Sziasztok!
Rólunk: Én tegnap pocsékul voltam, hánytam reggel, meg este is 2x, meg ma reggel is, de most egész tűrhető a dolog, az ebé egyelőre bennem van!
Peti nagyon édes, mindig szól, ha pisilni kell, még a kocsiban pelusban is, így kiszálltunk útközben 2x is és lepisiltük a kocsikereket, utána egész úton ez ment :" pisi, apa auto kerék" De már mond egész mondatokat is, pl:hajmosásután nekem: " anya haja vizes" szóval alakulunk, sőt már mindent megismétel, amit mondunk, ma reggel meg a feje fölé emelte a kiskalapácsot azt azt mondta, hogy: esernyő, na nem ilyen tisztán, de meg lehetett érteni
Vikcy!
Nekem is fájogat ma a hasam, szinte egész nap.Olyan fura érzés, Petivel nem így éreztem! Most olyan, hogy az egész alhasam húzódik! Nektek is? Petivel csak két oldalt szúrogatott néha, mostmeg! Remélem azért minden rendben!
Mocorgás: Petit a 16. hét elején éreztem először és az én védőnőm nem lepődött meg, azt mondta, hogy lehet, hogy előbb érzi valaki, meg függ attól is, hogy hol a méhlepény! (elöl fekvő lepénynél állítólag később leteh érezni)
Amúgy én is érzek néha valamit, de nem merem mondani, hogy a baba lenne, de szerintem az!
Este,mikor lefekszem a hátamra akkor szoktam érezni ilyen nagyon nagyon apró kis buborékszerű mozgást az alhasamban (nekem most hátsó fali a lepény) .
Meri!
Nagyon szép a kiságy, jó választás!
Együtt alvás: Petivel nem volt választási lehetőség, 1,5 szobás lakásban muszáj volt egy szobában aludni, most meg Peti miatt lesz muszáj, mert így sem alszik jól, nem kellene éjszakánt 4x felkeltenie a kicsinek, így mi megint együt alsznk majd!
Viki&Peti