Új privát üzeneted érkezett!

Tontica!

Sikerült megcsinálnom. :D Jó volt a leírás.
Már csak azon agyalok, vajon lepattint-e decemberben a dokim. A barátnőm mondta-mivel neki most kellett mennie hormonvizsgálatra-,hogy legalább 3 hét a hormonvizsgálat eredményének megszületése. Ő már túl van az ezirányú vérvételen. Most kezedenek próbálkozni az első babával, de mivel én így pórul jártam, úgy döntött ő is inkább kivizsgáltatja magát. Remélem neki soha nem lesz ilyen élményben része, mint nekünk! :?

Többiek! Hol vagytok :?:

Kép
Kép
tündér09
 
 


Helló mindenkinek!

Igazatok van,ezt nekem kell eldöntenem,de már megtörtént...megcsináltatom.Majd utána sokat pihenek,férjemet már felkészítettem,hogy ne számítson nagy karácsonyra,most a baba a legfontosabb.Azt mondta,ő mindent megcsinál.

Tündér!Még nem kezdted el a vizsgálatokat?Mindent bele!Egyébként jól vagy?Mhelyed?

Tontica!Sajnálom hogy depis vagy,én is ilyen szoktam lenni mensi idején.Nemsokára kihagyhatod jó 9 hónapig!

Kabóca!Milyen volt a kiruccanás?Jókat lehet sétálni ilyen szép őszi időben.Mi is voltunk ma az erdőben,jól esett a friss levegő.

Sütőtök!Örülök hogy nem törtél le azért mert megjött.Te biztos erős ember vagy.Én teljesen kész voltam hasonló helyzetben,úgy éreztem összedől a világ.

Sheila!Nem írod hogy megkaptátok-e a szurit és hogy milyen volt.
Tavaly nekem is pont így jött meg a szülés után mint neked.Örültem is,meg rossz érzés is volt.

Képzeljétek,már nem bírom begombolni az eddig még jó nadrágomat sem.A kismama gatyámat kellett felvennem.
Már gömbölyödik a pocakom.Tavaly csak a 16. hét körül kellett letennem a megszokott cuccaimat.

Mindenkinek jó éjt!

Edina

Kép
szekeres
 
 


Sziasztok!

Csak most tudok irni bocsi pedig azt irtam folyt. kov. :D

Tunder ugyi vagy, szuper lett a tickered, nekem most kezd megjonni ugyhogy holnap lesz az elso napom viszont nekem rovidebb a ciklusom ugyhogy utolerlek ne aggodj! :lol:
Ne aggodj a vizsgalatok miatt egeszen biztosan minden rendben van, meg az meg masfel honap amire odaig jutunk hogy mindent bele! :lol: En mar tukon ulok!!!

Szekeres: csinaltasd meg, tuti nem lesz semmi baj, pihizz sokat es legyen tele a fejed pozitiv gondolatokkal.
Mar jobban erzem magam, megjott! :lol: Erdekes hogy mindig igy menzi elott ramjon, nem tudom miert. Azert nol gyorsabban a pocid mert mar volt egy terhesseged ami kitagitotta az izomzatot egy kicsit, mar nem kell annyit tagulnia, nekem is hamarabb latszott a masodik terhessegem, mar a 3. honapban.

Na mennem kell, tobbiektol ezer bocsika! Csinalom a vacsit!

KépKép
KépKép
tontica
 
 

 
 

Sziasztok!

Szekeres:olyan jó veled együtt átélni a babavárást, pocakosodást. Reméljük hamarosan nekünk is lesz benne részünk. Ezek szerint tényleg jól vagy, hogy még ebben a szeles időben is volt kedved kimenni sétálni. Nekünk jól sikerült a hétvége, csak olyan hamar eltel. A sógórnőim is ott laknak, így igazából ez nekünk nem pihenés, mert csak rohanunk egyik rokontól a másikhoz. Persze mindenki panaszkodik, hogy milyen keveset vagyunk náluk.
Tontica:örülök neki, hogy már alakulsz egy kicsit. Én nem szoktam depis lenni menszi környékén, inkább csak ingerült. Persze az sem jobb, mert nem akarom éreztetni a gyerekekkel, és így vagy kikészülök, vagy a férjemet készítem ki esténként.

Na, mennem kell, mert szerdán és csütörtökön nyílt nap van nálunk, és még nem készültem el minden segédanyaggal, hogy a szülők is jól lássák, hogy mit csinálunk órán.
Ja, megjött a mini mikroszkópom. Megnéztem a nyálam, és éppen nem vagyok temékeny. Nem baj, még egy hónapot úgyis kell várni. Addigra legalább kitapasztalom a szerkezet működését.

Mindenkinek puszi, és jó éjt!
kabócabobár
 
 


Sziasztok!

Tontica!

Örülök, hogy jobb a kedved :)
egyébként én is így vagyok a mensi küszöbén, elég nehezen szokott beindulni, mintha gondolkodna, hogy kezdődjön-e vagy sem :x
ilyenkor én is szörnyen feszült vagyok, nem is nagyon tudom visszafogni magam, sajnos :( bár igyekszem

aranyosak lettek a vonalzóid :)

Edina!

Ne aggódj, minden rendben lesz, számodra ez volt a helyes döntés, ezért mondják azt, hogy ilyen kérdésekben mindenki csak maga dönthet...

legfeljebb igazoltan pihenhetsz, lustizhatsz, olvass egy jó kis könyvet :) lennék a helyedben :)

tényleg jó dolog, hogy kicsit mi is átélhetjük Veled a babavárást :)

és a Te babád lesz az első topicbaba és mindannyian izgatottan várjuk :) :) :)

virtuális kersztmamaságot vállalunk :)

tegnap végre megkaptam az első Gynevac szurit
kicsit féltem tőle, mert olvastam, hogy fáj, csíp, többen belázasodtak, rosszul voltak utána :(

nos, én REMEKÜL vagyok :) :) :)
az az ovis anyuka ( intenzív osztályon nővér ) nagyon ügyesen adta be, a beadáskor valóban csípett, de utána semmi bajom nem volt...

biztosan hülyeség és placebo hatás, de máris jobban érzem magam odalent :)
mostanában ugyanis gyakran volt folyásom, és néha mintha enyhe viszketést is éreznék ( ez akkor is megvolt, mikor még Kismanó velem volt, de azt hittem ez nem gáz, mert olvastam, hogy kismamáknál ez előfordul, főleg többedik terhességnél)

most már nem gondolom, hogy ez normális dolog volt, hiába volt színtelen-szagtalan a váladék :(

ezért gondolom, hogy v.mi fertőzés/gyulladás okozhatta a vetéléseket...
ha így van, akkor a Gynevac meggyógyít, remélem...

nekem az utolsó két terhességnél már 6 :!: hetesen gömbölyödött a pocakom :) érdekes, mert amúgy nincs hasam, sokat edzem a hasizmaimat...de hát 4. és 5. terhesség /lett volna/ :(


Tündér!

Milyen ez a hormonvizsgálat?
Meghatározott napokon kell vérvételre menni?
Azért kérdezem, mert Czeizel doktor engem is elküldött a II.sz Női Klinikára, hogy nézessem meg magam, bár Ő sem , és én sem gondolom, hogy ez lett volna az ok, de ki akarjuk zárni...

nem szívesen futok felesleges köröket, és elég macerás is nekem Győrből Bp-re menni vizsgálatokra, de azért felhívom a dokit, akit Czeizel ajánlott és elmegyek majd hozzá.

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sheila: pontosan nem tudom. Én sem voltam még egyszer sem. A barátnőm csak egyszer ment eddig, bár arról nem beszéltünk, hogy kell-e mennie még újra. Szerencsére nekem minden itt van egy helyen a városban, így kevesebb időt kell vele eltöltenem.

Szekeres: a mh. a régi-próbálom túlélni

:?

Majd még írok, most lemerül a gép....

Kép
Kép
tündér09
 
 


Sziasztok!

Köszi az infókat a pocis dologról,most már értem.Szerettem volna eltitkolni a családban is a terhességemet legalább az amnió eredményéig,de ha ez így megy tovább nem fog sikerülni.Kerülöm az embereket nehogy észrevegyék rajtam,babonás lettem a két a baba után.Még szerencse hogy ősz van,el tudom takarni magam a pulcsikkal és a kabáttal.
Természetesen mindenkinek világgá kürtölném,de jobb az óvatosság,magyarázkodtunk már eleget.Nem élném túl mégegyszer.

Sheila!
Örülök hogy nincs rossz emléked az injekcióval kapcs.
Sikerült beszerezni a tűket és a fecsiket?Sokba kerülnek?Adnak a gytárban simán vagy fel kell íratni?-bocs a sok kérdésért,csak kíváncsi vagyok.

Ja,a hormondologgal kapcsolatban szeretném megosztani veled az ismereteimet:nekem még nem csináltak,de úgy tudom a ciklus több,azt hiszem két napján kell vért venni.Próbáld meg Győrben is,hátha csinálnak ott is,vagy ha nem is tudják megcsinálni a vizsgálatot,esetleg elküldik egy hormon laborba.Aztán ha az eredmény megvan,még mindig elmehetsz a pesti dokihoz véleményt kérni róla.
Csak egy ötlet,hátha bejön.


Vettem ma egy könyvet:Csodálatos utazás a fogantatástól a születésig.Nagy csalódás volt!Már napok óta utalgattam rá a férjemnél,hogy hadd vehessem meg,ugyanis 9 ezer Ft!Láttam belőle a tv-ben és a kismama újságban részleteket,nagyon szép képek voltak benne.Azt gondoltam a fejlődést mutatja be hétről-hétre,de a könyv fele az első három hónappal van tele,főként az érrendszer és az idegrendszer kialakulásával,a kromoszómákkal,az osztódó sejttel,stb.Igazán a babáról kivehető képek nem nagyon vannak.Nagyon bánom hogy megvettem,de sajnos a boltban nem lehetett belenézni mert le volt fóliázva.
Nagyon bíztam ebben a könyvben,kár volt!

Mindenkinek puszi,jó pihenést.

Edina

Kép
szekeres
 
 


Jó reggelt!

Szekeres: egyáltalán nem vagyok meglepve, hogy titkolni akarod a babát, amíg lehet. Én is így látom a dolgot, ahogy Te: ha újra babát fogok várni én sem vagyok hajlandó senkinek elárulni, amíg csak lehet takargatni. Most is elég kellemetlen volt a munkatársak óvatoskodó kérdéseivel szembesülni-de sajnos a táppénz miatt a mh-en mindenki tudta a dolgot. A dilemma az, hogy ha a dokim kiír táppénzre újra akkor vszínűleg ismét belesétálok abba a csapdába, hogy jónéhány embernek el kell mondanom. Elég hülye helyzet :? Gondolom nálad is tudják a mh-en a dolgot, nem?
A pocakkal kapcsolatban annyit, hogy nekem is elég korán váltak derékban szűkké a nadrágok. De valahogy arányosan nőtt a hasam, egészen sokáig nem gömbölyödött a "klasszikus értelemben véve", csak én éreztem, hogy nem érnek be a gatyák. Sokáig mások észre sem vették.

Tontica: jól látom, hogy a hőmérős görbe alapján Te onnan tudod, hogy meg fog jönni a mensid, hogy tartósan emelkedik a hőd?

Sütőtök eltűnt?

Kép
Kép
tündér09
 
 


Jó reggelt neked is,Tündér!

Igen a munkahelyemen tudják,mivel muszály volt táppénzre mennem.Azt nem tudtam elkerülni.
A családból csak az anyukám tudja,ő is azért mert 1 hónapja volt nálunk és nem tudtam volna megmagyarázni másként,hogy miért fekszem le délután,miért nem bírok fent lenni.
A szomszédok biztos látják hogy itthon vagyok,ha kérdeznek azt mondom szabadságon vagyok,vagy szabadnapos.Egyébként keveset mutatkozom.

Szép napot mindenkinek!

Kép
szekeres
 
 


Sziasztok!

Mar megint itthon egyedul! Fiam bolcsiben, apa dolgozik, hu de utalok egyedul lenni!!!
Megjott tegnapelott, szepek az uj tickereim?

Edina: szerintem mostmar nyugodtam elmondhatod legalabb a csaladodnak hisz mar a 13. hetben jarsz, nem tortenhet semmi baj!!! :D
Most irigyellek egy kicsit :roll: de remelem nemsokara mar nekem is nagy pocim lesz!
Nekem is rengeteg konyvem van a terhessegrol es mindet elolvastam akar jo volt akar nem. :lol:

Tunder: en nem fogom eltitkolni azok elott akiket szeretek, en jobban szeretem ha tudjak mi tortenik velem meg akkor is ha netalantan ismet veteles lenne belolle.
Elmagyarazom a gorbet:
Kép
Itt lathatod hogy a 13. napon volt peteeresem amikorra a fuggoleges piros vonalat rakta, utana megugrott a hom es onnan tudtam hogy rovidesen meg fog jonni hogy lecsokkent a vegen. Latod? Ha nem csokken hanem egy szinten magasan marad vagy meg emelekedik azt jelenti hogy baba lehet a dologban.
Szerintem a hogorbe nagyon hasznos dolog mert lathatod hogy van-e peteeresed es hogy pontosan mikor, a masik pedig hogy (en ezert nem csinaltatok hormonvizsgalatot) latszik szep, egyenletes, nem ugral, tehat a hormonjaim rendben vannak, ha nagyon ugralos lenne az jelenthetne azt hogy valami gond van a hormonhaztartassal.

Sheila: Lehet hogy tenyleg segitett mar ez az egy szuri, ki tudja! Meg az is lehet hogy a lelkedet is rendbeteszi egy kicsit. :lol:

Kabocabobar: Te is csinalhatnal ilyen kis vonalzot hogy lassuk merre tartasz!

KépKép
KépKép
tontica
 
 


Sziasztok!

Annyira orulok hogy vegre megtalaltam ezt a topicot!Ugy erzem nagyon sokat tudunk egymasnak segiteni!
Mi szept. 24-en A 19-ik het vegen veszitettuk el a babainkat.Meg most sem birom felfogni sem a kezdeteket,sem azt ami vegulis megtortent.Neha ugy erzem mintha nem is velem tortent volna meg.Aztan belem vag a gondolat,hogy de igen.Sokszor borzasztoan hianyoznak,es minden annyira felfoghatatlan.
Megprobalom leirni mi tortent,ne haragudjatok,biztosan hosszu leszek.
En es a ferjem zongoristak vagyunk.Az allando utazgatasok es a zeneszek onzo eletmodja miatt sokaig halogattuk a baba vallalast,bar mindketten imadjuk a gyerekeket.Egy majusi napon vegul ugy dontottunk(14 ev hazassag utan)hogy mostmar mindenkeppen babat szeretnenk.
3 het mulva 3 kisbabank volt.Felfoghatatlan volt minden,az orom es a sokk hatas allando keveredeseben eltunk.
A babaink valami olyan gyonyoruen fejlodtek es olyan vidam kis pocaklakok voltak.Kiderult hogy 2 kislanyt es egy pici fiut varunk.En azt hittem jo orvosom van,teljesen megbiztam benne.Sajnos nem kellett volna.Gyanus volt hogy ultrahang vizsgalat es egyetlen ver,vizelet vizsgalaton kivul semmi mast nem csinaltA 19 het alatt.Semmi kenetet nem vett egyetlen egyszer sem.Folyton csak UH-n keresztul vizsgalt.Amikor szoltam neki hogy folyasom van,az volt a valasz ha nem viszket akkor csak a hormonok es akkor sem vizsgalt meg.Hat nem viszketett....
En igyekeztem sokat pihenni,rendesen etkezni,vitaminokat,magneziumot,vasat szedni.1 koncert kivetelevel minden szereplesemet lemondtam.Ezt az egyet az orvos megengedte,itthon volt es csak 1 darabot jatszottam.
Aztan szept-ben a ferjemnek Weimarba kellett utaznia 1 hetre.Gondoltuk ha minden rendben es az orvos megengedi,en is Vele megyek.Ott majd sokat pihenek hallgatom a szep koncerteket,jo korulenyek kozott leszek.Az orvos elengedett.Ez is nagy hiba volt.Utolag megtudtam hogy 3-as ikrekkel felelossegteljes orvos vegig fekteti az anyat.Repulovel utaztunk,de a sima ut ellenere en azert mar ott is ereztem nemi huzodasat a hasamnak.Ugyhogy en nem ajanlom ezek utan allapotos anyukaknak a repulest.Bar minden orvos azt mondta hogy ez nem okozhatta.Ebben az idoszakban mar voltak furcsa belfajdalmaim is,de minden orvos azt mondta hogy biztosan a babak nyomjak.
Vegulis azon a szornyu napon csak pihentunk a szallodaszobaban.En csak egyik oldalamrol a masikra fordultam es hirtelen elontott a magzatviz.Rogton mentok vittek be minket a korhazba,ahol kiderult hogy az also kislanyunknak elfolyt a magzatvize,de meg elt.A masik ket baba teljesen jo volt mert kulon magzatburokban kulon magzatvizben voltak.Viszont mivel a ket kislany egy peteju iker volt,Nekik kozos mehlepenyuk volt.A korhazban elso dolguk volt a kenetvetel,amibol kiderult hogy streptococcus bakterium es gombas fertozesem is van,es valoszinuleg ez okozta a burokrepedest.Ettol kezdve meg 10 napig remenykedtunk hogy esetleg osszetapad a burok,mivel a kislany elt es fejlodott tovabb a tobbiekkel a magzatviz pedig folyamatosan termelodott de sajnos annak ellenere hogy vegig fekudtem,folyamatosan elfolyt.Mindennap vert vettek ellenoriztek nem indult -e el nalam is a fertozes,es sajnos egy ido utan a verembe is kimutathato volt a gyulladas allando novekedese a napi 3x venas antibiotikum kezelesek ellenere.Sajnos aztan 24-e hajnalban megindult a szules.
Mi nem szerettuk volna megnezni Oket,mert attol feltunk hogy keptelenek leszunk feldolgozni.Annyi gyonyoru felvetelunk van Roluk igy akartuk Oket az emlekeinkben megorizni.A szules legvegen ezert elaltattak.
Ez egy mergezeses szules volt a picik is halva szulettek.A mehlepeny elemzese egeszen remes.Teljesen el volt fertozodve az egesz.
Hala a weimari korhaz felszereltsegenek az orvosok es noverek fantasztikus embersegenek,es szakmai tudasanak.Soha nem talalkoztam meg egyuttesen ilyen hozzaallasu emberekkel.Orokke szeretettel gondolunk vissza Rajuk.
Most mindent megteszunk hogy kideritsuk mi tortent ,mit lehet tenni a kovetkezo terhessegnel,es igyekszunk a legjobb,es legfelelosseg teljesebb orvost megtalalni.Azota osszes kismama figyelmet felhivom a kenet vizsgalatra.Iszonyatos felelotlenseg nem megcsinalni,es felhaborito hogy ezt -bizonyos esetekben-a kismamanak kell forszirozni!!!
Mi valoszinuleg 1/2 evet varunk vagy egy kicsit tobbet. A kinti orvos 1 evet mondott,az itthoni 2 honapot.Talan a ketto kozott idealis.Addig viszont minden utat vegigjarunk hogy tiszta lappal tudjak indulni.Csak szeretnenk minel elobb kisbabat,mert en hamarosan 37 eves leszek.Es olyan jo lenne ha meg testverke is szuletne.Nem tudom mennyi esely van arra hogy ismet ikrek jojjenek.En titokban ugy szeretnem.Persze inkabb kettot,mert azert utolag azt is megtudtam hogy a harmas ikresseg nagyon rizikos allapot babaknak es mamanak egyarant.Viszont amikor az ember benne van ezt nem erzi.Majd meglatjuk a lenyeg hogy minden szepen jol menjen.
En mostanaban kezdtem lelkileg egy kicsit jobban lenni,bar ez naponta valtozik.Ma is volt egy-ket remes oram,szoval nagyon hullamzo meg ez az allapot.

Edina!

Csak szeretnem felhivni a figyelmedet hogy Czeizeleknel csinalnak 5 komponenses vervizsgalatot,amit kikuldenek Angliaba repulovel es 2-3 nap mulva megerkezik az eredmeny.Ez egy genetikai vizsgalat ami ugy tudom az amnio-t helyettesitheti.(Tehat nem kell megszurni a magzatburkot)Azt hiszem szaz szazalekos a megbizhatosaga,de ennek utana lehet erdeklodni.Azert vagyok ennyire bizonytalan,mert harmas ikrek eseteben nem volt hasznalhato,de ketteseknel ugy tudom mar jo eredmenyeik vannak.Azt hiszem 25000 forintba kerul.Megadom a telefonszamukat,hatha erdekel a dolog.(Az Ors vezer teren vannak helyileg)1273-1913. Mindenkeppen csinaltass kenetet!Es azt is hallottam egyik ismerosomtol hogy a sogornoje azert vetelt el 2x is,mert nem termelt eleg sargatestet a szervezete.Vegul a harmadik babanal rajottek es egyszeru kupozassal egeszseges babajuk szuletett.Talan erdemes ezt is megnezetni.
Mindenkinek kitartast es sok-sok erot kivanok hogy minel elobb gyonyoru kisbabaink szulessenek!!
Szeretettel:Rillisz
rillisz
 
 


Helló Lánykák!
Nem tüntem el ,csak próbálok itthon valami rendet csinálni,de nem megy.Minden este benéztem és olvastalak,de nem volt erőm írni.
Ahogy nézem lassan mindenki kezdheti a babaprojectet,ez nagyon izgi.Jó lenne jövőre együtt gömbölyödni.
Szekereském!Ne izgulj,próbáld meg élvezni a terhességedet,ez lesz életed eggyik legszebb korszaka.Túl leszel a vizsgálaton,nem lesz semmi gond,csak ne stresszelj!!
Szerettem volna feltenni egy pár képet,de nem sikerül.

Ja!!! Tegnap kidobta Lilla a dvd távirányítót a szemeteszsákba,mert látta tőlem hogy én is kidobtam egyet,de az már nem működött mert ilyen univerzális irányító volt ami max 2évet bír ki.Ez csak ma derült ki amikor egy mesét akartunk betenni. Megmondta hogy ő dobta ki . Férjem lement kukázni,de ma kivételesen reggel vitték el a szemetet.Hurrrá!!!

Puszi
sütõtök
 
 


Szia Rillisz!

Borzasztó ami veletek történt.Sajnos mi is átéltük ezeket a szörnyűségeket.Nem tudom miért kell tényleg minden vizsgálatért könyörögni az orvosoknak,de azt sem értem milyen orvos az aki 3babával enged repülni.Nagyon nehéz ezt feldolgozni sőt szerintem ezt nem is lehet.Talán idővel egy kicsit jobb lesz.Én úgy érzem mi már kezdjük egy kicsit összeszedni magunkat,egymást vígasztaljuk.Gyere közénk mi szívesen várunk ebben a fórumban!!!

Sütőtök
sütõtök
 
 


Rillisz: Én is csatlakozom az előttem szólóhoz. Nem is értem, hogy engedhetett utazni a dokid, engem azonnal letiltott mindenről amikor kiderült, hogy ikerterhességnek indult a dolog. De hiába. Gondolom ezek után az első dolgotok lesz, hogy új orvost kerestek. Sajnos nekem is az a tapasztalatom, ha nem erőszakoskodsz, akkor hajlamosak az anyagi hiányosságok miatt csak a legszükségesebb vizsgálatokra elküldeni. Nekem is azt mondták a 10 napos felülvizsgálaton, amikor beszélgettünk, mikor próbálkozhatunk újra, hogy szerintük felesleges plusz vizsgálat elvégzése a kenet és a rákszűrésen kívül, mivel nem derült ki semmi eltérés a boncolás során. De én nem hagytam annyiban megbeszéltem a dokimmal, hogy akár fizetek is érte, de meg akarom csináltatni a plusz vizsgálatokat. Erre nem nagyon volt ellenérve. Szóval a lényeg határozott, néha erőszakos fellépés!

Tontica: Így egyben már jól látszik, hogy honnan tudod mi történik benned. A másik görbén még mást láttam.

Sütőtök: ezek szerint nem volt jó a rajzfilm amit betettél Lillának és azt "torolta"meg. :lol:

Szekeres: nekem egy könyv jött be nagyon, kölcsön kaptam a barátnőmtől, ha jól emlékszem az volt a címe, hogy Terhesség hétről-hétre vagy valami ilyesmi. Az korrektül leírta a fejlődési fázisokat. A szülés után eltüntettem a lakásból, hogy ne maradjon nyoma sem. Lassan kezedek újra azon gondolkodni, hogy hamarosan visszakérhetem-remélem. :)

Kép
Kép
tündér09
 
 


Rillisz!

Tenyeg jo hogy ranktalaltal mert itt probaljuk egymasba tartani a lelket es ugy erzem sikerrel! :D
Borzalmas ami Veled tortent meg annal is borzalmasabb!!! Hihetetlen milyen nagy kegy volt a sorstol hogy 3-as ikreket varhattal aztan egy orvos nemtorodomsege miatt elvesztetted Oket. :cry: Sajnos en is igy jartam, nekem hugyuti fertozesem volt es nem vettuk eszre idoben, az en babam 16 hetesen hagyott itt minket. :cry:
Tenyleg eroszakosnak kell lenni es nagyon utana kell nezni a dolgoknak, jo kis tanulopenz volt :evil: ezekutan nem tudnak megetetni es lerazni olyan konnyeden majd!
Ki tudja, lehet hogy a kovetkezo terhesseged is ikerterhesseg lesz, vannak ikrek a csaladban? En is nagyon orulnek de nalunk erre nincs esely. :roll:
Ne aggodj a korod miatt, boven lehet meg akar 3-4 gyereked is egymas utan. :lol:
Amugy en szept. 26-an veteltem el, ket nappal utanad. :cry:
Mi itt tobben januarban kezdunk majd probalkozni, akar Te is csatlakozhatnal! :wink:

Sutotok: Nagyon edes lehet a lanykad, az en fiam is utanoz minket mindenben. :lol: Rakjal Rola kepet! Tudod magyar menyecsket keresunk a fiamnak! :lol:

Tunder: 3 nappal jarsz elottem. hi-hi :lol: Kepzeld nekem mar el is mult a menzim, 2 napig tartott, azert ez furcsa, szerintem nem jo jel.

KépKép
KépKép
tontica
 
 


Tontica!!!

Segítsél! Hogy kell képet felrakni???
sütõtök
 
 


Sutotok: eloszor is csak JPEG-be tudsz kepet folrakni es max. 600*600 asat tehat le kell kicsinyitened a kepet. Nem tudom mennyire ertheto ez.

KépKép
KépKép
tontica
 
 


Szia Rillisz!

Tényleg szörnyű ami veletek történt,egyszerre három babát elveszíteni....én nem is tudom hogy élném túl!

Az orvosod nagyon felelőtlen volt!Hiszen az ikerterhesség nagyon nagy odafigyelést,sokkal szorosabb terhesgondozást kívánna,mint az átlag.

Felháborító,hogy az embernek magának kell kérnie a vizsgálatokat,amelyeket rutinszerűen kellene elvégezni.

Kenetet és tenyésztést például az első vizsgálatokon meg kellene csinálni!Ezt olvasom mindenhol.

Tavaly 10 hetes terhesen például úgy írtak fel Canesten kúpot a folyásomra,hogy nem is néztek kenetet.Utána egy másik orvos és a védőnő is el volt képedve ezen,mivel kis terhességben nem is szabad ezt a szert alkalmazni.

Szóval ennyit az orvosokról.Tájékozottnak és erőszakosnak kell lenni,különben póruljársz.

Nekem sem csináltak most kenetet és tenyésztést,hétfőn el is megyek,én magam fogom kérni.

Hallottam arról a tesztről,amit említesz.Sajnos nem olyan megbízható,mint az amnió,csak valószínűséget tudnak számolni.
Utánajártam mindennek,de sajnos csak ez marad lehetőségként.

Jobbulást kívánok neked és mielőbb babát(kat) a pocakodba!

Tündér!Nekem is megvan az a könyv,tényleg jó.

Sütőtök!Köszi a bíztatást,igyekszem nem pánikolni és élvezni a terhességet.

Puszi mindenkinek!Sajnos kozmetikába megyek gyantáztatni,de utálom!

Edina

Kép
szekeres
 
 


Sutotok: Sikerul? Ha nem ird meg mi nem megy probalok segiteni, ha vegkepp nem megy kuld at nekem a kepeket es en folrakom Neked. tontica@citromail.hu

Edina: en magamnak szoktam gyantazni ugy konnyebben elviselheto. Sok szerencset! :lol:

KépKép
KépKép
tontica
 
 


Tontica!

Sajnos nem tudom magamnak megcsinálni mert sok van.Régen géppel szedtem,de ahogy öregszem egyre nehezebben bírom.
Ez van.

Jól vagy?Le tudod foglalni magad otthon?Az első vetélésem után amikor egyedül voltam otthon állandóan az interneten lógtam,sokszor enni is elfelejtettem.Nagyon nehéz időszak volt,nem kívánom senkinek.

Szép napot és hétvégét mindenkinek!

Sheila,Kabóca!Merre jártok?

Edina

Kép
szekeres
 
 


Tontica: nem augusztus 26-án?
A mensivel kapcsolatban: Ha két nap, két nap. A lényeg, hogy időben megjött.

Szekeres: szőrtelenítés-szerintem a legjobb a gép. Igaz időigényesebb, de nekem sokkal kényelmesebb, mintha egy idegen ember csinálná.

Jó hétvégét mindenkinek!

Kép
Kép
tündér09
 
 


Jaj, Tunder tenyleg, hogy en milyen hulye vagyok!!! :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: Na, ez mar egy jo jel, azt jelenti felejtek! :lol:

Edina: sajna en is egesz nap itt logok, csak az a kulonbseg hogy engem nem mindig hagy a kisfiam. :lol: Amugy ahogy kozeledik a cel egyre jobban vagyok meg most ugy latszik talan helyrejovunk egy kicsit anyagilag is es lehet tervezni. Ez is fontos! Nagyon jo lenne egy csaladi haz!

KépKép
KépKép
tontica
 
 


Sziasztok!

Rillisz!

Nagyon-nagyon sajnálom a tragédiátokat, borzasztó lehetett :cry:

...nekem okt.21-én halt meg a babám, előző héten még volt szívhang és minden rendben volt...

9. hetesen történt ez a dolog, és sajnos tavaly okt 7.-én ugyanígy jártam, a baba ugyanennyi idős volt :(

én is fertőzésre gyanakszom, mert a tavalyi vetélés után Czeizeléknél kimutatták a férjem "hozott anyagából" a három kereszt gennyet :( erre gyógyszert szedtünk, de hátha vissza-visszatérő dologról van szó...ki tudja.

Nekem csináltak tavaly is, és idén is az első terhességi vizsgálatkor kenetet, tavaly E.coli -t találtak, amire a doktornőm azt mondta, hogy nem kell vele foglalkozni, mert minden második nő hüvelyében ott van, idén azt írták a kenetvizsg.-hoz , hogy trichomonas nem tenyészett ki, viszont valaminek kellett lennie, mert nekem is folyásom volt, én néha még viszketést is éreztem :(

jövő héten megyünk újra Czeizelhez, viszünk újra mintát a páromtól vizsgálatra, kíváncsi vagyok, most mi a helyzet...idült gyulladásra gyanakszom, tényleg szörnyű, hogy az ember kénytelen laikusként maga kezébe venni a sorsát, és "kiharcolni" a vizsgálatokat...

engem Czeizel most elküldött hormonvizsgálatra is, de a legnagyobb reményem a Gynevac kúrában van, amit most kezdtünk a párommal.

mi januárban kezdünk próbálkozni, reméljük most /is/ hamar összejön a baba...három gyerekem van, a legkisebb , a 4,5 éves kislányom már a mostani férjemtől :)

kívánom, hogy Neked is mihamarabb sikerüljön újra!

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sütőtök!

Lilla nagyon édes :D

jót mosolyogtam a sztorin, ez olyan tipikus, hogy mindent leutánoznak :)

remélem, levontad a tanulságot: távirányítót csak suttyomban szabad eldobni :lol:

Tontica!

Úgy érzem, hamarosan nekem is megjön...
háát, én sem tudom, hogy örüljek, vagy féljek tőle :?:

remélem, pontos lesz, 21. körül lesz aktuális...akkor én is csinálok vonalzót, és újra elkezdem mérni a hőmet, bár azt nagyon rühellem :evil:

egyébként rém feszült vagyok napok óta, és elég sz.r a kedvem :(

Edina!

Köszi a hormonos info-t ...
"A csodálatos utazás" nekem is megvan, Kismanó "halála " előtti héten kaptam ajándékba, még nem is volt időm átnézni, mert a vetélés után az összes, terhességgel kapcsolatos könyvemet ( van már szép számmal ) eldugtam magam elől, hogy ne fájdítsa a szívemet :(

Rillisz!

Én is repültem várandósan, a 6. héten utaztunk Párizsba 3 napra a férjemmel és Patrikkal...
szegény Kismanó volt Disneylandben és az Eiffel torony tetején :(

az ott készült képeket azóta sem tudom anélkül megnézni, hogy ne szorulna össze a szívem :(

én nem gondolom, hogy összefüggés van a vetélés-repülés között, mert utána még szépen fejlődött...és hát tavaly nem repültem, mégis bekövetkezett ugyanabban az időben :(

jó hétvégét, és sok puszi Mindenkinek!

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sütőtök!

Lilla nagyon édes :D

jót mosolyogtam a sztorin, ez olyan tipikus, hogy mindent leutánoznak :)

remélem, levontad a tanulságot: távirányítót csak suttyomban szabad eldobni :lol:

Tontica!

Úgy érzem, hamarosan nekem is megjön...
háát, én sem tudom, hogy örüljek, vagy féljek tőle :?:

remélem, pontos lesz, 21. körül lesz aktuális...akkor én is csinálok vonalzót, és újra elkezdem mérni a hőmet, bár azt nagyon rühellem :evil:

egyébként rém feszült vagyok napok óta, és elég sz.r a kedvem :(

Edina!

Köszi a hormonos info-t ...
"A csodálatos utazás" nekem is megvan, Kismanó "halála " előtti héten kaptam ajándékba, még nem is volt időm átnézni, mert a vetélés után az összes, terhességgel kapcsolatos könyvemet ( van már szép számmal ) eldugtam magam elől, hogy ne fájdítsa a szívemet :(

Rillisz!

Én is repültem várandósan, a 6. héten utaztunk Párizsba 3 napra a férjemmel és Patrikkal...
szegény Kismanó volt Disneylandben és az Eiffel torony tetején :(

az ott készült képeket azóta sem tudom anélkül megnézni, hogy ne szorulna össze a szívem :(

én nem gondolom, hogy összefüggés van a vetélés-repülés között, mert utána még szépen fejlődött...és hát tavaly nem repültem, mégis bekövetkezett ugyanabban az időben :(

jó hétvégét, és sok puszi Mindenkinek!

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sütőtök!

Lilla nagyon édes :D

jót mosolyogtam a sztorin, ez olyan tipikus, hogy mindent leutánoznak :)

remélem, levontad a tanulságot: távirányítót csak suttyomban szabad eldobni :lol:

Tontica!

Úgy érzem, hamarosan nekem is megjön...
háát, én sem tudom, hogy örüljek, vagy féljek tőle :?:

remélem, pontos lesz, 21. körül lesz aktuális...akkor én is csinálok vonalzót, és újra elkezdem mérni a hőmet, bár azt nagyon rühellem :evil:

egyébként rém feszült vagyok napok óta, és elég sz.r a kedvem :(

Edina!

Köszi a hormonos info-t ...
"A csodálatos utazás" nekem is megvan, Kismanó "halála " előtti héten kaptam ajándékba, még nem is volt időm átnézni, mert a vetélés után az összes, terhességgel kapcsolatos könyvemet ( van már szép számmal ) eldugtam magam elől, hogy ne fájdítsa a szívemet :(

Rillisz!

Én is repültem várandósan, a 6. héten utaztunk Párizsba 3 napra a férjemmel és Patrikkal...
szegény Kismanó volt Disneylandben és az Eiffel torony tetején :(

az ott készült képeket azóta sem tudom anélkül megnézni, hogy ne szorulna össze a szívem :(

én nem gondolom, hogy összefüggés van a vetélés-repülés között, mert utána még szépen fejlődött...és hát tavaly nem repültem, mégis bekövetkezett ugyanabban az időben :(

jó hétvégét, és sok puszi Mindenkinek!

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Helló Lányok!
A terhességi könyvekkel kapcsolatban,nekem ugyanott van mint eddíg volt a hifitornyon.Ott volt amikor még terhes voltam.Én nem akartam elrakni,valahogy úgy érzem,nemsokára újra olvasgathatom,remélem!!!

Sheila!
Miért félsz,hogy megjön? Menny ídősek a gyerekeid?

Puszi
sütõtök
 
 


Sziasztok!

Nagyon koszonom az osszes kedves levelet!Nagyon dragak vagytok!
Tudnatok nekem segiteni homerozes ugyben?En soha nem csinaltam meg,es tulajdonkeppen nagyon erdekelne hogyan kell.
Babakonyv ugyben:Nekem van egy gyonyoruseges.A ferjemtol kaptam meg a legelejen.Az a cime hogy Gyermek szuletik es gyonyoru fotok tomegevel es a megfelelo hetek leirasaval van tele.Igazan erdemes megvenni.
Szoval Ti mar januartol probalkoztok :D Mi azert meg varunk egy kicsit.
Na most rohanok,mert nemsokara indulunk kirandulni.
Sok puszi mindenkinek! :D
rillisz
 
 


Sziasztok!

Én 9 hetes terhes vagyok,tegnap voltam UH-on.
Idáig úgy tűnt,hogy minden oké,de tegnap akármilyen kétségbeesetten is keresete az orvos,már nem volt szívhang... :cry:
A baba meghalt...
Hétfőn kell befeküdnöm és kedden megcsinálják az abortuszt.
3 évig készültem erre a babára és minden emberileg lehetséges dolgot megtettem az egészségünk érdekében.vitaminok,eg. táplálkozás, sok pihenés és még Czeizel professzornál is voltunk mivel évek óta gyógyszert szedek pánikbetegségre és biztosra akartunk menni,hogy nem árthatnak.
Most olyan iszonyú szomorú és dühös vagyok,hogy arra nincs is szó... :cry:
És ami még erre csak rátesz egy lapáttal,..hogy védőnő vagyok.
Rengeteg olyan kismamát látok, aki semmit nem tesz az egészségük érdekében...SŐT!!És nekik mégis megszületik az egészséges gyerekük.
Ezek után visszamenni dolgozni,egy kínszenvedés lesz...mosolyogni a kismamáimra...akiket egyébként nagyon szeretek.
Nagyon félek a műtéttől is..vagyis a lamináriától...gyűlölöm az értelmetlen fájdalmat.Aki átesett már rajta ...írnátok róla valamit?

Előre is köszönöm..

Csilla
csilla 27
 
 


Szia Csilla!

Sajnálom,hogy így végződött neked is a csodálatos babavárás.

A műtéttől ne félj,nem érzel semmit mert elaltatnak.Nekem nem kellett befeküdnöm előző nap,így lamináriát sem kaptam,abban csak a szülésem előtt volt részem(első babát 20 hetesen kellett megszülnöm-missed ab.).
A 2.babám nekem is a 9.héten halt el,reggel befeküdtem a kórházba,1 óra körül volt a műtét és 4 órakor már jött értem a férjem.Azt hiszem vákummal vették el a babát,azért nem kaptam tágítót.
Ha neked mégis fognak felhelyezni,menstruáció-szerű görcseid lesznek tőle és esetleg vérezni fogsz a méhszáj tágulása miatt.

Az engem is nagyon elkeserít,hogy sok kismama cseppet sem vigyáz magára mégis egészséges babát hoznak világra és a terhességük is problémamentes!Mi meg.....mindent megteszünk,mégsem sikerül elsőre,másodikra sok esetben harmadik-negyedikre sem!Nincs igazság!!

Gondolok rád kedden.

Sok erőt kívánok neked az elkövetkezendő időkre!

Edina

Kép
szekeres
 
 


Sziasztok!

Ezer bocs, hogy tegnap 100x küldtem el a hozzászólást, olyan lassan töltötte fel a rendszer, hogy azt hittem nem is ment el :roll:

Sütőtök!

Felnyitottad a szememet: tényleg csacsiság volt eldugnom a könyveket, ezért ünnepélyesen visszateszem őket a helyére :)

elvégre én is szeretném újraolvasni néhány hónap múlva, és az optimizmusommal nem fér össze a struccpolitika :)
köszi a megvilágosodást :idea:

mensitől nem is tudom, miért félek :?:
talán azért, mert már "elszoktam" tőle,és mikor utoljára megjött, két hét múlva beköltözött Kismanó :(

ez a jeles nap aug. 26-án volt :(

a két fiam: "majdnem" 21 és "majdnem" 14 évesek, Melissa 4,5 éves :)

Rillisz!

Remélem a kirándulás jót tesz a lelkednek, tetszik a pozitív hozzáállásod
"A gyermek születik" is megvan nekem ( egész könyvtáram van terhesség témából ) és tanúsíthatom, hogy tényleg jó :)

annyira, hogy "A csodálatos utazás"-t már meg sem vettem volna, azt ajándékba kaptam...

ne nevessetek ki, de azért is nem sajnálom ilyen könyvekre a pénzt, mert úgy gondolom, jók lesznek majd Melissának is ( igaz, addigra már elavulnak :lol: ) és persze lenyűgöz, hogy most már milyen sokféle létezik, mikor Melissát vártam (2002) még alig volt, szinte "csak" a "Terhesség hétről-hétre"

ha eljutok végre a szülésig ( optimista hozzáállás :) ) akkor egy Leboyer- féle élményre vágyom, "háborítatlanul", na ebben az első három szülésemkor nem volt részem :(

Csilla!

Fáj a szívem, hogy Veled is megtörtént :(
laminária ügyben nem tudok segíteni, nekem vákum volt 2x, altatással :(

biztosan nehéz lesz lelkileg utána, a szakmádból adódóan :(

de pár hét múlva már Te is képes leszel bizalommal tekinteni a jövőbe, ebben mi segíteni fogunk.

próbálj Te is utánajárni az okoknak, bár az is lehet, hogy legközelebb egyébként is minden rendben lenne...ez egy vetélés után még előfordulhat...


velem sajnos már 2x történt a 9. héten, így én már a véletlen "szerencsétlenségben" nem hiszek...

én is gondolok Rád kedden, és várunk vissza...meglátod nemsokára csupa pocakos lesz itt, és Te is köztük leszel :)

jó hétvégét Mindenkinek!

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Haliho! :lol:

Sheila: szerintem valahol minden babaravaro no utalja a menzit, ezert vagyunk olyan erzekenyek elotte mert igazaban nem akarjuk hogy megjojjon! Nem? :lol: Ha ruhelled a homerozest akkor szerintem ne csinald, en egesz jol elvagyok igy, nem zavar, sot kivancsian kelek reggel hogy na, vajon ma mit merek?! :lol:
Oszinten en sem hiszem hogy egy repulestol feltetlen el kell vetelnie egy nonek de azert ikres kismamanal mar mas a helyzet, en a fiammal repultem is es kocsival is utaztam 2500 km-t es nem lett semmi baj. Igazabol szerintem az elso es a harmadik harmadban veszelyes.

Rillisz: kellemes kirandulast, ez most a legjobb amit tehetsz!!! :D
A homerozest minden reggel ugyanabban az oraban kell elvegezni + - fel ora megengedheto. Elotte min. 3 orat kell aludni (ha bulizni voltal az este inkabb hagyd ki a merest reggel :lol: ) Nem szabad a meres elott felkelni meg pisilni sem mert az emelheti a hot. Vannak kulonbozo tablazatok ahol vezetni lehet a hogorbet az egyik legismertebb a www.fertilityfriend.com Ha tudsz angolul siman fog menni a bejelentkezes, ha nem tudsz segitek. Ez a program automatikusan be fogja majd jelolni a peteeres napjat a hod alapjan. Csak reggel erdemes merni mert a nap folyaman emelkedik a ho folyamatosan. Ha van valami kerdes szivesen segitek, en mar egy eve homerozom. (kiveve az a 4 honap amig terhes voltam :( )

Csilla: nagyon sajnalom hogy Te is ilyen helyzetbe kerultel!!! Elhiszem hogy nagyon duhos es elkeseredett vagy most! A kaparas nalam is altatassal tortent, szoval nem ereztem semmit, sot az volt a legkonnyebben atveszelheto az osszes rossz kozul, nekem meg kellett szulnom es ugyanolyan fajdalmasak voltak az osszehuzodasok mint a majd 3 kg-os fiammal. Szerintem a Te esetedben nem lesz testi csak lelki fajdalom. Bevallom hosiesen nem tudom mi az a laminaria. Gyonyoru munkad van, elhiszem hogy fajdalmas lesz eleinte de ahogy ujrakezdhetsz majd probalkozni bekoltozik a szivedbe az orom, a remeny es amikor majd ujra ott lesz a baba a pocakodban mar minden csodallatos lesz!
Mennyit kell varni ilyenkor? Te mint vedono nem-e tudod hogy mitol fugg mikor mennyit kell varni?

Edina: mikor kell menned ultrahangra megint? Jol vagy? Megnyugodtal egy kicsit hogy betoltotted a 13. hetet is?

KépKép
KépKép
tontica
 
 


Sziasztok!Megjottunk,fantasztikus jo volt a kirandulasunk.A Borzsonyben voltunk.Es nem akarmilyen tarsasaggal!! :D Meg az ikres topicban osszeismerkedtem egy lannyal akinek 2 kislanya van.Most 4 honaposak.Kiderult hogy egy helyen lakunk.Sajnos csak azutan tudtunk eloszor talalkozni,hogy velunk megtortent ez a dolog. :cry: Nekem gyogyirek ezek a gyerekek.Nem mondom hogy neha nem nagyon nehez,de az erzes hogy a karomba foghatom Oket!Fantasztikus!Es a szulok is nagyon aranyosak.A ferjem most talalkozott Veluk eloszor es O is nagyon megszerette Oket.Azt ereztem hogy Neki most meg voltak nagyon nehez pillanatai,de jo volt hogy O is a karjaiba vehette mindket babat.
Holnap egy masik topicon megismert tunderi csalad jon hozzank.Ott egy 2 es 1/2 eves kislany es egy 7 honapos kisfiu van.
Nekunk a babak kozelsege valahogy segit.Sokszor tenyleg nagyon nehez,es sokszor talalgatjuk magunkban ahogy Oket nezzuk hogy milyenek lehettek a mi kis tundereink,de valahogy a jovot is latjuk rajtuk keresztul! :D Es ez nagyon-nagyon fontos! :D

Csilla!
Legy nagyon eros!!!!Hidd el hogy minden rendbe fog jonni!!!Sajnos en sem tudom mi a laminaria.Nekem is szulnom kellett,es en is nagyon-nagyonfeltem! A legvegen amikor a tolofajasok jottek elaltattak.Kerdezd meg nem lehetne-e mindent altatasban csinalni.Majdnem biztos vagyok benne hogy a 9. hetben meg lehet.Akkor ragaszkodj hozza!!!
Nagyon nehez lehet majd utana visszamenned mint vedono...(En is sokszor sirtam az elejen olyan kozegben ahol sok idegen anyuka tolta a szebbnel szebb gyereket.pl.aruhazakban.)Viszont az ismeros gyerekekkel hidd el hogy mas a helyzet.Valoszinuleg pont ezek az anyukak a gyerekeikkel vagy leendo anyukak fognak a legtobbet segiteni Neked hogy mielobb fel tudd dolgozni a tortenteket!Aztan csak elore!!!Sok szeretetet es batorsagot kuldok Neked!! :)

Sheila!

Ne felj semmitol,hiszen uj menstruacio uj elet remenye!!! :D
Ezt kell ereznunk es ez igy is van! :D Ugyhogy sok-sok szep gondolatot Neked!!! :)

Tontica!

Koszonom a homeros infokat valoszinuleg en is elkezdem,annyira kivancsi vagyok erre az egeszre. :D

Tegnap egyebkent elmentunk egy orvoshoz akirol azt mondtak hogy az egyik legjobb a szakmaban.Mikor haza jottunk Weimarbol termeszetesen rogton uj orvoshoz mentunk aki nagyon szimpatikus volt es teljesen roszul volt a tortenetunktol meg az orvosi mulasztastol.Csakhogy mi elhataroztuk hogy tobb orvoshoz elmegyunk es utana valasztunk.Szoval a tegnapi,haaaaaaat...
Borzalmas volt.Ez az a tipikus aki szoba sem johet.Azalatt a 10 perc alatt amig ott voltunk 3 telefont intezett el.A zarojelentest es a placentarol leirt reszletes tanulmanyt ugy olvasta mintha egy bevasarlo lista lenne a kezeben.Olyan erzeketlen ... volt hogy szornyu.Kioktatott hogy 20.heten ilyen hosszu vajudas ellenere is ez nem szules hanem veteles.A ferjemet maga moge ultette es teljesen figyelmen kivul hagyta a beszelgetes soran.Egyaltalan nem vizsgalt meg,kozolte hogy kenetet eleg lesz venni a legkozelebbi terhesseg elejen.Mondtam hogy most is erzek valami furcsat,mire latatlanban felirt egy kupot es hosszas gondolkodas utan kitalalt egy diagnozist csak ugy minden nelkul.A ferjem megkerdezte nem kellene -e rakszurest csinalni,mire az orvos azt valaszolta hogy mivel aprilisban vettek ,ezert nem.
Kozolte hogy a harmas terhesseg mindenkeppen nehez dolog,es alig van akinek sikerul es eleve nem jo mar az ikerseg sem.Mindezt fapofaval a legkissebb egyutterzes nelkul.En csak egy statisztikai adat voltam neki.Majd mielott majdhogynem kirugott minket meg azt is mondta hogy o a korhazban csak azokat a betegeit fogadja akik vagy messze laknak videken,vagy gorcsos panaszaik vannak.Egyebkent a maganrendelesere kell menni. :evil: Nekem nincs kifogasom a maganrendeles ellen,eddig is odajartam,de ezt ilyen koritessel egy olyan pofatlansagnak ereztem! :twisted: Hol a feneben elunk!Ha en ilyen modon keszulnek fel a koncertjeimre nagyon-nagyon szegyelnem magam!!Es ott nem ember eletekrol van szo!
Szoval megyunk tovabb!Most megint van egy cimunk.Csak talalok mar Valakit ebben a nyamvadt orszagban aki eleg lelkiismeretes es emberseges ahhoz hogy mindent normalisan csinaljon!!!A regi orvost felhivtuk hogy szuksegunk van az elmult 5 ev leleteire.(Ez is egy rohej hogy en nem kaptam ezeket soha kezhez,hanem ok orizgetik a maganrendelesukon!Kozolte hogy osszeszedi es majd elkuldi.Hat nagyon kivancsi leszek!
Bocs,most megint nagyon hosszu voltam,de egyik felhaborodasbol a masikba esem!

Szep vasarnapot mindenkinek!En is igyekszem azza tenni! :)
rillisz
 
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a sok biztatást,aranyosak vagytok..
Többen is írtátok, hogy nem tudjátok mi a laminária.24 órával a műtét elött helyezik fel,kis tágító rudacskák..én eddig úgy tudtam,hogy mindenkinek így csinálják..a méhszáj kímélése érdekében.
Én ettöl a felhelyezéstől félek nagyon.. :cry:
Nektek nem volt ilyen jellegű felkészítés?

Egyébként most az az álláspont,hogy a következő próbálkozásig két menstruációt,tehát gyakorlatilag kb.2,5 hónapot kell várni.

Nagyon sajnálom amik Veletek történtek,nehéz ezekre szavakat találni... :(

Amúgy azt tapasztaltam,hogy az első baba elvesztése sajnos nagyon gyakori manapság..mintha lenne valami a szervezetünkben..
A legjobb barátnőm 2 hónappal ezelött csinálta végig ugyanezt..
Kíváncsi lennék ,ha egyszer csinánának egy átfogó vizsgálatot ezzel kapcsolatban a mai ivarérett korú nők körében..vajon mik derülnének ki???
csilla 27
 
 


Sziasztok Lányok!

Olvastam a történeteket és teljesen ki vagyok akadva, hogy a mai világban mik meg nem történnek. Én tíz hetesen vesztettem el a babám, de az is kikészített. Két hete volt a terhesség befejezése, most itthon nyalogatom sebeimet. Titeket olvasva egy kis reménysugár jelent meg, olyan izgalmas hogy már néhányan próbálkozhattok és a legizgalmasabb, hogy már van aki pocaklakóval is dicsekedhet.

Csilla ne izgulj a laminária miatt engem is azzal tágítottak. Csak egy fokkal kellemetlenebb a felhelyezése, mint a rákszürés és kb 5 percig tart. Engem inkább az zavart, hogy utána 2 órán át nem mehettem ki pisilni.
Éjszaka egy kicsit fájt a hasam, gondolom a tágulás miatt, de ami igazán zavart, hogy 3 nagy pocakos kismama mellé raktak be és az egyik egész éjszaka horkolt.
A mütét úgy 15 perces lehetett, vénásan altattak.
Nagyon szorítok neked jövö héten!

Legyen jó hétvégétek, pihenjetek sokat!
Vendég
 


Drága Sheila!
Kérlek rendezd vissza a kis könyvespolcodat!!!!Nem ők tehetnek a dolgainkról! Amikor én kijöttem a kórházból kb 1hónapig nézegettem,hogy most hol tartanék már.Nem gyötört meg lelkileg.

Csilla!Nagyon nehéz ez a dolog,de azért valamit le kellene tisztáznunk magunkban:nem okolhatjuk minden vetélésért magunkat.A természet kegyetlen,de sokszor igazságos.Lehetséges,hogy beteg volt és nem tudott tovább fejlődni.Az én beteg babám a 14.hétig fejlődött eddíg bírta pedig kimutatták a down kórt.Nekem is felrakták a lamináriát előző este picit kellemetlen volt.Nem volt hasfájásom,vérzésem.Ez szervezettől függ ki hogyan reagál rá.Elvileg már minden abortusznál kötelező lenne,de ez kórháztól függ.És nekem utána még meg is kellett szűlnöm.Ne félj nem lesz semmi baj.De azt nem értem miért kell hétfőig várni???Rohadt et a magyar egészségügy!!

puszi
sütõtök
 
 


Szép napot mindenkinek!

Sheila,kedves!Én is ugyanúgy voltam a könyvekkel mint te.Azért néha én is elővettem mint Sütőtök,megnéztem hol tartanék már,milyen lenne a babám,de persze mindig bömböltem a könyv fölött.Aztán nem mertem elővenni őket amíg nem lettem ismét várandós,akkor is csak félve.

Rillisz! Engem is felháborít az orvosok nemtörődömsége,nagyon kevés olyan van akiben meg lehet bízni.
A II.Női klinikán dolgozik egy orvos,a Szent István körúton van a magánrendelője,ha gondolod megadom a számát,egy próbát megér ha nem találsz addig megfelelőt.
Én egyszer már váltottam orvost az első vetélésem után,a mostanival sem vagyok teljesen megelégedve de már belefáradtam a váltogatásba.De amint valami durva hiányosságot tapasztalok keresek másikat,már tulajdonképpen megvan a kiszemelt.

Irigyellek,hogy ilyen jól állsz hozzá a gyerekekhez,én látni sem bírtam kicsi babát,mert a szívem megszakadt,még a pocakos kismamák látványától is.Legszívesebben az Antarktiszra költöztem volna bánatomban.

Tontica! Köszönöm kérdésedet,jól vagyok,igaz időnként pánikolok.
Nemrég olvastam a Liszteriózis nevű baktériumról,az is okozhat vetélést,állítólag nem megfelelően lehűtött felvágottban is benne lehet,úgy hogy mi még nem is látjuk azt romlottnak.Most ettől rettegek,holnap megyek is beutalót kérni vérvételre a toxoplasmával együtt.Az egy éve negatív volt,de félek,hogy nem kaptam-e el azóta.Szóval én és a majré jól megvagyunk.
Csütörtökön vagy pénteken megyek UH-ra.Alig várom.

Csillát és Babust üdvözlöm a csapatban,egyben sajnálom is,hogy itt kellett megismerkednünk.Hiszem,hogy jövő ilyenkor már mindnyájan anyai örömök elé fogtok nézni és én addigra már anya leszek!

Kabócabobár nagyon eltűnt!

Puszi mindenkinek!

Edina

Kép
szekeres
 
 


Drága Sütőtök!

Jelentem: a könyvek visszakerültek a polcra :)
tényleg hülyén viselkedtem...na olvasgatni azért nem tudom őket...majd ha újra nekivágok, új reményekkel a Nagy Útnak :)

Drága Edina!

Nagyon megértem a "majrédat" én is ilyen vagyok...de azért próbálj kicsit lazulni, a babuci kedvéért :)


Ui: görcsölget a hasam rendesen, de MiklósBá' egyelőre sehol...

Puszi Mindenkinek!!

S.

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok!

Sajnos én is csatlakozom közétek, mert két héttel ezelőtt 11. hetes terhesen kiderült, hogy elhalt a babám. Akkor nagyon kivoltam, de szerencsére van már két kisgyerekem, így ők elterelik a figyelmemet.

November 3-án műtöttek. Kérdésem lenne: természetes, hogy 16 nappal a műtét után még sárgás barna váladék ürül (kis mennyiségben? És nekem fáj mindkét oldalon (bár inkább a jobb oldalon)a petefészkem? Ez van másoknál is? a műtét után 10. napon voltam orvosnál, megnyomogatott, kicsit érzékeny volt "minden", de nem mondott semmit és nem adott gyógyszert. (kérdeztem nem kell-e szedni ilyenkor antibiotikumot).

Jó lenne, ha ti is leírnátok , nektek milyen volt a gyógyulás műtét után!

sziasztok
babicskó
 
 


Szia Babicskó!
Én a helyedben elmennék dokihoz a váladék miatt .A fájdogálás nekem is volt kb 1.5 hétig.

Én szedtem vasat,magnéziumot,és erganom cseppeket remélem jól írtam.

jobbulást
sütõtök
 
 


Sziasztok!

Babicskó! Engem egy pár nappal utánad mütöttek. Én egy hétig vérezgettem, utána volt egy kis barnázás, de fájdalmaim nem voltak. A mütét után augmentint kellett szednem egy hétig. Te nem kaptál semmi antibiotikumot?

Szerintem sütötöknek igaza van mégiscsak el kellene menned orvoshoz.
Vendég
 


Babus, Csilla és Babicskó!

Sajnálom, hogy itt kell találkoznunk.

Csilla: lehet, hogy mire olvasod a levelet, már túl is leszel az egészen, de azért válaszolok én is a kérdésedre. A laminária felhelyezése nem kellemes, de miután megtörtént, hirtelen meg is szűnik a fájdalom. Attól is függ az érzés intenzitása, hogy mennyi pálcikát helyeznek fel. Mivel én a 18.héten szültem a babámat, nekem sokat tett fel, hogy könnyítse a tágulás megindulását. Éjjel nekem is görcsölgetett a hasam, de nem jobban, mint egy erősebb mensinél. A műtét után az egyik szobatársamat már másnap délután hazaengedték. Neki nem fájt semmi, ő is a 8-9 héten volt, amikor befejezték a terhességet.
Addig amíg nem leszel készen arra, hogy a kismamák szemébe nézz inkább maradj otthon, mert csak magadat fogod depibe taszítani.

Babus: remélem Te is hamarosan az optimistán várakozók táborát fogod erősíteni. Sokáig tart, mire elfogadjuk és lassan feldolgozzuk a történteket, de menni fog!

Babicskó: nekem a hasam nem fájt, viszont egészen sokáig jött a színes váladék, amire a doki azt mondta, hogy teljesen természetes. Azt viszont egyáltalán nem értem, miért nem adtak automatikusan antibiotikumot a fertőzés megelőzésére :?: Te látod a váladék színét, de ha úgy érzed, hogy nem vagy rendben, inkább menj el a dokihoz, nehogy fertőzést alakuljon ki, ami nehezítené a későbbi teherbeesést.

Rillisz: igazatok van, addig kell menni orvostól orvosig, amig nem találsz egy olyat akiben emberileg és szakmailag is megbízol. Elég nagy a konkurenciaharc közöttük ahhoz, hogy előbb-utóbb belássák a rideg orvosok, hogy valami oka csak van annak, hogy egyre több betegük elmegy máshoz. Mindenkit erre bíztatok. Ha nem bízik a dokiban, ne sajnálja az időt egy új felkutatására.

Szekeres: ne pánikolj, a lisztéria fertőzés kialakulására minimális az esély.

Sheila: a "struccpolitika-elméletben" van valami. Én is eltettem és visszaadtam a könyveket, amikor hazajöttem a kórházból. Akkor úgy éreztem arra van szükségem, viszont mostanában egyre többször keresek újra rá a neten is a terhesség témakörre és szinte sosem keresek már a vetélésre. Ez szerintem jó jel. :P

Kép
Kép
tündér09
 
 


Sziasztok!!!!
Nem szeretnék nagyon zavarni...csak rillisz nyomába szegődtem, mesélte hogy rátok talált és mennyire jó ez neki.A babók elvesztése előtt hozzánk írogatott.
Nekem van egy majdnem 3 éves lánykám és egy 8 hónapos kisfiam...csak azért merészelek írni, hogy megosszam veletek...nekem is volt egy vetélésem a 2 manó között.A kislányom február végén született, spirállal védekeztünk, de így is teherbe estem, nem akartuk elvetetni..nem bírtuk volna, ha leveszik a spirált akkor nagy lett volna a veszélye, hogy ő is sérül.De sajnos a 15-dik héten elfolyt a magzatvíz és elvesztettük a kislányunkat!!!Nekem az volt a szörnyű, hogy 2x indították meg a szülést és mivel nem indultak be a fájások csak a harmadik nap műtöttek meg...csináltak UH-ot még a műtét előtt és az volt ráírva, hogy KÉNYSZERTARTÁSBAN van a babó, de még élt.....azt hittem megszakad a szívem :cry:
Ez 2004 decemberében volt, még a mikulást is bent töltöttem a kórházban.De nekem nagy vígasz volt a lánykám, sokat segített, így "könnyebb" volt, terveztük a kistesót, de kicsit későbbre, mint ahogy jött, már nyáron a pocimba költözött!!!! 8)
NEM nem lehet elfelejteni azt a kis magzatot, aki meghalt , de egy idő után könnyebb lesz rágondolni...elengedni a fájdalmat ....és megfürödni abban az örömben és boldogságban amit az újszülött manó ad, sőt mikor a pocakban fickándozik és beszélget vele az ember......ha túl lesztek a nehezén akkor már csak jobb lesz a helyzet!!!!! :wink:
Kívánom, hogy mindenkinek mihamarabb költözzön a pocijába a várvavárt baba és sok boldogságot, szeretetet kívánok nektek és kitartást a nehéz órákhoz percekhez , amik előfognak jönni néha-néha.És segítsetek egymásnak, mert így sokkal könnyebb.

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Szoval bmo es csaladja latogatott meg minket vasarnap.Az O baratsagukat is a baboinknak koszonhetjuk.Erre nem is szamitottam hogy ir majd nekunk,de nekem O nagy segitseg volt sok nehez pillanatomban.Annyira sok mindenen ment keresztul es olyan hosiesen csinalta vegig,hogy ez mindig peldat allit elem.Es ha a gyerkoceiket latnatok...Tunemenyesek!!!Remelem Ti is tudtok erot meriteni a levelebol. :)

Edina!
Koszi az orvos ajanlast,de most eppen csutortokon megyunk egy orvoshoz,akit nagyon dicsertek.(igaz tudom ez teljesen mindegy,majd meglatjuk)En a helyedben atmennek mashoz,ha nem vagy teljesen elegedett.Ezeket altalaban jol megerzi az ember.En masok gyerekeinek a kozelseget nem hozzaallas alapjan kerestem.Nekem ez volt a tulelesi reakciom.Tudod mindannyian masok vagyunk,es nekem ez igy adatott.De ez se nem jobb se nem rosszabb mint egy masfajta reakcio.Egyetlen lenyege van,hogy rengeteget segit Nekem:)Remelem mindenki megtalalja a sajatjat.

Babicsko!
Feltetlen menj el orvoshoz,jobb elobb korultekintonek lenni.Nekem eleg hosszu verzesem vot(3 het)majd utana 1xmegjott 7 napig tartott(nekem regen mindig 5 napos volt az altalanos)majd elmult es ra 2 napra ismet megjott es ismet 7 napig tartott.Ezt is elmondtam a draga orvosnak akirol az elozo levelemben irtam.Azt valaszolta hogy mondjuk ez nem normalis dolog,dehat biztosan van egy kis gyulladas.Jo nem? :twisted: De azert nem vizsgalt meg.Ugyhogy nagyon kivancsi vagyok a csutortoki dokira,vizsgalat nelkul nem jovok el.
rillisz
 
 


Draga Edina!

Annyira akartam az elobb irni,es latod elfelejtettem hogy feltetlen irjal majd az UH-rol.Es ne izgulj minden ujonnan olvasott bakterium miatt,viszont nagyon jol csinalod hogy utana jarsz a dolgoknak.Csak utana kerlek ne izgulj es elvezd nagyon ezt az allapotossagodat,mert nagyon megerdemled!!! :D
Sok puszi:Rillisz
rillisz
 
 


Sziasztok!

Úgy alakult a dolog,hogy holnap reggel kell bemennem és délután csinálják a műtétet.
Az a baj,hogy mostanra egy csomó ismerősöm halálra rémiszett,hogy mennyire fog fájni,hogy majd le ugrok az asztalról meg hogy nagyon kapaszokdjak..stb.
Mostmár teljesen pánikban vagyok. :cry:
Szégyellem bevallani,de rettegek...
csilla 27
 
 


Még az érzésekről amik bennem tomboltak utána......mindenki azt akarta, hogy gyorsan felejtsem el a dolgot, mert ez így jobb volt mintha később derül ki, hogy baja van :? blablabla(de nem volt baja a boncolás szerint :( )...és valahogy senki sem értette, hogy miért is vagyok szomorú a páromon kívűl persze.Már alig vártam, hogy érezzem a mocorgását...már az életünk része volt.Lelkiismeretfurdalásom volt, magamat hibáztattam hisz ÉN nem tudtam kihordani......mára bölcsebb lettem e tekintetben(de segítségemre volt a természetgyógyászom 8) ), de akkor nagyon rossz volt...nem akartam több babát, nem akartam ezt mégegyszer átélni.Én nem tudtam elviselni a kisbabák látványát a várandós mamákét pedig pláne nem...nem mintha ők tehettek volna bármiről is :? .És az ember nagyon tudja sajnálni magát, ami egy ideig normális csak aztán merni kell túl lépni a dolgokon!!!

Csilla:ha altatásban végzik nem fog fájni...ha pedig meg kell szülnöd...hát nekem az nagyon vacak volt, de most csak próbálj túlleni valahogy rajta, aztán majd a lányok segítenek gondolom.

Nagyon jó , hogy van ez a topik, tontica!!!! jó ötlet volt megnyitni!!!! :wink:
Minden jót nektek!!!!! :wink: :D

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Draga Csilla!

Nincs panik,es nincs felelem!!!!!!!!Ki volt ez az orult aki ennyire megremisztett?????En is rettegtem az egesz elott,bar nalam magatol indult be a szules,de 13 orat tartott.Fel voltam keszulve a legrosszabbakra,de hidd el nem fajt annyira.En sokkal rosszabbra szamitottam.Nekem adtak olyan infuziot ami a fajdalmat gyorsitotta ketfelet is.Hidd el teljesen maskent erzekelsz majd mindent.Es ha lehet (szerintem a Te esetedben lehet mert meg viszonylag korai a terhesseg) kerd hogy altassanak.Kotelesek!!!Es gondold meg szerintem talan nem is kell 4 ujjnyira tagulnod.A tolofajasos resz egyebkent kicsit kellemetlenebb,de azt mar Neked szerintem nem is kell vegigcsinalni.Nekem is csak az elejet kellett megvarni es utana elaltattak.Fontos hogy amikor fajdalmat erzel melyet lelegezz a hasadba,es ne felj.Ez sokat segit!!!
Ne felj,minden rendben lesz!!!! :) Tudom hogy nagyon nehez,de probald tudatosan nyugtatni magad!!!!Aztan rogton jelentkezz!Nagyon varunk!!! :) Sok-sok puszi es szeretet:Rillisz
rillisz
 
 


Szia Bmo!!

De jo hogy atugrottal hozzank egy kicsit batoritani minket!!! :D
Remelem a lanyoknak is tudtal segiteni a torteneteddel!
Jo hallani valakirol akinek ilyen szepen sikerult aztan minden.
Szerintem nem haragszanak meg ha kedvcsinalasnak atkuldesz egy fotot a kis Zsombirol! :wink:

Tontica hova tuntel??? :(
rillisz
 
 


Lanyok,hova tuntetek?????
rillisz
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: