Kezdem a szokásos mondattal: megint jóó régen nem voltam.
Mentségemre legyen mondva, hogy sikerült ebbe a nyárba jó sok mindent besűríteni, olyannyira, hogy a nagy kapkodások közepette majdnem a saját esküvőnkről is elkéstünk.
Próbálok úgy egy kis esszét írni az elmúlt hónapok történéseiről, hogy ne ugorja át mindenki egyből, és a lényeget is sikerüljön leírnom, ne csak a körítést.
Szóval május elején-közepén már sejtettük, hogy nem lesz az idei nyarunk egy nagyon pihenős-lazulós nyár – és akkor még az esküvő tervben sem volt!
Május végén, június elején elhatároztuk, hogy mégis összeházasodunk. Többen kérdezték, hogy miért pont most, ennyi idős terhesen, miért a két gyerkőc között, miért nem utána? Hmm… igazából nagyon kézzel fogható válaszom nincs erre. Tavaly novemberben volt a lánykérés és tapasztalatból tudom, hogy a hosszú jegyesség nem vezet sehova.
Az elveimmel teljesen ellenkezett maga a tény, hogy pocakos menyasszony legyek, de valahogy úgy éreztem, hogy ha most nincs esküvő, akkor nem biztos, hogy később lesz, mert mindig lesz valami, ami fontosabb lesz.
Tudtam, hogy a férjem lesz a férjem és azt is, hogy szeretnék hozzá menni. Én hiszek a házasság intézményében, még akkor is, ha nagyon sok rossz példa van körülöttem. Már csak azért is megmutatom, hogy nálunk ez működni fog.
Meg nem volt sok kedvem utána az apaságival bíbelődni. Persze, azt az elején még nem sejtettem, hogy a névváltozásom miatt sokkal, de sokkal több papírral, pénzzel és idővel kell „bíbelődnöm”.
Mint a legtöbb lány – tisztelet a kivételnek -, én is arról álmodoztam, hogy majd szép hófehér ruhában, sok ember előtt mondom ki az igent és utána lesz jóóó nagy eszem-iszom, dínom-dánom. Ezzel szemben lett egy babás-gyerekes grillezős kerti parti jellegű lánybúcsú (persze mondanom sem kell, hogy a legénybúcsú teljesen más jellegű volt

) és egy mini esküvő (nem utolsó sorban a 34. hetes terhességem és az anyagi oldal miatt), ami lehet, hogy így még meghittebbre és szebbre sikerült. Igaz, hogy sikerült úgy meghatódnom magamon (!!!!) és az egész helyzeten, hogy szinte végigbőgtem az egész szertartást és az igen-t is valami földöntúli, számomra ismeretlen hangon mondtam ki.
Június elején kezdtem el szervezni az esküvőt, hogy július 21-re minden rendben legyen. Igaz, hogy kis esküvőnk volt, de azért így is bőven volt mit szervezni.
Közben jött a nagy meleg, ami elől mi Vikivel kénytelenek voltunk elmenekülni Anyuhoz a 10 fokkal „hűvösebb” családi házba, mert a mi tetőteres lakásunkban 2 nap után elviselhetetlen lett a folyamatos 33 fok.
Aztán itt volt még a lakásfestés, amit Robi a fenti körülmények között és miatt a pár nap alatt 1,5-2 hét alatt tudott befejezni + mivel kukoricaföldünk is van, amit nyaranta művelni kell, ott is beindult a szezon, így ott is kellett segédkezni (persze nem nekem, de emiatt is csúszott a festés).
Majd következett a festés utáni takarítás, pakolás, ami szintén nem volt egy leányálom a hirtelen 31 fokra „bezuhant” lakáshőmérsékleti körülmények között.
Na, de ezt is túléltük.
Közeledett az esküvő napja és vészesen felgyorsultak az események. Nagyon izgi volt.

Szétpörögtem magamat az utolsó 2 hétben, de nagyon élveztem.

Ruhapróba (varrattam) Vikinek és nekem, virágossal egyeztetni, cukrászdával, étteremmel pontosítani, egy-két apróságot beszerezni…stb.
Aztán megtörtént a nagy esemény és utána jött a nagy üresség és néma csend. A rohanós napokból nyugisabb napok lettek, amikkel eleinte nem tudtam mit kezdeni.
Aztán eszembe jutott, hogy pár nap múlva megyünk nyaralni, úgyhogy megint felpörgettem magam és mostam, vasaltam, pakoltam, programokat kerestem… stb.
Pont egy hete érkeztünk haza Abádszalókról, ahol szerencsére nagyon jó időt fogtunk ki és jól éreztük magunkat.
Jelenleg az elmúlt hónapokat pihenném ki, ha tudnám, de sajnos nem nagyon megy. A nyaraláson sem ment, pedig gondoltam, hogy ha nem kell egész nap semmit csinálnom, akkor majd ki tudom pihenni magam. Tévedtem…
Teljesen kikészít az, hogy nem tudok rendesen aludni éjjel, úgyhogy mostanában délután is lefekszem Vikivel 1-2 órára, mert délutánra teljesen használhatatlan vagyok.
Gyanítom, hogy mire feltöltődnék – bár, ez így 9. hónapos terhesen aligha menne – már megérkezne pocaköcsi és onnantól megint nem lenne megállás. De hát így szép az élet.
Sajnos a sok kialvatlan éjszaka és a meggyengült immunrendszerem péntekre megtette a hatását és benyújtotta a számlát. Nagyon rosszul voltam. Folyamatos hányinger, hányás, láz, gyengeség, étvágytalanság… A szülésznőm vírust emlegetett, bár hasmenésem nem volt. Két Kalmopiryn, egy forró fürdő és ágyba bújás segített – reggelre. Mindezt egyedül, Vikivel (Robi elutazott 3 napra péntek reggel), aki délutáni maratoni 4,5 órát aludt. Vagy érezte, hogy gond van, vagy csak látta, hogy Anya is ágyban van már fél8-kor, nem hisztizett, hanem odabújt mellém és ugyan nem egyből, de fél10-10 magasságában el is aludt.
Szombatra jobban lettem, de a gyomrom még mindig nem volt az igazi és nagyon gyenge is voltam. Egy 20 perces fürdőszobai takarítást fél óra alatt pihentem ki.
Pocaköcsiről pár szó:
30. héten látott utoljára a dokim, mert a 33. héten genetikai UH volt, utána meg van ő volt szabin, vagy nekem nem volt jó az időpont. Most csütörtökön mentem volna hozzá, de lemondta, így hétfőn voltam egy helyettes dokinál.
A 33. heti UH kb. 1 héttel kisebbnek, de teljesen egészségesnek mutatta a babát. Mivel ez 4D-s volt, kaptunk DVD-t és fotót is. Nagyon jól viselkedett babuci, mert teljesen megmutatta a kis arcát, így sok jól sikerült fotó készült. Teljesen másnak tűnik a kis arca, mint anno Vikié volt.
Most, a 36. heti vizsgálaton az UH már mínusz 2 hetes eltérést mutatott a baba fejlődésében. Persze Anyukám teljesen kiakadt – már Viki kis születési súlyánál is – és annyira zokon vette, hogy sírt is miatta.

Nem is értem: még ha én tettem volna – de hát engem nem zaklatott fel a dolog, mert Viki is kis súllyal született időre, de teljesen egészségesen és azóta is az, ráadásul sokáig szopizott is.
A doki nézte a méhlepényt, áramlást, babát, mindent, amit csak lehetett és semmi probléma nincs. Valószínűleg alkati, genetikai dolog a kis súly. De mitől is lennének nagyok a babák? Én is alig 160 cm vagyok, Robi 172 körül és noha én 3500-zal, ő 2400-zal született. Meg azért én valahogy örülök, hogy a 2240-es Viki után nem kell kihordanom és megszülnöm egy 3,5 kg-os babát. Persze, biztosan menne, de ha lehet választani, inkább a kis súlyra szavaznék.

CTG-n, NST-n voltam már kétszer és kedden megyek majd legközelebb.
Kórházi cuccaim már 33. héttől összekészítve, úgyhogy most azzal járkálunk mindenhova, ha kocsival megyünk.
Babasarok (velünk lesz egyelőre egy szobába a baba) még nincs teljesen kész és még babaruhákat sem mostam, csak azokat, amiket a kórházba viszek. A pici ruhák nagyrésze tesómtól volt kölcsön és visszaadtam neki. Ha minden igaz, ma hozza őket kimosva, csak vasalnom kell. Ez utóbbiért nem rajongok, mert kb. 2 hetes vasalnivaló gyűlt már össze.
Na, hát ez azért sajnos hosszabbra sikerült, mint terveztem és nagyon hálás vagyok mindenkinek, akit nem rettentett vissza a sok betű és mégis elolvasta az irományomat.
Egyelőre még nem tudtam visszaolvasni, de igyekszem.
Hogy vagytok Mamócák??? Remélem, a körülményekhez képest mindenki jól és a babócák (pocakon kívüliek és belüliek) és gyerkőcök szépen cseperednek, növögetnek.
Aki volt, annak a nyaralások hogy sikerültek?
Vannak új tagjaink?
Beleolvasgattam kicsit az oldalakba és meglepődve láttam, hogy már vannak topicbabák!!!
VILLŐ,
Szerintem te akkor csatlakoztál – bár, ez lehet, hogy egyáltalán nem biztos, és az én agyam sem a régi - , amikor én éppen „szabin” voltam az elmúlt hónapokban.
Úgyhogy akkor üdv neked itt – bár, ez egy elég bénán hangzik annak fényében, hogy a te nevedhez fűződik az első topicbaba! Szívből gratulálok a kisfiadhoz!!! Jó egészséget, kitartást, sok tejcit és hosszú éjszakákat kívánok!

Nagyon szépre sikeredett ez a kissrác!
BABEE,
Tettél fel újabb fotókat valahova az esküvőről? Neked is volt névváltozásod? Intézted már, vagy majd csak a szülés után?
Amikre emlékszem még..
WITCH,
Még pár hónapja volt egy balesetetek. Azóta minden ok?
Jami hogy van mostanában?
KONKRI,
Asszem te voltál az, akinek mindig ki akart esni a babája.

Most minden rendben vele? Már nem akar kikérdzkedni?
GEMINI ÉS GEMINIAPU,
Láttam, hogy nálatok is megérkezett a 3-as fogat és méghozzá milyen remek súlyokkal. Pláne az én Vikim születési súlyához képest (40. hétre 2240 gr).
Nagyon nagy gratula nektek is! Sok erőt, kitartást és boldogságot a gyerkőcökhöz!
Fúú, azért „izgi” lehet 3 kis csodával. Nagyon kíváncsi vagyok pl. az etetésre, fürdetésre, alvásra, éjszakákra.
Most néztem a fotókat: gyönyörűek a babák!!!