Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Fronell!
Mi is köszi a tegnapot, nagyon jól érzetük magunkat, leszámítva Marci kis előjátékát. Enyémek is bealudtak a kocsiban Szentendrén, apuéknál Peti átült a kocsiba és hazajöttek. Volt nagy meglepi ébredéskor, hogy anyából apa lett :lol:

Köszi csajszik az érdeklődést mamámmal kapcs. Hát elég gázul van, nem túloztak a dokik, de azért annak örültünk, hogy amikor beszéltünk hozzá, meg kérdezgettük reagálgatott, bólogatott, még a szemét is próbálta kinyitni amikor mondtuk neki, de nem sikerült. Persze erre sem mondták, hogy ez jó jel, csak annyit, hogy elő szokott ilyen is fordulni. Csináltak ct-t és ismét egy területnek annyi odabent. Após is, anyós is azt mondta, hogy már biztos nem jön ki onnan, de sajna az is előfordulhat, hogy még sokáig így fog vegetálni. Ami leginkább neki nem a legjobb.
Hát ennyi, várom aputól a fejleményeket.

Esti privát talinkon gondolkodtatok már?

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


Köszi, hogy gondoltatok ránk :) Többet nem megyek ehhez a dokinőhöz az tuti! Mérges voltam, mert beteg lett, és én vártam vagy 1/2 órát, mire közölték Ő nincs bent!!!De mehetek a másikhoz, ha várok! Anyád!!! :evil: Úgyhogy eljöttem.Linkre mentem, és a gyerekemmel se voltam, meg veletek is lehettem volna :cry:

Örülök, hogy nektek ilyen klasszul sikerült ismét :wink: Ildi, ha törik, ha szakad márciusban megyünk!!!!!!! :wink: Sehol nem lesz perogramunk, csak betegek ne legyenek, és akkor tuti!!

Szoni,most olvasom, hogy beteg a mamád :( sajnálom!

És csak azért, hogy lássatok minket rakok képet a hétvégéről :)

Kép

Kép

Kép
manóci
 
 


szonibaba:
Nagyon sajnalom. Sajnalom a nagyidat es az apukadat is, hogy nektek is at kell ezt elnetek. :( A sajat nagyszuleimnel tapasztaltak alapjan nagyon gyors ilyenkor a leepules. :( Remelem nem kell szegenynek sokat szenvednie.
Timi persze nem aludt csak 20 percet, amig Etus felvitte Bercelt, mar fel is ebredt es utana sem aludt es meg igy is alig birtam elaltatni este. Mar 6-kor asitozott, de amikor 9 korul lefekudtunk meg 40 percig mondokazott nekem!!! Mi van a gyerekemmel???
Mar arra is gondoltam, hogy annyira gyors a beszedfejlodese, hogy porog az agya este...
Ma sem aludt tul sokat, mert csak kb 40 percet a kocsiban es mar annak is 11.30-kor vege volt (7-kor felkeltettuk), hat kivancsi leszek, meg nem almos.

mano:
Jok a kepek. Mekkora hoember!!! Akkor legkozelebb mar tenyleg el fogtok jonni :) A fogdokit sajnalom, de latod megis inkabb le kellett volna mondani es velunk bulizni :wink: Megtette a doki helyetted. :wink: Mondjuk elegge felhaborodtam volna en is, ha idopontra bejelentkezem es nincsen ott a doki.

fronell:
Hat engem ferjecskem keddre elengedett nagy szajhuzigalas kozepette, de Anyukam atvallata Timit, ugyhogy reszemrol ok. Ha nem alszik el, majd megvar, akar ejfelig sem szokatlan neki :lol: Hany orakor? Azert kerdezem, mert elvileg 6-ig vagyok kismama tornan, de persze nem kell mennem... csak kerdeznem, hogy belefer -e?
Hova megyunk? A koktelok jol hangaznak, de a fagyi is :wink: Majd aznap kikalkulalom a szenhidratomat :lol:

Ma nagyon pipa lettem, mert nem jott meg az afp eredmeny. Mar 2 napja rosszul alszom miatta, erre siman kozlik velem, hogy csak hetfon lesz, es bocsanat. Teljesen ki vagyok miatta, most meg izgulhatok hetfoig. Az utobbi napokban nem is erzem torpiket annyira mozogni, biztos ra is raragad a stresszem belulrol... :cry: Rendesen megint ereztem, hogy jon ram a panikroham, ahogy a no kozolte velem a telefonba, hogy nem lesz ma eredmeny...

zetus:
Gondolkoztam :oops: , azert a 2 dl nagyon keves folyadek!!! Erre figyeljel oda, mert ez mar szinte kiszaradast okozhat! Legalabb leveseket egyel, vagy valami zaftosabb gyumolcsoket, vagy nem tudom, de az lenne a legjobb, ha innal. Eroszakold meg magad, mert ez piszok keves!! Ha megnincs mit inni otthon, igyal teat! Foralva talan a csaviz sem annyira rossz. :roll: Nekem a pezsgotabletta szokta meg elvinni a viz kloros izet, de azt is leforralt hideg vizbol iszom legsziveseben.

baratodildi
 
 

 
 

Ma az jutott eszembe, hogy kedden lesz a nevnapom :P :P :D :lol:

baratodildi
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2012.06.28 20:26-kor.
Vendég
 


Sziasztok!

Ildi!
Ne izgulj az afp miatt, úgyis mindne rendebn lesz. Amúgy meg mindjárt holnap.

Manó!
De jó lehetett nektek. Milyen helyen voltatok (szállás)?
Jó lenne, ha el tudnál szabadulni kedden.

Akkor jól értelmezem, hogy a most következő keddről beszélünk (10-e)?

Arra gondoltam, hogy esetleg Liszt F. tér (Oktogonnál)? Ott van egy csomó kajás, bár, stb. csak találunk olyan helyet, ami mindenkinek szimpi, mert a cukik olyankor már úgysincsenek nyitva.

Képzeljétek arra jutottunk Petivel, hogy elvünk ide-oda, Lili megkapja második névnek a Bodzát :lol: . Úgy örülök neki, nem csak Szonji miatt, de én is inkább affelé a név felé hajlottam.
És ezt most nektek írtam meg először, nem a másik topikba, hogy lássátok mennyire szeretlek titeket :D

Fronell!
Megyek nyomozni a netre, hogy meg tudlak-e bízni egy kis párizsi bevásárlásra :P

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


fronell:
En nem tudom hova menjunk, meg otletem sincsen... :oops:
Az Oktogon nem hangzik rosszul, bar ott azt sem tudom kocsival hogy lehet megallni, mert mindig villamossal mentem eddig, :oops: de majd rajovok :lol:

szonibaba:
Bodza. :D Hat meg messze van a julius, meg addig parszor meggondolhatjatok magatokat :wink: A ket nev jol is hangzik egymas mellett :)
Mar en is alig varom, hogy tudjam fiu vagy lany lakozik bent es elkezdjek neveken toprengeni :D

Timi mara picit betaknyosodott, de szerencsere semmi komoly, csak ejjel volt kis siras az eldugult orra miatt... Miota lent vagyunk kb 2 perc alatt elalszik, ugyhogy arra jottem ra, hogy velem bulizik csak otthon, alapvetoen almos. Tobb programot kell neki szerveznem, hogy ne legyen kedve este meg mondoka estet rendezni elalvas helyett. :roll:

baratodildi
 
 


Kedd: nekem mindegy hol talizunk... :) Tippet nem adok, hogy hova menjunk, mert en mostanaban megint csak a szemet-kajakat kivanom mint anno Bercellel (Meki, KFC... ultragaaaaaaaz).

Szoni: de joooo, Lilien Bodza ez igy tok szep, nekem nagyon bejon! :) Es Szonji is orulhet tenyleg... :) Es naaaaaaaagyon kedves, hogy ide irtad eloszor... :lol:

Mano: szuperek a kepek, latszik hogy jol ereztetek magatokat! :)
Tenyleg, jossz kedden??

Ildi: tegnap meg tegnapelott is kikeszitettem magam ele egy liter innivalot, hogy azt meg kell innom, es vegul meg tobbet ittam, szoval igyekszem azert... az a fejfajos-gorcsolos ejszaka annyira katasztrofa volt, hogy ez is osztonoz a tobb folyadek-bevitelre... :)

Holnap mesz akkor a Praxisba, ugye? Vagy a masikba? Mindegy, holnap mesz ultrahangra, ugye?? :) Mindenkepp kerunk kepet meg beszamolot!!!

Timinek jobbulast!!

zetus8
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2012.06.28 20:26-kor.
Vendég
 


Fronell: hat jo, legyen, NAGY KEGYESEN megengedem, hogy felvegyel... :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

zetus8
 
 


Nem tudom feltunt e lanyok, de pont 5-5 het van a terhessegeink kozott :) Ez izgi babazos nyar es osz eleje lesz :)

zetus:
Nagyon klassz, hogy mar 12+2, de ez a mensi szerinti, ugye??? :) Ugy orulok, ez a legkritikusabb resz ar nalad is ki lehet pipalva :lol:

fronell:
8 ora a Liszt Ferenc teren hol???

baratodildi
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2012.06.28 20:26-kor.
Vendég
 


fronell:
Reszemrol ok :lol:

baratodildi
 
 


Afp: 1,16 Mom :D :D :D :D :D 8) 8) 8) 8) :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :P :P :P :P :P :P :P

baratodildi
 
 


Sziasztok!

Ildi!
Naugyehogyugye, tudtuk mi, hogy nincs miért izgulni!
Milyen uh.ról érdeklődött Etus? Az megvolt v. mikor lesz? Már én is nagyon kíváncsi vagyok.

Őőőő, én nem tudom, hogy hol a Zeneakadémia, de majd megkeresem.
Parkolni gondolom a környező utcákban lehet vhol, én is inkább vilivel szoktam oda menni, ha konkrétan az az uticél.

Fronell!
Neten már megtaláltam, amit szeretnék, de boltcímet még nem sikerült kinyomoznom.

http://www.corolle.com/en/catalogue/fic ... 7700-M2222

http://www.liveandlearn.com/corolle/lesbeedibies.html

http://www.amazon.co.uk/gp/product/B001 ... e=&seller=

Ezekből kellene egy szöszke csajszi és egy helyes kispasi, de max. 4ezer ft-ig (bár itthon 6 fölött volt az ára, de még a 4 is sok értük, csak már van egy Szonjinak és a többieknek is szeretnék).
Majd még próbálkozok pontosabb elérhetőséggel.

Akkor este tali, már várom, mert itthon kezd bolondokháza lenni, elkezdtük a konyhát, most megtapasztaljuk az amerikai konyha minden gyönyörét :?

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


Jo lett az uh is es a neme is megvan :) Johetnek a tippek :lol: :wink:

baratodildi
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2012.06.28 20:27-kor.
Vendég
 


fronell:
Megmondom legkesobb ma este :lol: Azert kivancsi lennek a tobbeik tippjere is :wink: Mar nem kell sokaig izgulni :D

baratodildi
 
 


Ildi!
Sztem is csajszi, hozzád vhogy lányt tudok elképzelni, vagy?
A smile-nak van jelentősége v. csak azért írtad oda, mert örülsz, hogy tudjátok a nemét?

Kérünk képet, hátha ki tudjuk elemezni!

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


Fronell: varlak :)

Lanyok, en mar varom nagyon a talit, de keszuljetek fel, hogy en valoszinuleg borzalmas tarsasag leszek, mert delelott becsipodott egy ideg a derekamban, es eppen haldoklom, plusz Bercel ma alig aludt delutan, pedig direkt elvittem delelott egy ismerosunkhoz, ahol van egy 2 es fel eves kislany, hogy jol kifaradjon... hat a kifaradas bejott, a nagy alvas nem... meg egy orat sem aludt... (altalaban 2-3 orat alszik...) Szoval mar most almos vagyok... de mindegy, majd valamelyikotok vallan bealszom 9kor... :):):):)

Ildi: gratula a jo eredmenyhez, meg a kis...-hoz! :wink: :lol:

zetus8
 
 


JA!
Apu hívott, ma délelőtt meghalt a nagyim. Azért írom ide, mert nem akarom, hogy este erről beszéljünk, ne lombozzuk le a hangulatot.
Nagybátyám ment be hozzá és előtte kb. fél órával halt meg szegény. Olyan szar lehet, hogy mész látogatni és akkor az üres ágyat találod meg, mert b@sznak felhívni a kórházból. Meg gondolom csak jobb érzés lett volna nagybátyámnak, ha el tud búcsúzni, vagy nem tudom, hogy megy ez ilyenkor, látszik vkin, hogy mindjárt meghal v. egyszercsak nem vesz többet levegőt?
Egyéb infot apu sem tudott meg egyelőre.

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


Etus!
Akkor majd együtt szenvedünk, mert az én derekam is egyfolytában fáj, de úgy, hogy éjjel pisilni alig bírom kivonszolni magam.

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


Na akkor megmondom... mert mar mindenki tippelt. :) Etus telefonban :lol: Mano meg este nem jon, nem lenne fair estig varni a hirrel! 8) 8)
Kepet nem kaptunk csak egy fekete feheret a hatarol, mert semmit nem akart magabol megmutatni. Hattal fekudt keresztbe. Az adatait a 2D UH-n meg lehetett nezni, de a 4D nem jott be, nem is kertek el penzt erte...
A szonográfus pedig azt mondta, hogy 150%, hogy kisfiunk lesz :)
Nagyon orulok neki, ha lany lenne, annak is ugyanigy orulnek, mert zart a gerince, egeszseges!!! :P Ferjecskem meg nem is tudja, majd este ha hazajon. :P

baratodildi
 
 


szonibaba:
Pü ment.

baratodildi
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2012.06.28 20:27-kor.
Vendég
 


Ildi,Nagyon Boldog Névnapot!!!
Kép


Szoni,Nagyidat nagyon sajnálom, és részvétem! :( :( :( /sajnos átérzem milyen terhesen elveszíteni hozzátartozót, nekem az első terhességnél a sógorom halt meg a másodiknál az egyik nővérem :cry: Szóval nagyon átérzem :cry: :cry: /

Csak most jöttem géphez, és láttam hogy ma este anyatali van :) Tök jó, de szerintem most amúgy se mentem volna. Én estére már olyan olyan fáradt vagyok :oops: :oops:
De nektek jó szórakozást, kb. úgy mostanra :wink: :lol:
Én meg szülifeleségezek, és alszom :P
manóci
 
 


mano:
Tenyleg jo volt a tegnapi tali :lol: Abban maradtunk a lanyokkal, hogy 24-en lesz a kovetkezo talalkozas babakkal nalam. Remelem nem jon neked semmi kozbe es tudsz majd jonni :)
Koszi a nevnapi udvozletet. :lol:

fronell:
Megegyszer millio koszonet a tegnapi hazahozatalert es a viragert!!! :) Igy utolag, hogy Ti le tudtatok parkolni szegyellem magam, hogy nem mertem kocsival belevagni, de a csaladom nagyon lebeszelt rola...
Este Timi mar aludt pizsama nelkul (haloruha, ami ugye nala a takarot helyetesiti, mert azt lerazza magarol sokszor), lazasan. Persze fel kellett koltenem, hogy az orrat leszivjam es megmerjem a lazat, illetve bele nyomjak egy nurofent. Szerencsee csak sirdogalt es hamar elaludt, mert almos es ugye beteg is volt... Aztan ejjel meg nagyon jol jott a tipped, beadtam neki a kohoges csillapitot olyan 2 fele es onnantol aludtunk, mert addig o aludt, de almaban allandoan kohogott szegenyke.
Ma megyek vele dokihoz, mert hasmenese is van, ugyhogy ez valami komplexebb dolog lesz :cry:
Azert megallapitottam, hogy ha almos barkivel elalszik es meg kulon buszkeseget is okoz annak, akinel ez tortenik :lol:

zetus:
Akartam volna este sms-t irni normalisan, de be van halva a mobilomon az elso sor, igy bizonyos betuket es semmi irasjelet nem tudok hasznalni... :evil: Ma viszem szervizbe, valami biztos alament a szamlap ala, vagy valami kis kontakt spray kell neki nem tudom, de igy elegge hasznalhatatlan. :twisted: :twisted:

szoni:
Ugyesek voltak este a fiuk, kesz a kabel fektetes??? A vegen hol aludtak a gyerekek? Egyutterzek veled a nagy atalakitassal kapcsolatban, Apukameknal is festes van mar 2 napja, mert beaztak par hete a felso lakotol. Igy most a WC-furdoszoba kompletten ujra ki van festve-glettelve stb... Ott is most mar szinte allando a rumli a konyha atalakitas is nemregen volt.

balwin:
Regen jartal erre. Este gondoltam rad, hogy mi itt 3-an milyen jol elbeszelgettunk az uj babasodasrol (Vera meg milyen szuperul turi a mi kis terhes-flugjainkat), kozben meg neked is ott no a kisfiad!!! Meseljel!!! Mekkora mar, uh-rol kepek??? Rolatok is regen lattunk mar kepeket!!!

baratodildi
 
 


Sziasztok!

Hát képzeljétek, mikor hazaértem, a fiúk még mindig a konyhában gályáztak, mama pedig szívott a két gyerkőccel, mert nem tudtak a zörgéstől aludni. Én már majd' összeestem a fáradtságtól (persze a többiek is), végül éjfél körül tudtunk ágyba kerülni :x
De ma már a burkoló szorgoskodik a konyhánkban :D
A por akkora az egész lakásban, hogy vágni lehez, ahogy belépek a lakásba, már tök koszosnak érzem a kezemez, lesz mit takarítani, de nem baj, csak legyen meg.

Nagyon jó volt tegnap, sokat röhögtünk, köszönhetően Fronell vicces szülés sztorijának :lol:

Még azt akartam írni, hogy a kezem úúúgy fájt éjjel, hogy nagyokat nyögtem és bár dög fáradt voltam, de alig vártam, hogy reggel legyen és fáslihoz jussak. Azóta is szenvedek, billentyűket is egy kézzel verem. A vezetés külön élmény.

Na pusza, még keresek párizsi, szagosbaba boltot.

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


Manó!
Köszi a részvétet, de apuval megegyeztünk abban, hogy bár nem illik ilyet mondani, jobb szegény nagyimnak így. Elég sokmindenen is ment át mostanában, már alig látott és ez a stroke sem az első volt nála. A mostanira meg mondták is, hogy ne nagyon reménykedjünk, hogy hazamehet.

24-ére meg tedd ám szabaddá magatokat!

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


Lanyok, koszi a szep estet, en tok jol ereztem magam, es meg el sem aludtam... hehhe... :lol: :lol: De tenyleg, nagyon jo volt, legalabb jol vegzodott az elotte elegge depis napom... 8)

Fronell: koszi meg egyszer a fuvart!!!

Ildi: voltatok ma dokinal? Mit mondott? Szegeny Timi... soook gyogypuszit kuldunk neki!!!

Balwin: tenyleg regen jartal erre, igazan bekukkanthatnal, hogy mizujs veletek!! :) (mondjuk en neha meg szoktam ot "lesni" a Szolnoki-korhazas topicban, jol van! :)

Ma mentem volna dokihoz 12 hetes ultrahangra, de delelott lemondtam... teljesen kesz vagyok, ma reggel levontak a szamlankrol a lakashitelt, 130ezer forint... katasztrofa... ehhez jon meg Oliver diakhitele, 26ezer forint... es ez csak a hitelunk... annyira kiborultam, kesz... (eddig 76-ot fizettunk lakashitelre...marmint a deviza-valsag elott...)

Arra jutottam vegul, hogy nem fogom felkeresni ezt az uj dokit (dr. Kovacs), hanem felhivom a regi dokimat, akire ugyan nagyon kiakadtam az elozo terhessegnel, mert felole el is verezhettem volna, de legalabb nem "paraztatos"... aztan szepen kerek tole beutalot a Szt. Imrebe ultrahangra hetfore. ha lesz idopont persze... meg ha ad... aztan megbeszelem vele, hogy a "muszaj-vizsgalatokra" ha eppen van penzunk, en elmegyek a maganrendelojebe, ha nincs, akkor megyek hozza a korhazba (Bercelnel is volt neha hogy nem a maganrendelesre mentem, ultrahangra meg csak a korhazba jartam). Nem fogom felkerni hogy legyen ott a szulesnel, fogadott szulesznom lesz megint, a doki meg majd az ugyeletes... aztan naponta imadkozom, hogy normalis doki legyen eppen akkor ugyeletben, olyan mint pl. akinel szultem vegul, es ne olyan, mint aki eloszor megvizsgalt... :roll:

Ez van, nem tudok jobbat, de azert elegge el vagyok keseredve... :(

zetus8
 
 


Lányok, tök jó lehetett a tali :) Örülök, hogy jóléreztétek magatokat :wink:
Március 24.-e, ÉRTETTEM :lol: !!Ott leszünk!!

Szona,nem ítéllek el, dehogyis teljesen igazatok van. Más egy idős embernél, és főleg ezek után amit leírtál. Azért ez természetesebb halál mint nálunk a sógorom volt 40 éves, a nővérem 46 :cry: :cry: :cry:

Zetus,hiteletek :cry: :cry: borzastó, szegények! Nekünk is vannak ismerőseink akik így jártak, és most alíg tudnak kijönni a pénzükből. Nem is értem ilyet hogy engedhetnek. És akkor még jutalmazzák magukat ebben a helyzetben, rohadékok!! Lehetne már választás :twisted: :twisted:
Doki,nem biztos, hogy rosszul jársz a döntéseddel. Nekem volt egy barinőm akiknek abszolút nem volt pénzük, és még a vizsgálatokra is ahhoz a dokihoz mentek aki épp be volt osztva. tehát nem volr egyáltalán fogadott dokija. A szülésnél pedig tök szerencséje volt, pont az volt ügyeletes akit a legtöbben dícsértek, és neki sem volt rossz tapasztalata, és még a végén valami keveset, de adtak is akinél végül szült. A többinek nem adott semmit! És jó élményei vannak :) Szóval, csak pozitív hozzáállás!!!! :)
manóci
 
 


zetus:
Akkor en nem hivnam fel azt a dokit sem... Az egy idiota, neked azert ha mar igy jott ki bizni kell tudni legalabb reszben valakiben... Benne meg tuti nem fogsz tudni bizni. Ha mar igy dontott a sors feloletek. :( A Szent Imreben az ambulancian mindig fognak neked idopontot es lehetoseget adni a vizsgalatokra, jarjal siman csak az ambulanciara, vagy az Sztk rendelesre a Fehervari utra, ott is csak Szent Imres dokik vannak. Nezzem meg neked, hogy kik rendelnek ott? Ott idopotot is lehet elore kerni es akar jarhatsz egy dokihoz is. Pl. regebben tudom, hogy a Te regi dokid is rendelt ott. Ott tuti nem kell fizetned.
Nekunk tegnap jott meg a folyoszamla kivonatunk. Nekunk 110 korulrol (az elso fel evben volt kedvezmenyunk es akkor csak 100 ezer korul volt) 150 ezerre emelkedett a lakashitel (ebben van 5500 Ft koruli kotelezoen eloirt eletbiztositasi dij is), de szerencsere mas hitelunk nincsen. Igy is kiakaszto. :( Elegge brutalis valtozas nehany honap alatt. En azert bizom meg benne, hogy ez tenyleg csak nehany honapra atmeneti negativ valtozas, remelem rendezodik legalabb ev vegere kicsit a helyzet.
Jonnek a Timi szemfogai, ezert nyeli be mostanaban jobban a bacikat. :roll: Masik doki vizsgalt meg, nem volt a sajatunk, de ez is szuper kedves es alapos volt. Elkapott egy hasmeneses-nathas virust, de kapott orrcseppet meg fenistil cseppet kell estere adni, hogy ne kohogjon annyira. Napkozben meg kohoges csillapitas menne, ha ma pl. kohogott volna, de alig :P ...

Mano:
En mar kuldenem ezt a kormanyt regen a busba, de ezek senkire es semmire nem hallgatnak. Kivancsi leszek az EU parlamenti valasztas utan mi tortenik, mert ott nagyon be fognak egni... Total nem erdekli oket a jozan esz. Nagyon kiakadok rajtuk minden nap, pedig annyira amennyire tudom ki szeretnem vonni magam a politizalas alol, de egyszeruen ki vagyok akadva, hogy a gyerekem (im :lol: ) sorsaval mi a fenet tesznek... :cry:

baratodildi
 
 


Ildi!
Én már küldtem Etusnak a Fehérváriról dokikat,
Etus!
Ott is rendel a Zoli, miért nem mész oda? Ne menj már vissza ahhoz a taplóhoz, lszi!

Azért ezt úgy bírom, hogy mindnet a fogzásra fognak az ilyen kicsiknél. Na mindegy, a lényeg, hogy Timi gyógyuljon meg hamar!

Tegnap voltunk fogászaton. Szonji olyan ügyes volt (mondjuk mindig ügyes a dokinál, csak eddig nem ide jártunk vele), azt mondta a fogész, hogy sok felnőtt példát vehetne róla. Olyan büszke voltam rá.
Én is beszereztem a pecsétemet és megszabadítottak a fogkőtől. Amúgymindkettőnkkel mindne o.k. fogilag. Ill. Szonjival kell majd egy fogszabályzóshoz elmenni, mert ferde a harapása és ez most még nem gond, de ha a csontok is így jönnének, az nagy baj lenne, ezért már most meg kell kérdezni, hogy van-e vele teendő már most.

Fronikám!
Küldöm a privit a boltcímekkel, de csak ha pont arra jártok v. esetleg ha utatokba akad egy játékbolt. És előre is köszi.

Manó!
Látom érted a fenyegetést :wink:
Én Szonjit biztos nem viszem, csak azért írom, hogy ha esetleg miatta hoznád Esztit, akkor tudjátok, hogy Szonji nem jön.

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


Fronell!
Lszi dobj priviben egy mail címet, mert bazi sok.
Biztosra megyek :lol:

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


Timi mara mar egeszen jol volt :D

szoni:
Hol tart a burkolas?
Ma voltam kismama klubban es megismerkedtem szonibaba a szulesznoddel. Hat nem csodalom, hogy nehez szivvel hagytad ott. Ritka szimpatikus holgy :) Nagyon kellemes a humora is :P

fronell:
Mik az aranyok a fokhagyma levesnel? Elfelejtettem. :oops:

zetus:
Beszeltel dokival??? Az is eszembe jutott, hogy esetleg a szulesznod segithet neked ebben az ugyben. :roll:

baratodildi
 
 


Ildi!
Falon a csempe, holnap sztem meglesz a járólap is. Látványos.
Örülök, hogy neked is szimpi és tényleg sajnálom. Kozmetikusom is ismeri Jolit és mondta, hogy nagyon profi az aromaterápiában (mondjuk az Imrében majd' mindegyikük az)

Voltam ma dokinál, minden rendben, zárt a méhszáj, szívhang is tökkkéletes. két hét múlva megyek cukros vérvételre és annyira örülök, hogy nem cukros lötyit kell inni, hanem zsömit és tejcsit enni.
Mára már a kezem is jobb, már nem is kötöttem be.

Mamám temetése hétfőn lesz, ami nem kissé kavart be, mert anyósék nem lesznek itthon, így nem tudom kire hagyni Marcit, muszály vinnem magammal és szívhatok ott egész nap (Cipelhetem, terelgethetem. Már csak abban bízok, hogy legalább az eső nem fog esni, ja és, hogy nem fogok eltévedni).

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


szonibaba:
En is valoszinu mar csak zsomles-tejes vervetelre kell menjek. Az elso az rendes volt, most a 20. het utan kell ujra kontrolra mennem... Akkor tuti ez lesz. En is orultem!!! :P
A temetes tenyleg macera gyerekkel, en sem vittem Timit, pedig nalunk csak templomban volt... Ha gondolod, nalam hagyhatod Marcit, csak delben van egy kb fel oras programom, ami egy uh-t takar magaban, de meg vacillalok, hogy lemondom, mert igazan semmi szukseg ra es csak penz kidobas...Jo indok lenne. :P Bar itt nem hinnem, hogy nagyot aludna, de azert ellennek vele es Timivel valahogyan... :roll:
Akkor nagyon gyorsan haladtok. Azt hittem ma meg csak leverik, de akkor tenyleg gyorsak, ha mar felig kesz is van!!! Mikor jon a butor?
Ami a szulesznot illeti ma en is ugy ereztem, hogy eddig mind annyira szimpatikus, hogy lehet nem is kellett volna a Katat fogadnom, mert nagyon nem lehet mellenyulni, barki is van eppen muszakban. Bar igy az NST legalabb szorakoztatobb :lol:

baratodildi
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2012.06.28 20:28-kor.
Vendég
 


Ildi!
Köszi a felajánlást, de végül megoldódott, mert Petinek ígyisúgyis szabit kell kivennie, mert a burkoló jön hétfőn, így Marci marad.
Csempét, meg járólapot mi szedtük fel, ill. Peti. Én is besegítettem kedden, aminek az eredménye lett a fájós kezem. Ma azt mondta a srác, hogy keddre már kész lesz (hétvégén nem tud jönni). Elvileg szerdán jön a villanyszerelő, de az csak egy egynapos munka lesz. Aztán glettelés, festés és bebútorozás. Elvileg hétvégén megvesszük a bútort és gondolom jövőhét utáni hétre (23-ai hét) kérjük, hogy szállítsák.
Szülésznőt azért sztem jobb választani még így is. Nekem pl. van 1-2, aki ránézésre nem szimpi (ettől még szakmailag biztos jók), meg csak jobb, ha van kinek elmondani az esetleges extra igényeket (nekem legalábbis tudjátok, hogy van egy pár :? )

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


fronell:
Koszi es jo utat!!! :P :D

szonibaba:
Akkor jo, ha megoldodott: szerintem nagyon jol megszerveztetek ezt a konyha atalakitast. A butorok meg remelhetoleg lesznek raktaron, mert nalunk voltak ilyen gondok, amikor az agyunkat vettuk. :roll:

baratodildi
 
 


Szoni: de jo hogy haladtok a konyhaval! Azert a kezedre meg vigyazz, pihentesd, akkor is, ha mar nem faj, nehogy visszatero legyen ez a dolog!!

Kepzeljetek hol voltam tegnap... ULTRAHANGON! :) Anyosom itt volt nalunk tegnap delelott, neha el szokott jonni, hogy segitsen, ilyenkor o Bercellel jatszik, en meg tudok mindenfelet csinalni. Es adott 10ezer forintot, hogy menjek el dokihoz, tok aranyos volt. Szoval gyorsan neten kerestem egy ultrahangost, ahova mehettem meg aznap delutan. Talaltam is, raadasul tok jo aron, a Baross utcaban egy voltam 4D ultrahangon 8ezer forintert. Tok profi volt a vizsgalat, mindent jol lehetett latni, tarkoredo rendben, minden szuper, kis nyugis babanak tunik a mano, ennek kifejezetten orulok! :)

DVD-felvetelt nem kertem, ezt mar sajnalom, mert jol lehetett nagyon latni, egy 4D-s kepet kaptam, az viszont borzaszto, en nem latom rajta a gyereket, pedig aztan lattam mar par ultrahangos kepet. Na jo, nagyon nehezen ki lehet venni, de tenyleg bena a kep, pont amikor rafekudt a lepenyre, akkor "kapta le". Fel se rakom... majd a legkozelebbit :)

A mostani adatok alapjan teljesen rendben van a menstruacio szerinti ido, tehat nem fiatalabb egy hettel. Ugyhogy maradhat a vonalzom :)

Nagyon cuki egyebkent, tenyleg kis lusti. Probalta parszor mozgasra birni a szonografus, kohogtetett, meg nyomkodta a hasam, de max atfordult a masik oldalara vagy hasra. Mondta is a no, hogy ugy tunik hozza van ehhez szokva, mert nem nagyon hatja meg. Mondtam hat az lehet, mert a fiam neha a semmibol ugrik a hasamra/ram, tehat nem csodalnam, ha mar hozza lenne szokva, es nem zavarna ez az alvasban :) Helyes helyes, ilyen gyereket "rendeltunk" :):):):)

CRL: 5,93 cm, BPD: 2,28 tarkoredo 1,72 mm
Ez a BPD vicces volt, ez ugye a ket halantek kozotti tavolsag, tehat a fej. Es amikor azt merte, mondtam pont, hogy elvileg egy hettel fiatalabb baba. Es erre mondta, hogy minden merete alapjan pont annyi idos amennyinek lennie kell, nem fiatalabb, sot, a BPD meg picit nagyobb is. Mire mondtam neki, hogy na mondjuk az nem mervado, az apja nagy feju, meg a fiam is az... :):):):)

Na mindegy, minden rendben van, egyedul a mehlepeny necces, mert nem a legjobb helyen van - alul - ha ez igy maradna, csak csaszarral szulhetnek. De az meg vandorolhat feljebb, remelem fog is!!!!!!!!

Fronell: jo utat nektek, csinaljatok sok kepet, egyet-kettot muszaj felraknod! :)

Szoni: reszvetem, eld tul a hetfot :(

zetus8
 
 


Bakker a legfontosabbat meg elfelejtettem... :oops:

Azt mondta a szonografus, hogy nem 100%, de azt tudja javasolni, hogy inkabb a FIU-neveket nezegessuk... :lol: :lol:

Ugyhogy ugy tunik Lucam sem lesz, meg szerencse hogy 4 gyereket tervezunk, lehet meg kis lanykam :lol:

Az a vicces, hogy amikor fiatal lanykent elkepzeltem magam anyakent, akkor ugy gondoltam, hogy en egy tipikus "lanyos-anyuka" vagyok, tehat valahogy ugy kepzeltem, hogy lesz 3 lanyom meg egy fiam. :lol: :lol: :lol: Kepzeljetek el, hogy nemsokara 3 pasi fog korbevenni!! :):):) Vegulis jo dolgom lesz, remelem el leszek kenyeztetve... :):):)

Fronell: bocsi, hogy elrontottam a tendenciat (Szoni: lany, Ildi: fiu), ettol meg egy ev mulva lehet neked is fiad :):):):)

zetus8
 
 


zetus:
A lenti lepeny azt jelenti tudtommal, hogy nagyon vigyazni kell magadra, no hazaselet, nem nagyon hajlongani es nem nagyon emelni. Ha sokat alldogalsz a garvitacio huzza le a lepenyt, probaljal vizszintesben lenni legalabb amikor csak teheted, hogy tenyleg feljebb jojjon onnan. Abban viszont teljesen igazad van, hogy meg siman elmehet onnan, meg sokat no ilyenkor, ugyhogy segitsel ra es vigyazz megint magadra. A hasadon meg ne ugralon az a kis duracell nyuszi, mert az semmikeppen nem jo :lol:
:) 3 pasi fog korulvenni :lol: Hat nem egyszeru. :P Oliver mit szolt?

fronell:
Jovore ujra indul a statisztika, siman lehet fiad :wink:

baratodildi
 
 


szonibaba:
A bababorzere megkaptad a belepoket? Megyunk akkor? Neked hogy lenne jo?
Most mar tutira mennem kell, mert pasi ruhakat be kell szerezni, azert abbol nem lesz eleg az orokolt ruci :lol: Bar igy emlekezetbol nem is nagyon tudom megmondani, hoyg mi az amibol konkret hianyom lesz... :roll:

baratodildi
 
 


Timi mai beszolasai:
Allandoan mondogattunk neki, hogy fujja az orrat, erre bement egy anyag zsepiert es elkzdte fujni, majd kijott es buszken kozolte "kijott orrodbol takony." :lol: :lol:
A masik ma reggel meg elegge hasmarsos nagy mennyisegut kakilt, hogy le kelett zuhanyozni a feneket, mert maskepp nem gyoztem... Erre amikor meglatta a pelust kozolte "Huha csokis." :lol: :lol: :lol:

baratodildi
 
 


Sziasztok!

Etus!
Hát akkor csendben gratulálok a valószínűleg fiúcskához. Bár úgy tudom, hogy ha a fiúra fiút mondanak, akkor az fiú, inkább az szokott előfordulni, hogy lányt mondanak és kiderül, hogy mégis fiú.
A méhlepényre anno a K. Zoli nekem is azt mondta, hogy ha ott marad, ahol akkor volt, akkor az az Imrében is császár, de aztán a következő uh-on már tök jó helyen volt.

Ildi!
Igen, megjöttek tegnap a jegyek. Annyi, hogy nekünk Szonjival 10-12-ig szülinapi buliba van meghívásunk, utána haza start és úgy tudok csak menni, ami azt jelenti, hogy sztem 2-nél hamarabb nem érnék ki. Viszont csak 4-ig van, úgyhogy lehet, hogy inkább odaadom mindkét jegyet neked és menj el Ákossal v. Etussal.
Hmm? Mi legyen?

Azért ennyi kispasi között áldhatom a szerencsémet, uis amikor még nem tudtuk, hogy Bodza lány lesz, voltunk a Tescoban és láttam akciósan tüneményes 5db-os, rszín body csomagot. Odavittem Petinek, hogy merjünk kockáztatni és vegyük meg, max. ha fiúnk lesz, vkinek csak fog lánya születni. Erre sógoroméknak is, Ildinek is, Etusnak is fia lesz. Befürödtünk volna, ha nekünk is Benink lett volna.
Egyébként ma is vettem pár cuki dolgot, szintén a Tescoban. Egyszerűen zabálnivalók azok a cuccok és ahhoz képest, amennyibe ezek a bébi dolgok kerülnek nem is drágák. Pl. a 3db-os r.ujjú body 910ft volt, a 2db-os napozó 2200ft. És sztem minőségileg is jók.

Remélem Ildi utáni talinkon már a szép új konyhával tudlak titeket fogadni (mert ugye én vagyok majd a soros).

Fronell!
Itt is jó utat és érezzétek jól magatokat! Csinálj sok képet, hogy tudj mesélni. És egyél finomakat!

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


Ildi: nem semmi, hogy Timi miket mondogat, a "csokis" pelus tetszett a legjobban... :lol: :lol: :lol: :lol:

Igyekszem pihenni, mert tudod, hogy allok a csaszartol, eddig is feltem tole, de Fronell beszamoloja ota kateter-remalmaim is vannak mar... :):)

Olivert annyira nem hatotta meg, hogy kiderult, valoszinuleg fiucskank lesz, o tipikusan az, akinek teljesen mindegy, hogy fiu vagy lany, es ezt nem csak ugy mondja, hanem tenyleg igy is erzi :) De persze orult, de annak jobban, hogy minden okes :) A nevvel pedig tuti bajban leszunk... ma 2szer is atolvastam az utonevkonyvet, es 2 nev van, ami nalam szoba johet, az egyik az Áron (ezt Oliver mar multkor sem akarta), a masik pedig a Balár (ezt ma találtam, es nekem nagyon tetszik, de Oliver kirohogott amikor eloalltam vele... :lol: :lol: :lol: )

Szoni: tok jo hogy talaltal jo kis cuccokat, majd tehetnel fel kepet, en ugy szeretem nezegetni a baba-rucikat :)

zetus8
 
 


Etus!
Ég a pofám, mert te olyan szépen megdícsérted a névválasztásunkat, de Balár: :roll:
De ha ezt választjátok, akkor majd megszokjuk :wink:
Áron nekem tecc, de nálunk ugye sógor miatt automatikusan szóba sem jött soha.
Olvasgass még, én is vagy 5-ször néztem át a névlistát, de igazából csak a Bodza tetszett (az meg ugye kb. annyira ismert mint a Balár) ami Petibe ütközött. Ezért kezdtem el látványosan szenvedve egy mindkettőnknek tetsző nevet keresni.

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2012.06.28 20:29-kor.
Vendég
 


Froni!
Én anyataliban benne.
Ha túl kritikusak lesztek, akkor nem is jöhettek be. És még a konyhaajtót sem fogom tudni becsukni, merthogy nem lesz ajtónk, megszüntettük :D
Gyerek cuccok: amikor nyaralni mentünk én is annyi mindent pakoltam össze a gyerekeknek, hogy Peti már ki volt készülve (aztán persze a felére nem volt szükség).

Ja, Etus!
Bébicuccokat majd inkább jól megnézitek nálunk, addig még begyűjtök párat. De olyan picik, hogy el voltunk hűlve Petivel, hogy tényleg ekkora lesz a babánk? Olyan hamar elfelejti az ember.

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: