Új privát üzeneted érkezett!

előre szólok, hogy csak a véleményem írom le!!!
Nekem Zalcsikám is szeretett motorozni, de a Drágámnak, össz-vissz kellett vennem egy zárt cipőt, egy szandit meg száras csizmit! Pedig nagyon sokat mocizott, de a szieszta cipők jól bírták! Egyik sem lyukadt ki, még most is megállnák a helyüket!

Gyöngyi-ezzel a cipőtémával én is úgy vagyok, hogy az legyen új - mondjuk Vilikének mindene az :oops:- . Én 16 éves koromig kellett ortopéd cipőt hordanom annyira lúdtalpas voltam/vagyok! :lol:

Nóri

Kép

Kép
nozavi
 
 


Na még mindig nem alszunk, bakker, Csongor is felébredt, sose lesz itt nyugiiii.

Mozza: mascarpone stimmel, mert Philadelphiát nem találtam. Győri édes lesz az alapja, az már megvan. De örülök, hogy akkor már ma ehetünk belőle. :)

Esztó: ja, banán és körte mehet 7 hós kortól. De mivel ti hamarabb kezdtétek, nem tudom. Második körös kaják. Szerintem már megpróbálhatjátok. Ha nem lesz tőle pocakfájás, akkor mehet több.

Ancsi: pneumo (Prevenar), meningo elleni (Menjugate), kullancs elleni (gondolom, már inkább tavasszal), meg a bárányhimlő ellenit szokták még ajánlani.
Lécci, lécci, jó lenne, ha nem célzásokban mennek a népnevelés, hanem konkrétan. Most megint agyalhatok órákig, hogy írtam-e valamit idegen szóval! :shock:
Anitát én is sajnálom persze, de nem tudok mindig reagálni mindenre, meg Anita néha olyan tömören ír (kihagyja a space-eket), hogy van, hogy képtelen vagyok kiszöszölni az írását. :oops: :oops: :oops: Amúgy meg igazad van abban, amit írtál!

Kép
Kép
tinu
 
 


Gyöngyi, én sem adok rá használt cipőt. Vagyis most örökölt egy gumisizmát, na de már két éves, meg hát azt ritkán hordja, az rendben van. De Fruzsi sem örökli Zsófi cipőit, ehhez én is ragaszkodom.
Vendég
 

 
 

Pumukli
Marci eszi a cipőket és én is mindíg veszem neki.Van olyan, ami fazonra egyforma, de színben különböző. Használtan ő sem kap cipőt. Álltalában, ha 1 cipő megtetszik akkor megveszem az aktuális méretet és+ későbbre 1-2 számmal nagyobbat. Télre már megvettem az oviba majd a hótaposósat 30-as méret. Szóval nem él kislábon és még nincs 4 éves. :shock:
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára incike 2009.10.07 13:37-kor.

Kép
Kép
incike
 
 


gumisizma=gumicsizma

Haramdik kávét iszom :shock:
Vendég
 


Khm, harmadik..

épp most jöt meg Fruzsi első cipője :) A liliputi.hu-ról rendeltem :)
Vendég
 


Tinu, én Ancsi hsz-e után dobtam be az übersecondhandladyt. Irulpirultam is rendesen :oops: :D Én néha bevállalok egy-egy ilyen rettenet szót, néha feláldozom magyartanári minőségemet a humor oltárán.

Üdv
Gyöngyi

Kép

Kép
aerfen
 
 


panndi-ma nagyon elemedben vagy elcsapásokkal! :lol: :lol: :lol:

én is kv, amíg még hagyják :arrow: már beszélgetés van! :roll: KV!!! :arrow:

Nóri

Kép

Kép
nozavi
 
 


Istenuccse egyszer élünk, én is iszom egy macikávét :D

Üdv
Gyöngyi

Kép

Kép
aerfen
 
 


Na jó, már nem javítgatom a hibáimat, nem tudom mi van ma velem :roll:

És ma még háziorvoshoz is kell mennem, mert lejárt a jogsim.
Vendég
 


Nóri
sztem az 500 per óra nagyon olcsó. Én 1000 per órákról hallottam, és ez Etyeken, nem Pesten.

Panndi
már rendeltél liliputit? Mostanra vagy későbbre?
Engem is nyaggat a barátnőm, h rendeljünk együtt és akkor már ingyen szállítják, de azt gondoltam, h majd ha feláll. És ki tudja akkor mekkora lába lesz...
pumuklii
 
 


Rendeltem, 6-12 hós lábra valót :) Gondoltam azalatt csak feláll :) Zsófi 6,5 hónapos volt, amikor felállt, szóval ezért mertem ezt a méretet megrendelni.
Vendég
 


Ildi, kicsit világosítottam a fotódon, nem baj? Amúgy ezt a meitai-t néztem ki én is, de addig vacilláltam, h végül tettek fel újakat, és aztán abból lesz. :D
Kép

Anikó

Kép

Kép

Kép
vki17
 
 


Ja, hogy így van méretezve :roll:
pumuklii
 
 


Jaj,nem vitát akarok dehogyis!!!! :shock:
Mozza szokott rengeteg angol szót írni,ami néha nekem sok,bár nagyon szeretem a hozzászólásait.DE EZ CSAK AZ ÉN HÜLYE "MENTSÜKMEGAMAGYARNYELVET" VÉLEMÉNYEM!
Tudjátok,a koncertjeinken elhangzanak magyar költők versei,szegények annyira mostoha bánásmódban részesülnek,sok gyerek csak ilyen formán hall a költészetről és a változatos anyanyelvéről..A többi műveltségüket le sem írom,(pl.nagy magyar zeneszerzők?-Zámbó Jimmy :oops: ),ilyenkor a színpadon ránk szegeződik 150szempár és nem tudom eldönteni,hogy sírjak vagy kitörjön a röhögés.....
Igazatok van,ha van valakinek véleménye,akkor ne célozgasson,mert mindenki csak agyal,hogy talán én vagyok....? :P :P :P

Kép
f.ancsi
 
 


6,5? Maci 7 hósan állt fel,és én még azt hittem, ez korai!!! 11 Hónaposan már ment rendesen a drágám. Na és azóta sem akar megállni! :lol:

Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers




Trixi
trixi78
 
 


Én most Tutyit néztem még ki Benjinek.
http://www.brendon.hu/productsearch/vie ... =3&whid=32
meg ezt
http://www.brendon.hu/productsearch/vie ... =2&whid=32
Szerintem nagyon cuki és nem drága. Passzolna a sapihoz is.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára incike 2009.10.07 13:47-kor.

Kép
Kép
incike
 
 


Ancsi!
Tudom...igazad is van :oops: .....de annyival rövidebb néha angolul....és én multikkal dolgoztam....1-1 levelezésem dekóderrel értelmezhető csak 1 kívülállónak. :roll:
(most eszembe jutott az Álljunk meg egy szóra!....mekkora műsor volt, mindig néztem....)
Zámbó Dzsimi (dzs :lol: )mint híres magyar zeneszerző...hatalmas! :lol:

Kép
mozza
 
 


Chamomilla Vulgaris ch30???? Fogzásra? Jól emléxem?

Anikó

Kép

Kép

Kép
vki17
 
 


Zsófi is 11 hónaposan indult el :lol:

Jaj, Netti, holnap nekünk jó szerintem öööö, mondjuk 9 fele?
Vagy az Nektek korai?

Mitiskartammég...


Itt volt hat és fél hónapos, hjajjj, de rég volt... :)

Kép
Vendég
 


Annyit emlegetitek a sajttortát, h megint kell vmi édesség... Du v. holnap de csinálok is egy kis meggyes "tiramisut". Húúúúúú, de éhes vagyok! Pedig ebédeltemés mindjárt mennünk is kell a dokkerhoz.

Gyöngyi, szőrös lábún mindig röhögök!!! (Csak vigyázz, nehogy a gyerek 1xcsak meglepjen, h így szólítja!!!! :lol: :lol: :lol: )

Anikó

Kép

Kép

Kép
vki17
 
 


Marci ilyen cipőt tett szarrá motorozással:
http://www.brendon.hu/productsearch/vie ... =6&whid=32

Kép
Kép
incike
 
 


Na Iza megtalálta a lábát4Vagyis eddig is folyton fogdosta,meg huzogatta fel!De most már egyedül teszi a szájába..alig tudtam pelusozni! :lol: :lol: :lol: Előbb vissza kellett kaparintani a lábát!
Tegnap meg pucérkodott,olyan pózokat vett fel 8) apával csak röhögtünk!Majd dobok képet is!!!

Cipőből én is újat fogok!!!Szerintem is fontos,meg h tényleg jól is tartsa a bokáját!Na de hol van ez még!!!!Én itthonra nem akarok neki cipő,csak kintre ha kell,de remélem pár hónapom van még! :wink:

Na megyek,mert még csak pár dolgot raktam össze...(lassan meg tele a táska..upsz :shock: )

Emese Egerben volt!!!Már itthon lehetnek,most néztem nemrég a blogját és vannak fenn fotók!!!Bogi annyira édes!!!Ja és Ákoskával nagyon jól elhaverkodtak ismét! :wink:

Böbi....oh,nem is gondolok erre!Én csak Karcagig jutok el :wink: :lol: Előrerettegek h Mami mit talál ki :lol: :lol: Lehet h hurka kolbászt kap majd Iza ebédre :wink: Van h reggelire mi azt kapunk :?

annus11
 
 


Inci!
Látom ez is olcsóbb fajta cipő :roll: magamnak nem veszek ennyiért!!!!De ez van...kihasználják az embert keményen!

annus11
 
 


Anikó, hozol majd képet Blankiról és a mei tairól?

Mozza, bakker olyan régóta meg szeretném kérdezni, hogy mit szólt a dédi az ajándékhoz? (Tudod a beletenyerelős, táblatartós Lilifotóhoz?)

Üdv
Gyöngyi

Kép

Kép
aerfen
 
 


Annus
Fasírt nem szokott lenni? Nálunk is otthon a faluban ez szokott lenni időnként a reggeli + fasírt, kenyér és uborka(kovi vagy csemege).

Jaja nem olcsó, ezért is mondtam, hogy nem vagyok hajlandó az ujjat ráadni.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára incike 2009.10.07 13:56-kor.

Kép
Kép
incike
 
 


Kitty :lol: :lol: :lol: Bogyó a pogány :lol: :lol: Szerintem is mondj egy időpontot oszt jön aki tud,meg aki akar!!!Ennyi!Lehet esküvője se lesz így szegénynek!Vkinek tuti nem lesz jó az időpont :) :)

annus11
 
 


Böbi most írt h minden szuper, remekül vannak és Gy-t alig lehet kihozni a tengerből :)

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Nagyon köszi Mozza,hogy így vetted a "kritikát",le a kalappal :!: :!: :!: Így leírva a Dzsimi még viccibb,de a környékünkön lakik egy kislány Zsülietta. Ez sem semmi. Múltkor pedig a játszón kiabált egy nagypapa,hogy "Ricardo,megyünk haza!"
A legjobb.A gyerekorvosunk kérdezte a 15éves anyukától,hogy mi lesz a neve a csemetének,"Kelvin". Hát,hiába,kicsit félrehallotta...
:P
Na,rohanok a lányaimat összeszedni,köszönöm az oltási tanácsokat!

Kép
f.ancsi
 
 


Inci!
De...van olyan is.Meg káposzta minden mennyiségben!!De olyan zsíros minden!!!!!!Áááááááá.Kínomban tejfölös kenyeret szoktam enni....és akkor mondja h itt egy kis szalonna lányom,egyél azt is :lol: :lol:

annus11
 
 


Gyöngyi!
A nagyi kapta! :lol:
nagyon örült neki!
Mellékeltem a bocsi- workshotokat-.
Így láthatta, hogy készült a MŰ! :lol:
Azóta az éjjeliszekrényen van...kiemelt helyen! :D

(szóval Karácsonykor ráállunk a sorozatgyártásra....és mindenki vm. ilyet kap majd... :lol: )

Kép
mozza
 
 


Annus
Én imádom a zsíros kajákat. Csülökből zsírosabbik részéből borzalmas mennyiséget tudok megenni, de szerencsére nem látszik meg rajtam. Viszont a szalonnából csak a császárt vagy abáltsalonnát eszem meg. A többivel ki lehet ergetni a világból.

Mozza
Most nagyon jó ötletet adtál nekem a kari ajira evvel a gipszes csináldd magaddal.

Kép
Kép
incike
 
 


Én még mindig nem csináltam meg a gipszest...a végén egyedül kell belevágnom!

Inci!
Jaj ezeket meg se tudom enni!!Nem szeressem a csülköt,meg pacal és társai :roll:

Izát már félig a járóka alól szedtem össze :shock: Most már a földön se lehet??Innen leesni bár nem tud,de mindenhova eljut....pár napja a kanapé lábánál volt,picit be is üthette a fejét mert oldalt piros volt.De nem sírt,meg nem lett pukli...de én szívinfarktust kaptam mikor megláttam az ágy lábánál...meg most a járóka alatt a feje félig!Pedig csak a másik szobába rohantam át 1 percre :(

annus11
 
 


Ja,még annyit lányok,hogy nem tudom,hogy láttátok-e ma reggel a TV2-n a híradót a szentesi nőgyógyászról. Velem is ez történt,amit a blogban leírtam,csak nekem hála Istennek a belek nem fúródtak át. Hát,beleremegtem...elég közel jártam a tragédiához.
Na,most már tényleg megyek....

Kép
f.ancsi
 
 


Köszi a hófordulós köszöntéseket, én magamtól valahogy mindig elfelejtem, pedig Alíznál még nagyon számon tartottunk mindent.

Szofi!
Lehet, hogy itt a kerületben van valami negatív a levegőben. Nekünk már ez a harmadik vacak éjszakánk, de fognak semi nyoma. Áron bőre kb. egy hete tele van száraz, piros foltokkal. A dokinéni felírt rá egy krémet, de eddig nem használt semmit.

Valaki tett már fel sajttorta receptet? Régóta vadászom rá, de úgy látszik lemaradtam. Akinek van jó, bevált feltenné mégegyszer vagy a blogba? Köszi!

Ildi!
Én is ezt a mei tai-t néztem ki, talán ma meg is rendelem. Eredetileg Bora mei tait akartam, de a férjem leszavazott, azt mondta ez szolídabb és ezt talán ő is hajlandó felvenni. Meg vagy elégedve?A szivacsos fejtámasz jó, szükséges? Mennyi idő múlva postázták, mert a kengurumat már elígértem a húgomnak.

Alíz megszerezte első ovis betegségét, köhög, tüsszög, folyik az orra és hiperhisztis, úgyhogy a héten marad itthon. Áron meg ma fogyózott. Mivel délelőtt el kellett mennem, két szopi helyett is cumisüvebgől kellett volna lefejt tejet innia. Sikerült anyunak több részltben 50ml-t belenyomni, nem tud cumiból inni. Ennek ellenre nem volt nyűgös.

Inci!
Hát ez az ovi nagyn gáz! Sajnos én is majd minden nap felhúzom magam valamin. Nem gondoltam volna, hogy ilyen stresszes lesz ez az oviba járás.

Kép

Kép
hean
 
 


pumuklii
 
 


New York-i sajttorta by Mozza

Hozzávalók:

25 dkg darált omlós keksz
10 dkg olvasztott, langyos vaj
65 dkg natúr tejszínes krémsajt (phili, vagy mascarpone)
15 dkg porcukor
1.5 evőkanál liszt
2 kávéskanál vanília aroma
1 citrom reszelt héja
1 dl tejföl
3 tojás
Elkészítés:

A kekszet összekeverjük a vajjal, és egyenletesen belenyomkodjuk egy kb. 24 cm átmérőjű, kapcsos tortaformába, és előmelegített, 170 °C-os sütőben 10 percig sütjük, míg megbarnul.
Nem kell, hogy teljesen átsüljön.
A sajtkrémet kikeverjük a cukorral, a liszttel, a vaníliával, a citromhéjjal, és a tejföllel, végül egyenként adjuk hozzá a tojásokat.
Ráöntjük a kekszes alapra, és további 50 percet sütjük.
Ekkor még lágynak látszik a tészta, de nem szabad tovább sütni, mert hűlés közben még szilárdulni fog.
Rácson hagyjuk kihűlni a formában, és másnapig hűtőben tároljuk.
Megnedvesített késsel meglazítjuk a torta szélét a forma mentén, és tálcára csúsztatjuk.
Kínálhatunk hozzá epret, málnát, vagy valamilyen piros színű gyümölcsöntetet.
pumuklii
 
 


hean, nyugodtan rendeljetek innen, gremese fórumtársam Zsófi fórumáról, személyesen ismerem, már több barátnőm vett innen mei-tait, elégedettek :) Gyors, kedves, megbízható :)
Vendég
 


én ezt próbáltam múltkor
http://desszert.eu/sult_turotorta_II
fincsi volt

mozzáét is ki fogom próbálni
pumuklii
 
 


Hali! :)

Ancsi, nekem is fontos, hogy így egyenesen kritizáljanak, amiért kritizálni kell, mert különben én is csak járatom az agyam...
Azért sztem nemsokára érkeztek reakciók Anita gondjára is, de sokszor az fordul elő, hogy míg ír vki, addig a többiek is, így aztán kb. egyszerre fut be sok hsz., és úgy tűnik, nem reagált senki vmi problémára, pedig csak arról van szó, hogy még nem is olvasta a sorokat, amire reagálni kellett volna... :roll: Nem tudom, lehet, szó se volt egyszerre írásról, nem voltam jelen az esenél, megtalálni meg nem tudom most.

DE, bizton állítom, hogy mindenki nagyon drukkol Anitáéknak, Trixiéknek, és mindenkinek, akinek anyagi gondjai vannak, hogy talpon tudjanak maradni, hogy hamar lezajoljanak a nagyon vészes napok, és biztos egzisztenciával a hátuk mögött nevelgethessék a gyermekeiket!!! (Most mit írjak az egzisztencia helyett? Ok, megélhetés, de gyakrabban használjuk az idegen szót, nem? Én ilyen esetekben használok idegen szavakat. Baj?)

Gyöngyi, sztem nyugodtan humorizálhatsz így,m nekem nagyon tetszik! :)

No, cipő. Mi nem tudnánk új cipőket venni - egy csomór örököltünk, amiket nem is használtak a tulajdonosaik, vagy max 3-4x volt a lábukon. Sztem ez nem gáz. Vagy igen??? Amúgy nagyiktól, dédiktől kapott eddig is Samu új cipőket, szóval azért nem volt kivert kutya... :) De mit csináljon az ember lánya, ha nem tud megvenni egy 7-8000 ft-os darabot??? Igen, vadászom a leárazásokat, de ilyen mértékűre nem bukkantam még. Kitty, megírod, te hol szoktad keresni? Meg sztem a blogba írhatnád a történetet, mert engem is érdekel... Aki nem akarja, nem olvassa...

Nemtom, mit akartam még...

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


Itt van is egy Panndi nevű mei-tai :wink: És bár sok nem látszik belőle, de Fruzsi is rajta van a honlapon velem együtt :oops:
Vendég
 


Sziasztok.
Mozza, én Petinél fél éve koráig kifőztem minden minden esste, aztán utána már nem, de nehéz volt leszokni róla..Második gyereknél már nincs anaponta kifőzés, heti 1 mikrós sterilezés van, ha muszáj. Az igaz lesz, hogy a harmadik gyereket a kutya hozza vissza :D :D :D

Motorozás. Van speckó motoros cipő, fel van "húzva " a talpa az orr résznél, vagy motorozáshoz külön cipőorrvédőt is lehet venni.
http://www.kukucska.com/ftp/linea_tavas ... hp?cat=292

Kép
Kép
zili
 
 


jajdeélvezem, hogy alszanak a lányok 8)
Vendég
 



Kép
Kép
zili
 
 


Ja, Annus, írtam én is a blogba!

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


Zili!
Már beraktam a linket a cipővédőről! :lol:

Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers




Trixi
trixi78
 
 


1ébként én a kínaiban szoktam cipőt, szandit venni a gyerekeknek. Ott is van olyan, amiben van lépésbetét. A jómúltkor láttam a humanic-ban irtó drága gyerekszandált, de a belseje tiszta műanyag volt! Nagyon kell keresni a jó minőségű, olcsó cipőket,az tuti. Én a szandálban pl ragaszkodom a hasított bőr belső talprészhez,mert abban nem izzad úgy a gyerek lába,mint a műanyagban.

Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers




Trixi
trixi78
 
 


Panndi!
Igen,ezt a múltkor már megállapítottuk! :lol: :lol: Ismerős nevek voltak nagyon!nem csak a Tied! :wink: Tök ötletes szerintem!!!

Feladtam a csomagolást...apa kinyír!De nem érti meg h 1 nagy táskába nem férünk el 3an!!!Ráadásul úgy,h magunknak alig viszünk vmit mert ott is van csomó ruhánk....

Amúgy Anita merre van?????

annus11
 
 


Hú, Ancsi, ez gáz... :roll: Örülök, hogy te a gyógyulás napjaiban jársz!!!!!

Inci, nagyn sajnálom az ovis szitut... Én nem is tudom, mit tennék a helyedben... Remélem, nem lesz ilyen velünk, mert akkor én is harapni fogok... Tanácsokat kaptől, nekem nincs jobb ötletem...

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


De miért kell csak 1 táska?? Ja, mert nehéz elcipelni... Hmmmm. Csak azt tudom mondani, hogy ügyes légy... :roll:

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?