Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Ugye hiányoltatok! :D Sajnos most nem tudom ígérni, hogy visszaolvasom azt a 3 heti adagot, amit írtatok. De mostmár végre újból van gépem, csak sajna bekapcsolódni újból nem tudom mikor fogok, mivel 3 heti munkával is le vagyok maradva. Na meg elkezdődött nálunk is a suli, és az óvi újból.

Csak a óvodához szeretnék hozzászólni: mi is délben járunk haza mindig. Törvény hivatalosan nincs róla (kerekpocak), hogy haza kell hozni a gyereket délben, aki otthon van ellátáson, de önkormányzati szabályozás van! Most is közel 130%-os az óvodai telítettség, külön engedély kell óvinak, hogy ennyi gyereket befogadjon, az pedig csak úgy lehet, ha a gyerekek bizonyos hányadát a délelőtti foglalkozás után hazaviszik. Vannak olyan helyek, ahol a felvételi kérőlapon olyan válaszlehetőség is van, hogy miért akarod vinni bölcsibe oviba a gyereket, hogy kistestvér született. Nos nálunk soha nem lesz ilyen, harc folyik minden helyért. Idén nem minden bölcsis tudtak átvenni, mivel a rengeteg beköltöző miatt nagyon sok az 5 éves, akiket viszont kötelező felvenni. Kicsit hosszú lettem. Úgyhogy én örülök, hogy legalább délelőtt ott lehetünk.

Egyébként jól vagyunk, lassan hízunk is (5250g), de kinézetre viszont egy kis husigép, nem sovány egyébként. Majd rakok fel képeket is, hisz még a lányaim szülinapjával is adós vagyok.
Szerdán megyünk ismét be a kórházba kontrollra.

Zsuzsa
Lányaim: Petra 1998.08.13., Felícia 2001.09.21., Bettina 2004.08.30.
KépKép
Videónk: http://www.youtube.com/watch?v=MMCdy68OpEk
kerekes97
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2008.11.14 19:24-kor.
Vendég
 


Sziasztok,

Lili nevében köszönöm a dicséreteket.

Csöppke,
már az első órán merültünk kétszer... Meg is lepődtem nagyon, mert azt hittem, hogy merülés majd csak pár foglalkozás múlva lesz, de nem, rögtön bedobtuk a babákat a mélyvízbe. Hozzáteszem, hogy Lili is és Eve babája is tök jól bírta a kiképzést. Lili még mosolygott is a víz alatt. Hozzáteszem, hogy már kb egy hónapja gyakoroltunk otthon úgy, hogy a fürdést 30 fokos vízben kezdtük és locsolgattuk az arcát bő vízzel. Van egy jelszavunk, amit locsolás előtt használunk, így már megtanulta, hogy mikor kell becsuknia szemét, száját, orrát és minden testnyílását:)
Eve tudott a víz alatt kamerázni, úgyhogy felvette mindkét baba merülését. Ha megkapom, majd megmutizom nektek.
Egy foglalkozás egyébként kb 45 perc és utána még lehet kicsit játszani a vízben.

Anetto,
attól én is nagyon parázok, hogy nehogy összeszedjünk valami betegséget, mert akkor lőttek az uszinak, pedig annyira élveztük mind a ketten.
Tök jók az evős képek. Milyen komoly arcot vág a fiad :)

Marcianya,
én úszás előtt megkérdeztem a háziorvost és a védőnőt is. Mindketten javasolták az uszást. Ahova én viszem Lilit oda kérnek orvosi igazolást, hogy nem szenved keringési, légzési betegségben, és ha kihagyunk egy órát, akkor is vinni kell utána orvosi igazolást. Mint az oviban :) :)
Egyébként az simán benne van a pakliban, hogy összeszed valamit a baba. Én is félek, de nem nevelhetem burokban, és mivel imádja a vizet, kézenfekvő volt, hogy el fogjuk vinni. Egyébként betegséget bármilyen más közösségben is össze lehet szedni nem csak az usziban.
Tényleg hatalmas Marci. Nagyon ügyesen ül már.

Virág,
gratulálok a keresztelőhöz. Trudi is gyönyörű.

Xsara,
Nagyon szép baba Jázmin, és a fiad is édes. Lilinek is van olyan ruhája, amiben Jázmin az utolsó képen van. :)

Celesztina,
sajnálom :( Remélem, meg fogjátok oldani a problémákat!

Timi,
Én műanyag kanállal etetem Lilit, de a védőnő szerint fémmel kellene, mert azt könnyebb fertőtleníteni. Én viszont nem tudom, miért, de nem szívesen teszek fémet a szájába.

Kép
emi29
 
 

 
 

Nono:be vagy regisztrálva! Nem küld kódot, azzal tudsz belépni, amivel regisztráltad magad!

Marcianya: nagyon szép kiskölyök Marci! 9kg? Lilu 6 sincs... :lol:

Xsara: tök jó, hogy újra vagy! Micsoda fekete-hajú család vagytok! :) Nagyon szépek a gyerekek!

Emi: tök jó lehetett az úszás! nagyon kíváncsi vagyok a víz alatti felvételekre! (gondolom Te is... :) )

Anetto:
Máté hogy élvezi a barackot! Nagyo édes!

Virág: ha hagytátok volna, belecsapott volna Trudi a tortába? :D

Kerekes: már hiányoztál! :wink: várom a képeket!!

Rólunk: Lillus este 6-kor véletlenül elaludt (kis fél órás szunyára számítottam...) 1/4 8-kor megébredt, de visszaringattam, mert láttam rajta, hogy nem igazán akar felkelni... majdnem 1-ig aludt, akkor evett, és reggel 7-ig bírta... És most megint alszik, már 1 órája... Ki érti ezt? :roll:

ercsi_3
 
 


Kerekes jó. hogy újra ittvagy!
Emi én is fölhívtam a dokit, de vele nem tudtam beszélni csak az asszisztensével, és ő szó nélkül kiállította az igazolást, és ez volt Apa baja, hogy a doki rá sem nézett a gyerekre.
Ercsi szerintem ez az idő teszi, hogy ilyen jókat alszanak, a Marci mint írtam végig aludta az éjszakát, reggel fél 6-kor bekajált, és fél 7-kor már megint aludt fél 10-ig! Akkor megint evett, és most tettem le, szerintem kb 1 percen belül megint alszik. :D Aztán jön a répa!
CSak azt nem tudom, mi legyen a következő, mert kb 5 napja esz már a répát, és nem mintha reklamálna, de kéne neki valami mást adni már. De mit?

Kép
marcianya
 
 


:evil: Kétszer szállt el amit írtam!!
De csak azért is!


Emi, Zsuzsó, Marcianya édesek a babák!

Virág, köszönjük a keresztelői képeket, szépek vagytok!

Az ovis ott (nem)alvásról tényleg nincs jogszabály, sőt szerintem legtöbb helyen a Kerekes által írt helyi határozat/rendelet sincs, mégsem nézik jó szemmel, ha az otthon lévő anyuka ott akarja hagyni du-ra is a gyereket. Sajna ez van... Kardoskodni lehet ellene, csak nehogy a gyerek igya meg a levét...

Emi, tetszik ez a jelszó dolog, érdekes, hogy Lili milyen hamar meganulta.

Nem értem miért jobb a fémkanál :shock: , a műanyag (babakanalat) is ugyanúgy lehet sterilizálni, mint a cumisüvegeket.
Pár naponta bekerülnek a kanalak is a sterilizálóba, és már kész is. Bár mi pár napja kanál végű üveget használunk (mindjárt próbálok képet is csatolni, de az előbb emiatt szállt el...)

Először idegenkedtem tőle, mondván ismerkedjen csak a kanálhasználattal, de rájöttem, hogy ezzel (most még) sokkal egyszerűbb etetni. Csak nyomni kell mindig egy pici pepmőt a kanálba, és már lehet is a szájába dugni. Kanalazni meg majd ráérünk később.

Én kis zacskókba tettem fél barackokat a fagyasztóba. (Korábban meggyet is tettem el így.) Próbaként kivettem már barit, igaz tényleg kissé plötyi , de ugyis turmixolom valami más gyümivel. Sok nem fér a fagyasztóba, de szerintem így helytakarékosabb, mint pohárban. (Először a tejgyűjtő zacsi jutott eszembe, azt ugye jól le lehet zárni, de mivel az baromi drága, így rögtön el is felejtettem.)

KépKép
KépKép
atizka
 
 


Na, itt a kép a kanalas "lovi" üvegről:

Kép

KépKép
KépKép
atizka
 
 


Zsuzso - Örülöök, hogy úgy tűnik, összejött a szőke haj kék szem kombináció :) Mi is örülnénk, ha Alíz így maradna.
És tényleg van hasonlóság a csajszik között, fejforma, szemek, száj .. hajszerkezet :)

Marci nagyon cuki :) Jó nagy baba :D

Mindenkire irigykedem az úszás miatt .. na de lehet majd mi is ..

Zsuzsa - Hozz képeket :) Jó, hogy jöttél!

Emi - Várjuk mi is a vízalatti fotókat!
Meg Evelinnek üzenjük, hogy elvétve azért benézhetne hozzánk fórumozni :)

Atizka
- Ez a kanalas cumisüveg nagyon komoly :D


Hoztam én is képet a csajszimról :)

Alízom így ül .. és nem tudunk vele mit tenni, már a majdnem vízszintes babakoci pozícióból is felhúzza magát. És így szeret játszani. Ha már se háton se hason nem bírunk vele, akkor ez az egyetlen megoldás .. így akármeddig játszik :shock: :shock:

Kép

Barátnőm kislányával, Kírával:

Kép

Kép

Nagy lányunk ...

Kép

Kép

Kép

Kép
szösszenet
 
 


Szösszenet! Az második képről ez jutott eszembe: "Mutasd már! Te is kaptál ide szurit?" :lol: A lányod tuti nagyon barátkozós lesz, a múltkor Mazsinak magyarázott, itt meg Kírát simogatja... :D Nagyon édes, szép "nagylány".

KépKép
KépKép
atizka
 
 


Sziasztok!

Lányos anyukák!
Szokott olyan lenni nálatok, hogy a lánykátoknak megduzzad egy picit a cicije? Nekünk most ez van, mitől lehet? Lehet összefüggésbe az én ciklusommal?

Szösssz!
Alíz mióta ül egyedül? Nagyon édes.

Marcianyu! Mennyit eszik Marci egy nap? Az én Márkóm csak szopik, 5x 200-at és csak 7kg. Az kevés???

Lemaradtam erről a blog dologról. Valaki leírná, hogy miről van szó?

Bocs a sok hülye kérdésért.
Amúgy mi jól vagyunk, csak most kicsit nyügik az időjárás változás miatt. 1-kor szoktunk enni, de most 11-kor kiverték a balhét mind a ketten, hogy éhesek. Nem értem hogy lehet. Teljesen felborult a napirendünk.

Kép

Kép

Kép

Kép
kamilla306
 
 


SZiasztok!

Nagyon ari babákat láttam! Jók a pancsolós képek is!

Kérdés: Van olyan, aki Nestlé Beba HA-t ad a picinek? Eddig Nutrilon prémiumot ettünk, de az csak 6 kilóig jó és nem is nagyon ízlett neki. Most Beba van és ebből eléggé szép mennyiségeket megeszik. Viszont sötétzöld a széklete tőle és nagyon büdi.
Egyébként semmi más baja nincs. A dokinő azt mondta, hogy még meg kell szoknia, de ahogy olvastam a tápszeres dobozon, az is okozhat zöld színt.
Most azt mondták, hogy csütörtökön vigyek be egy pelust, ha nem változik. :shock:
Idióta egy orvosom van, de sajnos nem tudok változtatni rajta. :(

Edina


Kép
medina83
 
 


Medina!
Emma Beba HA start aktívot kap, nálunk is zöld a kaki, szerintem ne aggódj.

Kamilla! Édesek az ikrek. A blogot Ercsi indította, csak meghívóval lehet bekerülni. Ha írsz e-mail címet valaki küld neked is. (pl. én is tudok). Eddig főleg születéstörténetek vannak fent, de más - babás témában is lehet írni.
Cici nálunk akkor emelkedik ki jobban, ha melege van, amikor levetköztetem, és éri egy pici hideg, mindig kisebb. Lehet, hogy te nem erre gondolsz, mert ha erről van szó, akkor azt Márkónál is észrevetted volna. Szerintem ez a hideg-meleg dolog nemtől független. Hátha más tud neked segíteni.

KépKép
KépKép
atizka
 
 


Atizka: köszi a választ! Az már biztos, hogy szaros pelust emiatt nem fogok becipelni a rendelőbe. Majd megbeszélem a dokimmal. Azért nem aggódok annyira, mert egyébként boldog, kiegyensúlyozott baba!

Edina


Kép
medina83
 
 


Néhány kép "Apa kedvencéről":

Kép

KépKép
KépKép
atizka
 
 


Most csak gyorsan Medinához jövök, merrt fél kézzel vagyunk, éppen büfizünk. Én az első perctől Bebát adok, és folyamatosan zőld a kaka! Ezért ne vidd dokihoz! Szerintem. Neki csak egyszer-kétszer volt más szin is a zőldbe, az is a répától.

Kép
marcianya
 
 


Ollem pont tegnap gondoltam Rád h nem írtál aynukádról mostanában
:( Azt hittem normálisabb lett, h meg van a tündéri kisunokája!

Csöppke milyen jó h megint jelentkezel! Meg te is Kamilla édesek a Picik!

xsaraJázminnak gyönyörű kék a szeme!


Emi, szuperek a babauszis képek! Én félek kiscit meg nekünk csabára kéne átjárni busszal

zsuzsófi, nagyon arik a gyeekeid!

Mazsi milyen szép hajas baba Alíz meg már kész hölgy!


Alíz gyönyörű abban a virágos ruciban!

Marcianya nem semmmi a fiad!!

Anetto Máté cuki!

Virág aranyxos Trudi

Kerekes jó h itt vagy ismét!


Mit tudtok mangóról?

Nálunk egyrészt szuper hír h Fruzsi hétvégén teljesen önállóan hasra fordult és csak az apja látta! :lol:

Nekem meg ma reggelre folyt a tejem az ágyban és 1 óra alatt lejtem 4 d-t!

Sajnos 2 kezelt beteg van a házban az egyik nő skizofrén és h leszálljon rólunk elég durván léptem fel múltkor. a másik ma rázta az ajtót h mi zavarjuk a rádió adást nála és h rejtegetünk itthon egy nagypapát akivel nem törődünk (Tomi ordít az apjával telefonon,mert nem hallja).

Röhej h tegnap a meleg miatt nem akartam sokat kinn lenni most meg az eső miatt nem is tudunk kimenni :roll: [/b]

Kép
kritta
 
 


Szerinttek normális, hogy a Marci a 150gr répa után lenyomott 100gr tápszert? Addig nem nyugodott, amíg le nem nyomta.

Kép
marcianya
 
 


Kamilla - Alíz kb 1-2 hete ül önállóan ... előtte is imádott így lenni, de fogtuk a kezét ..
Most is mellette vagyunk ..
Bár most, ha eldől, akkor hasra fordul, és úgy játszik tovább, míg meg nem unja ..
Cukik az ikrek!!!

Marcianya - Én rendes kajci után sosem adok neki tápszert .. várok vele min. 1 órát, hogy ne bukja ki az egészet ..
Alíz pl. tízóraira csak gyümölcsöt eszik, de úgy kb 100-120 grammot, és most kezdtük el ebédre a főzeléket, még csak 40-50 gramm körülit evett, de mégsem adok neki rögtön tápszert .. majd ha újra jelzi hogy éhes.
Marcinak nagy étvágya lehet, ha ennyi répa után sírva követeli a tápszert :D
Annyit adj neki enni, amennyit kér .. ő tudja :)

Kritta - Köszi :)
Itt kisütött a nap :) .. mi mindjárt megyünk ki :)

Atizka - Nagyon cuki Emma baba :)
Remélem Alíz barátkozós lesz .. egyelőre inkább érdeklődő :D Féltékeny rendesen a babákra :D

Kép
szösszenet
 
 


Köszi a válaszokat.

Akkor kérnék én is szépen egy meghívót valakitől.

Szüléstörténetet ne várjatok tőlem, de majd valamit alkotok rá én is. :)

Kép

Kép
kamilla306
 
 


Ja, a lényeg lemaradt:

kamilla306@freemail.hu

Kép

Kép
kamilla306
 
 


Sziasztok!
Bocsi, hogy kétszer is csak ilyen gyors voltam, de küzdötte,m a fiammal. Most úgy néz ki, elaludt.
Alíz nahát! Gyönörüel ül! És milyen szép még mindíg!
Helyesek az ikrek is. Szerintem teljesen rendben van Márkó sulya. Az én gyerkőcöm óriás bébi!
Atizka Zita tényleg igazi Apa kedvence! Ő is nagyon szép kislány!
Szösszenet én is próbáltam mindent, de víz sem kelett neki, csak egyfolytába sírt, tudod olyan éhes sírás volt. Mire rájöttem hogy kevés volt a kaja. Sajna kellett neki a tápszer. Hála a jó égnek egyáltalán nem bukik, most is csak egy nagy böff volt utána. :-)
De azért már nagyon várom, hogy tudjak a dokival beszélni! Fölhívni nem akarom, mert szeretném, hogy lássa a méreteit :lol:
Ja és a gyümölcs kevés neki, azért adok főzeléket, mert a gyümi után még éhesebb :?

Kép
marcianya
 
 


sziasztok!

még nem olvastam a hétvégi termést, de próbálkozom...

Nem tudom mi van Bogival....ma is tegnap is reggel fél hatkor kért enni... :shock: Egy ideje nagyon rosszul alszik éjjel, sokat felébred, sirdogál. és most meg már éhes is reggel. pedig mindent ugyanugy csinálunk. nem tudom mi lehet a baj? Valakinek ötlet?

Voltunk kontrollon a sebészeten. minden rendben van. hát a szemészetre már nem jutottunk el. Több mint egy órát vártunk a sebészetre is és reggel hét óta uton voltunk, mert még könyvelőhöz is kellett menni a céges papirokat vittük...apa is sietett, mert indulnia kellett az alföldre árut vinni.

Képzeljétek. Ugy beszéltük apával, hogy mire Bogi megy oviba, addigra legyen kistesó....hát mostanában sokszor szóba kerül és apa benne van, hogy lehetne előbb is. Azt mondja döntsem el én....
Tegnap már neveket keresgéltünk.....

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Hű, nem semmi, hogy már kistesón töritek a fejeteket.
Tényleg, kiváncsi leszek, ki lesz először újra terhes. :) Én bizti nem. Legalábbis remélem. Talán majd 5 év múlva.

Kép

Kép
kamilla306
 
 


Ollem. Nem lehet, hogy pont az a baj,hogy mindent ugyanúgy csináltok? Csak egy kérdés, nem lehet hogy éhes? Végül is már majdnem 5 hónapos. Nekem is azt mondta a védőnő, hogy ne felejtsem el, hogy egyre többet fog enni, hiszen nől, és egyre többet mozog, egyre több energiára lesz szüksége. (nehogy azt higyjétek, hogy evéscentrikus vagyok, és már mindenről ez jut az eszembe, de az én gyerekem is sokat sírt, mire rájöttem, hogy az a baja, hogy éhes. Most nem sír, csak hízík... :? :lol: )
Örülök, hogy a sebészeten minden ok!
Hát én sem kezdem kistesó ügyileg a sort, az biztos!

Kép
marcianya
 
 


Hali!
Csúcsszupi a blog, csak az a baj, hogy én nem a babanetes nevemmel regisztráltam és senki nem fogja tudni, hogy én vagyok. :roll:

Zorroné! Folytak a könnyeim miközben olvastam "Apa" szüléstörténetét. Kár hogy az én "szülésem" nem volt ilyen meghitt.

Kép

Kép
kamilla306
 
 


Marcianya!

Éhes. Igen reggel négy után már megéhezik. addig alszik, aztán felébred, nyöszörög...ma fél hatig birta, akkor már nem aludt vissza cumival... aztán már adtam neki enni...de nem eszik sokat 100-120 ml lemegy és visszaalszik...ki érti ezt???

Átfutottam a hétvégét. és Marcianya Marci nagyon édes. és nem duci, hanem tökéletes!!! :D

Hát gondolkodunk a kistesón bizony.... :oops:
Már egy fiu és egy lánynevünk van. de azért még képlékeny a dolog....
Boginál is sokkal előbb volt neve, mint megfogant volna.... :lol:

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Ollem, aztán nehogy meglepődj, hogy a végén mind a két nevet használni keljen :lol: :D
Ki hagy az agyam. Te tápszert vagy tejcsit adsz neki? Nem lehet, hogy nála is el kéne kezdeni a gyümit? Csak kérdezem. Tudod én nem értek hozzá, és én is elég bizonytalan vagyok, de nekem is olyan jól esik, ha valaki együtt gondolkodik velem. :lol:

Kép
marcianya
 
 


Sziasztok!

Vagyok én is, csak hétvégén nem voltunk itthon, és így kicsit elmaradtam!

Kamilla: először én sem a babanetes nevemmel regisztráltam, de a személyes dolgok között lehet rajt változtatni, ha akarsz...
Sajnáltam nagyon a csaszit neked, mert a BB-Kata párossal tényleg egy élmény szülni... :wink: Nagyon édesek az ikrek! :D :D :D

Kistesó: mi 2011 tavaszára tervezzük... :D :D :D Mármint, hogy akkorra szülessen! Neveink már vannak! :wink:
De aztán ki tudja... Ember tervez... :D :D :D

Mary: mostanában Beninek is felborult a napirendje; valami miatt össze-vissza éhes; van, hogy 5 órát kibír, van, hogy hármat sem... :roll: Nekem is idő kellett mire rájöttem, hogy a kaja miatt megy a hiszti...

No, majd még folytatom, de most csak egy kezem van...

Kép

Kép

Beni és Dorka életének fontosabb eseményei: http://beni-baba.blogspot.com
zorroné
 
 


Marcianya!

Egy fiu és egy lány nevünk van. Elárulom. Evelin és Noel. De keresünk még egy lány és fiu nevet a biztonság kedvéért. Boglárka mellett is fenntartottuk a Gréta nevet, hátha ketten lesznek, de nem....egyébként ikrekre pályáztunk... :lol: tényleg.

Bogi tápszeres három vagy négy hetes korától...sajnos. kap gyümit is. most éppen barack, de már eszik banánt, almát. most készülök a répára...
nekem is jól esik ha valaki gondolkodik velem... :lol:
Épp most nyomtam le egy kávét, hogy aktivabban tudjak gondolkodni.... :lol: :lol: :lol:

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Zorróné.
Mi is igy terveztük...2011 tavasz....de olyan messze van, mi meg türelmetlenek vagyunk. Férjem meg már 44 éves.....bele akarok húzni, na... :lol:

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


( kávé az jó ötlet! Megyek is iszok én is ! :D )
Akkor passz :( Majd valaki okosabb, tapasztaltabb biztos tud valami jó ötletet mondani! :lol: :D Tölem enyire futotta :lol:

Kép
marcianya
 
 


Zorróné!

Ja napirend.
nálunk pár hete alakult ki az új napirend. miszerint kb négy óránként van kaja. egy reggel nyolc, ami két napja fél hat lett...hát...aztán 10-11 fele gyümi, utána 12-13 fele ebéd táp, aztán 17-18 fele táp és 20-21 vacsi.

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Marcianya!

Hátha a kávétól jobban megy a gondolkodás....
Nekem mosogatnom kéne, de nagyon....... :?
De most nagyon nincs kedvem....nagyon nics.....

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Egyébként Marcianya biztos a növés miatt van, hogy éhesebb....
De én arra is gondoltam, hogy mi van, ha tényleg jön a foga (sok dolog erre utal) és felébred és akkor megéhezik, vagyis hogy mondjam, érzi, hogy éhes....oh vagy nem is tudom......jaj jaj lehet kell még egy kávé.... :lol:

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Na jó, ha senki nem jön......
......akkor megyek elmosogatok. hátha addigra vki lesz itt, vagy éppen volt...

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Nagyon-nagyon sok szép babót láttam! Tök jó, hogy ilyen sok képet raktatok fel az elmúlt napokban! :D :D :D

Én is csatlakozok, ezek a hétvégén készültek:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép

Kép

Beni és Dorka életének fontosabb eseményei: http://beni-baba.blogspot.com
zorroné
 
 


[quote="ollem"]Z írta:ollemorróné.
Mi is igy terveztük...2011 tavasz....de olyan messze van, mi meg türelmetlenek vagyunk. Férjem meg már 44 éves.....bele akarok húzni, na... :lol:


Hát tényleg messze van, de mondjuk nekünk muszáj még tesó előtt költözni (mert nem férünk el) és csak 2009 második felére épül fel a lakásunk... :(
De téged tök megértelek! Hajrá! :wink:

Szerintem amúgy lehet a fogától is ilyen nyügös, de lehet, hogy nincs is különösebb oka! Én abból indulok ki, hogy mi felnőttek sem mindig ugyanakkor vagyunk éhesek és nem is ugyanolyan mértékben! :roll: :roll: :roll:

Kép

Kép

Beni és Dorka életének fontosabb eseményei: http://beni-baba.blogspot.com
zorroné
 
 


Azért még mosogatás előtt benéztem.... :lol:

Zorróné!

Beni nagyon édes!!!
Jó az a taxi! Rossmanos???

Kistesó: Hát igen mi Bogi születése előtt költöztünk be egy hónappal az új házunkba, ugyhogy még van szabad hely. hamarosan csináljuk a felső szintet is, ott lesz egy nagy zene studió és két szobányi hely, amit ha kell hamar megcsinálunk...
köszi, hogy megértesz, bizony szeretnék a férjemmel még sok évet együtt lenni és szeretném, hogy a gyerekeink is minél tovább élvezzék apjuk szeretetét és gondoskodását!!!
Nem tehetek róla, hogy őbenne találtam meg életem szerelmét...

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Most nézem Beni egy nappal fiatalabb Boginál. Bogi tömörebb... :lol: De szerintem súlyra kb egyformák? Hány kg Beni?
És látom ő is szereti rágcsálni a pelust. édes. :D

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Mary: a taxi tescos; annyira jó vétel volt, imádjuk! Sokszor voltunk vízparton meg szállodákban a nyáron, és Beni mindenhol elvolt a taxijában! Ezzel bárhova be tudtuk vinni, a tengertől a jacuzziig... :D Míg kisebb volt, feküdt benne, de most már jobban szeret ülni, mert akkor lát mindent és még jobban elvan...

Beni amúgy 6700gramm, viszont nagyon hosszú, 68 centi! Csak anyatejes, úgyhogy az első időkben nagyon gyorsan hízott, de 4 hónapos kora óta teljesen visszavett, most szinte stagnál! :roll:
Bogi mennyi kiló/centi? Mondjuk úgy emlékszem Bogi picinek született, Beni 3200gramm volt!

Kép

Kép

Beni és Dorka életének fontosabb eseményei: http://beni-baba.blogspot.com
zorroné
 
 


Zorróné!

Bogi négy hónaposan 5920 g volt, szóval majdnem 6 kiló, de rövidebb mint Beni, akkor azért látszik husosabbnak.
Egyébként Bogi 2400 g-mal született.

1. hónap 3250 g
2. hónap 4800 g
3. hónap 5420 g
4. hónap 5920 g

Szóval Bogi is először nagyon gyorsan hizott.
Sajna utoljára három hónaposan mérték....akkor volt 61 cm.
Kiváncsi vagyok, hány kiló lesz két hét mulva azaz öt hónaposan....
Akkor Beni csalós, mert tényleg hosszú! Hát végülis fiú!!! :D

Nekünk Rossmanos csónakunk van. ugy emlékszem volt taxi is...
mindegy, nagyon szupi a csónak!


Egyébként kész a mosogatás, és a konyha. azt hiszem pucolok krumplit és fölteszem főni.... :roll:
Bogi még mindig alszik. Fél háromkor evett, aztán böfi és alvás...azóta nyomja...

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Zorróné, olyan nagyon szép Beni! Olyan ki huncut! :wink:

Ollem, nálunk is borul a -nemlétező...- napirend... mindig mire beállnánk valamire, jön egy front, egy hasfájás, vagy növekedési ugrás... :roll: :?

Mi is 2011 tavaszára tervezzük kistesót! :lol: az ELSŐ kistesót... :wink:

vettünk etetőszéket, bár még nem eszünk semmit tejcsin kívűl, de tetszik neki a magaslati levegő:
Kép

Így nyújtóóóóóózkodik:
Kép

Apakéz rágcsálás:
Kép

ercsi_3
 
 


Mary: Boginak jó alvókája van... :D :D :D Annyiszor írod, hogy evett aztán alszik órákat... Beni max. 1,5-2 órát alszik egy nap... Most is itt "küszködik" a játszószőnyegén, de most legalább hagy, mert jól elvan egyedül...

Kép

Kép

Beni és Dorka életének fontosabb eseményei: http://beni-baba.blogspot.com
zorroné
 
 


Ercsi: köszi! :D :D :D Te sem panaszkodhasz Lillus huncutságát illetően... :D :D :D És nagyon édes ahogy nyújtózkodik... :D

Kép

Kép

Beni és Dorka életének fontosabb eseményei: http://beni-baba.blogspot.com
zorroné
 
 


Ercsi!

Még mi is szeretnénk harmadikat....ha összejön....

Lillus nagyon édes. Látom ő is szereti apája kezét rágcsálni!!!
Az a mosoly, mit mosoly nevetés, nagyon cuki!!!

Ha valaki olvasgatni akar, akkor nézzen el a

www.pampers.hu

oldalra vannak jó olvasni valók.

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Bogi már három órája alszik..... :shock:
Kajától kajáig alszik......
hát ilyen is utoljára pár napos, hetes korában volt. :shock:
remélem éjjel is alszik.... :roll:

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Szöszke,
Ámulok és bámulok, hogy milyen szépen ül már Alíz. Gratulálok!!
Mondtam Eve-nek, hogy jöhetne sűrűbben. Remélem hamarosan ő is benéz.

Ercsi,
imádom a vigyorgó lányodat:))

Zorróné,
Beni babának nagyon jó dolga van:) Szebbnél-szebb, jobbnál-jobb helyekre viszitek el :)

Atizka,
apa kedvence is nagyon cuki :)

Kamilla,
édesek az ikrek! Én még nem tapasztaltam cici duzzadást Lilinél :roll: :roll:

Mary,
nekem kb egy hónappal a szülés után volt olyan érzésem, hogy azonnal össze kell hozni a kistesót...

Marcianya,
Lilire is csak ránézett a doki és már írta is az igazolást. Nyilván ha éreztem volna, hogy bármilyen betegsége van, akkor nem kérek igazolást, a szervi betegségek meg már kijöttek volna korábban...

Kép
emi29
 
 


Emi én nem is paráztam, csak hát Apa eg kicsit hipohonder, és mindí mindentől f×sik. Én egy kicsit bevállalósabb vagyok. Lehet, hogy a gyerek miatt sem paráznék ennyit, ha ő is egy kicsit "bátrabb" lenne :lol:
Ercsi! Ez a gyerkőc olyan édes! És állandóan mosolyog! És ugyan Apát még nem láttuk, de szerintem akkor is rád hasonlít!

Kép
marcianya
 
 


MarciAnya: kösziii! :) Nem láttátok? Már többször raktam fel róla képet... :wink:
Kép

na? még mindig rám hasonlít?

Nekünk csúszni fog a babauszi... :( A héten akartam menni dokihoz az oltásért, meg "áldást" kérni az úszásra, de csak 24-ra kaptunk időpontot... :? az úszás még nem is lenne gond, de van egy piros-száraz folt a vállán, azt is meg akartam mutatni. Olyan, mintha ekcéma, vagy ilyesmi lenne... :(

ercsi_3
 
 


Sziasztok!

Nagyon szépek a babák, egytől egyig :)

Bogi, Beni egyre jobban hasonlít Rád, olyan kis helyes!

Szössz, nagyon ügyes Alíz, és mint a blogon is írtam, szerintem akkor nem baj az ülés, ha mgától csinálja, és nem ráerőltetve van, legalábbis nekünk anno ezt mondta az orvos! (Barbi is imád ülni, de még egyedül nem tud)

Ercsi, én még mindig azt mondom, hogy Lillus tiszta Levi, szerintem annyira "2 tojás" :) Gyönyörű a képeken :)

Xsara, nagyon szépek a gyerkőcök :)

Jezsek, nem semmi Marci, igazi kis vasgyúró, de szerintem nagyon jól áll neki, annyira kispasis!

Kamilla, nekünk is volt cici duzzadás 2 hetesen, vagyis kis csomó volt a cicije alatt, akkor nagyon megijedtem, sírtam éjszaka, mert nem tudtam mi lehet az, és szét izgultam magam, mire másnap reggel lett, és levittük a dokihoz :oops: de mint kiderült, a hormonok csinálták, és semmi komoly... el is múlt pár nap múlva! Lehet Nálatok is ilyesmi van!

Én sajna péntek óta dögrováson vagyok, 2 napig semmitől nem ment le a lázam, ma már kicsit jobb, "csak" hőemelkedésem van, viszont köhögök, taknyos vagyok :( Próbálom minél kevesebbet fogdosni Barbit, apa sokat segít, de félek így is el fogja kapni :?
Egyenlőre mondjuk még nem jött ki rajta, és semmi jele, remélem így is marad! Elképzelésem sincs hol szedhettem ezt össze :( (lehet hogy az oviban...)
Szandival is pont ugyan ebben az időben estünk át egy ilyen betegségen, pedig Ő anyatejes is volt....

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?