Új privát üzeneted érkezett!

Macs:
Voltak kontrollon, az infúzió hat, a keringés jobb már Very Happy
A Kisfiú 1500g, a kislány 950g (múlt héten kb 700g és 500g volt a súlyuk)! Hatalmasat nőttek egy hét alatt Very Happy
Ctg-t továbbra is csinálják, a magzatvíz normális mindkét babánál Very Happy
A dokija nyugtatgatja, hogy ez szuper és nem lesz semmi baj, úgyhogy nagyon boldogok Very Happy
Csak így tovább Very Happy
és ma 28 hetes, már ez is szuper, mert ez is egy határvonal a terhességben, de már csak 4 hét van a minimálisan kiszabott időig!!! Very Happy

eszter82
Budapest
 
 
 
 


Látom csupa jó hír született ma. :)

Silver, anyu is úgy szült minket, hogy én be voltam fordulva, a tesóm harántba feküdt. Őt megforgatták, hát nem volt kellemes. De nekem a doki azt mondta, h ikerszülésnél nagyon javasolják az epidurált, így úgyse érzi az ember. Ő a végsőkig kitartott a normál szülés mellett, még a 35.héten is bizakodott, h hátha befordul Eszti.

Claire, sajnos semmi hír. Egyelőre sehonnan nem jött válasz. Nagyon sok helyre be van adva, 2 helyről ígértek biztosan választ, meglátjuk.

Voltam ma bababoltban ruhát venni, de nem tetszett semmi. Eszti kinőtte az 50es ruháit, Lillus meg lassan az 56-t is kinövi, neki kellett volna vm melegebb holmi. De egyelőre a body, kistrikó, kisnadrág marad. Kintre kapnak egy farmert és egy kardigánt meg takarót. MEg felraktam a meleg részét a babakocsinak, így a szél se fúj be nekik.

Nyűgös éjjel volt, eléggé lestrapált vagyok ma...

abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Eszter! Maccs!
:D :D :D Hurrá! Hajrá! :D :D :D
Claire
claire
 
 

 
 

Abbey!
Ilyenkor látom, hogy milyen jó dolgom van, nekem csak át kell válogatnom mindig, alig kell vmit vennem. Múltkor 50-est kellett, mert az alig volt, de anyáméék is alig találtak olyat, ami használható, és tényleg aranyos :( .
Na, mondjuk látom, h a nagyok minden hosszúgatyát kinőttek, meg egyebek, úgyhogy újabb átnézni való!

Claire
claire
 
 


Claire!
Én meg irtó fázós vagyok, arra kell vigyáznom, hogy nehogy túl csomagoljam őket. :D

Eszter!
De jó hírek!!! Reméljük, így is marad. A 28.hét már ok egy csöndes juhéra.

Abbey!
Ha nem idegenkedsz a használt holmiktól, kukkants be a 2009es ikres topikba. Többeknek van fent a csajok közül kinőtt ruhakollekció. Én a "saját" topikomban elég rendszeresen vásárolok a többiektől. Kisméretű cuccaim nekem már nincsenek, mindent elpasszoltam, nem lesz több gyerekem, tesóm se tervez ötödik babát, úgyhogy már nem kell.
vovanda
 
 


Vanda, egyáltalán nem idegenkedem a használt ruháktól, személyes tapasztalatom szerint egy baba nem hordja rongyosra a ruháit :D
Voltunk használt ruhásban is, de csupa fiús ruha volt. Nincs bajom a kékkel, zölddel, piciknek is van, de ezek olyan kimondottan fiús darabok voltak.
Viszont tiszta haszon, hogy 1 méret van a két baba között, így egyelőre csak Lillusnak kell vásárolni, Eszti még nem veszi zokon, h Lillus kinőtt ruháit hordja :)

Létezik olyan, hogy nem elég tápláló a tejem? 150 körül esznek a picik, de alig híznak 100g-t hetente. Ma pl megevett Eszti 180-t, és még mindig rágcsálja a kezét. Nem merek többet adni neki, végülis cumival alszik.

abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Macs
szuper hírek! Mennek tovább a drukkok!++++++

Abbey
180-at esznek?? :shock: aztaaa, enyémek most kezdik a 130-as tápokat enni. Neked milyen súlyban vannak? Nálunk Olivér 4400, Emili 4280 volt kedden. Holnap megyek 62-es rucikat venni, nincs semmi meleg gúnya...

Nagyobb csajom elkezdte az ovit, úúúgy hiányzik :roll:

KépKép


KépKép
szivvi
 
 


Abbey!
A tejed rendben van, olyan, hogy rossz anyatej, nincs. Valószínűleg ilyen alkatok lesznek a lányaid. Rékám is irtó lassan gyarapszik, 20 hónapos, de még nincs 9 kiló. Két gyorsan hízó fiú mellett meg kellett tanulnim, hogy ő ilyen, és kész. Amíg híznak, jókedvűek, szép a bőrük (mármint feszes), addig nagy baj nem lehet. Ha leáll a gyarapodás, vagy fogynak, akkor érdemes pár vizsgálatot elvégezni, egyébként meg ne aggódj.

Ököl rágásnak más oka is lehet, nem csak az éhség. Lehet, hogy egyszerűen tetszik neki.

Szivvi!
Hú, ovi. Nagy vátlozás!!! Majd megszokjátok. Nekem most kifejezetten jól esett, hogy a nagy megint oviba jár, így kicsit hármasban vagyok a minikkel. Jár nekik is az osztatlan(?) figyelem.
vovanda
 
 


Szivvi, Eszti 3950g, Lilla 4620g. Kicsit elszaladt Lillus. Nem lehet, hogy a táp laktatóbb, és azért esznek kevesebbet? Hogy esznek a tieid? Hányszor?
Ha látsz vhol jópofa ruhát, szólj nekem is. Még mindig morci vagyok, hogy tegnap semmit nem találtunk, és elment az egész délelőtt... ha nyugi lesz du, megnézem a 2009es topik rucijait.

Vanda, igazad lehet, ma is rágcsálta a kezét, lehet most kezdi felfedezni, hogy neki olyan is van :)
Ilyen jó éjjelünk még nem volt, vacsi 6kor volt, aztán fél1kor majd reggel 6kor ettek. Olyan kipihent vagyok :D

Megkaptuk a mei-taiokat. Nagyon szupik. Vanda, nem baj, hogy nem lóg még ki oldalt a lábuk? Ahhoz még kicsik. Szted így is vihetem benne őket? Esztivel próbáltam ki, nagyon tetszett neki, úgy vigyorgott, amikor meg letettem elkezdett üvölteni.

abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Sziasztok!
Abbey! Valóban ne aggógj, amíg gyarapszanak, egészségesek, kutacsuk nem húzódik be, stb. (testsúly: én is mindig kicsi és vékony voltam, nagyik néha aggódtak, de anyám, aki ugyanilyen volt, megvédett. aztán gimiben megnőttem, és már nagyon vékony sem vagyok :oops: :D !)
Hú, ez a mei-tai gyors volt! Vovanda! Gerincüknek nem rossz még ilyenkor függőlegesben???

Abbey! Szept 18án, az ÓMK-ban, San marco u, bababörze, ott is lehet ált. jókat "lőni", egy sétát biztos megér, ha apuci tologatja őket a környéken, míg te válogatsz! Persze lutri, de hátha...
Én szerencsére sokat örökölök, és pl kombidresszeknél kimondottan szeretem, h más már kimosta párszor, sokkal puhább. :)
Állás: sajnálom, h még semmi, de ne adjátok fel. Nekem is van még ötletem, h kinek szóljak még. Szóljatok minél több ismerősnek., mert az a tapasztalatunk, h Mo-n ez működik legjobban :(

Ovi-isi: jaj, nálunk is beindult, most rendezem a különóráikat. Kicsit örülök, h mennek, uazért, mint Vanda, aztán nem győzom a szünetet várni :) , h végre itthon legyenek.

Claire
claire
 
 


Claire!
Szept 10-én meg anyatej világnap alkalmából, szintén san marco u-ban lesz mindenféle rendezvény. Amire én biztos megyek: ikrek a családban előadás és beszélgetés (ha jól emlékszem 11kor). Meg lesz egy csomó egyéb program is.

Hétfőn jön a védőnő, majd megkérdezem őt is, hogy mit mond a mei-tairól. Jó lenne, ha lehetne már vinni benne őket. Okt elején lesz szüret nálunk, és oda abba szeretném vinni őket, egész nap uncsi nekik a babakocsiban.

Nem adjuk fel, végülis már 2 éve keresünk állást. Az összes ismerősöm tudja, 3an már biztosra ígérték, hogy szereznek vmt, de semmi. Az a legbosszantóbb, hogy egész egyszerűen vissza se szólnak, még az interjúig sem jutunk el. De nem csüggedünk. Ha minden kötél szakad, szoptatás befejeztével én megyek vissza dolgozni.

Annyira jó lenne, ha vk egyszer meg tudná mondani, hogy mért bömbölnek a babák fektetés után... kiveszem őket, sétáluk velük csend van, visszarakom, bömböl... most végül kaptak kamilla teát, attól megnyugodtak, elaludtak. Jó lenne, ha tudnának beszélni :) (tudom, vissza fogom sírni majd, h nem tudtak)

abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Abbey!
Nem baj, ha nem lóg ki a tappancs. Örülök, hogy bejött nektek is. :D
vovanda
 
 


Abbey! Köszi, ez érdekesen hangzik, majd meglátom itthon mi a pálya!
Állás: sajnos ismerem, az énpáromnak is kerestünk már párszor állást (és lehet, h nemsokára újra kell). Én is azt utálom legjobban, amikor vissza se böffentenek, de tényleg még azt sem, h beért az önéletrajzod! Nem hiszem, h akkora dolog lenne a cég emailjét úgy beállítani, h küldjön visszajelzést :( :evil: Hihetetlen, azt hinné az ember, h az ő végzettsége egy kurrens dolog!

Nekem most az látszik bejönni, h jól bebugyolálom őket a kis takarójukba, és akkor tök jól elalszanak. Ma is fürcsi , öltöztetés és bőgés :) után elaludtak, pedig nem is ettek utána, ez 8 felé volt, és most esznek!
békés volt így, mert addig tudtam a másik ikreknek vacsit adni, mesét olvasni, meg bepakoltam a mosogatógépet. (párom elment kirándulni a két naggyal :D )
Ha ettek, és alszanak,még bekötök néhány könyvet, füzetet, 1x annak is a végére kell érni!

Jó éjt: Claire
claire
 
 


Claire, oké, ha lejöttök, összefuthatunk :) Ha minden igaz megismerlek a képekről, de gondolom Te is engem/minket. Amúgy meg nekem is lett egy eladó mei-taiom, megkaptam a 3.-kat is :D Tudod hogy megy ez, veszel egyet, rögtön kapsz is... Sztem én abban viszem majd a babákat, ha lejössz meg is tudod nézni milyen a cucc. :)

Hát nem semmi, és ennyi kis lurkó mellet még dolgoztál is. Komolyan le a kalappal. Én attól félek, ha lesz több gyerekünk, akkor fel kell adjam a munkát, mert annyira le fognak kötni a gyerekek. Amúgy sztem jobb ikrekkel kezdeni a szülést, az ember így sec perc alatt megtanulja osztani az idejét, és értékelni minden nyugott percet. :) (mint amilyen most van nálunk) Átpakoltam a szegrényüket, itt elég szűkösen férünk el, uh nem nyitottunk új szekrényt nekik, csak úgy férnek be a ruhák, hogy a kinőtteket kiveszem, meg a fele a szennyesben van :D
Kaptunk a munkahelyemről mindkét babának egy-egy nagy csomagot, abban volt többek közt egy ikeás hálózsák. Imádnak benne aludni. Pont annyira meleg, hogy nem kell rájuk takaró, és kényelmesen mozognak benne. Mióta ebben alszanak, csak enni kelnek. (kop-kop-kop)

abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Abbey!
Hogy rutint szerzel gyorsan, meg frappánsabban intézed a dolgokat így, h rögtön 2-vel kell, az tuti.
Munka: majd meglátod, kialakul az. Azért nem fognak mindig ennyire tőled függeni :D , ha már ovisok, akkor amíg ott vannak, azért lehet mást csinálni. Attól is függ, h a munkádat hogy tudod-tudják beosztani. Minél kötetlenebb időben, és minél rugalmasabbak a főnökök, annál nagyobb az esély, h tök normálisan elláss egy állást. Persze pl a háztartás kárát látja a dolognak, de azéért az jobb esetben nemcsak a te dolgod.

Tali: ha összejön, szólok! Még elég homály nekem a hét, indulnak a különórák!
Képzeljétek bekötöttem az összes könyvet, füzetet, ha mást már nem nyögnek be a tanárok. De a nagyja akkor is megvan :D :D

Mei-tai: lehet, h az lesz babakocsi véétel helyett. ma voltunk sétálni a meglévő kocsival, lehet, h elég lesz ez. A nagyobbb ikrek olylelkesen tolták, tök jópofa, mintha magukat tologatnák :D

Claire
claire
 
 


Hál Istennek, a házimunkát abszolut osztva csináljuk. A főzés, mosás, vasalás az enyim, a többit kis besegítéssel a férjem csinálja.

Lehet hülye kérdés lesz, de most az az érzésem, hogy ha lenne még egy vagy két gyerekem, nem tudnám őket annyire szeretni. Ezt csak most hiszem? Férjem már most rágja a fülem, hogy neki kell egy kisfiú... olyan korai ez még.

Hasonlítanak a mostani ikrek az előzőekhez?
Anyu Lillust szokta Mártizni (tesóm), annyira hasonlít rá. Mondjuk ők amúgy is nagyon szerették volna, ha a Lilla helyett Mártit választunk, én elleneztem. Pedig akkor még nem is tudhattuk, hogy amúgy is rá fog ütni. Tesóm csak "mini me"-nek hívja :)

abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Ezt olvassátok el: http://velvet.hu/poronty/2010/09/06/a_c ... t_az_apja/

Én sírtam a röhögéstől...

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Sziasztok.
Van köztetek olyan aki decemberbe fog szülni?

Kép


Minden lehetőség a szíve alatt hordja a reményt.
beus84
 
 


Beus! Én nem, mert már megvannak :lol: ilyen gyorsan nem tudok újra, viszont pont múltkor ajánlottam a fórumot egy ismerős lánynak, aki januárra vár ikreket, lehet, hogy jön majd.

Abbey!
Nem hülyeség, én is éreztem ilyet az első fiammal, drukkoltam is, hogy lány legyen a második, hogy legyen nagyon más. aztán fiú lett, és uúgy "beleszerelmesedtem", mint az elsőbe, csak mégis máshogy, mert egészen másmilyen. szerencsére itt nem elvárás a "monogámia". Ráadásul te már most is "megosztod" (vagy inkább megszorzod) a szeretetedet kettő között. szerintem egyszerűen még korai, túl picik, túl friss az élmény, fogod érezni, amikor minden egyéb aggodalom ellenére már van helye a szívedben, az életedben még egy babának. Pl az ikrek után nekem ez sokkal később jött elő, mint az egyes szülöttjeimmel.

Hasonlóság: a kisfiú eléggé hasonlít az előző páros fiú tagjához, a kislány annyival törékenyebb, mint eddig bármelyik gyerekünk, h ezért vhogy kevésbé látjuk hasonlónak bárkihez. Jonatán vhogy apja családjának vonalát viszi, már most beillik a sorba :D . Egyébként mind kinézetre, mind természetre az előző ikreink is csak annyira hasonlítanak egymásra, mint a tesók, és a tesóikkal is hol ebben-ol abban hasonlítanak. Ilyen az, ha vki kétpetéjű iker!

A honlapot majd megnézem, csak most el kell indítanom őket oviba, suliba!

Az aprók össze-vissza nyögnek, szelelnek, kakilnak, nyafognak, lehet, h most megint egy ugrás van a kajában (?), vagy az idő változik, de volt már nyugodtabb éjszakánk is. Nálatok?

claire
claire
 
 


Claire, nálunk továbbra is idilliek az éjszakák. 1 és 2 között esznek, aztán 6kor. Napközben is szokatlan a nyugalom. Felállítottunk nekik járókát, aggatunk föléjük csörgőt, és van két snoopy-s párnájuk. Ez utóbbit képesek órák hosszat mereven bámulni, sőt néha még gagyognak is hozzá :) Gyakorlatilag reggel 9kor berakjuk oda őket, enni és sétálni vesszük ki, különben elvannak bent. Játszogatnak, aztán elalszanak. Itt ülök mellettük a kanapén, ha nyüglődnek játszom velük kicsit.
MOst voltatok 1 hónaposak, iszonyat volt a nyüglődés nálunk még akkor. Nálunk ez a 2 hónap volt a vízválasztó. Eszti is elhagyta a plusz 1 evést, túl is lépte végre a 4kg-t.

Vanda, Szivvi, Silver, veletek mi van? Jól eltűntetek.
abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Szasztok
Lánykám máris kidőlt az oviból...csüt és pénteken, amikor ment érte az apja, egyszer sem volt rajta sapi, másik nap se pulcsi, se mellény...muszáj lesz elbeszélgetni az óvó(?) nőkkel....
Úgyhogy úszok, kisebbek is összebeszéltek, hogy ha az egyik abbahagyja az óbégatást, a másik rögtön kezdje el, mert nem jó az a sok csönd :roll: Kiffiam konkrétan tegnap du 2x fél órát aludt, majd végre 1/2 10-kor kidőlt....
Ma megyünk oltásra, múltkor végülis nem kapták meg, mert betöltött hónap kell.

Abbey
a szeretet hatványozódik, nem osztódik :)

KépKép


KépKép
szivvi
 
 


Szivvi!
a felváltva nyüglődés nálunk is megy, mintha éreznék, "hopp, most van szabad keze anyának" :lol: . Persze néha együtt vagy átfedésben is tudják nyomni.

Lányod :( . Kicsit korán kidőlt, mindezzel együtt készülj fel, h a kiscsoportos kor ilyen, még a szívósabb gyerekeknél is. Új közösség, új, szép, nagy , változatos baktérium flóra, mindig van mit begyűjteni :) , átesnek egy rakat ilyen felsőlégúti izén, néha 1-2 hányós-hasmenősön, és ezzel hozzáedződnek a környezethez. egyéni érzékenységtől is függ, h mit kap el, és mennyit, azért nem kell berendezkedni a betegségre, de ilyen pár napos izék lesznek.

Abbey!
Lehet, h a két hós oltáson elállíttootak rajtuk vmit? :lol: :lol:
claire
claire
 
 


Abbey!
Fogod szeretni, hidd el. Nekem is voltak ilyen paráim, de imádom mind a 3 gyerekemet. Csak nagyon másképp. A naggyal iszonyatosan erős kapocs van köztünk (kicsit sok is), nyilván részben az apja miatt (3 éve azt se kérdezte meg, hogy van a gyerek, most már ne is kérdezze), Réka ugye az egy szem lányom, nagyon csajos, hízeleg, mint egy macska, néha olyanja van, az ölemebe mászik, megölel, máskor meg puszit sem ad. :D Dani egy úthenger, vele nem lehet bújni, illetve csak nagyon ritkán, folyton nyüzsög.

Szivvi!
Ajjaj, ez nem hangzik jól. Nálunk külön megbeszélték mindenkivel az óvónők, hogy ki mennyire szokta beöltöztetni a gyereket, és pontosan tudják is, hogy kire mit kell adni, már most a vadiúj ruhadarabokról is jó eséllyel megmondják, melyik gyereké.

Rólunk: nem vesztem el, csak reggelente is én viszem balut oviba, mert kell a miniknek a két séta. Ma meg egész délelőtt csavarogtunk, el is fáradtam nagyon.
vovanda
 
 


Sziasztok!

Macs hírek:

ma voltak megint flowmetrián és a kis Kitti keringése romlott :(
remélem nem haragszik majd, ha idézek abból amit ő írt, de így a legkonkrétabb a "közvetítés":

"Nem izgultam annyira, mint a múlt héten, mert úgy éreztem minden rendben van.
De hát sajnos Kislányom nincs rendben. A keringése nem javult, nem stagnál, hanem valamelyest romlott. Szó szerint nem tudom idézni a leletet, de már nem írta rá, hogy kezdődő keringéscentralizáció, hanem valami olyasmi, hogy időnként distolés blokkok..... rákérdeztem, hogy most akkor romlott-e és erre az volt a válasz, hogy most nem annyira pozitív, mint az előző. Folyamatos CTG kontroll szükséges, bele is nézett az anyagomba és látta, hogy szépek a görbék. Nem részletezett semmit, annyit mondott, hogy reméli ez átmeneti, húzzuk az időt, folyamatosan nézni fog és hogy "fent találkozunk". Remélem feljön osztályra és átbeszéljük.
Kétségbe vagyok esve.
Volt vizit, osztályvezetővel sokat beszélgettünk. Még jelen pillanatban nincs dráma, de lehet és az a nagy kérdés, hogy meddig tudjuk húzni. Ő is említette, hogy lehet ezek a blokkok átmenetiek. Ha nagyon rosszabbodik a kicsi keringése, akkor sajnos majd dönteni kell, hogy mi legyen, persze ez attól is függ, hogy mikor fog bekövetkezni. Hogy kicsi fiú biztos legyen beáldozzuk-e a kislányt vagy vegyük ki mind a kettőt és akkor A baba sem biztos, hogy túléli.
A héten töltöm a 29. hetet, 30. hét már egy állomás, a 32. hét egy következő. A héten megkapom a második adag tüdőérlelő szteroidot."


Ha bármi változás lenne, megírom!

eszter82
Budapest
 
 
 
 


claire köszönöm a válaszodat.

Kép


Minden lehetőség a szíve alatt hordja a reményt.
beus84
 
 


Eszter!
Nem is tudom, mit mondjak. Szegény Macs. Szorítunk továbbra is!!!

Beus!
Ne haragudj, akartam neked is írni délben, csak IQ-csökkent anyuka vagyok, és elmaradt. Szóval gyere bátran, ha kérdésed van, hátha tudunk segíteni.
Első babáidat várod?
vovanda
 
 


abbey,
vagyok ám, csak költözködtünk, hát nem volt olyan buli, de most már nagyon jó, hogy itt vagyunk a kis kertes házban, még ha csak albérlet is, nagyon megnyugodtam, csend és jó levegő.

Amúgy meg kivagyok kicsit, mert a dokim faképnél hagyott mint az állat, megnyert egy külföldi ösztöndíjat és annyi, itt hagy csapot papot és nem túl etikusan intézi a dolgot. Fel sem hívta magától a kismamáit. Ledöbbentem. Kicsit szövevényes is a sztori, de ezt most itt nem részletezem, a lényeg, hogy alapból egy nő dokim volt, aki kezdte, hogy pont most esett ő is teherbe, átadott 20 hetesen ennek a dokinak, ez meg most elment átadás nélkül. Köszi.
Jó így 32 hetesen orvost keresni, ha nem jutok semmire akkor a szülésznőm majd segít remélem, ő volt a legjobb választásom.
Szóval parás kicsit az életem.

Macsnak ezerrel megy a drukk, el sem tudom képzelni mit csinálnék vagy hogy éreznék a helyében. Komolyan ez kegyetlen az élettől. Remélem csak átmeneti és rendeződik minden és nem kell döntést hoznia...a kiscsaj remélem igazi túlélő!!!!

beus,
én november 4-re vagyok kiírva, de nem úgy érzem, hogy 40 hétig ők itt bent lesznek, de elvileg ez a kiírás...azért közel vagyok hozzád!

Szupi a bokám kissé vizesedik, estére leginkább, de reggelre lemegy szerencsére. Csak olyan ijesztő, hogy dagi, nem volt ilyen nekem az előzőnél...

Képzeljétek a tesz-vesz-en bizniszeltem vagyis, licitáltam egy babakocsira és nyertem. 30--ért egy még két hónapig garanciális, bergont 2008-as, baromi jó narancssárga színe van és ajándék hozzá két db hordozó is....szerintem ez elég jó biznisz volt.
Egy csomóan érdeklődtek utána, hogy kell nekik, meg egy majdnem lezáratta a licitet, amikor beszóltam, hogy lehet én többet adnék, erre fennhagyta a csaj, felkészültünk, hogy az utolsó percekben mekkora csata lesz erre semmi :-). fú tök örültem, megpróbálok képet rakni róla mutiba.

Szilvi

Kép

Kép
silverlion
 
 


Kép

Kép

Kép
silverlion
 
 


Kép

Kép

Véletlen rányomtam az előbb a küldésre, bénázom nagyon ma.
Szóval a babkocsi és az ajándék két hordozó...
Nekem a színe tetszik a legjobban a babakocsinak, imádom a narancs színt! Meg uniszex is.

Szilvi

Kép

Kép
silverlion
 
 


vovanda köszi a fogadtatást. Szívesen jönnék hozzátok is:)
Igen első babáim:) hát nagyon izgulok... közületek Macs-ot ismerem, vele leveleztem sokat, csak most hogy be kellett menni a kórházba, így csak Eszter írásait olvasgattam, hogy mi van vele.
Nagyon szorítok nekik én is.

silverlion nagyon szuper a baba kocsi, én is ilyet szeretnék majd venni. Tényleg klassz a színe , nekem is uniszex kell, mert vegyes párosaim lesznek. Néha én is tesz-vesz-ek sok jó dolog van fent. Nagyon nagyon jó üzletet csináltál.
Te hol fogsz szülni?

Kép


Minden lehetőség a szíve alatt hordja a reményt.
beus84
 
 


Silver!
Köcsög doki. :twisted: A járgány viszont tetszik.
vovanda
 
 


Sziasztok!

Szilvi, nagyon szuper a kocsi, tök jó a színe, és totál mintha új lenne. Jó vételt csináltál nagyon!!!! Húúú, költözés húzós lehetett. Mi 1 hónap múlva költözünk, már előre utálom az egészet... Hova költöztetek?
Doki nagy szemét. Remélem találsz addig egy sokkal jobbat!!!

Macsnak kitartás, bízzon továbbra is. Hajrá, hajrá!!!!

Szivvi, hogy viselték a picik az oltást? Láz, nyüglődés?

Hát Claire, nem tudom, de tény, hogy azóta kis angyalok :) Ma délelőtt is olyan nyugi volt, hogy kinyaltam a konyhát, fürdőt, megfőztem az ebédet, és pont kész lettem mire kezdődött a nyüglődés, uh mentünk sétálni. MOst is szépen elvannak a kis járókájukban, csörgőznek.

Nézett a férjem neten babavideókat, és 4-6 hetesen már felnyomták magukat a babák hason. Nálunk ennek nyoma sincs. Ők voltak fejlettek vagy mi vagyunk lustik?
Másik kérdésem, a fültisztítás. Kicsit zsíros a fülük, nem akarom, hogy begyulladjon. Lehet pálcikával tisztítani, vagy mit lehet csinálni ilyenkor?

Beus, kösd föl a gatyeszt, nálunk is első babák, lesz ám meglepi bőven :D

abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Macs
szorítunk nagyon!!!
Beus
üdv itt, kérdezz nyugodtan, én rengeteg kérdésre kaptam már itt választ!
Abbey
talán kopp-kopp nincs semmi küli...kinyomás?? á sztem korai, Oli emelgeti a fejét, Emi egy kicsit kevésbé, ennyi. én pálcikával kitörlöm a fülüket, de csak kívül, bele nem nyúlok.
Szilvi
szupi a járgány!!

KépKép


KépKép
szivvi
 
 


Sziasztok!
Eszter! Maccs! Iszonyatosan drukkolok, h ne kerüljenek ilyen szörnyű döntési helyzetbe, szörnyű lenne a "mi lett volna ha..." érzés. Pedig az ember még kisebb dolgoknál is agyal ilyenen. Bízom benn, hogy a kislány, mint az "erősebb nem " tagja, kibírja. (egyébként a diastolés érték a vérnyomi alsó száma)

Beus! Hajrá! nekem is vegyes párosopm van, azaz kettő, szerintem szuper!

Silver! Hú, nagyon ügyi vagy, ez tényleg tök jó!! (vki kiokosíthatna, h kell tesz-veszelni :) )
A dokidról már minden lényegeset elmondtak az előttem szólók. :twisted: Te hol is szülsz? költözködés :( mi tavaly átépítettünk, még nincs kész minden, most pl elkészült a beépített szekrény, de nem jövök hozzá, hogy bepakoljam :oops: !Viszont a kert, az tök jó. Hova költöztetek?

Abbey! Nálunk is emelik a fejüket, Joni erősebb, fel is nyomja magát, de a gyerekek nem olvassák a szakirodalmat, mit mikor kell :) Talán a védőnőtől kérdezz rá, ő hogy látja, és figyeld a mozgás fejlődésüket. Nem az a fő, h ki mit mikor csinál, hanem hogy szépen erősödjön, ügyesedjen, lehetőleg ne hagyjon ki állomást, ne legyen féloldalas. Babamasszázs? Védőnőd jó esetben meg tud tanítani vmelyikre, legalább az alap mozdulataira. azzal egyrészt foglalkozol velük, másrészt stimulálod kicsit az izmaikat, mozgásukat!

Vanda! Igen, rendes óvónénik , dadusok így csinálják, illetve később már ismerik, melyik mennyire fázós, érzékeny, stb. Hova jártok oviba?

Claire
claire
 
 


Claire, pont a védőnő mondta a héten, hogy többet fektessük őket hason, mert már lassan fel kéne nyomniuk magukat. Lillust valóban nagyon ritkán tettük hasra, nem szereti. Most minden délelőtt és délután tornázunk velük. A masszázst már kértem a védőnőtől, hogy mutassa meg, azt mondta, hogy jön vm új védőnő a körzetbe, és ő babamasszőr, majd ő megmutatja. Most indul ilyen baba-mama klub, lehet ott majd megmutatják.

Hmmm, nekem nincsenek ilyen emlékeim az óvónőkről, hogy ennyire figyeltek volna. Oda volt készítve a ruhánk, anyu megmondta mit vegyünk fel, és azt vettük fel ha kimentünk játszani. Emlékszem, a tesóm el is törte a karját az oviban, pedig reggel direkt szóltak anyuék, hogy ne mászókázzon, mert jeges. Az óvónők persze nem figyeltek, ő felmászott a mászókára és puff...

Tesz-vesz: regisztrálni kell, postán küldenek egy jelszót, majd csak azzal tudsz belépni. Aztán ha megtetszik vm, licitálhatsz rá, ha a licit lezárásakor a tied a legmagasabb ár, megnyerted. Ha nem akarsz licitálni, van olyan is, hogy megadnak egy maximum árat, és egyből meg is veheted, így tuti nem más nyer. Néha vannak nagy csaták az uccsó mp-ben, és ha lassú a neted vagy rosszkor klikkelsz el is nyerehtik előled (én jártam így).
Eladni meg annyi, hogy te nyitsz egy új aukciót, megadod, hogy mennyi ideig tartson, mennyi legyen a kikiáltási ár, és adhatsz fix árat is. Aztán vársz, hogy licitáljanak. Ami fontos, ha megnyersz egy aukciót, akkor muszáj megvenned a terméket.
Ja, és van ennek egy minimális költsége a weboldal felé. A meghírdetett aukcióid után 1% asszem. (ebben nem vagyok biztos, de biztos le van írva a szabályzatukban).
Elvileg ugyan ezen az elven működik a vatera is. Érdemes körbenézned mindkettőn melyik szimpibb.

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Abbey!
A lurkók nem látták a videóket. :DDDDD Nyugi, nincsenek elkésve. Az ikreknek néha lassúbb picit a mozgásfejlődésük az átlagnál. Egyrészt ilyenkor még kisebbek, másrészt ők ketten voltak beszuszakolva egy babányi helyre, szóval ne izgulj.

Fül: csak a külső részeket tisztítsd, minden mást hagyj bent, ami felesleg, az vagy kifolyik, vagy megszárad és kipereg. Fültörlővel viszont csak még beljebb tuszkolod a cuccot. Napraforgó olajat cseppenthetsz bele, ha tűrik, az kicsit kimossa, de igazából nincs rá szükség.

Claire!
Ez egy debreceni óvoda, méghozzá a körzeti ovi. Sima állami, semmi flanc. Az elején voltak döccenők, mire megszoktuk egymás dilijeit az óvónőkkel, de komoly gondunk sosem volt. Azt tudom, hogy Pest elég gáz ovi szempontból. Azon pl. mindig megdöbbenek, hogy a gyeses anyukákat kötelezik arra, hogy ebéd után vigyék haza a gyereket. Nálunk fel sem merült, igaz, nincs is hozzá joguk (sehol). Van olyan anyuka nálunk is, aki hazaviszi ebéd után a gyereket, mert otthon van a tesóval, de ez saját döntés.
vovanda
 
 


Sziasztok!
Valóban látszik ilyen kis korban, h ketten voltak odabent, Noémi pl még mindig kicsit hátratöri sokszor a fejét, úgy alszik. Tuti így feküdt, amikor a bordám alá nyom kodta a fejét.

Ovi: Bp-en változatos a kép. Én munkámból adódóan rengeteg oviban megfordulok városszerte. Rengeteg az elhivatott óvónő, aki iszonyú sokat vállal. Járok pl egy 8.kerületi oviba...
Helyenként nem látom, h az alapítványi jobb lenne. És persze fontosak a körülmények, de az óvónő a kulcs, abból meg sok féle van.
Az enyéim is sima önkorm. -i oviba járnak, és rengeteget foglalkoznak velük,. nagyon rendesek. Kicsit sokan vannak a csoportban, főként a szoba méretéhez képest, de a hely méretén kívül nem sok kifogásom lehet :)
Nekem sose kellett elvinnem ebéd után,. azon egyébként nem nyer helyet az ovi. Ezt én inkább aglomerációból, Pest környéki helyekről hallottam, pl Szentendrén ezt megcsinálták a barátnőmmel. Különben ha gyesen vagy, és a gyerkő még nincs 5 éves, korlátozhatják a bent tartózkodás idejét, és felvenni sem kötelesek, ha nincs hely, úgy tudom. :(

Képzeljétek, olyan vicces volt, múltkor jonatán boldogan cuppogta Noémi öklét, és egyiküket sem zavarta :lol: :lol:


Abbey! Mész pénteken az ÓMK-ba?

claire
claire
 
 


Claire!
Neked nem aludni kellett volna éjjel 3kor? :lol:

Ma reggel elindultunk Baluval oviba, de nem tudtunk kimenni, ömlött az eső. Balut párom bevitte, mi visszajöttünk. Óriási balhé lett belőle+taknyos vagyok én is, meg a három gyerek is. jól megfáztunk.

Eszter!
Mi hír a kis eszkimótokról?
vovanda
 
 


Sziasztok Lányok,

Ha esetleg érdekel Titeket, vannak eladó rucijaink (body, rugi, kezeslábas). Írjatok méreteket és megnézem ;), készítek fényképeket is árakkal.

Cukik a babák :)

Vanda,
jobbulást Nektek!!!!

üdv,
Betti

KépKép
tobi
 
 


Claire, ez nálunk is így van. Eszti szokott így aludni, ha oldalt fekszik.
Igen, tervezem mindenképp. A 10 órás etetés után indulunk, olyan fél11 magasságában. Nem tudod véletlen hogy hol is van ez pontosan? A San Marco u melyik végén? És szted mivel érdemes menni? Ikres babakocsit vajon mennyire lehet bevinni? Vacillálok, hogy mei-taiban vigyük őket a férjemmel, vagy babakocsiban. Ha szakad az eső, tuti kocsival megyünk, és akkor autós ülés lesz, ez az egy legalább biztos :)
Melyik oviba járnak a gyerkőceid?Itt Óbudán, vagy nálatok a közelben?
Édes lehetett! Én az ilyen pillanatokat mindig gyorsan megörőkítem.

Jobbulást Vanda!

abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Sziasztok!
Vanda! Igazad van!Aludnék én, ha hagynának :) egyébknét akkor ébredtem-tünk fel, este meg úgy dőltünk ki, hogy a laptop bekapcsolva maradt, ezt használtam ki! :lol:

Abbey!
Én is megpróbálok lemenni!
"véletlen" tudom hol van :D 8 évet jártam a mellette lévő suliba :lol: . Szóval hozzátok képest kifelé van, a Zápor utcai suli mellett. Szerintem Óbudán nem nagyon érdemes közl eszközre szállni, át lehet sétálni tőletek "keresztben" a Bécsi út felé. Esetleg elmenni busszal a Margit Kórházig, és ott besétálni, kb annak a magasságába esik. Az épületbe be tudsz menni bkocsival, bent nemtom mennyire praktikus!? Ezen még én is filózom.

Az enyémek ittfent a hegyen a Pitypang utcai ovi-isi komplexumot látogatják! Van lent a környéketeken jó ovi, de úgyis elköltöztök!

Én is le szoktam fotózni, de mire előkaptam, addigra abbahagyták. Ráadásul bedöglött a fényképezőm (javíttatása 5-16e ft), most meg a telefonomon lévőnek a vakuja is kiment :( A hagyományosom már nincs meg....itt állok fotógép nélkül! Szörnyűség!

Vanda! Jobbulást! (A kalapkúrát hiába ajánlgatnám :lol: Különben magam sem próbáltam soha) Kúráld ki a családot!

claire
claire
 
 


Javíttatás nem 5-16, hanem 15-16ezer :cry:
claire
 
 


Vovanda!

:D köszi a kérdést: :D kismami tábortag lettem :D
Tagnap voltunk eredményhirdetésen és pozitív lett :D

eszter82
Budapest
 
 
 
 


Macs:

ma pont 29 hetesek :)

Ma voltak uh-n, és hála Istennek Kitti keringése nem romlott!
Valószínűleg kedden nézik újra, remélhetőleg minden rendben lesz!!!

Továbbra is minden nap ajándék, míg Balázs és Kitti odabent marad!
Én legalább 4 hetet tűztem ki Macséknak és abban kiegyeztünk, hogy az remek lenne! Folyamatosan beszél velük, hogy maradjanak még bent, reméljük, hogy hallgatnak rá :D

Ma megkapta a 2. tüdőérlelő szurit, így a babák tüdeje egyre felkészültebb a külvilág hatásaira! Reméljük, még kapnak vagy 2-őt a szülésig... mivel 4 hetente adják ezt, így akkor máris 8 hetet teljesítene Macsekunk!!!

A mai Ctg-k szuperek lettek :D ez nagyon jó, mert a szívműködésük akkor hibátlan még mindig! Maradjon is így!!!!

Nagyon drukkolunk innen is és hozom a híreket, amint tudok valami újat!

eszter82
Budapest
 
 
 
 


Eszter GRATULA!!!!!
Egyre közelebb a cél, hajrá továbbra is Macs!

Claire, szuper. BKV-ra semmiképp nem szállnánk. A babakocsi tűnik a legesélyesebbnek. Még az is lehet, hogy egyedül megyek, mert a férjem nem biztos, hogy tud jönni.
A fotógép húzós. Ennyiért már akár újat is kaptok... Direkt csinálják sztem, hogy ne érje meg javíttatni... :evil:
A pitypang kopmlexum állítólag nagyon jó. Szép is, nagy is, jó helyen van. Én nem messze a Törökvészbe jártam suliba, utána a Móriczba gimibe.
Gondolkodom, hogy idehozom majd őket oviba, könnyebb, ha én itt dolgozom. Viszont nálunk meg egy utcában van velünk az ovi. Messze van még, van idő gondolkodni :)

Nagyon nyűgösek.... :(

abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Eszter!
Nagyon szép, problémamentes babavárást kívánok!!!!

Macsnak: 33 hét már nem gáz, enyémek kicsivel jöttek utána. :D Remélem, minden rendben lesz!
vovanda
 
 


! Hű de izgalmas!!!Juj! Eszterjó lenne ilyenkor a jövőbe látni!!!
Így drukkolubk meg imádkozunk értetek!

Macshoz: hajrá lányok! kitartás fiú!!

Abbey! Akkor mi területileg helycserés támadásban vagyunk, mert én meg Óbudára :lol: kerülgetjük itt egymást....
A nagyfiam a Törökvészibe jár karatézni- A Pitypang egyébként jó, sajnos nem nagy, sőt. A létszámhoz képest kicsik a csoport szobák és a tantermek, meg az ovi udvara is. De a pedagógusok mind az oviban, mind a suliban nagyon igyekeznek helytállni, és minél többet nyújtani a gyerekeknek, meg a hangulat is jó.

Fotógép:pont ez a dilemma, mert 25nél kezdődik a használható gép!Egyébként igazad van, ez a fogyasztói társadalom , vegyél újat, minél gyakrabban!
Küldök pü-ben egy telszámot, állítólag holnap már lesz nálam legalább egy cseretelefon, így elérhető leszek. Hátha könyebben megtaláljuk így egymást!

Claire
claire
 
 


Abbey! Örülök, h sikerült személyesen is találkozni, ha rövid időre is. Na, az időjárás az ocsmány volt, de remélem még lesz szép napos ősz, és akkor beikitathatunk vmi közös sétát Óbudán, vag effélét!
Máskor is szemüveget viselsz, csak a fotókon nem? Meglepődtem.

a férjed milyen békésen tűrte a női egye-petyét :D , köszönet neki
:) .

ott evett Jonatán, aztán elvergődtünk az autóig , föl az ovi-isihez, ott újra ki a babakocsiba, összeszedtem 6 gyereket 3 sajátot, 3 unokatesót, közben az oviban szopizott Noémi, bepakoltam mindenkit, és 8 gyerekkel hazaautóztam, na azt látni kellett volna :D .

Így aztán du el is szundítottam, ölemben a szopispárnán a két manó. szerencsére a nagyobbak csendes(? :D ) pihi után az unokatesókat boldogították!

Többiek! Mit csináltatok ebben a gyönyörű, napsütéses időben?

claire
claire
 
 


Én is örülök, hogy tudtunk találkozni. A férjem miatt jöttünk, már nagyon nyűgös volt. De megköszöntem, hogy ennyit is maradt velünk :) Egyedül nem vállaltam volna be. Főleg ebben az időben. Még bementem a piacra, meg a sparba, mire hazaértünk szarrá áztam.
Feltétlen szóljál, ha errefele jártok. Még 1 hónapig vagyunk itt.
JA, igen, amúgy szemüveges vagyok :) Van olyan fotóm is, de nem sok. Pl van egy óriási hasas-szemüveges képem.

Hát nem semmi, felpakolni ennyi gyereket, én a két kicsivel alig bírok közlekedni. :)

Én is bekészültem du-i pihire, de annyira nyűgös volt Lilla,hogy nem lehetett pihenni mellette. Aztán meg meg is kellett főznöm a hétvégére. Vagyis bekészítettem mindent, húslevest megfőztem (vagyis még mindig fő... ez a kacsa lassan puhul most), oldalast pácoltam, spenótot előkészítettem, konyhát kitakarítottam. Uh kicsit elfáradtam most én is.
Lilla baba 210-t megevett vacsira, és ha lett volna evett volna még.

abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Abbey! Szólok! szerencsére nem mentek a világvégére utána sem!
A hidegkúti házon alakítotok vmit még addig?

Nagyon komoly, h ennyit főzöl, nekem szerencsére még csak kicsit kell, ellát a nagyon rendes családom, de lassan visszahódítom ezt a dolgot. Egyébként szeretek főzni, de azért most annyira nem hiányzott, vhogy el tudtam foglalni magam anélkül is :D ugyan mivel???

A közlekedésbe majd belejössz, ne aggódj!

Nemtod előtte milyen voltál, de te sem híztál el, finoman szólva az ikrektől. Azt figyeltem, h ott ebben az ikres "szekcióban" egyik anyuka sem :D mondtam, h isteni fogyókúra! :lol:

Férjed: ez is szép volt tőle, és nem is hisztizett, h induljatok már!
Tényleg az ő ikertesójának van családja?
Claire
claire
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: