Új privát üzeneted érkezett!

Köszi Emese!

Adraci gratulálok a kisfiúhoz.Erősödik a fütyis tábor :lol:

KépKép
harhaj
 
 


Kutyafüle,
az nem oldható meg, hogy a helyedre csak határozott időre vesznek fel valakit?

emese1979
 
 


kutyafüle:
tudom mit érzel, én is így vagyok ezzel a munka miatt. Eléggé magam alatt voltam,nálunk belső ember vette át amunkámat, és ott voltam amikor bejelentették, elég kellemetlen érzés volt. Ráadásul most kerültem át új szervezeti egységhez új főnökkel, szélesebb feladatkörrel, ahol tudtam volna használni a nyelvtudásomat, és hát egyszerűen ez most egy lehetőség lett volna. Sebaj...már azon is gondolkodtam, hogy vissza se megyek, hanem csak porontyo(ka)t nevelgetek. De ezt korai kijelenteni.

annus:
végül is az volt, hogy a neten kinéztem egy csomó 4D-s helyet, és egy excell táblába beírtam őket, mit és mennyiért kínálnak. Majd végül kiválasztottuk itt a környéken XIII. ker Árpád úton egy rendelőt, ahol közepes árkategóriában sok jót nyújtanak, és tetszett a honlapon a képek minősége is.

http://www.ujpestultrahang.hu/

Nagyon izgulok. (és apa is 10 percenként kérdezi, hogy mikor kellmár menni)
Jaaaaa, azt akartam is neked mondani, hogy nekem pl azt mondta a hölgy bejelentkezéskor, hogy lehetőség szerint már estétől igyak rengeteg folyadékot, :!: :!: (akkor is ha már nem esik annyira jól),mert a testem sejtjeinek jobb ha telítődve vannak vízzel, hiszen a vízben könnyeben terjed az ultrahang, és tisztább kép keletkezik.

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
pingi
Veresegyház
 
 

 
 

Pingi
ezt találtam

Nem kell képzési hozzájárulást fizetniük a kismamáknak
2007. február 12.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a 2007. évi felvételi eljárás megindulása előtt döntést hozott a felsőfokú tanulmányokra készülő kismamák helyzetének megkönnyítésére.

A tárca, elemezve a jelenlegi szabályozás biztosította lehetőségeket, arról határozott, hogy:
a kismamáknak (terhességi gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy gyermekgondozási díjban részesülőknek) a felvételi jelentkezéskor 8 többletpontot biztosít és
amennyiben a többletpont hozzáadásával a jelentkező eléri a teljes idejű vagy részidős államilag támogatott képzés ponthatárát, akkor a gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy gyermekgondozási díjban részesülő hallgató a kismamakedvezmény időszakára mentesül a képzési hozzájárulás fizetése alól.A tárca előterjeszti azokat a jogszabály módosításokat, amelyek a mentesség biztosításához szükségesek.
pumuklii
 
 


Adraci! Grat. a kisfiúhoz! :) Úgy látszik, lassan egyedül maradok... :)

Annus, mikorra mész, és mikor tudjuk meg?


Kutyafüle, tényleg kell vki, aki megcsinálja a feladatokat a te távollétedben! De nem elfoglalja a helyedet, csak helyettesít, amíg vissza nem térsz! Ez jó!

Azért, Szofi, csak lesz vki, aki helyetted is beáll majd! Bár biztosan nem tudnak majd benneteket 100%-osan helyettesíteni! :) Nekem is aznap lesz köv. vizsg., mint neked! :)

Mindenkinek jó 4D-t!
Vendég
 


Sziasztok!

Nálunk anyós ügyben szerencsém van. Nagyon rendes velem mindig. Tegnap este is mire mentünk hozzájuk goffrit sütött nekünk.
A lakásvásárlásunkhoz is adott kölcsön pénzt.
Mióta tudja,hogy nagymama lett, meg még jobban vigyáz rám,ránk.

Anyukám is nagyon rendes. Bár elég sokszor túlzásba viszi, és kicsit erőszakos is tud lenni. De engem mindig bátorított.

Ennek ellenére én is eléggé önbizalomhiányos voltam, vagyok most is még kicsit. De ez másból fakad...

Diploma: van egy tanító diplomám, mert mindig is nagyon szerettem volna tanítani. De sajna nem találtam magamnak sehol sem állást. És mivel szerettünk volna babát, muszáj volt valahol elhelyezkednem,hogy legyen majd gyedem, stb. Így dolgoztam gyárban, könyvelőnél, legutóbb eladóként az Intersparban.

Szóval eddig még nem sokra mentem a diplomámmal.

Hű, jó sokat írtam. Bocsi csajok!

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Na csak pár dolog, ami eszembe jut :roll:

Pocisimogatás: én nem szeretem! Az az én hasam, hess idegenek! Ugyanígy nem szeretem, ha Zsófit tapizzák. Nem azért, mert koszos lesz, beteg lesz, stb, hanem azért, mert ő is egy kis személyiség, aki úgy tűnik, rám ütött, és nem szereti ha mások túl közel mennek hozzá. Sokszor mi is útban vagyunk neki, és odébb teszi a kezünket, ha túl közel van :lol: Én ezt totál megértem, engem nem zavar, ha így "ellök" magától, mert én is ilyen vagyok. És látom rajta, idegenek hogy zavarják néha. (Na nem csak idegenek, rokonok is...) Amúgy sem értem, miért kell egy nagy hasat megsimogatni, csak azért, mert kisbaba van benne...

Amúgy én is szeretem anyósomékat, mert jószívű és kedves emberek, nem tudok rájuk rosszat mondani. Csak hát generációs különbségek vannak :roll:
Vendég
 


Ja, diploma: nekem még nincs, március végén államvizsgázom :wink: De eddig is jó állásom volt, oda nem kellett diploma. Szóval tényleg nem ezen múlik.
Vendég
 


Ja, diploma: nekem még nincs, március végén államvizsgázom :wink: De eddig is jó állásom volt, oda nem kellett diploma. Szóval tényleg nem ezen múlik.
Vendég
 


Ja, még annyi jutott eszembe, hogy én sem szivesen szoptattam mások előtt. A párom, ok, de már anya előtt is feszengtem. Az meg manónak, nekem, tejnek sem túl jó... Szóval azokat a körülményeket kell megteremteni, amiben teljes nyugalomban lehet szoptatni. Mindenki maga tudja, ez mi. Ha vkinek belefér a szupermarket is, az tök jó, ha vkinek nem, akkor kell vmi csendes, nyugodt zug. :)
Vendég
 


Halihó!

Úgy látom a reggeli e-mail csekk után rutinból már mindenki csekkolja a babanetet is. :)

Ma 4D nap lesz, jó sokan megyünk! Annus, Szofi, Pingi és én. Lassan összeállíthatunk majd egy saját 4D naptárat terhességi hetekre lebontva. :)
Nagyon kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz, 10 hete voltam ut. 4d-n.

Adraci!
Gratula a kiskukishoz! :) Gondolom apuci nagyon büszke! :)Nincs róla fotótok????

Fabri!
Még nem voltam kismami fotózáson. Még növesztem a pocim 1-1,5 hónapot, azután mindenképp szeretnék.

Szép napot mindenkinek!

Kép
mozza
 
 


Előzőhöz még: én sem szeretem nagyon a pocisimit (nálam nem a babót simiznék, mert még nem ő dudorodik...), de ahogy azt is ki kell bírni, meg le kell vhogy rendezni, hogy amikor gond volt, akkor pl. anya segített fejni, ezt is el lehet viselni, meg úgy venni, hogy szeretetből fakad. Az annyira nem lehet rossz, ha nekem nem is esik jól... :)
Vendég
 


Sziasztok!

Én is úgy tudom,hogy míg szopik a baba addig más nem kell neki.Ha már kap mást is akkor kell tea,víz.

Adraci gratulálok a kisfiúhoz.Látod döntött ő helyettetek is.

Drukkolok mindenkinek aki ma megy vizsgálatra.

Még annyi mindent akartam írni,de nem tudok.Nem tom mi van ma velem,de szaladni tudnék az idegtől.Így keltem,legszívesebben csak feküdnék a sötétbe és bőgnék.Semmi nem érdekel,idegesít minden.Volt már valakinél hasonló??Vagy kezd elmenni a eszem????
Reggel Hanna nagyon aktív volt,olyan 6 óta fenn van és rúgdos.Lentről rugózik felfelé.Már fáj a hasam alja,annyit rugdosta. :)
Emiatt a folyásom is több,vagy csak olyan napom van,mikor több.Meg néha olyan halvány elszíneződés is van benne.Az lehet a méhszáj sebtől??Nekem volt ilyen terhesség előtt is.Most meg hogy Hanna ott ül,gondolom terheli is.

Itt reggelre esett kb 3 cm hó,de most elég intenzíven havazik megint egy órája.
Lányok mit lehet csinálni ilyen bolond hangulat ellen???

Bocs hogy rátok zúdítottam minden nyűgöm.

Szép napot.

KépKép

KépKép

Kép
frankoneanita
 
 


Pumukli!

Hűha, akkor ezt most hogy értelmezzem?!

Annyi a lényeg, hogy nekem már van 1 diplomám, tavaly jelentkeztem a jogra -fel is vettek költségtérítéses képzésre- csak halasztottam 1 évet. Most szeptemberben már szeretném elkezdeni.

Ilyenkor mi van? Remélem nem kell fizetni... :?

Kép

Kép
adraci
 
 


adraci
gartulálok a kisfiúhoz, és az élményekhez is. :D

pumukli:
nagyon köszi az infot!!

panndi:
hallottam/olvastam egy jó módszert a zavaró pocaksimik ellen.
Azt kell csinálni, hogy ha hirtelen megsimogatja megkérdezés nélkül valaki a hasadat, hogy te is megsimogatod az övét. Mert akkor észreveszi, hogy mennyire fura esetleg kellemetlen érzés.
Sokan nem is gondolják, hogy attól még hogy kiáll az ameber hasa, az még ő maga. Úgy kezelik, mintha az nem is hpozzánk tartozna.
Én eddig kétszer próbáltam a visszasimogatás módszert (nekem is kellemetlen volt még megtenni is, de megérte), és bevált. Az illetők olyan furán néztek rám, és elkezdtek hebegni-habogni. Én meg rögtön próbáltam oldani a hangulatot, hogy nekem is ilyen érzésem volt mikor megsimogatott. Azt hiszem értették. :wink: :lol:

Amindenit!
Ma tényleg 4D nap van. Ki hánykor megy?
(én 13:00-ra).

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
pingi
Veresegyház
 
 


Adraci! Gratula a fiúhoz!

Mi még nem voltunk eddig 4D-n. De egy, max. két héten belül el szeretnénk menni. Nagyon kiváncsi vagyok már,hogy mit rejteget ott alul:) Nálunk sokak szerint lány lesz. Én is úgy érzem,de lehet csak azért mert mindenki ezt mondta. Nem tom:(


Annus, remélem kiderül ma az igazság:)

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Most nézem, Adraci. Andris Marcitok lesz. Aranoys nevek:)

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Adraci,
gratula a fiúcskához :)

Anita,
azt hiszem, front van ma, meg hétévégétől folyamatosan az lesz. Nálam is van hetente, kéthetente egyszer, hogy kész vagyok, emmi kedvem smmihez, alapból rossz a hangulatom, nincs kedvem semmit enni, akármit csinál, mond a párom, az idegesít... Nálam ált. este jön elő, másnapra elmúlik. Ha napoközben lenne, akkor biztos elmennék vásárolni, nézelődni stb., hogy eltereljem a gondolatamat. :)

emese1979
 
 


Jaj,e l is felejtetettem írni. Nekem tegnap este mikor lefeküdtem az ágyba, úgy el kezdett szúrni lent. De csak az egyik felén.

Utána meg mintha le akart volna szakadni a fenekem. Ma reggelre nagyjából elmúlt. Elég rossz érzés volt.

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Adraci
nem nagyon tudom hogy van ez. Érdemes lenne felhívnod a tanulmányi osztályt.
Meg megkeresni a jogszabályt, vagy felhivni az oktatási minisztériumot. Azért mert az egyetem nem hiszem, hogy nagyon reklámozza a lehetőséget.

Most hallottam egy ismerősömtől, hogy a barátnőjének most volt az egyetemen "meghallgatása", be kellett mutatni minden iratot, és elfogadták így neki a mentességet. De amúgy meg kifizettetik a kismamákkal és intézzék ők az állammal. EZért én először megnézném, hogy szabályos. Nehogy megszivasson az egyetem, mert nekik így egyszerűbb.
pumuklii
 
 


A második diplomára lehet nem vonatkozik, ezt se tudom.
pumuklii
 
 


Susycat,
én is úgy éreztem, hogy lány lesz, és azt hittem, azért, mert anym mindig azt mondogatta, h tuti kislány lesz :) Aztán igaza lett, legalábbis egyelőre. (én az első 1-2 hónapban fiút éreztem...). Szóval nekem a megérzéseim egyenlők a nullával ezügyben :lol: :lol:
4D-n még nem voltunk mi sem, eleinte lelkesedtem nagyon érte, de majd februárban mi is elmegyünk vmikor! :)

emese1979
 
 


Már nem díjmentes a tanulás a kismamáknak jogszabály szerint, jár 50 plusz pont felvételinél, ha GYED-en vagy, és ennyi, de nem ingyenes, ez tuti.

Én szoptattam mindenki előtt, az elején nem, de Zsófi egy-másfél órákat szopott, én meg nagyon untam már magam a szobájában, miközben itt vendégek voltak :lol: Nem mindenki előtt, akit annyira nem kedveltem, annál jó ürügy volt, hogy a szoptatás miatt tűnök el :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Dóri
Még én sem tudok semmit a babákról. 4D-re februárban megyünk. Mi a 4D Genesishez, nagyon meg voltunk velük elégedve.

Szoptatás
Én is úgy gondolom , ahogy Dóri, hogy jobb nyugalomban, de bizony nem mindig jön össze. Én már szoptattam Aport egy benzinkút parkolójában is. Nagyon szemérmes vagyok, de ha a gyermekem éhes és sír, akkor oda a szemérem. :)

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Ti isztok kávét?
Ez körülbelül a negyedik kávém mióta kiderült, hogy állapotos vagyok. Aporral is ittam kb. négyszer a 40 hét alatt, de most csak a 20-nál tartok. :) Jobb lenne figyelni, ők is megérdemlik.

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Mindenkinek még egyszer hajrá, nem tudom, mikor fogok ismét jönni, kíváncsian várom a fejleményeket... :)
Vendég
 


Ja, nagyon tetszett a visszasimizős ötlet! Lehet, majd alkalmazom. :)
Vendég
 


anika:
Én iszok kávét, mert gyakorlatilag nem tudnék nélküle létezni.
És mivel a terhességem kezdetétől viszonylag alacsony a vérnyomásom, adoki azt mondta hogy egy kávé nem árt meg.

Mondjuk tartok azért ettől egy kicsit, lehet hogy a baba is rá tud szoki...ehez nem értek, de én a reggeli kávém nélkül volt hogy gyakorlatilag állva elaludtam. :cry:

Valamelyik szoptatós könyvemben olvastam, hogy a szemérmesebb anyukák csinálhatják úgy, hogy ha végképp nyilvános helyen kénytelenek szoptatni (mert mondjuk tényleg kajaidő van és üvölt a gyerek), hogy egy sima textilpelust tesznek a nyakukba, ami lelóg és eltakarja a babát meg a cicit. Engem szerintem még így is zavarna a szoptatás, de ez a minimum, hogy ne lássanak semmit belőle.
Van egy ismerős nő, aki olyan simán előkapja (az egyébként bocsánat hogy ezt mondom, de... gusztustalan) mellét, és bárhol bármikor szoptat. Az egy dolog, hogy neki nem kellemetlen, mert ő ilyen tipus, de talán illene a "közönségre" is gondolni, mert én nem vagyok erre kíváncsi!

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
pingi
Veresegyház
 
 


Anika,
én napi egy tejeskávét kávét iszom, reggel. mindenhol azt olvastam, ill. a doki ill. védőnő szerint is napi egy simán belefér! Akinek alacsony a vérnyomása, ott akár napi kettő is. :)

emese1979
 
 


Én is iszok minden nap kávét a 2. trimeszter óta. Majánál is így volt.
Vérnyomásom is alacsony, jól is esik.
pumuklii
 
 


Én is kávézom :oops:

Én úgy nyilvános helyen nem szoptattam, meg sosem látszott belőle semmi, de autóban rengeteget, még menet közben is kellett néha :wink:
Vendég
 


Kávé

Igen, van benne valami, ha valakinek alacsony a vérnyomása, de én is úgy érzem, bár lehet marhaság, ha cigizem, vagy iszom, vagy kávézok, akkor a gyerek is hajlamosabb lesz rá. vagy nincs így?
Egyébként soha életemben nem szívtam el egyetlen cigarettát sem, tehát erről nem kellett lemondani. :) A bort szeretem, de nagyon ritkán iszom egy egy kortyot. Szerdán ittam egy kortyot Tiffán Zsolt Régimódi Cuvée, szeretem, ismertem a bort, mert volt itt nálunk Zsolt nemrég és akkor is ittam belőle, de akkor is egy kortyot, akkor meg a szoptatás miatt. :)

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Sziasztok!

Nekem 2 doki és a védőnő is azt mondta, hogy napi 1-2 semmi esetre sem árt meg. Én átlagosan napi 1 tejeskávét/capuccino-t iszom. Van, hogy kettő lecsúszik, de hétvégén meg egy se... Itt a szállodában túj jót főznek a báros lányzók! - Ez a reklám helye!

A hassimi tök furcsa, de nam zavar kifejezetten. Mondjuk idegenek még nem próbálkoztak be...

Szoptatással nem tudom hogy leszek, ez alkat kérdése gondolom!

A gyermekemet nem szeretném üvegkalitkában tartani (aztán még ki tudja mi lesz! :D ) Szóval tiszta kézzel megfoghatják, meg is puszilhatják a hozzánk közel állók, amíg azt látom, hogy a picit ez nem frusztrálja.

Puszi!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Jó reggelt!

Anita! Itt szikrázóan süt a nap!!! Ettől olyan jó kedvem lett, hogy azt hiszem Babanet után kitakarítok. :lol:

Pingi! Ez a visszasimogatás nagyon jó! Mókásak lehettek a reakciók!

Anika! A kávéról annyit, hogy a barátnőmnek azt mondta az orvosa, hogy amennyit eddig ivott (koffeint) azt most is megihatja. Bár ő energiaitalt iszik. Egyébként én is szoktam energiaitalt inni, mert sokszor alacsony a vérnyomásom, szédülök, majd elalszok egész nap. Ilyenkor bedobok egyet és jól vagyok. Mondjuk én utálom a kávét. Max. néha nagyon gyenge tejeskávé, annak nincs olyan brutál íze.

4D-n mindenkinek sok sikert, remélem az összes babó, aki eddig titkolózott most felfedi magát.

Kép
Kép
g_reny
 
 


A cigi meg az alkohol az más tészta, mint a kávé. Nyugodtan igyál.
Meg vörösvort is, az még jót is. Én szoktam, néha csak pár kortyot férjem poharából, néha fél-egy decit.
A szoptatás más, akkor már nem fogok, mert az tényleg átmegy.

Arra is jó, ha keményedik, húzódik a has.
Nővérem emiatt bement a kórházba és vénásan kapott alkoholt...
pumuklii
 
 


Akkor már inkább kávé, mint energiaital, az nem sok természetes anyagot látott :-)
pumuklii
 
 


Na kilépek lassan,mert készülődünk az UH-ra, lassan indulnunk kell.
Drukkoljatok, hogy jól forduljon a baba, úgy szeretném látni az arcát!

Utána jövök!

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
pingi
Veresegyház
 
 


ÉN szopi alatt is fogok kávét inni, vagy egy deci vörösbort. A terhesség alatt is átmegy, szopi alatt is. Sőt szopi alatt szerintem kevesebb megy át, mert a köldökzsinóron keresztül a véráram útján tuti átmegy minden, de a szopi más, mert hogy mi választódik ki pontosan a tejbe és mennyi, az változó. Most az van, hogy reggel tejeskávé, van, mikor délben is, ha nagyon fáradt vagyok. Nekem is nagyon alacsony a vérnyomim amúgy. Vörösborból majdnem mindennap megiszom egy fél-egy decit. AKkor nem, mikor ég a gyomrom, mert akkor nem esik jól. Meg van, mikor elfelejtem.
Egyébként érdekes, hogy mikor terhes voltam TÜcivel, akkor ittam kávét, de szopi alatt nem. Most fogok inni, mert szerintem nem sokat számít. Bár ha nem kávét iszom, hanem teát, akkor több folyadék megy le és az meg szopinál számít...

Szerintem semmi gusztustalan nincs egy női mellben, ha szoptatásra használja. Akkor úgyse az egészet lebbentjük elő, hanem csak azt a részét, amit a baba bekap. Szinte nem látszik az egészből semmi. Akit nem érdekel, az nem néz oda. Bocsi, Pingi, hogy ezt írom, de ha akármelyik csajszi kiteszi a hasát, meg a szilikonmellét, meg majdhogynem kilátszik a p...ja is, mert olyan csípőnacit hord, akkor már miért kéne szemérmeskedni egy szoptató nőnek?

Tandíjmentesség: a doktori képzésben is eltörölték a kismamás tandíjmentességet. Jól meg is szívtam vele. :evil:

Anita: a sírás kioldja a feszkót. :P

Adraci: gratula a kisfiúhoz! Remélem, ma mi is már biztik lehetünk a fiúban...

Kép
Kép
tinu
 
 


Drukkolunk! :)

Nálam nincs kávé-bor-cigi dilemma, mert egyikhez sem volt még soha szerencsém.
Vendég
 


Dóri, nem tudod mit veszítettél! :D :D :D :lol:
Anita, szerintem nyugodtan hisztizd ki magad! Püfölj egy párnát. Néha mindenkinek van olyan napja, hogy semmi se jó!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


sziasztok!

Nálunk én is eléggé szemérmes voltam szopi terén és a lányom sem akart akárhol szopizni úgyhogy nehéz dolog volt, mert nagyon hozzászokott az elején az ágyon fekve való szopihoz, így ha máshol ülve kellett volna inkább nem evett :(

Múltkor férjem mesélte, hogy fogadóórán a roma anyuka, akinek akárhányadik gyereke van már fogta magát férjem előtt kikapta a cicit és szoptatta a gyerekét :) és közben beszélt tovább, mintha semmi nem történt volna :)

Szopi alatt én nem adtam vizet, teát meg főleg nem a lányomnak, kb olyan 8-10 hónapos korától ivott már vizet csőrős pohárból, mint már régebben írtam cumisüveget soha nem tanulta meg használni :)

Nagyon elfáradtam ma reggel 8-tól egyfolytában 12-ig ültem az irodában és gyűjtöttem ki a tavaly évi fuvarárakat :( tegnap is hasonló volt a felállás, de végeztem vele és már csak 2 hét és pihi lesz :)

Nagyon szép pocija van mindenkinek, olyan csupi pocakos képet én is tervezet csinálni, sajna én megint majd csak tükör előtt, férjemet túlzottan nem érdekli a fényképezés :)

Mennem kellene ebédet is főzni már éhes vagyok, csak előbb fekszek egy kicsit, erőt gyűjtök :)

Diplomám nekem sincs és nem is érzem hiányát. A munkámhoz nem kell :) Nekem van helyettesem egy pályakezdő és ráadásul a főnök menye :(

Ha eszem be jut valami jelentkezek :)

Várom én is a 4 D-s képeket és híreket, aki még nem tudja a baba nemét.:)

Lányom olyan drága tegnap este megállt előttem és én is álltam így a pocakkal egy vonalban volt és elkezdett hugicának beszélni :)

Üdv.

Ildi

ConnectedMoms.com TickerConnectedMoms.com Ticker
edua2003
 
 


Ildi! Helyes lehetett a jelenet a két leány között! :!
Vendég
 


Adraci!

Gratula a kisfiúhoz!!!!Szép nevet választottatok!

Én 17:40re megyek 4Dre.Aztán ha kiderül a neme még bemegyek a westendbe is venni vmit az apjának,becsomagolom és meglepetés lesz nei holnap reggel ha hazaér :wink: Szóval kb 7-8 között fogok jönni!17:40kor meg mindenkinek legyen csuriban keze-lába h Maszatkám jó nagy terpesztéssel nyisson!!!!!! :wink:

Emese!
Pont voltam a Baross utcánál,megnéztem a boltot,de csak a kirakatot.Az a baj h nem tudom h szoptatós melltartóból mekkora kell...Én eddig 85B-t hordatm,most 90C-t vettem a kínaiban.Nagyo sexi,apcimnak is tetszett :lol: Szóval akkor szoptatósból kell nagyobb még?

Pingi!
Aha.Viszont ez csak mozizás.Tehát nem genetikus nézi!Kíváncsi vagyok milyen hírekkel jössz!!!!!

Többi 4D-snek is drukkolok.Csupa jó hírekre akarok hazaérni!!!Na és sok fotót tegyetek fel!!!!!

annus11
 
 


Sziasztok!

Nálunk olyan szép idő volt délelőtt, egy csomót kint voltunk! :)
Márknak is remek kedve volt.

Anita
Erre a hangulatra nincs jótanácsom, vészeld át a napot valahogy, holnap már tuti jobb lesz!

szopi mellett itatás
szerintem egyáltalán nem kell, főleg míg kicsi, bár volt nálunk olyan időszak, hogy 5 hós volt rekkenő hőség nyáron, és észrevettem hogy egyre többet lenne cicin, na akkor adtam neki vizet, jól esett neki, és visszatértünk az eredeti szopi időhöz. :)
Egyébként én nagyon sokáig nem adtam neki a vizen kívül mást, talán volt már 1,5 éves mikor vettem hipp vagy ilyesmi gyerek üdítőt. Szerintem felesleges hozzászoktatni a gyereket az üccsihez.
Márk a mai napig nagyon szereti vizet inni. :)

szoptatás más előtt
na igen ez érdekes, engem taszít idegen nő előttem való szoptatása, főleg ha totál kiteszi a mellét, a bimbesz kiugrik a gyerek szájából, én ezt egyszer véletlenűl pont láttam, és számomra nem volt valami gusztusos.
A barátnőimmel persze más a helyzet, bár mindig megkérdeztük egymást hogy nem zavarja e a másikat, hogyha szoptatni kezdünk, de nem volt gond, volt hogy halkan dumáltunk miközben a babók szopiztak :)
A legzsufibb hely ahol szoptattam a repülőtér volt és a repülő. De próbáltam magam teljesen eltakarni. :) Hiába sok ember ide vagy oda, Márk éhes volt és kész, na persze örültem volna pl itt is ha elfogadja az üvegbe lefejt tejet, de hát nem tette :(
Családon belűl csak Apa előtt szoptattam, volt hogy szó nélkül körém akartak telepedni a rokonok, és kb 15 centiről figyelni mit is csinálunk, de szóltam hogy ezt egyedül szoktuk...aztán kimentek.
Anyám előtt szoptattam volna, de érdekes ő mindig kiment, mondta hogy ez a mi időnk, szóljak és jön büfiztetni :)

K.
krém
 
 


Annus
Meglepi tök jó!
Szorítok! :)
Köszi a választ is pü-ben.

Persze a többikenek is szorítok, és képeket rakjatok fel utána.

4D
Én is szeretnék menni, de majd csak 30 hetes korom körül, Márkkal is akkor voltam, olyan szép volt a kis arca, és olyan jól lehetett látni a vonásokat, hogy még azt is láttuk hogy tiszta apja :wink:
Arról nem is beszélve hogy egyértelműen látszott hogy fiú, úgyhogy a vásárlást is elkezdtük utána rendületlenül :wink:
krém
 
 


Sziasztok!

Délelőtt babanézőben voltunk, barátnőm 4 hete szült. ő hívott, hogy hagyjuk már ezt a 6 hét türelmet, mert nagyon unatkozik. Zsófi baba egy tündér, eszik, alszik, jajj de messze van még május!

Pingi, a visszasimizés nagyon jó!!! Engem mondjuk nem zavar, de legközelebb poénból kipróbálom. Nálunk is 2 szopipárna van, extrém esetekben apa mind a kettőt lenyúlja. :lol:

Nekünk mindkettőnknek van diplomája, mégsem fogom kötelezni a gyereket rá, de egy valamire igen, angolul muszáj legalább társalgási szinten beszélni. Én felnőttfejjel kezdtem el és vért szenvedtem mire letettem a nyelvvizsgát, szeretném, ha már iskolában aktívan tanulná.

Annus, megy a nagy drukk, hogy megmutassa magát a kisfiad! :wink:

Adraci, a Te kisfiadhoz is gratulálok, eldőlt, örülhetnek a rokonok!

Én otthon bárki előtt szoptattam, akit nem zavart, mert nekem is egy órát lógott rajta. Idegen helyen viszont zavart, olyankor mindig elvonultam.
Vendég
 


Krém, én is a 30. héten tervezem, mert Gyöngynél már akkor tisztán látszott, hogy Ő is apja! :-)

Ezt kérdeztem kb 3 oldallal ezelőtt, de legalul volt, lehet, hogy nem figyelt rá senki, meg tudnátok mondani, hogy a következő "kötelező" uh mikor esedékes? 28 és 30 között???
Vendég
 



Kép
Kép
tinu
 
 


Edua! Nagyon n aranyos lehetett a kislányod,amint beszélt így hugicának.
Adraci! Üdv a fiús mamák közt! Aranyosan reagált a férjed!!:) Jót mosolyogtam rajta.
Szofi!Tudom én, hogy szeretetből simizik(ill simiznék),de egyszerűen nem szeretem,zavar. És igyekszem elkerülni. A múltkor egy 60 éves kolléga(férfi) nyúlt immár harmadszor a hasam felé, mire útközben elkaptam a kezét és meglapogattam. :lol:
Emese!Állítólag a helyemre határozott időre vesznek fel valami nem fiatalt(nehogy az is elmenjen szülni).És azt mondták, ha lesz a cég visszavárnak akár négy év múlva is,mert szeret velem dolgozni a főnökasszony. De volt egy másik lány is, akinek a helyére vettek fel határozott időre valakit, akit végül úgy megszerettek, hogy ő határozatlan idejű lett, a másik lányt meg nem sokkal azután, hogy visszajött el is küldték.:( Mindegy.Reménykedek, hogy vissza tudok jönni,mert tényleg imádok itt!!!!! Az utódom, hiába tudom, hogy csak dolgozni szeretne és el is kell valakinek végezni a munkámat már most utálom. :evil: :twisted: Tartsatok gonosznak, de akkor is.Pedig még nincs is senki a helyemen. Mondjuk az hiányzik legkevésbé, hogy itt üljön majd az én irodámban, amíg én is itt vagyok. El se férne!!!Itt meg nem üljön mögöttem,mert akkor még veletek se tudok beszélni. Annyira rossz. Jó lenne már, ha meglenne Riki, mert biztos másképp állnék hozzá, de így még nem azt érzem, hogy jó dolog vár rám,és milyen jó lesz otthon babázni, hanem hogys zívem szerint fél év múlva rohannék vissza. Azt hiszem az anyai ösztöneim-hiába vágyok erre a kissrácra nagyon-nagyon,és szeretem mindennél jobban már most- még nem fejlődtek ki kellő képpen.
Anita!Nekem is vannak nagyon rossz pillanataim. Én nem agressziót érzek olyankor, hanem inkább letargiát és kedvetlenséget. De szerencsére nagyon ritka.Szerintem is az idő okozzam sot ezt nálad.
Anika! Én nagy kávés voltam.Napi kettő-három tuti volt, a vizsgaidőszakban meg volt néha 5 is.Meg energiaital. Ahogy terhes lettem, azonnal abbahagytam a kávét. Nem tudom.Nem kell neki szerintem a koffein. Az én vérnyomásom egyébként tökéletes. :oops: 120/80v.70.Szóval nem kell felnyomni normál esetben.Persze akinek alacsony,azzal más a helyzet. Én időnként ha nagyon fáradt vagyok iszok egy gyenge capuccinot.De én egyébként is extra módon tartózkodom mindentől. Egy korty alkoholt sem, kávét sem.Kólát is talán csak kétszer ittam. Szoliba nem megyek(pedig hófehérke lettem a fekete hajammal), a festést minimalizáltam olyan 6 hétre(a normál 3 helyett),nem eszek tiltólistás kajákat. Úgy érzem okozok én kismancsnak épp elég bajt a nyavalyámmal,nem hiányzik neki még valami külső tényező.
Hű,bocsi de hosszú lettem,csak úgy belelendültem.

Riki és Niki
Kép
kutyafüle
 
 


Sziasztok!

Adraci, gratulálok a kisfiadhoz!! :)

Annus, Szofi, Pingi, Mozza, drukkolok!!! Remélem minden rendben lesz!!

Szoptatás, én is szemérmes vagyok, bár volt olyan helyzet amikor muszáj volt megszoptatni a manókat, más előtt, akkor igyekeztem minél kevésbé feltünően (ilyenkor is nagyon hasznos lehet a hordozókendő), otthon inkább elvonultam, hiszen a nagy gyerekeimnek is kellemetlen volt, a picik pedig nyugodtabban tudtak szopizni háborítatlanul.
Ennek ellenére Tinu, szívemből szóltál!! :D :D

Lassan, lassan gyógyulgatunk, időközben Rolcsikám is belázasodott, de őt szerencsére mégsem viseli meg annyira a betegség. Noémi tünetmentes, remélem így is marad!!!

Szép napot mindenkinek!

Puszi: évi

Kép
Kép
evemama
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: