Sziasztok!
Nem tudom meg emlekszik-e valaki ram, az igazsag az, h nagyon eltuntem...
Sokaig nem voltam itthon (es netkozelben), majd kicsit kiabrandult voltam, aztan lusta
Azota orommel latom, h lebabasodott a tarsasag egy resze, oszinten gratulalok es orulok mindannyiotoknak!
Es szoritok, h minden jo legyen!
Ahogy olvasom az aggodalmaitokat, eszembe jut, h milyen boldog tudatlan voltam en az elso terhessegemmel, es felek, h ez mar nem ismetelheto meg.
Nem sokat terveztunk, egyszeruen megbeszeltuk, h ha jon, akkor jo, aztan o jott a masodik lehetseges alkalommal. Ugy voltam, mint Zagi, kb 4 hetes volt a terhesseg, amikor a teszt kimutatta, es a doki azt mondta, h minden jel arra mutat, h van magzat, de meg nem lathato. Ezek utan en masnap elmentem Indiaba tobb mint egy honapra egy kis szorongassal (de csak a korulmenyek miatt, feltem vmi fertozestol, v attol pl, h meg egeszsegugyi biztositasom sincs ott), de igazabol eszembe sem jutott, h komolyan tortenhet vmi. Akkor meg nem babaneteztem, nem tudtam, h mennyi veszely van, mennyi veteles stb. Hazaerkezesem utan kaptam egy kemeny holyaggyulladast, akkor mentem el ujra nogyogyaszhoz es hallottam nagy amulatomra Pindurka szivenek dobogasat. Nem akartam elhinni, ujra es ujra rakerdeztem, h ez tenyleg az? Egy hetig korhazban voltam a gyulladas miatt, de valahogy akkor sem fogtam fel igazan, h veszelyben van Pindurka. Attol a perctol kezdve, h a teszt kimutatta a pozitiv eredmenyt, termeszetes kovetkezmeny volt a baba. Ezt kene megismetelni, de mar nehezebb. DE Boeske es Zagi, akkor is lazitsatok! Felejtsetek el par napra, hetre, h mi mindent tudtok es probaljatok egyszeruen orulni! En is ugy szeretnem, ha mar itt tarthatnek!