oké lesz! A Johanna név nekem is nagyon tetszik! :wink:

Babakelengye: mi is mázlisták vagyunk, szinte semmit nem kellett vennünk, a főnököm hozott mindent a keresztgyerekeitől!
Ma egyébként megvolt a nagy bejelentés itt a melóhelyen, szegény főni próbált úgy csinálni mint aki örül, de hát nem nagyon sikerült neki. :roll: Mondjuk aztán inkább be is vallotta, hogy mint magánember nagyon örül, de főnökömként sajnos megint nem tud másra gondolni, csak arra, hogy nem tud pótolni… :roll: Ez persze azért nekem is jól esik! Nem is az volt a kérdése, hogy mikor megyek el szülni, hanem az, hogy mikor jövök vissza… :lol:

Kacsamama: örülök, hogy azóta nem volt magas a vérnyomásod, ez jó, és nagyon ügyi vagy, hogy tudod tartani az 1200 kalóriát! Kitartás!

Képzeljétek tegnap Beni hajlandó volt az új ágyában aludni! Igaz, hogy nagyon nehezen ment az elalvás, de én már annak is örültem, hogy nem egyből a kiságyba kéreszkedett este! Aztán hajnali fél 4-ig nem is volt semmi gond, akkor iszonyatosan hangosan felsírt, rohanok át, mondja, hogy jönni akar hozzánk a nagyágyba (néha szokott ilyet csinálni), átvittem, kérdezem tőle, hogy mi volt a gond, elkezdi mondani, hogy „azért sírtam, mert…” de nem tudta befejezni a mondatot, mert már aludt is tovább! :lol: Aztán reggel is kérdeztem tőle, hogy mi volt éjszaka, akkor azt mondta, hogy a fénytől ijedt meg (van egy micimackós éjszakai lámpája), csak az a fura, hogy az mindig is égett neki, mondjuk lehet, hogy a kiságyból nézve sokkal kisebb volt a fénye… :roll: Remélem azért is ma is hajlandó lesz az új ágyában aludni….

Kép

Kép

Beni és Dorka életének fontosabb eseményei: http://beni-baba.blogspot.com
zorroné
 
 


Zorróné: ezek olyan aranyos történetek. Nálunk is szokott ilyen lenni.

Képzeljétek velünk meg tegnap este azt történt, hogy apa este dolgozott mármint éjszaka. én kicsit elszundítottam a nappaliban a TV elött. Már elötte is betakartam Bogit de aztán éjfél előtt felébredtem és betakartam mégegyszer. Éppen már aludtam nagyban amikor Bogi kivágta az ajtót neki a kandallónak én meg majd összeszartam magam. aztán mint a tank bejött mellém az ágyban. Összeesett és aludt tovább. Na aztán reggel ugattak a kutyák és becsuktam az ablakott. Az meg felkelt és nekiindult keresni engem. hihi. Szóval visszafeküdtem és akkor éreztem meg hogy tiszta pisi szegénykém, de nem szólt volna csak bejött hozzám. Na a 3 kürül irány vissza pelenkázás stb és aludt tovább az ágyában.

Kép
Kép
kacsamama
 
 


Sziasztok.

Először is én is üdvözlöm az újakat.
Csak beköszönök és jelzem nem tűntem el, folyamatosan olvaslak titeket, csak nincs erőm írni.
Egyik gond jön a másik után, szerencsére én jól vagyok, csak a szüleim és a nagyszüleim állapota aggasztó, és amiatt idegeskedem állandóan. Holnap lehet utazhatok Miskolcra, mert anyukám a "nyaralása" alatt össze szedett egy tüdőgyuszit, mentő vitte kórházba hétfőn hajnalba és mennem kell 1-2 dolgot vinni neki, ha az orvos nem engedi haza holnap.
És persze viszem a srácokat magammal, mert úgy olcsóbb a vonat. Úgyhogy király lesz.
Kellemes pocakosodást.

Kép
ekriszta
 
 

 
 

kacsamama!
Akkor még további nagy kitartás neked, nagyon szép eredményeket értél el eddig! :)

pöcök24!
Drukk neked mára!
Szerintem ez a bacilus dolog minden terhességnél előfordul. Nem is tudom,hogy itt írtátok-e,vagy máshol olvastam,hogy a jobb oldalon fekvéskor nyomódik a vese és akkor nem termeli úgy az ellenbacikat. Na, azóta figyelek,hogy ne a jobb oldalamon feküdjek. ;)

mieza!
Na, engem is megtalált a szorulási probléma! :D Úgyhogy tegnap "kanalaztam" a szilvalekvárt. Ez különösen jól esett,mert amúgy sem szeretem a lekvárt,de ez a kisebbik szenvedés volt! :S

zorroné!
Jó,hogy ilyen főnököd van, én azt sem tudom,hogy visszavesznek-e majd.... :S De egy főnök ilyen. Egyből elkezd agyalni,hogy most mi lesz a melóval, nálunk is így volt. De azóta is mindig mondogatja,hogy vigyázzak magamra, ne csináljam ezt, azt, meg kérdezget,mi van velem. Szóval azért jó fej, dehát a főnök azért főnök,hogy első gondolata a munka legyen! ;)
Babakelengye....hát nálunk még semmi. Vannak ismerőseim,akiknek kisfiuk született, de igazából még senki nem ajánlotta fel a cuccait. :( Remélem ez azért változik,ha nem,akkor marad a turkáló.
Lehet,hogy Beni rosszat álmodott, felriadt rá és nem emlékezett rá?

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Sziasztok!

Csak én is bejelentkezem, nincs időm mindig olvasgatni, meg írni.

Én ma megyek orvoshoz, végre így 5 hét után (már rengeteg kérdés van).
A laboreredményem is meg van, a TORCH teszt teljesen negatív. Jobban örültem volna, ha valamelyikre védett lennék.
Holnap megyek AFP-re, aztán remélem egy időre letudtam a vizsgálatokat.
Vendég
 


brita80!
Máris kell menned AFP-re? Azt nem a 16.héten szokták? :shock:
Biztos lesz kukucska is, majd láthatod a babót ficánkolni!!!! :)

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Sziasztok!

Jelentem én sem tűntem el de vacakol a netünk, ma meg utazunk Kecskemétre rokonokhoz, holnap este jövünk haza.
Ma rendesen elkapott az allergia, nem tudom a picikém odabent h bírja az egymás utáni 20-25tüsszentést, biztos kész hullámvasút! :roll: :lol: (Kb 15éve vagyok allergiás, eddig jól voltam, csak idén nem szedtem rendesen a megelőző gyógyszert, így megszívtam)

Jövőhéten megyek uh-ra, már alig várom, ma jelentkezek be!
Még 2 hét és elmondjuk mindenkinek a nagy hírt!!
Anyósom, tesóm és a vidéki rokonok sem tudják, ill. jó szomszédok sem! Lesz nagy meglepi!

Kelengyét mi vettünk, és néhány ruhát kaptunk, de a főbb dolgokat megkellett vennünk. Most is kell néhány dolog, főleg ha fiú lesz, bár néhány dolog maradt Lilitől ami unisex.

Na megyek pakolni mert nem soká indulunk!
pussz

Üdv. Littlebaby

Kép

Kép
littlebaby
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok én is!:)

Nem tudom mi van velem de egy ideje eléggé kedvetlen vagyok,vagyis változó hangulatú,eltűnt belőlem a régi énem.:(

Ráadásul megfáztunk apával,én mondjuk jobban vagyok,de a drágám nyomja az ágyat két napja.:(

Ma voltam orvosnál!meg volt a második integrált teszt,ez már az AFP-t is tartalmazta.Jövőhéten kedden megyek a nőgyógyihoz,akkor lesz eredményem is.
Most vagyok a 16.ik hétben!

90%-ra kislányt mondott az Uh.s nő!!!:D

Mindenkinek jó pihenés,tehermentes munkát.

És üdvözlöm az új kismamákat!

Ani

Kép
ani983
 
 


Ja és a vonalzomat is át kell állítanom!
ani983
 
 


Sikerült!
:D

Mieza-beírod nekem a tábliba,hogy 08.24.-nőgyógyász

beszélek a dokimmal a szülésről,bár most sok ismerősömtől hallottam hogy a szülésznővel állapodnak meg egy bizonyos összegben mert ugyis ő lesz ott a vaúdástól kezdve a szülés végéig!

Nektek mi a véleményetek erről???

köszi

Kép
ani983
 
 


sziasztok!

vagyok ám én is. csak költözünk, meg szabadság, meg minden. én is ma is voltam dokinál, mert egy hete sokat fáj a hasam, meg szombaton barnáztam is. de minden oké. nagyon szép nagy baba. a gép már 12+ 4nek írt. múlt héten ilyenkor pedig 11+1nek.
és valószínű, h kislányunk lesz, de nem mondta tutira. annyit mondott, h egyáltalán nem lát kukacot, pedig mutogatta ott magát.

mindenkinek gratulálok az eredményekhez!!!! nekem jövő héten lesz meg a kombináltam.

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Juhééééé lányok!!!

Összeült a nagy főnökség, és engedélyezték, hogy 6 órában dolgozzam (gázsi csökkentés nélkül)... Én vagyok az első a cégnél aki ilyet kér... hmm :-)
Mondja a HR-s hogy erre a gyermek 1 éves koráig vagyok "csak" jogosult.... uhhh majdnem elsírtam magam... 1 éves gyerekem... az én gyerekem... miről beszélünk... olyan furi :-)
viszont mindenki tök ari, és örül.
Csak hoznom kell a nőgyógyimtól egy papírt, hogy javasolja a 6 órát... remélem ad ilyet.

örömmel olvasom, hogy mindenkinél minden ok.

millió pussssz

Kép
Kép
judysz
 
 


Sziasztok!!

Bocsi,hogy tolakodok,Miezát ismerem a másik fórumról.

Barátnőm árulja a kismama ruháit,bár már csak 1-2 felső van(Miezának köszönhetően) :lol: :D ,de nagyon olcsón adja őket.S-M-L méretben.

Képet szívesen küldök,írjatok ha érdekel benneteket.

További szép pocakosodást!!!
csucsu99
Budapest
 
 


judysz: ez szuper! látom, vannak még az enyémen kívül is jó munkahelyek. a doki pedig tutira ad papírt. az enyém ma adott egyet, és amikor gondolom, vigyem a háziorvoshoz és kiír táppénzre.

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Sziasztok!

Reni megcsinaltam a tesztet en is es nekem is lanyt mutat!
A parom nem hiszi, en sem:D
Az enyemnel a lany volt a sarga a fiu a zold, es szinre az enyem semmit sem valtozott.
Ugyhogy nemtudom, most mindenki aki tudott a tesztrol, hogy varom annak elmondtam, hogy lanyt mutat de a parom ki van akadva.
Szerinte tok mindegy, ha fiu ha lany.
Nekem is az de annyira kivancsi vagyok :D
Most vagyon 16 hetes es itt a legkozelebbi UH talan a 20.-hetben van.
Holnap elmegyek a haziorvosomhoz es megkerdezem mi a szitu.

Ma bevagtam egy Big Mac-et koz burival delben meg most is ugy erzem mintha csak 5 perce ettem volna meg!Eddig ilyet nem tudtam enni igy tokre orultem neki, hogy az undor elmult es ehetek egy kis Mekis kajat vegre :D

A hasam mar latszik, elegge lent van, mindenki azt mondja alig latszik valami de en ugy erzem mintha vagy plussz 10kg lenne ott egy helyen!:D

Par boltal mellettunk dolgozik egy csajszi es o 19 hetes most. O is olyan ropi alkat mint en de neki akkora hasa van, hogy hihetetlen.Mikor elment nezegettem magam a tukorben, hogy az en hasam miert olyan kicsi :shock:

Mostmar, hogy domborodik ott valami szinte mindig valahogy odavandorol a kezem es tok jo erzes erezni, hogy mar van kulso jele a babavarasnak:)

Kép

Kép
valijja
 
 


Sziasztok lányok!

Én is vagyok,és olvasok mindig.
Képzeljétek vettem baba szívfigyelőt vagy mi a bánatnak hívják.Igazából nem volt tervben,csak két napig nem mozdult meg a babóm és ezért rendeltem meg.
Érdekes és már egy hete érzem,és nem buborékolást vagy ilyesmi.Hanem rendesen érzem hogy bulizik néha a hasamba.Félek is,mert gondolkodtam hogy ennyire vékony lehet a méhem fala.Rá is fogok kérdezni majd a dokinál.
A lényeg jól megszívatott,mert ahogy megjött a gépecske,és rá tettem megint nagyon mozogni kezdett,és azóta is eleven.Biztos pihizett van ilyen azt mondják.Amúgy nem szeretik az ultrahangot,azt is olvastam.De ki szereti ha macerálják :wink:
Na meg ki is akadtam,mert nem lehet hallani a szívhangot.Szerintem korai mert 14-16hetes kórtól írja.Én ma töltöttem a 16-ot.Nem baj jó lesz később is!
Amúgy nagyon meg is ijedtem,mert hallottunk ritmikus szívhangot,de nagyon nagyon lassú volt.Utóbb kiderült,az az én szívem.Közel voltam egy artériához,annak a lüktetését hallottunk.Szép lenne a babának 70-körül lenne a szívverése.


Örülök hogy mindenki jól érzi magát,kisebb dolgoktól eltekintve.

Valijja

Én is ma töltöttem a 16.-hetet.És nálunk is a 20. héten van az uh.
Szóval kb. egy időben megyünk majd.Kíváncsi leszek.Én szept.17.-én megyek délután.
Hát igen,a teszt elég fura,de majd kiderül mennyire pontos.Nem nagyon bízok én sem benne,de tök izgi megcsinálni,és tök jó kis érdekesség!

Bocsánat hogy nem írtam mindenkinek külön,de nagyon fáj a fejem!

Szép estét,minden babának és mamának!

Kép
Kép
Kép
reni78
 
 
 
 


littlebaby!
Milyen sokáig tudod titkolni! :)
Nálunk nem ment, mert párom annyira örült a hírnek,hogy a közeli rokonoknak meg a barátoknak el kellett mondani. :D


ani983!
Kitartás, szerintem csak a betegségtől lettél ilyen kedvetlen! Meglátod elmúlik és újra vidám kismami leszel! ;)

@ka(ti)!
Örülök,hogy nincs semmi probléma! Lehet,hogy megerőltetted magad? Volt tippje a dokinak mitől lehetett?

judysz!
De jó,hogy neked is sikerült elintézni a 6 órát! :) Nekem is 2 napomba telt,mert nem hallottak róla, de csak összejött! Persze megigértem,hogy a munkám rovására nem fog menni, ha annyi lesz maradok tovább, de nem vagyok én ám azért annyira túlterhelve,hogy ne férjen bele! ;)

valijja!
Érdekes,hogy most hogy várjuk,hogy növekedjen a pocak, kíváncsi leszek pár hónap múlva mit össze fogunk siránkozni,hogy nem tudunk csinálni tőle semmit! :D Én is olyan kis büszke vagyok rá amúgy! Tök jó érzés! ;)
Nem lehet egy egyszerű ez a teszt,ahogy olvaslak titeket! :?

reni78!
Lehet,hogy minél többször szül valaki, annál előbb érzi a mozgást is? Vagy ez nem olyan,mint a pocaknövekedés? De biztos nem lesz semmi gond, ne aggódj! Kismanó elvan odabenn, ficánkol, jól érzi magát. :)
Több helyen is olvastam,hogy elég csalóka ez a szívhangfigyelő. Lehet,hogy hülyeség,de ha ficánkol,akkor nem szűnik meg neki? Mármint,ha elfordul,akkor is ugyanott hallani vele a szívhangját?

Tegnap voltam fogkőeltávon. Azt mondta a doki,hogy van 2 tömött fogam,ami mellette megindult romlani,azt ki kell cserélni. Kicsit félek tőle.

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Reni78: én is kaptam a barátnőmtől... azt mondja az a titka, hogy vizes alapú krémmel kell használni... vagy sikosítóval.
Én apukámon próbáltam ki, de nem hallottam semmit. Saját magamon/magunkon :-) még nincs értelme szerintem, mert "mégcsak" a 13. hétben vagyok, és azt mondj ez csak a 16.ban hallatszik jóesetben is.

Azért próbálgasd, és mesélj milyen volt.

pussssz mindenkinek

Kép
Kép
judysz
 
 


Napvirág
Nem pontos a dátum, tegnap voltam orvosnál, és akkor pontosítottunk, nekem is 23-án lesz mint neked. Majd javítom az aláírást.
Itt csak vérvétel, kukucska nem lesz. De tegnap meghallgatuk a szívhangját, nagyon jó volt.

Littlebaby
Állítólag a tüsszögés, köhögés nem árt babának, nem érzik meg naggyon. Én is tüsszögök sokat, nekem is nagyon előjött az allergiám, most a napokban jobban.

Ani
Nagyon szép a vonalzód. Mi is kislányt szeretnénk, de szerintem még várnunk kell jó néhány hetet, mire megtudjuk.

Kati
Akkor ő egy nem szégyellős kislány, ha így mutogatta magát.

Valijja
Mekis kaja nekem is bejön mostanság.
Igen, ha vékony vagy, akkor hamarabb meglátszik a poci, nekem is nagy hasam volt már 20 hetesen.

Reni
Én ma töltöttem a 15 hetet, és tegnap már hallottunk szívhangot, igaz harmadszorra sikerült megtalálni, először bal oldalon, majd jobb oldalon kereste de ott az enyémet találtuk, aztán középen sikerült az övét behozni, és azt is mondta, hogy szépen mozog is.
Vendég
 


Sziasztok!

Jaj csajok hál istennek Bogi már rendesen alszik mármint nem jön ki, de mostanság hanal 5-6 között kel és én ki vagyok. Délutánonként nem tudok aludni. Apa bezzeg igen. hi. Már ha itthon van. Voltunk az Állatkertben Bogival, de miután megetettük az elefántot és megijjedt azután végig órdította az egészet, ahol nem ordított, onnan nem tudtuk elhozni és azért sírt. Szóval gyorsan végeztünk. Ráadásul jól meg is fáztunk mind 3-nak fáj a torka be van rekedve és meg vagyunk fázva, szóval tea, vitamin.

Ani: Szerintem neked kellene beszélned a szűlésznővel. Nincs értelme mindkettőt felfogadni, hiszen a sima szülésnél minimális dolga van a dokinak.

Judisz: szerencsés vagy. Főleg hogy uaz a fizu.

Napvirág: Mi is amikor nem jött meg Bogival, alig tudtuk magunkban tartani. Nov 20-án volt meg utoljára Decben teszteltem és el is mentünk dokihoz. Erre közölte hogy ez még nem is biztos stb stb. Utána még csináltam vagy 4 tesztet és karácsonykor az volt az egyik meglepetés hogy egy dobozba tettünk egy kis zoknit. Apósomék épp nézték a tv-t és apósom fel sem állt hogy gratuláljon. Anyósom lefutotta a tisztelet köröket de látszott hogy nem örül. NEm is tudtak mit mondani. Szóval jó volt. Az én családom nagyon örült neki és a barátaink is. Azonban apa már a NAGY bejelentés elött pletykálkodott a kollégáinak.

Kép
Kép
kacsamama
 
 


kacsamama: most azt kell gondolonom, hogy neked ugyanazok az anyósodék, mint az enyém... te jóóóó ég.... igaz hogy mi nem karikor, hanem most mondtuk, de a többi stimmel.
Férjem megmutatta az UH képet, erre az apja a híradó bambulása közben csak annyit mekegett hogy ez még nem biztos ( igaz akkor még télleg csak a petezsák látszott) de neki nem kellett volna ezt mondania. Anyósom, meg csak annyit makkantott hogy vigyázzatok magatokra(nem mi ketten a gyerekkel) hanem 3an...

Nah mondom ez vagytok ti... befejeztem veletek...
azóta már kioktatott hogy ne legyek lusta a gyereknek főzeléket főzni majd, és ne ezt a kis üveget VACKOT vegyem.
sarkon fordultam és eljöttem... még meg se született már okoskodik. Hát engem más fából faragtak.
Ez a mi gyerekünk és a férjem és én döntünk mindenről. És punk tum...

Nah megyek haza, elalszom itt ülve...

cuppp

Kép
Kép
judysz
 
 


kacsamama:igen én is a szülésznőben gondolkodtam,de nem ciki hogy a dokihoz járok magánrendelésre,és őt nem kérdezem meg?
illetve az is gáz hogy nem tudom kit keressek hisz ahol szülni fogok ott még nem jártam:(
nem egyszerű!

brita:köszi,az a baj hogy nálunk sem 100% a kislány,eddig mindkétszer tippeltek,nem látták egyértelműen.


napvirág:nagyon remélem most már jó széria következik az életemben mert eddig iszonyú sok stressz ért,és nem szeretnék a babával idegeskedni.
és a nátha is múló félben van

judysz:mázlista vagy a munkahelyeddel,az anyósékkal pedig nem kell foglalkozni!

Na szép délutánt.

Kép
ani983
 
 


Judisz: Hát ez van. Igazság szerint mi már elöbb terveztük a gyereket, de ahogy az idő telt egyre jobban éreztem hogy addig amíg együtt vagy egy telken lakunk anyósékkal addig nem lesz. Az biztos hogy vagy a férjemmel való kapcsolatomba került volna, vagy anyósékkal és ezt nem akartuk. Szóval inkább nyakunkba vettünk egy vagyon hitelt amit nyőgünk csak hogy valami kapcsolatunk maradjon. A másik baj hogy Bogi imádja apóst és anyóst is. Szóval annak ellenére hogy nem nagyon látogatnak minket sőőőt. Muszáj átmennünk mert a gyerekkel nem fogok kiszúrni.

Ani: Nyugodtan megbeszélheted a dokival is, de hát ő akarja majd a pénzt nem fogja azt mondani hogy inkább a szülésznőnek add. Szerintem. A másik hogy a kórházak holnapján ott vannak a szülésznők és amelyik megtetszik megkeresheted, VAGY vannak ezek a szülész tájékoztatók minden kórházba azt is szülésznő tartja és ott meg tudsz ismerkedni egy párral. De érdemes ideében elmenni mert hallottam amikor még nem tudtam hogy császáros vagyok, hogy valaki fel akarta bérelni az egyiket de annak már betáblázták a hónapját. Kellendőek a szülésznők

Kép
Kép
kacsamama
 
 


Sziasztok! megpróbálom összefoglalni röviden, aztán ezekre már nem is szeretnék emlékezni. Kifogtam a körzeti nőgyógyászaton 2 osztályvezető főorvost, akik bearanyozták az indulást, az egyik azt mondta a poz tesztem után h nem lát semmit és hozzá kellett tennie, h "biztos elhalt", erre egész este bőgtem, anyám megjegyezte, h nem baj ha elhalt, beteg gyerek senkinek nem kell, a férjem pedig nyugtatni akart és azt mondta h erről most a köv UH-ig ne beszéljünk.És én ott voltam a tudattal, egyedül h de az a gyerek ott van és ne temessük már és h nekem beszélnem kell róla!

Rá pár napra elkezdtem barnázni, majd amikor már véreztem is a köv tündéri osztvezető főorvos szakember -másfél órás várakoztatás után- közölte h mégis van baba, és h a vérzés normális.Majd visszaküldött dolgozni. A barátnőm volt az, aki erősködött h ne hagyjam annyiban, neki köszönhetem h most itt vagyok. Elzavart egy magánhoz, aki meg is találta a vérömlenyt, két hét fekvés, agyalás h megmarad vagy elvetélek. Azóta kb a 13hetes UH-ig minden pisiléskor imádkoztam h ne találjak vért a bugyimban és kavargott bennem minden érzés. Plussz mindenki azt mondta h neki aztán sosem fájt a hasa, nekem meg az volt a fura ha nem fájt.

És főleg, első gyerek, soha nem éreztem még semmi ehhez foghatót, minden új, minden rémisztő, és mire megszoktam az egyik tünetet, abbamaradt, jött egy új és én félek a bizonytalan dolgoktól, legalábbis ez volt eddig. Na de a 13 hetes UH tényleg sorsdöntő volt, egy csapásra elvágták minden parámat:-)

Anyóstémához szerettem volna hozzászólni,főleg Judysznak és Kacsamamának, természetesen nálunk sem tökéletes a helyzet, plussz itt csak anyós van és a férjem az egyetlen fia és minden ami ezzel jár. Az elmúlt 10évben sok szart megéltünk már, elrontotta a szüzességem elvesztését, az anyakönyvvezetőhöz bejelentkezést, rettegtem h mit talál ki esküvőre (meg tudott lepni azért:-))), de valahányszor összetűzésbe kerülünk, mindig szembeállítom a probléma nagyságát azzal h a páromat választás elé állítsam-e, illetve h megsértsem-e azzal h bezzeg az anyád.Mert neki csak ez az egy igazi hozzátartozója van (volt eddig!:-)))és én is harapnék ha anyámmal csesztetne. Tudom ez így túl rózsaszín, de jelenleg pl azt a taktikát alkalmazom, h csak a kötelező jellegű találkozókon találkozok vele, h ne is idegesítsen semmivel, most a gyerkőc fejlődése a legfontosabb, de kizárni az életünkből nem lehet, még akkor sem ha rengeteg színészkedést vélek felfedezni a tettei vagy mondatai között. (Most pl látványosan ölelget h így kismama úgy kismama, és mások előtt simogatja a növekvő pocakomat-holott pár éve kicsúszott a száján h csak azért van jóban velem, h ne tiltsam el tőle az unokáját)
Én ezt úgy veszem, h ez a mi kettőnk örök harca anyóssal és megpróbálok úgy lavírozni, h a legjobban jöjjek ki belőle és ne bántsam meg a férjemet sem. És ha anyós nem lenne, a párom sem lenne, sőt a Manó sem lenne most itt, vagy nem ő lenne.
Szóval nem egyszerű:-)))) de látom nektek sem, pedig ott van após, sőt lehet h van nekik más gyerekük is akire a figyelmüket pazarolhatják.

Reni, én is heteket agyaltam h megvegyem-e a kütyüt, de aztán megbeszéltük itthon h amilyen parás vagyok, ha nem hallanék szívhangot, zokogva hívogatnék dokit, védőnőt és terhesgondozót és inkább nem idegesítem magam vele.-) jó h te ilyen pozitívan fogtad fel az egészet és persze mázlista vagy h már érzed:-)

Ekriszta túléltétek a mai napot a gyerkőcökkel? Anyudnak jobbulást, próbálj meg nem idegeskedni!

Szép estét mindenkinek, 7nap óta ma nem fájt először a fejem,hihetetlen h mennyit tud dobni a kedvemen:-)))

Kép
rumciné
 
 


Nah hát ez kész....
megmondom őszintén, remélem az én babócám értelmes kis kölök lesz és hamar rájön hogy milyenek is apai nagyszülei... nem fogom tiltani (ennél többeszem van), de nem szeretném ha egy cseppnyi értékrendet is magával hozna onnan.... És nem is tudom rumicné, hogy ez előny-e vagy hátrány hogy itt vanapós is... leginkább ő a gáz... anyósak meg liheg a nyomában.
Mi heti 1x átmegyek, senkihez nem szólok, aztán hazamegyünk.
De ezt nem értem... az én anyukámék bűbájosak, és nekik is van fiúk... és látatlanba hogy szuper anyós és após lesz mind2.
Nah mind1... ez jutott nekem....

Nekem sajna vmiért nem klappol ez a szívhang figyelő. Tegnap tesómon is kipróbáltam, ő elég sovány, és csak 4 mp hallottunk, aztán semmit, és utánna se, pedig kézzel éreztem, hogy ott dobog a szíve... szegényt jó alaposan bekentem bébitestápolóval :D
jó illata lett .-P
Mi lehet a praktika? Ti használtok vmilyen vízes alapú krémet hozzá?

Kép
Kép
judysz
 
 


rumciné: túl éltem az utazást, vissza felé IC-vel jöttünk (még soha nem utazunk ilyen vonaton) hát tök jó volt, kényelem,légkondi... furi volt,mert ezek hangszigeteltek, és az én gyerekeimtől "zengett" a vagon, pedig nem is voltak hagosak.

Szívhangfigyelő: én biztos nem vennék ilyet, független attól,hogy hányadikat szülöm, max 1x poénból valahol kipróbálnám.
Apa azt mondta,hogy UH kéne itthonra, hogy lehessen nézegetni, de mondtam neki, hogy nem szeretik a pocaklakók az állandó zaklatást. :)

Anyóspajtás:hát nálunk nem egyszerű a helyzet,de "nyugodt", anyósom valahol éli világát, néha összefutunk, de nem zaklat minket. Amikor összekerültünk a férjemmel fújunk egymásra, azóta (12év után) rájött,hogy remekül működik a házasságunk,nem kell féltenie a kicsi fiát (pedig 2 fia van).
Apósom se sok vizet zavar néha meglátogat minket, elviszi a srácokat...
Az én szüleim se angyalok, én sajnos a saját anyámat nem bírom pár óránál tovább elviselni, mert mindenbe beleszól :(
Apukámmal is néha találkozom és ennyi. Ez annak az eredménye,hogy mindkettőnk szülei elváltak, és nem igazán törekedtek a jó szülő-gyermek kapcsolatra.
Röviden ennyi, úgyhogy mi tudjuk azt, hogy amíg nem nőnek fel a gyerekek, addig "nincs magánéletünk", mert nincs kire hagyni őket mondjuk egy hosszú hétvégére, de ennek tudatában alakítjuk az életünket. Ha meg vacsizni szeretnénk menni kettesbe,akkor max. egy jó barátot kérünk meg, hogy jöjjön át hozzánk 1-2 órára.

Kép
ekriszta
 
 


Sziasztok!

Na tök jó napjaim vannak. Tiszta takony vagyok na persze apa is és Bogi is. De ők már túl vannak én meg még nyomom az ágyat. Ennek ellenére muszáj voltam elmenni vérvételre és kombinálta is. Szóval fasza volt hogy reggel fél 8 kor jobb kéz vérvétel utána 9 kor Bajcsy bal kéz kombinált teszt. Mind ezt taknyosan és fáradtan mivel 1től 3-ig olvastam mert hajnalban mert nem tudtam aludni. Szóval még fáradt is voltam.

Ekriszta: hát minden elismerésem. Én már attól is megörülők hogy ezt az egy gyereket nem tudom hova tenni, nem hogy 4-et.

Rumicné: Hát sajnálom hogy anyósék ilyenek.

Nagyon sokat vitatkoztunk, leginkább az volt a baj hogy mindent a hátam mögött mondtak a férjemnek hogy még véletlenül se tudjak védekezni. Ennek ellenére Bogi nagyon szereti őket és én nem akarom eltiltani tőlük. ÉS ennek ellenére néha még jókat is beszélgetünk. És valahol talán még szeretnek is, legalább is nagyon ritkán, de érzem. Képzeljétek hogy anyósom amikor Bogit vártam írt nekem egy verset. Mivel Bogi aug 21-én született és az én névnapom auguszt 5-én van névnapra kaptam egy verset hogy nemsoká jön a Bogi. Na mondanom sem kellett, anélkül is szentimentalista vagyok, de terhesen simán sírtam, de még apa is elérzékenyült.

Kép
Kép
kacsamama
 
 


Sziasztok!

Látom visszatért az anyós téma :lol:

Rumciné!

Én se állítottam a férjem választás elé..ezt ő maga tette meg saját magától mert már nem bírta tovább..szörnyű ezt írni de tényleg ez volt..állandó idegeskedés,veszekedés,intrikák,napi 5(!!)telefon anyóstól...azóta béke van és nyugalom...én nem tiltom a férjem az anyóstól hisz tudom h nekem an yukám mennyit jelent..-.de a férjwem egyszerűen nem kiváncsi a saját anyjára mert nem tudja neki megb ocsátani h akit ő választott egy életre,aki a gyereki anyja azt az anyja nem tudja elfogadni és csak fúrkűlódik..na meg persze itt is vannak olyan dolgok is hogy a férjem szülei is elváltak és anyós az új krapekját többre értékelte mint a saját fiait :( :( :( :( :( ez a szomorú az egészbe!!!!Az én szüleim írtó rendesek és imádják a férjemet is mintha a fiúk lenne---nekünk ők nagyon sokat segyítenek vigyázni a srácokra..így van magánéletünk és többek közt ezért is merünk 4 gyereket vállani..a srácaim heti1-2x ott alszank anyuéknál és imádjűák anyuék őket..apu is és anyu is kényezteti őket,a lehet5ő legjobb helyen vannak ...így mi 2-3 napra is el tudtaunk menni kikapcsolódni is a férjemmel feltöltődni.

Ani!

Én fogadok szülésznőt és dokit is...eddig is így tettem mindig..a dokim nem mondja meg h mennyit kér hál'istenek nem egy pénzsóvár...fizetek neki a magánrendelésen 5 hetente 9000ft-ot így a szülésért én döntöm el h mennyit adok....a szülésznőnek 3 éve 30.000ft volt a tarifája,nekem ezt a dokim mondta mert ő mindig együtt dogoznak és tudja...igazából a dokimnak semmi dolga szinte nem volt a szüléseimnél, de nem tudnám őt nem megfogadni mert nagyon jó a viszony köztünk,sok rosszon segített már át engem és amúgyis ha éppen baj lenne akkor ő ott van kéznél...amúgy én 3 éve neki 40.000ft-ot adtam és most sem fog többet kapni... a szülésznő pedig nagyon "megdolgozott"a pénzéért mert a 35 héttől ő csinálta a ctg-t is és a szüléseimnél a másodiktól gátvédelemmel szültem ami neki köszönhető.

Meglett a kombi teszt eredményem és totál negatív lett!!! :lol: :lol: :lol: :lol:

AFP szept.13-án.

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok! Lehet meg csatlakozni? Pannyt ismerem egy masik topicbol es o biztatott, hogy nezzek be ide is ugyanis nekem is jovo februarban jon a babam ha minden jol meg.

Magamrol bevezetesnek csak annyit, hogy 36 eves vagyok, kulfoldon elek es mar van egy februari babam. Kisteso eredetileg az o masodik szulinapjara volt kiirva, de ugy nez ki valoszinuleg hamarabb jon.

En teljes munkaidoban dolgozom igy valoszinuleg nem lesz igazan sok idom olvasni/irni, de ha nem banjatok azert idonkent benezek. :D

Hajni

KépKép
Kép
hajnski
 
 


Tegnap voltam dokinal es enyhen szolva kiakadtam!
Az elobb meg beszeltem a korhazzal mert nem akartam elhinni amit a doki mondott!!!
Szoval itt eddig 1 db UH volt a korhazban a 12.-heti.
Utana egy vedonovel volt elbeszelgetes-vernyomasmeres meg ilyenek.
Ez par hete volt, a kovetkezo idopontom 20 hetes korban van a korhazzal ami ismet csak elbeszelgetes a vedonovel......
A 12.-heti beszelgeteskor kerdeztem mikor lesz a kovetkezo UH, mire a csajszi kozolte a Haziorvosomat kell megkerdeznem.
Tegnap voltam nala, vernyomast mert, vizeletet nezett. Ennyi.
Az UH-ra meg annyit mondott, hogy csak akkor csinalnak a korhazban ha rosszul vagyok, ha hazudok, hogy fajdalmaim vannak akkor talan megneznek,talan....
Ezt nem hittem el es ma felhivtam a korhazat ahol kozoltek velem, hogy tenyleg csak 1 UH van az egesz terhesseg alatt, csak ha indokolt a dolog csinalnak masikat!!!!
Nahat ezen annyira kiakadtam, hogy hihetetlen,
Az meg, hogy orvos nem lat majd az egesz terhesseg alatt az olyan tuti mint ahogy most itt ulok es gepelem ezeket a sorokat!
Nem hiszem el, hogy Lesz.....jak az embert!
A beszelgetes a vedonovel valoszinu majd kimutatja ha valami nem megfelelo odabent, ugye?
A parommal kozoltem, hogy ezek utan en otthon szulok a hazban:S
Nahat erre meg o akadt ki. Szerinte tulreagalom a dolgot, de hiaba magyarazom neki, hogy tokre ugy erzem itt magadara vagy hagyva teljesen, nem vagy tajekoztatva mi tortenik veled. Ha van valami baj akkor is megszulod mert nem erdekel senkit!
En csak aggodom a piciert, hogy minden rendben legyen.
Legszivesebben hazamennek szulni, de nem tehetem mert a parom nem Magyar es mennyivel elobb kellene hazautaznom es mennyit lennek otthon a szules utan nelkule???
Elsosorban vele szeretnek lenni es ezert az otthon szulest sajna el kell felejtenem

Anyos tema.Hihetetlen amiket irtok!
Mi is ilyen anyukak leszunk????:D
Vicc
Mi Januar ota vagyunk egyutt es az Anyukajaval meg nem taliztam mert o Lengyelorszagban lakik.
Karacsonykor hozzajuk megyunk majd, bemutat a csaladja otthoni tagjainak de mar elore parazok!!!!
Anyu majd jon ki a szules utan egy 2 hetre nekem segiteni es ezt mondtam a paromnak is, hogy mondja meg az anyjanak, hogy jojjon ki o is 2 hetre anyu utan. Ugy gondoltam ez igy fair....Erre mondta, hogy o fel a repulestol es meg gondolkozik rajta :S
Szoval nemtudom milyen lesz a kapcsolatunk de nem is erdekel, szeret ha szeret ha nem akkor meg nem.
A parom kozolte ha bunko lesz az velem az anyuka vagy ha kotozkodik es nekem van igazam mellem fog allni. Ebben biztos vagyok, hogy igy lesz.
Ha megsem akkor fogom a gyereket es atkoltozom a barataimhoz, hogy legyen idejuk gondolkozni milyen szep az elet ha anyuka es fia igy 30 felett egyutt elnek par napig szeretetben :D
Ez gonosznak tunhet de jelen pillanatban ugyerzem mindenre fel kell keszulnom :S
Anyuek nalunk is elvaltak mikor 5 eves voltam es apu nem latogatott bennunket.
Mindig megigerte, hogy jon vasarnap mi a hugommal beoltozve vartuk egesz allo nap!En nem jott....anyu szive majd megszakadt. Igy felnotten felvettem vele a kopcsolatot par eve de hihetetlen amit muvel!
Anyagilag nagyon jol all, van egy felesege aki rohadtul utal persze mindenki elott imad. Kozoltem veluk, hogy jon a baba.....
Erre apam, nagyon nem reagalt semmit majd kozolte vett 2 uj lovat:S
Mikor otthon voltam ugy volt talizunk, 10 nap alatt fel sem hivott, utolso nap eljott arra az embereivel mert epp mentek fuvet nyirni a nyaralojahoz. Beugrott, hozott nekem fustolt kolbaszt :S
Megmutattam az UH kepet nezte ugy 2 mp ig, letette majd elkezdett arrol beszelni, hogy uj lovakat vett megint......
Legszivesebben raboritottam volna az asztalt. Ugyhogy eldontotten ennyi volt, nekem erre nincs szuksegem. Az embernek hiaba vannak rokonai ha az erzelmek hianyoznak beloluk, akkor inkabb tobb idot toltok a barataimmal akik azert szeretnek ami es aki vagyok nem azert mert szeretniuk kell a rokoni kotelekek miatt.

Bocsi a regenyert de porog az agyam mint a bugocsiga!!!:S

Kép

Kép
valijja
 
 


Valijja!

Nem semmi milyen lazán veszik a terhesgondozást ott :roll: :roll: :roll:

Tök igazad van az apáddal kapcsolatban...azért mert valaki valakinek a vér szerinti rokona(teste és vére)azért még az embernek nem kötelező szeretnie ha az a másik fél nem érdemli meg...így van ez a férjemmel és az anyjával is..lehet h első hallásra azt gondolják az emberek hogy a férjem milyen hálátlan hogy nem beszél a saját anyjával...DE sztem csak azért mert ő szülte meg, nincs joga a fiát lelkileg zsarolni,tönkre tenni az életét,piszkálni a családját,megpróbálni szétválasztani bennünket,fúrkálódni,mindenbe beleszólni stb...

Üdv Hajni!

Jó hogy jöttél!!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!
Sajnos nincs energiám végig olvasni hogy miket írtatok,nálunk is zajlanak az események.Kedden voltam kombinált vérvételen már megjött az eredményem és minden negatív.Ez jó.Aztán szerdán be kellett mennem a kórházba,mert görcsöltem és véreztem,de szerencsére nem volt semmi baj,de azért bent tartottak egy éjszakára megfigyelésre.Aztán a kórházba megfáztam szóval most 3 napja fekszem,meleg teázom és kúrálom magam.
Nagyon nagy volt az ijedtség és abba is kimerültem.
Remélem veletek minden rendbe és nem ijesztget titeket a pici.

Ja és voltunk 4d-n!Nagyon jó volt!Iszonyatosan élveztük.Megmutatta magát a pici Kristófunk.Nagyon jó volt,mozgott is és amikor megmutatta magát utána elaludt,nagyon kis tündér volt.A nagy ijedtség után jó volt egy ilyen boldogság.

Jó pocakosodást kívánok mindenkinek!

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!!!

Hazaértem Senkiről se tudok semmit, most kezdek visszaolvasni, szóval majd jövök.

A nyaralás iszonyatosan jó volt! Először Prágában, aztán másiknagyinál vidéken, aztán a hegyekben pár napot, aztán a rokonoknál Morvában. Mindenhol hatalmas öröm, mindegyik bejelentést bebőgtük
A nagyon várt nagymama annyira édes volt, ahogy olvastuk fel neki a versikét, már előre becsukta a szemét és látszott rajta, hogy fut át rajta, hogy IGEN, ez az, amit már annyira vártam!
Mondta, hogy mennyi mindent kitalált már, eltervezett az unokának és ezt muszáj, hogy megélje, szóval minden erejével azon lesz, hogy láthassa! Úgy legyen! A Vikot is listás név és kiderült, hogy az ő apuját is így hívták, amit megkönnyezett, ha még végül nem is ezt választjuk, nagyon jól eset neki. (nem mintha tudtuk volna...)

A másiknagyinak már az 5. unokája lesz, de egyik sem erről a W-s ágról. Szóval, mi leszünk az elsők, akik tovább viszik a nagypapa nevét. Annyira örült ő is, aztán még 2x felhívott minket Prágában, hogy nagyon vigyázzunk.

A szülők halálra kényeztettek minket, kicsit a végén már fogyott is hozzájuk a türelmünk, de még idejében letelt a 4x24órás szeretet Anyós kitalálta, hogy Daniel lesz a gyerek. Az mindegy, hogy ez a név nem is szerepel a listánkon
Nem tudom láttátok-e a hiradóban a jeget Prágában. Pont egyedül voltam otthon a kutyákkal, a kanapén sírtunk 3-an, annyira durva volt, leszakadt az ég konkrétan! A kocsinkon látszanak is a horpadások, de nem annyira durva, mert fa alatt parkoltunk. Látni kéne a parkoló többi autót!!!

Unokatesók, párombátyja is nagyon örült, jó volt, hogy mi mondhattuk el nekik.
A Morva rokonok (anyu ága) már tudták. (Köszi anyu!!!) Szóval ott nem élhettük át ezt a csodát, amikor bejelentjük, de sebaj:)

A magánprogram idején (4 napig!) egy csodálatos helyen voltunk. Lipnice nad Sázavou. Pont egy középkori vár alatt laktunk, erdő mellettünk. A kutyák imádták, minden nap 4-5 órát gombáztunk, mesebelis álomerdőkben. Álomszép volt. Annyi gombát szedtünk hogy tegnap 6 óra alatt raktuk el. (fagyasztóba, szárítani, abáltam is Gyönyörű az a vidék!! Dombos picit, nagy sötétzölderdők mindenhol közöttük élénkzöld mezők... Az erdőben picit sírtam is, hogy most minden olyan, ahogy még kívánni sem mertem :)))
mieza
 
 


Egyetlen egy dolog árnyékolta be egy kcsit a nyaralást. Szóval, szerdán voltam (aug 4.) uhun. Azóta nem tudtam wc-re menni. Kiskávé, felhívtam a védőnénit, mondta, hogy laktózt szirupot szedjek. Na, szedem, már kétszer 2 dl-t kiittam, semmi. Közben persze, amit lehet kipróbáltam. Prágában már odaégi értem, hogy úgy néztem ki, mint egy 7 hónapos terhes. Akkor már 2 hete nem voltam wc-n.
Azóta egyszer, amikor hazaértünk, de az nem 2 heti adag volt, hanem negyednapi... Szóval, ma mindent megteszek az ügy érdekében, ha nem megy, felhívom a dokim, hogy mi legyen, mert így szét fogok durranni...
- tamarin lekvár
- teljesőrlésű cuccok, sok-sok-sok gyümi, zöldség, tejtermékek, zabkorpa... minden!
- hajhajtó kismamis szirup
- bélmozgás enzimpótlás
- glicerin kúp
- csipkebogyó tea áztatva
- szárított szilva minden módon: reggel, éhgyomorra, tejbe áztatva... este-reggel...stb.

Szóval, ha valakinek még van valami ötlete, ne tartsa magában...
mieza
 
 


sziasztok!

Én nagyjából végig olvastalak benneteket, de nekem sem lesz időm válaszolgatni, majd talán később.

Úgy látszik ez a terhesség nem lesz olyan zökkenő mentes mint Bogival. Kezdve ugye a magas vérnyomás, a diéta ( a szülés elötti időszakkal együtt -10kg hurráá) aztán hogy múlt hét elött mindennap doki. Aztán, hogy múlthéten 2x is voltam kombinálton, mert 1x elküldtek aztán csütörtökön 8kor vérvétel, 10 kor kombinált és 11 kor már tudtam is reggelizni. Szombaton volt Bogi szülinapja. Reggel vásárlás, főzés, vendéglátás, este mindent egyedül raktam el mert a párom el rontotta a gyomrát és fetrengett (legalább is mi azt hittük) nem beszélve hogy szombaton reggel ettem egy fél gyrost és du. 4kor 1 szelet tortát és semmi mást. Szóval szombaton még elmentem anyósékhoz gyógyszerért. Vasárnap reggel közölte a párom hogy szúr a jobb oldala lent. Na mondom tutti hogy vakbél. ÉS 7 kor már ügyelet közölték hogy igen ez vakbél gyulladás irány a kórház. Bogi anyóséknál leraktuk haza jöttem összecsomagolni a férjemnek. A kórházban 11-ig voltunk és tényleg vakbél gyulladás volt de nem kellett műteni, és haza engedtél, egy kis diéta és pihenés. Szóval most kiványcsi vagyok mikor fog bedurranni. Készenlétben vagyok mikor kell menni kórházban. :? :? :?

Kép
Kép
kacsamama
 
 


brita80!
Te is ma voltál AFP-n,ugye? Neked is 1 hét múlva lesz eredmény?

rumciné!
Aztamindenit! Nem semmi lehetett az első pár hónapod! :shock: Nem semmi a magyar "orvostudomány"! Döbbenet,hogy mennyire sz.nak az emberre!!!
De a lényeg,hogy sikerült, minden rendben van ezután és tényleg, igazad van, most már tessék csak előre nézni! :)

kacsamama!
Jobban vagy már? Tudtál pihenni a hosszú hétvégén?......na hát ez a kérdésem tárgytalan,mert eljutottam a mai beírásodig! :(
Basszus! Hát ennyi minden nem jöhet össze! Ezek után már biztos egy csodálatos problémamentes terhességnek kell jönnie!
Hogy van párod?

panny!
Gratula a negatív eredményhez! :)

hajnski!
Üdv köztünk! :)
Nálatok is olyan kevés vizsgálat van a kismamáknak?

valijja!
Nagyon durva az 1 db uh!!!!!
Magándokinál sem lehet csináltatni?
Ez a szöveg sem semmi,hogy csak akkor csinálnak,ha azt mondod,hogy baj van...de basszus, miért kell ehhez az ördögöt a falra festeni? :(

pöcök24!
Tessék rászólni Kristófra,hogy ne paráztasson itt titeket (meg minket), tessék szépen rendesen viselkedni! ;)
Biztos sokat segített a 4D-s uh ezután a pánik után! Örülök,hogy minden rendben van!
Nem mondták mitől lehetett?

mieza!
Hát hallod.....tiszta könnyes lett a szemem!!!!!
Annyira szép és jó,amiket leírtál! Örülök,hogy ilyen jól sikerült az utolsó párként ls nem családként eltöltött nyaralásotok! :)
A rokonlátogatások meg egyszerűen fantasztikusak lehettek! Kívánni sem lehet jobb fogadtatást!!!!
A wc gondokat sajnálom. :( Tipp nincs sajna....viszont a te próbálkozásaidat megjegyeztem! ;)


Én voltam reggel vérvételen, tök büszke voltam magamra,mert nem ájultam el és még fektetni sem kellett! :) Ritka....
Kicsit bosszant,hogy 5-én voltam a kromoszóma vizsgálaton, akkor azt mondták másfél-2 hét múlva eredmény. Ma telefonáltam, még semmi. Persze szépen elmondta a nő, hogy szabadság van,meg mennyire hosszadalmas egy eredmény legszületése,meg amikor ott voltam akkor is láttam,hogy szegények azt sem tudják hová szaladjanak mit csináljanak. Szóval kedves volt,meg sajnáltam is őket, csak azért szar,hogy nem tudom mi a helyzet. Azt mondta,hog ylehet majd csak a kontrollon fogom megtudni jövő hét csütörtökön. :( :( :(

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Sziasztok,

bocsi a zavarásért. Én is júliusban szültem.
Lenne egy eladó medela mellszívóm, 1 hetet használtam. Ha valakit érdekel, írjon nekem egy emailt: mercedes79@freemail.hu-ra.

Jó babázást!!!

Mercy



"Grammban és centiben mérik, mégis az életben Ő a legnagyobb dolog"
mercedes79
Győr
 
 


Sziasztok!

Na én is jól eltűntem, bocsi érte!! :roll: :D
De elég mozgalmas volt az elmúlt 1 hét, és ki is merültem ahogy kell.

Múlthét vasárnap (aug. 15.) Tropicariumba mentünk Apával, és Lilikével, isteni volt, csodaszép minden, de a drágám már a nagy cápás akváriumnál bemondta az unalmast, elfáradt. Így leültünk pihenni és közben belediktáltunk egy kis nápolyit és üdítőt így újra életre kelt és még volt kedve a Rája-medencéhez, ahol rájákat simogattunk, ez isteni élmény volt, én élveztem naon!
Kedden elmentünk Kecskemétre, az unokatesómhoz utána szerdán meg ugyanott a nagybátyámékhoz. Majd haza, és mindhárman hullák voltunk.
Csütörtökön átmentünk anyósomhoz, Lili kijátszotta magát, nagyon jól elvan anyóssal, - hál istennek ha engem nem is, de az unokáját imádja és nekem ez a lényeg. Na innen is haza, otthon észrevettük h anyósnál maradt a párom telója, gyors telefon, majd anyós közli: Jó akkor holnap (pénteken) ha jöttök akkor itt ebédeltek, és itt alszik a Lili majd utána hazamentek! :twisted: Nem örültem neki mert nem akartam/akartuk az egész hetet járkálással tölteni. Na ez is megvolt.
Szombaton délelőtt Vasúttörténeti Parkban voltunk, ez is csudajó program volt, mindhárman élveztük, délután pedig Kacsamamáéknál szülinapozni voltunk, - KÖSZÖNJÜK A MEGHÍVÁST ÉS ISTENIEN ÉREZTÜK MAGUNKAT - az allergiámat leszámítva. :D :D :D De ez a levegőben van.
Végre vasárnap lett, és itthon voltunk Lilivel apa 24órázott, ma jött haza. Most alszik és Lili is.
Na én akartam h mivel múlthéten apa szabin volt, menjünk ide-oda de nem ennyire!!! :roll: :roll: :shock: :D

Nos ez a hét nyugisnak ígérkezik, már alig várom a szerdai uh-t!!
És igaz még csak 11 hetes leszek de megkérem a dokit h kukkoljuk már meg a tarkóredőt - down kór kiszűrése - , mert már nem tudjuk tovább titkolni h babát várunk, és igaz h a 12-13.heti mondja a pontos eredményt de azért egy kb-t mondjunk már, mert nem szeretnék semmit elkapkodni, bár tudom h minden okés a babyvel, de elmondanánk és én erre a vizsgálatra várok.

Mindenkiről elolvastam mindent, de annyi az infó, h nem tudom pontosan visszaírni mindenkinek! Ezért remélem mindenki jól van ma, és csodás boldogságban várja a babócit!!!

Most megyek mert vár a lecsófőzés.....

Üdv. Littlebaby

Kép

Kép
littlebaby
 
 


Sziasztok!


Bocsi mindenkitől, hogy így eltűntem de ez az augusztus igy alakult. Nyaralni voltunk Bulgáriában, Pécsen és Tiszavasváriban voltunk a nagyszülőknél és zárásként pár napot Balatonalmádiban törltöttünk. Tegnap jöttünk haza, most próbálom utolérni magam.
Mosás, vasalás, főzés, takarítás stb.
Ráadásul a Milura megint rájött az asztmás roham. Nam tudom, írtam e hogy a Milu asztmás,amire 2 éves korában jöttek rá. Már 3*voltam vele kórházban mert nem használnak neki az asztmasprék. Most a Törökbálinti Tüdőgondozóba hordom szegénykémet,de ha már meglátja hova megyünk ordít.

Ez a rohama most nem tűnik olyan vészesnek, most használnak a kúpok, sprék, de ha felerősödik akkor majd meg fullad.

Küzd közületek valaki hasonló problémával? Van köztetek olyan akinek aszmás a gyereke?

Én holnap megyek AFP-re vagyis a vérvételre és szept 9.-én pedig UH-ra. Én is most vagyok 16 hetes.


Na megyek mert kiszaladnak a szennyesek a kosárból

Szép napot Mindenkinek!

Kép

Kép
mannogab
 
 


Valijja: Nekem nagyon sok anyai érzésem van, ha úgy érzem, hogy veszélyben vagyunk, anyatigrises leszek :D pl: a párom rosszul volt, már két napja és úgy védtem a picit, hogy menjen dokihoz, ez nem játék, hogy már ő is nevetett, hogy okés tigriske, megyek :D
Én is mindent szeretnék elrendezni a 8. hónap végéig, hogy utána csak nyugiban várni kelljen. Én nem értem azt a babonát, hogy addig semmit sem lehet hazavinni, hisz a babának is jobb lehet, ha érzi, hogy ilyen nagyon várjuk, ilyen szép ruhácskái, szobácskája lesz, nem?
Hú, ez nagyon durva ez az egyszeri uhu… Én tuti itthon szülnék, amilyen parás vagyok, nem bíznék meg benne. Nekem is külföldi a párom és amikor kint éltünk, akkor is úgy volt, hogy hazajövök szülni, mert nekem az biztonságot ad, azt a pár hetet kibírjuk egymás nélkül, max. fizetés nélküli szabit vett volna ki végső esetben (meg a szabijait akkorra tartogatta volna). A párod lengyel? :D Szláv babókat cipelünk a szivünk alatt? Az enyém ¾ cseh lesz. Az apuddal kapcsolatban teljesen megértelek. Én a keresztanyám nélkül vagyok meg, pedig a nagycsalád tartja vele a kapcsolatot. Én nem. Nem eröltetem. Nem is tudja most sem, hogy babát várunk…

Hajrá Kacsamama, a diplomához nagyon szurkolunk! Megcsinálod és utána minden nyugis lesz :D
Én azt megértem, hogy ha valaki nem akarja a 12. hétig elmondani. Nagyon sok olyat éltem át, hogy valaki elújságolta és aztán a baba feladta. Akkor a legrosszabb, ha utána sokan érdeklődnek, hogy hogy vagy, akkor mikorra is várod, te meg mondhatod, hogy már nem várod… ez mindig feltépi a sebeket. Mi ezt az egyet tartottuk. Mondjuk most már le sem tagadhatnánk, akkora a pocim :D
Milyen lett a vérképed? Jaj, nagyon szurkolok a férjednek, az enyémet ugyanígy, de tavaly meg is műtötték.

Napvirág, sajnos nincs sok vasam és a baba érdeke, hogy kapjon. ennél kevesebbet már nem merek bevenni…
Nekem is ilyen a pocim, mintha az enyém lenne :D
Nekünk volt szívhangmérés is a 12. héten és amikor ficánkolt, össze-vissza vert a szíve, nem tudta az a hiperszupi gép elkapni, meg kellett várni, míg lenyugszik… Szerintem így egy kisebb teljesítményű gép se fogja tudni. De ha nyugin van, el lehet kapni.. gondolom :D
Aranyos vagy, nagyon jó volt a nyaralás, visszamennék!

Judysz, nálunk is most derült ki, hogy végül kapunk egy csomó mindent, úgyhogy nagyon várom, kíváncsi leszek, miket sikerül kapnunk! Pedig úgy nézett ki, hogy nem lesznek kölcsön cuccok. Nekem rossz tapasztalatom van a Femibionnal. A többi okés :D
Elevitet szedek és jódot most.
Hurrá, 6 óra! Szuper vagy, hogy kiharcoltad. Látod, érdemes a dolgokért menni! Napvirág is ügyi volt!

Littlebaby, a szirupon és a szilvalekváron is túl vagyunk közben :D (( Azta, hogy pörögtetek… WOW!

Mannobab, hát, neked sem laza az életed, jó sok helyen voltatok, remélem kipihented magad és feltöltődtél! Mikorra vagy kiírva?

Panny és a folyás nem baj? Mert nem rég tünt fel, hogy tényleg van. (A vérvételkor még nem láttam, de lehet, hogy bent volt azért)

Rumciné üdv, bent vagy a táblában :D Nekünk nehezen jött és nehezen indult és veszélyeztettek voltunk. Most már minden rendben :D Emiatt táppénzen vagyok.

Köszi Pöcök, ha tényleg gyakran előfordul, akkor az nem olyan gáz. Szuper hírek. Szóval, neked is fiad lesz??? :D

Ekriszta, anyud rendbejött már? Javult az állapota? Jobbulást neki!

Brita, milyen lett az AFP? Mikorra van eredmény?

Ani, átírtam a dátumot :D Kislány? Pont azt szerettetek volna! Ezek szuper hírek!!!

Kati, ti mit szeretnétek? Beírnám a táblába :D

Hajszki, üdv közöttünk!!! Küldd el az adataidat és akkor bekerülhetsz a táblácskánkba :D
mieza
 
 


mieza
 
 


Na, jelentkezem, két jó hírrel:

1, párom hívott, hogy kapott fizuemelést. Nagyon örültünk, mert nem lehetett tudni, hogy lesz-e és mennyi. 10%, úgyhogy én nagyon boldog vagyok :lol: Kell is most a mani!

2. Felhívtam a dokit. Mondta, hogy a vérkép elég gáz, de majd megbeszéljük, addig sok vasat egyek. A szorulásra azt mondta, hogy ha most ilyen vagyok, ez csak rosszabb lesz. Kisérletezzek mindennel, ha kell olyannal is, amit nem nagyon javasolnak terhesnek. De a lényeg, a babának semmit sem árt. Szóval, megnyugodtam. Ha nem mérgezi a babát, akkor én elvagyok így felfújva is, semmi gond, túlélem :)))
mieza
 
 


Mieza!

Nekem azt mondta a doki és olvastam is,hogy minimális folyás terhesség alatt normális,sőt.....szóval a bővebb hüvelyváladék(bocs :oops: )

Sztem se lesz semmi baja a babádnak a te szorulásod miatt,de azért nem lehet kellemes úgyhogy próbáljk ki amit csak lehet :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


mieza:en szorulasra aszalt szilva levet ittam meg 1x anno.Meg is bantam mert egesz nap nem tudtam menni sehova ugy meghajtott:)
Most nincs ilyen problemam de vettem egy uveggel, ott vigyorog a szekreny tetejen:D

Kép

Kép
valijja
 
 


Sziasztok!

mieza:nagyon sajnálom hogy ilyen helyzetbe kerültél,én is küszködöm ezzel,de nálam azért pár naponta jelentkezik.sajnos nincs tippem mi segítene rajtad.sok mindent kipróbáltál ahogy látom.

kacsamama:szebb napokat nektek,és kitartás!ne idegeskedj!

pöcök:jobbulást,de jó nektek hogy már biztosra tudjátok hogy kisfiú.:)

Én holnap megyek orvoshoz,remélem meglesznek az eredményeim,mert én semmit nem tudok még....:(,mármint a Down .
-ról,AFP meg ilyenek.

Szép estét

Kép
ani983
 
 


Sziasztok!

Remélem mindenki jól pihent :-)
Nálunk minden ok, bár egy kis rossz beárnyékolja mindennapjaimat. Vasárnap letört a fogam, de azt hiszem talán csak a tömés esett ki, mindenesetre ez má egy 7 ve gyökérkezelt, így nem is fáj alapjáraton, csak ha azn az oldalon eszem, és gondolom a kaja megszúrja az ínyemet a fogban. Ma megyek fogorvoshoz, szét parázom az agyam, pedig próbálom nyugtatni magam a Babó miatt. Nem is tudom, hoyg szabad-e ilyenkor injekcit kapni. Ti tudtok vmit erről?

Ezzel a folyással kapcsolatban látom más is bajlódik.... nekem tátva maradt a szám... nekem is nagy mennyiségű :-(
de azt mondták ameddig nem büdi addig nincs baj. Remélem is.

Már úgy szeretném tdni mi a neme.
7végn vendégéségben voltunk, és kérdezték minek örülnénk inkább... erre férjem: mind1, csak egészséges kisfiú legyen :-)
Hát legyen így :-))))

Kép
Kép
judysz
 
 


Sziasztok.

Hajni üdv közöttünk.

mieza:a székrekedés engem is kezd kínozni, bár szerencsére nem ennyire.Nekem a reggeli tejeskávé szokott segíteni. Engem régebben az hajtott meg,ha ebédre savanyúságot ettem és elfelejtkeztem róla és utána ittam tejeskávét, na délután volt is hatása :oops: Vagy paradicsom utáni tej vagy tejeskávé is hatásos lehet.

Köszönöm kérdésed, anyum jobban van, bár még nem tudom mikor engedik haza, elvileg a napokba nagy esély van rá, hogy elengedik végre, persze első, hogy meggyógyuljon.

Apa a héten szabin van, de pihenés helyett konyhabútor szerelés van. Végre lesz szép, nagy új konyhabútorom :D

Ma megyek védőnénihez, pénteken EKG, elvileg hétfőn AFP.

Kellemes napot mindenkinek.

Kép
ekriszta
 
 


littlebaby!
Jó mozgalmas egy hetetek volt! :)
Mi a házépítés miatt nem terveztünk nyaralást az idén, de annyira jó volt olvasni az élményeket,hogy tegnap megfűztem apát,hogy legalább egy hosszú hétvégére menjünk el valamikor, meg csak úgy csavarogni, kirándulni 1 nap. Állítólag szombaton megyünk, hát kíváncsi leszek rá, mert hát pasiból van a drága és könnyebb valamit ígérni,mint néha teljesíteni! ;) :S
Drukk neked holnapra, biztos nagyon jó lesz látni! :)

mannogab!
Azt hallottam,hogy gyerekkorban még van rá esély,hogy kinövik az asztmát. Tényleg így van? Egyik ismerősöm (felnőtt) a sóterápiát isteníti. Neki nagyon bejött.

mieza!
Nálam is van egy pár napja gyenge folyás. Azt hittem a kórházban "szedtem össze" valamit :oops:
A fizuemelés nagyon jó hír a mai gazdasági helyzetben!!!!!!! És azért az a 10% sem semmi :)
Ezt azért jó tudni,hogy a szorulás nem árt a babának....csak te szenvedsz tőle, az viszont baj :S Remélem sikerül valahogy megoldani!
Majd ha írsz a táblázatba módosítasz nekem? Nevekhez kérek szépen a Mátét is ;) és szept.2-án lesz a kromoszóma vizsgálat konzultációja. Úgy tűnik korábban nem is fog kiderülni az eredmény, pedig azt mondták max.2 hét és telefonon megmondják. De tegnap elkeserítettek vele. Na de sebaj, én úgyis tudom és érzem belül,hogy minden rendben van! ;)

ani983!
Drukk neked a dokihoz! Biztos,hogy minden rendben lesz! :)

judysz!
Én is ma megyek fogdokihoz!!!! :D
Van 2 fogam,ami a tömés mellett tovább romlott. Azt cseréli ki. Elvileg injekció lehet, csak röntgen nem, én úgy tudom.

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


"A hormonális változások következtében a fogakat rögzítő kollagén rostok meglazulnak, ennek következtében a fogak mozgathatóvá válnak. Ez a természetes folyamat gyakran pánikot kelt a terhes nők körében, nem mernek alaposan fogat mosni, mert különben "kiesik a foguk". És ismét béáll a már említett ördögi kör.

Tévhitnek bizonyul az is, miszerint "a gyerek elveszi az anyuka fogából a kálciumot". A terhesség során a fokozott Ca szükségletet az anya szervezete egyrészt a fokozott felszívódásból, az ásványi só hiányában a csontállománybal levő tartalékokból biztosítja. Tehát nem a fogból!

Mit tehetnek tehát a kismamák? A már megszokottnál is többet kell ilyenkor fogat mosni, a fokozott édességfogyasztás valamint a gyakori hányások is megkövetelik ezt. Az alapos tisztogatást akkor sem szabad abbahagyni, ha az íny el kezd vérezni! A mindennapos fogmosást ajánlott különböző szájápolási kellékekkel – fogselyem, fogközi fogkefe, szájzuhany, enyhe koncentrációju szájöblögetők/szájvizek - kiegészíteni. Elengedhetetlen a rendszeres fogkő- és lepedékeltávolítás valamint a rendszeres (3 havonta) szűrővizsgálatok. Amennyiben egy tervezett terhességről van szó, ajánlott még a terhesség előtt teljes mértékben helyreállítani a fogazatot. De ne feledjék, hogy szükség esetén a terhesség ideje alatt is elvégezhető a legtöbb fogászati beavatkozás (kivétel ez alól az első három és az utolsó hónap). Mindezek természetesen fájdalommentesen történnek, az általunk használt érzéstelenítő szerek a magzat számára ártalmatlanok, mert ezek nem jutnak át a méhlepényen. Amennyiben gyökérkezelésre van szükség, ezek természetesen röntgenfelvétel nélkül készülnek."

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


judysz! + a többiek
Ha még nem késő, most találtam:
Érzéstelenítés

Érzéstelenítés Lidocain, Ultracain, Marcain, Dicynone injekciókkal

LIDOCAIN 2% - ADRENALIN 0,001% injekció:
Az érzéstelenítéskor alkalmazott leggyakoribb anyag. Hatóanyag összetétele: 20 mg lidocain-hidroklorid és 0,01 mg adrenalin 1 ml injekcióban. A készítmény helyi és regionális érzéstelenítésre szolgál. Nagy mennyiségű alkohol fogyasztás fokozza a lidocain légzésközpont érzékenységet csökkentő hatását. Gyulladt, illetve fertőzött bőrterületen alkalmazva a szer hatékonysága csökken. Terhesség és szoptatás: A lidocain átjut a méhlepényen. Terhességben csak a haszon/kockázat gondos mérlegelésével alkalmazható, különösen az első harmadban. Az anyatejbe kis mennyiségben jut át. Ez gyakorlatilag veszélytelen a csecsemő számára, de szoptatás esetén fokozott óvatosság szükséges. Előfordulhat, hogy Ön egyéni érzékenységénél fogva fokozottan reagál a szokásos lidocain adagokra, és túladagolási tünetek jelentkeznek Önnél. Ezekről kérdezze kezelő fogorvosát. Utalás: Pharmindex honlap

ULTRACAIN D S Forte injekció:
A szer fogászati kezeléseket megelőző helyi érzéstelenítésre szolgál. Ide tartoznak a nyálkahártya- és csontsebészeti beavatkozások, amelyekhez erősebb vértelenség szükséges. Hatóanyag: 0,024 mg epinefrin-hidroklorid és 80,0 mg artikain-hidroklorid 2 ml-es ampullánként. Gyulladásos területen történő alkalmazása esetén hatása csökken. Amíg a helyi érzéstelenítő hatása fennáll táplálékot fogyasztani nem ajánlott. Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát, gyógyszerészét a jelenleg és nemrégiben szedett egyéb gyógyszereiről, beleértve a vény nélkül kapható készítményeket is. Terhesség alatti sebészeti beavatkozások esetén a helyi érzéstelenítés kíméletes érzéstelenítő és fájdalomcsillapító módszernek számít. Az Ultracain kismértékben átjut a placentán. A szoptatást nem szükséges abbahagyni, mivel az Ultracain lényeges mennyiségben nem jut be az anyatejbe. A gyógyszereknek lehetnek utó-ill. mellékhatásai is. Melyek egyénenként változhatnak. A részletekről kérdezze kezelő fogorvosát. Info: Pharmindex portál


MARCAIN injekció:
Hatóanyag: 20,0 mg bupivacainium chloratum, anhydricum ampullánként. A Marcain hatása azon alapszik, hogy megakadályozza a beinjekciózott területen a fájdalom-, a hideg- vagy a meleg- idegvégződések jeltovábbítását az agy felé. Sok esetben ez azt is jelenti, hogy az adott területen az izmok is blokkolva vannak, ami ideiglenesen gyöngeséget és bénultságot okoz. Mielőtt Marcain injekciót kap, közölje az orvosával az alábbiakat: Mi a jelenlegi betegsége, mely gyógyszereket szed ill., amelyeket az utóbbi időben szedett rendszeresen. Ne feledkezzen el a vény nélkül vásárolt készítményekről sem! Van-e szív-, máj- ill. vesepanasza? Van-e bőrbetegsége azon a helyen, azon a környéken, ahová az injekciót be fogják adni? A Marcain esetében nincs kimutatható káros mellékhatása terhességre és szoptatásra. Súlyos mellékhatás nagyon ritkán alakul ki, ami speciális ellátást igényel. Forrás: Pharmindex oldal

DICYNONE injekció:
Hatóanyag: 250,0 mg etamszilát 2 ml-es ampullánként. Fogászati vérzések kezelésére alkalmas vérzéscsillapító hatású szer. A terhesség első három hónapjában, a hatóanyagával és egyéb összetevőivel szembeni túlérzékenység, szulfitérzékenység, ún. porfíria betegség és asztmás megbetegedés esetén, a medicina ellenjavallott. A kezelés idején a szoptatás felfüggesztendő. A Dicynone injekció vérnyomásesést okozhat, ezért alkalmazása során a vérnyomás rendszeres ellenőrzése szükséges. Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát a jelenleg ill. nemrégiben szedett egyéb gyógyszereiről, beleértve a vény nélkül kapható készítményeket is. A Dicynone injekció nátrium diszulfitot tartalmaz, amely allergiás reakciókat okozhat. A diszulfit-túlérzékenység asztmás betegekben gyakoribb, mint az asztmában nem szenvedőknél. A túlérzékenységi reakció jelentkezésekor a készítmény alkalmazását azonnal abba kell hagyni. Minden egyéb kérdésével forduljon kezelő fogorvosához. Adat: Pharmindex site

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: