Új privát üzeneted érkezett!

sziasztok!

Csak helyzetjelentek...
Nem tudtam meg az égvilágon semmit. Bementem a kórházba, felvették az adataimat, kb 45 perc múlva sorra kerültem, amikoris behívott egy nővér egy kis lyukba, ahol megmérte a vérnyomásomat, és adott egy kis műanyag kütyüt, h pisiljek bele. Közölte velem, h kb másfél-két óra múlva láthatom a dokit. Erre hirtelen köpni nyelni nem tudtam, mivel már ott voltam 1 teljes órája. Ekkor megkérdeztem, hogy akkor a doki majd csinál ultrahangot, meg minden? Mondta, hogy nem, mivel hétvégén nem ultrahangoznak, csak sürgős esetben. Kérdeztem, hogy akkor mégis mit fog csinálni? Hát ad időpontot hétfőre Uh-ra. Ok, kimentem. Gondoltam várok még fél órát, ha nem jön, beszélek a nővérrel, hogy hazamegyek, hétfőn visszajönnék. Azt mondta OK, saját felelőssgre hazamehetek, hétfőn majd egyből felküldenek a maternity unit-ba (terhes/szülős részleg) és csinálnak Uh-t. Mondom köszi, megérte akkor ott ülni 1,5 órát a semmiért. Tetejébe nem működik a metró, buszok vannak helyette, kétszer kellett átszállnom, és esik az eső. Hurrá! Jó volt.
És persze hétfőig parázhatok, hogy most mi van. Mondjuk most egy kicsit kezdek megnyugodni, mert görcs azóta abszolút nincs, és a barna cucc is minimális, és csak néha jön.
Remélem minden OK lesz hétfőn.

Sensi és Beenie

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Sensi! Nem tudom nálatok lehet e kapni, de magne B6-ot kellene elkezdened szedni. Ellazítja a méhet, és a görcsöket is oldja! Itthon a gyógyszertárba vény nélkül lehet kapni, végülis vitamin... A barnázás, ha nem erős a vérzés lehet progeszteron hiánytól is. Kitartás hétfőig!!!

Adatok a táblázathoz: (emlékezetből írom hogy mi kell, ha valami hiányzik majd pótolom)

név: Perdo
kor: 26
hét: 9+6 (elvileg egybeesik az uh alapján mért korral is)
tesó: Dóri
név: Nikoletta, Marcell vagy Dávid
kórház: Szegedi Klinika
következő vizsgálat: márc. 17.

Kép

Kép
perdo
 
 


Sziasztok!

sensie: elhiszem,h aggódsz!én is a magne b6-ot javasolnám,ha hozzá tudsz jutni!nekem is azt írt fel a doki napi 3x2-t,mikor elkezdtem barnázni! és szigorú fekvés volt 2hétig!
vigyázz magadra,pihenj és próbálj ne idegeskedni!(tudom,h ezt könnyű mondani) :roll:

jujj,olyan rövid az eszem,így h új oldal kezdődött annyira összefolyik minden amit olvastam! :oops: :oops:

a pocak növekedésről annyit,h nekem simán ugyan olyan lapos a hasam mint eddig! :? mondjuk eddig én még csak fogytam! most 46kg-nál tartok 52 ről! :?
azért remélem nálam is lassan megindul a növekedés! :roll:

persze most újabb para van,nehogymár nyugis legyen a hétvége!...
először is elfogyott a magne b6-om,így a napi 6ból ma egyet tudtam bevenni és hétfőig valószínű,h nem is tudok venni,mert most itthon vagyok és ebben a kis faluban nincs gyógyszertár! :(

a másik: olvasom,h többeknek még van hányinger!hát nem mondom,h hirtelen,de nekem úgy szépen elmúlt!még néha érzek egy kis émelygést,de már nem az ami volt eddig!
szerintetek ez normális?
jajj,úgy várom már a hétfőt!hallani szeretném,h minden rendben!!! :(

ne haragudjatok,h ennyit nyavajgok!!! :oops: :lol:


adri
Vendég
 

 
 

ja még annyit,h akinek székrekedési gondjai vannak, tudom ajánlani a 100%-os grapefruit levet!nekem nagyon sokat segített! :wink:

adri
Vendég
 


sziaztok!

Megintcsak köszi a tanácsokat!
Én Londonban élek, így nem vagyok biztos benne, hogy létezik magne B6 itt. Leírná valaki légyszi, h pontosan mi van benne, és miből mennyi? Akkor keresek majd vm hasonlót.
A szigorú fekvéssel meg gondok lesznek, mert MUSZÁJ dolgoznom. Már csak azért is, mert daddynek most épp nincs munkája, másrészt pedig 3 hét múlva költözünk, és legalább 1,5 heti fizum hiányzik a pénzhez. Majd próbálom minél lazábbra venni, és miután hétfőn voltam dokinál, és remélem életben van a picúr és minden ok, utána elmondom a főnökömnek. Jobb ha tudják, mert elvégre most nagyon kell figyelnem. Mondjuk nálam ez az egész sztem azért van, mert tényleg borzasztóan túlhajtottam magam, rosszul voltam szinte a kimerültségtől, +a tegnap idegesség, amikor is volt ez az egész görcs. Remélem nem utalnak fekvésre, mert akkor gond van...remélem elég lesz ha visszaveszek.

Vigyázzatok magatokra!

Sensi és Beenie

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Sziasztok!

Sensi!

Én is átestem ezen amin most te, 5-6 hetes lehetett a babóm, mikor észrevettem azt a kis barnás vérzést.
Mentem is az ügyeletre, bent is fogtak volna rögtön, de mondtam, hogy a két lányomat még el kell intéznem valahogy, így egy óra múlva visszamentem.
3 napig voltam bent, megnézték uh-n , hogy él e még mikor bementem, és akkor még csak annyi látszott, hogy szabályos petezsák van. Egész nap feküdni kellett, csak wc-re vagy fürödni lehetett felkelni, de megérte, mert a harmadik napon, már láttam a kis szívkezdeményt lüktetni.
Menet közben rájöttem, hogy akkor fordulnak elő ezek a pecstelések, mikor wc-re megyek, mert nekem alapból van székrekedési problémám, most meg pláne, és mindíg olyankor jött elő sajnos még itthon is egy pár napig, mikor erőlködtem kicsit.
Vettem egy enyhébb hashajtót, amit csemcsemők is szedhetnek, és a gyógyszerész szerint sem okoz bajt, abból kétszer szedtem be, de azóta inkább rengeteget iszom, és próbálok olyasmit enni ami rostos, de a wc-n nincs erőlködés.
Bocs , hogy így kifejtettem a dolgot.

Csak pihizz, ha tudsz sokat, feküdj amikor lehet, és ne erőlködj semmiben!

Kép
Kép
Kép
tgabi80
 
 


Gabi!
Huh, remélem engem nem fognak bent majd, és hogy minden ok lesz. Köszi, hogy ezt leírtad, mert igazából nálam is dettó ez a helyzet. Muszáj volt nekem is szépen lassan elintézni a dolgot, mert valahogy muszáj volt kijönnie. :wink: És nekem is akkor jött csak a barna, és szerencsére egyre halványabb, és kevesebb. Csak úgy már nem is nagyon jön, talán egy alig észrevehető mennyiség, és csak ritkán. Én is most pihizek, igaz lenyomtam a kórház túrát. Sztem többet ártott, mint használt. Próbálok én is inni ezerrel, meg gyümit enni. Pont most penészedett meg az eprünk, amit 2 napja vettünk. Hurrá! :?
Amúgy a barnázástól nem aggódnék, mert múltkor is volt, és durvább is. De ez a tegnapi görcs nem hagy nyugodni. Próbálom elhinni, hogy az idegesség miatt volt, mert tényleg nagyon felhúztam magam. És elvégre csak 10 percig tartott. :wink: Azóta semmi. Na majd hétfőn okosabb leszek.

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Sensie
Itt a Magne B6. Biztos találsz ilyet Angliában... Nálunk mindig ezt adják a kismamáknak. Én mondjuk nem szedhetem és van olyan doki, aki azt mondta nekem, hogy semmit nem ér, csak placebo... Mondjuk ha nem érne semmit, akkor biztos nem szedné minden kismama...

http://www.pirulapatika.hu/210141460/betegtajekoztato

Képzeljétek, ma elmentem egy buliba. Lánybuli volt, úgyhogy a férjem itthon maradt. De én annyira sz@rul éreztem, magam, hogy haza is jöttem. Csak az a baj, hogy én vagyok a sofőr, úgyhogy most várom a telefont, hogy a többiek haza akarnak menni, mert persze én voltam az egyetlen, aki nem ivott... Remek... Hülye vagyok, hogy bevállaltam, már rég aludhatnék... :cry:

marek
 
 


Sziasztok!

Köszöm mindenkinek az adatokat a táblához. Elég sok adat van és ahhoz, h ide feltegyük, kicsinyíteni kell. Kicsiben viszont olvashatatlan....
Valahogy azt kéne, h egy linkkel csatolni és rákattintava lenne elérhető. Sajnos ezt én nem tudom kivitelezni. Ki tudja a megoldást, legyenszíves jelezze és küldöm az összes adatot!!!!!!


Kriszta!
Köszi a kérdést, ábel jól van. Tegnap megtaulta a villanyok felkapcsolását.. :o :o Sajna nem tudtunk kimenni az eső miatt és iszonyat lefárasztott az apját. Energiabomba :lol: :lol:

Ákosnak gyors gyógyulást!!!!! Csini a pocak! A párodnak boldog ünnepet!!!!!!

Barifelhő!
Nálam is gond a székrekedés (a a fiammal nem volt bajom). A védőnő rostos italokat, asztalt gyümit, korpa+joghurt párost ajánlotta....

KGaba!
5 óra vérvételre??????????????? Tessék???????????? durvaaaaaaaaa én tuti szólnék, h kisbabát várok és előremennék. Megértem, h tiszteljük az idősebbeket, de mi vagyunk a jövő vagyis a pocaklakóink......
NEM UNTATSZ!!!!!!!!!!!! :D

Adri!
Anyudnak mi kifogása a baba ellen??? Nyugi!!!!! Nekem egyáltalán nm volt hányingerem, csak émelyegtem. Hányni sosem. VAN TÜNETMENTES VÁRANDÓSSÁG IS!!!!!

Sensi!
Remélem megnyugodtál picit... A legjobbakat kívánom!!!

Bocsi, de ezt muszáj leirnom, ugorjatok!!
Szóval Angliában magasabb az életszínvonal, fejlettebb a gazdaség, mint nálunk, mégsem csinálnak pld. UH-t, ahogy irod. Ha nálunk ilyen előfordulna, pár óra múlva vezető hír lenne a hírportálokon, tévében...... Te tudomásul vetted, h ez van, nem hisztizel, ne mégy obudsmannhoz, alkotmánybírósághoz és nem kezdeményezel népszavazást, amiatt, h 7végén is csináljanak UH-t..... na ez a különbség köztünk és a nyugat között. Pedig mindehol demokrácia van.......

Marek!
Hánykor sikerült lefeküdnöd??

Rólunk: voltunk pénteken baba-mama klubban. A védőnő tartotta, de most csak ismerkedtünk. Jönnek majd előadók, pld. a homeopátiáról, testvérféltékenységről.... Remélem tudunk majd figyelni, rohanászó gyerekeink mellett :-)
A védőnő félrehívott és kérdezte mikor megyek hozzá. Kérdem miért?????? Hát a kiskönyvemért..... :lol: :lol: Kiszúrta, h babás vagyok :lol: Adott tájékoztató anyagokat, megkukkantottam a kiskönyvet.. Rózsaszínes, Ábival lilás volt. Remélem ez azt jelenti, hogy....... HAJRÁ TIRZUS!!!!!! :D :D

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


1205045820.9738.doc


Egyenlőre csak így tudom feltenni, hétfőn megpróbálom máshogy :)

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Akíra! Nagyon köszönjük!! Kérhetek egy kis javítást? Pedro helyett Perdo. De ha így marad se olyan nagy baj. :)

Nekem is rózsaszínű a kiskönyvem. Én azért reménykedek hogy fiú. :lol:

Hoztam pocak képet is, semmi régi ruha nem jön rám...

Kép

Kép

Kép
perdo
 
 


Sziasztok!!

Akira!
TÖKÉLETES!!!!!!! KÖSZÖNJÜK!!!!!!!
Még a profilomba kéne csatolni és majd elárulod, hogyan tudok belejavítani! ÖRÖK HÁLÁM!!!!!!!!! :D

perdo!
EZERMILLIÓ BOCSÁNAT, ÉN OLVASTAM ROSSZUL ÉS ÚGY IS IRTAM BE A TÁBLÁBA. bOCSÁSS MEG!!!!!!

Csini a pocak!!!!!!!!!!!!!! Úgy tűnik idén rózsaszínű a kiskönyv. Igazából mindegy a szine :D :D

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Zsuzsu! Nem gond, ha így marad a név se történik semmi. :wink:

Kép

Kép
perdo
 
 


JAVÍTJUK MINDENKÉPP!!!!
pussz!

Pasijaim elmentek motorozni, így most lazítok :D :D :D

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Sziasztok!!!

Zsuzsu
Az nem biztos, hogy csinálnának nekünk Magyarországon. Az első terhességemnél barnáztam, elmentem a kórházba, szerencsére az ügyeletes orvos a volt tanítványom volt, ezért rögtön csinált nekem uh-t. Ez péntek este volt. Benn kellett maradnom a barnázás miatt. Szombaton görcsöltem, az ügyeletes orvos egy másik volt tanítványom volt, ő is csinált nekem uh-t. Akkor jött be egy másik csaj a kórházba ugyanezekkel a tünetekkel, de nem ismert senkit, nem csináltak neki uh-t csak hétfőn... Pedig ha már engem elvitt uh-ra, meg bekapcsolta a gépet, akkor nem tartott volna sokáig...Szóval nem csinálnak uh-t, csak ha ismerős vagy, illetve, ha kiharcolod magadnak.... :cry: :cry: Úgyhogy a magyar rendszer se jobb, mint az angol... :cry:


Perdo
Nem semmi pocak!

Sensie
Jobban vagy?? Ugye ma még nem dolgozol?

Zsuzsu
Tegnap fél egyig vártam, akkor telefonáltak, hogy feküdjek le nyugodtan, mert valaki más hazaviszi őket.... :shock: Mondjuk nem gond, így volt megbeszélve, gondoltam, hogy én nem maradok addig mint a többiek, nem vagyok annyira bulizós hangulatban mostanában... :cry:

Lehet, hogy megkérdezem a férjem, hogy mit lehet a táblával csinálni, de sajnos én még meg se bírtam nyitni, bár gondolom, hogy én vagyok a béna, a többieknek sikerült.... :lol:

Már megint kisregényt írtam....bocs :oops: :oops:

marek
 
 



Ennyit sikerült...mondjuk én nem tudnám megcsinálni. A férjem csinált belőle képet és úgy rakta fel. Asszem ezen még kell egy kicsit agyalni....

Köszi Zsuzsu, hogy megcsináltad!!!!

marek
 
 


Sziasztok!

perdo
Ezt nevezem pocaknak!!!

marek
Tök jó a táblázat! EGy hülye kérdés ezzel kapcsolatban. Ha kép formátumban van, akkor hogy fogjuk tudni módosítani? :? Megkérdezem ez ügyben a pasimat, konyít ő is egy kicsit ezekhez a dolgokhoz. Hátha van vmi használható ötlete.
Ja, és lefelejtettem, én is budapesti vagyok. :)

Sensie
Mi újság? Jobban vagy?

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Fúúúúú, tök jó kis táblázatunk van!!!! Ügyik vagytok, Lányok (és párjaik)! :)

Zsuzsi:
Nem volt arcom elöre kéredzkedni, mert olyan utálatosfajta "öregasszonyok" (már elnézést) voltak ott, hogy biztos rám fogták volna, hogy csak állítom magamról, hogy babát várok, közben meg nem is, mert nem is látszik semmi.

Én egyébként azt figyelem meg magamon, hogy hisztis nem vagyok. Tehát a szeretteimmel szemben sztem uolyan nyugis vagyok, mint korábban. DE! sokkalsokkal türelmetlenebb vagyok azokkal az emberekkel szemben, akiket alapban sem birok. És sokkal hamarabb felbosszantom magam olyan dolgokon, amiken alapban is. És nagyon fel tudom húzni magam ilyenkor. (pedig ezt pont nem kéne...)

kgaba
 
 


NA EZT NEM ÉRTEM!!!!

Márc. 7-én (pénteken) azt írta a vonalzóm, hogy 10hét és 4nap. ÉS MA IS AZT ÍRJA!!!! Mivan? Megállt az idö???
Vagy lehet, hogy ezek hétvégén nem frissülnek, és hétfön hirtelen 11hetes leszek? Na mindegy. Lassan csak lesz uh-m, és akkor okos leszek. :D

kgaba
 
 


Szia Gab!

Van olyan, h megáll a vonalzó. Én ezért szeretem a babafalvásat, azzal nem volt gond.

A táblit betettem az aláirásomba, rákattintva, megnyitás és megnézhető. Természetesen kitehetjük kicsinyítve is, de azt én nem látom :lol:

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Sziasztok!

Látom a tábla már aláírásként is ott van, meg már más is megcsinálta, de ha már én is megcsináltam csak megmutatom :lol:

Kép

KépKép
KépKép
akíra
 
 


sziasztok!

Helyzetjelentés...Asszem mostmár minden ok. Görcs azóta sem jelentkezett, és a barna is abba maradt, illetve ma reggel hosszasan kellett vizsgálnom, h ez most az vagy sem...arra jutottam, h még az, de szinte észrevehetetlen, tehát mondhatjuk, h abbamaradt. :) Ma érzem először úgy rendesen a hányingert (meg tegnap este fele is kicsit jobban), hullámokban tör rám, és mondhatom, h ez már kellemetlen. Eddig még soha nem volt reggeli rosszullétem, és ennyire nem is erős, csak néha délután egy kis halványka vm, amire lehet mondani, h szinte semmi. Ez jó jel nem? Ha gond lenne, akkor csökkennének a hormonok, és nem nőnének, h erősebb hányingert okozzanak, nem??? Azért megnyugodni csak akkor fogok, ha látom dobogni a pici szivét, és a nővér mosolyát. Ez remélem holnap így is lesz. Addig még el kell intéznem a szabadnapot, legalább a délelőttöt, és a kórházban is remélem együttműködőek lesznek.

Marek! Köszi, akkor majd nézek vm magnézium készítményt itt. Tegnap beszéltem itteni anyukákkal, és mondták, h a dokik semmit nem fognak adni barnázásra. Dejó! :? Ez a buli téma elég kellemetlen, többet ne vállalj be ilyet! :) Én is ígértem magam tegnap egy buliba, de végül nem mentem. Tele ettük magunkat egy magyar étteremben, ami pont az utcánk végén van. pedig Londonban össz-vissz 2 van, a másik most épp felújítás alatt. Aztán elálmosodtam és hazajöttünk.
És köszi az érdeklődést, igen már jobb, sokkal. :) Csak ez már a következő hozzászólásod. :) Nem, vasárnap soha nem dolgozom. és remélem holnap sem, majd meglátjuk.

Zsuzsu! Örülök, hogy Ábel jól van! Feljebb már megírtam, h asszem én is (mi is). :) Remélem! Egyébként igazad van teljesen abban amit írtál. Illetve remélem jól értettem. Itt sztem azért ilyen a terhesgondozás, mert itt már előrehaladottabb az a felfogás, h a terhesség egy jó állapot, nem betegség. És felesleges a rengeteg vizsgálat, csak pénzbe kerül az államnak, de nem szükséges. Viszont ha úgy tűnik, hogy baj van, akkor ugranak azonnal, és mindent megtesztnek. És végig rendesek is, inkább veled foglalkoznak, a lelkiállapotoddal, félelmeiddel, mint a vizsgálgatással. És így is kiderül mindig, ha baj van, és azt megoldják. Amúgy általában meg az jellemző, h ha van egy törvény vagy szabály, azt az angolok elfogadják és betartják, és kész. Egy elég nyugodt és jókedvű nép amúgy. Mondjuk van is rá okuk, mert van rendes fizujuk, meg tudnak bármit venni, amit akarnak, van szép házuk, benne sok szép gyerekkel...anyuka nincs a plafonon, mert van nannyje, és nem kell egész nap utánuk rohangálnia. Hát ennyi, szép az élet. :)
Elkezdtem írni az adataimat a táblába, de látom, hogy már bent vagyok! :) Köszi szépen! A nagy ijedtségben nem is foglalkoztam ezzel. Csak a korunkat tévesztetted el egy nappa, még csak 6+1, a kórház pedig Royal Free. Vizsgálat pedig holnap. Reményeim szerint. :wink:

Perdo! Nem semmi ez a pocak! :) Én még csak a nadrágjaimat kezdem szűknek érezni. :P

Bettyna! Neked is köszi az érdeklődést! :)

Na asszem jó hosszú lettem! Remélem nem felejtettem ki senkit, igyekeztem! Ha mégis, akkor köszi nektek is, hogy gondoltatok rám, és bocsi! Bele kell még szokni a fórumba, nem semmi követni.:wink:

Vigyázzatok magatokra!

Sensi és Bennie

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Bettyna

Módosítani word-ben kell és utána lehet belőle képet csinálni. De a rendszer még nem tökéletes, mer ugye nem nagyon látszik. Akíráé nagyobb, lehet, hogy azt kellene kiegészítenünk. Bár nemtom hogy csinálta, mer én béna vagyok ehhez....

Gaba
Nem vagy hisztis? :shock: De jó neked! Én elviselhetetlen vagyok!!!

Ti egyébként tudtok aludni? Én olyan 2 körül mindig felébredek és csak agyalok reggelig. De jó lenne már egy jót aludni!!! :roll:

marek
 
 


Lányok, a táblát én is ugyan úgy csináltam, csak nem lett olyan széles! Ennyi az egész :)
És fénykép kicsinyítő programmal csináltam! Viszont az én kicsinyítő programom (irfanview) csak autómatikusan tud kicsinyíteni, nagyítani, tehát megadom hogy a szélesség 600 akkor ő ahhoz autómatikusan adja a magasságot! Ha valakinek nem ilyen a programja, hanem tud nem manuálisan állítani mindkettőn, akkor úgy még jobb és nagyobb lesz :)

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Akíra
A férjem is azt mondta, hogy túl széles a tábla, ezért nem látszik...
Köszi a segítséget!

marek
 
 


Hát csajok! Fantasztikusak a táblák! :lol: :lol: :lol: :lol:
Nagyon ügyi mindenki, egytől-egyig! :lol:

Perdo! Hú milyen pocak! :lol: Neked már így látszik? :lol:

Sensi! Bár nem értek egyet az itthoni helyzettel, de azért nekem felháborító, hogy így "elküldtek"! És ha ne adj Isten valami gáz lett volna? Vagy ők eldöntik mi számít annak? :roll:

Izgi lesz a topic élet októberben, mert lassan minden napra jut egy szülésünk! :lol:

Marek! Ők még nem tudják, hogy pocaklakód van? Mert azért elég kiszúrás volt ez részükről! :?

Kép
bettike
Eger
 
 


Bettike

Nem volt kiszúrás, mert én mondtam, hogy hazaviszem őket. Az már az én bajom, hogy nem tudtam jól érezni magam... Így jártam...

Zsuzsu
Kijavítod majd a táblát? Soltvadkert és még amit írtál priviben. Köszi!

marek
 
 


Jó reggelt!
Felébresztettek... :cry: Pedig még volt 20 percem... :lol: Húsz perc is rengeteg, amikor az ember kivételesen tud aludni... :roll:

És ráadásul fáj a hasam...gondolom van valami front... :cry: És megfáztam. Ez most rohadtul hiányzott!!!

Na megyek, csinálok egy fél kávét, hogy rendberakjam a vérnyomásom... :arrow:

marek
 
 


Na sziasztok!

Régen írtam már, de remélem azért még jöhetek! A novemberi topikot is én nyitottam, így én most itt is ott is vagyok, hisz okt. 31 az általán kiszámolt dátum, de hát ki tudja :)

Szerdán megyek dokihoz az első ultrahangra, de kétlem, hogy petezsákon kívűl láthatunk valamit is :lol: De nekem már az is megnyugtató lesz ha azt mondja, hogy méhen belüli és jó helyen van :)

Ment valaki ilyen idősen uh-ra? Én szerdán 6hetes és 5 napos leszek, tehát majdnem 7 hét! :roll:

Különben nem igazán van még semmi tünetem, vagyis volt a szurkálás meg a menzi szerű fájdalom de az elmúlt, a cici feszülés és érzékenység megvan, de se rosszullét se semmi! Megnéztem Kyra pocakosnaplóját, és nála a 7.8. héten kezdődtek a hányingerek....kiváncsi leszek most is utol ér-e!? :roll:

Megpróbálok kicsit majd visszaolvasni, hogy képbe legyek! :D

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Na, hahó!

Álmos vagyok. És nincs kedvem dolgozni. És a leendő védőnő hívott, hogy a ma du. mégsem jó, úh legyen inkább holnap reggel. Pedig olyan jó lett volna du lelépni... :(

Akíra:
Persze, hogy jöhetsz! Szívesen látunk!
Én olyan 5 hét körül voltam uh-n, ambulancián, mert nagyon fájt néha éjjel a pocakom, és már beparáztam. Megnézte, és látszott, hogy jó helyen van, úh megnyugodtam.

A nyavalyás toxoplazmának rem, ma már lesz eredménye, mert nagyon kiváncsi vagyok.

És HOLNAP DU VÉGRE DOKI!!!!!!!!!! :D

kgaba
 
 


Ja, MAREK:
Próbáld meg jól kiizzadni magadból a megfázást! Bár, nem tudom, mennyire van lehetőséged ágyban maradni... :? Meg gyogyesz nélkül nekem nehezen szokott menni az izzadás, de hátha.

(és 10 hét 5 napos maradtam... a hétvége 2 napja elveszett... lehet, h új vonalzót csinálok uh után)

kgaba
 
 


Szép jó napot Mindenkinek!

Kicsit eltűntem, de nem szabad akaratomból... úgy látszik lassan minden hétvégével történik valami nálam, velem... :(

De mindenek előtt szuper a tábla, ugyan az elsőnél volt nálam is elírás, de később láttam, hogy javitva lett. :wink:

Perdo, nem semmi a pocakod! Ilyen korán már ekkora? Mi lesz később? :lol:

Sensi, vigyázz magadra! Egyetértek azokkal, akik szerint pihenned kellene... nálam sem egyszerű a helyzet, én is ágyba kényszerültem és rám lett parancsolva, hogy csak wc és fürdés miatt lehet kiszállni belőle. Múlt heti kis vérzés után péntek este elöntött a vér... :evil: azonnal felöltöztem, kocsi, SOTE. Én nem tudom mik zajolhatnak ilyenkor a szervezetben, de a frász kitört amikor megláttam a lábamon végig folyó vért!!! A páromról nem is beszélve!!!

azt hittem elveszítettem a babámat... valami lehetett a levegőben, mert többen vártunk már az ambulancián. Megvizsgált egy ügyeletes doki (rendesen, belsőleg!) és hasi UH-t is csinált. Szerencsére nekem nem voltak görcseim, így a vérzés ellenére minden rendben lévőnek tűnt, és a kis Tücsök hallattatta a szívhangját... :lol: nagy megkönnyebbülés volt!!! Viszont a petezsákom deformálódott, megnyúlt a méhszáj felé, ami nem volt jó jel! Ezért kaptam ezt a szigorú verdiktet! :oops:

Mivel ennyi gondunk van, így úgy határoztunk a párommal, hogy közöljük a szüleimmel a helyzetet. Jól jöhet, hogy azért ők elérhetőek bármikor, ha szükség lenne segítségre. Na, azóta legalább ők is aggódhatnak. Ennyit a családi békéről! :P

Lányok, úgy tűnik, hiába érzi magát az ember 20 évesnek (na , annyinak már nem :lol: ), de jó egészségben élek mióta tudom az eszem, ha voltam is beteg, talán 5 évente egyszer egy kis megfázással, de úgy tűnik egy terhesség az más... nehezen tudom felfogni, hogy ennyire törékennyé, sebezhetővé váltam és én, ÉN az orok elfoglalt és tevékeny ágyban vagyok 3. napja. És még bírom! :)

A párom nagyon sokat segít, segített! Remélem nektek is ilyen megértő és segítőkész társatok van!!! Nem is tudom, hgoy háláljam meg neki!!! Majd ha túl leszünk a nehezén!!!! :oops: :roll:

na, befejezem... elég kényelmetlen az ágyban gépelni... :lol:

KépKép
stike
 
 


Szép jó napot Mindenkinek!

Kicsit eltűntem, de nem szabad akaratomból... úgy látszik lassan minden hétvégével történik valami nálam, velem... :(

De mindenek előtt szuper a tábla, ugyan az elsőnél volt nálam is elírás, de később láttam, hogy javitva lett. :wink:

Perdo, nem semmi a pocakod! Ilyen korán már ekkora? Mi lesz később? :lol:

Sensi, vigyázz magadra! Egyetértek azokkal, akik szerint pihenned kellene... nálam sem egyszerű a helyzet, én is ágyba kényszerültem és rám lett parancsolva, hogy csak wc és fürdés miatt lehet kiszállni belőle. Múlt heti kis vérzés után péntek este elöntött a vér... :evil: azonnal felöltöztem, kocsi, SOTE. Én nem tudom mik zajolhatnak ilyenkor a szervezetben, de a frász kitört amikor megláttam a lábamon végig folyó vért!!! A páromról nem is beszélve!!!

azt hittem elveszítettem a babámat... valami lehetett a levegőben, mert többen vártunk már az ambulancián. Megvizsgált egy ügyeletes doki (rendesen, belsőleg!) és hasi UH-t is csinált. Szerencsére nekem nem voltak görcseim, így a vérzés ellenére minden rendben lévőnek tűnt, és a kis Tücsök hallattatta a szívhangját... :lol: nagy megkönnyebbülés volt!!! Viszont a petezsákom deformálódott, megnyúlt a méhszáj felé, ami nem volt jó jel! Ezért kaptam ezt a szigorú verdiktet! :oops:

Mivel ennyi gondunk van, így úgy határoztunk a párommal, hogy közöljük a szüleimmel a helyzetet. Jól jöhet, hogy azért ők elérhetőek bármikor, ha szükség lenne segítségre. Na, azóta legalább ők is aggódhatnak. Ennyit a családi békéről! :P

Lányok, úgy tűnik, hiába érzi magát az ember 20 évesnek (na , annyinak már nem :lol: ), de jó egészségben élek mióta tudom az eszem, ha voltam is beteg, talán 5 évente egyszer egy kis megfázással, de úgy tűnik egy terhesség az más... nehezen tudom felfogni, hogy ennyire törékennyé, sebezhetővé váltam és én, ÉN az orok elfoglalt és tevékeny ágyban vagyok 3. napja. És még bírom! :)

A párom nagyon sokat segít, segített! Remélem nektek is ilyen megértő és segítőkész társatok van!!! Nem is tudom, hgoy háláljam meg neki!!! Majd ha túl leszünk a nehezén!!!! :oops: :roll:

na, befejezem... elég kényelmetlen az ágyban gépelni... :lol:

KépKép
stike
 
 


Akíra
Én is 6 hetesen voltam első uh-n és még nem volt szívhang. De a következő héten már volt, úgyhogy ezen ne aggódj! De szerintem akár már lehet is szívhang a 6. hét végén...

Gaba
Köszi a tanácsot. Bár nemtom, gyógyszer nélkül hogy lehet kiizzadni a náthát... :cry: Tudtam, hogy nem úszom meg!!! Ettől féltem a legjobban!

Stike
Ez durva!! Nem csoda, hogy megijedtetek! Asszem nem árt komolyan venned ezt a pihenést!

marek
 
 


Stike, nagyon vigyázz magatokra! Pihenj sokat! Hidd el tudom milyen ez! Nekem is volt vérzésem Kyrával, mi is rohantunk a dokihoz, és nekem is ágyba kellett töltenem heteket! Aztán az ágynyugalmat "csak" egy hónapig írta elő a doki, aztán pedig lettem veszélyeztetett és itthon kellett ülnöm! Szóval nehéz volt, de hidd el megéri! Nem érdekel az se, hogy így felszedtem jóval többet mintha tornázhattam és élhettem volna a normál életemet! Most is túlsúllyal kezdem ezt a terhességet is, de most ez se érdekel, csak legyen ez a baba is olyan egészséges mint Kyra! És akkor nem lesz semmi gond! Mindenért kárpótol :)

Az pedig, hogy egy segítőkész, megértő társ legyen az ember mellett szinte elengedhetetlen! Sok mindent el kell viselniük nekik is, ugyhogy remélem mindenkinek ilyen a párja :lol: :wink:

Sensi veled mi ujság? Voltál már dokinál? Mesélj mit láttál? Mit mondott? Amit megvan a vizsgálat gyere!

Marek én azt ajánlom beszélj dokival! Mert sokszor jobb ha beveszel valamit (algopirint pl. szabad) mintha nem! Mert a legtöbb gyógyszerre csak ráírják, hogy ne szedd be, mert nem vizsgálták ki! De ha beteg és lázas vagy avval többet árthatsz a babának mintha beveszel valamit! Rengetegen mondják, hogy míg nem tudták, hogy terhesek szedtek egy csomó ellenjavalt gyógyszert és semmi baja a bébinek! Szóval hidd el egy-két szem algopirintől semmi baj nem lesz! Azt különben is szabad :) De persze ez csak az én véleményem!

:oops:

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Kíra
Ha lázas lennék, akkor bevennék valamit, de addig nem szeretnék gyógyszereket. Az első 12 hetet ki kellene bírnom nélkülük, ha lehetséges, persze nem mindenáron, de ez most csak nátha, remélem ez is marad... Szóval megmaradok a c vitaminnál és remélem, hogy nem lesz durvább... :cry:

marek
 
 


:oops: :oops: Bocs! Nem Kíra, hanem Akíra... :oops:

marek
 
 


elnézést, hogy kétszer nyomtam!

Közben azért örömmel jelentem, elnézést, hogy ilyen durva leszek, de nyomtam egyet a wcn is! :oops: Nagy gondom a székrekedés, pedig iszom is mint a ló! És iylenkor nagyon félek, hogy a még kevés nyomás, de erős inger árthat a babának...

Marek, náthára citromos gyümölcs tea, ágy! Welcome in the club! :lol:

KépKép
stike
 
 


Persze Marek, ha láz nincs akkor nem kell a gyógyszer :) Én csak a lázra mondtam, mert az viszont nem jó a babának!
De a nátha az tényleg sok citromos tea, méz és pihi! Izzadni meg melegen felöltözve kell 10 takaró alatt 35 fokos szobába :wink:

Remélem hamar rendbe jössz :)

Stike, próbáltad már a tamarin lekvárt? Nekem azt írták fel mikor Kyrával voltam terhes! Meg én azt csináltam, hogy tejet ittam aszalt gyümire meg ilyeneket! Amiket alap állapotba nem tennék! :? :lol:

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Hello Lányok!


Sensi és Stike: Nagyon vigyázzatok Magatokra, pihenjetek sokat!

A hétvége nagyon gyorsan eltelt, nem sok hasznosat csináltam. Olyan nehezen veszem rá magam mostanság bármire... szörnyű. :D A vasalással nagy nehezen végeztem, jól el is fáradtam.

Én kérnék némi pontosítást. Lehet, hogy én írtam el, be kell vallanom, nem néztem vissza. Majd csak április 17-én megyek újra dokihoz. A kismamik 6 hetente járnak hozzá. Ultrahangra megyek április 1-jén, de akkor még csak 11 hetes leszek. A nyaki redőt fogják nézni. Néztem a neten, hogy ez nincs-e korán, de sok helyen írják, hogy a 11-13. hét között vizsgálják. Én egyébként megcsináltatom vérvételből is a nyitott gerinc és down szűrést, mert a dokimnál lehetőség van rá kedvezményesebb áron.
De olyan lassan telik az idő. :( Még 3 hét, hogy megtudjuk, mi van odabent. :)

Én egyébként sima magnéziumot szedek, gondolom az is jó. A b6 csak hízlal :) és nincs olyan émelygésem, hogy erre szükségem legyen. Egyelőre napi 1-et szedek be.

Kép
barifelhõ79
 
 


sziasztok.
Lehet már nem is emlékeztek rám, a nagy hányások miatt nem volt kedvem írni, de most kicsit jobban vagyok, a hányinger nagyon gyötör még mindig, főleg az esti órák nagyon rosszak, de a hányás kb 2 naponta van, enni is tudok már ezt azt , nem mindent de már nem hullok el.
Péntek este voltam uh-n, a babám 34mm szépen ver a szivecskéje, izeg mozog, holnap kell menjek védőnőhöz, aztán vérvételre és mindenre amire elküld.
Sensi nagyon sajnálom ami veled történt, nekem is volt vérezgetés a hatodik héten, úgy egy hétig kitartott, de.... elmentem utána másik dokihoz aki nem rémisztgetett hanem megnyugtatott, azóta hozzá járok, na utána 2 nappal teljesen megszünt.
A körülmények nagyon sokat számítanak, nekem egy vendégem egy napos késés miatt verte ki a balhét akkor kezdtem el vérezgetni, na de másik nap szépen elmeséltem neki hogy lehet elveszítem a babám a hülyesége miatt, és megnyugodtam, szerencsére nem lett baj, pihenj sokat.
6+0 már látható volt szívhang, 6+3-on már szabályosan gyorsan vert a szíve.
Kívánom hogy neked is igy legyen, viszont ha elszámoltad csak egy pár napotis akkor tolódhat, ne íjjedj meg.

Kép

Kép
napsugár035
 
 


Érdekességként még eszembe jutott, hogy 4 nap alatt ,86 cm-ről, 1,3 cm-re fejlődött a kicsike... :lol:


de jó lenne, ha már én is 3 cm-nél tartanék! :)

KépKép
stike
 
 


Ancsa
Ez az integrált teszt, amit megcsináltatsz? Mennyiért csinálják kedvezményesen? Én a Bolgárkerék utcában fogom csináltatni, ott 25 ezer.

Én is holnap megyek védőnőhöz. Ilyenkor rengeteg kismama van ott, gondolom örülni fog mindenki, ha beállítok a náthámmal. :roll: De nem tudok mit csinálni, mert a dokim várja a vérvétel eredményeket, ahhoz meg beutaló kell, azt meg nálunk csak tanácsadáson adnak...
És pénteken megyek vérvételre. Cukorterhelés, ilyesmi. Háromszor vesznek vért, az elsőnél gondolom rengeteget, mert kell a vérkép, a vércukor, meg a vércsoport is.... Utána még két vérvétel... Nemtom mi marad a végére... :lol: :roll: Alig várom!!! :wink:

Stike
Actimel, Activia nem segít? Mondjuk gondolom ezek csak engem hajtanak meg, mert én amúgy is hasmenéses vagyok... :oops:

marek
 
 


Sziasztok!
Megint nem győzök olvasni és utolárni benneteket, pedig csak egy fél nap telt el, amióta nem jártam erre.

Akíra
Én is 6 hetesen és pár naposan voltam először dokinál, 18 mm petezsákot látott. Elküldött a szokásos vérvételre, EKG-ra stb és a múlt héten rendelt vissza. Akkor már 29 mm volt és dobogott a pici szíve is.

Marek
Engem két hete csütörtökön kapott el a nátha, de úgy, hogy alig láttam. Nem akarlak elkeseríteni, de még azóra sem jöttem rendbe. Pedig ittam sok teát, ettem rengeteg hagymát, fokhagymát, kamillateával, mentával inhaláltam stb. szóval próbálkoztam mindennel, amivel lehet.

barifelhő79
Megnyugtató hallani, hogy a kedvtelenség és a fáradtság nem csak engem ért utol. A vírusveszély miatti 3 hetes kényszerpihenő elején azt gondoltam, hogy meg fogok őrülni itthon és 600 fogok kitakarítani. Ehhez képest néhány napja (tehát egy hét semmit tevés után) tudtam magam rávenni bizonyos dolgokra és kezdem visszanyerni eredeti önmagam.

Perdo
Hihetetlen ez a pocak! Mondom, én még mindig csak a hájam látom. Nem küldök róla képet, mert nem vagyok túl büszke rá. :oops: Majd ha már a baby feszegeti. :) Egyenlőre még csak azt érzem, hogy szorosabbak a nadrágjaim, semmi mást. Ez vajon szimplán alkati kérdés?

Képzeljétek, ma du.-ra bejelentkezett a védőnő. :roll: Még jó, hogy hétvégén alaposan kitakarítottunk. Tudja valaki, hogy mire kíváncsi? REmélem nem arra, hogy kész van-e a babaszoba!? :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Most nézem, hogy az én vonalzómon is megállt az idő. Asszem csinálok másikat.

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Bettyna
Örülj, hogy bejelentkezett. Hozzám nem jelentkezik be, csak beállít. Volt, hogy csöngettek, kimentem, megláttam és elkezdtem azon gondolkodni, hogy hova a francba ültetem le, mert akkora kupi volt. Épp akkor keltem, a férjem meg már elment dolgozni, férfiak meg ugye nem arról híresek, hogy rendet hagynak maguk után.... :lol: :lol: :lol: Esküszöm azon gondolkodtam, hogy elszaladok...valahogy az tűnt a legjobb megoldásnak... :lol: Végül mégis beengedtem... :lol:

Nekem is új vonalzót kell csinálni, mert uh szerint még csak 8 hetes vagyok... :cry: Imádom, hogy visszafele halad az idő... :roll:

marek
 
 


Marek: a dokim az Istenhegyi géndiagnosztikai centrummal áll szerződésben. Így 18 e Ft a vérvétel.

Az álmosságom semmit nem javul. Csak ülök és bambulok. :shock:

Amit kifelejtettem, az a puffadás. Estére úgy nézek ki, mint egy puffasztott rizsszem, a gatyám is ki kell gombolnom. Szörnyen nagy hasam lesz. Reggel még jól nézek ki. :D De nőtt a hasam, bár lehet, hogy csak háj, hisz torna most nincs és enni meg érzem, hogy többet eszem. A farmereim azok már kényelmetlenek. És a melleim...nekem már így jó, nem szeretném, ha tovább nőnének. :)

Kép
barifelhõ79
 
 


Lányok, hozzátok már jár a védőnő? Én holnap megyek csak vérvételre, aztán EKG-ra és ha megvan az eredmény, akkor keresem fel a védőnőt.
A dokim azt mondta, ha nem szimpi, ne is vegyem komolyan, mert fontosabbnak állítják be magukat, mint amennyire azok. 6 hetente járok dokihoz, mindenre válaszol, mindent elmond, így valóban nem kell, hogy egy védőnő "okoskodjon" nekem. Dokim is azt mondta, hogy igazából az első babás mamáknál lenne jelentőségük, amikor hazamész a kórházból és nem tudod, mit hogy csinálj.

Kép
barifelhõ79
 
 


Sziasztok!

Kihagytam én is pár napot. Engem a fejfájás kínoz a legjobban mostanában (a pár óránként eszegetés bevált a hányingerre)

Sensie és Stike! Pihenjetek sokat! Én még a legelején barnázgattam, de csak pár órát. Az is elég stresszes volt, szóval gondolom milyen kiborító a helyzet nálatok.
Én is Magne B6-ról hallottam, hogy a görcsökre az a legjobb.
Én a 12. hétig kapok Utrogestant (sárgatest hormon), az is segít, bár a saját nőgyógyászom szerint az csak egy szalmaszál, amibe a lombikosok szeretnek kapaszkodni. Hát és is kapaszkodom, egy szalmaszál is több, mint a semmi.
Azóta nem volt semmi barnázás, görcs sem (a húzódó oldalsó fájásokat leszámítva, ami elvileg a növekedés miatt van)

Perdo! Szép nagy pocak! Mi kb. egy-idősek vagyunk, de nálam még csak picit gömbölyödik. Tuti egy baba van odabent? :)

Táblihoz lehagytam szülés: 2008. október 4. sry
De köszönet az ügyes lányoknak és párjaiknak érte.

Bettyna! Fura, hogy már razziáz nálad a védőnő. :?
Sógornőmékkel közölte: tetőtérben nem lesz jó a szoba, mert meleg van. Kérdem én: panelben a fszt-en nincs ugyanolyan meleg? Borzasztó, máshol meg nyolcan fekszenek egy ágyban. Az nem baj?
Majd írd le mi volt a védőnővel.

Daisypath Happy Birthday tickers
peva
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: