Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Köszi Kaccso! És 1. még :-)
Grinstead minden jót Neked, nem lesz semmi gond! Látod, Kisborsonak is szívódik fel a vérömleny. Ha szívproblémád van, akkor meg az idegesség nem használ. Én is itthon vagyok veszélyeztetettként :-( Ezzel nincs is gond, így jobban tudunk vigyázni, eljárni vizsgálatokra. Meghát elő is írták, hogy semmi házimunka, vásárlás, szigorú pihi..
Az alvással én is így vagyok, mint ti lányok.. hajnali felkelés, aztán utána csak forgolódás.. mikor el tudnék aludni megint, akkor indul a férjem munkába.. dehát egész nap 'henyélek'.. mégis elalszok este nagyon korán.
Az evés nálam érdekesen alakult, még mikor nem is tudtam, ill. az első 1-2 hétben faltam.. és mindent. És ha elmentem boltba, katasztrófa volt, mert mindent összevásároltam, 2-3 féle főtt kaját is képes lettem volna megenni. Ha rendeltünk, a férjem szeme fennakadt a listámon. Most.. nem bírom a főtt kaják illatát, kétszer ugyanazt sem tudom megenni, folyamatos émelygés, hányinger, főleg délután. Tegnapi menüsorom: 1 kifli, 1 alma, 1 natúr joghurt, cola light, tea, kávé. A férjemnek meg most jött meg az étvágya... ő vásárol be mostanában, tegnap este pakoltam ki, látom ott a blokk, rajta két pöttyös guru.. a szatyorban viszont nem volt.. olyan vörös lett.. én meg nagyon nevettem. Fél az elhízástól, mindig fogyózik és salátázik.. ehhez képest még este benyomott egyedül egy pizzát. Kispapa tünetek :-D
A citrom tényleg segít az émelygés leküzdésében, kértem is tegnap citromos jégkrémet, persze azt elfelejtette a drágám. Féltem, mert rengeteget dolgozik, stresszel, nagy rajta a felelősség, építkezésben is vagyunk, ő koordinál mindent, és itt vagyok én is csak a bajnak.. :-) Nincs egy rossz szava, és megcsinál mindent, hívott takarítónőt, kivasaltatott. Este megyünk ciszta-figyelésre, majd beszámolok.
Szép, hányásmentes napot kívánok mindenkinek! :-)

lulu06
Vác
 
 


alvással semmi bajom, kb 3*-4* felkelek pisilni, de rögtön vissza is alszom. reggel pedig 8-9 közt kelek, de napközben is hulla vagyok, szóval pihengetek. :)
evés meg...ugyanannyit eszek mint eddig, csak több gyümi-zöldség, meg amit ugye megkívánok...csipsz, tócsni, savanyú cukor, lángos, ilyesmi. :)

Lilypie First Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers

Daisypath Anniversary tickers
jucka0906
 
 


Jucka: ha nem vagy laktózérzékeny és szereted is a tejet én azt ajánlom, nálam nagyon bevált. Reggel első utam a hűtőhöz vezet, egy bögre tejci és "megnyugszik" a gyomrom, leköti a savat (ami állítólag a hányásban igencsak ludas), és mindjárt szebb a világ :D.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára chincia 2011.04.13 09:26-kor.
chincia
Budapest
 
 

 
 

jucka0906: kitartás a rosszul lét elviseléséhez.

Én egyik pillanatban a sóst kívánom, a másikban édességet.

lulu06: várom a beszámolót, remélem a jó hírekkel jössz.

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


köszi lányok, próbáltam már a tejet is, ő is visszaköszönt... pedig érzem hogy rettentően savas vagyok :( de most nem is merek egyelőre semmit, most jöttem megint wcről.... :( nincs bennem semmi, tictacot szopogatok csak... az csaknem jön ki belőlem :D végemvan.

Lilypie First Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers

Daisypath Anniversary tickers
jucka0906
 
 


Kaccso: éjszaka én is legalább 2x látogatom a mellékhelységet alig találok ki szinte alszom aztán mint akit fejbevágtak :lol: úgy néz ki nekem is szünik a hányinger én is kezdem magam egyre jobban érezni :lol:

Kisborso: örülök hogy hallunk felőled :lol:

Képzeljétek már a cukrom is kezd alakulni követem a Norbi féle update recepteket és hihetetlen egyes ételek még lejjebb is viszik azt a fránya cukrot :lol:

[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép
erzsebet0312
 
 


Rosszul levőknek kitartás. Nincs már sok hátra, lassan el kell múlniuk.
Kaja: én mostanába sazinte csak a friss kaját eszem meg szívesen. Amit mndjuk a főzéshez viszonyítva másnap kell megennem, csak legyűröm, de nem esik olyan jól. Amúgy nagyon kívánni, nem kívánok semmit, vagyis de néha a mizo-s kakaó hidegen és 2 zsemle, kifli üresen vérré válik bennem :)
Pasik: elég változatosan tudják feldolgozni ezt az egész terhesség és gyerek dolgot. Legyetek Ti is türelmesek a párotokkal, ígyekeznek ők a maguk módján. Ha meg valami olyan észleltek, ami nem tetszik, le kell ültetni egy fejmosásra. Szerencsére mondjuk a férjem engem a hízás miatt, vagy azért mert jókat eszünk nem cseszegetett soha. Sőőt szerintem még örül is, mert ő is könnyen rávehető a jó falatokra. :D

Melinda
----------
Zsombor
Kép
Panni
Kép
Lili
Lilypie First Birthday tickers
molme82
1146
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Alvás: egyenlőre nincs gondom, sőt délután is le szoktam dőlni,
már ha gyerekeim hagynak.

Evés: Én nem eszem többet, de nem biztos, hogy nem is híztam.
Apjuk éppen tegnap jegyezte meg, hogy mekkora hasam
van már így az elején. Mondtam neki, lehet, hogy ikrek.
Lesápadt. :lol:

Hányósoknak kitartást! Az előző kettővel én hánytam, tudom milyen szar. Most talán "kiérdemeltem" egy hányásmentes pocakosságot.

Egcsi

Kép

Kép

Kép
egcsi
 
 


Sziasztok Kismamik!

Pannik: most tényleg az a lényeg, hogy csak pozitívan gondolkodj és hidd el minden rendben lesz! Gondolj arra milyen jó volt hallani a szívhangot! Nyugodj meg!

Lulu: Te is nyugtasd magad, hogy nem lesz semmi baj! Csak pozitívan! Várjuk a jó híreket!

Kisborsó: örülök, hogy minden rendben veletek! :)

Jucka0906: kitartás ebben a hányós időszakban! Sajnos én is úgy vagyok, mint te. Kb. 4 napja már nem csak reggel, hanem este is hányok...... :( Lassan csak elmúlik már!

Az alvásról annyit, hogy éjjel én is legalább 2x felkelek pisilni, de utána visszaalszom, szóval egész jó az alvókám. Mielőtt teherbe estem alvászavaraim voltak, mert éjjelezni jártam 12 órás műszakba, tehát ez nekem most nagyon fura, hogy ennyit alszok. :)

Párom olyan aranyos, folyton puszilgatja meg simizi a pocim. :) Ez olyan jó érzés! :)

Holnapra kaptam időpontot a Magzati Diagnosztikai Központba megbeszélésre. Kíváncsi leszek! :)
Ti mentek ilyen vizsgálatra?

Szép napot!


Kép
mimite
Győr
 
 


Sziasztok!

ugy latom pannik nem nezett meg vissza... :( Remelem jol van!

grinstead: kitartas! remelem a veromleny elmulik majd es minden rendben lesz. Irjal, hogy mit mondott ma a doki!

kisborso: jo hogy ujra itt vagy es hogy jo hirekkel jottel :)

jucka: ha viz is kijon beloled, azert hivd fel a dokidat. Nehogy kiszaradj! Megy a drukk, hogy lassan jobban legyel. Piritost probaltal mar?

lulu: irjal ha visszajjottel a dokitol. Remelem semmi gond a cisztaval!

erzsebet: errol az update dietarol hallottam. jo, hogy mukodik neked es segit a cukrodnak

egcsi: ikrek :) En nem is viccelodom ezzel, mert a csaladomban nagyon sok van.

Alvas: en mindig is jo alvo voltam, de mostanaban en is felkelek ejszakankent. Nekem innom kell. Olyankor mindig ebernek erzem magam, de szerencsere hamar el tudok aludni. Ja, es rengeteget almodok. Folyamatosan.

Eves: haaat... en az elozo terhessegem alatt sem voltam kivanos es most sem vagyok az. De egy csomo mindentol undorodom. A tegnapi nap nagyon furcsa volt. Ettem valamit es utana orakig ugy ereztem hogy egy szikla van a gyomromban es mozdulni sem tudok. kozben hanyinger kerulgetett. Aztan hirtelen eltunt a szikla erzes es szornyu ehseg tort ram (hasfajassal egyutt), ettem valamit (nem sokat, mert egyebkent nem kivantam semmit) es megint jott a szikla erzes. ughhh...

Ferj: en mar harom hete nem lattam a ferjem :(, szoval nem sokat tudok mondani a mostani terhessegrol (hetfon jonnek haza!!! :) ). Viszont a parom eloszeretettel piszkal a hasam miatt (rajtam mashol nincs felesleg, minden a hasamra megy). Szerencsere a tobbi tunet miatt nem piszkal - sot sajnal es segit - meg persze aggodik. :)

chincia: lehet, hogy a ferjed nem is tudja, hogy ezzel jar a terhesseg? Nincs esetleg olyan barati par, akik mar ezen atestek? Vagy esetleg mutathatsz neki website-okat, amin leirjak ezeket a dolgokat.



na lányok, így estére rendbejöttem! :) ettem is-ittam is! csak most meg állva eltudnék aludni... :) remélem a holnap szebb lesz, és nem rókákkal startolok :D na meg megyek dokihoz is. :)
Egcsi, de irigyellek, hogy te nem vagy "beteg". Mimite, mi meg akkor kezetfoghatunk, de majdcsak elmúlik lassacskán...bár olvasgattam más topikokban, van akinek elég sokáig elhúzódott ez a rosszullét dolog :(
Madge! köszi, már jobban vagyok :) ittam jó sokat, főleg most a tej/kakaó jött be inkább, de ittam vizet is. igaz már 2éve együtt lakunk, de még pár dolog hiányzik a házból, többekközt a kenyérpirító :D pedig ma azt kívántam... de helyette jól esnek a sós kekszek-csipszek. :) de amint beszerzek egy pirítót, biztos hogy rá fogok kattanni :)
jók legyetek!

Lilypie First Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers

Daisypath Anniversary tickers
jucka0906
 
 


Sziasztok!

Pannik! Ne add fel! Csak pozitívan!!!

Grinstead! Kitartás! Minden rendben lesz, csak ne idegesítsd magad!!!!

Kisborsó! Örülök h minden rendben van!

MImite! Nekem a korom miatt muszáj menni, de én a Margit kórházba kell menjek.

Lulu! Mi volt a dokinál?

Csatlakozom a rosszul alvók és a még mindig hányók csapatába... Éjszakánként fél 1 körül megyek pisilni, utána kb 1 órát szenvedek, h vissza tudjak aludni. Reggel bezzeg menne... Bármit megeszem, vissza is akar jönni. Szinte mindentől undorodom, inni csak a szénsavas vizet tudom, a nap bármelyik szakában képes vagyok hányni... Lassan ropin élek. Eddig 3 kg-t fogytam. Mondjuk van miből... Olyan ciki, még csak 10 hetes a baba, de már nem tudom felvenni a rendes nadrágjaimat, terhesgatyóban járok. Akkora a hasam, m Petrával volt kb a 20. héten...

Kaccso! Adataim: 37, Budapest, Szt. Margit, a név még passz

Teri

KépKépKép
pruci
 
 


Sziasztok,

Csatlakoznék én is a novemberben szülőkhöz:)
Ma "kezdetem el foglalkozni" magammal és a témával. Mivel első babám, semmit nem tudok, ezzel ellentétben rengeteg kérdés merül fel bennem.
November 22-re vagyok kiírva.

Egy másik fórumban arról olvastam, hogy a babona szerint a rosszullét és a hányás egyértelműen mutatja, hogy kislány. Ahogy olvastam itt, megcáfoltátok :) szerencsére. A férjem kisfiút szeretne, ez átragadt rám, persze a lényeg, hogy egészséges legyen:)

Hízok, nem tudom mire fel, mert nem eszem többet, sőőőt, a hányinger miatt inkább csak zöldséget, gyümölcsöt és leveseket. Sosem voltam édesszájú, most sem eszem nasikat.

Úgy látom, itt pörög az élet, jó lesz becsatlakozni:)
lillian
 
 


kisborsó: én nem vettem észre, hogy írtál, csak a hozzászólásokból néztem, hogy mindenki örült, hogy jelentkeztél, ne haragudj! Én is örülök, hogy minden rendben, nagyon szurkoltam.

lillian: üdv közöttünk.
Milyen sok novemberi baba lesz :). Átnéztem az októberi babavárókhoz és megnéztem az ők táblájukat, de ők nincsenek ilyen sokan.

Én eléggé kívánós vagyok, már elég sok mindent megkívántam.
Én már ki vagyok purcanva, remélem jól fogok aludni, kaptam egy szoptatós párnát, amit lehet használni alváshoz is ha kiegyenesítem. Az éjjel a paplant használtam volna, de férjem fázott és húzta vissza a paplant :). Én eddig hason aludtam és az a legnagyobb baj, hogy most nem találom a helyemet.

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


Sziasztok!

Megjöttem, majd leragad a szemem már. A baba péntekhez képest 8 mm-t nőtt, most 13 mm :-D
Úgy látta a doki, hogy 1 cm-t csökkent a mérete, már csak 5 centis.. de mivel ez egy amorf formájú dolog, nehéz megmondani..
Ma nagyon hasogatott a ciszta oldalán, meg sugárzott a combomba, lábszáramba.. és az émelygés.. húúú..
Madge, amit leírtál az evésről.. ugyanezt érzem én is.
Üdv Lilian, nagyon szép neved van :-)
Kipurcantam mostanra, jó éjt Nektek!

lulu06
Vác
 
 


Lilian
Üdv a csapatban! Az előző két gyerekemnél hánytam a 14. hétig. Fütyisek, úgyhogy a babona cáfolva általam is.

Madge
Sziklaérzés ismerős. :? Hétfő már nemsokára itt lesz! :wink:
Az én uram 28-án megy egy hétre, anyóssal jön vissza. Anyós marad 5 hónapot.... :shock:

Lulu
8mm az nem semmi, belehúzott a kisbogyód. :)

Jucka
Még nem iszok előre a medve bőrére. Valahol olvastam. hogy valakinél a 8. hét körül jön a róka... :roll:

Egcsi

Kép

Kép

Kép
egcsi
 
 


Jó reggelt!

Most látom, mit írtam tegnap.. :-S A cisztám az amorf formájú és az csökkent 1 cm-t. Nagyon fáradt voltam, mire hazaértem.
Egcsi.. az anyósod veletek fog lakni? Azért megy, hogy segítsen Neked és terhet vegyen le a válladról? Nagyon kedves tőle, de 5 hónap..??? :shock:
Én nem szeretném, ha anyósom jönne, már a héten jönni akart 1 napot, nagyon kedvesen visszautasítottam. :oops: Nem mondanám, hogy rossz kapcsolat van köztünk...

lulu06
Vác
 
 


lulu06: örülök a jó hírnek!

egcsi: hát ha jó fej az anyósod, akkor jól fog telni az az 5 hónap, ha nem, akkor kitartást! Kicsit tényleg sok az az 5 hónap, de ha segíteni fog, akkor jó lesz.
A nővérem is azt mondta, hogy neki 8 hét után jött a róka. Én már 9 vagyok és eddig nem jött remélem ezután sem jön :)

Az éjjel kicsit jobban aludtam, de most is többször felébredtem.
Mindenkinek rosszullét mentes napot!

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


Sziasztok!

lillian: üdv a csapatban, én is nemrég csatlakoztam
lulu06: hurrá, hurrá, babu nő, ciszta tűnik csak így tovább!!!
kaccso: a hízással én is így vagyok, szerintem már lassan meg sem kell ennem a kaját, elég látni, vagy rá gondolni, és máris plussz 2 kiló ..., na jó azért ez még mindig jobb talán, mint állandóan hányni (be kell vallanom ezzel a 8 hetes rókastarttal azért picit megijesztettetek :)).

Mindenkinek kellemes nyugodt szép napot!

u.i.: ma megyünk 5-re manókukucsra, remélem minden rendben lesz, kezdek picit azért aggódni.

Puszi mindenkinek!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára chincia 2011.10.24 15:03-kor.
chincia
Budapest
 
 


Sziasztok!

Nem mentem ma dolgozni, kiírattam magam, mert esek össze.

Nagyon alacsony lehet a vérnyomásom és álva el tudnék aludni. Szalad a lakás én meg csak fekszem és szunyókálok. Könnyelműen megigértem kismanónak, hogy délben elhozom az oviból uh. mindjárt vége a pihinek és mehetek érte.

Megcáfolom a rosszullét=kislány lesz teóriát. A lányommal semmi bajom nem volt, most viszont egyfolytában émelygek, szédelgek stb. stb. nyaf, nyaf , nyaf..... Be is fejezem.

Minden jót nektek, már csak 3 hét szenvedés :lol: a nagykönyv szerint a 12. hét után mintha elvágták volna!!!!!

Beáta
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
izor
Kiskunhalas
 
 


chincia: várjuk a jó híreket :)

izor: kitartást. A lakás nálunk is fut és olyan nehezen tudom rávenni magam h valamit csináljak, mert egyfolytában aludnék. Még a főzés is olyan megterhelő, mindig azon agyalok, hogy milyen kaja megy a leggyorsabban.

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


Kaccso: kaja ügyben detto én is így vagyok vele de nekem a hányinger szinte elmúlt az elsőnél is a 9. héten mintha elvágták volna :lol:

[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép
erzsebet0312
 
 


Sziasztok!

pannik, ne aggódj, mi kedden voltunk babakukucson, 7 hetesnek tituláltak és 5 mm volt a baba. Azt mondták, teljesen normális a mérete. az az egy mm különbség nem hiszem, hogy nagy aggodalomra adna okot

kaccsó, köszi a táblázatot, kórháznak nálunk marad a szent imre, a másikat kihúzhatod :) és ma vagyok 7+3 :)

grinstead, ne félj, nem lesz semmi baj. több barátnőmnek volt hematomája, de végül minden babuci épen, egészségesen megszületett.

Chincia, az éhség engem is üldöz :) sőt, mi több, olyan farkaséhség tud elkapni, hogy egy percet sem tudok várni az evéssel olyankor :). szerencsére még nem híztam, csak a mellem nőtt meg, azt meg a párom nagyon élvezi ;)

Megvettem a páromnak a Kitolás című könyvet. Az író egy férfi és nagyon viccesen írja le a kismama-feleségével és később a babával kapcsolatos élményeit. Könnyesre nevetjük magunkat rajta.

Kedden csúcsszuper volt az ultrahang. Teljesen elérzékenyültünk a férjemmel, mikor láttuk és hallottuk a kicsi babánk szívecskéjét. Életre szóló élmény, az biztos.
Jól kikérdeztem a dokibácsit mindenről. Szex, sport mehet nyugodtan. :) 13 hetes koromig szedjem naponta a kismama vitamint, utána lehet ritkítani.
Jövő héten megyek védőnőhöz és háziorvoshoz.

Kombinált és integrált teszt: mindkettőt megcsináltatom, nem szeretnék magzatvíz vételt és ezekkel lehet legbiztosabban kiszűrni a betegségeket.

lillian, gratulálok, üdv közöttünk! :)
mdooor
 
 


üdv köztünk lillian! kellemes babavárást :)
Egcsi, én már elég "régóta" nyomatom a rókát meg a másnaposság fílinget, még nem is tudtam róla hogy babás vagyok, amikor elkezdtem szenvedni, úgyhogy remélem lassan elmúlik. ma lekopogom eddig tökjól vagyok, róka sem volt, ettem is ittam is, csak naggggyon álmos vagyok. de ez szerintem az időjárástól van, mindjárt ránkszakad az ég, sötét is van. :( :) este meg megyek dokihoz!!!! remélem megnézzük a drágaságomat! :)
Izor, neked kitartást, pihenj amennyit csak tudsz. :)
aki a táblázatot csinálta -már nemtudom követni- :D átírhatja a kórházat, vagyis ugyanúgy Gyöngyös, csak nem írtam le a kórház nevét, ami: Bugát Pál Kórház :)
lányak, annyi kérdés van most bennem, tudtok még adni tippeket, mit kérdezzek a dokitól este? már gyűjtöm cetlire a témákat :D
viszont amit tőletek szeretnék: kombinált-integrált teszt... "muszáj"-nem "muszáj"?(20éves vagyok) melyiket? meg ilyesmi... :) köszi a válaszokat. :)

Lilypie First Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers

Daisypath Anniversary tickers
jucka0906
 
 


Sziasztok!

Anyós jó fej, de 5 hónap azért kicsit sok. A múltkor 3-at volt itt és a vége már elég döcögős volt.... :roll:

Aki megy babakukucsra, hozzon híreket!

Jucka
2O évesen nagyon kicsi a valószínűsége a fejlődési rendellenességeknek, szerintem a dokid nem fogja javasolni egyiket sem. Persze, ha téged megnyugtat, akkor hajrá! :wink:

Egcsi

Kép

Kép

Kép
egcsi
 
 


szép estét! megérkeztem :) sajnos most nem láthattam a Pöttyömet, mert csak "manuálisan" lettem megvizsgálva, de aztmondta a doki, hogy már most hatalmasra növesztettem őt, valószínű hogy kicsit idősebb. :) (max 1-1,5 héttel) de amúgy minden rendben. :) volt rákszűrés is, brrrr.... :) holnap védőnéni, május 2. vissza magándokihoz, aztán még azon a héten kukucs.. :)
remélem veletek minden oké, ma nem nagyon voltatok aktívak :( holnap gyertek!!!! :) jó éjt nektek :)

Lilypie First Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers

Daisypath Anniversary tickers
jucka0906
 
 


Egcsi, köszi a gondolatod, én is hasonlóan gondoltam! majd még megbeszéljük Apával, jobb félni, mint megijedni :) holnap meg megyek védőnénihez, tőle is megkérdezem, mit gondol... :)

Lilypie First Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers

Daisypath Anniversary tickers
jucka0906
 
 


Sziasztok!

lilian: udv koztunk! Boldog babavarast neked is :)

chincia: hat ha terminator tipus, akkor valoszinuleg szereti, hogy ha korulotte levo dolgokat tudja (igy-vagy ugy) kontrollalni (en ferjem is ilyen :) es ez nem egy feltetlenul negativ dolog. A te varandos allapotod, a baba novekedese viszont egy olyan dolog ami folott nincs kontrollja. Szoval lehet hogy csak ez all a "szekalasok" mogott. Azert mondd el neki, hogyha fajlalod a negativ megjegyzeseit - lehet, hogy fel sem fogja, hogy bant teged. Kitartast!

Pont egy het mulva megyek eloszor vizsgalatra!! Mar nagyon varom! (bar tudom, hogy nem lesz ultrahang, de legalabb megvizsgalnak)

Irjatok sokat holnap :)



Madge
Próbálkozz, hátha a dokid rendes és csinál egy gyors UH-t. Nekem múltkor bejött, mikor Bencével voltam pocakos. :wink:

Egcsi

Kép

Kép

Kép
egcsi
 
 


Sziasztok lányok:-)

Üdv.az újaknak ,
én kicsit eltünve állandóan alvósan /már amikor lehet:-)/ de már talán 1 fokkal jobb lesz:-)
rosszullét óriás mennyiségü bereggelizéssel nálam kezelhetö, úgyhogy az olyan 8 ra megszünik:-)

állatkertben nem voltunk aztán mert bentröl szuper volt az idö, kimentünk majd elvitt a szél, ugyhogy ugriparkoztunk, Ádám nagyon élvezi:-)

evés: hát én sem kívánok semmit, vagyis sose tudom eldönteni mi esne jól
:? még italban sem...

én az Ádámmal nem ettem többet és 30 kiló + al mentem szülni pedig egész életemben sportoltam/ bár lehet a leállás miatt is/ ugyhogy nem tudom ,de szerintem függ sokban a genetikától is..

nálunk az AFP / Down kór, nyitott hátgerinc/ a kötelezö, azt mindenkinek megcsinálják 14.-16. hét között csak az a bibi hogy ha csak pár héttel mondjuk el van számolva az idöpont és elöbb v késöbb csinálják már rossz lehet az eredmény...aztán mehet az aggodalom meg a magzatvizvizsgálat....én is ettöl félek ,mert én erre megyek jövöhéten és a doki szerint az lesz a 14.hét, de a mensi szerint a 10. Na nagyon kiváncsi leszek....teljes 1 hónap van a 2 idöpont szerint....ja és voltam ilyen gyógyítónál mert sokat fáj a gyomrom meg a fejem/ azóta jó-koppkoppkopp/ és azt mondta hogy minden ok a babával és oktober végén fog születni:-)))) 23-30 között....elmondom nektek..majd legalább fogjuk figyelni beválik e a ,,jóslata,, :lol:

rosszullévöknek kitartás,már nem tart sokáig....

és lányok erösek vagytok fel a fejjel és pozitiv gondolkodás MINDEN RENDBEN LESZ ha jóra gondolunk bevonzzuk azt:-)

ja és nálatok az Elevit a legjobb magzatvédovit.? vagy melyik? és milyen árban van? én vettem femibiont, ugye azt szedem elejétöl és már 23 Euro/ 6000Ft/....nem sok egy kicsit szerintetek? Én ugy emlékeztem hogy Ádinál olyan fele volt kb.amit szedtem.... na mindegy csak jó legyen:-)))

Évi



evik
 
 


ja és még a 20. heti nagy ultrahang az olyan 1 órás az is itt benne van az ellátásban.
evik
 
 


Sziasztok!

Napsütéses, hányásmentes szép reggelt mindenkinek!

Jó híreim vannak, tegnap voltunk magándokinál, nagyon szimpi volt végigvihogtuk az egészet, a párom is nagyon élvezte, mindketten örülünk, hogy őt választottuk. Na és a lényeg, a mi kis manókánk :D hála az égnek, ő remekül van, "mensi alapján" 8+1 naposan tegnap CRL: 2.0 cm (az UH szerint 9 hetesnek felel meg), már teljesen emberi a kis bogyó :D láttuk a fejecskéjét, meg a kis kezecske meg lábacska szerű izéket, és a lényeg, hogy gyönyörűen látszott a szivecskéje ... hát az leírhatatlen volt :). A doki nagyban mutogatott mindenfélét az UH, már a csuklójánál tartottunk, mikor a párom közelebb hajolt a monitorhoz és így szólt: "Na doki akkor most még egyszer melyik a feje?" hatalmasat nevettünk, szegénynek még szokni kell, a "pacaolvasósdit", de a lényeg, hogy ő is nagyon élvezte a dolgot. 4 hét múlva újra kukucs nála, addig meg vérvétel (ó, te jó ég :shock: ), és integrál teszt (2 vérvétel, ó anyám ... :shock: :shock: :shock: ).
hányósok, rosszul levők: kitartást, emelem a kalapom előttetek, én csak émelygek és álomkóros vagyok, de ez is kicsinál, hát még ha mindnen ki is jönne belőlem ... :shock:

Mindenkinek további szép pocinövesztős napot!!!
Puszi :)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára chincia 2011.10.24 15:49-kor.
chincia
Budapest
 
 


Jó reggelt Kismamik!

chincia, engem semmi óvatosságra nem intett a doki, de őszintén szólva a munkahelyről haza vezető sétán kívül nem vagyok kapható semmire, mert este 6-kor elalszom :D

Szép napot mindenkinek! :)
mdooor
 
 


mdooor: lehet engem is csak "megsajnált" a doki a kipurcant ábrázatomat látva és "mentőövnek" szánta :D:D:D:D:D:D, egyébként nálam is teljesen ugyanez a helyzet!
chincia
Budapest
 
 


Sziasztok,

itt vagyok, megnyugodtunk már kicsit de azért borzasztó volt ezt hallani gondolhatjátok.
Nem olvastam még vissza csak egy-két helyen a nevemet ahol láttam, lányok HATALMAS KÖSZÖNET hogy így drukkoltok és izgultok értünk. Köszi mindenkinek.

Remélem, tényleg semmi gond nem lesz a köv ultrahangon és Bátorunk szépen behozza ezt a lemaradást. Magde olvastam a szakirodalomról amit írtál, az tényleg megnyugtató, azóta voltam védőnőnél, Ő is azt mondta ez nem jelenti a legrosszabbat amivel a dokink megrémített, és hogy sok ilyet látott amiből egészséges gyermek született, mellesleg megvan a kiskönyvem is :D
voltam gyógyítónál, energiával gyógyított bennünket
ma megyek a lelki dokimhoz Ő is bíztat sok mindent fogunk tenni, hogy a fejlődést elősegítsük
étrendet váltottam, sok zöldség, gyümölcs fehér húsok halak, fehérje, magvak a nyomelemek és ásványi anyagok miatt, ezeket eszem, + rengeteg folyadékot iszom 3-4 litert mentes vízből és bio zöldség léből vagy 100%-os gyümölcsből. Szóval látjátok, nem adjuk fel sőt, mindent megteszünk érte, és hiszünk és bízunk benne, hogy rendben van a drágánk.

Megyek visszaolvasok mert le vagyok maradva nagyon hogy kivel mi van :)
pannik
Budapest
 
 


Sziasztok!
chincia: örülök a jó híreknek, és nem gond, hogy szószátyár vagy :)

evik: nálunk az AFP / Down kór, nyitott hátgerinc/ nem kötelező és fizetni kell érte. A dokik szokták küldeni a kismamákat de nem kötelező.
Sajnos nálunk olyanra is volt példa, hogy a teszt azt mutatta, hogy a baba Down kóros, azután még csomó vizsgálatra elküldték a kismamát, ami persze megint csak pénzbe került és végül a baba teljesen egészségesen jött a világra.
Mi gondolkodunk, hogy elvégezzük-e ezt a tesztet, mert ha egészséges lesz ha nem mi úgyis akarjuk a babát és így nem tudom van-e értelme kiadni azt a pénzt?

Itt igazi tél lett újra :(. Tegnap temetésre kellett menjek és ott nagyon megfáztam az éjjel nem is tudtam aludni úgy fájt a torkom. Mivel gyógyszert nem vehetek be, fertőtlenítés képpen, és azért is, hogy vissza tudjak aludni ittam egy korty szilvapálinkát :). Elsőre azt hittem vissza fog jönni, mert még a szagát is utálom, de aztán lement és gyorsan nyomtam utána 2 kanál mézet. Reggelre már nem fájt annyira :). Ma akartam menni laborba, de az éjjel pálinkázás miatt nem mentem el.

Na én is jó szószátyárkodtam :).

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


pannik: örülök, hogy jelentkeztél, pont így kell hozza állni! Én ezekbe a gyógyítókba annyira nem hiszek, de ha te úgy érzed, hogy segít, akkor hajrá!

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


Na végig olvastam és könnyes lett a szemem, hogy mennyien gondoltatok ránk és bíztattatok. Köszönjük szépen. Csütörtökön megyek ismét UH-ra, akkor majd kiderül, hogy mennyire szépen fejlődik a drágánk folyamatosan gondolok rá, hogy növekszik minden testrésze és egészséges.

Igen én hiszek a gyógyítókban és pozitív gondolatok erejében is. Az, hogy a babánk itt van a pocakomban, az is maga egy csoda és volt hozzá köze a gyógyítómnak is nem is kevés. Fizikálisan, mentálisan és érzelmileg is feltöltött és ez egy elengedhetetlen része volt a sikernek. Most is ilyen irányokban megyünk. Ha én jól vagyok és sokat tudok adni akkor a babánk is jól lesz és szépen tud fejlődni.

Mdoor, amit írtál hogy 7 hetesen 5 mm, hát ez tényleg elég közel van a mi értékünkhöz, és a Te dokid nem rémített halálra? ez egyszerűen hihetetlen, hogy azt mondta minden rendben, hát akkor velünk is minden rendben :) :)
pannik
Budapest
 
 


bocsánat, nem az a hihetetlen, hogy azt mondta, hogy minden rendben, hanem, hogy nektek ezt mondta a mienk meg az ellenkezőjét 1 mm miatt.

Újaknak üdv közöttünk és problémamentes babavárást kívánok :)
pannik
Budapest
 
 


Pannik, nekünk azt mondta a szonográfus és a doki is, hogy ez a méret a 7 hetes kornak tökéletesen megfelel, úgyhogy Ti is rendben vagytok. Punk tum. :)
A gyógyítókban és a pozitív gondolatokban én is hiszek! Nem csak hiszek, számomra sokszor bizonyították erejüket. :)
mdooor
 
 


Mdooor :D így is van, köszi jól esik ezt hallani. Ki az a szonográfus? Ő mit csinál?
pannik
Budapest
 
 


Sziasztok Chinti gratula a kis manókához :lol: a rókakoma már teljesen elkerül és teli vagyok energiával szinte nincs is tünetem csak egy pici cicifeszülés szerdán megyünk dokihoz már nagyon várom :lol:

[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép
erzsebet0312
 
 


Sziasztok!

Valaki tapasztalt hőemelkedést, hidegrázást a terhessége alatt? Engem már teljesen kikészít, minden délután menetrendszerűen 3-4 között jön, ráz a hideg, csak fekszek a takaró alatt, pont olyan, mint mikor lázas beteg vagyok. Felkeléskor 37-37. 1, délután-este 37. 3. Normálisan egyébként 36. 6 a hőm. Már mondtam több orvosnak is, egy részük szerint normális néhány tized emelkedés terhesség alatt, mások szerint egyéb belgyógyászati probléma van a hátterében. Eddig mindenem negatív. 8 hetes terhes vagyok, és 4 hete vagyok minden este ilyen rongy. . semmire sem vagyok ilyenkor már képes :-(

lulu06
Vác
 
 


Evik
Több helyen olvastam, hogy az AFP megbízhatatlan, én inkább a genetikai UH eredményére koncentrálok.

Chincia
Szuper hírek! :D

Pannik
Csak így tovább! Jó hozzáállás! :wink:

Lulu
Terhesség alatt felmegy az alaphő, a hidegrázásról nincs infóm. Szerintem amíg nem lázasodsz be addig nincs gond. Lehet, hogy a szervezeted így követeli ki az extra pihit. :)

Egcsi

Kép

Kép

Kép
egcsi
 
 


erzsebet0312: köszi, várjuk majd a beszámolódat a csupa jó hírről,
lulu06: detto, bár nekem kb. a 4. héttől kezdődött, majd megfagytam, amikor még hidegebb volt, több terhestől is hallottam már ugyanezt, és a dokim szerint is normális, nyugodj meg emiatt, csupán kellemetlen a dolog, ha mégis baj lenne az a vérvételen és a vizeletvizsgálat során kiderülne, de akkor valószínűleg feljebb menne a hőmérsékleted. Pihenj sokat, és ne aggódj!

Szép hétvégét mindenkinek, puszi pocisok! :D[/b]
chincia
Budapest
 
 


lulu06: én is tapasztaltam hőemelkedést, de hidegrázást még nem.

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


lányok én is majd meg fagyok főleg esténként amióta babás vagyok .... :lol: tiszta fagyos lettem állandóan a jó meleg radiátorhoz bújok esténként az olyan jól esik :lol:

[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép
erzsebet0312
 
 


Köszi a válaszokat, azért egy kicsit megnyugtat, hogy nem vagyok egyedül vele.. engem nagyon zavar, és teljesen kimerít. Ma ráadásul a héten először 'kimozdultam', elmentünk térburkolókat nézni meg bevásárolni, és már hazafelé majdnem elájultam, olyan gyenge voltam. 2-kor már jött a hidegrázás, vacogás.. azóta az ágyból irányítom a férjem konyhai ügyködését :-)
Pannik, örülök, hogy már jobb a kedélyállapotod :-) Arra szoktam gondolni, hogy a baba nő (azért vagyok ilyen kutyául), a cisztám meg megy össze.. és ez eddig bejött az UH szerint is.

lulu06
Vác
 
 


Húh ma nem nagyon voltunk a fórumon aktívak :). Én ma lassan nekifogtam a Húsvéti nagytakarításnak. Sajnos a férjem nem volt itthon így elég sok mindent nem tudta megcsinálni nélküle.

Ki hogy van? Én úgy érzem kezdtem jobban lenni, rég nem volt hányingerem és ma nem is voltam álmos.
További jó hétvégét!

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
kaccso
Üröm
 
 


Kaccso
Nekem hányingerem van egész nap kisebb-nagyobb mértékben. Éhes leszek hirtelen és akkor ennem kell de gyorsan, de utána meg a hányinger... :roll: Tök más ez a harmadik pocakosság. Tegnap szinte egész nap aludtam. Fél 8-kor keltem, elindítottam a gyereket suliba, 9-től fél 11-ig aludtam, délután fél 2-től 4-ig megint aludtam és este 9-kor már megint bukott le a fejem. :shock:

Egcsi

Kép

Kép

Kép
egcsi
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: