Drága Cimpulusz!
Kirázott a hideg attól, hogy az élet Veletek is milyen kegyetlen volt!
Ezért is gondoltam, hogy írok.
én tavaly a 21.hétben tudtam meg, hogy a babánk gyógyíthatatlan beteg, és csak addig él, amíg bennem van (Edwards-syndroma), úgyhogy iszonyat nehéz döntés után meg kellett szülnöm. A szülés életem legszörnyűbb élménye, minden képkockára kitörtölhetetlenül emlékszem...
De!! A vetélés után második hónapra beköltözött a kisfiam a pocakomba! És tényleg gyógyír minden bánatomra!!úgyhogy van élet a vetélés után, ráadásul nem is akármilyen!
Nálam az vált be, hogy ---bár nem nagyon szerettem volna--- visszamentem dolgozni, és pár napra rá
teherbe is estem. Nem volt időm magamra figyelni, tovább gyászolni, addigra egyébként is minden könnyemet kisírtam
Ráadásul, hogy lefoglaljam magam kifestetttem pár nap alatt az egész lakást színesre !!!
úgy, hogy ne legyen időm magamat rágni a történtek miatt. Mindenképpen fizikai munkát akartam végezni (a szellemi mellett, hiszen tanítok), mert annak szemmel látható produktuma volt! Valahogy látnom kellett, hogy amivel szenvedek, annak ott van az eredménye. Máig állítom, hgoy a legjobb terápia!!!!
Ja, és az új terhesség tényleg gyógyír!!!!!!!!!!!!!!!!!!!n
em kell várni egyetlen hónapot sem, a test tudja, mikor jöjjön a baba! Nálunk a szülés után megjött a menzesz 6. hétre, és csak egyszer volt meg, utána sikerült a baba.
Szóval, Neked, és mindenkinek aki az angyalkáját elveszítette, azt ajánlom, hogy akármilyen (persze, nem szénlapátolásra és kőgörgetésre gondolok), de fizikai munkát végezzen: takarítson, gyártson kispolcot, fessen, mázoljon, tök mindegy, mit, csak látszódjon az eredménye. Persze, nem árt , ha épp szükség is van rá, és nem céltaltan a dolog. Közben jól lehet sírni, tombolni, zenét hallgatni,
a test és a lélek pedig átáll az Életre a Halál után!!!!!
nagyon szorítok mindenkinek, hogy át tudjatok jönni a babás topicba minél hamarabb!!!!
anna