Új privát üzeneted érkezett!

Nekem saját külön bejáratú dúlám van :lol: az anyukám volt ott mindkét szülésemnél, az elejétől a végéig :lol:

Zsoltika 11 éves
Ákos 10 éves
Kép
klarissza33
 
 


Sziasztok!

MA olyan masszív hányingerrel keltem, hogy elég erőteljesen elgondolkodtam, hogy lehet, hogy a nagy fehérbuszt is vezetnem kell ma..... Azóta émelygek, és kerülget a hányinger, és a szagok...... Hát ne tudjátok meg, semmi szag nem jó, mindentől felfordul a gyomrom.....
Mpatr! Köszi, hihetetlen, hogy milyen türelmetlen vagyok én is, és tökéletesen megértelek, mint ahogy Te engem. Viszont juszt is kivárom a két hét múlva hétfőt, lesz ami lesz... Ma elég erőteljesen görcsölt reggel a hasam nekem is, én bizony bevettem a magnéziumot, méghozzá az erősebbet. És pihenek sokat, megyek is visszafeküdni lassan.

Én nem dúlát fogadok, hanem bábát, és vele fogok szülni. Biztosan lesz majd mellette dúla is, de tulképpen ha jön valaki jöjjön, ha nem, akkro azt se bánom.

Délután még felnézek.
Szép napot nektek.
Vendég
 


Halihó!

Szakadék! Én is extra szarul vagyok ma, többször ki kellett mennem a wc-re, és egyszer eredménye is volt a dolgoknak.. :( Meg egyszer az is megfordult a fejemben, h odaállok a főnököm elé, és megmondom neki, csak engedjen ma haza! De aztán végülis inkább erős voltam, és mintha a hányinger is enyhült vna!

Pumperka! Asszem megvan tőled minden adat, de köszi a kiegészítést! ;)

Most arra jutottam a táblával kapcsolatban, h ha ma jön még privi, akkor jön, ha meg nem, akkor megcsinálom azokból az adatokból, amik a rendelkezésemre állnak, és akkor majd csak bővítem folyamatosan.

Minyu! Írok privit.

KépKép
lexus
 
 

 
 

Lexus :)
privit még nem kaptam meg, de excellben elvileg a Formátum/Cellák menüpontra kattintva előjön egy kisablak. Itt a Szám fülecskénél van felsorolva több lehetőség, ezek közül a Dátumot kell megjelölni és rögtön felsorol több lehetőséget is.

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Aha, mert elfelejtettem elküldeni :shock: Jesszus, nyugtassatok meg, h ez a terhességgel jár, és nem öregszem!!!
Amúgy ezt akartam megtudakolni priviben, köszi, h leírtad, ki is próbálom majd otthon, és akkor este már dobom a táblit! :)

KépKép
lexus
 
 


Sziaztok!

Sajnállak benetteket! Szerencsére engem kisebb émelygés kerülget csak!

Lexus, olvastam, hogy kisebb gondjaid vannak az excellel. A dátum formátumát úgy tudod beállítani, hogy rákattintasz jobb gombbal a cellára és kiválasztod a cellaformázás menüt. Itt elég sokminden beállítható. A 'SZÁM' fülön válaszd ki a dátumot, és azon belül a dátumformátumot. Utána egyszerű formátum másolással tovább tudod vinni a többi cellára. Remélem érthető volt! De ha bármi kérdésed lenne, írj!

Kép
tand
 
 


Egy kicsit lassú voltam! Bocsi, de mindig elkezdem írni, és közben dolgozom is!

Kép
tand
 
 


Andi! Köszi neked is, nagyon ari vagy! :)

KépKép
lexus
 
 


Sziasztok lányok !

Bocsi a tudatlanságomat, de én a "dúla" szót, először nem is értettem, aztán utána néztem :oops:
Én még ilyeneken nem is gondolkodtam, és az őssejtről sem beszéltünk még .
Aki nem az első babáját várja, leírhatná hogy mik az ő tapasztalatai a dúla ill.dada terén :D

Anita
Kép
boszi30
 
 


Sziasztok!

WC papír - igen! Hihetetlen, hogy mindenki ugyanúgy parázik és azért megnyugtató, hogy még a sokadik gyerekesek is :D

Szakadék!

Kicsit megnyugodtál attól, hogy újra jöttek a tünetek? Nem lesz baj és kész!!!

Képzeljétek, én csúcsot döntöttem, tegnap 7-kor elaludtam és ma 11-kor ébredtem... Nem semmi.... azt hiszem, most pótolom az lemúlt éveket!!!

Sziasztok,

Eszter

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


Ja !

Wc papír : igen :P

Anita
Kép
boszi30
 
 


Boszi, az jó lenne, én sem az elsőt várom, de 4,5 éve még nem merült ez fel!!!! :?

Lexa: állj a főnököd elé, egy határozott mozdulattal hányd le és nem kell tovább mesélned. :D :D :D :D :D :D :D

SZAKADÉK!
NA NESZE NEKED TÜNET NÉLKÜLISÉG!!!!! UGYE-UGYE?!!! hollárihiphahó!!! trallala, megmondtam, de meg ám!!! :lol: :lol:
Hát csak szenvedjél szépen, ha ez kellett :lol: :lol: :lol: :lol:

A dúla és a bába (szülésznő) nem zárja ki egymást csak nem mindenhol engednek dúlával ÉS apával bemenni.
Gordonnál én orvost választottam, szülésznőt nem, nem volt gond a csajjal, de valahogy érzelmileg nem segített, csak tette a dolgát. Lehet, hoyg nem így volt, de bennem ez maradt meg. Tuti, hogy szülésznőt is érdemes választani, nekem viszont az a dúlaság nagyon szimpatikus.

Kép
Kép

Egészség legyen, a többit megvesszük!
mpatr
 
 


A dúlával az a baj, hogy ugye a kórházi rutinba nem szólhat bele, addig amíg egy fogadott szülésznő jobban ki tudja kerülni azokat a dolgokat, amiket ki lehet......

Nekem még a hátam is borsódzik a kórháztól csajok.....
Vendég
 


Szerintem egy jó kórházi szülésznő is ugyanolyan kincset ér !
Fontos a bizalom. A szülés minden résztvevőjében, főleg magadban bízz. A második szülésemnél, annyira magambafordultam össztönösen egy idő után. A külvilágot szinte teljesen kizártam. Viszont minden belső történéstpontosan nyomon követtem. Nagyon kellemes érzés volt, egy medítatív állapothoz hasonlított. Persze addig sok-sok fájdalmon keresztül jutottam el. Nekem szerencsére nagyon kellemes élmény volt a szülés. Persze,ha a következő közeleg, ugyanúgy félni fogok szerintem (valamennyire)

De alapvetően én is rosszul vagyok a kórház gondolatától. Leginkább attól féklek, hogy előbb befektetnek, márpedig ez ikerterhességnél gyakori. Ritka, hogy az otthon indul.

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Mpatr! Akarom mondani, Dinnye kollegina :lol: Még egy ilyen beszólás, és meghalok :lol: :lol:

Egyébként ez a wc papír nagyon vicces, h mki aggódik, nézegetei, stb, tényleg, ahogy Eszter mondta, még az is, aki nem az első babát várja. De hát csajok, olyan feleslegesen nézzük meg mindig, nem? ;)

Eszter! Hallod, nem semmi! De jó neked, h ennyit tudtál aludni!!! Hű, most állatira irigyellek!

Ha már így az alvásnál tartunk, mi van a hasonfekvéssel? Én régebben csak úgy tudtam elaludni, most viszont egyszerűen nem merek hasrafeküdni, "feszéjez" a baba tudata.. Nagyon hülye vagyok?

KépKép
lexus
 
 


Lexus!
Én se merek hasra feküdni. Viszont most éjszaka arra ébredtem ,hogy hason fekszek és fáj. Megfordultam és rögtön elmúlt a fájdalom. Inkább olyan erős feszülés volt.

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Pumperka! Akkor megnyugodtam, h nem csak én vagyok így ezzel a dologgal ;) Mondjuk arról fogalmam sincs, h álmomban mit művelek, merre forgok, de azt tudom, h nem hason alszom el, és eddig még reggel sem ébredtem hason fekve.

KépKép
lexus
 
 


Ha fél 7-ig nem jön új privi, akkor nekiesek a táblának ;) Persze lehet, h csak én gondolom azt, h van még olyan, akitől hiányzik :shock:

KépKép
lexus
 
 


Én kipróbáltam a hason fekvést is, hisz 15 órán át nem lehet csak oldalt :-)

Nekem elsőre baromi jó érzés volt, nem fájt a derekam egy kicsit sem. Aztán egy perc múlva már lelkiismeretfurdalásom volt a baba miatt, úgyhogy tovább nem próbálkoztam, de alapban csak a mellem fájt, a hasam nem :D

Tényleg, és nadrág szinten hogy álltok? Belefértek még? Én vlaamelyik nap elmentem kismama nadrágokat próbálni a Brnadonba, hát, elég multaságosan néztem ki. Még nem feszül a hasam úgy, mint egy igazi kismamának, viszont a normál nadrágok derékban már szorosak.

Mikor szoktak ilyeneket venni???

Amúgy felpróbáltam a flesőket is, csak úgy kiváncsiságból. Eddi azt hittem, hogy nagyot nőtt a mellem, most rájöttem, hogy az még csak nehéz, de nem nagy... Hol a mellem esett ki a pólókból, a hasamnál pedig nagyon idétlen volt... a lényeg, hogy jót szórakoztam magamon, de nem jöttem rá, mikor kell majd vásárolni menni :roll:

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


Eszter! Ezen én is gondolkodtam, h mikor kell megvenni a ruhákat, csak nem mertem feltenni a kérdést :roll: Én holnap akartam kismama nadrágot venni, de rájöttem, h még az összes göncöm jó, akkor meg minek? Mert ha most olyat veszek, ami megfelelő méret lenne, akkor még úgysem hordanám, később meg biztos nem lesz jó; viszont most meg még ugye nem tudom, h később mekkora kell.. Tehát fogalmam sincs nekem sem, h mikor ideális elkezdeni vásárolni!

KépKép
lexus
 
 


nekem bevált, hogy úgy fekszem hason, hogy az egyik lábamat felhúzom és feltámasztom a kicsit összehajtott takaróra. A fíling hasonfekvős, de a pocim nem ér le. Néha éjszaka a fordulásnál elég fájdalmasan feszül a méhszalagom.

Eszter! Hogy jön ki a 15 óra?

Kép
Kép

Egészség legyen, a többit megvesszük!
mpatr
 
 


Sziasztok!

Na, Minyu, jó, hogy felhívtad a figyelmemet erre a magnézium-kalcium dologra. Én is megnéztem a Magne B6 leírását és ott van, hogy nem ajánlatos a kalciummal szedni. Még jó, hogy még az elején kiderült. Mindenesetre majd megkérdezem a kismami barátnőmet, hogy ő kitől hallotta ezt a dolgot, mert biztos mondta, de már nem emlékszem.

Szakadék,
ne sértődj meg, de nagyon örülök, hogy tüneteid vannak, sőt, hogy erősen érzed őket! :lol: Ez jó jel! :)

Én úgy gondoltam, hogy amíg beleférek a nadrágokba, addig nem veszek kismama nadrágot, szerintem azért már 1-2 hónapon belül el jön az ideje.

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Sziasztok csajok!

Hasonfekvés: nos, mivel nekem hátranyúló méhem van, így a doki kimondottan azt mondta, hogy ha tehetem mindig hason feküdjek, mert talán így magától 'előre bukik', és akkor nem kell majd mesterségesen megoldani, hogy a 12. hét után is tudjon fejlődni a baba. Tehát én minden lelkiismeret-furdalás nélkül fekszem hason.

Ruhavásárlás: amíg még kényelmesen tudom hordani a meglévő ruháimat, addig nem vásárolok semmi kismama ruhát. Aztán azt majd az élet hozza, hogy mikor is lesz ez. Igaz a farmerjaimba már nem tudok övet rakni, mert az már szorítja a pocakom!

Bár én őszintén bevallom, még semmi gyerekkel, kismamasággal kapcsolatos dolgot nem néztem, se könyv, se ruha, se semmi. Lehet, hogy ez egy kicsit negatív hozzáállás, de nekem időm sem volt még ilyenekre. Lehet, hogy egy kicsit lassítani kellene az élettempómon! :?:

Kép
tand
 
 


Tand,
nekem is hátrahajló méhem van. Az első UH-n mondta a szonográfus, hogy sokat feküdjek hason, mert úgy jobban fejlődik a baba. Azt nem tudtam, hogy azért kell hason feküdni, hogy előre bukjon. Köszi az infót!

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Melinda,
nekem azt mondta, hogy a 12. hétig ennek mindenképpen meg kell történnie, ha természetesen nem megy, akkor mesterségesen. Igaz az utóbbit nem fejtette ki, hogy hogyan is lesz-lenne, de arra én is kíváncsi lennék! Az a baj, hogy amíg van még 'befele' is elég helye a babának addig tud fejlődni, de amikor már nem fér el, akkor először visszamarad a fejlődésben, utána, meg már nem is lesz életképes. Ezért kell rá odafigyelni. Én ennyit tudok a témáról.

Kép
tand
 
 


Na, ezt majd hétfőn megkérdezem a dokimtól!

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Nekem is kiesett egy-két ruhadarab a lehetőségek közül. Azért még van mit felvennem. Hát ha maradnak ikrek akkor rohamosan fog nőni a pocakom, (már most is nagyobb, mint az első két terhességemnél). Azt olvastam, hogy 3-5 héttel idősebb terhesnek látszik az ikres kismama. Sógornőm 5 hónapja szült, Ő máris rámhagyományozott 3 kismamanadrágot (1 farmert, 2 kordbársonyt). Úgy gondolom amire kell tutira a hosszúnadrág mindennap, addigra kismamanadrág is biztosan kell.

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Tádámmm :D Azt tudom, h Szakadék és Meli kimaradtak annak ellenére, h megvannak az adataik, valamint azt is, h Cukika kimaradt, mert mindhármótoktól hiányzik, h mikor fogtok szülni, és így nem tudtalak hova tenni titeket. Ha van még olyan, akit nem tettem bele, az KÜLDJÖN PRIVIT ADATOKKAL EGYÜTT! A többieknek pedig, ahol vhol "???" van légyszi írják meg a hiányosságokat! Köszi!
Eddig ilyen a tábla, de ez csak egy kezdeti kis gagyi izé :D, megpróbálom majd szebbre és jobbra megcsinálni, csak úgy vtam vele, h amíg nem tisztázunk mindent, addig felesleges ;)

Kép

KépKép
lexus
 
 


Lexi,
2008. március 10-re vagyok kiírva.
Ja, a babámat Babucinak hívom és legközelebb aug. 6-án megyek dokihoz.

Bocsi a lemaradt adatokért, de rossz látni, hogy nem vagyok benne.

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Na megkérdeztem a kismami barátnőmet erről a magnézium-kalcium dologról. Nem egyszerre kell szedni őket, hanem pár óra eltéréssel és ha csak az egyiket szedjük, akkor a másik hiánya fog jelentkezni. Azt nem tudom, hogy milyen arányban kell szedni őket, majd utána nézek, és megírom.

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Meli! Ne haragudj tényleg, mindjárt be is teszlek, és köszi a kiegészítést meg minden!

Egyébként egy idő után lehet, h feladom, h sorba írjak be mkit :shock: Akkor megköveztek? Mondjuk tény, h így jobb, pláne akkor, amikor majd megyünk szülni..

KépKép
lexus
 
 


Sziasztok!

Lexus! Szuper, hogy van táblánk. Köszönjük, hogy vállaltad, a kiegészítgetések talán nem lesznek nagy munkák.
Kiegészítés: Doki 08.07.
Férjem izékéknek hívja őket. Először nem tetszett, de már lehet, hogy rajtuk marad. Olyan véletlenül mondta ki. Reggelinél beszélgettünk egyszer és a gyerekek előtt nem akart semmi egyértelmüt mondani (babók stb..), így hirtelenjében izékéknek nevezte. Felháborodtam, de azóta valahogy rajtuk ragadt. Hát ez van.
Erről jut eszembe!
Mikor mondjátok meg a tesó(k)nak? Aki megmondta, hogyan?
:D

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Dehogy haragszom, én voltam a béna! :oops:

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Nekem tetszik ám a tábla! :lol:

Amennyiben nem lesz nagy gond, szerintem kéne tartani a sorrendet.

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Pumperka,
micsoda becézését találta ki a férjed az izéknek. :D Jól hangzik!

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Melinda.
Mostmár egész jó....Először olyan szlengnek tartottam az izékéket.


Livike remélem kipiheni magát a nyaralás alatt, mert olyan meló mellett, mint az Ővé ráfér bőven.

Ti fogjátok kenegetni a hasatokat valamivel stírák ellen?

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Alapból a jól megszokott testápolómmal fogom kenni a hasamat, aztán ha nem lesz elég, veszek kifejezetten ilyen csíkokra való krémet.
Nem is tudtam, hogy stíra a csíknak a neve. :roll:

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Tábla, immáron Melivel kiegészítve :) És tartom majd a kor szerinti sorrendet ;)

Kép

Én egyelőre még csak a sima testápolót használom, ha majd úgy rendesen elkezd nőni a pocak, akkor azt hiszem, elkezdem vmi ilyen speciális kenceficével is, egy bnőm így csinálta, neki bevált!

A táblához még annyit, h akkor akiket tudok, h biztosan ki vannak maradva, azok: Szakadék, Cukika, Tand, meg Livike is, de asszem, Livitől semmilyen adat nincs. Mindjárt utána nézek! Az első három csajszitól pedig kérem szépen, h mikor fognak szülni!

KépKép
lexus
 
 


Sziasztok!
Huhh, hogy itt mennyi minden történik egy délután!!!!

Lexus, nagyon-nagyon jó a táblánk, köszi szépen!!!!

A 15 óra alvás pedig úgy jött ki (most jöttem rá, hogy 16 volt :D) , hogy apa megjött este hatkor, így fél hétkor én már aludtam is és ma reggel fél 11-kor keltem.

Előtte napokig csak pár órát tudtam aludni, minden éjjel menetrendszerint felébredtem hajnal 3-kor és onnan nem tudtam visszaaludni, úgyhogy lehet, hogy ezt pótolom.

Amúgy minden este 8 körül elalszom, aztán 10 felé fenn vagyok... ez csak azért gáz, mert jövő héten kezdődik a Sziget, ahova még utoljára mindenképp megyek és mókás lesz, amikor 8-kor egy bokor ötvében negédesen szunyálok egyet :lol:

Na, jó éjt mindenkinek, sziasztok!

Eszter

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


Höhö, nem Cukika, hanem Cicuka, csak olyan rohadt fáradt vagyok, h az előbb a 2009-es topikba mentem be, és ott olvastam Cukikát. Bocsi, Cicuka! :oops:

KépKép
lexus
 
 


Eszter! Örülök ha tetszik a tábla, köszi! És Meli, neked is! :)

Eszter! Ez a Szigeten bokorban alvósdi haláli :lol:

KépKép
lexus
 
 


Ja, pocak kérdés:

Nekem amikor kiderült, hogy squash-társaim, akik sorban szülnek, rögtön levittek a DM- be venni DM márkanevű kismama masszázskrénet, ami külön a csíkok ellen van. Van valami drágább is, de nekem nem tetszett annak az állaga. Ez kb. 500 Ft. és nekem másfél hónapig jó volt. lehet ugyanott mellkrémet is kapni, de arra azt mondták, hogy ráér később, csak elfelejtettem már, hogy mikor is kell :)

Akkor ismét jó éjszakát

E.

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


Eszter! Köszi a hasznos infokat! ;) Én meg fogom nézni, amúgy is bírom a DM termékeket, mert a többsége tényleg jó, és az áruk is abszolút elfogadható, míg másnak ugye a nevéért fizetünk.. A kivétel erősíti a szabályt ;)

Jó éjt!

KépKép
lexus
 
 


Lexus!!

Engem kihagytál???!!! :(
Pedig én az elsők közt küldtem el az adatokat,sőt még kiegészítést is küldtem.
Egyébként még a Minyut meg az Évát is kihagytad,hírtelen ahogy ránéztem...
Nekem is kicsit rosszul esik nem látni magam... :? :(
Amúgy jó a tábla,tetszik :lol:

Megint termeltetek egész nap rendesen... :lol:

Hasonalvás:én egyik gyerkőcnél sem mertem hason aludni,már a tudat is nyugtalanít hogy megnyomom...

Dúla,szülésznő:nekem a szülésznő választás nagyon bejött,hiszen ő van a szülésnél végig ott.A dúla dolog is szimpi nekem ,de a férjem ragaszkodik hozzá, hogy rajta kívül meg a szülésznőn kívül ne jöjjön senki.Nálunk ő tölti be a dúla szerepét :wink:

Látom köztetek sokan vannak akik dolgoznak.Hát le a kalappal előttetek,hogy ilyen tünetek mellett tudtok helyt állni a melóhelyen.Én komolyan mondom egész nap csak kóválygok...meg alszom...meg hányingerezek...
Minden nap viszem anyuhoz a gyekőcöket pár órára mert nagyon szarul vagyok :(

A ház már tiszat por,meg kupi mert nincs erőm a takarításhoz se... :( pedig én aki tisztaságmániás vagyok nem szoktam ilyet csinálni....


Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Lexus!

Aranykavics,Pepike???

Bocs hogy akadékoskodom :wink: :D :lol:

Kösznet illet hogy megcsináltad a táblát:lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Óh bakker... Panni! Nem tom, h te meg Minyu h maradtatok ki.. pedig még emlékszem is, h filóztam, h hozzád mit írjak a rendes névhez - Pannit, vagy Annát, aztán beírtam a Pannit. Meg Minyu és Évi is benne voltak. Nem tom, mit bénáztam el, de így, h úgyse tudok aludni, kijavítom. Aranykavicstól és Pepikétől nem kaptam privit, ők azért nincsenek benne.

KépKép
lexus
 
 


Na, akkor egy javított tábla :) És Panni! Köszi, h szóltál, h ki vagytok maradva! Télleg nem értem, h miért :? Aztán rájöttem, h Évi azért nem volt benne, mert tőle a szülés idponton kívül minden adat megvolt, csak így meg nem tom hova tenni, ahogy Szakadékot és Andit sem, minden esetre asszem, h most mkit beírtam, ha megkapom az adatok pótlását, akkor a helyére is teszek mkit :) Nem tom, lehet, h így is kimaradt vki.. attól bocsiii, de hányingerem van, és nem tudok aludni, és és és!

Kép

Hihi, tök szép hosszú lett :) Amúgy Kacika sincs benne (aki mellesleg mintha eltűnt volna), mert ő írt privit, h csak akkor szeretne bekerülni, amikor már túlvannak a vizsgálaton!

Na, azt hiszem, elteszem magam holnapra, illetve mára, vagyis megpróbálom! Lehet, h azért nem tudok aludni, mert totál be vagyok parázva, h lesz-e szívhang az UH-n?! Egyébként drukk mkinek, aki ma, 3.-án megy! Írjatok majd mindenképp, h mi volt!!!

KépKép
lexus
 
 


Sziasztok!!

Lexus, Ódry, Évi!!!! Minden rendben lesz, várjuk a híreket, a fotókat, és a boldog mosolyokat!!!!!

Lexus!! Van tesóka Borsókának, egy 13 éves nagyfiam!!!

Valamelyikőtök kérdezte, hogy mi a helyzet a tesóknak való elmondással. Én már túl vagyok rajta, az én fiam ugyebár elég nagyocska már..... Mondta, hogy akkor ő lesz a "nagy és okos bátty". Emlékeztek, a Nicsak kibeszélből??? :lol: :lol: Jól fogadta, mondtam neki, hogy még bármi történhet, de nagyon remélem, hogy tesóka nagyon kapaszkodik anyájába bentről...... Aranyos volt, azonnal közölte, hogy lányt szeretne! Úgyhogy egyedül maradtam a fiús igényemmel :shock: :?
Vendég
 


Ja, poci kenegetés. Naaaa, nekem ez már halottnak a csók! A fiammal kenegettem a hasamat, de a végére felugrott összesen 23 kilócska mellett mx a csoda segíthetett volna a hasamnak, hogy ne legyen striás..... Tehát, én már nem szánok rá semmit ebben a terhességben!

Jaaaa, és wc papír! Nekem is igen..... :roll: :wink: :?
Vendég
 


Sziasztok!

Tegnap nagyon rosszul voltam, nem volt jó se feküdni, se állni.
Ha ettem rosszul voltam, ha meg éhes vagyok az a baj.


De nem panaszkodom...

Hasonalvás: nekem azt mondta a doki, hogy mivel hátrahajló a méhem nuygodtan, és dokat lehetek/legyek hason. Nekem jól is esik hason feküdni :oops:

Viszont a wc papírt én is vizsgálom fest.... :(


Neksokára összeszedjük magunkat, és megyünk bevásárolni hétvégére, csók mindenkinek!
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?