Nekem igen izgalmasra sikerült a napunk, ugyanis voltunk a Thorpe parkban, ami UK legnagyobb vidámparkja. Mondjuk én már eleve úgy mentem, hogy családi nap lesz, én nem igazán fogok felülni semmire, mert nem rajongom az ilyesmiért, de mivel úgyis max két percig megy egy dolog, így a többiek mennek, közte meg nagyokat fogunk sétálni.
Hát, nem így alakult.
Ugyanis minden jóhoz több, mint egy órás sor volt, a sorba ugye mi a babával már be sem állhattunk, úgyhogy jó korán el lettünk hagyva, majd jó sokat vártunk kettesben. Tűzött a nap, árnyék sehol, árnyék, plusz ülőhely egyáltalán sehol, a gyerek pedig félt a zajoktól (a gépek kattogása, az emberek sikítása, plusz a hangszórókban nyomatott effektek), úgyhogy kb két percenként teljes erőből felsírt, alig tudtam lenyugtatni.
Fasza. Egyszer csörög a telefonom, látom, hogy Feri az, gondoltam, hogy végeztek, kipróbáltak mindent, tarthatunk családi napot, de nem, csak azért hívott, mert még éppen akkor álltak sorba a második!!!! hullámvasúthoz csupán és kérdezte, hogy azon kívül még két dolgot kipróbálhat-e. Nah, akkor elpattant a cérna és nem hisztiztem, hanem konkrétan kiabáltam, hogy ez így nekünk baromira nem jó, rajtam kívül már csak Kristóf érzi magát rosszabbul és ez még kb 3 órás sorban állást jelentene.
Komolyan mondom, hogyha nem a puszta közepén lett volna a vidámpark, akkor onnan utaztam volna haza.
Jah, igen, azt nem is mondtam, hogy a parkba érve vettük észre, hogy valami van a babakocsi kerekével, eléggé kilazult, valami elkopott, vagy nemtom, de Feri szerszámok nélkül nem tudta megcsinálni, így még az sem volt megoldás, hogy mi addig sétálunk, mert nem igazán mertem használni a kocsit.
A hasam pedig a sok lenyelt idegnek köszönhetően akkor már vagy két órája görcsölt.
Végül meggondolták magukat, ők is feladták, mert nem haladtak semerre, így végül visszatértek hozzánk, ettünk, ittunk, nézelődtünk, hazajöttünk. És asszem, hogy napszórást kaptam. Az tuti, hogy az elkövetkezendő egy évben a Thorpe parkról még hallani sem akarok, nemhogy ott lenni.
Babamozgás: a múltkor én is úgy éreztem egymás után három este, mintha éreznék valamit, de sztornóztam a gondolatot és azóta nem is figyelem. Én még hihetetlennek tartom, hogy érezhetném, úgyhogy várok még a figyeléssel, majd valamikor úgyis határozottan jelentkezni fog.
Hogy őszinte legyek én Kristófot sem figyelgettem, egyszer-egyszer úgy éreztem, hogy talán mozog, de annyira nem voltam benne biztos, hogy figyelmen kívül hagytam és csak az első határozott mozgást tartottam számon magzatmozgásként, a bugyborékolást még nem.
Pocak: most úgy nézek ki, mint Buddha. Bendőm van. Ez nem pocak, nem hasika, ez bendő. Nem is érzem, hogy puffadnék, a wc-vel sincs gondom, a baba miatt sem lehet ekkora, még is ekkora.
Ráadásul tegnap vettem egy lila leggings-et, amiből S-es méret volt és L-es. S-est nem akartam venni, mert az hamarosan úgyis nyomná a pocakomat, vettem L-est. Nah, ez tuti jó lesz szülésig, ugyanis javában köldök felett van a vége, akkorára nyúlik, hogy még Feri is beleférne mellém. Ennek a remek szabásnak köszönhetően hatalmas hasat csinál, kb akkorát, mint a kismama cuccok.
Pedig úgy látom nem vagyok egyedül. A vidámparkkal én is így jártam a múlt héten, nekem a barátnőméket kellett kísérgetni és majd felfőtt a fejem. Nekem mondjuk nem kellett egy 8 hónapost nyugtatgatnom, nagyon sajnálom hogy így jártatok.
Ti már mindnen túl vagytok ami rám még ezután vár... Irigykedem 
De az amikor olyan nagyon mocorog odabent meg rúgdos az fáj egyébként?
Két nap után nem bírtam, elmentem dokihoz. Nagyon kulturált, jól felszerelt rendelő, tündéri orvosnő, és képzeljétek, ránézett az UH-ra, majd megkérdezte, tudom-e a nemét. Mondom nem, miért ő látja? Azt felelte igen, de nem volt hajlandó elárulni, mondván, ez nem az ő dolga. Udvaroltam még egy darabig, hogy lécci-lécci, de hajthatalan volt. Ebből én arra a következtetésre jutottam, hogy tuti fiú, valószínűleg a fütykösét láthatta, ha ilyen gyorsan el tudta dönteni, milyen nemű. Meregettem a szemem vadul, én persze semmit nem láttam. 
