Új privát üzeneted érkezett!

köszi az értékeket.

eldöntöttem. én még anyukám hasában voltam mikor már volt cicánk. Kinti cicák!! jöttek mentek, ki tudja merre.

most "lakásos" cicánk van. ki se mozdul a házból születése óta. már betöltötte a 2 évet. félévente járunk orvoshoz oltásokra és felülvizsgálatokra.

tehát tuti átestem már rajta, ha meg nem, nem hiszem hogy most kapnék el valamit. főleg hogy "steril cica" már ami az ingereket éri. állatokkal nem érintkezik, nem jár ki.

nincs szükségem 2-3 hét izgalomra a pozitiv eredmény miatt. tuti pozitiv lenne, magas értékekkel. aztán meg várhatom 2-3 hétig az ujabb eredményt, ami kimutatja hogy már rég átestem a védettségen. megbeszéltem orvosokkal, védőnővel. azt mondták fölösleges izgalomnak tenném ki magam.

a védőnőm is látta a cicám, és meg is dicsérte, hogy nyugodtan maradhat. azt mondta hogy esetleg vetessek vért a cicától és nézzék meg benne a baktériumot. ha nála van akkor kezdjek parázni egy kicsit. de fölöslegesnek tartja.

tehát nem idegesítem magam. pozitiv hozzáállás. tudom, sokan ugy gondolják kockáztatok, de régen sem volt ilyen vizsgálat és született több ezer egészséges baba.

és falun mi van? az nem baj ha a kisgyerek csirkek..-t csipeget a földről? tehát eldöntöttem. nem lesz vizsgálat.

Kép

Kép
timi1982
 
 


Sziasztok Csajok!

Timi!

Egyetértek veled,ha lehetett volna én sem tettem volna ki magam ennek,mert én is úgy gondoltam,hogy macskák közt nőttem fel,így kizártnak találtam volna,hogy ne essek át rajta.
Rengeteget olvastam utána,a Ti macskátok,mivel más macskákkal nem érintkezik,így nincs kitéve veszélynek,és így Te se!!

Mindenkinek kellemes 7végét!!

Betti

bernus
 
 


Viki!

Elvileg átküldtem a táblát este 8 körül!Azt is írta átment,de utána jött egy demon üzi,ami szerint meg nem?Megnéznéd?Ha nem megtennéd,hogy a freemailemre átküldenéd a táblát és úgy küldeném vissza!!Köszike!

Tappancs!

Neked is nagy már a pocid???Azért téged kérdezlek,mert neked is a 3.Manód és elég kicsi a különbség!Nekem szernitem eléggé!

Első ,második Manós csajok,ti hogy álltok poci ügyben??

Sziasztok!!

Betti

bernus
 
 

 
 

Kép


Sziasztok!

Ő nekem harmadik baba, 17 hetesen... :oops:
Vendég
 


Marcsi
a tiéd sztár pocak gyönyörű mit nema dnék azért ha ilyen szép lenne :( :?

Bernus
Az igazság , hogy a súlyom77 volt nyáron és nem estem teherbe és elkezdtem hízni nemtom miért jóhisz ua, ettem mint előtte na mindegy 93-al kezdtem a terhességet és most 99 vagyok egy hájas disznócska.De valahogy nem hat meg már a fontos a kölök,mivel a középsőt 130-al szültem és ua-zzal indultam mint most viszont lementem 77-re így nem parázok tudom képes vagyok leadni és lesza.....-om ki mit morog.Tudom rossz taktika de mit tegyek ha ránézek a kajára hízok pedig noncsenek nagy zabbantások :roll: ez van.
Tehát a kérdésedre a válaszom nagyNagyNAGY a hasam, kb. mint aki most van kiírva a pofácskám nemhízott viszont a hasam meg a combom olyan mint akit most visznek a vágóhídra :lol: :lol: :lol: :lol:
Na jó nem gusztustalankodom de tényleg így van.Én ezért nem rakok fel pociképet mert agyalhatnátok, hogy mi és hol kezdődik :twisted: :lol: :lol: :oops: :lol:
Na jó tréfa férre

Jó hétvégét és jó sziesztát mindenkinek

tappancs28
 
 


De a vicc a hasam attól még feszes leht, hogy többen laknak bent csak rejtőzködnek :lol: :wink: :wink: :lol: :lol: :D

tappancs28
 
 


Szia Tappancs!
Én most 70,5 kg vagyok...
Egyelőre csak 1,5 kg a plusz, ez már majdnem kevés.
Ám ahogy én magamat ismerem, majd behozom a lemaradást...
Mindkét korábbi terhességem alatt +25 kg lettem gazdagabb.... :oops:

47 voltam, amikor férjhez mentem...
Mármint kilo...
15 éve :roll:
Vendég
 


Jó reggelt mindenkinek

19 hetes vagyok! :)

Én a 4. gyerkőcöt várom, és eddig 10 kilót híztam. Igaz, 170 cm. vagyok és most vagyok 59kg. :D Most vagyok normál súlyba. Nekem is kb. akkora hasam van, mint Máriának. Majd rakok fel képet.
Vigyázzatok magatokra
pusz mindenkinek

Kép
dittke
 
 


Épp most hozták a nagylányomnak a legújabb Harry Pottert. Csöndbe lessz egész nap! :D Ebédelni azért remélem kijön!

Kép
dittke
 
 


Dittke pont most kérdeztem Gittikét mit tud rólad mert hiányoztál már :) .Remélem a lánykád jobban van Te ne idegeskedj ígérd meg tudom ,hogy nemkönnyű de ...na jó befogtam.
örülök, hogy itt vagy :wink: és jól vagy

tappancs28
 
 


lányok!

hát most elgondolkodtam. főleg miután megláttam a képet :shock: :shock:

mármint ne értsétek félre nem a számokon, hanem a látványon...

én betöltöttem a 16. hetet, de ha a képet nézem, akkor jó ha a 12-13. hétben volnék. nekem ennyire látványosan nem nagy a pocim. most kicsit hüledezek hogy rendben van-e minden.

persze gondolom hogy bepótolom a hízást, meg ugye nem is azzal van a gond. eddig olyan 1,5-2 kg-nál tartok. de a hasméret... nekem nem ilyen látványos. :? :shock:

Kép

Kép
timi1982
 
 


Timi!

Nagyon kérlek, ne parázz!
Ő nekem a harmadik kisbabám, az előzőnél a 13. héten még bikiniben lógattam a lábam a strandon. Semmi sem látszott rajtam.
Első terhességnél a has látványosan a 16. hét után kezd növögetni, de ez is egyénenként változó.
Többedik terhességnél viszont már sem a méh, sem a hasfal nem olyan.
"már be van járatva" :lol: 8)

Én is 1,5 kg-ot híztam...
Vendég
 


sziasztok!
remélem mindenki jól van. tegnap voltam AFP-n, már alig várom, h leteljen a 2 hét , h végre láthassam a manócskánkat az UH-n.
Sajnos sikerült felfáznom, így a az AFP vérvétel után megcsörgettem a dokit, h nézzen már meg. rendes volt, mert jött is..
azt mondta, h a méhszáj zárva van, minden oké, de sajnos antibiotikiumot kell szednem, nehogy tovább húzodjon a felfázás..
az a kérdésem, h kapott-e vmelyikőtök már antibiotikumot?
eléggé bevagyok tojva, mindenki akinek elmesélem, h mit kaptam, csak hümmög, h terhesen gyógyszert szedek.. :((
de a doki kikötötte, h nem lesz baja a gyermeknek. annyira feldúl a dolog..

vigyázzatok magataokra!!

pusz: ¤mia¤
Vendég
 


Sziasztok

Kép

Kép
dittke
 
 


Ez mostani kép. Igaz, 2 napja sütizek, úgyhogy ennél azért kisebb szokott lenni.
Szia Tappancs! A picilányom jól van, de még eredményekre várunk. :( Tegnap volt a 4. szülinapja.
Ok nem idegeskedek :? , de akkor te se!

Kép
dittke
 
 


Sziasztok :lol: !

Antibiotikummal kapcsolatban:

nekem azt mondták orvosok ha muszály akkor muszály mert akár komolyabb gond lehet ha nem szeded.Általában olyat írnak mamiknak ami a babát nem veszélyezteti és az esetleges kezeletlen betegség szövődménye nagyobb bajt okoz mint az antibiotikum.A 12 hét előtt nem szabad semmi esetre viszont utána orvosi felügyelet mellett lehet.
Nyugi ne izgulj ha gáz van szólj a dokinak PL: valami szokatlan amit írnak mellékhatásnak stb...

Dittke:

ok :D jobbulást s remélem mihamarabb meglesznek a leletek.

tappancs28
 
 



Mia!

Milyen antibiotikumot szedsz?

Én most voltam síelni, és utolsó nap nagyon megfáztam, hazafelé belázasodtam, nekem is antibiotikumot írtak a jó öreg semicilint, azt mondták ezt kismama is szedheti.
Nekem is azt mondták, hogy szedni kell, nehogy szövődmény legyen.
Főleg felfázásnál szerintem, biztos hasznosabb, mint káros.

Ági

Gnes
gnes
 
 


semicilin???

az igen! ha nekem a torkom fáj, mindig azt adják. más nem segít. beszéltem a védőnővel meg a nőgyógyimmal is. említettem nekik még az influ- járvány elején, hogy ha én beteg leszek a torkomra csak az használ. hüledeztek, hogy hát az nem kéne szednem, ha netán bajom lesz.

nekem valami spray-t mondtak hogy majd esetleg használhatom ha torokfájásom lesz. eddig lekopogom elkerült a kórság.

Kép

Kép
timi1982
 
 


Sziasztok!
Csak gyors bekukk.

Bernus!

Dobj priviben egy e-mail címet, és átküldöm neked!

Mia!

Jobbulást neked! Augmentin? Állítólag ez jó rá.

A többi hsz-re később! További szép estét!
20150601134430
 
 


sziasztok!

Dalacin C a neve a gyógyszernek. mellékhatásokat nem érzek, bár sosem voltam gyógyszerérzékeny, íggy szerencsém van. már jobban vagyok, de azért még szedem, mert azt mondta a doki, h pár nap és jobban leszek, de szednem kell 5 napig, h nehogy kiújuljon a dolog.

ma nagyon szomorú dolog történt..meghalt az édesapám..régóta betegeskedett..
nem láthatja már az unokáját.. :((



puszi,

¤mia¤
Vendég
 


Mia

Őszinte részvétem apukád miatt, ez nagyon szomorú esemény , de próbálj meg erőt meríteni.
Majd odafentről büszkélkedik nyugodj meg!!! :cry:

tappancs28
 
 


Mia

Részvétem Apukád miatt! :( Tudom mit érzel! Nem lessz könnyű. De a picire is gondolj!

Kép
dittke
 
 


Mia!
Résztvétem! Apukád fentről vigyáz majd rátok!
20150601134430
 
 


Jó reggelt!

Bernus!

Én első csemetével a pociban, még nem dicsekedhetek igazi pocival, de már alakulok.
Nem a versenysúlyommal kezdtem a terhességet (meddőségis babánk van, a stimu miatt híztam sokat). 76 kg-ról indultam, most tartok 78-79-nél, igaz magas vagyok 174 cm. A kötöszöveteim is lazábbak, de az anyukám hétvégén már kiszúrta, hogy növekszik az unoka. :D

Timi!
Nyugi! Én is első babás, idővel a mi pocink is látványosabb lesz.

Marika!
Nagyon csini vagy!

Dittke!

Lányod előkerült a nagy olvasásból?
A Te pocós is nagyon szép!

Mia!
Én Czeizeltől hallottam, hogy pl. a láz sokal veszélyesebb a kismamára (így a gyulladás is), mint a közfrgalomban lévő lázcsillapítók, antibiotikumok.
Az orvosok nem véletlenül írják fel ezeket. Sőt ha tovább megy a fertőzés, akkor komolyabb baj is lehet, ezért mindenképpen szükséges a megelőzés, kezelés!!!!!
20150601134430
 
 


mia!

nagyon sajnálom. az én nagypapám is alig bírta ki hogy mikor jövök már... februárban meghalt, márciusban születtem. nagyon sajnálom. de nyugodj meg. nem tesz jót babónak ha stresszelsz. nehéz, de igyekezz rendbe szedni magad!

dalacin c: az egy kiváló gyógyszer. igaz én még terhességem előtt szedtem. sokat irták nekem, igaz nem olyan szindrómára mint a tiéd, de nagyon jó volt! rettenetesen nagy gyulladáscsökkentő hatása van.
gondolhatod én 4X2-t szedtem a cataflamból. annyit már bővn nem lehetett volna. perse nem használt... utána adták a dalacint és az bevállt.

desviki!
én se versenysúlyról indulok. nagyon-nagyon nem. valahogy felszaladt a 10 kg. :( még jó hogy annyira nem látszik. azért a versenysúlyomnál mivel széles a csípőm már igencsak kilátszódott a medencecsontom. meg hát ellazáskodtam az edzést is. jártam én edzésre, ugyhogy az "izmocska" megvolt, de mellette a kajára nem figyeltem. aztán az előző terhességemnél nem akartam edzsére járni, mert féltettem.vetélésem után meg küszködtem a peteérésem beállításával és akkor meg azért nem járhattam, nem erőltethettem meg magam.
ugyhogy majdnem egy sulyról indulunk :) meg egy magasságról :)
73 kg 173 cm. én is eddig 2kg plusznál tartok.
a pocid neked előre halad vagy terjed? mert én arra már rájöttem hogy én szépen növök oldalra is az uszógumikámra :)

ami érdekes mert azt mondják hogy ha nem csak előre növök, akkor leányzó lesz. de este meg valamit álmodtam. semmi köze nem volt a terhességemhez. aztán képzeljétek bevillant egy kép. a hasam volt olyan uh-os formában és egy fütyköst nézegettünk a párommal. ez jel????

nah mindegy. ha szerencsém van pár hét és tudom hogy mi is lesz :D

Kép

Kép
timi1982
 
 


Timi!
Nekem minden irányba nő. Nekem is elég széles a csípőm, ezért annyire még nem látszik.

Én azt álmodtam, hogy megszületett a fiúnk, és az apja nevét kapta. Pár hét és kiderül, hogy tényleg így lesz-e.
20150601134430
 
 


:D

nagyon egyformán haladunk. a végén még egyneműek lesznek. ha meg ott tartunk majd... jönnek a fájások azok is egyszerre :shock:

Kép

Kép
timi1982
 
 


Timi!
Úgy legyen! :wink:

Többiek? Még csucsultok?
20150601134430
 
 


Sziasztok!
Mia: Fogadd őszinte részvétemet, de hidd el, figyelni fogja az unokáját fentről.

Ahogy látom, nagyon szép gyerkőcök fognak születni júliusban, legalábbis a pocik már szépek, gratulálok hozzájuk. Előbb utóbb remélem nekem is látszani fog, egyelőre még csak olyan vagyok mint aki becsokizott:)

Nekem ma vették le az AFP-t remélem minden oké lesz. Még azon filózom, hogy mikor hívjam időpontért a kórházat, mert a dokim szerint most, hogy levették a vért, a védőnőm szerint meg, amikor megkapjuk az eredményt, hát komolyan nem tudom. Viszont az jó lesz, ha mindig ilyen nagy egyetértésben lesznek:)

Mindenkinek szép napot kívánok!

Kép

Kép
pindimano
 
 


Pindi!
Nálunk 2 hét, mire megkapja a védőnő az eredményeket. Ezután kell bejelentkezni genetikaira.

Én szerdán megyek AFPre és a többi vérszívásra.
20150601134430
 
 


Viki!
Köszönöm szépen az infót! Én is inkább a védőnő szavára hallgatok asszem!
Egy kalappal neked is az AFP-re meg a többire!

Kép

Kép
pindimano
 
 


Megmondom neked, hogy én is inkább a védőnőre hallgatok, emrt a dokim is rábízza ezeket. A védőnő írja ki az összes vérvételre, stb. a papírt.

Bár tudom, hogy pl. másnál a doki intézi ugyanezt.
20150601134430
 
 


hát lányok!

tegnap a párom szerzett egy terhestorna dvd-t. ma belekukkantottam. tök jó ezer éves :) még valami 80-as évekbeli tornateremben forgatták, bordásfal, padlószőnyeg, meg az a régi fajta biciklisnadrág meg hasonlók :D az eggyik csajszinál, van vagy huszonakárhány éves, majdhogynem fonható hosszuságú hónaljszőrzet is figyel :D

de tök jó. olyan cuki. jah és emlékeztek még arra a nőre, aki az m1-en volt bemondó? valami éva vagy judit... már nem emléxem, még kicsi voltam akkor :D nah szóval ő beszél az elején és olyan fiatal... de nagyon állat egy torna :)

van Kállai Ildikós is, de elbujhat mellette :D :lol:

Kép

Kép
timi1982
 
 


bay éva asszem. megkerestem google-ban :D

Kép

Kép
timi1982
 
 


vagy a kudlik juli. nemtom melyik mert képet nem találtam róla és igy mind a két név ismerős az archoz... :(

Kép

Kép
timi1982
 
 


nah még egy bejegyzés... volt valami háromszögemblémás műsor. ilyen tök jó főcímzenével... nem tudom a címét. valami okosító műsor volt. nah azt is ő vezette. tudtok segíteni hogy melyik volt az??

Kép

Kép
timi1982
 
 


Timi, ez a Delta volt, és akkor Kudlik Juli a pontos találat!:)

Viki: Nekem mondhatni teljesen a védő intézi a dolgokat, a doki meg néha megvizsgál:) végülis megosztják, de most már tudom melyikre hallgassak inkább:)

Kép

Kép
pindimano
 
 


Pindi!
Nálunk a doki és a védőnő csak a kiskönyvemen keresztül "társalognak".
Meg nálunk pl. azoknak, akiknak van saját orvosuk délelőtt, míg akiknek nincs, azok délután járnak a védőnőhöz.

Timi!
Igen, a delta volt.

Az én szerelmetes párom még nem töltött le nekem tornát, de erősen nyüstölöm már érte.
20150601134430
 
 


köszi lányok!

nekem már van 2. már csak csinálni kell. meg már a jógaidőpontokat is kiderítettem csak el kell menni :shock:

de ha igy folytatom az alvást, lemaradok az összes jógáról. negyed11-től van. én meg kikászálódok fél10-10 körül az ágyból :shock:

Kép

Kép
timi1982
 
 


jah egyébként a dokim meg a védőnőm nekem is a kiskönyvbemből beszélgetnek egymással. a város két végében van a rendelőjük 8)
meg egyébként is... nem hiszem hogy nagyon akarnának egymásról tudni. a védőnő felirja a saját kiskönyvébe amit rólam vezet, hogy mit irt az enyémbe a doki. aztán kb ennyi. nekem minden beutalót meg vizsgálatot a dokim intéz, ő rendeli el. a védőnő csak kontrolál, meg nekem szól hogy majd a dokit hivjam mert lassan itt az idő a következő vérvételnek meg ilyeneknek. de most a 18 hetes uh-t egyedül figyelem hog ymikor aktuális mert nincs most időpontom a védőnőhöz. én nem megyek hozzá, meg nem hivom. megyek, mikorra előjegyez. havi 1 alkalom. ti gyakrabban jártok???

Kép

Kép
timi1982
 
 


Timi!
Én is csak akkor megyek a védőnőhöz, amikor megegyezünk a z időpontban. Most pl. mondta hogy 29-én telefonáljak, mert akkor kb. megjön az AFP eredményem.

Tudom a mobil számát, ha kérdésem van, kereshetem ott is.
20150601134430
 
 


Én is úgy megyek a védőnőhöz vissza, ahogy épp visszarendel, a legközelebbi akkor lesz, ha hív, hogy megvan az AFP eredmény. De úgy különösebben nem jegyez elő. Na meg hetente csak egyszer van terhesgondozás akkor is csak 8-11-ig.

Timi! Hajrá a tornával, nekem még a rászánás is nehezen megy:)

Kép

Kép
pindimano
 
 


ááá nálam is nehézkes.

anno olyan szépen elterveztem, hogy majd hetente járok tornázni, meg sétálok meg odafigyelek errre-arra... nah hát nem igazán igy van.

nálunk is hetente egyszer: 8-10-ig van terhesgondozás. habár telószmot én is tudok. bármikor felhívhatom. meg azért attól hogy heti 1-szer "rendel" azért meg lehet találni a védőnői tanácsadóban máskor is.

Kép

Kép
timi1982
 
 


A sétát én is megfogadtam, de valahogy nem sűrűn jutok el odáig, hogy el is induljak, addigra mindig valahogy mindenki eltűnik a környékemről, egyedül meg nem nagy élvezet sétálni:) Na nembaj majd kimegyek az udvarra:):):)

Kép

Kép
pindimano
 
 


Én reggel tutira gyalog jövök munkába (15 perc andalgó séta), délután már nem mindig sikerül gylaogolni, mert a barátnőm robog a gyerekért az oviba, és félúton kirak.
20150601134430
 
 


viki, te még dolgozol? hogy bírod?

Kép

Kép
timi1982
 
 


Timi!
Egész jól! Oké, estére meg hétvégére elfáradok. Irodai munkát végzek, amióta kiderült a pocaklakó nem járok vidékre és külföldre.

Otthon a párom is besegít a házimunkába, így könnyű a dolgom.

Előzestes tervek szerint ápr. végéig biztos, hogy dolgozom, ha jól bírom, akkor májusban is.
20150601134430
 
 


Sziasztok

Igen, előkerült a lányom. A hasa előcsalta. :)

Nálunk van egy körzeti védőnő, aki kb. havonta eljön, és beírja a füzetébe a dolgokat. Neki hetente 2-szer van tanácsadása. És van egy központi tanácsadó, és oda kell járni havonta, időpontra. Az ottani védőnő adja a beutalókat, és kéri az időpontokat.

Kép
dittke
 
 


sziasztok!
először is köszönöm Mindenkinek a szép gondolatokat!

a védőnői témához csak annyit, h szerencsém van, nagyon jófej a védőnő, bármikor fel lehet hívni (4 gyermeke van), havonta el kell mennem hozzá, ott megpisiltet (fehérje, cukor, stb..vizsgálat), és meghallgatja a baba szívét, a súlyomat és vérnyomásomat is megméri. megnézi még a doki beírásait, és meghallgatja a kérdéseimet. egyszer már járt is nálam. a vizsgálatokat azonban mindig a doki beszéli meg velem, és az asszitense adja a kórházban a beutalókat.
hál'istennek már tudok aludni, még a körülmények ellenére is, vszínűleg azért, mert nagyon hamar elfáradok. ti hogy vagytok ezzel?

puszi,
¤mia¤
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: