Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

a.m te már mész terhesgondozásra? Felháborító :wink: Neked is az első bébid? Én majd csak a második UH után megyek a doki javaslatára, mert akkor leszek kb. 6 hetes (amúgy 8. hetes)

Hát én a 3. (azaz 5 . ) héttől émelygek. Róka koma még elkerült, de lehet, hogy jobb lenne, ha inkább reggel randiznék a wc kagylóval aztán egész nap rendbe lennék. Alig kívánok valami kaját és így sikerült megszabadulnom a karácsonykor felszedett 1 kilótól. Egy kicsit parázok, mert most lenne szüksége a pocaklakómnak a sok fehérjére és vitaminra. Reggelent kapkodom az Elevitet, legalább azzal visszek be egy kis vitamint.

Nem elég hogy émelygek péntek óta elkapott valami baci is. Fáj a torkom, folyik az orrom és köhögök. Nem merrek semmi gyógyszert beszedni. Hál istenek lázam azért nincs. A mai nap elég gázos volt ilyen állapotban a melóban.

Kép
asszonka
 
 


Üdv köztünk Konan!

Asszonka

Igen szerdán megyek gondozásra (először). Kiváncsi vagyok milyen lesz. Igen az első babuci nálunk is. Te mikor mész?

Gyógyulj meg minél előbb. Én most parázok, hogy ebben az influenza járványban meg ne betegedjem én is :(

Kép
Kép
a.m.
 
 


a.m.

Majd két hét múlva, azaz jövő héten csütörtökön megyek mégegyszer Uh-ra és utána.

Köszi igyekszem, gyógyulgatni. Hozott a húgicám egy jó kis dvd-t valószínú arra fogok pihengetni. A házimunka megvár :)

Kép
asszonka
 
 

 
 

Én még a 6. hetet sem töltöttem be. Az émelygés sokszor rám tör, néha hányinger is, ami akkor enyhül, ha eszek valamit. (nem hülyeség?) Vigyázzatok az influenzával! Az most nagyon rosszul jönne! Én szívem szerint már mennék orvoshoz, de olyan csalódás, amikor csk annyit mondanak rá, hogy petezsák. Kicsit még várok az orvossal - már ameddig kibírom. Üdv mindenkinek!
blúmi
 
 


Sziasztok!

Szia Konan!
Írj, hogy mi volt az UH-án!
Én majd 1 hét múlva megyek dokihoz, addig még csinálok még egy tesztet, mert a tegnapi az nagyon halvány volt.

Asszonka!
Neked jobbulást kívánok!

a.m!
Szerinted nincs valami módszer arra, hogy elkerüljük az influenzát?
Én is nagyon félek tőle. Arra muszáj lenne gyógyszert szedni. Az oltást már ilyenkor nem lehet beadatni?

Blúmi!
Én is kb akkora terhes lehetek, mint te. Nekem dec. 7-én volt az utsó mensim, de csak a 24 napon vagy utána eshettem teherbe. És neked mikor volt?

gwini
 
 


Sziasztok!

Marti!

Nekem Szabo Gyorgy a dokim, Harsanyit csak latasbol ismerem, egyszer uh-zott az elso terhesseg alatt.

En is rengeteget jartam Toth Agneshez, meg az osztalyan is fekudtem, amikor beallitottak az inzulint. Akkor nekem is mondtak, hogy a kov. babanal meg a terhesseg elott dieta es probaterheles, ami nalam elmaradt, mert ez egy meglepetes baba, nem szamitottunk ra.:)Igy jan.3-an, amikor pozitivat teszteltem tul voltam a karacsonyi es szilveszteri zabalasokon.:( Kelloen ketsegbeestem, amikor poz. lett a teszt, rogton internetes dokitol kerdes, szerinte meg nem gond, csak most mar hogy tudom hany ora van, szigoru dieta.

Arrol nem tudsz, hogy Toth dokotrno meg a mavban van?
Udv mindenkinek: kolkok
kolkok3
 
 


Kolkok!

Nem tudom, de végülis főorvos volt, talán megúszta a leépítést. Én nagyon szeretem, mindig olyan rendes volt velem!
Nagyon jó híre van a dokidnak! Biztos jó fej!

Asszonka!

Nem szeretnélek elkeseríteni, de a hányás után nem feltétlenül könnyebbül meg az ember! A 3. terhességemnél napi 5-6 hányásnál nem adtam alább, de utána éppen úgy émelyegtem, mint előtte! Alig vártam az estét, mert alvás közben legalább nem éreztem! De, mint írtam már, nekem ez a terhességek számával fokozódik! Az elsőnél megúsztam napi 2 hányással, azon túl pedig nem émelyegtem!

Márti
borossné becz márta
 
 


Szia Gwini!

Jól becsülted! Nekem dec. 6-án volt az utolsó. (kicsit elkeserít, hogy szinte azonnal hízni kezdtem. Az előzőnél is így volt. Ráadásul már most úgy érzem, hogy a cicik duplájukra nőttek. Pedig eddig sem voltak kicsik.) A halvány tesz is pozitív tesz, ne aggódj!
üdv: blúmi
blúmi
 
 


Sziasztok!

Hát csajok, úgy tűnik én is beállok a sorba. :? Nem hányinger-hányás terén, én a kaja dolgoktól, szagoktól kezdek el undorodni. Ha arra a tejszínes kajára gondolok amit a hétvégén főztem és ettem is belőle, mindjárt a torkomba jön a gyomrom. :shock: Wuff... tök rossz.

Blúmi!

Hát nem tom mi van, de én sem férek bele az őszi gatyámba, pedig a karácsonyi nagy zabbantásokat érdeklődés hiányában kihagytam. :shock: ilyen volt a fejem tegnap, amikor magamra próbáltam húzni a gatyót és a pocimnál félig sem jött fel a zipzár. :D

Hát csajok, durva amit a terhességi diabéteszről írtok. Félek tőle hogy én is meg fogom nyerni magunknak... van esélyem rá, ugyanis a Babó előtt PCOS voltam/vagyok. :( Most még nem megy, de később majd én is próbálok figyelni a CH-ra. :)

Valamelyik nap olvastam a terhesség eleji undor és kívánósság dolgokról egy nagyon érdekes cikket. Asszem az volt benne a lényeg, hogy azért az undor bizonyos dolgoktól, mert az anya szervezete ösztönösen tudja hogy ne vegyen magához olyan termékeket, amik esetleg bánthatják a babát. Tehát mittomén, mint a főző tejszín nekem, lehet hogy azért undorodom tőle, mert a szervezetem tudja hogy abban olyan baktériumok vannak, amikre most nincs szüksége a babának. Azt is megállapították a kutatók, hogy a magas CH tartalmú kajákat (pl. kenyér félék, tészták) azért szeretik jobban enni a kismamák az elején, mert azok nem tartalmaznak semmilyen ilyen nem kellő baktériumot, stb. (Ennyit a CH szegény diétáról. :D) Nekem ez tök érdekes volt. :D

Na most hogy ennyit írtam, lépek is! :D
Szép napot Nektek!
Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!

Blúmi!
Nekem az előző terhességemnél nagyon fájt a cicim, de most még semmi és nem is nőtt, pedig nekem ráférne! :wink:
45kg vagyok, jól lefogytam. A Nórit 50-ről kezdtem és 65-el mentem szülni. Az étvágyam nekem is egyre jobban fokozódik, hányni még nem hánytam, de a Nórival sem. Csak émelyegtem és szédültem, ami esténként már most is megfigyelhető.

Lányok! Egyébként én kismamaruhákkal foglalkozom. Anyum varrja őket, így elég jó árakon adjuk! Nézzétek meg a weboldalunkat: www.kismamaruci.hu

Engem is kezdenek szorítani a nadrágjaim hasban, de szerintem ez csak a puffadástól van. Én a Nórival is nagyon puffadtam az elején. :?

Konan! Mi volt az UH-án?

gwini
 
 


Sziasztok!

Gwini!
Sajnos nekem sincs rá jó módszerem, hogyan védjük ki az influenzát. Max. a szokásos: Vitamin, gyümölcs, erős immunrendszer. Az oltást én nem vállalom be. Nekem könnyű, mert itthon vagyok így nem mozgok olyan sokat emberek között.

Monee 85!

Én is olvastam ezt a cikket és én is megdöbbentem.Lehet, hogy én ezért nem kívánom a húsféléket.. Szalámit, kolbász egyébként sem ettem.

Lányok!
Tegnap vettem egy nagyon jó könyvet és az is been van, hogy milyen ételt kerüljünk el.
Leírok egypárat hátha valakinak segít:
KERÜLENDŐ:Minden lágy, penésszel érlet sajt
Kezeletlen tejek (tehén,juh,kecske,birka)
Házi készítésű fagyik amik tojást tartalmaznak és utcai árusítóhelyeken vásárolt tejszines fagyik
Nyers tojást tartalmazó ételek pl. tiramisu,sajttorta,házi majonéz
Gyengén átsütött húsok (tatár bifsztek,carpaccio)
Nyers,pácolt,füstölt húsok, füstölt szalonna,pármai sonka
Csemege üzletekben kimérve árusított FELVÁGOTTAK!
Máj,májas hurka,pártétomok,májat tartalmazó ételek
Nem teljesen átsütött baromfi,vadhúsok,halak
Nyers füstölt hal
Nyers tenger gyümölcsei (friss osztriga)
Pástétomok minden fajtája!
Kerüljük azokat az ételekt amiket nem melegítettünk újra!
MOSTLAN gyümölcs és zöldség!

Tudom sok étel fogysztását egyéb okokból sem tennénk csak gondoltam próbálok segíteni ezzel Nektek!

Szép napot!

Kép
Kép
a.m.
 
 


Halihó Kismamik!

Tegnap voltam UH-án. Persze nekem is le "petezsákozta" a doki, de azt mondta, hogy ott van benne és már halványan lehetett hallani a szívhangot is. Képzeljétek! 2,5 mm a picike. Nagyon-nagyon boldog vagyok! :D :D :D Annyira lenyűgözött az UH, hogy utána a vizsgálaton mindent elfelejtettem megkérdezni, amit előtte szépen elterveztem. :wink: Nem baj, majd 2 hét múlva kell újra UH-ra menni és majd akkor. Addig úgyis el leszek foglalva a sok beutalóval amit adott.

Asszonka!
Jobbulást nektek. Hársfatea mézzel nagyon jó megfázásra, attól csak jobban lehetsz. Citromot ne tegyél hozzá, mert attól csak égni fog a gyomrod.

Gwini!
Nekem is nőtt a hasam, méghozzá hirtelen. Épp azt beszéltük a párommal, hogy egyik pillanatról a másikra nőtt meg. Aztán olvastam valahol, hogy ez normális dolog ha nem első terhességről van szó, mert a hasfal már kitágult és így a méh korábban előre tud dudorodni. Nem baj, lesz ez még nagyobb is! :lol:

Üdv: Anikó
konan
 
 


A.M!
Én most hívtam a Nóri dokinőjét, mert ő homeopata orvos is és azt mondta, hogy az oscillococcinum-ot szedjem az influenza megelőzésére, heti fél fiolát kell bevenni. Én el is kezdtem, adom a Nórinak is, hátha megússzuk!
Köszi a tanácsokat.

Anikó!
Örülök, hogy minden rendben!

Nekem még most sajnos keményen kell tanulnom, mert még van egy vizsgám jövő hét csütörtökön. :cry:

gwini
 
 



Csajok!

Kaja ügy: Aki volt már várandós mondja meg, lécci, normális dolog az hogy az eddig elégséges kaja már most nem elég és 11kor kiesik a szemem olyan éhes vagyok? Nincs ez korán még?
Tudományos alapon (haha :lol:) egészen a sokadik hétig nem kéne többet enni, de utána is csak egy szelet csokival mondjuk. De akkor miért vagyok éhes?

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 



Vera!

Sajnálom. :(

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Szia Vera!

Azt mondta a dokibácsi, hogy 5-6 hetes, de inkább 6. Én is így számoltam. Az utolsó mensim nov.28-dec.2. és dec.15-én szólalkoztam össze a párommal, hogy csináljon valamit az autóillatosítójával, mert mindjárt összehányom az autóját. Úgyhogy valamikor a két időpont között készült.

Monee!
Az, hogy éhesebb vagy, szerintem normális, de lehet, hogy csak psyhés dolog. Egyél többször kevesebbet, de ne egyfolytában és lényeges a folyadék is (csak azzal is óvatosan kell majd bánni a terhesség végén). Én például az 1. gyerkőcnél annyit ittam, mint a kacsa. Jó vizes is lettem a végére.

Üdv: Anikó
konan
 
 


Nekem is nagyon megnőtt az étvágyam. Sokszor olyan erősen tör rám, hogy hirtelen elszédülök.

Gwini! Mikor tervezed a doki látogatást?

Lányok! Mozogtok valamit? (úgy értem sportoltok?)
blúmi
 
 


Jó reggelt minden kismamának,

Blúmi,
Hát én nem nagyon merek mozogni, mert egy kicsit parázok, de a dokitól kérdeztem, hogy ő mit javasol. Terhességem előtt rendszeresen nyomtam heti 3x4-szer Rékát vagy Alexandrát itthon. Nagyon hiányzik ám. A doki azt mondta, hogy ha nem küzdő sport nyugodtan lehet mozogni, ettől a babának nem lesz semmi baja, hisza a mozgás egészséges. Azért én megvárom a jövő hét csütörtököt és utána kezdek neki Réka kismama tornájának. A lényeg, hogy annyit mozogj, amennyit birsz.

Kép
asszonka
 
 


monee85

Nekem éppen ellenkezőleg működik a szervezetem a tiédhez. Alig kívánom a kaját. Rendesen törni kell a fejem, hogy mit egyek, amitől nem tör rám az émelygés. Szóval nekem is ment le kb. 1 kg, így súlyomnál vagyok, mert kb. ennyit szedtem fel az ünnepek alatt.

Kép
asszonka
 
 


konan

Először is gratula a 2,5 mm-is hez :D Már én is alig várom, hogy vizsgálatokra járjak :wink: Mikor lesz már 24.-ke ? :lol:
Köszi a hársfatea ötletet, de lekoppogom kezdenek megszünni a tünetek. A teát üresen iszom a citrom így kilőve :) Még egy kicsit érzem a torkom, de szerintem holnapra kutya bajom.

Gwini
Megnéztem az oldalatokat. Nagyon jó. Bent a melóhelyen tűzetesebben szemügyre veszem. Bár még a vásárlással ráérek még pár hónapocskát :D

Kép
asszonka
 
 


Asszonka!

Réka kismamatornájával csak óvatosan, nem mindenkinek jön be, főleg az első 3 hónapra ajánlott rész! Persze, Te edzett vagy, de csak óvatosan, meg ne húzódjon a pocid!

Márti
borossné becz márta
 
 


Sziasztok!

Köszi a válaszokat! :D Ma már készültem kicsivel több kajával hátha megint idő előtt megéheznék. :)

Asszonka!

Én elcsábultam már ruha ügyben. :D Vettem már korábban is néhány használt rucit, de tegnap hívott a szintén kismami kolléganőm hogy nálunk (Pécsen) a C&A-ban vannak akciósan kismami ruhák. Úgyhogy tegnap csavarogtam egyet a városban és vettem egy gatyót 2500.-ért. :D

Szánom-bánom, de én nem sportolok, eddig sem tettem. Viszont azt elhatároztam hogy a jó idő beálltával rászokok a rendszeres sétálásra, mert azt nagyon szeretek. Jó lenne egy kutty otthonra, akivel ki lehetne menni a világból. :D

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Jó reggelt!

Megcsináltam a tesztet reggel. Már erősebben látszik a második csík! :lol:

Monee!
Szerintem ez normális.(kaja ügy) Én is egyre többet eszem, de már vagy 2 hete. A Nórinál is így volt. Híztam is 16 kg-ot!

Blúmi!
Hétfőn megyek a dokimhoz. Te már voltál? Mikor mész?
Én nem mozgok semmit, kivéve, hogy egész nap a kislányom után loholok! :wink: Épp elég testmozgás.

Asszonka!
Jó a Réka kismamatornája? Lehet, hogy én is megveszem. Nórival eléggé elhagytam magam, most nem akarom. De Nórival többször véreztem egy kicsit, azért sem lehetett. Csak a végén jártam terhestornára. Én nem várom annyira a 24-ét. Aznap lesz az utsó és egyben legnehezebb vizsgám! :? Örülök, hogy tetszik az oldalunk! :lol:

gwini
 
 


Sziasztok!
Örülök, h .rátok találtam!!!!
Csatlakoznék Hozzátok, én is szept-re várom az első babám, igazából tegnap lett 100%-os, olyan nagyon pozitív volt az a teszt :lol:

Hétfőn megyek dokihoz, tele vagyok kétségekkel, félelemmel. Napok óta nem tudok aludni, se éjjel se nappal. Vajon a hormonoktól?
ti meddig tervezitek, h. dolgoztok? Nekem elég stresszes a munkahelyem sajna.
sz.sziszi
 
 


Szia Sziszi!

Üdv itt! Az én tesztem még nem olyan nagyon erős, de egyértelműen pozitív!
Én is hétfőn megyek dokihoz. Én is nehezen alszom, állandóan melegem van.
Ne aggódj, az nem tesz jót! Én nem dolgozom, gyeden vagyok a kislányommal. Csak itthon csinálom a vállalkozásomat.(kismamaruhák) Ha stresszes a munkahelyed, akkor minél hamarabb menj betegállományba. Én Nórival a 23. hétig dolgoztam.

gwini
 
 



Szia Gwini!

Nekem is állandóan melegem van, egész éjjel szellőztetek.
Ha elmondom az orvosnak a munkahelyi körülményeket (ami "normál álapotban" is megterhelő, sokszor étlen-szomjan, 8 óra, lehajtott fejjel, agyban végig ott lenni -jogi területen dolg-), szerinted javasolja a táppénzre vételt?
Egyáltalán nem vagyok jártas ezekben a dolgokban!
sz.sziszi
 
 


sziasztok csajszik!
én múlt héten voltam uh-on és mondta h. 3 hetes lehet, azaz akkor 5 nemde??mért nem ezt mondta?nem értem.....
az elején nagyon puffadt voltam, mostmár visszament....ezt is ki érti...:)émelygés az van ezerrel.....róka még engem is elkerült.
bye

Kép
winona
 
 


Winona!

Én már kiokosodtam, de azért hétfőn is volt egy kis megbillenés ez ügyben. :D
Szóval, más a terhességi kor és más a magzati kor.
A terhességi kort az utolsó menstruáció első napjától számolják. A magzat kora meg értelemszerűen annyi, amennyi a fogantatástól eltelt.
Ezek alapján én azt gondolom hogy a Te babód, a terhesség kora szerint, valóban 5 hetes (feltéve hogy a 14. napon volt az ovuláció), hiszen a 3 hetes terhességet még nem lehet UHn látni. :) Szóval 5 hetes a kismami. :D

Én azzal billentem meg hogy van egy ilyen várandós öröknaptáram és akárhonnan néztem a 7. hetet mutogatta nekem mostanra. Először azt hittem hogy a vonalzómmal van valami gáz, de aztán hosszas töprengés után ráébredtem hogy hát igen, valóban a 7. hétBEN vagyunk a mai 6+3-al. :D De mire én erre rájöttem! :lol:

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!:)

Ide is beköszönök :)
Hétfőn lett olyan két csíkos tesztem mint a hétszentség. Mivel teljesen biztos vagyok benne hogy dec 29.-én hoztuk össze a babót /megérzem mikor van tüszőrepedésem/ asszem beleférek a szeptemberi topicba hisz a kalkulátor szerint 20.-a környékére várhatjuk :)
Első lesz, úgyhogy most para van :) Dokit a jövőhéten keresek, nézze meg ő is úgy a biztos.
starlark
 
 


monee85 Kösziiii:))
majd megyek dokihoz még három hét....és azért rákérdezek erre.

Kép
winona
 
 


Starlark!

A miénk is dec. 29-én jött össze!!! Én általában nem érzem a tüszőrepedést, de ez most nagyon egyértelmű volt! :lol: Na, kiváncsi leszek, mikor szülünk, bár én eddig 2x 8, 1x pedig 12 nappal szültem a kiírás előtt.
Ne aggódj semmiért, az nem tesz jót! Szedsz vitamint?
És szerintem kérdezz csak nyugodtan, vagyunk itt egy páran többgyerekesek! Igaz Vera? :lol:

Vera!

Én szándékosan csak betöltött 6. héttel megyek dokihoz, tegnap kértem időpontot 29-re. Bár alig bírok magammal, annyira szeretnék 1000%-osan biztos lenni, hogy minden renben van, meg, hogy hivatalossá váljon a dolog! Mindegy, kibírom, úgyis meg kell addig küzdenem a kazalnyi vasalnivalóval, hátha addig a végére érek! :shock: Tényleg, Te hogy bírod? Végülis ti már most 6an vagytok!
Hogy küzdeaz meg a házimunkával? Fiúk segítenek?

Márti
borossné becz márta
 
 


Szia Márti!

De jó:) én is kiváncsi leszek.

Gravidát szedek, ezt ajánlotta a patikus. Igaz nem kezdetem egy hónappal előbb mert a babó fél évvel a tervezett előtt jön /no egyáltalán nem bánom, csak a főnökömmel tolok így ki, de már az se érdekel :)/, de mivel hidegek voltak szedtem multivitamint, épp néztem abba 0,2mg-al több volt a folsav :)

Még nagyon sok mindennek kell utánna néznem. Dokim sincs, azt se tudom hol van itt a terhes gondozó stb... :)
starlark
 
 


Sziasztok,
a mi babánk dec. 24-én jött össze, hétfőn megyek dokihoz.
Már nagyon várom, de nagyon félek is, még soha se voltam hüvelyi uh-on!! Nehogy vmi baja legyen a kicsinek!

Ma kezdtem el szedni az elevitet, meg pluszban még folsavat is.
Tele vagyok kétségekkel, bizonytalansággal én is!
sz.sziszi
 
 


Nekem fogalmam sincs, mikor jött össze Pötty. :mrgreen:

Én direkt mentem viszonylag korán (5+1) a dokihoz, petezsákot igy is láttunk, és igy irt fel Utrot. A nyári vetélés után nekem ez nagyon fontos volt.

Terhes gondozás: én Nándorommal kb havonta 1x jártam a nögyógyászhoz terhesgondozásra, és szintén havonta 1x a védönöhöz. Most 21-én megyek legközelebb a dokihoz, ha minden rendben, akkor gondolom, küld a védönöhöz :)

Vera :)
Mikor mész dokihoz?

Pusz mindenkinek

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Sziasztok!

Én nyáron vesztettem el az első babát, hat hetes voltam. Eltelt a 6 hónap várakozási idő, és úgy tűnik megint terhes vagyok, 5. hét, ahogy számolom. Nagyon félek, nehogy megismétlődjön megint. Nektek milyen tüneteitek voltak/vannak így az elején?

Kép
Kép
petra1980
 
 


Sziasztok!

Üdvözlöm az új kismamákat/ újdonsült zebrásokat! :D

Ma voltam először védőnőnél és már pénteken mennem kell a vérvizsgálatokra. Kértem toxoplazmára is kivizsgálást. Ez + 2000 Ft-ot jelent,de ennyit igazán megér.
Nekem is adott prospektuskat és 3 hét múlva kell hozzá visszamennem. Beutalt belgyógyászati kivizsgálásra is.
Mostmár papírom is van, hogy kismama vagyok.

Szisz!

Ne félj a hüvelyi UH nem vészes. Egy gumiból készült henger alakú valamit dugnak fel. Nem vastag és biztos nem lesz tőle baja a picinek.
Nekem a 6+4 napon látszott a baba 6 mm-es és 18 mm-es a petezsák.

Szép estét mindenkinek!

Kép
Kép
a.m.
 
 


Sziszi!

Tényleg ne aggódj az uh. miatt, semmi gond vele, óvatos lesz a doki, biztosan! És Neked is szól, ha bármi kérdésen van,szívesen válaszolunk, ha tudunk! Nyugodtan írj egy listát, mielőtt dokihoz mész, hogy mire vagy kiváncsi. Biztos meghallgat és válaszol!
Nagyon tudom ajánlani a következő könyveket( nekem sokat segítettek):1. A bába válaszol, 2. Kismamák és kisbabák(új) egészségkönyve,3. Útmutató szüléshez
Ja, és okvetelenül olvasgsd a Kismama magazint! Nagyon korszerű és sok témát érint. Nekem 6 éve minden szám megvan, nem tudom megunni!

Márti
borossné becz márta
 
 


Petra!

Nem énbelőlem kell kiindulni, mert én intenzíven hányós vagyok,de mellfeszülés, délutáni -esti hányinger a 2 tünet, viszont ezek már akkor jelentkeztek, amikor még 1 hét volt hátra a ciklus végéig!

Márti
borossné becz márta
 
 


És nektek nem volt derékfájás, esetleg enyhe alhasi fájdalom?

Kép
Kép
petra1980
 
 


jaj Lányok! Kicsit aggódom, hogy én már későn vagyok a doki üggyel. Ma nem értem el, pedig már itt lenne az ideje. 6 hetes a terhesség. Remélem holnap sikerül bejelentkezni.

Sziszi! Ha egy picit is úgy érzed, hogy stresszelsz, ne dolgozz Tudom, hogy könnyű ezt mondani ... A babák viszonylag hamar érzik, ha feszült vagy. Próbáld meg kiíratni magad, a baba az első!! Én szeretnék dolgozni, ma mégis nagyon elbizonytalanodtam. Annyira kiborítottak ma bent, hogy alig bírtam abbahagyni a sírást.

Gwini! Én mondtam, hogy ez pozitív!

Derékfájás nálam is van, és hasfájás is. És a legújabb tünetem: hasmenés. Pedig nálam a terhesség szinte legelső jele a szorulás volt. (bocs, hogy ilyenekkel jövök)

Én is érzem, hogy mikor van peteérésem, ennek ellenére apával (szolíd) vitában állunk a fogantatás időpontját illetően.

Én úszni járok, de mostanában olyan nagyon elfáradok estére, hogy nincs erőm elkúszni az uszodáig.

mindenki üdvözlök: blúmi
blúmi
 
 


Jó reggelt csajok,

Üdv. minden új zebrásnak.

a. m. fogadjunk már alig várod, hogy gömbölyödjön az a poci. :lol: Irigykedem ám, hogy már vizsgálatokra rohangálsz. :wink: Úgy érzem sosem lesz már 24.-e

petra1980: nálam mellfeszülés igen hamar kezdődött, ami kb. 3-4 hét után csillapodot.
Poci görcs, ami a menstruációs görcshöz hasonlit. Eleinte csak este éreztem, de volt olyan nap amikor napközben is előjött.
Fáradtság. A 9 körül kezdődő filmekről rendre lemaradok, talán még a főcímre emlékszem :lol: Ja és előfordult, hogy melló után is (16 után) simán eltudtam aludni a TV előtt.
Émelygés. Kaja undor. Rendesen törni kell a buksimat, hogy mit vesz be a gyomrom aznap. Le is szaladt a karácsonyi plusz kiló :P
Az orrom olyan mint egy vadász kopóé. Szerintem még a drogot is kitudnám szagolni :lol:
Az ingerlékenység nálam nem jelentkezik. Bár ezt a páromtól kellenne megkérdezni :lol: De tényleg harmonikusabb lett a kapcsolatunk azóta apucival. Persze előtte is az volt :lol:
Ja és nekem azóta több a hüvelyi folyásom.

Kép
asszonka
 
 


Sziasztok!

Én is napra tudom hogy kb. mikor fogant a bébi, a hőmérő megmutizta. :D Dec. 16. vagy 17. volt a nagy nap. :lol:

Petra!

Nekem nem fájt a pocim, sőt amikor a mensinek kellett volna jönni, az volt a gyanús hogy nem esett a hőm és nem fájt a pocim.
De ha esetleg Neked fáj, az tökre normális, ne ijedj meg miatta. Az ember lánya ilyenkor még sokat rohangászik a klotyóra, hogy "úristen, megjött", aztán közben meg nem. A görcsökre esetleg szedhetnél MagneB6-ot.
A dokid nem ajánlotta a progi pótlást ennél a babánál?

További tüneteim: :lol:
Cici fájás-feszülés, mellbimbó érzékenység (ez szörnyű!), undor, émelygés, vadászkutya effektus, több folyás és határtalan fáradtság. Az álmosság borít ki engem a legjobban. :( Tegnap este is 8kor már aludtam és most mégis olyan álmos vagyok, hogy az szörnyű. :?

Blúmi!

Ugyan miért lennél elkésve? :D Az idő most Neked (is) dolgozik. :D

Sziszi!

Osztom Blúmi véleményét. Ha a dokiddal meg tudod beszélni hogy engedjen el TP, mondjuk a 12. hétig (de akár végig) és úgy érzed hogy a melód káros lehet rátok nézve, akkor ne gondolkodj, tedd meg és maradj otthon. Régebben azt gondoltam hogy ez tök nagy luxus, meg minek, hiszen a nőci csak terhes és nem beteg, de azóta megváltozott a véleményem. Várandósan semmi sem luxus, pláne ha a babáról van szó. :wink:

Asszonka!

1 hét még. :D Én a hétfőt várom nagyon, nekem a múlt hét nem akart valahogy eltelni. :lol:

Vera!

Holnap mész?

Kellemes napot mindnekinek!
Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen a megnyugtató válaszokat!!!!
Azt hiszem, az a legnagyobb problémám, h. rettenetesen félek!
Félek, mert nagyon stresszes vagyok és alapvetően pesszimista beállítódású, képes vagyok mindig mindennek előbb meglátni a rossz oldalát.

Nagyon örülök ennek a babának, de olyan hamar összejött (sztem elsőre), h. nem volt időm felkészülni rá.

És nagyon félek attól, minden pillanatban a fejemben van, h. el ne menjen, és minden rendben legyen.

Most mázlim van, mert a héten táppénzen vagyok, de keddtől mennék dolgozni, amitől szintén félek :o
Mikor mondjam meg, mi lesz ha rosszul leszek, a főnököm -40-es agglegény-, hogyan áll majd a dologhoz.

Fúúú lányok! Segítsetek! Minden tanácsot örömmel veszek!
Szép napot mindenkinek!
sz.sziszi
 
 


Jó reggelt!

Köszönöm a tanácsokat!
Orvosnál még nem voltam, de úgy döntöttem csak jövő héten megyek.
Nemsokáre beköltözünk az új házunkba, és hétvégén lenne még ajtófestés. Szerintetek ez árthat a babának? Csinálhatom, vagy nem?

Kép
Kép
petra1980
 
 


Menstruációs görcs szerű fájogatás nekem is van. Tegnap meg meló után akkorát aludtam otthon mint egy ház, ébredés után mégis vagy egy óra kellett mire teljesen magamhoztértem. :) De viszon éjjel olyan mélyen alszom mint még soha és reggel teljesen kipihenve érzem magam, csak az a baj hogy ez a feeling úgy 10-ig tart:)

Eddig futogattam hetente háromszor + néha ráztam a termetes hátsóm aerobicon, most ezekre mé gondolni se tudok csak az ágyikóra délután :)

A babónk nagyon ragaszkodó, meg asszem jegesmedve lesz, mert így végig gondolva jan 5.-én végig gyalogoltam 33 kilit -10 fokban jól át is fagytam /hálisten megfázás nem lett/, futogattam, ugrabugráltam aerobikon majd 12.-én újabb 33 kilit túráztam :)
Ma pedig vezetek Győrbe, remélem nem alszok el a volánnál :) Redbull-t már inkább nem iszom...

Sz.sziszi: Szintén zenész. Kicsit felkészületlenek vagyunk mi is és van egy kis para szintén.
Biztos nem lesz semmi baj :)
starlark
 
 


Sziasztok Kismamik!

Tegnap megvolt a laborvizsgálat, pénteken kapok eredményt. Jó sokat áltam sorba az ablaknál (voltam 37.) majd mikor odaértem még jól le is szúrtak, hogy miért nem mentem előre. Könnyű ezt mondani! :? Sehol sincs kiírva, hogy a kismamik előre mehetnek, előttem pedig 36 enyhén ideges ember várja, hogy valaki jobbról beelőzzön, akit gyorsan meglincselhetnek. Majd végre bejutok a vérvételre. Az is jó volt: a nő, aki levette a vért az egyik kezével tartotta a karomban a tűt, a másikkal pedig a padlón kotorászott, mert leejtette a kémcsövet. Én meg majdnem elájultam. Na mindegy túl vagyok rajta. Ma jön a fogászat. Azt is "szeretem". :?
Én szerencsés vagyok: se émelygés, se hányinger, se egyéb. Bár a cici feszül és nő, aminek a párom örül. Viszont az álmosság!!!! Az tényleg szörnyű!!! Napközben, este nekem teljesen mindegy. Tulajdonképpen bármikor el tudnék aludni. Hétvégén is mindkét nap aludtam délután 2-2 órát, pedig nem szoktam.

Petra!
Nálunk a baba december 10-14. között fogant. Akkor még ugye nem tudtam. December 23-án költöztünk be az új házunkba. Karácsony előtt 1 hétig festettünk, pácoltunk, cipekedtünk, takarítottunk hajnalig.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nyugodtan hajtani kell mint a güzü, de amit bírsz, azt csinálhatod. De ne te fessél! A festék és a higítószag biztos, hogy nem tesz jót, sőt! Vigyázz magatokra!

Gwini!
Nagyon örülök a nagyon pozitívnak! :P :D :P

Sziszi!
Ne félj! Minden rendben lesz! Most a legfontosabb Ti vagytok! Ne törődjél semmivel.
Én is féltem megmondani a főnökömnek, de jobb előbb, mint később. Legyél túl rajta, mert addig csak stresszeled magad, az pedig nem jó.

Üdv minden új zebrásnak!
Anikó
konan
 
 


Sziasztok!

Jó sokan vagyunk már! :lol:

Starlark, Márti!
Akkor mi nagyon egyidősek vagyunk! Nekünk valszeg 30-án jött össze!

Sziszi!
Te pont olyan aggódós lehetsz, mint én. Erre nem szabad gondolni, hogy esetleg elmehet a baba! Ha egészséges, akkor úgysem megy el! Én a Nórival még 3-szor véreztem is és mégsem ment el. Ja és amikor először voltam vele dokinál, az ügyeleten, mert kb 5-6 hetesen elkezdtem vérezni, akkor azt mondták, hogy pakoljam össze a cuccomat, mert elhalt a terhesség és valszeg el fogok vetélni. Akkor a vérzés elmúlt és 3 nap múlva a dokimnál már volt szívhang! :lol: És lett egy makk egészséges kislányom! :lol:
Most is nagyon parázok, de most inkább a vizsgám miatt. Jó lenne már túl lenni rajta!

gwini
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: