Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Voltam nődokinál. Minden rendben. :)
A pocakomban a szúró érzés 2 okból lehet: méhösszehúzódás ( lassan elkezd gyakorolni a szülésre :), illetve nagyott nőtt a bébikém :) )
Képzeljétek, már 60dkg!!!!!! Azt mondta, hogy egy bő hónap és átlépi az 1kgt! :)))))) Kis sózsák!
Szóval ha éreztek ti is hasonló szúrást, akkor le kell feküdni (lehet háton is), hogy lelazuljon a méh, és ezáltal nagyobb helye lesz a babókának és nem fog nyomni.

Haskeményedést is elmagyarázta és megmutatta, hogy hogy kell vizsgálni.
Tehát:
Nem feltétlenül érzed (nem mindenkinek jár kellemetlen érzéssel), ha keményedik a poci. Hanyatt kell feküdni és úgy lehet jól kitapintani (állva megfeszül, és úgy alapból keményebb). Szóval, ha olyan, kb. mint egy gumilaszti, az még nem kemény, ha olyan kb. mint egy dinnye, akkor az a keményedés. Napi 10-12 keményedés még tök normális, ha kb. 1/2 óránként 'dinnye szerűre' keményedik a poci, az már kicsit para, mert a méhszáj tágulására utalhat. Aminek azért még jó pár hónapig nem kellene bekövetkeznie.

És még1 jótanács. Én buzgón döntöttem magamba egész nap a vizet (mindenhol azt olvastam, hogy jó sokat kell inni terhesen). Igazából nem is értem miért csodálkoztam, hogy 1/2 óránként pisilnem kell....amikor napi 2,5-3,5 liter vizet ittam...szóval a lényeg: nem kell ennyit inni, sőt a későbbiekben vizesedhetek is a sok folyadéktól. Napi 1,5, max 2 liter! :)

Imádom a dokinőmet, annyira laza, de mégis alapos, nagyon meg tud nyugtatni! :)

Ja! Farkas!
Gratula a kiscsajhoz! Éljen a nőuralom! :) Jó dolga lesz a férjednek, el fogjátok kényeztetni.

Kép
mozza
 
 


Mozza

Az a helyzet, hogy én nagyon szomjas vagyok egész nap.

Nicole

Szorítok, hogy a kislánnyal is minden rendben legyen!

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Anika!

Ahogy önmagam ismerem, eddig muszájból ittam a rengeteg folyadékot, na mostantól tutira egész nap szomjas leszek...
Fiaddal anno neked nem volt gondod a vizesedéssel?
Az egyik kolléganőmnek a 28.héttől kb. 5szörösére dagadtak a lábai, és szörnyen fájtak...jó lenne megelőzni.

Kép
mozza
 
 

 
 

Mozza

Nem voltak, én nem vettem észre. Egy picit vizesedhettem, mert a gyűrűm kicsi lett, de éppen hogy. Szóval nem volt baj.
Remélem most sem lesz, mert a vizesedés magával vonhat más problémákat is. Természetesen akarok szülni, megbeszélem a babákkal, hogy feküdjenek odabent jól. :)

Ikresek :)

Van egy könyv, a Hurrá, ikrek! Nagyon tetszett.
Az ikresek.hu pedig egy nagyon jó oldal, regisztrálni kell, hogy fórumozhass. Én a babaváróba sokat írok Anika néven. :)

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Helló, na csak ideértem, és visszais olvastam.

Piciheni, én is csatlakozni tudok, minden jót kívánok neked az életben, ami talán kárpótolhat azért, amin keresztül mentél!
Vanni, köszi a hallgatót, megkaptam, kár, hogy nem tudtunk talizni...
KövZsuzska, várunk vissza bármikor!
Böbi, és nagyon gratulálok, ugyanis világ életemben arra vágytam, hogy 2 lányom legyen. Mint azt már volt szerencsém kifejteni, ebből következik, hogy 3 fiam lesz! :D
Zdori, hát nem jó napokat élek. tegnap betegen dolgoztam, majd utána egy kollégám igazságtalanul lefikázta a munkámat, amin teljesen kiakadtam. Ma meg ki kellett rúgni 2 embert karácsony előtt; költségcsökkentés céljából, gondolhatod mit éreztem. Szerintem ezt nem lehet megszokni. Ja, még egy dolog! Jó az AFP-d. Nekem is meglesz az új pénteken, vagy hétfőn, drukkoljatok, mert ha az is alacsony lesz, oda a karácsonyom.
Annus, lassan nézhetnénk egy táblit, mert már tök sok kisfiú/kislány kiderült, én megnézném a nemek arányát.
A szülinaposokat Marci, Pumukli, Isten életesse 100 évig!
Puszi nektek!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Marcell, Pumuklii, Isten éltessen benneteket, áldjon meg javaival gazdagon! :)

Böbi, boldog évfordulót, és grat. a lánykához!

Most többet nem, mert megyek aludni. Holnap jövök (ma...)!

Szofi! Kitartást! Drukkolunk...
Vendég
 


Jó reggelt!


Szülinaposoknak,évfordulósoknak sok boldogságot!!!!

Mozza!
Látom megnyugtattt a doki!Én is pont azt számoltam h mekkora lehet már a baba,kb fél kilósra tippeltem én is,remélem azért nem érünk utól,már ami a baba méretét illet :lol: Ami azt illeti én is a fekvéssel próbálkoztam,kezdem készíteni magamat h innentől már csak nehezebb lesz a hasam :roll:
Ivás:én örülök ha 1,5l lemegy....van hogy elfelejtek inni,és amikro már kiszáradt a szám akkor gyorsan iszok egy csomót....Nem is tudnék 3,5 l meginni :shock:

Szofi!

Rajta vagyok a táblin!!!Addig nem csinálok mást amíg nem tettem fel! :wink: Csak mi már 21én karácsonyozunk,így kicsit kevesebb időm van...meg mennék haza is,vonat meg :roll: szóval csinálom :wink: Te meg vigyázz magadra,és ne idegeskedj!!!

Na egy vicces dolog!Pár napja mikor öltöztem,mondom előveszem azt a pólómat ami kicsit bővebb volt rám eddig...erre olyan passzos lett :lol: 10 percig ezen röhögtünk,mint egy dinnye :) :)

annus11
 
 


Jó reggelt!

Mostanában én is ritkábban jövök,dehát még egy kis takarítás(anyukám szerint mániás...),vásárlás,karácsonyra hangolódás,és még szeretnék nagyon bejutni a Vörösmarty térre karácsony előtt.

Picihencso! Nagyon szomorú,ami veletek történt,de a pici angyalka hidd el,segíti a kistesó fejlődését fentről! Minden elismerésem az erőd miatt!Most a pozitív hozzáállás a legfontosabb!

Pumuklii,Marcell! Boldogságos szülinapot kívánok Nektek!!! :D

Szofi!Szorítok Neked,én is hétfőn tudom meg az afp-t.
Genetikaira is akkor mész?

Szép napot Nektek!

Üdvözlettel:Hanna és Hajna
Kép
fabri
 
 


Na akkor a tábli!!!!Igyekeztem beírni a dologkat,de lehet h kimaradt vmi,előre is bocsi!!! :oops:

További frissítés!:így a karácsonyi ingázás során is igyekszem beírni a dolgokat,dec.26 után már itthon leszek!Ha vmi elkerülné a figyelmemet nyugodtan szóljatok!!!!!Ha vki be akar kerülni szóljon nyugodtan!!

Ja és az emailes összesítőhöz továbbra is várom a címeket!(aki lemaradt volna:a későbbiekben a könnyebb szervezések érdekében összegyüjtöm az email címeket,nick névvel együtt majd továbbítom a listát minden érdekeltnek.A címeket ide nem fogom feltenni!!!!És nem is terjesztem őket sehol :lol: 8) )

Kép
Kép
Kép

annus11
 
 


Annus!
Ne hülyéskedj,azért nem életbe vágó!Miattunk karácsonyozz csak nyugodtan!!! :lol: :lol: Teljesen átérzem a múltkori helyzetedet,most kezdek izgulni,hogy hétfőn vajon megmuattja-e magát Pocimanócskánk... 8)

Üdvözlettel:Hanna és Hajna
Kép
fabri
 
 


8)
Úgy értem ha vmit kihagynék bátran szóljatok!!!Persze ez mindig így van,csak nehogy vki ne merjen szólni hogy lehagytam a tábliból :wink: Kép

annus11
 
 


Annus! Köszi a táblit! Azért örülök neki, hogy legalább ruhagondom nincs... Mmint nemigen van semmi egyéb gondom sem, csak jó, hogy ezzel nem kell foglalkozni. :) De ezek szerint lesz még új fölsőd néhány a hátralévő időben... :)

Mozza, örülök, hogy gond nincs, reméltük... :) Tessék pihenni!

Nemsokára mi is takarítunk és vásárolunk, mi eddig még szinte semmire sem jutottunk... De azért csak sikerül, nemsokára Apának szünet, és akkor a vásárlásokat lehet intézni (addig nem vállalkoztam rá, mert biztos felülbírálta volna, amiket kigondolok egyedül...). A takarítást csinálgatom, de neki is adok majd lehetőséget... :)

Szép napot!
Vendég
 


Sziasztok,

Heni, én is nagyon sajnálom ami veled tőrtént, szőrnyü lehetett ezt átélni.És kivánom, hogy most minden rendben legyen :)

Marci és Pumukli Boldog Szülinapot nektek!
Böbi, nektek meg nagyon sok sok évet még együtt, és gratulálok Iringóhoz annyira szép ez a név.Gyöngynek kúldom tovább a gyógypuszikat.

Mozza, örúlok hogy megnyugtatott a dokid...akkor mostmár no para!
Én rengeteget ittam Jázminnal és a végén tényleg nagyon durván vizesedtem de állandóan száradt a szám.

Az én Afp-m majd csak az ünnepek közt lesz kész már nagyon kiváncsi vagyok rá.

Látom egyenlőre a lányok vannak többen.Na de majd a végén kiderül.

Szép napot nektek!

Kép
Kép
agi25
Nagyvarad
 
 


Jó reggelt!
Épp próbálok egy gyenge tejeskávéval erőt önteni magamba...

Mozza,
szerencsére minden ok. Köszönjük a keményedésre vonatkozó infókat, tegnap kb. 5 percenként néztem... szegény gyerek, gondolom bent morgolódott magában, hogy na, a hülye anyám már megint mivel b*szogat :)

Marcinak és pumuklinak -így utólag - én is nagyon sok boldogságot kívánok!!

Annus,
honnan szalajsztottad azt a rénszarvas fejet? Nagyon nagyn édes!! :)

Tegnap vettem kint az ótletben egy melltertót (persze szigorúan munkaidőben :) bakker 85-ös kellett már, nagyon durva, mikor megláttam mekkora, elgondolkodtam, h mit fogok belerakni, de kell már.. (világ életemben 75-öst hordtam...) Persze apjuk örvendezik :)

emese1979
 
 


Szia Annus!

Ha megkérlek engem is felírnál a táblára.
Az adatok a táblihoz:
22 éves vagyok, veszprémi, nincs testvérke, május 7-re vagyok kiírva és Gábor lesz a neve a picúrnak.

Én is rengeteget iszok.Páromnak van egy sörös korsója, már ott tartok hogy egy ivásra megiszok egy korsóval, persze vizet és nem sört :wink:
harhaj
 
 


Sziasztok!!
Van netünk!!
Éjjel visszaolvasok mindent és reagálok.
Voltunk tegnap uh-án,minden rendben.BPD 38mm,Combcsont 26mm.
Kiderült,hogy kislányt várunk!!Hanna lesz a neve!!!!!!!!!!!!!!!!
Majd jövök!Puszi

KépKép

KépKép

Kép
frankoneanita
 
 


Sziasztok!

Voltam tegnap dokinál és végre kiemelkedett a méhem!!!!!!! :D :o Mert ugye hátrahajlott és hason kellett eddig feküdnöm.
Hatalmas kő esett le a szívemről, ezen paráztam már többmint egy hónapja. Azt mondta a méhem megfelelő helyen van.

Hétfőn uh. De sajna a férjem nem jöhet be. :( Régen be lehetett menni az apának is. De amióta egy hülye apuka balhézott és meg akarta verni a dokit, azóta csak a kismama mehet be. Nagyon idióta emberek vannak.

Most minden happy! Kivéve hogy nagyon nehezen alszom el. Pörög az agyam folyton. De ez van.

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Anita, örülok hogy van újra neted!Gratulálok az újjabb kis csajszihoz és a Hanna is egy nagyon szép név! :D

Kép
Kép
agi25
Nagyvarad
 
 


adraci írta:Zsuzsi,

dehogy vagy kövér! :shock:
Én 164 cm vagyok, BMI-index szerint kórosan sovány. :lol:

Ez nálunk családi vonás, anyukám pl. 2 gyerek után 55 kg. :P

Puszi,
Adri


Köszi Adri! Aranyos vagy. Nem sok szerintem sem a 64 kiló.
Nálunk anyukám a két szülés után sajna elhízott, szóval nem sok a reményem. De ez van, egyenlőre még ezen nem gondolkodom.

Amúgy te hány éves vagy?




Anita gratula a kislányhoz! Nekem is tetszik a Hanna név. Talán hétfőn már én is megtudom a nemét :)

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Erről az apás UH-ról:Nálunk egy függöny választja el magát a viszgálót és az asszisztenst a számítógéppel.Az asszisztens mellett van egy kisebb monitor, azon nézheti az apuka a felvételt, de a függöny mögé nem jöhet be, pedig már annyira vártam hogy kéz a kézbe figyelhessük a picit.
harhaj
 
 


Én a tatabányai kórházba megyek uh-ra. Ott egy kis szobában ül a doki a gép mellett és kicsit arrébb van asszisztens és a vizsgálóággyal szemben van egy monitor, amin én nézhetem a képet. Képet sem tudok kérni róla, mert nem tudnak adni.
Max. lefényképezhetem mobillal. Ennyi. :(
A párom elég csalódott volt,hogy nem láthatja élőben. De ez van.
De majd 4D-sre akarunk menni és ott kérünk dvd-t, meg képet.

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Susycat!

Nálunk bejöhetett apa is az ultrahangra. Mert már ő is nagyon szerette volna látni a pocakomban a rúgások okozóját. :D

Vagy úgy vannak vele, hogy ha apuka is látni akarja, menjenek magánrendelőbe?!

Bár nálatok nyilván a majdnem orvos-veréses eset óta változtak a szabályok.

Én 26 éves vagyok.

Örülök, hogy jókat mondott neked az orvos!

Üdv!

Kép

Kép
adraci
 
 


Szia Adri!

Nálunk is szerette volna apuka látni, de meg kell várnia a januárt, amikor megint megyek dokihoz és majd ott megnézzük.

Eddig különben azt hittem nincs is uh-ja a magándokimnak,mert sosem nézte meg azzal. Valamiért nem akarja használni. Rejtély.
De azt mondta jan 13-án majd megmozizzuk kicsit. Meg 4D-sen is megnézhetjük, jó pénzért persze. Na mindegy.

Én is örülök,hogy jó híreket kaptam.

Puszi:Zsuzsi

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Nekünk is hétfőn derül ki,ha Ő is akarja,hogy Hannánk,vagy Máténk lesz. :D Szerintem is szép név,már tavaly leragadtunk ezeknél a neveknél.
Néha vannak kitérők,de ezek tetszenek Mindkettőnknek! :D
Bár a Hanna máj.20-án van,és nem szívesen tartanám egy napon a szüli.-és névnapját,ha lányka lesz! :roll: :) Na,most visszajelzett Őfensége. :lol: Akkor most tetszik,vagy nem neki ez a helyzet? :lol: :lol:

Mi mindig együtt megyünk be Apával UH-ra.Igaz,h. a kórházban fogad a doki,de magánúton.
Így azt gondolom,ha már fizetünk,akkor lehessen ez az öröm,mindkettőnknek!

Szép napot Mindenkinek!

Megvettem ma az utolsó ajándékot is,már csak csomizni kell! 8)

Üdvözlettel:Hanna és Hajna
Kép
fabri
 
 


Incike: Nálunk is ugyanez a gond. Mérték neked az űrt??? Kecskeméten 9,9-et mért a doki, Debrecenben 8,7-et, Szolnokon, tegnap 7,9-et. Elvileg ugye 5,5-6,5 között kellene lennie, de 10 fölött kóros. Legalábbis Debrecenben ezt mondták. Nálad csináltak magzatvíz vizsgálatot? Vagy küldtek még valahová? Vagy csak UH-n figyelik? Én pénteken megyek a dokimhoz, azt mondta, ő is mér egyet, és hétfőn megyünk vissza ugye Debrecenbe. Az lesz a mérvadó. Remélem húzódik addig is vissza.

Kép
Kép
nikole
 
 


Nikole!

Remélem hétfőn még kisebb lesz ez az érték!Akkor ezek szerint ez teljesen el is tűnhet?

Fabri!

Nekem is ugyan ez a 2 név volt a favoritom sokáig.De én úgy vagyok vele hogy nem akarom hogy minden 2.gyereket a korosztályában ugyan úgy hívjanak..és sajna a több favorit nevem,amiket évekkel ezelött gondoltam mostanra lettek felkapottak....
Végül a Mónika a nyerő,és a névnap május.4.!Akár szülhetnék is aznap!Annyira nem érdekel h akkor van.Öcsémnek pl egymás utáni napokon van a szülinapja majd névnapja.Úgy nézem túlélte ezt a traumát :lol:

Harhaj!
Beteszlek!

Susycat!
Drukk az uhhoz neked is,és gratula a kiemelkedő méhedhez :lol:

Anita!
Neked meg gratula a kislányhoz!!!!!!Nem baj ha nem tudsz visszaolvasni,gyere és mesélj hogy vagytok! :wink:

annus11
 
 


Nikole! De nekem laikusként úgy tűnik, hogy jó a tendencia! Csak így tovább!!!

HANNA! Gyönyörű név. Bár nálunk vlsz. Anna lesz, ha kislány (de vegyétek úgy, mintha nem is mondtam volna, nálunk még annyira semmi sem eldöntött, csak abból indultam ki, hogy a Sámuel mellé párnak az Anna volt, ha kislány született volna...), mert így jobban megy a vezetéknévhez. De látom, itt sokan vagyunk, akik ezt a nevet választották... :) Grat. a kislányhoz és a nethez!

Nálunk bejöhet Apa a vizsgálatokra, asszem azt tekintenék furának, hogy nem jön, ha megtehetné... Ennek nagyon örülünk... :)

Suzy! Jó, hogy nem kell már tovább aggódni! :)

Mindenkinek drukkolunk továbbra is.
Vendég
 


sziasztok!


Mi is múlthét szerdán tudtuk meg, hogy lányunk lesz. Neve Lara Blandina lesz.:)

Hétfőn voltam most dokinál. Megint folyásom van és már néha keményedik a hasam. ( méhszáj szerencsére zárva ). Kaptam kúpot meg Seduxent írt fel a doki, de majd csak hétvégétől és ha szükség van rá akkor kell egyet este bevennem. Így a héten már csak 4 órákat dolgozok a mh-en és még januárban ha minden jól megy. Februártól tp-en leszek :)

Következő Uh: január 14-én lesz :)

Mozza én nem merek háton feküdni, még éjszaka is felébredek, ha háton találnám magam :(. Bár a csípőcsontom meg már ki van akkorára fájdulva a sok oldalfekvéstől:(


Doki megint kiakasztott hívott fél7-re és majdnem 9-kor tudtam bemenni hozzá :(, férjem teljesen ki volt akadva

Jajj már csak két nap és 2 hét pihi lesz :)

Mindenkinek mindet jót!

Üdv.

Ildi

ConnectedMoms.com TickerConnectedMoms.com Ticker
edua2003
 
 


Sziasztok!
Úgy elmaradtam mindennel,hogy nem győzök olvasni.Közben ugye a lakás is szalad mivel tegnap egésznap Debrecenben voltunk.
A Hanna tényleg szép név,de nálunk csak tegnap dőlt el mi legyen a kis manó neve.Ezidáig csak vitáztunk rajta,de azt tudtuk,ha kiderül a neme,akkor onanntól a nevén szeretnénk szólítani.Így reggel még indulás előtt is civakodtunk,mi legyen a 2 név.Végül induláskor a Marcell nevet véglegesen lecseréltük Sebestyénre.De a lány név az nem ment.Majd uh előtt a váróba,eldöntöttük,ha kislány,akkor kő-papír-ollóval döntjük el.Én Petrát akartam,apa Franciskát.De mivel erről apukám aki velünk volt,lebeszélt,így Hanna lett.
Grétin is már mondja a pocaknak.Olyan édi.
Amúgy már jól vagyunk.Múlthéten mindhárman megfáztunk,köhögtünk.
Eddig minden eredményem jó,márcsak azon izgulok,hogy nehogy Hanna is korábban jöjjön.Nem szeretnék megint olyan sokáig kórházban lenni,főleg hogy Grétike itthon lenne.
A karácsonnyal még sehogy sem állok.Tegnap bejártuk az összes nagyáruházat,de csak Grétinek,Hannának és öcsémnek sikerült cvenni valamit.Bár sokat nem is tok most 1 főre szánni,mivel 23 ajándékot kell vennünk.Én egy 4d uh -át kértem,amit majd valamikor januárban szeretnék csináltatni.Meg kinéztem a kiságyat,babakocsit,tehát arra gyűjtünk most.
Férjem úgy néz ki januártól tud dolgozni,hát remélem.
Mennem kell,majd jövök még.Bocs ha hosszúra sikerült.
Puszi

KépKép

KépKép

Kép
frankoneanita
 
 


Anita, jó, hogy újra itt vagy! Gratulálok Hannához! Apukád miért beszélt le a Franciskáról?

Edua, neked is gratulálok a kislányhoz, úgy látszik, hogy lányos mamák most belehúztunk! :-) Nem is hallottam a Blandina nevet, nagyon különleges, honnan jött?

Ági, jó lsz, ha már Ti is tudjátok a nevét, hogy Jázmin szóongathassa a tesókáját.

Annus, nekem is a Mónika volt gyerekkorom kedvenc neve, el is neveztem a cicámat, aztán a bátyám elvett egy Mónikát, így meglett a családban! :-)

Ma voltam védőnőnél, szokásos alacsony vérnyomás, de minden oké. utána elmentünk at Auchanbam hétfőn is, tegnap is, ma is.... Többet nem megyek, mert már ma nagy volt a tömeg.
Vendég
 


Sziasztok!

Gratulálok a kislányokhoz!

Eszter
Nektek pedig a költözéshez. :) Nálunk is felpörögtek az események, ahhoz képest hogy mennyit tökölődtünk a burkolóval, most 2 napja dolgoznak, és holnap kész lesznek. :)
Parketta megérkezett, január elején fel is rakják, de előtte festés!! :) (mármint a falakat)
Januárban beszerelik a konyhabútort, megveszzük a gardróbszobába a polcokat stb....király!
Már látom a végét! :)

Nevek
Nálunk nem akar összejönni a névválasztás, bármit mondok Apának, egyik sem tetszik. Pedig most már úgy hívnám a nevén. :?

Afp
Ma kellett volna mennem.... de elfelejtettem, na ez hihetetlen. :evil:
Most megyek, megpróbálom holnapra átírni a dátumot. Remélem elfogadják.

K.
krém
 
 


Krém: nálunk is ez van a névvel, hogy nem tudunk egyelőre megegyezni. Nekem sok-sok vacilálás után az Árpád és a Csongor tetszene. A férjem valamivel egyszerűbb nevek mellett voksol, mint a János, meg az István. De Tünci már prímán mondja a Csongort, olyan édes. És már magyarázza, hogy a "tesó, benne" - mármint a hasamban. NÉha mutogatja magának is, látszik, hogy nem igazán érti, miről van szó, de legalább beszélünk róla.

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziasztok!

Böbi és Anita! Gratulálok a kislányokhoz! Picit irigykedem ám, mert titokban mindig két kislányra vágytam, de ha egészséges lesz a kisfiam, nagyon-nagyon boldog lesze vele is.

Heni! Szomorúan olvastam soraidat, ennyi szenvedés után most már biztos, hogy valami jónak kell jönni! Jól értem, hogy te is mész amnióra? Én nagyon félek tőle.

Nikole! neked is minden jót kívánok.

Eldöntöttük, szombaton megyek amniocentézisre. A dokim is ezt javasolta. Bizom benne, hogy egészséges lesz a baba, de jobb a békesség. Ha már beültették a bogarat a fülembe, hogy baj lehet, végigizgulnám a hátralévő hónapokat. Viszont nagyon félek a beavatkozástól, pontosabban inkább a lehetséges következményektől. Szép kis karácsonyunk lesz, és fogalmam sincs, hogy oldom meg a kímélő életmódot egy aktív kétéves mellett, aki ráadásul elkapta a hányós vírust és lázas is. Remélem én nem kapom el tőle.

Valaki kérdezte, miért mondta a genetikus, hogy felesleges volt az integrált. Azt mondta intermedier életkorban (30-35 év) szerinte egyáltalán nem megbízható, ezért, ha bármi pici eltérés van, negatív lelet ellenére is javasolt az amniocentézis. 35 fölött szerinte csak ez a megbízható. Tehát kombinált vagy integrált csak 30 alattiaknak való, akiknél meg úgyis jóval kisebb a veszély. Szerinte az egész csak üzlet.

Bocs, most mennem kel a kis hányósomhoz.

Kép

Kép
hean
 
 


Gondolunk rátok, Hean, szombaton. És bízunk benne, hogy az fog kiderülni, hogy nem volt miért félni. :) Jól tudom, hogy a vizsgálat után még 2 hét az eredmény?
Vendég
 


Tinu
Pedig a Csongor nagyon jó kis név, meg becézve is hogy Csongi :)
Nálam egyébként Aliz lenne a befutó, de tegnap közölte a drágám, hogy egy kábítószeres alkesz ismerősének ez a beceneve, és az ő lánya tuti nem lesz Aliz és kész. Hiába mondtam hogy, majd ha meglátja a kicsit kis habos-babos ruhában, tuti nem az az idióta fog az eszébe jutni, de hajthatatlan. :(
Nálunk Márk egyáltalán nincs oda a kistesó gondolatért, azt mondja ő nem akarja, pont ma mondtam Anyámnak, mi lesz, így fogja utálni? Anyám szerint nem, de lehet hogy tesóféltékenység témában majd a segítségedet kérem :?
Szerinted mit csináljak mondogassam Márknak hogy lesz kistesója (eröltessem hogy megértse), vagy várjak majd ha berendezzük a szobát, vásárolunk neki ilyesmi?

Hean
Ne idegeskedj az amnio miatt, minden oké lesz!
Fel a fejjel!
krém
 
 


Csongor nálam is listán van, de apának nem annyira tetszik. Persze neki nincs még ötlete, csak az enyéimet fikázza :-)
pumuklii
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, megint betegek vagyunk. :cry: :cry: Most már nagyon-nagyon elegem van. :x

Martin, a nagyfiam kezdte pár napja, de bíztam benne, hogy csak megfázott, próbáltuk (már amennyire lehetett) elkerülni őt, de hiába, mert tegnapra Noémi, Rolcsi lett beteg, mára pedig már én is. Iszonyúan görcsöl a fejem, a gyomrom, hányingerem van és ráz a hideg. :(
Ráadásul, már akkora a hasam, hogy egészen fent van a bordáimnál, ezért sokszor fulladok, és ég a gyomrom a sok savtól. Kicsit izgulok, hogy bírom májusig, ha már most ilyen panaszaim vannak (Noéminél a 8-9. hónapban voltam csak így) :shock: .

Ne haragudjatok, nem tudtam visszaolvasni, csak benéztem kicsit tudosítani!

Hean, nagyon drukkolok neked szombaton!!! Mamák nem tudnának jönni segíteni, hogy pihenj legalább az első pár napon?

Szofi, jobbulást kívánok neked!!!

Marcika, Pumukli,[color=darkred]nagyon boldog születésnapot,[/color]
Böbi,[color=darkblue]nektek pedig még sok-sok együtt töltött boldog évet kívánok! [/color]

Kép
Kép
evemama
 
 


folyt.köv.
Nikole, érted/értetek is drukkolok, hogy minden rendben legyen!!!!!

A sok-sok lányos anyukánknak gratulálok!!!! :):)

Mindenkinek nagyon jó egészséget!!

Pusz: Évi

Kép
Kép
evemama
 
 


Böbi a Blandina név még Éduánál jött, akkor Blandina Mira név volt az első variáció, de Édua Korinna lett a lányunk :)

evamama jobbulást nektek. :) nekem 1,5 hét kellett, hogy egy enyhe megfázásból kijöjjek :(

dél óta csak fekszek, nem igaz ez a kiscsaj egyfolytában mozog és már kezdek ideges lenni, hogy most az ő feszítését, vagy a méh keményedését érzem :( Nem értem, hogy lehet, az hogy egész nap mikor ülök vagy állok semmi ilyesmit nem érzek fekve meg tombolás van :))

Egyébként egy fiúnév is talonban van nálunk: Hunor :)

Ildi

ConnectedMoms.com TickerConnectedMoms.com Ticker
edua2003
 
 


Eve! Jobbulást!!!!
Vendég
 


Eve, jobbulást, hát igen, sok gyerek, gyakori betegségek. nekem most ez az egy is elég volt, meg is őrülnék, ha most újra beteg lenne....
Szedsz a gyomorégésre valamit? nekem a Rennee (bocs ha nem így kell leírni) nagyon bevált és terhesség alatt is lehet szedni.

Hean, én is úgy tudom, hogy 2 hét az eredmény, viszont a jó hír, hogy 100%-ra meg tudják a nemét állapítani! Itt már nincs tévedés, mint esetleg az uh-nál. Drukkolunk, hidd el, minden rendben lesz!

Ildi, (Édua), és most a Mírát elhagytátok? A szomszéd kislány Míra és olyan édes! A Lara is szép és Lara Croft meg bomba csaj! :-)

Ezek az apák már csak ilyenek, nálunk pl a Sándor az, amiből nem enged, ha fiú. Most azon rágja a fejemet, hogy a 2. neve legyen Erzsébet, én nem szeretném, de lehet, hogy engedek.
Vendég
 


Mi is ma voltunk dokinál, bár a múlt héten volt UH, azért kértem, hogy ma is legyen :wink:


Úgy néz ki, kishúga lesz Zsófinak :lol: Minden oké vele továbbra is, nekem a méhszájam megrövidült, de szerencsére teljesen zárt!

Igyekszem visszaolvasni.
Vendég
 


Krém, jó felújítást Nektek!
A bátyám nagyobbik fia ugyanígy nem várta az öcsit, sőt, még egy macit is keresztbe tört, hogy a tesóval is ezt fogja tenni.... Aztán amikor hazavitték a kórházból megenyhült, imádta és csak nagyon ritkán mondta, hogy vigyék vissza. remélem, hogy veletek is rendben lesznek a dolgok!
Vendég
 


Panndi, gartula a huginak!!!! :-) Fix név van? Petra maradt?
Vendég
 


Petra, vagy Anna, vagy ki tudja... :)
Vendég
 


rövidebb méhszáj= gyorsabb szülés?
Gratula a kiscsajhoz!
pumuklii
 
 


Na ezt nem tudom, úgy legyen! :lol:
Köszi :)
Vendég
 


Úgy látom ,megint a lányok vannak többségben, kb 2x annyian :-)
pumuklii
 
 


Sziasztok!

Gratulálok a sok kislányhoz! Kíváncsi vagyok hány lesz végül mégis kisfiú! - na nem ijesztgetek senkit! Csak most olvastam, hogy ha fiúnak látják az relatíve tuti, de a kislányoknál ugye csak azt látják, hogy semmit se látnak, amiből még esetleg lehet vmi.
Anita, de jó, hogy újra itt vagy!
Eve, jobbulást nektek! Nyugi, higgadtság, kitartás!
Jaj, annyi mindenkinek szerettem volna írni... Köszi mindenkinek a biztatást megint. Péntek v. hétfő az AFP eredmény, vasárnap 4D UH, a genetikaira pedig majd dec. 29-én lesz.
Tök jó, hogy holnaputánig a tábli első harmadában "lakók" már elhagyják a félidőt!
Név ügyben a lánynevek nálunk: Noémi, Rebeka, Blanka. Fiúban egyre inkábba Csanád kristályosodik ki (játszik még az Ádám és a Vilmos) De majd csak a véglegeset kérem a tábliba, addig marad a mi kis babócánk. Én a hugicámat gombinak hívtam, amíg meg nem született. Én találtam ki. Mondjuk már 4,5 éves voltam, és kb. azt hittem, hogy a testvér értem van! :D Így örültem, hogy lesz!
Ja, igen, tudom! Hean, örülök, hogy sikerült dönteni! Szerintem mindenki meg kell, hogy értse, karácsony ide vagy oda, PIHENNED KELL! A 2 éveskének meg van papája. Nyugi, meg fogod oldani. És ne félj. Nekem is van 35 év feletti aminos ismerősöm, és semmi rossz emléke nincs az egészről!
Nikole, neked is kitartás!
Üdv,

Zsófi

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Na mi történt ma...megállt alattam a mozgólépcső!Kicsit megijedtem,mert nagyot rántot.Még jó h kapaszkodtam!!!Tehát mozgólépcsőn tessék kapaszkodni!!!!

Panndi!
Gratula a kislányhoz!!!!Amúgy az Anna egy tök jó név!Én imádom,jól lehet becézni is!Én is adnám a gyereknek,de velem együtt mrá 4 Anna van a családban...nem akartam egy 5.et is :roll:

Évi!
Nektek mielöbbi gyógyulást!Azért remélem karácsonyig kiheveritek!!!!!

Edua!
Ma pont én is ezt figyeltem meg.Ha lefekszem azonnal ütöget....magyarul ha pihennék végre akkor a baba aktivizálja magát :roll:

Krém!
Esetleg lehet h a fiad nem tudja h mi az h testvér!Szóval nem tudja még felfogni.Nincs vmi jó példa a családban?Hogy megmutasd milyen jó egy testvér. :wink: Aztán majd úgyis alakul,lehet nem lesz féltékeny,de bizti nem lesz könnyű dolgod,esetleg jobban kell majd figyelned rá,nehogy a végén télleg féltékeny legyen :wink:

annus11
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: