Új privát üzeneted érkezett!

orsi részvét, ismerős, Peti megint 4-fél6ig fenn volt. 10kor feküdt. aztán csak 7ig aludt vissza azóta rodeózik itt.

megőrjít. :? :?

LÁNYOK? NEM LÁTOGAT MEG VKI ma? bocsi, úgy maradt a caps lock

hibernia
 
 
 


de Elisa utana aztan aludt fél6ig és 9kor keltettem, mert fél10re mennem kellett vhova...

és Petinek mitol van ez a bagolykodas?? csak a helyvaltoztatas miatt?

Kép
Kép
Kép
s.orsi
 
 


10-fél 6ig aludt??? te jó ég... :D és utána 9ig mondjuk 6tól? az baromi sok!

Peti mindig is ilyen keveset aludt, max 8 óra megszakításokkal éjjel. 10nél előbb nem fekszik, 7nél később még sosem kelt. és közben felébred és tombizik.

otthon azért jobb, mert a férjem altat mindig + éjjel felváltva kelünk, mert nem enni kel fel, hanem mert izgatott.

de már tök ideges is vagyok rá, basszus felkel, hordozom fél órát, leállunk, felébred, menne le, hordozom újra, letenném és mászik előre a kiságyban míg koppan. aztán feláll. ha lefogom, mint akit nyúznak, úgy visít. így berezonál a fülem tőle. anyu azt mondta, borzalom gyerek, DE én ugyanilyen voltam. most mióta felkelt 7kor, aludt fél órát a kocsiban. délután mondjuk még fél óra és hello. kezdődik elölről: 10ig fenn van, éjjel kel, 7kor kezdődik a szerda. lehet veszek neki sedativ pc-t, mert komolyan zúg a fejem, tök álmos vagyok. anyu kelne hozzá éjjel, de ha nem én megyek, ordít.

hibernia
 
 
 

 
 

Hibernia, nagyon nagyon sajnalom, de legalabb tudjatok, h genetikailag kodolt, mert te is ilyen voltal.
Igen Elisa sokat alszik, ha azt vesszuk, tegnap délutan 3 orat és hajnalban azért éberd, mert éhes és a szopi utan visszaalszik 8ig, 9ig. szoval ha belegondolok, h Peti mennyivel tobbet van ébren, tényleg ember legyen a talpan, aki birja az iramot. 8 ora megszakitasokkal éjjel?? az nalunk 11-12 ora, 1-2 megszakitassal... a tegnapi este vmi "véletlen" volt.... gondolkodtal mar rajta, hogyan fogod az éjszakai jarkalasos ringatasrol leszoktatni? tudom, nem akarod sirni hagyni, mar irtad, de azért egy 10 kg-s gyerekkel 2 orat sétalni mégsem lehet hosszutavon.

Kép
Kép
Kép
s.orsi
 
 


Zsu, ha olvasol még minket, bemasolnad ide még egyszer annak az autosülésnek a honlapjat, amit ti akartatok? elore is köszi! egyébként hogy vagytok? mi ez a nagy eltünés?

Kép
Kép
Kép
s.orsi
 
 


vagyok, de csak olvasni tudlak titeket.


Tök kivagyok, de minden ok, semmi komoly, csak ma kicsit sok a jóból :roll:

Tali nekem is hétvége lenne jobb, mert apával mennék, ha nem akkor van akkor megpróbálom magam rávenni az autóra, csak nagyon fosok vezetni. Meglássuk.

Majd megpróbálok jönni bővebben!

Ja annyi, Hibernia tudom ez a legkevésbé nyugtat meg de Gabi is ilyen, hosszú műszakok csinál nekem, sokat vagyok egyedül, de ma már jobban örülök, ha egyedül vagyok :roll:

Na csók

Kép
Kép
zsu84
Üröm
 
 


Orsi, nem frissítettem, itt van amit mi vettünk a végén (ja el sem meséltem megvettük :D :oops: )


http://www.brendon.hu/Products/ViewDeta ... 1&pageno=2

és itt van az iso-fixes változata amizt sajna mai napig nem kapni itthon :?
De nálatok Orsi lehet, hogy van

http://www.youtube.com/watch?v=VHQVaMloD2g

http://cybex-online.com/site/uk/carseat ... s-fix.html

A neve cybex pallas vagy az iso-foxes az a cybex pallas-fix, ha rá akarnál keresni neten

Kép
Kép
zsu84
Üröm
 
 


JA amúgy megnyugtatásra, még messze van tudom, de 2-3 éves korukra leszoknak a gyerekek a kézben elalvásról és az éjszakai kelésekről is, maguktól is, igaz jó lassan, de nem hiszem, hogy 5-6 évesen is cipelnikellene őket :wink:

Persze negem is folymaatosan izgat mit kezdjek ezzel a gyerekkel de egyelőre nálunk az is nagyon nagy szó, hogy nem minden alkalommal szopit kap mikor felébre, ami mostanában éjsakánként olyan 8-10 alkalom :roll:

Kép
Kép
zsu84
Üröm
 
 


Mostanában a mi éjszakáink sem a legfényesebbek, Samu minden éjjel mellettünk köt ki. :? Egyelőre a fogzásra fogom, aztán remélem, nem lesz gond a leszoktatással. :roll:

Kár volt tartanom anyu reakciójától. :lol: Mesélte, hogy tök porosak az ablakok. Erre én kaptam az alkalmon, és mondtam, hogy van egy ajánlatom: én lemosom az ablakokat, cserébe ott randizunk a fórumosokkal. :D A válasz: "De lütyő vagy, azt anélkül is megengedném!" :) Szóval mehetünk oda. Viszont neki is jobb lenne hétköznap, legjobb a szerda (akkor hosszúzik, 4-ig dolgozik). Gondolom, nektek is kényelmesebb, ha a családomból minél kevesebben vannak ott. :) Mit szóltok? Jövő szerda 10-től kifulladásig? Charlott, szerintem el tudtok jönni ti is, mert a Kosztolányira nagyon sok jármű jön. Mi ma babakocsival mentünk végül jógára Bicskéről Nadiékig, és semmi gond nem volt az úttal, pedig nem volt rövid, több, mint egy óra. Ha nem segít senki a felszállásnál, le kell szólítani valakit.

A jóga szuper volt, Gréti és Samu tök jól elvoltak, majd küldünk képeket. :)

Hibernia, várjátok a látogatókat? :D

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Zsu hsz-a még nem jelent meg, amikor elkezdtem írni. Nem tudom, mi legyen a tali időponttal. :?

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Zsu, milyen az ülés? Szereti Gabi? Elég jónak tűnik.

Samu talált magának egy nejlon zacskót, azzal játszik, lóbálja, és sikítozik, kiabál hozzá, nagyon tetszik neki. Én meg ugrásra készen állok, halálom az ilyen "játék"...

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


szerda nekünk okés asszem, de várjuk a többieket is... anyukád jó fej barba... :lol:

zsu, sajnálom, gabi sem egyszerű. :( :(

no uzsonna, peti bolond ma (is), semmi sem jó neki, este bepróbálkozom 5 szem chamomillával asszem annyit kell adni ch15ből... :roll: nő a foga + izgatott szerintem. :(

hibernia
 
 
 


ja zsu, még nem tudom biztire ígérni, de talán haza tudunk vinni, ha egyszer már barbánál vagy. :) :)

hibernia
 
 
 


ja meg nálunk az lehet még a gond, hogy épp kell apunak a kocsi, majd rákérdezek

hibernia
 
 
 


Sziasztok!

Megpróbálok kicsit írni,úgy tűnik Balu délutánra kicsit megjavult,talán hagy egy kicsit :)

Fütyi:nekünk még mindig le van tapadva,de bőven ki tud pisilni,doki emg a védőnő is azt mondta hogy ez így most még tökéletes.Én pancsi után kicsit hátra szoktam húzni,de csak addig amíg nem húzza el magát.

Barba:nagyon ügyi Samu a hifizéssel :D Kis rosszaság :D
Nekem nem olyan egyszerű a metrózás,sok lépcső fel és le :? Busszal nekem könnyebb kimenni,mert azt hiszem hogy amivel mennem kell a kosztolányira azok alacsonypadlósak,így szinte nem is kell emelni.Bár nekem alapból metrózni kell kökitől a ferenciek teréig.
Időpontot én se vágok,de ugye úgy kellene hogy Hibernia még itt legyen.Szóval akkor ezen a hétvégén?(szombat délután anyós szülinapját ünnepeljük,de kb délután 2ig ráérünk,szóval akkor is tudok menni,vasárnap meg fotózásra megyünk délelőtt,nem tudom meddig fog tartani.de utána tudok menni,szóval valahogy megoldom hogy ha más nem,de 1-2 órára ott lehessünk :)
jövő hét szerda???Elvileg jó,csak Balut fél 10re kell vinnem a védőnőhöz az 1 éves státuszvizsgálatra.De utána tudunk menni :) Engem nem zavar ha a családod is ott van,szóval felőlem bármelyik nap jó :)
A képek tök jók lettek,édesek a gyerkőcök :) Jó kis ráhangolás a talira ezek a képek :)
Balu az ablak elé tehető tehén formájú "szélfogó"-val szokott játsznai,gyomrozza,meg sikítozik :lol: Halál vicces vele :D

Orsi:lehet Elisa-t is az idő zavarja.Nagyon sok baba "kerge" mostanság.Balu is tök zizi,hisztizik mindenen.Fura tőle :?
Én benne vagyok a taliba :) Most már könnyebb Baluval is mozogni,egyre rugalmasabb,szóval tőlem mehet :P

Maci:Lehet hogy tényleg érdemes lenne kihúzni a délelőtti alvást,ha már Níla át akar állni a napi egy alvásra.
Szerintem ha nincs más tünete akkor valszeg hogy csak fog.egalábbis azt szokták mondani.
Szép méretei vanak Nílának :) Olyan fura hogy sok baba már 9 kg fölött van,Balu meg ilyen kis kákabelű,pedig eszik rendesen :?
Balu se eszik délelőtt.A reggeli kaja után sokszor csak délután 2 körül fogad el kaját,szóval nálunk már nagyon nagyon rég ki van lőve a tízórai,egyszerűen nem kell neki.
Tök jók ezek a könyvek,ilyenek nekem is voltak,imádtam őket,de sajna a költözésnél nem hoztuk magunkkal :( Most kicsit sajnálom,mert nagyon jó mesék voltak benne :( Biztos Nílának is nagyon fog tetszeni :)
Tényleg,ti már olvastok a babának?Mert én még tök fölöslgesnek tartom,mert Baluhoz hiába leülök olvasni neki,megnézi mit csinálok(azaz ki akarja tépni a kezemből a könyvet) aztán otthagy mint eb a .... :lol: Nálatok már leköti az ilyesmi a babát?

Hibernia:tök sajnálom ezeket az ébredéseket,meg a rignatásokat :( Én már pár hónapja is kivoltam ettől,gondolom neked már mennyire tele lehet a hócipőd vele :( "bele is halnék" ha 8 órát aludna és azt is megszakításokkal :? Tök nagy respect hogy így bírod még :?

Zsu:de jó,hogy te is jelentkeztél!
Sajnálom hogy Gabi is ilyen kis gézengúz :( Gondolom hogy jól lefáraszthat :?
egyszer biztos leszoknak róla,csak addig is győzze az ember.én még mindig azt vallom,minél korábban annál jobb és könnyebb.De ez is olyan hogy ki miben hisz,mindenki más nézeteket vall :)
Olyan sokszor kel Gabi is? :( :? De vajon miért? :?

Mi jól vagyunk,Balu talán egy fokkal kevésbé zizzent.Bár délben alig tudtam a hugomra bízni míg festették a hajam.Folyton hallottam hogy nyöszörög,meg jönne utánam.Tiszta anyafüggő,és csak kézben jó neki :?
Aludni jól aludt,reggel pont kelteni akartam amikor magától kelt ...telepátia... :lol: Ma nem voltunk csak a boltba mert elég tré idő volt,lehet ezért is volt zizi Balu.Aztán hugom elvitte sétálni,be is aludt szerencsére.Me kikunyizta délelőtt az egyik csokis croassan-omat,be is vágta az egészet,persze tiszta csoki lett,édes volt,de öltözés lett a vége :)
Na megyek szórakoztatom kicsit,mert hallom kezd elégedetlenkedni :?

KépKép
Kép
csöpplány
 
 


Jajj és Boldog 10 hót Elisanak és előre is boldogat Gréti babának :)

KépKép
Kép
csöpplány
 
 


Csokis croissant... Balu nem kispályázik. :D

Maci, Samunak is sokáig a délelőtti volt az egyetlen alvás, mostanában kezdi az átállást, de még nagyon képlékeny a dolog. Én pedig nem erőltetem a konkrét időpontokat, mert egyszerűen nem alszik el, ha nem akar, akkor meg már inkább fedezze fel a világot, abban úgyis elfárad, és még fejlődik is. :)

Orsi, naná, hogy összehozunk valamit nyáron veletek is!

Juci, Törpi, Csigaby, Kovmarti, Anita, Ercsi,... nagyon rég nem jöttek. :(

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Barba:hát na ja,tud élni a legénykém :)
Ercsi a múltkor írt,csak nem nagyon reagált neki senki :(
Időpontokkal én is így vagyok.Hiába ragaszkodom hogy ekor meg akkor alvás ha ő még nem fűáradt :(

CSigabyéknak nincs netjük,múltkor beszéltem vele fb-n,küldtem neki üzit,azt mondta hogy amint tud,megigéri hogy jön :)
Többiekkel nem tudom,mi a helyzet :(

KépKép
Kép
csöpplány
 
 


Lehet a szerda, majd valamit kitalálok.

Vagy meggyúrom magam és megyek kocsival, vagy bevitetem magam Apával és haza Hiberniáékkal, ha apának nem lesz gond.

MAjd kitalálok valamit

Hibernia, nektek nem lenne nagy kerülő Üröm?
Egyébként merre laksz most?

Kép
Kép
zsu84
Üröm
 
 


Bocs, a fotó hátteréért.... :oops: végtelen gáz :oops: ; utólag vettem észre :lol: :lol: :lol: , de akkor már nem tudtam visszacsinálni....Még jó, hogy nem a netre nyomtam fel; Soma "izmos" testét, és még jó, hogy nem egy szál pöcsben van, hanem alsógatyában (bár ez nem látszik :lol: :oops: :lol: :oops: ) És az is jó, hogy ô nem tud róla, mert kapnék a pofámra

:D .
Igen, a délelôtti alvás tényleg nem a legjobb, mos nagyon képlékeny a dolog; de azt látom, hogy a régi rendszer (délelôtt-délután is alszik 1-1,5 órát) már nem mûködik sajnos. Na, mindegy, most ezt kell megszokni.

Csöpplány: Jók a "fogas" fényképek Baluról :D , jókat nevettem rajta.Ez az, amit én még viccbôl se csinálnék, mert már attól felébred Níla, ha lehúzzuk a klotyót, megpattan a padló, stb. A könyvekre/mesélésre pár perc erejéig figyel; de ez már szertartás: ebéd után odafexem mellé, hanyatt és nézegetjük a képeket, mesélek. Et kb. 5-10 perc. Van , amikor nyüglôdik és nem bírja, akkor nem erôltetem, de általában lefoglalják a képek.

Zsu: Jó, hogy elôkerültél!! Neked sem egyszerûek akkor az éjsazkák most! Homeós bogyókkal nem próbálkoztok Gabinál?

Barba: nekem végül is mindegy, hova megyek Nílával :) , a hátamon lesz; nem babakocsival BKV-zunk. A hétköznap nekem is jobb, bár jövô szerda délutánra már van programunk. Persze, ha mindenkinek jó és megegyezünk egy idôpontban, akkor rajtunk nem fog múlni....megyünk! Szegény Samu is kínlódik a fogaival ezek szerint :? . Most melyik jön neki? Níl ais mindig náthás lesz. Hajnalban ô is sokszor mellettem alszik (én megyek át a szobájába, együtt alszunk egy matracon, a földön)... Ezek szerint Nálatok már áttolódott délutánra az egy alvás? Gondolom, Samu azért tovább alszik, mint fél 7....


Hibernia: Hát, nem irigyellek a ringatásért.... :? Mostanában nekem is kijut éjszaka egy 20 perces riszálás (nem alszik be szopitól), mindig eszembe jutsz ilyenkor; hogy most lehet, hogy valahol Te is ringatod Pepke fenekét :D Napközben tudsz azért pihenni? Édesek a partys képek, iszonyú jó bôrben van a fiad :) !

Orsi: lehetne tali nyáron is! Próbálom majd húzni az alvásidôt, hogy kihúzzuk ebéd utánig, csak attól tartok, még ebédelni se lesz ereje...de az se jó, hogy este szopni nem tud már... níla is odavan a natúr joghurtért, ma uzsonna (tejpép-ebbôl csak kb. 10 kanállal evett) után, még megevett egy fél dobozzal.

Charlott: nagyon rafinált Krisz, a "hörcsögmanôverrel", én nem is forszírozom a darabos kajákat....amit lehet, hoyg rosszul teszek. Darabos kaja= kölesgolyó, kifli nálunk (amit kiköpköd, csak szereti rágni)

Na, most megyek!

KépKép

KépKép
macianyu108
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Barba, jó, hogy írtál ide, mert igazából kérdezni akartam, hogy haza jutottatok-e, de látom, igen :D :D :D
Örülök, hogy tetszett a jóga! Ha tudtok, jövő kedden is ismételhetjük. Jó volt a bandázás is :lol: Gréti teljesen lefáradt utána, aludt egy csomót :shock: , és már az esti alvását is több, mint fél órája megkezdte, nem nagyon kellett ringatni ma :D
Nekünk jó a szerdai tali időpont. Majd találd ki, hogy ki mit vigyen (kaja, pia, stb..)

Köszi mindenkinek a hófordulós köszöntést :D

Zsu, jó, hogy jöttél! Mi is kinéztük ezt a cybex ülést először, de beletettük Grétit, és iszonyú üvöltésbe kezdett, mikor elé tettük azt a vastag valamit :x Gabi szereti? Sajnálom a nyűgös napokat. De megértelek, hogy néha jobb otthon napközben egyedül :roll:

Jó lenne, ha minél többen tudnátok jönni a talira! Ma csak ketten voltunk Barbával, de tök jó volt dumálni így élőben is! Na meg Samut és Grétit tök jó volt látni együtt játszani :lol:

KépKép

KépKép
nadina01
 
 


Még régebben valaki kérdezte, hogy ki hogyan alszik. Gréti általában háton. Nehezen is tudna hasra fordulni, mert hálózsákba teszem estére, amiben nehezen lehet mozogni. Reggelre már úgy találok rá, hogy hason kúszik körbe-körbe a takarója tetején :-)

KépKép

KépKép
nadina01
 
 


Macianyu,
atmenetileg probald meg elobbre hozni az ebédjét Nilanak és utana minden nap 5-10 perccel tolni, hogy elérd a "kivant" idopontot.

Alvas: Elisanak nagyon jol be van allva a bioritmusa, o azokban a fix idopontokban almos, amikor aludnia "kell", a kaki is mindig ugyanakkor jon szinte, stb...

Jajj de jo lenne most otthon lenni, ilyenkor mindig honvagyam tamad, tessék majd részletes beszamolot késziteni a talirol, fényképekkel!!!!

Zsu, 8-10x ébred Gabi?!? Atya isten! Te is nagyon kifogtad egyeskének, az biztos. De most mar olyen kiképzett leszel, h a 2-t a kisujjadbol kirazod mar :)

Csopplany, koszi a koszontést! az idojaras, nem tudom... most mar tényleg fogra gyanakszom, este vacsora elott és kozben sirt, persze nem evett megint, aztan bekentem a fogat és elmult... de enni mégsem akart, csak szopni. Lehet érettségizni is szopi utan fog, nem?

Hibernia, lehet fel fogod talalni a gyerekkabitoszert nemsokara! én kivancsi vagyok hogy alszunk ma? vacsora nuku, szopi ok, lefekvés ok mar hn9kor aludt pedig egész délutan aludt. Ja még azt akartam, h elég nem szép anyukadtol, h borzalom gyereknek titulalja Petit.

Barba, engem nagyon zavar, ha velem egy agyban alszik vmelyik gyerekem, ergo én egy pillanatot sem alszom, mert minden mozdulatukra felébredek. Elisa még mindig velunk egy szobaban van, de igy külön agyban nem zavar. Szerintem, ha tartos az együtt alvas, akkor késobb szivni fogtok. A betegség viszont mas.. Folyik még az orra?

Kép
Kép
Kép
s.orsi
 
 


Most néztem a gmailes képeket. Nagyon jók mind! Köszi Barba, hogy ilyen gyorsan fel is töltötted, én már nem ígérem, hogy ma felteszem. A virág nagyon szép, így is köszi :-) Samuka meg milyen kis borzos, cuki :lol:

KépKép

KépKép
nadina01
 
 


Orsi, ez tök jó, hogy Elisa ilyen kiszámítható lett alvás/kaki terén. ÉS ahogy olvasom egész jó alvókája alakult ki!
Most látom, hogy a repjegyetek is megvan a nyárra! Hurrá! Pesten lesztek? Akkor megbeszélhetjük már jó előre a második talit is! Nyáron a nyaralások/hosszabb szabik miatt amúgy is nehezebb lesz összehozni.

KépKép

KépKép
nadina01
 
 


halihó

néztem a képeket Níla a fogaival hihetetlen aranyos, Gréti meg Samu meg... :D nagyon jók lettek a képek!!! :) a kedvenc az etetőszékes meg mikor Gréti piszkálja Samut. :D

na sietek sétálni, csak anyukámat akarom menteni, orsi, a borzalom az én kifejezésem, ő azt mondta, hogy "nem egyszerű gyerek"... :oops: hát nem az... de szerintem borzalom is az alvás tekintetében... :D kaja-ügyileg viszont szerencsénk van, még sosem izgultam azon, mit adjak neki, úgyis mindent megeszik, amit nem szeret ímmel-ámmal, de azt is betermeli. :D

no jövök még délután csak negyed 7kor kelt megint és persze hulla álmos, elmegyünk sétálni!

hibernia
 
 
 


na végül itthon altattam... most szunyált el...

megint hasmenése van, vizes. :? :? ez vajon lehet fogtól? ja és kaki terén hogy álltok? nálunk 3x van / nap... nem sok ez? általában normális, de van, hogy 3ból 1 hasmenéses.

orsi, jó ez a ritmus Elisanal. ;) milyen volt az éjjel végül??

macianyu, lehet néha szinkronban riszálunk. :lol: ráadásul ekkora kölyköket! :?
én most csak 8 hós kajákat veszek majd, tényleg furi, hogy csak azok darabosabbak... :roll: de a tök sima olyan undi, Pepe sem szereti. :?
a fotóhátteret észre sem vettem. :lol:

csöpplány, én nem olvasok még fel, nem érdekli. a könyveket imádja nekem az már elég. a csúcs, ha azt mondom, hogy csuk, ha becsukja a könyvet, azon jókat rötyög. illetve tegnap a kop-kop is sláger volt + a kuc-kuc. :D
tök jó, hogy Balu megjavult. bár én is csatlakozhatnék. ;)
köszi az elismerést meg a képdicséreteket. :oops:

zsu, Monoron lakunk most. viszont lehet, hogy a férjem dolgozik jövő szerdán, ezt elfelejtettem, akkor bukta nálunk a dolog asszem. délután megkérdezem, de az rémlik, hogy szerdától péntekig bemegy az itteni irodába. rákérdezek.
az éjszakákat sajnálom... csak te kelsz ilyenkor?? jól kifogtuk ezeket a fiúkat... :? no de tudod, az élet annak ad nehezen kezelhető gyereket, akiről tudja, hogy megbirkózik vele... :D az a furi, néha belegondolok, hogy van pár idegbeteg típus barátnőm, ők vajon mit kezdenének Pepével??? úgy értem, aki ismer asszem tudja, hogy a férjem + én is elég lazák vagyunk, nem stresszeljük agyon magunkat semmin és még így is kivagyunk sokszor, de mit szólna ehhez az élethez egy "labilisebb" ember? :? :? szóval büszke vagyok magunkra. :lol: :lol:

boldog hófordulókat!

hibernia
 
 
 


Samunál is ugyanez van kaja terén, az alvás meg ugye neki sem az erőssége. :) Sebaj, ez legyen a legnagyobb gondom! :D Bízom benne, hogy most tényleg csak a foga miatt ilyen érzékeny, és azért nem alszik vissza éjjel szopi alatt, vagyis visszaalszik, csak ahogy az ágya fölé emelem, sír. :? Ha ezen túl leszünk, már csak a cicin elalvásról, a ringatásról és az éjszakai ébredésről kell leszoktatni, a rendszeres alvásra viszont rászoktatni. :lol: :lol:
Maci, de, sajna fél 7 körül kel Samu általában. :( Ma viszont extra nyűgi volt, és az előbb elaludt a babakocsiban. Nálam ez még tökre belefér. Amíg alvás nélkül jól elvan, és nem nyűgös, legyen ébren, de ha már ébredés után 2 órával fáradt, miért ne aludna? Szerintem azért be fog ez állni egy rendszerre, de nekik sem könnyű. Ha magamból indulok ki, engem minden évben nagyon megvisel a tavasz eleje. Tök frontos vagyok, szédelgek, szenvedek, hulla vagyok, szívdobogás érzésem van,... Rá is lehet hatással. Vagy nem? :oops:

Nekem is az etetőszékes a kedvencem! :)

Jaj, Balu fogát el is felejtettem lereagálni! Nagyon kis duci, Samunak most lett hasonló, remélem nem fog sokáig szenvedni vele! Hihetetlen, hogy tudsz így túrkálni alvás közben a szájában. Nálunk kutyaugatás, mennydörgés, semmi nem riasztja fel Samut, de ezt azért nem próbálnám ki. :)

Tegnap egész jó volt Samu orra, de ma megint dől a takony belőle. Bár mondta a jógás nőci, hogy számítsak erre, mert a sós levegő miatt tisztulni kezd.

Nadi, tegnap hazafelé úton beszéltem anyuval, és vidáman újságolta, hogy cserélt a kolléganőjével, és péntekenként ő fog egész napozni, kedden meg a másik nő, tehát már reggel ki tud jönni babázni, kertészkedni, segíteni,... Mondtam, hogy ha lehet, tegyék át más napra, nem akarom már az elején feladni a jógát. De lehet, hogy jövő héten akkor nem megyünk, utána viszont ha nem is cserélnek anyuék, csak jóga után fog kijönni Bicskére.
Samu is elaludt a buszon, de amikor leszálltunk, felébredt, és csak este fél 9-kor aludt el, ami mondjuk nála korai, de Grétihez képest... :) Szóval neki így, utazósan, jógázósan is elég volt aznapra kb kétszer negyed óra alvás. :?

Maci, hánytól van programotok szerdára?
Samunak most felül jön az egy szem foga két szomszédja. :)

Csöpplány, a védőnő után tudnátok jönni?

Az az igazság, hogy ha lemondjuk a szerdát, akkor sem fogunk olyan időpontot találni, ami mindenkinek teljesen tökéletesen jó. Ha csak egy rövid időre is, de sokan el tudnak jönni, akkor már tök szuper lesz. Nem szeretném, ha az lenne, mint múltkor, hogy választanunk kell, hogy ki jöjjön, mert valakinek csak ez, valakinek csak az jó. Tavaly amúgy végül ugye 3-an voltunk, amikor hónapokig szerveztük azt a hülye időpontot, hogy mindenkinek jó legyen. :( Most ne legyen mindenkinek jó, de jöjjön el mindenki! :D :D :D

Szerintem ha mindenki hoz valami kis kaját, innivalót, akkor rendben leszünk. :) Én viszek sok golycit a gyerekeknek, veszek valahol eldobható poharat, tányért, és viszek játékokat, szóval ezek tutira lesznek. Bár lenne jó idő!!! :) Megbeszélhetnénk úgy is, hogy valaki hozzon gyümölcsöt, valaki inni, valaki kekszet, valaki ropit,... Hogy legyen?

Holnap állatkertbe megyünk, állítólag nagyon szép idő lesz. Ja, a nappal nagyon vigyázzatok, mert barátnőm kislánya vasárnap napszúrást kapott! Nekem meg a fülem égett le múltkor, szóval már most brutál a nap. :)

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


"Bocs, a fotó hátteréért.... Embarassed végtelen gáz Embarassed ; utólag vettem észre Laughing Laughing Laughing , de akkor már nem tudtam visszacsinálni....Még jó, hogy nem a netre nyomtam fel; Soma "izmos" testét, és még jó, hogy nem egy szál pöcsben van, hanem alsógatyában (bár ez nem látszik Laughing Embarassed Laughing Embarassed ) És az is jó, hogy ô nem tud róla, mert kapnék a pofámra"
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Hibernia, ne csináld! Akkor megyünk Monorra mindannyian! :D Mondj egy időpontot akkor, ami jó, mert nélküled már tényleg nem szervezzük meg.

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Sziasztok!

Egy hét múlva, szerdán a találkozóra megpróbálok elmenni. ;) Már most parázok, hogy miképpen vészeljük át, de mindent kezdet nehéz. Az a 30 lépcsőfok izgat ami a HÉV peronjához vezet fel. :? De már megvettük a sport babakocsit (top rider), azzal biztosan könnyebb a fel és leemelgetés.

Már megint elmaradtam a fórumozással, sajnálom, de napközben a játszón vagyunk, meg Krisz nyűgösebb, mert megint beindult a fogzás 8. kint van már és a 9. is úton van. Tegnapi nap extra nyűgős volt.

Darabos üveges kaját ímmel-ámmal, de eszegeti. Persze a kekszek, kölesgolyók azok mennek! Hétvégén lepett meg mikor lángost és fagyit tölcsérestül benyakalta. :shock: :)

Voltam a gmailon nagyon édesek, aranyosak együtt a babák: Gérti és Samu. Láthatóan nyugisan elvoltak egymással. :)

KépKép
charlott
 
 


barba mindenképp megoldjuk :D

hibernia
 
 
 


ja és gyertek ide nyugodtan! :D van egy nagy bababiztos szoba + itt a közelben két tó is (igaz, csak kocsival elérhető) :D

hibernia
 
 
 


Tényleg úgy viselkedtek tegnap Grétiék, mintha mindig is ismerték volna egymást. Nagyon érdekes volt.

Megvolt a 40 perc alvás, most folytatódik a fogas nyűg. Szuper! :)

Charlott, gyakorolj picit otthon, hogy hogyan tudod megfogni a babkocsit könnyen. Egyszerűbb, mint gondolnád! Én a multifunkciós kocsival mentem tegnap, és persze senki nem segített, amikor mentünk a vonathoz, ott is van egy csomó lépcső (aluljáróból fel a peronra). :? Még villamosra is könnyű feltenni. Ami lehetetlen, az a régi típusú csuklós busz. :)
Új vonalzó? Nagyon aranyos!

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


to? :) :) usztatni is akarod aki nem viselkedik rendesen???

Olvasas: igenis ra lehet oket ilyen korban szoktatni, de igy egyedul nehéz. Nalunk amikor Alex ilyenidos volt, egész hosszu képes meséket hallgatott végig, mert Maténak rengeteget kellett olvasnom. én sem olvasok Elisanak egyébként, pedig lehetne nyugodtan.

este 11kor lefekudtem, Elisa tok mélyen aludt, erre 10 perc mulva felébredt, mindenképp szopni akart, aztan 4kor ujra és fél9kor keltünk..

na megyek nézni, h teniszeznek a nagyok, ilyenkor van edzés, olyan jo ido van, tiszta nyar..

Kép
Kép
Kép
s.orsi
 
 


küldök még pár képet!

a vonalzó nagyon édes charlott! április van, váltanom kéne nekem is... :D

hibernia
 
 
 


Miért féltek ennyire megkérni vkit, h segitsen a babakocsit fel vagy levinni a lépcson???? legfeljebb, azt mondja nem segit, aztan szoltok egy masik embernek! ez szerintem a vilag legtermészetesebb dolga.

Kép
Kép
Kép
s.orsi
 
 


nadi, komplett stáb :D tök jók a képek, úgy látszik, hogy melyikük a kisfiú / kislány, tök poén. :D
szépek együtt!!!

hibernia
 
 
 


igen, kérjetek meg vkit!!! voltunk dm-ben múltkor, csak 3 lépcső volt, de a bizti őr nem segített volna, csak nézte ahogy bénázom. én bizony rászóltam, hogy nehogy segítsen, véletlenül sem. :lol: bunkó vagyok, ez van.
azóta a rossmann-ba járok, ott nincs lépcső. :D

viszont a cib-nél a bizti őr kinyitotta az ajtót is előre, pedig ott lépcső sem volt... :roll: meglepődtem.

a képek leírásánál nem folyót akartam írni ám! :) amin ketten vagyunk, csak Peti fejét nézzétek, úgy bírom, mikor így mosolyog, olyan kis ártatlanka... :)

hibernia
 
 
 


Tényleg úgy viselkedtek tegnap Grétiék, mintha mindig is ismerték volna egymást. Nagyon érdekes volt.

Megvolt a 40 perc alvás, most folytatódik a fogas nyűg. Szuper! :)

Charlott, gyakorolj picit otthon, hogy hogyan tudod megfogni a babkocsit könnyen. Egyszerűbb, mint gondolnád! Én a multifunkciós kocsival mentem tegnap, és persze senki nem segített, amikor mentünk a vonathoz, ott is van egy csomó lépcső (aluljáróból fel a peronra). :? Még villamosra is könnyű feltenni. Ami lehetetlen, az a régi típusú csuklós busz. :)
Új vonalzó? Nagyon aranyos!

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Nekem egyszerűbb felkapnom a kocsit, és lépcsőzni, mint egy idegennel közösen bénázni, összekoszolni a gatyáját a kerékkel,.... :) Persze, ha felajánlják a segítséget, nem utasítom el. :) A jármű, az más, mert ott magasak a lépcsők, szatyorral a kezedben sem egyszerű felpattanni, nemhogy egy babakocsival. :)

Nadi képeihez hozzáfűzném, hogy tök rend volt náluk, a kupit a háttérben én csináltam, de a 3. képre már elpakoltam onnan. :D

Hibernia, jó a vonalzó és az avatar! Na, és a képek! Pepke a divatteremtő! Látom, plakát is készült róla! :D Birtokba vette a kompot? Nagyon virul a feje benne. :) A kedvencem természetesen a közös, kár, hogy bemozdult kicsit, nagyon édik vagytok rajta!

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Küldtem gmailre térképet. :D

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Most jutott eszembe, hogy Hibernia, én úgy tudom, hogy nem este kell 5 golyót beadni Chamomillából, hanem napközben folyamatosan 3 óránként kb egyet.

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Szerdán 16 órától van programunk Békásmegyeren, amit ne hagynék ki. Viszont a talira is elugrunk (ezt sem hagynám ki :-)), legfeljebb csak 1-2 órára; hogy Níla azért tudjon pihenni a délutáni happening elôtt, mert az nagyon megterhelô lenne neki, a ha 2 program van és semmi alvás.

Én már elkezdtem fényvédôvel kenni az arcát, Daylong Babyt ajánlotta a gyerekorvos. ma voltunk egyébként oltáson is, legközelebb az egy éves státusra megyünk, pontosan máj.18.-án :D .

KépKép

KépKép
macianyu108
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!
Csak gyorsan benéztem, mert mindjárt indulok nődokihoz. Nem fogjátok elhinni, de még mindig a szoptatásos baci miatt, nagyon gáz :x

Macianyu, mindenképp gyertek a talira, ha csak 1-2 órára is! Milyen oltást kapott Níla most? Jól viselte?
Gréti holnap reggel kapja meg az agyhártya gyulladásos első részét. Már kiváltottam. Remélem nem lesz baja utána.

Akkor ezek szerint a tali jövő szerdán Barba anyuéknál? :D
Tényleg olyanok voltak Samu és Gréti, mintha ismerték volna már egymást. (mondjuk Gréti már képet látott mindenkiről a neten :lol: Kíváncsi leszek nagyon, hogy a talin mi lesz a sok gyerkőccel együtt :D

Hibernia, jó az új vonalzód! Nagyon édi Peti ebbe a kockás ingbe, olyan igazi ír stílus :lol: Na meg a kunkorodó fürtjei :lol:

Ú mennem kell.

KépKép

KépKép
nadina01
 
 


kűttem megint képeket :lol:

meglátogatott Ádi és seidelm minket és a két gyerkőc örvendezett egymásnak.

nem is volt nagy különbség köztük testileg, végre Pepe párra lelt... :) :)

hibernia
 
 
 


ja és barba ez a térkép!!!! és még én vagyok alapos... :D

nadi a nőgyógyászt sajnálom. :( 11 hónap után is ezzel szívni. :?
megnéztem, Peti már 2 meninngococcus szurit kapott.

köszi a vonalzó dicséretet mindenkinek, már gondolkozom, májusban milyen szín legyen... :lol:

ja és chamomillaról 2félét olvastam én is, aztán a legszimpibb az volt, hogy 1x5 este, mert éjjel vannak a gondok főleg, nappal még csak-csak okés... mondjuk gáz, hogy ebben sem egységes a vélemény... :?

hibernia
 
 
 


Sziasztok!

Előre is bocsi,de hosszú leszek :lol: (nem mintha újdonság lenne :lol: )
Zsu:gyereeee teeeee issss plsssssss!!!!!! :)

Maci:jó ez a mentegetőzés :D Egyébként tényleg jók a képek :)
Hát igen,hálisten ha Balu alszik akkor jó mélyen :Lol: Könyékig is turkálhatok a szájába akkor is ritkán kel fel :)

Tali:na nekünk is jó a szerda,áttettük a státuszvizsgálatot a védőnővel egy héttel későbbre,szóval mi is tudnuk menni 10re :)

Orsi:de jó hogy nálatok ennyire kiszámítható mikor alszik,kakil Elisa :) Így könnyebb lesz a bilire tanítás is (nagyanyám legalábbis ezt mondja :) )
Érettsgéizni szopi után :lol: :lol: Hát ez jó :D Vagy lehet hogy Elisának is fejlődési ugrása van,és amiatt nyüszög??Charlott vetette fel hogy Balu is nem-e azért zizi.És tényleg,ugye megtanult járni,szóval nálunk szinte tuti ez játszik be a dologba.
Gyerekkábítószer :lol: :lol: Nagyon humorodnál vagy ma :D

Tali képek:tényleg nagyon édesek a gyerkőcök :) Tényleg édes ahogy Gréti piszkálja Samut,meg ahogy olyan mintha rugdosná :D

Kaki:hát nagyon változó,van hogy egy nap semmi vagy csak 1.Van olyan amikor 3-4 alkalommal is kakil.Tök változó,és semmi rendszer nincs benne.Ha csak annyi nem hogy mindig friss pelusba termel :lol: Kicserélem a pelust és 10 perc alatt telekakilja :D

Hibernia:Monoron????Az itt van egy köpésre!!!!!Huuuu,ha lenne autónk most.....
Ne márrrrrr,lehet nem tudsz jönni a talira???És ha bkv-val jönnél mondjuk velünk?Mi is azzal megyünk.Vecsésre meg jön sárgabusz,mehetnénk együtt azzal kökire :)
Tényleg büszke lehetsz magatokra,én már tuti kiugrottam volna a másodikról :D :lol:
Várunk ám holnap :)
Nekem Monor is jó.péntektől már lesz autó is,szóval akár tudunk oda is menni :)
Hibernia,nem is te lennél ha nem szóltál volna neki :D Ezt annyira bírom benned,olyan szinten talpraesett csajszi vagy,tök irigykedem :D

Barba:már azóta átszakadt az ínye,és az a fog majdnem utólérte már a 3 héttel korábban kijöttet :shock: Szóval már nagyon dudorodott az szegénynek :( Hát a turkálást jól viseli,ha ébren van is simán be tudok kukkantani :D
Kétszer negyed óra?Hát az nem túl sok :?
Már megoldottam a védőnőt,elcseréltük utána hét szerdára,szóval tudok meni 10re :) Én mindenképp ott leszek,szóval már ketten tuti leszünk :D :lol:
hát szerintem nehezebb dolgot az hozzon aki autóval jön,vagy közel lakik.Gondolok itt üdítőre.Én tudok vinni sütit,csinálok valami finomat,meg tudok vinni akár rágcsát is :)
Most sokkal veszélyesebb a nap a bőrre mint nyáron!!!Szóval már most kell kenni a babákat naptejjel.Tavasszal a bőrünk még nem olyan ellenálló mint nyáron,így hamarabb leég az ember lánya,szóval vigyázzatok! :wink:
Banyek,nem mondod hogy olyan közel van az allé???????Nekem tök más útvonalat adott ki annó a google :? Na mindegy,akkor úgy se tudtam volna menni,hiába tudtam volna hogy kell menni :( Ja és nagyon köszi a térképet,így el se lehet téveszteni az úticélt :D

Charlott:ne aggódj,keríts valakit aki segít felvinni.Biztos találsz olyat aki elég modoros ahhoz hogy segítsen egy anyukán :)

Buszozás:hát igen,a régi tipusura lehetetlen feltenni hacsak nem a fejed felé emeled a babakcosit,az meg ember legyen a talpán :D De az alacsonypadlósoknál már nincs ilyen gond :)

Aranyosak az új vonalzók! :) :wink: Lehet hogy én is kedvet kapok egy újhoz :D

Gmail:Nagyon cukik a babás képek :) Annyira aranyosak,várom már hogy igazi csapatkép készülhessen :)
Ádi is nagyon aranyos a képeken :) Jajj tök rá vagyok izgulva a talikra :D

Nadi:jézus még mindig küzdessz azzal a bacival???Szegény :?
Nekünk is felírta a doki ezt az oltást,néztem hogy majdnem 7ezer ft :shock: És ebből kell kettő?Vagy ez már két oltás ára lenne? Gondolkodom hogy beadassuk-e.Fogalmam sincs.

Státusz:mi elvileg 20.-án megyünk,10-re.Kivi vagyok milyen lesz.Ja,meg nemsokára be kell jelentkeznünk a Dél-pestibe is a koraszülöttre ellenőrzésre,meg csípőszűrésre is lassanként (ugye akkor kell amikor már tud járni).

Rólunk:Huuu,nekünk elég zúzós napunk volt.Reggel elindultunk a gyerekdokihozz,mert Balunak a lábujja között iszonyúan ki van száradva,meg piros is neki,és a száraz bőr tök sárga.Gyanakszom hogy nem-e gomba :? én harisnyát zoknit és puha talpú cipőt adok rá általában,lehet sok már neki :? Vagy hogy nem törlöm meg a lábujjánál fürdés után,nem tudom.Majd kiderül pénteken akkor viszem,mert útközben találkoztunk dokival aki már nem rendelt(12ig lene,de már fél 12kor lelépett.....nc...),és azt mondta hogy megnézi majd.Onnan mentünk a Zsebibabába turizni,onnan elugrottunk egy közelben lévő barátnőmhöz (2 héttel fiatalabb a kislánya Balunál) elugrottunk,onnan a mamához,majd onnan játszózni kicsit,majd vissza a mamához.Onnan még tescoba voltunk és úgy jöttünk haza.Fél 8ra értünk haza.Gyors pancsi,amit végigsírt,nem tudjuk miért,aztán megetettük majd letettük aludni,de sirdogált szegényem,hulla fáradt volt .Szóval jó kis napunk volt,én is hulla vagyok.Holnap meg jönnek Hiberniáék,tök várom már :D ,aztán pénteken 2 anyatanyás anyuka jön,szombaton anyóst ünneplejük (60. szülinap),vasárnap meg fotózás.Szóval a többi nap se fogunk unatkozni :) De így a jó,szeretem a programokat :)
Na hirtelen ennyi jutott eszembe :) megyek is aludni,míg lehet.Balu már alszik egy bő órája.

KépKép
Kép
csöpplány
 
 


én ugy tudom, h egyaltalan nem szabad napoztatni a babakat 1-2-3 évig, tehat mar ilyenkor is naptej + hosszujju felso (strandon UV szuros polo...) + sapka, ha lehet olyan, ami a tarkot is takarja

Nadi, annyira sajnalom, h még mindig nincs minden rendben baci ugyben!

A gyerkocok tényleg édesek a képeken, olyan nagyok mar...

Csopplany, nem tudom mennyi az ara annak az oltasnak, de az agyhartyagyulladas halalos is lehet, én mindenképp be fogom adatni, de itt csak 1 éves kor utan javasolt..

Nos a nyarat illetoen nekunk elég suru lesz a program, jun 29n megyunk és jul2 lesz egy eskuvo Pesten, addig Siofokra akarok menni (ha be meritek vallalni ott is lehetne tali!) az eskuvo utan haza megyek, Miskolc mellett, kocsim sem biztos, h lesz.. de, ha osszejon szeretnélek megismerni személyesen is benneteket. Leszek Pesten is, de még nem tudom, mikor...

Kép
Kép
Kép
s.orsi
 
 


Az a "rúgós" kép tényleg vicces! Samu kaparászta a könyveket a polcon, Gréti pedig pörögve-forogva közlekedett... Ez lett a vége. :) Samu kicsit kétségbe esett, tolta el Gréti lábát magától, mert azt hitte, miatta nem tud mozdulni, pedig csak leblokkolt szerintem. A képen olyan, mintha bunyóznának. :D

Peti és Ádi nagyon helyesek együtt! Ilyen kompos közös kép nekünk is van Pankával. Tök jó járássegítő annak, aki kívül van, mert a másik gyerek lefékezi. :D Moncsi is tök vékony, ez szenyaság! :D

Napozásra én ezt szeretném kipróbálni, de még be kell szereznem hozzá pár dolgot. :) Addig maradt tavalyról Bübchen. http://antalvali.com/boszorkanykonyha/k ... ashoz.html

Meséltem, hogy múltkor rizstejben főztem Samunak vacsorára grízt, és tök finom lett? Nem is kell édesíteni, mert a rizstej alapból édes. Nagyon ízlett neki.

Orsi, Siófok sem rossz ötlet, bár a régi típusú (magas lépcsős) vonatra sem tudnék felszállni kocsival. Bár ha többen találkozunk az állomáson, csak felpakoljuk magunkat valahogy. :)

KépKép

KépKép
barbazso
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?