Új privát üzeneted érkezett!

Basszus, most szállt el a kisregényem! :(

KépKép
titi_27
 
 


Megpróbálom még egyszer összeszedni a gondolataim.

Szóval, a hétvégém jól sikerült, a hugicám tegnap ment vissza. Szombaton voltunk az Oázis kertészetben, annyira fantasztikus volt, vettünk is 4 virágot, csak a nagy esőzés miatt nem tudtuk elültetni őket, így szerdára terveztem egy nap szabit, és akkor megcsinálom.
A szüleim azért tegnap sikeresen elvették a kedvem mindentől, majd le is írom Nektek.

Éva, úgy örülök neki, hogy segített a kamilla. Bízom benne, hogy nem lesz visszaesés, és gyorsan el tudjátok felejteni ezt a csúnya kis beavatkozást!

Momo, azon gondolkodtam, hogy miért nem teszel fel a betonozott kerítés lábazatra sima terméskő burkolást? Én is ezt szeretnék majd, 2.500 Ft/m2, nem drága, és szerintem van legalább olyan szép, mint a sima terméskő. Gondolom, az tényleg egy vagyon volna!

Bufo, olyan jókat mosolygok a gyerkőceid tettein. Ne haragudj érte! Ha én lennék a helyedben, én biztosan elbőgtem volna már rég magam! Nem biztos, hogy ilyen jól viselném. De azért annyira édesek lehetnek! Dávidka hagyta, hogy megegye a zsírkrétát Áronka?! Sőt, lehet, hogy még bíztatta is? Kis rosszcsontok, de legalább életrevaló gyerekek lesznek!

Eszter, irigyellek a vörösborért! Mi néha szoktunk borozni, nagyon aszúsak vagyunk. Tavalyelőtt felfedeztünk egy nagyon jó kis bort, de baromi drága, 5.000 Ft/fél liter. Megvettük, hogy most majd a szülinapján megisszuk, aztán elmaradt valahogy, most meg ott áll, és figyel, hogy mikor bontom fel. Nehéz megállni, mert nagyon szeretem a jó édes borokat, bár ettől függetlenül mi is nagyon-nagyon ritkán iszunk.

Tényleg lányok, egyszer-egyszer nem ihatnék egy dl-nyi borocskát? Szerintetek?

Jaj, annyira várom már, hogy érezzem a picurt! Tavaly a 16. héten éreztem először, hátha most hamarabb fogom. Én a 15. hét körül tippelem, és az még 2 hét. Alig bírom kivárni!

Szóval a szüleim... tudom, hogy már nagyon unjátok a témát, de úgy érzem, beleőrülök, ha nem írom le.

1./ Szóval, múlt héten, mikor voltam anyukámnál, akkor vittem neki 3 láda muskátlit az erkélyre, anyáknapja alkalmából. Tegnap azért felhívtuk a húgommal, hogy felköszöntsük. Első mondata, hogy miért csak délután hívtuk! Aztán este felhívott, hogy legalább egy képeslapot küldhettünk volna neki. Gondolhatjátok! Jól kiosztottam, hogy mégis mit képzel magáról? Más szülő boldog volna, ha ilyen gyerekei volnának, ő meg elégedetlenkedik?!

2./ Szombaton voltak keresztanyámék apukámnál, és tegnap beszéltem kereszttel. Mondta, hogy apának nagyon össze-vissza kedve van. Egyszer sír, és panaszkodik, másszor bizakodik. És elejtett egy ilyen mondatot is: "anyám, anyám, cserbenhagytál". Lányok, ez annyira egyértelműen azt jelenti, hogy sajnálja magát, amiét egyedül maradt! Nincs aki gondoskodjon róla!
Aztán mondta kereszt, hogy amit feltakarítottam, meg sem látszik, mert tiszta sár a kisszoba, amit felporszívóztam, felmostam. Most mondtam is apának, hogy porszívózzál fel, mire ő, hogy dehogy csinálom meg!
Na, és még hab a tortára, hogy szombaton délben hívtuk hugival, és délután panaszkodott a keresztanyámnak, hogy délután nem is hívtam fel. Hát nem tudom, mit vár tőlem, hányszor hívjam egy nap?

Lányok, tényleg igazatok van! Az ember minél többet ad, annál több kell nekik! Sosem lesz elég az, amit adni fogok, mert megszokják a jót!
Apának már elterveztük kereszttel a szülinapi ajándékát, mivel egy napon születtünk, akkor van neki is, mint nekem. Kap tőlünk egy kerti bútort (1 asztal+4 szék). Nem drága, 7.000-ből megússzuk, és felezünk. Na, de kíváncsi vagyok, én a szülinapomra mit kapok tőle. Mert persze, hogy az ember nem vár el semmit anyagilag! De legalább egy szál virággal meglepne! Mert nem szokott!

Úgyhogy befejeztem! Apámhoz ha megyek is május végén, nem fogok ott aludni, akármennyire is fogom sajnálni, de Miskolcon egyszerűen semmire nincs időm. Drága Kodát is szeretném meglátogatni, és egyszerűen azért nem jött össze a múltkor sem, mert apához mentem. De minden alkalommal nem tehetem ezt meg. És akkor hol vagyok én?! Úgyhogy lányok ígérem, visszább veszek!!!

Bocsi lányok, de muszáj volt! Nagyon szeretem, hogyha teljesen képben vagytok velem kapcsolatosan!

Éva, úgy várom már, hogy személyesen is talizzunk, ha megyünk Gyöngyiékhez, hátha kicsit lelket öntesz belém. Neked sincsenek egyszerű szüleid, hátha megrúgdosol egy kicsit. Tényleg, nem jösz velünk egy kocsival?

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!

Titi
Meg vagy áldva a családoddal. Sajnálom, hogy nehéz velük. Én a helyedbe próbaképpen kicsit eltünnék nem jelentkeznék egy darabig és várnám hiányzom e. Lehet, hogy nem jó megoldás és csak újabb vita lenne belőle, de mindenképpen megpróbálnám.
Tényleg nemsokára érezni fogod a pici mocorgását. Csak lesek, hogy hogy megy az idő.
Vörösbort lehet inni mértékkel azzal nem ártassz. Az egyik ismerősöm vérszegény nagyon és a dokija terhesség alatt nem akart egy rakás gyógyszert felírni és 2 naponta 1dl vörösbort meg kellet innia szigorúan.
Te kiket viszel a talira? Ezt azért kérdezem mert nálam is van még 1 hely, az osztozkodásnál.

Juci
Várjuk az élménybeszámolót a képeket a szokásos hosszúságban.! :D
Gyöngyit mi is pusziljuk! Kitartást a kis Sára új szokásához.
Nekünk oké a 3 óra.

Verzsike
Ne bosszankodj egyszer csak átvehetitek az új autót.
Milyen a hordozó olyan amilyet elképzeltél? Kell rá új huzatot varrni vagy elég csak kimosni?

Dávid újra oviba ment, így próbálom behozni a lemaradásomat a házimunka terén. Áron nem nagyon hagyja. Úgy látom hiányzik neki a szórakoztatás amit Dávid jóvoltából megkapott.
Holnap megek fogadó órára az oviba nagyon kíváncsi vagyok mit mondanak majd.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 

 
 

Sziasztok Lányok!

Ne haragudjatok, hogy bepofátlankodom, csak mivel van közöttetek egy-két régi ismerősöm szeretném ezt anyák napjára küldeni minden már meglévő és leendő anyukának:

http://www.videoplayer.hu/videos/play/53590
Vendég
 


Juci, mondd meg kérlek Gyöngyinek, hogy nagyon várjuk már a találkozót! Részemről tökéletes a délután 3 óra!
Aztán gyere ám a képekkel meg a beszámolóval, már nagyon várom!

Bufo, még Erzsike nem írta meg, de mivel én pofátlan módon írtam, hogy Éva jöjjön velünk, Erzsike vagy veled megy, vagy Jucival. Nem tudom, kinek esik útba, szerintem Te közelebb vagy neki. És akkor ha Zseppy is jönne, akkor ő meg Jucival jönne. Más nem jelentkezett, hogy jönne, szerintem.

Erzsike, jó az úgy Neked, hogyha Bufoval jösz?

Éva, jösz akkor velünk? Pontosan melyik kerületben is laksz?

KépKép
titi_27
 
 


Hurráááá!!!!!!!!!!!!!!!Van Babanet!!!!!!!!!!!! :lol: Úgy hiányoztataok!!!!!!!! :roll: :oops: Komolyan teljesen kiborultam,hogy nem hallok rólatok. :cry: Nem is tudom,mi lett volna,ha végleg meghalt volna,mert anni emlék és annyi hasznos információ szerepel rajta,hogy óriási veszteség volna. :roll:

Lányok,fura a szitu,de most arra kérlek titeket,hogy drukkoljatok,hogy megjöjjön. :roll: A múlt havi progizásom teljesen összezavarta a ciklusomat.Feszül a mellem,és az előbb mértrem 37,3-at,ami nagyon biztató volna,viszont 5 napja barnázok.Nagyon minimálisan ugyan,de semmi esetre sem szeretnék így kezdeni egy terhességet.Pont olyan ez a barna,mint amikor elment a babám.Megmutatom a görbémet: Kép

Gyertek csajok ,van Babanet!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Sziasztok!

Szia Eszti!
Én is bele voltam betegedve,hogy nincs babanet!Teljesen be voltam tojva :oops: ,hogy megszűnik!

Tényleg nem lenne jó barnázással kezdeni a babavárást,de lehet,hogy akkor se lenne baj!Ha jól emlékszem Titi is úgy kezdte,és most szép,egészséges a baba apocijában!

Én tegnap óta szenvedek,mert rettenetesen fáj alul a hasam és egyéb alkatrészeim,alig tudok mozogni,ami nem túl szerencsés egy 11 hós bébivel.Éjszaka alig aludtam,mert akkor a legrosszabb,ha lefekszem.Holnap megyek nst-re,kíváncsi vagyok mutat-e majd valamit.Szerintem csak rosszul mozdulta,mert siettem a zuhanyozással,hogy időre odaérjek a dokihoz.Ő nem látott semmi rendelleneset.Viszont megnyugtatott,hogy nem lesz pici a baba! :D

Remélem hamarosan mindenki idetalál!

Mona

Kép
KépKép
monaszisza
 
 


Jó reggelt!

Lányok!!!!!!!!!!!!Tessék visszatalálni a babanetre,mert meggyógyult. :D

Juci!

Nagyon szép ajándékokat kaptál a csajoktól. :wink: Ez a kiságyas kép olyan édes.Pont ez az a kor,amikor a leg zabálnivlóbb egy gyerek.Bálintra is emlékszem,hogy gyakran találtam meg így és hasonló pózokban a kiságyban. :D

Mona!

Ismerős az az érzés,amit írsz,bár már régen volt és szerintem a szülés közeledtére utal.Remélem összepakolt csomival vagy már. :wink: Tessék gyakran bejelentkezni,hogy tudjuk még egyben vagtok e?

Én ma reggel összekaptam apával.Mondtam neki,hogy aggódok ezért a hónapért,erre ő először semmit nem reagált,majd később is csupa olyat,amit nem kellene.Aztán több ízben is megpróbáltunk kibékülni,de végül haraggal váltunk el.Amilyen megértő tud lenni,annyira nem ment ez neki ma reggel.Mert hogy ő is aggódik,azért ilyen. :cry:

A reggeli hőm 37. :roll:

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Sziasztok!

Én is vagyok, de vagy a babanet vagy a chello nem jó. Ezt a levelet is most írom másodszorra....az ideg elkpak komolyan mondom..............most sem működiek ez a...

Bence megkapta a 2 hónapos oltást. meg sem érezte, egy hangja sem volt. Szerencsére be sem lázasodott. Még mindig ölbebaba. Éjszakák sem túl fényesek. ma is reggel ötkor ő már vihorászott mellettem.:)

Marci meg az orvosnál kötött ki tegnap délután az ovi után. Nekiment véletlenül fejjel a kocsiakjtónk élének....rögtön fel is dagadt a feje, meg csúnya véraláfutásos lett. A doktornő szerint ne aggódjunk, nem lesz gond, de a biztonság kedvéért azért adott beutalót a gyereksebészetre. Mert -és most kapaszkodjatok meg!- ott fent a "nagyokosok" elfelejtették a gyereksebészetet felvenni a sürgősségi ellátások közé. Magyarán ha a gyereked feje széttörik pl. biciklizés közben és ömlik belőle a vér, nem láthatják el a kórházban, csak ha van beutalód. De ki az a szülő, aki a vérző, ordító gyerék előszőr a körzeti orvoshoz viszi beutaót kérni és csak utána a kórházba?????? Azt mondja a doktornő, hogy ugyan ellátják általában az ilyen sérüléseket a kórházban, de a szülőkkel folyamatosan ordítanak, hogy hogy mertek beutaló nélkül odaállítani....ennyit a eü. reformokról. Sok hülye nagyokos.......

Titi!
Sajnálom, hogy a babavárás megint nem felhőtlen a szülők miatt:( Az a muskátlis dolog engem is nagyon szíven ütött volna.....
Nem fogsz a 16. héten uh-ra menni? én a helyedben nem bírnék a 18. hétig várni. Mint ahogy nem is bírtam, meg Ági sem.:)

Ági!
neked nem kell menned szív uh-ra? Az előzmények miatt? Vagy már túl is vagy rajta?

Zsuzsa!
Fogadóóra az oviban? Ez igen! Nálunk nincs ilyen, pedig lenne rá igényem. Kíváncsi vagyok, mit fognak mondani neked:)

Éva!
Hogy van Balázs? És még merik azt mondani, hogy fájdalmatlan beavatkozás...aha.....

Kicsi!
Ááá.... nem bolondultunk mi meg :D
Örülök az örömödnek! Köszi, hogy felraktad a dobozomat, mert én elfelejtettem lefényképezni magamnak.
És az a malackás doboz nagyon édes! Ági nem is mondta, milyen ügyes :wink:
Na és az a kép Eszterről :D Úgy röhögtünk Gabival!

Jösztök errefelé üdülni? Csak mert múltkor említetted! Olyan jó lenne, mert akkor találkoznánk! vagy másfele gondoltátok? Mi a Dunakanyarba mennénk pár napra. Visegrád vagy Esztergom vagy Szentendre. Valahol kéne egy jó kis apartman, hogy ne zavarjunk senkit. Most kutakodok a neten.

Eszter!
Szóról szóra azt mondom én is, amit KicsiJuci! Ha kiderül, hogy +, akkor irány a doki! Úgy drukkolok!!!!!!!!! És ahogy olvasom, csak kúszik felfelé a hőd...húúúúúúúúúúú....mi lesz ebből? remélem egy ordító csomagocska:)

Mona!
Az NST-ről annyit, hogy délután kettőkor voltam, hazaküldtek, hogy oké minden, nem látszik semmi. 5 óra múlva szültem.....szóval bármi lehet :D


Kép Kép

Kép

Kép Kép



Kép Kép



Kép

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok!

Hurrá újra van Babanet. Már tisztára elvonási tüneteim voltak.

Eszter
Elég bíztató ez a göbe. Nem tudom mit kívánjak neked, de hamarosan úgy is kiderül. A páod miatt pedig ne légy bosszús neki is lehet rossz napja és bizony aggódhat érted.

Juci
Nagyon szép dolgokat kaptál a lányoktól.
Dudu alvása pedig hihetetlen. Áron a kezét szokta kidugni, vagy fogja a rácsot, még a fejvédő alatt is.

Mona
Úgy látszik a leírtakból már nagyon a végén jársz. Bíztasson az, hogy lassan a kezedben tarthatod a kicsit. A kórházi csomag már menetre kész? Mit tippelt a doki mekkora lesz a pocaklakó?

Lányok mi nem nagyon gyógyulunk. Dávid tegnap előtt egész éjjel hányt. 3x húztunk ágyat és öltöztünk, nem volt leányálom. Hála az égnek már tegnap napközben nem volt semmi, csak gyenge. Szinte egész nap feküdt. Estére egészen virgonc lett. Ma már jónak tűnik a közérzete kakaót is ivott ahogy máskor, de nem viszem oviba.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Lányok!

Apával kibékültünk,és érzem,hogy megjön,meg pecsételgetek is,hasam is fájogat.Nem bánom,mert nagyon féltem volna így elkezdeni egy terhességet.

Kép

Kép
anubias
 
 


Eszter!
Ha így áll a dolog, fájó szívvel, de én is azt mondom, inkább jöjjön meg és kezdj egy új hónapot tiszta lappal. Igazad van, nem kell a terhességben pecsételés. Enékül is van annyi izgalom....

Zsuzsa!
Most olvasom milyen beteg Dávid. Remélem tényleg nem esik vissza. Nagyon fáradt lehetsz most te is. Áron jól van?

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok Lányok!
Én is itt vagyok, csak egyszerűen nem tudok leülni és írni! Már annyi mindenre kellene reagálnom! :oops:

Juci!
Micsoda gyönyörűségeket kaptál!!!
Annyira aranyos Eszter, ahogy alszik! Balázs még most is csinál olyat, hogy összehajtja a matracot, rápakolja az ágyneműjét és a kupac tetején alszik! :lol:

Koda!
Az ügyeletes gyereksebészet fogad beutaló nélkül! Ez mindig is így volt! Azért fontos az ügyeletes, mert műtő háttér csak ott van. Napközben viszont a rendelőbe nem kell beutaló. Nekem ezt mondták, amikor Balázst vittük a kukacával! Elképesztő a káosz! Senki semmit nem tud! A gyerek traumatológiai ellátás ugyanúgy sürgősségi, mint a felnőtt!

Eszter!
Már nem is tudom mit mondjak! Mennyi szenvedésen mész keresztül! :cry:
Remélem most rendesen megjön, de ha nem én csinálnék egy tesztet! Annyit gondolok Rád! Hidd el nem könnyű a férjednek sem! Nem szabad, hogy ez rányomja a bélyegét a kapcsolatotokra!

Mona!
Nagyon drukkolok! Ezek a fájdalmak már a szülés közeledtét jelzik!

Lányok!
A taliról: én nagyon szívesen megyek bárkivel és természetesen alkalmazkodom, bárhová elmegyek, ahová mondjátok! Balázskát nem viszem.

Éva

Kép
balimama
 
 


Jó reggelt lányok!!!

Jaj de jó, végre van Babanet!!! Minden nap próbáltam jönni, de nem jártam sikerrel.

Már nagyon hiányoztatok lányok!

Nálunk semmi különös nincs, így nagyon nem is írok magamról.

Koda, nem tudom, elmennék én a 16. héten, de hová? 4D-sre nincs keret, most kell kifizetni az integrált tesztet is, 25.000. :( Azt esetleg még megnézem, hogy nem lehet-e akkor, ha megyek a 16. heti vérvételre, egy UH-t kérni, nem tudom, mibe kerülne. Dehogyisnem, hogyne mennék én! Már nagyon várom a 18. hetit, gondolhatod! És még annyira messze van!!! Pont ez, amire már az eleje óta nagyon várok! Ez a hülye gyomortelítődés…

Egyelőre most azt nagyon várom, hogy végre érezzem, mert az is megnyugvás volna már, ha végre mocorogna, és tudnám, hogy jól érzi magát! Tegnap mintha valamit éreztem volna, de nem vagyok biztos benne, hogy őt. Minden bélmozgást már bébimozgásnak érzékelek, mert nem sok különbség van köztük. Szóval, már várom a mocorgást.

Húúúúúúú, Juci, gyönyörű ajándékokat kaptál!!! Én sem tudtam, hogy Ági is ilyen ügyes!!! És milyen édi a kis Dudi ahogy kilógatja a lábacskáit!!! Azok a lábacskák, olyan ennivalóak!!!

Jut eszembe, képzeljétek, tegnap lementem a pincébe, és megláttam a tavalyi bébis gyűjteményem, ami még csak pár darab ruhácskából meg takaróból, zoknicskából állt. :( Gondoltam is rá, hogy elajándékozom, első körben Rád gondoltam, aztán úgy döntöttem, hogy elteszem emlékbe. Majd beleteszem a dobozba, amit szegény Kodától „rendeltem”. De az is eszembe jutott, hogyha kislányom lesz, akkor felhasználom. Nem tudom. Valahogy olyan hülye érzéseim volna, hogy ez ŐT illette volna meg. Na, jó, ezek az én hülye gondolataim.

Bufo, dokinál mikor voltatok? Mi ez most végül, valami vírus? Szegényke, már jó ideje tart nála, remélem, hamarosan elmúlik. Áronka remélem jól van!

Eszter, mit is mondhatnék?! Én személy szerint is azt kívánok Neked, hogy most minél hamarabb jöjjön meg, mert ha így kezdesz egy terhességet, biztosan megőrülsz az aggodalomtól!!! De tudod, hogy nem mi döntünk, és el kell fogadnunk a sorsunkat!

Éva, mi újság Veled? Balázska jobban van már?

Koda, ez szörnyű, hogy nem sürgősségi ellátás… nem tudom, ki és hogy találta ki ezt az egészet! Szegény Marci, és hogy viseli a púpot?
Ez a kép Gabival… :) Annyira édi!!! És milyen édesen alszik! Meg az a vigyor, nagyon ennivaló!

Mona, kíváncsi vagyok az NST eredményére! Bár látod, tényleg Koda a tökéletes példa erre, hogy az sem tuti. Mármint hogyha nincs fájásod, akkor ne szülnél délután. Na, majd meglátjuk, tény, hogy nagyon közel jársz a célhoz!

KépKép
titi_27
 
 


Koda
Egy kicsit fáradt vagyok, de most nem olyan vészes. Áron már 5 napja átalussza az éjszakát és így kibírható volt az egyszeri éjszakázás. Tegnap éjjel már nem volt gond. Nem is értem mi lehetett azóta nincs semmi hányás, ma már egészen jól van. Igaz főleg iszik és kekszet adok neki meg krumplit.
Áron jól van egy kicsit folyik még az orra.
Az ovis fogadó óra olyan ha bárkinek gondja van idópontot lehet kérni vagy az óvónénik mondják, hogy most beszélnünk kellene, így közösen megegyezünk mikor.
Nem mondtak semmi elmarasztalót Dávidról most. A rosszalkodása lecsengett már nincs vele gond. Mindenben részet vesz már játékot is pakol, úgyhogy meg vannak vele elégedve.
Nagyon aranyosak a képek. Megint sokat fejlődött Bencus.:)

Titi
Gondolom felkavart egy kicsit a babaholmik megtalálása. Lehet, ha kislány lesz és felhasználod a holmikat akkor kicsit megnyugszik a lelked.
Jaj elhiszem, hogy nagyon látnál már egy uh-ot. Sehogy nem lehet korábban menni mint a 18. hét?
Dokinál múlt héten voltunk, most nem vittem el. Úgy gondoltam ha komoly a baj akkor kihívom, de nem kellet. Egyszeri hányás és utánna semmi a doki sem csinál semmit csak azt mondja, hogy diétáztassam. Ezt meg így teszem ezért nem engeden oviba. A szülő is 3 napot igazolhat, és úgy is hétvége jön.

Balimama
Hogy van Balázska? Rendbe jött minden?
Veled mi a helyzet, nincs vonalzód hol jársz, elkzdted a clostit?

Eszter
Örülök hogy kibékültetek, nem jó haraggal elvállni. Én nagyon nem szeretek és ha mégis utánna jön a maratoni telefonbeszélgetés és akkor rendezzük, ha személyesen nem megy.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Jaj majd elfelejtettem kinek küldhetek képet?
Levágtam Áron haját és csináltam róla képet. Persze előtte lévő nap is, hogy legyen összehasonlítás.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Bufo, természetesen nekem bármikor küldheted!!!

KépKép
titi_27
 
 


Titi
Köszönöm, küldtem képet!:)

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Lányok, iszonyatosan fáj a hasam alja bal oldalt! Nem görcsöl, hanem olyan, mintha kést forgatnának benne ha felállok. Így ülve teljesen jó. Létezik, hogy feszülnének a szalagok, tágul a méh?
Nem is emlékszem rá, hogy tavaly lett volna ilyen fájdalmam! :(

Bufo, csodaszépek a gyerkőcök, a harmadik képen igazi kis virgonc, rosszcsont arcuk van! Nagyon szépséges Áronka! Dudinak igazán jó dolga lesz! El van itt árasztva a topikunk jobbnál jobb pasikkal!

Kép

Kép

Kép

Kép

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!

Én is teljesen kész voltam, hogy nem volt babanet…

Rengeteg minden történt a hétvége óta. A lényeg: voltam cukorterheléses vizsgálaton, rossz volt nagyon meginni azt a cukros löttyöt, de túléltem és szerencsére jó lett.
A bébi tegnap óta ijesztget, nem mozdult meg tegnap délután óta, ma ebéd után felhívtam a védőnőt, hogy nézzünk szívhangot, mert kezdek aggódni, ahogy letettem a telót, belehúzott a drágám, azóta jár a lába. Nem tudom miért kell velem ilyeneket csinálnia.

Nekem is jó a du 3 óra a talira, nekem tök mindegy kivel megyek, de ha már nincs hely az se gáz, akkor max vezetek én is.
Azt is beszéljük majd meg légyszi, hogy ki csinál sütit és ki rendes kaját.

Titi! A bor egyáltalán nem gáz, nekem azt mondta a védőnő, hogy egy kis vörösbor még hasznos is lenne.
Nagyon ügyi vagy, hogy elhatároztad magad a szüleiddel kapcsolatban. Jobb lesz nekik is, ha a baba születéséig folyamatosan szoknak hozzá hogy nem csak értük élsz. Annyira sajnállak, amikor olvasom ezeket a szőrnyűségeket mert teljesen olyan a helyzet, mint nálunk a párom nagymamájával. Van 4 gyereke és 7 unokája, ebből egyedül a férjem tartja vele a kapcsolatot, ebből következően csak őt szapulja mindenért, mikor etetjük, látogatjuk, stb… Annyira gáz, hogy így „hálálják meg” az embernek a törődést. Na de ügyes leszel és lassan helyre fognak állni a dolgok.
A vérvételre van már beutalód? Ha még nincs, kérd meg a dokidat, hogy írjon egyet uh-ra is, tuti megtenné.

Eszter! Drukkolok, hogy megjöjjön, ha szerinted most az lenne a jó… Teljesen egyetértek Jucival, hogy milyen furcsák is vagyunk, mindig mást akarunk… De ez így van rendjén.
Ha esetleg mégis lenne babád, akkor sem hiszem h gáz lenne a barnázgatás, minden esetre pár nap múlva okosabbak leszünk… Addig meg szorítok.

Mona! Kitartás! Ár nemsokára nem a pocakodban kell cipelni a babát (mondjuk nem bizti hogy könnyebb lesz…).

Juci! Csodaszép dolgokat kaptatok a szülinapodra.
Milyen fura, hogy Dudi még ilyen testhelyzetben is tudott aludni, nagyon aranyos.

Koda!
Nagyon aktív Bence babád, de minden elismerésem, hogy mellette még volt energiád ilyen szépeket csinálni Jucinak!
Ez a gyereksebészetes dolog tényleg nagyon gáz, mint még sok minden az egészségügyben. Talán ha valamelyik nagyokos szembetalálkozna vmelyik problémával, esetleg lehetne változás, de hát ők más kasztba tartoznak, velük úgyse tolnak ki egyik kórházban se, akármi is a törvény.
Annyira édesek a képek. Gyönyörűen tud mosolyogni Bence.

Zsuzsa! Még a múlt hét óta nem tudtak meggyógyulni a gyerekek, vagy ez már egy újabb? Jobbulást nekik.
Csuda jók a képek a fiúkról, látszik, hogy nagy kópék.
A hordozóra lesz új huzat, bár elég lenne kimosni, de szerintem jobb lesz az új. A tesóm azt mondta nem bonyolult megvarrni, akkor meg miért ne.

Titi! Ne aggódj, tuti a méhszalagok nyúlását érzed, én rengeteget voltam így és még néha mostanában is érzem.

Puszi mindenkinek
verzsike
 
 


Sziasztok Lányok!

Bocsi, hogy így betörök hozzátok, csak lenne egy kédésem:

Lányok! Használ valaki Pampers pelenkát? Mert keresek PAMPERS vonalkódokat: MIDI 3-as vagy MAXI 4-es Jumbó vagy óriás csomagokról.

Priviben várom a jelentkezőket! Köszönöm!
Vendég
 


Erzsike, reggel első körben rögtön elmentem megnézni a nlcafé-t, mert hogy mailben írtad az ottani topikot... de aztán hál' Istennek ment a Babanet, úgyhogy nem is küldtem tovább a csajoknak!

Hát, lehet, hogy mégiscsak szükség lesz a vezetésedre, addigra csak megjön az autótok. Mert tegnap Eszter észhez térített, hogy írta egyszer Mesi, hogyha betesszük a gyerekülést a hátsó ülésre, akkor már csak 1 felnőtt fér el mellette. És így viszont Évát sem tudom elvinni. Akkor őt is elhozhatnád. De addigra még kiderül, Momo-ék tudnak-e jönni. Azért remélem, hogy igen.

Tegnap beszéltük Eszterrel, hogy lehetne salit meg fasirtot vinni, és azon kívül sütiket. Szerintem lassan jó volna megbeszélni, ki mit fog csinálni.

ÉN SZEMÉLY SZERINT KRUMPLISALÁTÁT SZÍVESEN BEVÁLLALOK!

Szerintem mellette még valaki csinál franciasalit, vagy valami mást, és az elég köretnek.

Na, elhiszem, hogy megijedtél a bébi alvása miatt. Végül visszahívtad így a védőnőt, hogy mégsem mész? Nem tudom, nekem a védőnő tudtommal nem tud szívhangot nézni.

Tényleg, Momo, jól emlékszem, hogy Neked van olyan szívhang hallgató készüléked???!!! Mert ha meg van még, rettentően szeretném kölcsön kérni tőled a következő időszakra!!! Nem lehetne róla szó?

A hasfájás elmúlt, nagyon megijedtem!!! Erzsike, megnyugtató, hogy Neked is volt ilyen. (Gondolom, Neked annyira nem! :lol: )

Azért ez tényleg olyan furi, mármint hogy tényleg azoknak nem hálásak az emberek, akiknek kellene. Tényleg tök természetessé válik egy idő után minden.

KépKép
titi_27
 
 


Verzsike
Látod már a pocakban is megviccel a gyerkőc mi lesz később.:)
Nyugi teljesen normális ha nem mozog úgy ahogy a nagykönyvben meg van írva. Nekem is voltak kihagyások, de ettől még nem szabad a leegrosszabbra gondolni ha amúgy eddig minden rendben volt.
Ha a cukros vérvétel is jó akkor már nincs miért aggódnod, igaz.

A vírusos megfázásból már kijöttünk ez egy újabb, nem is tudom minek nevezhető hányás. Egyestés felvonás azóta semmi,de még diétáztatom Dávidot. A kicsivel minden oké. Remélem ezzel befejeződött a betegségek sora.
Szuper, hogy ilyen jó hordozót sikerült beszerezni. Egyébként milyen babakocsitok lesz, hogy csak ilyen típusú hordozó jó rá?

Titi
Nagyon köszönöm a képek felrakását! Millió puszi érte.:)
Szerintem csak a méhszalagok nyúlnak ilyen fájdalmasan. Nekem is volt ilyen Dáviddal, néha menni alig bírtam, de csak akkor ha sokat ücsörögtem egy helyben. Nyugi.

Krisztinka
Én is gyűjtöm mert jó játékokat lehet érte kapni. Szerintem aki ezt a márkát használja az ezt teszi.:)

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Jut eszembe, Erzsike, nem tettél a cukros vízbe citromlevet? Én vittem magammal, és facsartam bele, így olyan volt, mint egy fincsi limonádé.

Az UH-t meg mivel a dokim csinálja, és beutalóért meg a terhesambulanciára kell majd mennem (biztos lesz majd kavarás), így akkor nem találkozom a dokimmal. Így sajnos marad a 18. hét kivárása! :(

KépKép
titi_27
 
 


Látom, az óra megint "fantasztikusan" jár.

Bufo, nagyon szívesen, bármikor!!!

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!

Nst-n minden rendben volt,méhösszehúzódásnak semmi jele.Szerencsére ma már sokkal jobban vagyok,elmúlt az a nagy fájdalom,és már nem üvöltök,ha le kell feküdnöm és csak néhány elhaló jajjszó hagyja el ajkam,amikor felkelek és járnom kell. :D
A kórházi cuccom már össze van készítve,csal föl kel kapnom,ha indul a mandula.

Titi!
Az első terhességnél nem lehet olyan intezíven érezni a szervezeted átalakulását,ne ijedj meg.Most érezni fogod,ahogy növekszik a méhed,nyúlnak a méhszalagok,tágul a csípőd....És a következőnél még jobban érzed majd! :D
Ha ismét kislányod lesz,szerintem add rá az angyalkád ruháit,hiszen ő hagyta a hugira!

Koda,Zsuzsa!

Imádnivalók a srácok!!!!!!

Mona

Kép
KépKép
monaszisza
 
 


Bocs a tobbiektol!

Titi!

Perzse hogy odaadom,elokeresem.De elore szolok,hogy csak idegesiteni fogod magad...szokoevben egyszer ereztem csak,vagyis hallottam a szivhangot.
Tel.szamom:30-857-3055

Majd irok,de tenyleg nincs idom.
Talira nem megyunk...bocsi...nem megy ez nekem,nonstop intezkedem,...plane,hogy ugy szeretnem idoziteni hogy akkor mikor jon a ferjem ne kelljen ezekkel foglalkozni. :cry: :wink:

Majd jovok meg kesobb!
momo35
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek hogy jártam a védőnővel. Eddig ha mentem hozzá mindig megnéztük a szívhangot, van pici készüléke, ezért gondoltam, hogy őt hívom fel. Úgyis ma 14-17 között tartott terhestanácsadást és itt van a munkahelyhez közel. Azt mondta telón, hogy persze menjek csak el.
Mikor odaértem leültem a váróban, de nyitva volt a védőnői szoba ajtaja és kihallatszott hogy beszélgetnek bent. A védőnőm a következőt mondta valakinek:
„Még nem tudok hazamenni, mert jön egy kismama, aki tegnap óta nem érez mozgást, néznünk kell egy szívhangot, de nem tudom ilyenkor mi a fenéért nem az orvosához megy”
Ilyen embertől merjek tanácsot kérni majd a pici babámmal kapcsolatban? Persze egyből sírva fakadtam, hogy ilyen védőnőnk van. Még sírtam mikor kijött és kérdezte miért én meg megmondtam neki, hogy hallottam mindent… Próbált bocsánatot kérni, meg mentegetőzni, hogy nem rólam volt szó, de hát nem nagyon jött neki össze.
Szívem szerint ott hagytam volna, de nagyon izgultam a baba miatt, és biztos akartam lenni benne, hogy jól van.
Szerintetek lehet kérelmezni, hogy kapjak másik védőnőt. Én egy ilyen embert nem is akarok többet látni, aki így áll hozzá a dolgokhoz. Pedig du 4 óra volt, tehát hivatalosan még egy órát úgyis ott kellett volna lennie.

Zsuzsa! Ugyanazt a márkát veszzük mint Kodáék, csak nem pont azt a modellt. Felteszem a képét. Levehető a mózes is és a másik feltét is és csak a csupasz vázra pattintható rá a hordozó.

Kép

Akkor ha Momoék nem jönnek, akkor elférünk? Én szívesebben vállalok sütit a talira, ha lehet.

Puszi
verzsike
 
 


Köszi Momo, drága vagy!!! Azt mondod, nem túl megbízható?! :( Elmentem a számod! De sajnálom, hogy nem tudsz jönni a talira!!! A fene egye meg a sok intéznivalót! De abszolút érthető! Csak bírd szusszal! Mikor jön a párod, tudod már?

Erzsike, hát, hallod, jópofa a védőnőd... megmondtad neki?! Jól tetted! Hát, nem tudom, lehet-e kérvényezni, én úgy tudom, nem, hanem körzetileg kirendelt. És végül azért megnézte?
Tudod, lehet, hogy tényleg megbánta, és talán a jövőben megkülönböztetett figyelemmel fog veled foglalkozni. Utána beszéltetek még a dologról? Vagy mi történt utána?

Lányok, így, hogy Momoék sajnos nem jönnek, akkor Juci, akkor elhozod Évát?
Bufo pedig Erzsikét? És akkor így mindenkinek útba esik mindenki. Én meg elmegyek Mesiékért, Eszter eljön hozzánk.

Erzsike, akkor süssél valami fincsi sütit!

SZÓVAL EDDIG ERZSIKE JELEZTE, HOGY SÜT SÜTIT, ÉN MEG HOZOK KRUMPLISALIT.

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!

Csak 1 percem van,mert annyi a melóm. :cry: Én szívesen készítek töltött tojcsikat a talira.Finom és jó a salikhoz.Jó lesz?
Kezdek aggódni.Reggel megint 37-el keltem,teszteltem egy - at(10. dpo),viszont volt egy törlés piros :oops: ,amúgy 6 napja 1-2 gyufafejnyi barna maszat :oops: és a cicifeszülés,fáradtság...Én nem tudom mi ez,de aggódok. :roll: Most megyek ,mert dolgoznom kell,de este írok mindenkinek és megmutatom a 3 fázisú maszatolós görbémet. :?

Légyszi írjátok meg,hogy mi ez szerintetek.Hormonzavar a progitol,vagy éppen vetélni készülök még a + teszt előtt?Bárcsak tudnám.De szerintem ha dokihoz megyek,még az sem tud mit mondani. :roll:

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Eszter a magas hő nem utal hormonhiányra. A barnázás talán egy középidős vérzés maradvány egy beágyazódási vérzéssel egybekötve. A teszt nekem soha nem lett pozitív a 10. napon, csak a 12.-en halványan. Ha a méhszáj nehezen elérhető és zárt, valószínű a baba. Jó lenne, ha mutatnál egy görbét.

Zora
Kép
zora7
 
 


Megnéztem az előző oldalon, azt hiszem mind a ketten tudjuk, mi ez, pontosabban ki. 2x1 Duphaston, amíg eldől a kérdés (gyengébb, mint az utro sokkal), aztán ha mégse, ha abbahagyod másnap megjön. Ilyenkor már nem csinál drámákat a nyálkahártyáddal még az utro sem, nincs már ideje rá.

Zora
Kép
zora7
 
 


Drága Zora!

Köszönöm,hogy írtál.Itt gondolkoztam,hogy írok privit,de így is figyelsz rám. :D Nem merek progut használni a + tesztíg,mert nekem nagyon bezavart a múlt hóban és félek,most is az okozza a gondot,pedig ott a baba. :cry: Majd kiderül,2 nap múlva tesztelek,ha addíg sem jön meg és megy le a hőm.

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Ha + tesztem lesz azonnal progit pótlok és rohanok dokihoz.Ezek a leghosszabb napok. :roll:

Kép

Kép
anubias
 
 


Sziasztok!

Ugye jövő szombaton lesz a tali és nem holnap?

Én bevállalok egy sajtos sütit. (remélem, lesz időm rá). Találtam egy nagyon jó receptet. Meg lehet, hogy összedobok egy tésztasalit is.

Titi!
Köszi, hogy eljössz értünk.

Erzsike!
Ezek szerint minden zuglói védőnő bunkó. Hova jársz helyileg? Mintha az enyémről írtál volna. Lehet, hogy azonosak?

Eszter!
Én szinte biztos vagyok a babádban! Nagyon vigyázz rá! Lehet, hogy a gyengébb progipótlást meg kellene próbálni mégis.

Bufo!
Nem tudsz váletlenül valahol a környéketeken eladó 3 szobás téglalakást?

A többiektől bocsi...

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


B@sszus Eszter, én annyira, de annyira izgulok érted, és drukkolok Neked!!! Istenem, hát én észre sem vettem, hogy tényleg lehet akár beágyazódás miatti barnázás is?! A hőd még mindig szépen fent van!
Már csak 1-2 nap, és kiderül!!! Ha nem jön meg, vasárnap kérlek szépen, csinálj még egy tesztet, és ne a Tescost!!! :)

Mesi, persze, hogy megyek, nincs mit köszönni!

Na, akkor úgy látom, alakul a jövő szombati menünk. :) Mesi, igen, jövő szombatról van szó!!!

Akkor a következőképpen állunk eddig a kajcsival:

- Juci: rántott húsos palacsinta+még valami?
- Erzsike: süti
- Mesi: sajtos süti+tésztasali?
- Titi: krumplisali

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!

Dühöngök elszállt amit eddig írtam!
:twisted:

Verzsike
Nem semmi a védőnőd én sem rajonganék érte. Lehet kérni írásban hogy lemondassz a családlátogatásokról és megelékszel, hogy csak a kötelező havi oltás és tanácsadáson tájékoztassanak mindenről.
Szupi a babakocsi nagyon jó, hogy cserélgetős a teteje, nekem is ilyen típusú van, csak más a márkája.
A talira pedig nagyon szívesen viszlek, nem kell vezetned. Majd megbeszéljük, hogy hová menjek érted.:)

Titi
Ha mindenki kajcsit csinál akkor én sütit vállalok, muffinra gondoltam.

Momo
Nagyon sajnálom, hogy nem tudtok jönni. :(
Mikor jön a férjed tudod már?

Eszter
Jaj nagyon izgi ami zajlik benned.Bocsi, de számomra az, még ha neked máshogy tűnik. Negatív teszt, magas hő, kíváncsian várom a továbbiakat..)

Mesi
Érdeklődöm laás ügyben. Ha van valami szólok.
Csak sikerül eladni azt amiben most laktok?

Velünk semmi különös élünk virulunk. Dávid úgy néz ki jól van eszik kedve is jó, úgyhogy remélem ennyi volt.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Szisztok!

Köszi mindenkinek a biztatatást! :wink: Helyzetem egyenlőre változatlan. :roll:

Titi!

Engem kihagytál a menüből.Én a TÖLTÖTT TOJÁST írtam,hogy készítek.Vettem tesztet,2 db-ot is,de majdnem tescosat,mert a gyógyszertárban hazafelé csak ilyen volt én meg majd összeesek a fáradtságtól,szóval ilyen lett. :roll: Nagyon várom,hogy talizzunk.

Bufo!

Te is ari vagy,hogy aggódsz értem,remélem minden jól alakul,így vagy úgy,csak rendben legyen.A muffin az fincsi. :D Örülök,hogy fiad meggyógyult. :wink:

Mesi!

Jövő héten megyünk,nem tudom honnan szerzhetnék enyhébb progit,de nem is merek már öngyógyítani.Ha van ott valaki,kutya kötelessége megvárni a + tesztet,hogy besegíthessünk neki.Ha nem így lesz,akkor vagy mégsem volt ott,vagy nem volt rendben valami. :cry: Majd meglátjuk.

Juci!

Nem vagy semmi.Imádom a rántott palit,de ez iszonyat nagy meló.Akkor te tényleg szeretsz minket,ha ilyenekre képes vagy értünk. :lol:

Momo!

Sajnálom,hogy nem jössz! Olyan régen láttalak.Azért gondold át.Olyan ritkán van alkalmunk összejönni,és a feladatok megvárnak(sajnos).Kikapcsolódásra is szánj kis időt.Na,meggyőztelek?! :wink:

Ági!

Olyan rég hallottalak!

Éva!

Tessék írni! :wink:

Megmuataom nektek a görbémet: Kép

Ne tünjetek el nekem a hétvégére!

Kép

Kép
anubias
 
 


Sziasztok!

Megkaptuk ma a kocsit. Nagyon örültem neki, már gáz volt egy kicsit a vonatozgatás.

A védőnős dologba már beletörődtem, hogy ő lesz és kész, nem hiszem hogy gyakran fogunk találkozni. Meg különben is rettenetes lelkiismeret furdalása volt, ez látszott, mikor azért csak megnéztük a szívhangot, úgyhogy remélem tanult az esetből.

Eszter! Sajna annyira nem tudom, mit kellene csinálnod, elég hosszú lesz neked ez a hétvége úgy érzem. Nagyon vigyázz magadra!

Mesi! Én a Tábornok utcába járok N-né Krisztinához.

Zsuzsa! Köszi, hogy elviszel, de nem kell ám jönnöd értem, elmegyek ahova mondod, hogy útba essen.

Momo! Biztosan nem tudsz kiszakítani egy fél délutánt az ügyintézésből? Szombaton már úgyse nagyon lehet mit csinálni és akkor jöhetnél te is.

Titi! Szerintem nem biztos, hogy jó ötlet, ha van nálad otthon a szívhangnéző kiskészülék. Ez egy olyan egyszerű kis szerkezet, ha úgy van fordulva a baba még a doki se talál vele szívhangot és csak feleslegesen aggódást okozna neked ha éppen nem sikerül. Szerintem gondold meg.

Juci! Szegényke nagyon el vagy havazva mostanában… Vagy eddig kényeztettél el minket nagyon a sok kisregénnyel. És ennek tetejére még bevállalsz egy tök melós kajcsit szombatra…

Többiek merre jártok? Még nincs hétvége…

Most hazaugrunk Kecsire, bejáratjuk az autót, de holnap délelőtt már jövünk is vissza mert Zsoltinak meccse lesz délben. Úgyhogy én nem tűnök el hétvégére.

Puszi mindenkinek!
verzsike
 
 


Verzsike!

De jó,hogy végre megvan a kocsitok! :D Gratulálok hozzá! Vigyázzatok nagyon az úton,mert rossz időt,vihart mondanak az estére.Szerintem is jól teszed,ha beletörődsz a védőnős sztoriba.Mert ha kapnál újat,semmi sem garantálná,hogy jobb lenne,vagy ne orrolna rád kollegáris empátiából.Így viszont biztos lehetsz benne,hogy ettől a védőnőtöl meg fogod kapni a maximális figyelmet,olyan kínosan érzi magát előtted.Szóval ez öröm az ürömben. :roll: :wink:

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Sziasztok Lányok!
Azért néha benézek, bár most nagyon más dolgok körül forognak a gondolataim. :cry:

Sziszike!
Láttalak a Májusi Kismamában!!! Olvastam is a cikket!
Sőt az előző Kismamában a szüléstörténetedre is ráismertem!
Figyelek ám!

Erzsike!
Nagyon klassz, hogy megvan az új autó!!!!
A védőnővel ne törődj! Biztosan csak rossz napja volt! Én is kerültem már hasonló helyzetbe. Olyasmit mondtam, amit nem lett volna szabad és ráadásul rosszkor. Borzasztó érzés volt megbántani valakit és őszintén akartam, hogy meg tudja nekem bocsájtani. Most biztosan ő is így van vele. Igaza van Eszternek, innentől kezdve a kedvedben akar majd járni! :lol:

Juci!
Remélem Te is meg tudod nekem bocsájtani, hogy azóta sem hívtalak! Rettentő lelkiismeret fúrdalásom van, de egyszerűen elborítanak a problémák!

Jövök még!

Éva

Kép
balimama
 
 


Lányok, én is jövök majd, de gyorsan összedtem akkor, ahogy eddig állunk:

Eszter, valóban elfelejtettelek, ne haragudj!

- Eszter: töltött tojás
- Juci: rántott húsos palacsinta+még valami?
- Erzsike: süti
- Mesi: sajtos süti+tésztasali?
- Titi: krumplisali
- Bufo: muffin


Lányok, Éva, Ági, nem vállalnátok be egy kis fasirtot? Szerintem egy pár darab elférne még. Na meg ücsi!

KépKép
titi_27
 
 


Én szívesen viszek egy kis innivalót is.Előnye,hogy nem kell készíteni. :lol:

Kép

Kép
anubias
 
 


Én vihetek még műanyag tányérokat meg poharakat is.

Ha gondoljátok, és jó az egybefasírt, akkor én egy olyat bevállalhatok, ha más nem csap le rá.

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Jó reggelt lányok!

Ma reggel csináltam egy nagyon halvány + tesztet.A hasam enyhén fájogat,továbbra is pecsételgetek,37-el keltem ma is,és egyre erősebbek a terhességi tüneteim.Természetesen elkezdtem használni az utrot és eléggé el vagyok keseredve,nem tudom mi lesz így. :roll:

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Eszter!
Én azért halkan örülök, bár tudom, hogy nem így szeretted volna! A magas hő azért arra utal, hogy minden rendben van!!!!!
Szerintem egyszerűen csak eret ért a baba a beágyazódásnál, vagy amit beszéltünk is, kicsit vérzékenyebbé vált a felpuhult méhszáj!
Őszintén kívánom Neked, hogy végre teljesüljön az álmod!!!!
Nagyon-nagyon szorítok! Az Utro-t jól teszed, hogy használod és szerintem ráérsz a jövő héten orvoshoz menni!
Próbálj lazítani, mert az idegeskedéssel ártasz a legtöbbet!

Éva

Kép
balimama
 
 


Drága Eszter! Semmi gond nem lesz. 2 Utrot dugdossál szépen reggel este, de persze ma beszélj egy dokival. Ettől elmúlik a pecsételgetés, ne aggódj, a hő gyönyörű, ez a baba élni akar! Valószínüleg nem is progihiány okozza, de nem árt az óvatosság. A hasfájás természetes. Puszi
Ha gondolod, találkozhatunk!

Zora
Kép
zora7
 
 


Eszter!
Nehogy elkeserdj!
Örülni kell annak a + tesztnek!
Nem tudom, tudod-e, de mikor nekem tavaly nyáron meghalt a babám, akkor én pont a peteérés után voltam izotópos vizsgálaton. Elvileg akkor kellett volna beágyazódnia. Emiatt a doki persze elküldött genetikushoz, hogy döntse el ő, hogy beteg lett-e a baba tőle. Ő mondta nekem, hogy ilyen koraterhességben a mindent vagy semmit elve teljesül, azaz vagy beteg a baba, és be sem ágyazódik, vagy teljesen egészséges, és akkor beágyazódik.
Ne aggódj, tuti nálad is ez van.
Az utrót meg jó hogy elkezdted szedni.

Nekem se emiatt halt meg végül, hanem a sok erős gyógyszer miatt, amit szedettek velem.

Én speciel nagyon örülök nektek!

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Helló Éva! Őrangyalok egyszerre!

Zora
Kép
zora7
 
 


Hú, csajok! Beindult a babaeső!

Zora
Kép
zora7
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: